Articles

AZ ALKONYOM NAPLÓJA - DR.BAUER BÉLA

 

AZ ALKONYOM NAPLÓJA

DR.BAUER BÉLA

AZ ALKONYOMNAPLÓJA

 

 

SZATMÁRNÉMETI

-2019-

IN MEMORIAM
DR.SZÖVÉRFI ATTILA
NYUGALMAZOTT OSZTÁLYVEZETŐ
SEBÉSZ FŐORVOS-
KEDVES ATTILA !!
A hosszu küzdelmes évtizedek után nagyon nehéz bucsut venni Tőled,megfogalmazni emberi és orvosi lényed tartalmát és méltányosságát.Nehéz mert azon emberek közé tatoztál akiket egyöntetü tisztelet és megbecsülés övezett úgy az intézményünkben mint városunkban ,ahol sokan érezték segitő kezed biztonságát és melegét.
Mert Te voltál az intézetünk “uri gyereke” aki a tárdadalmi viszonyrendszerben kifogástalan emberi tanubizonyságot tett az erkölcsi és viselkedési kódex minden kitételének megfelelve.
Mert tanitómesred Dr,Gózner Elek tanitványai közül Te voltál az” aranykezü a kivételes manualitásu” sebészutód aki müvésze volt az epeutak sebészi ellátásának.
Mert a fehér ejszkáinkon/ügyeletek/alkalmával a drámai helyzetek megoldásában megbiható támaszunkvoltál.
Mert tiszteséggel viselted a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magasszintü sebészi hagyományait.
Mindezek által környezetedben,intézményünkben a béke,barátság, kollegalitás eszmei tartalmát képviselted amiért hálára kötelezted mindazokat akik részesei voltak életutadnak.
Mély hálánk és szeretetünk tatós emléked kisérjen utolsó utadon.
Barátaid,kollégáid és tiszta szivvel kijelenthetem a szatámári közösségünk tiszteséggel fogja ápolni emlékedet
Kollégáid,barátaid és minden szatmári nevében
Bauer Béla..

EGY ÉLETRE SZÓLÓ ÖRÖMÉLMÉNY EMLÉKE.
A MAROSVÁSÁRHELYI “IGAZ SZÓ” KULTURÁLIS ROVATÁBAN A KÖVETKEZŐKET KÖZÖLTE;Bauer Béla A Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem IV éves hallgatója, a fővárosban első helyezett lett az országos szavaló versenyen.
Miután első volt Magyar Autónom Tartomány vrsenyén is jogot nyert az országos döntőn való részvételen .A versenyre Szabó Ernő érdemes mővész készitetette fel.Várakozással tekintettünk a szereplésére mert itthon a Székely Szinház szavaló estjei alkalmával/József Attila,Ady Endre,Tóth Árpád/ meghivottjaként, sikeresen szerepelt a hivatásos szinmüvészek társaságában.Szerető szivvel gratulálunk kimasgasló sikeréhez.
Marosvásárhely.1955. AZZAL A FELEMELŐ MEGTISZTELÉSSEL TÜNTETTEK KI,HOGY A MAROSVÁSÁRHELYI „NÉPUJSÁG” A TANITÓMESTEREM PROFESSZOR DR, SZENTKIR’LYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 11O-DIK ÉVFORDULÓJÁRA KÖZÖLT MEGEMLÉKEZÉSÉBEN/2O19.ÁPRILIS 18/ KÖZÖLTE EGY MÉLTATÓ IRÁSOMAT, A SZERETETT ÉS NEHEZEN FELEJTHETŐ TANITÓ MESTEEMRŐL AKINEK A LEGTÖBBET KÖSZÖHETEK A GYERMEKORVOSLÁS ELSAJÁTITÁSÁNAK TERÉN.
IME A KÖZÖLT SZÖVEG:

In memorian prof. dr. Szentkirályi István
Prof. dr. Szentkirályi István a marosvásárhelyi orvosi egyetem gyermekgyógyászati karának a legkedveltebb egyénisége volt. Magas, szikár, szűkszavú tanaítómesterem hatalmas tudású, igényes, pedáns klinikus volt …, aki bevezetett engem a gyermekgyógyászat szövevényes berkeibe. Tette mindezt annyi méltósággal és hivatásbéli hitelességgel, hogy a mi generációnknak kitörölhetetlen emberi példaképe maradt. Ő vezetett be a tudományos munka és kutatás világába is. Fia, dr. Szentkirályi István kiváló fogorvos hosszú ideig Szatmáron élt, és a barátom volt. Amikor úgy hozta a sors, hogy szeretett tanítómesterem eltávozott közülünk, István barátom nekem ajándékozta azokat a számomra felbecsülhetetlen értéknek számító gyermekgyógyászati szakkönyveket, a klasszikus német gyermekgyógyászok munkáit, feljegyzéseit és írásait, amit az utókorra hagyott… Olyan tisztességgel, orvosi hittel őrzöm mindmáig, mint a gyermekgyógyászat katekizmusát. Szatmárnémeti, 2012. január 26-án” – olvasható az egykori tanítvány, dr. Bauer Béla PhD honlapján, aki nyugdíjazásáig a szatmári városi kórház gyermekosztályának vezető főorvosa volt, és gyógyító tevékenysége mellett gazdag tudományos és irodalmi munkásságot mondhat magáénak. –

NYUGTALANITANAK A FELELŐTLEN OLYKOR VESZETT POLITIKAI KALANDORoK.
Azok akik nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni hogy földrészünkön 7o éve nem volt háboru, és nincs annyi történelmi felelősségtudatuk hogy Európa népeinek legszentebb ügye a béke.
Nem tudok és nem akarok részese lenni a gyülölet gyakorlás bármilyen megnyilvánulásának legyen az belső ellentmondása Európának,menekültügy,vagy gerjesztet békétlenség legyen bármilyen politikai vagy diplomáciai törekvés alantas szándéka,
vagy alternativája.Mindez azért mert
élő tanuja voltan és vagyok a másodikvilágháboru egész történelmi folyamatának. .A 9 és 13 éves koromban/194o-1944/ lezajló drámai emlékeimet idézem azok okulására akiknek 7o évig nem volt részük a háboruk borzalmairól.Tal
án ez az egyedüli érv a jelenleg domináns kérdések megitélésére amik napjaink ellentmondásait uralják. A visszaemlékezés rémképei:
Amikor a szőnyeg bombázás után/helyszin a Károlyi uti faraktár/ kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe tárult elém amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.
Nagyon megrendített amikor láttam hogy eltűnt a vashíd , amin keresztül mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott valamikor volt egy híd.A villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám olyan büszke volt hogy ők építették a föld színével egyenlő volt.A püspöki palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc hittan tanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém. Sajnos láttam a zsadányi uti Hősök temetőjének a tömegsírját, a 4oo főként pirosberki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mész lével lelocsolják őket.
A deportáltak 9o % a német ajkú és nevű fiatalok soraiból kerültek ki ,és nem ujjáépítő munkára hanem a Donbasz szénbányáiba vitték őket. A mi családunkból 7 fiatalt vittek el akikből négy tért vissza a többi odaveszett. Alig volt olyan család akit ne csonkítottak volna meg. Általában a túlélők 4-5 évet szenvedték végig ezen idők borzalmait.
De szemtanúja voltam a BÁTHORY utcai –GETTÓNAK-a várdomb utcai zsidó templomban az elkobzott zsidó holmik válogatásának,sőt a vasútállomáson a zsidó származásu hontársainkat szállitó vagonok amikből időnként emberi ürülék csorgott. Az ablakban a drótrácson keresztül riadt tekintetű emberek arca jelent meg, és könyörgő tekintettel kértek egy kis ívó vizet. A gesztapós német katonák mindenkit elkergettek a vagonok közeléből. Mindenütt ott díszelgett a végzetes jelszó EIN VOLK-EIN REICH-EIN FÜHRER-/Egy nép- Egy ország- Egy vezér- Még ma is hátborzongató.
Európának elege van a diktátorokból,és azok fiókáibó,az álnok és körmonfont politizálásból akármilyen indoklású legyen az,a gyülöletkeltők demagóg szólamaiból és bárminemü jogtiprásból

FOGADALMAK ÉS KISÉRTÉSEK.
1969-ben látogatási utlevelet kaptunk kiterjed német rokonságunkhoz Németországba, abban a történelmi időben amikor kissé fellazultak, az elszigeteltség ideológiai átkai,de főként azért mert egy államközi egyezmény alapján a román állam eladta szorgos németeit akik az őshazába települtak vissza 1o.ooo márka fejpénz ellenszolgáltatást kasszirozva. Úgy darabszámra mint a vásári marhákat.A feleségem édes unokatestvére H.G. aki Nürnberg város fő fináncinspektora volt,hivott meg bennünket és kiterjedt ismeretsége folytán a német nagykövetségen kaptuk meg az utlevelet, földieink nagy álmélkodásától öveezve,és bizarr mellékgontodolatokkal gazdagitva.
Már a felkészülés a utra, a cipőnkbe betalpalt márkák,vagy a rántott csikehusba bujtatott fémpénzek groteszk manőverei hol a humor érzékünk hol a megaláztatás vegyes érzését váltották ki bennünk.
De a legmegrázóbb egy egész életutamat végigkisárő megélés a sulyos szivbeteg Édesanyámtól való bucsu volt akinek riadt,rimánkodó tekintete és szavai kitörölhetetlen maradt mindmáig:

 

UGYE NEM HAGYSZ  ITT FIAM??/

 

Méltó hiteles gyermeki szavakkal nyugtttam meg.Arcára a nyugalom árnyait véltem felfedezni,mert
mert minden körülmények között csak az igazat mondtam neki.
Megérkztünk németországba és az akkori gazdasági lét kisértéseit kellet végigélnünk nagy vonzerejével és kisértéseivel.De nem is annyira a csillogó.villogó anyagi vonzalmak csábitottak hanem egy látogatás megcsillanó igérete ami az Erlangeni Friedrich Alexander Egyetem gyermeklinikáján hangzott el George Tietze profedzor ajálataként egy hosszas beszélgetés után az intézet könytárában főként az akkor kiteljesedésben lévő doktorátusi tézisemmel kapcsolatban.Aztám meglepetésszerüen a következőket mondta:Kedves kolléga alkalmazom Önt a holnapi nappal kezdődően egyenlőre 3ooo ezer márka juttatással.Szinte földbe gyökerezett a lábam a kisérő unokaöccs Werner kitágult szemmel figyelte az eseményeket.Megköszöntem az ajánlatot és távoztam azzal feltétellel,hogy meg kell beszélnem a felségemmel./Megyejegyzem hogy a felajálott juttatásból egy tiszte üj Cserebogár népautót tudtam volna venni.Hazaértünk és Werner elmesélte a átélteket a családi környezet ujjongása közepette.Csak én éltem a menyország és pokol légüres terében a anyának tett fogadalom hites világában.Napokon át folytaka latolgatások mig végül a legegyszerübb sorsu rokon a Mary a következőkkel tette fel a pontot az i-re –“Béla a tieid emléke életed minden napján elkisérnek és fájdlmasak a visszaemlékezések. Különben is itt se fogyasztol el két tyukot egyszere csak esetleg egyet az pedig otthon is kikerül.A maga egyszerü megfogalmazásában döntő érvelés volt,és engem meggyőzött.Hazafelé jövet a kisértés árnyai még egyszer próbára tettek, leszálitottak egy időre Bécsbe.De a fogadalmam amit akkor már eskünek tekintettem visszatéritett abba fészekbe amiben meg kellet küzdeni az enyéimmel a sokszor keserü sorsunk viszontagságaival.Édesanyámat 3 hónap mulva elvsztettem.Minden szülőnket tisztességgel ápoltuk,eltemettük és méltó nyughelyen ápoljuk emléküket.

 

 

IN MEMORIAM
BÁCS FERENC KOSSUTH DIJAS SZINMÜVÉSZ
Bács Ferencre emlékezek Erdélyből. Hallgatótársam volt a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen.kiváló sportbarátom, akivel fiatal éveink során együtt lelkesedtünk a magyar irorodalom,versmondás,szinmüvészet iránt a Székely Szinház magas szintü vonzalmainak hatása alatt.A kellő időben felfedezett kiváló képességei miatt 3 év után abbahagyta orvostanhallgatói életmodeljét és a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színészfőiskolán szerzett diplomát, és lett a magyar szinjátszás igen kedvelt és méltó büszkesége.Mi végvári barátai kitartó büszkeséggel és mély tisztelettel követtük pályafutásának minden mozzanatát.Egy emberi lét igazolt tisztességét elismerve és megőrizve müvészi alkotásainak maradandó emlékét kérjük az Urat hogy legszebb,legigazabb kegyeiben részesitse..
Erdélyországi barátaid és tisztelőid nevében nevében Bauer Béla.

 

 

NYOLCVAN NYOLC ÉVVEL A TARSOLYOMBAN ÉS HATVANEGY ÉVVEL A GYERMEKEK GYÓGYOTÁSÁNAK A SZOLGÁLATÁBAN

A VILÁGHIR KÜSZÖBÉN TOPOGOK.
A mértéktartó önbecsülésem és az egész életemet végigkisérő konok küzdőképesség meg a szerető és hálás érdeklődés üzött mindjobban a teljesitmény örömének a megéléséhez.Azzal a 25.6oo oldalnyi 8324 illusztrativ foto anyagot tartalmazó Enciklopédiám hivta fel a figyelmét a érdeklődő most már mintegy száz millió édesanyának 243 országból, a segitő készségem méltányolására.Nem az alapkutatások/habár az is /,vagy az elektrónikus szerkesztésü 14 szakkönyvem terelte a mnkám minőségének irányába a figyelmet hanem a gyermeknevelés gyermekgondozás mindennapi autentikus tanácsai, amik csak hosszú évtizedek adományai lehetnek.
Úgy gondolom hogy nem a stitisztikai felmérés jelen és elkövetkezendő értékei döntötték el a méltányos megitélésemet az egész világon, hanem a segitő kezem melegének érzékelése emelte nevemet olyan rangra amit megérdemel.
RealTime user visitor blog.bauerbela.ro 2O19.iv.16.ORQ-9,3O

 

 

GYÜLÖLET,BOSSZÚÁLLÁS VAGY FELMÉRHETETLEN EMBERI MULASZTÁS?
Mérhetetlen emberi fájdalommal vetült a szemünk elé az emberiség egyetemes kulturájának, történelmi évezredes csodájának a Notre -Dame pusztulásának a képe.A Szent Péter Bazilika után ez volt a katolikus hit második bástyája. Nem szeretnák párhuzamot vonni a Reichstag felgyújtása/1933/ és a Notre Dame drámája között,de ahogyan a német parlament csodálatos épülete felgyújtásának ideológiai indittatású személy volt,feltétlenül fel kell vetni a kérdést a hogy a napjainkban gyülölködésben lubickolók és azok felajzói nem vetemedtek az emberiség történelmének egyik legaljasabb tettére. Mert mindamellet hogy Európában 7o éve nem volt véres konfliktus, de a lappangó, leselkedő gyülölet/faji vallási.ideológiai/ és annak hataloméhes szorgalmazói, annyira átszőtték a társadalmat hogy a gyülöletet beköltöztették még a társadalom legintimebb alapjaiba a családokba is.Nem beszélve arról hogy az emberi társadalom egy jó része a félelelem,rettegés,existenciális bizonytalanság határain tengődik.
A gyilok szinte már hétköznapi eseménnyé egyszerüsödött.A toxikomániák ellenőrizhetetlen elmétbontó fogyasztóinak cselekményei megkerülhetetlenek.
A vallás, a társadalmi erkölcsi értékek szintje,a józan emberi gondolatok számüzetése a közéletből a mindennemü és mindenre képes hatalmi harcok,ideológiai,politikai elmebomlottjai hovatovább nem válogatnak eszközeiben.
Mindezek szemünk láttára és a fanatizált elme állapotok hatására következnek be az egész világon.Csak nagy nemzetközi összefogással lehet uralni a kiszámithatatlan drámai jövőképet.Jó remény van arra hogy előkészítenek egy Genfben decemberre tervezett nagyszabású találkozót, egy úgynevezett globális biztonságügyi fórumot, amelyen áttekintik biztonsági a migrációs,terrorveszély,faji,vallási megkülönböztetés megállapodásainak végrehajtását
Az ENSZ tagállamai elsöprő többséggel elfogadták a világszervezet migrációs megállapodását, és ezzel azt is, hogy a menekülés és elűzetés ügye nemzetközi feladat, amelyet csak közösen lehet megoldani –
P.S-Érzelmi élményanyagom hatása alatt,valamint történelmi átéléseim alapján irtam le ezen sorokat,nem mint szakavatott személy, hanem a XXI-dik század polgára aki sajnos tanuja kellett legyen egy világörökség pusztulásának.

AZ ÖNBECSÜLÉS  ÉS KÜZDŐKÉPESSÉG
Mindenkinekmeg kell küzdenie a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is - de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége. Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása már gyermekkorban nem azt jelenti, hogy "kipárnázzuk" a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek az éppen aktuális eseményeknek megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába.
A kor időszerü termése a sors ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel-az Internettel- hogy most hat évtized kemény munkájával az egész szakmai rend tudomására hozzam azt a szerény értéket,amiért egy egész életet áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tárjam a kétkedők elé is.
Azt hogy igénylik hogy szükségük van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények minősége alapján.Az alkalom hogy kiteregedheted és hasznosithatod azt, amit értéknek tekintenek benned,és amiket sokszor mellőztek vagy lebecsültek az illetéktelenek.
Az alkotás tisztességének a szelleme most már szabadon leng, igazolva azt a tényt, hogy nem csak az ismert, érinthető és érzékelhető személyekről szól az alkotott érték minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondlatokról,a hivatástudat feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi ténykedéseiről.
Megkaptam a sorstól azzt az ajándékot a mi eljuttatot az értől az óceánig.

EGY EMLÉKEZÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA VÉDELMÉBEN.
MOTTO-MINT ÉVFOLYAM VEZETŐ PROFESsZORUNK A KÖVETKEZŐ SHAKESPEARE IDÉZETTEL INDITOT BENNÜNKET UTUNRA”LÉGY HÜ ÖNMAGADHOZ”
Mikorf a MAGYR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA minennenapi mérhetetlenül fájdalmas küzelmeiről értesülök, amit a magyar nemzeti senyvesztő oktondiságok hatalmasai ellen vivnak a fennmradásukért az akadémia tagjai és alkalmazottjai,kötelezve érzem magam hogy megszólaljak a néhai tanitómesterem Miskolczy Dezső emlékét felidézve aki a M.T.A. endes tagja és világhirü tudós volt.
Miskolczy Dezső (Baja, 1894. augusztus 12.[1] – Budapest, 1978. december 31.[2]) orvos, neurológus, a modern ideg- és elmeorvoslás egyik úttörője. 1930-tól 1940-ig a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanszékvezető az Ideg- és Elmegyógyászati Klinikán. 1940–1945-ig a kolozsvári egyetemen tanszékvezető, 1944-45-ben rektor is. 1945–1964-ig a Marosvásárhelyi Orvostudományi Karon tanszékvezető. 1964–1969-ig a budapesti Orvostovábbképző Intézet tanszékvezetője. A MTA levelező tagja 1939-től, rendes tagja 1946-tól. A magyar agykutatás egyik úttörője, Állami díjas, posztumusz Magyar Örökség díjas. Miskolczy Dezső a váci elemi iskolás évei után a Bajai Ciszterci Rend Katholikus Főgimnáziumába került. Sikeres érettségije után, 1911-ben Budapesten, az orvosi karon kezdte el egyetemi tanulmányait. Ezt azonban az I. világháború alatti kötelező katonai szolgálat miatt kénytelen volt megszakítani. 1914. április 1-jén bevonult katonának, majd ugyanezen év októberétől az orosz fronton teljesített egészségügyi szolgálatot. 1918-as leszereléséig kórházvonatokon, és több katonai kórházban is dolgozott. Ezután visszatért az egyetemre, és 1919. augusztus 9-én megkapta orvosi diplomáját.
Miskolczy Dezső professzor felhívta a későbbi generációk figyelmét az agykutató intézetek fontosságára, hiszen szorgalmas, kimeríthetetlen munkája a kutatóintézetek megszervezésére összpontosult. Alaptudományos kutatásaival nemcsak a klinikai kutatásokat és a betegellátást fejlesztette, hanem a magyar modern neurológia fejlődéséhez is jelentékeny mértékben hozzájárult.
Életben tartotta a magyar nyelvű egyetemi oktatást, valamint lehetővé tette, hogy ne vesszen el az erdélyi magyar értelmiség. Ma is neves kutatók hivatkoznak rá, s ezzel sokat tesznek azért, hogy Miskolczy Dezső neve és oly fontos eredményei ne tűnjenek el. Számos munkájában említi őt Timothy J. Crow, skizofrénia-kutató, kinek tudományos érdeklődése különösen a major elmezavar természetének és okának feltárására összpontosul. Eredményei azt mutatják, hogy ezek a betegségek gyakran együtt járnak gondolkodásbeli rendellenességgel és hallucinációval, és korai- vagy közép felnőttkorban jelentkeznek először. Crow professzor March 27, 1827 and what happened later-the impact of psychiatry on evolutionary theory c., 2006-ban megjelent munkájában olyan tudós-óriások mellett tünteti fel Miskolczy Dezső nevét és fényképét, mint Charles Darwin, Paul Broca vagy Noam Chomsky..

 

SORSFORDITÓ !!
A regnáló hatalom olyan kényszerhelyzetbe került a fennálló társadalmi elégteleségek miatt, amik gyakori és tömeges utcai tüntetések képével szembesitik az egész magyar társadalmat.A belső politikai élet összefogása,a V 21 csoportosulása ami egy olyan szervezet amelynek tagjai sokféle világnézetet képviselnek, vannak köztük konzervatívok, liberálisok és szociáldemokraták, civil szervezetek stb Ezt a sokszínű társaságot akik a legmagasabb állami funkciókat ...

NAGY SZÁMU HAZAI LÁGOGATÓT VONZ A GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIÁM OLDALAIRA. 24 ÓRÁS- REGISZTRÁCIÓ 2O19.IV.9.-
Meg kellett küzdjek még egy megfellebbezhetetlen ténnyel-mégpedig azzal—hogy senki nem lehet könnyen próféta saját hazájában. Ez egy átkozott embert próbáló mondás azok számára akiknek sorsrészül juttatott. Akiknek beivódott génjeikbe az alkotás bizonyítási kényszere.,A tudat, hogy megfelelj a gyökereid elvárásainak,hogy törzsed erős lesz és magasra nő. A botladozások kegyetlen,kíméletlen útvesszői,a talpra állási megpróbáltatások és végül az újrakezdés és építkezés az alapoktól kezdve. Végül a keserűség hogy a rád szabott,rövid évek során,többször lerombolják,gyermekkori homokváraidat,illetéktelen mocskos kezek és felnőtt fejjel úgy kell alkossál hogy mindezek ellenére kitűzd a zászlót-még ha megfakulva,megszaggatva is,itt saját szülőföldeden..

A MI ESTI IMÁNK AZ” EL SILENCIO” A RADNAI HAVASOKBAN, A PUZDRA MENEDÉKHÁZ TERRASZÁN.
André Rieu zenekarának előadását hallgatom, az El Silenció trombita szólóját.A szép emlékezés megható örömével halgatom a dalt ami a mi esti imánk is volt. A Puzdra menedékház kő terraszárol hangzott el minden este szinte egy férfi kórus hangerejével.A völgykatlan visszhangja ma ujra fülembe csengett és érzelmi elfogultságomban szebbnek tünt mint a trombita szóló.Rátok emlékezem szeretett és tisztelt barátaim akik eltávoztak közülünk de az emlékeink köztünk élnek és erről szólnak a most papírra vetett soraim. Az én sorsomat egybekovácsolta a természet szeretete a tieitekkel igy Udvary István,Szereday Béla,Simon Genu,Dr.Kirilla Sándor,Dr.Suta Ioan,Jenei Öcsi, ,Boloş Nelu,Szilágyi Sándor,
Ma már szinte gyötörnek az emlékek mert itt maradtam egyedül a közös emlékeink zuhatagával, amiket már nincs kivel megosszam őket,de szerető baráti szivvel és hüséggel örzöm őket.
Áldja az Úr az emlékteket legszebb áldásával
Bauer Béla

TRÓNFOSZTÁS-
Érzékelem és természetesnek is tartom hogy az én tarka –barka statisztikai regiszter százalékarányainak egy érdektelen “hőbörgésnek” tünik.De számomra sokat jelentenek, mert pl a mai eredmények kimutatják hogy a szinte állandó második helyet elfoglaló amerikai látogatókat megelőzték a hazaiak. /18 %/.Lévén hogy a munka magyar nyelven van irva természetesnek tünik hogy az erdélyi látogatók száma növekedett de nem kis meglepeésemre a főváros és az egész ország területéről jelzik az érdeklődés növekedését.”Úgy tünik hogyaz ember a saját hazájában is lehet próféta”.No meg aztán ha a Goole Translet segitségével is forditják a bejegyzéseket,elsajátitanak némi ismereteket a magyar nyelvből is

HEMZSEGNEK A POLITIKAI KALANDOROK.
Poliitikai kalandorok, azok akik saját érvényesülésük előmozdítására bármilyen hatalmat feltétel nélkül kiszolgálnak.Ezek a kettősségre predesztinált emberek magukban hordozzák a tisztes polgári erkölcsi értékek a társadalom által elvárások hiányát. Egyéniségük sokrétű, mert – származásuk, nevelésük és a gyermekként ért társadalmi hatások különbözősége révén – erre predesztináltak.
Egy tisztes és bölcs arab ember akinek a gyerekeit istápoltam, egy beszélgetésünk alkalmával az egyre fokozódó korrupciót emliette, személyi vonatkozásu élményanyagával füszerezve-Próbáltam pufferolni az észlelhető felháborodást mondván hogy de azért vannak becsületes emberek is köztünk.A replikája az volt hogy csak “elenyésző százalékban.”
Az elenyésző minősités mégis elgondokoztatot.Való tény az ,hogy fennkölt és történelmileg visszatérően óhajtott szabadságeszmék,ha szemérmesen is de jól megférnek még ma is a szégyenletes társadalmi kiszolgáltatottsággal.
A XX és XXI- dik század két hosszan regnáló /5o és 3o év alatt tapasztalt élményanyagom/ kötelezet arra hogy felidézzem az átélt idők számtalan szánalmas eseményét . Az ebben az időben közismert vagy csak kevesünk által ismert személyek bünös politikai epizódjait, a politikusok a kalandorok tetteit, gaztetteit,és sajnos életünket is befolyásoló visszaéléseit. Úgy vélem, hogy az események hősei közül sokkal több a kalandor, mint a politikus, és hogy a kettő – ebben a korban – gyakran elválaszthatatlanul keveredik.
A gátlástalan politikai kalandorok hol a nemzeti érdekre, hol a hit védelmére hivatkoznak, hol egyszerre mindkettővel tartják ébren a köz hiszékenységét.
Ezzel hosszú távon azt kockáztatják, hogy elhiteltelenítik és sárba rántják ezeket a tiszteletreméltó eszményeket.
Post sriptum-A fiatal politikai titánok közül csak a “Tónit” idézem aki tanulmányai befejezése után igy nyilatkozott “nem szeretem a zárt környezetü munhahelyeket “inkább bemegyek a politikába.Igaza volt egy néhány év után annyit lopott hogy még a dédukáit is kistafirungozhatja.

EMLÉKTÁR-
EGY MARADANDÓ LENYOMAT ÉLETUTAMBÓL.

HIT-REMÉNY ÉS SZERETET-
Ezen gondolatokkal nyitja meg kapuit a Szent József Rehabilitációs Központ,azok részére,akik nehéz magukra utaltságukban igénylik a beteg gyermekük részére szolgáltatásainkat.
Számos ,önzetlen,értelmes ember munkájának gyümölcseként született meg ez a nemzetközi mércével is mérhető,modern intézmény.
Jellegét,működési koncepcióját tekintve Európai értékrendü,első és egyedi létesítmény nálunk az országban.
A katolikus egyház,a katolikus hívek nemzetközi segítő készségének állandó és időtálló példájaként fog állni városunkban ez a létesítmény.
Az úttörő munka kezdeti nehézségei,gyermek betegségei-egy bizonyos ideig még érzékelhetők lesznek tevékenységünkben,de reméljük,hogy akik igénylik segítségünket,értékelni fogják jóhiszemű szakmai munkánkat.
A szakmai tevékenység lényege a betegség,a sérült állapot korai felismerése,korai kezelése és csapatszellemben való gyógyítása-minden szülő tevőleges együttműködésével.
Felhívjuk a szülők figyelmét arra is,hogy a kezelés az esetek döntő többségében hosszantartó,türelmet és kitartást igényel. Természetesnek tartjuk azt is,hogy együttműködünk a többi hasonló egészségügyi egységgel.
Február 6-tól kezdve várjuk azon szülők jelentkezését akik gyermeküket/o-6 év közötti korcsoport/kezeltetni óhajtják intézményünkben.
Dr.BAUER BÉLA
az intézet igazgatóje és létrehozásának orvosi projekt vezetője
Szatmárnémeti 1993.Február 5-án.

CSIKSOMLYÓ A VILÁG KÖZEPE LESZ !!
Ferenc pápa azért tiszteli meg jelenlétével a Csiksomlyói búcsút mert a XXI-dik század élő katólikus egyházának egyik legmélóságteljesebb hittételének eseménye, másrészt mert a Római Szent Péter bazilikában meghalotta és átérezte az oda zarándokló, esdeklő székelyek történelmi fohászát. Azért is jön, hogy magával hozza és megerősitse , bátoritsa a Székelyföldön,a hit az összetartozás méltányosságát. Hogy tudomására hozza az egész világnak azt a történelmi tényt hogy voltak,vannak és lesznek azok akik a századok keserüségeit elszenvedve a Hargita fenyveseinek csendjében,megőrizték elődeik feddhetetlen emberi tisztességét, éppen úgy ahogyan ezt más népek is igénylik napjaink történelmében.El oltja a gyülölet lángjait,a mindennemü gyarló emberi hetvenkedéseket és az igaz hit szellemiségét hirdeti az egy Istent imédó
felekezetek méltánytalanságainak hagyományos birodakmában. A hit jogának áldását hozza közénk és földi hatalmával segiti a küzdelmeikben nár már esendők sorsára jutott embertársainak nyujtot segitő kezének melegét.

REGGELI HÁLAADÁSOM.
Ahogy a hosszü évek folyamán reggel rátekintek a RealTime –felhasználók,- látogatók- blog.bauerbela.ro regisztrációra és mindannyiszor “telt házat” látok a ma már minden földrész 243 országával /ma pl-Quatar,Columbia/felvetődik bennem a kérdés miért Én részesülök ebben a kivételes áldásban hogy 88-dik életévemben hivatásom gyakorlásának 62-dik évében Nekem szánta a sors ezt az örömélmény.amiért nem tudok elég hálás lenni az adományozónak.A hivatástudat érzésvilágával indultam el az orvosi ténykedésem kezdetén.A “küldetés” kiválasztottság eszmevilágával , fogalmaival nem barátkoztam egykönnyen.Talán amikor földi létem feltartózhatatlannak tünő lebegési állapotát éltem meg az akkor tett fogadalmam hogy “ha túlélem a fehér lepecő hüvös csendjének légkörét” szakmai létem minden tartalékát az anya és gyermekvédelem oltárára helyezem-Ezt tettem és teszem mindennap mert tudatositódott bennem hogy amit alkotok az nem csak személyem tisztessége, hanem “küldetés” amit az Úr ültetett sorsomba.
Hivatásom méltányos tisztességének érzem hogy az édesanyáktól a gyermekgondozás minden csiját binjá át tudtam örökiteni akár a gyermekvédelem legnagasabb szintjéig.
Köszönom Uram!!

AZ ÁTTELEPÜLÉS ÉS ELVÁNDORLÁS SZÁNALMAI
Az Erdélyi magyarság századokon keresztül mint egy renkivül jó vitalitásu,jogaiért körömszkadtáig küzdőképes,magyarságtudatát szent erekjeként örző,tisztességére büszke, áldatlan sorsu népcsoport mindmáig.
Habár a történelem laskanyujtójának állandó sodrása alatt élte le életét számos generáció, a megsemmesités rémeivel harcolva,védte bástyáit.A kegyetlen kisebbségi sorsban is olyan alkotókat nevelt hagyományaira támaszkodva, de az egyetemes magyar történelem szánára is amik bejegyeztettek a egyetemes magyar kultúra aranykönyvébe,,Mert teték amit tudtak,és tenni lehetett Csak a fohászaik segitették őket abban hogy nem fanyalodtak az állandó jellegü támogatásokra,nem jutalmazták őket mert magyar nyelvü iskolába iratták a gyermeküket,nem épitettek az anyaországaiak közintézményeket,nem vágyott mindenki a jobb nyugdijakra, a kedvezményes gyógyszerekre a “nemzeti nosztalgiák” különböző anyagi előnyeire.Manapság már a labdarugó akadámiákkal és más jellegü sport létesitményekkel ,
egyébb célzatu csecsebecsékkel kenyerezik le az Erdélyi magyarság érzelemvilágát.Az áttettsző emberi gyarlóságok oda vezettek hogy az átkos idők két és fél milliós Erdélyi magyar nemzetiségü lakosából már csak egy millió egyszáz hatvan ezer áll a vártán.
Ez egy dicstelen fejezete ez Erdélyország történelmének.Hogy milyen sors vár azokra akik feladták a történelmi küzdelmeinket egy példával ecsetelem,aminek személyes fültanuja voltam „Ide jönnek ezek is mint tetvek a nyakunkra”Mindeközben moldovai “néma leventék” biztositják a magyarlakta területek lakosainak egészségügyi ellátását és irányitjáka magyar sorsot a közhivatalokban.Mert bizony nemcsak a székely himnuszt kellene énekelni és a zászlót lengetni mint „nemzeti üdvöskéknek” hanem gondolni kellene őseink sok véráldozatára , Erdélyországra is amit már tálcán kinálgatunk fel az erre történelmileg aspirálóknak.A gyülölet tüzének csiholóiról, a határon tulról a magyarságtudat átkiabálóiról mán nem teszek emlitést.

EGY TÖRTÉNELMI CSALÓDÁS –ORBÁN VIKTOR
Talán nevetségesnek is tűnik hogy egy határon túli magyar igazolványos, mezei orvos kedveli-e vagy nem a nemzetiségét is képviselő miniszterelnököt. De úgy érzem hogy mióta a világ , világ mindig voltak szimpátiák és antipátiák attól függően hogy egy egyén milyen értéket képviselt a társadalomban. A fizikai megjelenéstől, az emberi karakterek sokszínüsége és társadalmi értékrendje, közrejátszanak egy adott egyén pozitív vagy negatív értékeléséhez. Az emberek közötti kapcsolatok megítélése nem egy harmadik személy tisztességes vagy tisztességtelen viszonyrendszerétől függ, hanem az egymásközti tiszta és nemes kapcsolatrenszer határozza meg. Voltak,vannak és lesznek megosztó személyek a társadalomban akiket szükségszerűen górcső alá kell venni főként ha azoknak a társadalmat érintő kérdésekben döntő jogaik vannak. Ezért a civilizált államokban kötelező orvosi vizsgálaton esnek át aminek eredményét társadalmi nyilvánosságra hozzák. Orbán Viktor személyisége hovatovább megosztja a magyar társadalmat, az öncélúsága,egyeduralmi hatalmi rendszerének kiépítése,hazudozásai,egy tisztességes magyar társadalom megrontóival fennálló kapcsolatrendszere anyagi mohósága és környezetének gátlástalan mondjuk ki nyíltan rablása a közjóból stb megrendítette egy feddhetetlen ember iránti bizalmat. Egy magyar gazdasági csúcsember mondta róla”nem indulnék el vele egy sivatagi útra ha nála lenne a viz” Vagy a kúltúrvilág véleménye”felcserélte a hagyományos magyar csárdást a keleti pávatáncra a “hol ide hol oda riszálok”,ami miatt kieszközölte a sulyos nemzetközi elmarasztálásokat ami egy egész nemzet tisztességére kihat. Vagy ami saját szájából hangzott el”ne azt higyjétek amit mondok hanem amit csinálok” Hát ebben a bábeli vagy nevezzem schiozoid helyzetben talán jogosnak tartom néhány sorsdöntő történelmi és társadalmi tény hozzáfűzésését. Jómagam szemlélője és átélője voltam ennek a magyar hatalmi iszap birkózásnak amit dióhéjban meg is fogalmaznék. A Nagy Imre temetésén a magyar nép történelmi érzelmi válsága tetőzött, mert hatalmas társadalmi és politikai űr tátongott az országban. Abban a pillanatban a magyar nép megújuló reményekkel várta a fejleményeket. Ebben a reményt keltő helyzetben jelent meg egy kamaszkort alig meghaladó csoportosulás a Bibó István kollégiumból. Ennek a tagjai a társadalmi szempontokat még nem kellőképpen beérett tapasztalattal, retorikával de ugymond mélyen liberális eszmeiséggel vették kezükbe a hatalmat.Orbán Viktor a Nagy Imre temetésén elmondott beszédében minden fájdalmára rátapintott a magyar népnek és mindent megígért hiszen az anyagi háttér biztosítva volt Soros György a minden lében kanál pénzcsinálótól. Kezdetben elhittem Orbán Viktor szeplőtlen hazafiságát és feltétel nélkül lelkesedtem érte, de ma már amikor saját személye és környezete az Ő szeme láttára rabol ez a tény már felül ír minden társadalmi tűrőképességet személyesen az enyémet is. A fiatal titánok megkóstolták a hatalom ízét és ezek után csak a hatalmi harcokat folytatták Horn Gyulával,Medgyesi Péterrel,Gyurcsány Ferenccel,Bajnai Gordonnal.Feladták liberális eszméiket és egy csonka konzervatív álláspontot foglaltak el ami kedvező fogadtatásra talált az alakuló európai unió Néppártjában. Ettől az időponttól kezdve a komcsizás félelemkeltő szlogenjével kiválóan lehetett manipulálni az európai berkekben. Az egész történésben vissza tetszőnek tartom hogy az Orbán maffia tagjai és rokonai között számos híve volt a kommunista rendszernek. A hatalom megszerzése és megtartása hatalmas erkölcsi áldozatokkal járt,már pedig a nagy ígéretek teljesítésének elmaradása kényszerhelyzeteket,hazudozást,lopást,rablást követelt az ígérgetőktől. Folyamatosan alábecsülték a népet a képzett magyar szakemberek kreatív készségét. Aminek következménye lett egy meg nem élt elvándorlás. Hatalmának megtartása érdekében körülbástyázza magát a hozzá közelálló rokonokkal,barátokkal rövidnadrágos sihederekkel, és kétes értékű úgy mond ügyeskedő pénzemberekkel. Ma már a hosszú hajú fiatal gárda a hatalom biztos birtoklása tudatában lejáratta úgy belföldön mint külföldön a szabadságba és demokráciába vetett hitet. Bebetonozták Orbán Viktor vezetésével a hazugságok és társadalmi javak kisajátításának eszköztárát. Az ország leggazdagabb emberei lettek a nyomorgó ellenlábasokkal szemben és saját képükre és hasonlatosságukra alakítottak minden államhatalmi cselekvést. Maga Orbán Viktor pedig kialakította önkényuralmát Európa és az egész világ szeme láttára. Mindenkit lejárat,világhatalmak vezetőit,jótevőjét Soros Györgyöt/aki a sírásója lesz hatalmának/ de elsősorban hontársait. Nem ezt ígérte.!! A szava hihetetleneknek nincs erkölcsi joguk egy népet vezetni!! Nem tudom elhinni hogy a tíz millió magyar embernek ne lennének olyan tisztességes,értelmes jól képzett emberei akik visszaállítanák a magyar nép hagyományos tisztességét a világ népei között.
Post scriptum- 6 éve jegyeztem be Facebook oldalaira ezt az irást,azóta már egy megroggyant államfővel állunk szembe aki szinte már padlózik a ringbe.Szinte minden beteljesedet a leirtakból.Nem a jövendőmondók pajzánkodása,nem a káröröm vezérel amikor ismét közreadom irásomat,hanem a sajnálat hogy egy egész nemzettel lejátszatták ezt a csunya történelmi játékot.

MEGYÜNK A VÁROSBA….
Amikor reggel nyolc óra előtt az 1-es iskola környékét ellepi a gépkocsik áradata, szinte lebénitva a forgalmat /a taxisok nagy bosszúságára/ és nagy sietve ugrálnak ki belőlük az iskola tanulói, felidézem a gyermekkori iskoláskori emlékeimet.Azokat az időket amikor még csak a néhány helyen épitett macskaköves utak uralták a város képét.Amikor még a hidontulról olykor több kilométert gyalogolva jutottunk el az iskolába, sokszor esőben,hóban az akkorr még dermesztő.zimankós téli időben./az egyujjas kesztyük,fülvédős sapkák viselésének idején, amiket anyáink készitettek/A Zsuzsi vonat ami akkor a Zsadányi/Closca/ úton keskenyvágányon közlekedett, annak töltésén a streck-en/vasúti vonal szegély/ jutottunk el a közhidig ,ahonnan aztán tovább gyalogoltunk a főként felkezeti iskoláink felé./Zárda,Református Liceum,Királyi Katölikus Főgimnázium Ötvös utcai Római Katolikus Népiskola stb/.Ez volt a” fiákkeres korszak” mert semminemü tömegközlekedési jármü nem létezett.Csak néhány kivételes embernek volt Ford vagy Opel magánkocsija .Igy például Dr,Lükő Bélának a város és megye „orvos apostolának” akinek a város vezetősége ajándékozott egy Opel gépkocsit az utókor számára is jegyzett szolgálataiért.
A mi környékünkön a Biky tér körzetében csak egy „Zündapp” motorkerékpárja volt Petky Sanyinak, aki a nyári poros utakon közlekedve olyan port vert az utakon hogy minden háziasszony becsúkta az ablakát és kiméletlenül szidta a Sanyi kipufogóját.
Bármilyen esemény volt a város központjában számos esetben a tócsákon át ,ugrálva és egy tenyérnyi szárazabb helyet keresve jutottunk el a Zsuzsi töltésig örvendezve hogy onnan tovább el kerüljük a bokáig érő sár látványát.
Még az akkori lovas mentők is az őszi esős sáros időben sokszok tengelyig merültek a sárba és csak egy egy gazda segitségével, négyes fogattal szabaditották ki a kátyuból a mentőt.
Hát igy jártunk mi kültelkiek a városba, amelynek annak idején még a főtere is sártenger volt.

EGY UJABB POLITIKAI MANŐVER ?
Egy nemzetnek 1ooo éves történelmi multjával és 1o milliós kulturált, Európai civilizációval , alkotó készséggel biró emberekkel a tarsolyában ne találnánk 3 bölcs magyart akik fel képesek mérni a nemzet válaszutját egy adott történelmi pillanatban/ami kelet vagy nyugat felé mutat/Ebben az esetben nem érdemli meg hogy megélje jövőjének szép reményeit.Mert ezek nem a politka szennyes pöcegödréből előkaparászott emberek lennének hanem becsületes hazafiak akik nem bocsájtották áruba tisztességüket.Azért nyeljük le a galuskát mert egy érdekhajhász sváb egyedül kiagyalta az osztrák példa alapján ezt törénelmi improvizációt.Mert jelen pillanatban nem a kiskaliberü kalandor politikusok pillanatnyi tuléléséről van szó,hanem egy nemzet kimeritett társdalmi és történelmi elégtelenségeiről amit a mohó kezek elraboltak népüktől.Nem az egy választási ciklus sanyaru osztogatásainak erkölcstelen történéseiről,hanem arról az immár 3o évről ami eltelt a Nagy Imre koporsójánál elhanzott egy életet adó demokrácia beteljesüléséről vagy csődjéről.Igen a regnálóknak kell számot adni a 3o éve beigért szavaiknak méltó teljesitéséről,valamint saját erkölcsi mikéntjükről, ami egy egész nép felemelkedésének zálogát igérte.Ezt a történelmi feladatot nem tudja felmérni a Bölcsek Tanácsa akinek se történelmi se társadalmi élményanyaga nincs a való magyar életről.
Mert vannak napjainkban is Deák Ferenchez hasonló bölcsei ennek a népnek és a nemzeti tisztesség mértékmérőivel ösvényt tudnak vágni ebben a szennyeiben tulburjánzott bozótban.
EZT MOST VÁLLALNI KELLENE,MERT HA NEM ÁTCSAPNAK FEJÜNK FELETT A PUSZTITÓ HULLÁMOK.

JEGYZET.
EURÓPA CSENDJÉÉRT!!.

Miután minden lehetséges politikai és ideolgiai hóbort tüfokán sokszor szégyentelenülátsomfordáltunk,miközben már málhás szekerekkel vontatjuk a szerzett anyagi javainkat,úgy tünt, hogy megülepedünk a keresztény-demokrácia hagyomános értékeinek védelme alatt .De a hangzatos cégérnek használt eszmevilág a hit,a felebaráti szeretet a mindennnemü megkülönböztetés nélkül,az emberi értékek megbecsülése nem fért be az erkölcsi keretbe és nyilvánosan nagy hanggal hirdettük a faji megkülönbeztetés eszmevilágát ,amiért a politikai kitoloncolás küszöbére állitottak bennünket.Mi állandó jelleggel két malomban őröltünk és zsarolási szándékkal egész Európa szine előtt koketálunk az ujjászülető fajgyülőkkel mély szimpáttiát és kimondott barátságot ápolva ezekkel,akik rémületbe tartaják egész Európa népességét a „bőrsziniszony” félelmeivel.A hirügynökségek szerint már folynak a háttértárgyalások azzal a célzattal hogy ha kiperdülünk abból a politikai érdekközöségből aminek erkölcsi mércéjét nem tudjuk átugrani, sima legyen az átállás egy másik elvileg teljesen ellentátes gyülöleten alapuló akár fasisztoid szemléletü Európa csendjét megbontói közé.Ez egy megismételt politikai prostitució magas iskolája amit Európa nagy része egy morbid autokrata aktusnak könyvel el.Mi nekünk nem marad csak a fohász hogy ezt ne a magyar nép,Szent István vagy a Szüzanya égiszébe burkolják.

. MEGLEPETÉSSZERÜ HÚSVÉTI INTELMEK.!!.
H.Mónikáék igen kedves fiatal barátink akiknek egy 4 éves fiu és egy 6 éves leánygyermekük vam.A husvétközeli napokban Harry hirtelen belázasodott és megkértek hogy segitsek nekik ebben az ünnep előtti felfordulásban,és vizsgáljam meg a gyermeküket.A kis fiu jelegzetesen “fütykös- zsivány” alkat és már otthon érezve magát pillanatok alatt felmérte lakásunk leltárát, ugyannyira hogy azt is ellenőrizte hogy volt e nálunk ünnepi nagytakaritás mert az édesanyjuk szent szitkozósások közepette ezt már elvégezte..Éppen a lábam körül motoszkált, amikor a következő szöveget hallatta élénk hanghordozással”szent habakuk milyen büdös a lábad” és a tények igazolására odahivta a 6 éves nővérét is aki igazolta testvére kiváló szagérzékének tényállását.Az a helyzet állt elő mint már gyermekgyógyászati ténykedésem alatt számos esetben megtörtént” se köpni se nyelni nem tudtam” az elhangzottak hallatán.Aztán gyermeki őszinteséggel felsorolta hogy családjukban kinek büdös még a lába.Ahogy az első meglepetesénből felocsutam, csak egy kérdés feltevésre jutot időm a reagálni.Harry és akkor mit csináljak-a válasz –mit csinélj,mit csinálj,hát mosd meg.A szülők elmondták hogy mostanában rutinszerüen szagulgatják főként a idősebbek lábát, valószinü az óvonő figyelemkeltésére alapozva aki a láb higyénére oktatta őket.Aztán amikor elmentek megkérdeztem a feleségemet, hogy tényleg büdös a lábam, mert a szomszédokat sem illik husvét szombatján ilyen egészségügyi felmérésszerü kérdésekkel boldogitani ,mert akkor talán akár azt hihetik hogy nem a lábszaggal van a baj. hanem az emeleten akadt ki egy kereked.
P.S.Csupán azért irtam le ezt a néhány sort, mert hat étized orvosi ténykedésem alatt sem a szent habakuk kifejezést nem hallottanm egy 4 éves gyermek

EMLÉKTÁR
Szülővárosomnak a huszadik század két legborzamasabb drámáját éltem meg teljes terjededelmében hontársaimmal együtt.A második világháboru kegyetlen bombázásait és a Szatmári árvizet.
197o május 13-án a megárdt Szamos “zugva ,bőgve törte át a gátat”elárasztva,lerombolva mindent ami utjába esett.
Háztetőkön kendőket lobogtató emberek kiáltoztak segítségért. És a semmit nem kímélő irdatlan víztömeg kimosta alóluk az életük biztonságát jelentő kis családi vályogból készített épületeket,őket pedig sodorta a víz a megsemmisülés felé. Öreg,tehetetlen emberek fúltak meg az ágyaikban.,a lezúduló gerendák,épület alkatrészek ütötték agyon az életerős felnőtt embereket.
A szatmár város legmagasabb pontján épült törvényszék alapzatát egy méter magasan borította a víz.
Ebben az irdatlan megpróbáltatásban 67 ember vesztette életét –nagyon felszínes statisztikai adatok szerint.
Hogy honnan tudom mind ezeket. Ott voltam , megéltem és segítettem szenvedő embertársaimon.Az egészségügyi és helyi állami hatóságok engem biztak meg a első orvosi sürgősségi ellátó központ szervezésével és irányításával.Nem a hét nap,hét éjszaka fizikai és lelki terhe volt a nehezen elviselhető hanem az az irdatlan emberi szenvedés aminek tanúja voltam.

KÖSZÖNET ÉS HÁLA!!

“Az emberi hála magasztos és megrenditő példái az életem folyamán végigkisértek és mély érzelmi vontkozásaival,társadalmi formáival szebbé tették előttem az emberi lét értelmét.”/Az alkotás kényszere/
Gyermekkoromban a szülleim és taniómestereim iránt érzett hála határtalan erkölcsisége,jelen soraimban az arra érdemes emberek,kollégáim és a gyermek gondozáshoz közelálló személyek aldozatkész segitő készsége iránt érzett megbecsülés kötelez ma arra, hogy a legnemesebb hála érzelmeivel egyik legszebb életörömöm megvalósitásához hozzásegitettek.Kül0n és a leméltányosabb köszönettel és hálával emlékezek a feleségem Dr.Bauer Klimay Emiliának áldozatvállalására, aki hites bizalommal megosztotta a nem ritka nehéz pillanataimat és olyan szeretettel vett körül amit csak Ő tudott nyujtani.
Életmüvemről a “Gyermekgondozási Enciklopédiáról” van szó ami egy egyedülálló alkotás ugy tartalmát mint terjedelmét de látogatttságát tekintve is./25.ooo oldal,8571 bejegyzett dokumentum,és 8164 illuszreariv foto,3,528.191 oldalmegnyitás.
A legméltányosabb köszönettel és hálával
Dr,Bauer Béla Ph.D.
Szatmárnémeti 2o19.Március.28-án

mE

 

GONDOLKODÓ.
Manapság célzattal, vagy anélkül,vagy akár az elégtelen információk hiányában a még létező sőt olykor virágzó szellemi és anyagi társadalmi elégtelenségeket jelző megszólalásokat, összemossák a politika nem ritkán oktondi állásfoglalásaival amik nem kivánatos társadalmi következményeivel megrontják a közösségi létünk érzelmi vetületeit,.Számos esetben tanui vagyunk,évtizedes nemes barátságok felbomlásának,a bensőséges családi érzésvilág csődjének és lehetne sorolni..Pedig nem vagyunk se érdekelt megélhetési politikusok,se a politikai holdudvarok jutalmazottjai.Egyszerüen csak a mindenapi anyagiakat összekuporgató társadalmi robotok vagyunk akik nem érzékelik a sorsuk felemelkedésének legkissebb reményeit sem.Elsajátitjuk az alantas gyülöletkeltés és és gyakorlás minden eszközét.Nem vagyunk tekintettel a békés együttélés, a hála történelmi hagyományaira sem,Beivódott a tudattárunklba a “hatalmi messiások” uralkodási kényszere és ezek vétkeinek elszenvedése.Nem vagyunk tekintettel a környező világ értékrendjére, lepereg rólunk még a legjobb szándéku intelmek egyre gyarapodó száma is.

CSAK IGY TOVáBB BARÁTAIM!! EGY MEGTAGADOTT KÉZFOGÁS TÖRTÉNELMI HÁTTERÉRŐL
Történelmileg,meghatározó tanulság volt az emberiségnek a XX-dik század elképzelhetetlen szenvedséseit átélni.A XXI-dik század hajnalán kötelezően át kellet értékelni a” hogyan tovább „jövőképét az emberi társadalomnak.A tulélés kérdésének megoldására a demokratikus államrendet igényelték a világ népei.Habár az emberi természetet figylembe véve ez is telitve van az utópia képzeletet meghaladó árnyaival,de inkább ez mintaz emberiség tragédiáinak láncszerü sorozatai.
Magyarország népe magáévá tette a demokratikus államrend szövetségi szabályait és elvi hüségében következetes maradt ezek betartásához.Az utóbbi évtizedben a lappangó hatalmi és anyagi javak halmozásának kisértései mertörték a nép és a regnáló hatalom/kormány/beigért és elvárt reményeit..A kormány öncélú retrográd, nem titkolt magatartásával hovatovább több gondot okozott az Európai szerződésés rendszerének,komoly zavarokat keltve azoknak müködésében,veszélyeztetve az elérendő céljainak a létjogultságát, valamint stratégiai biztonságát.
A demokratikus szövetségi rendszerek szinte tehetetlenül szemlélték egy autoriter személy narcisztikus,megalomániás tobzódásait.Az ország jogi rendjébe a szerződések előirásai szerint nem avatkozhattak , kontonensümk tisztességébe alantas pusscokkal nem akarták egy nép vagy népek bizalmát elveszteni,az Unió pénzalapjainak megvonását nem tartották becsületes megoldásnak a ország,népére való tekintettel,maradtak tehát a diplomáciai elizolálás lehetőségei aminek hatásait már jócskán érzékeljük. A Macron francia elnök kézfogási botránya hivta fel a figyelmemet a diplomáciai vetületeire. –

Például:-kézzelfogható tény volt a bajor államfő elutasitása Szijgyártó Péternek látogatásával kapcsolatban,a Svájci parlament visszautasitó magatartása Kövér László személyével kapcsolatban,az Egyesült Államok elnökének üzenete hogy csak akkor lehet kölcsönös látogatásról szó ha magyarország bizonyos vállalt kötelezettségeket teljesit,de beszéhetnénk a súlyosan megromlott kapcsolatainkról” kenyeres gazdánkkal „Németországgal való viszonyról,a megszégyenitő 7-es cikkely alkalmazásáról,az Európai Néppárt felfüggesztéséről, és a többi számos elmarsztalás ami a szerzódéses kötlezettségeinket érinti.
Sajnos az utóbbi időben mind gyakrabban vonják a felelősség árnyékába a magyar népet is mert ilyen vezetőket választott és türi saját kényszerü sorsát.
Döntő történelmi időket élünk és az elkövetkező generációknak nehéz lesz bevallani hogy hiszékenyek és felelőtlenek voltunk egy adott történelmi pillanatban.

-FIGYELŐ-
ÚJ IDŐK,ÚJ DALOK ,ÚJ GAZDAGOK…..
3O év elpazarolt törénelmi lehetőségei után, amikor a” rövidnadrágosok” öncélú,puerilis hóbortjait megélve, a nemzet reményeit örző és előre látható landolás helyett, megszégyenitő kényszerleszállást kellett végrehajtson a regnáló hatalom az egész világ lekicsinylő szemlélődése közepette.
Nagy Imre koprsójánál ki gondolta volna hogy az új idők és új dalok az ideológiai eszmazavarok közé terelik a magyar népet. A hatalom állandó nyertesei végifpásztázva a kommunista ,szocilista,liberális,komzervativ,illiberális,kereszténydemokrata eszmevilágokat ,aszerint hogy melyik nyújt nagobb lehetőséget és biztonságot a fondorlatokkal megszerzet hatalom túlérésére.
Ki gondolta volna hogy az ellenségképek állandó jellegü félelem keltésével meghunyászkodásra kényszeritik és rettegésben tartják a nemzetet,megkezdve a komcsizással,a Gyurcsányozással,panel prolizással,tüntető csühével,az értelmiség társadalmi lefokozásával,a külső ellenségkép agyrémeivel,a bőrszin iszony felvirágoztatásával.az elmebontó Sorosozással,az egész Európát átfogó ellenséges hangulatkeltéssel, a társadalmi tévelygés ösvényeire tereltek egy egész népet.A hazafiság,és nemzet szent eszméit felhasználva bekarámoztak egy egész nemzetet a még ma is ismeretlen ideológiájuk hálójába.
Az új idők és új dalok helyet új gazdák uralmába hajtották az óvatlan magyar népet akinek nincsenek elegendő eszközei a tolvaj új arisztokrácia parancsuralmának az eltávolitására.Az Egyesült Államok és az Európai Únió felmérte a magyar nép helyzetét és segitségére sietett.A felfüggesztés a Néppárt soraiból/19o-3 arányban történt szavazási eredmény egy történelmi lehetőség egy felelős Európai nemzet tudatának felélesztéséhez.
P.S.2 nappal az események lezajlása után amik mindenki szemeláttára történtek mejelentek a kóros hazugságokat hirdető propaganda feliratok pl a” Győztünk”.Mindezt azért mert a Vezir nem veszihet ütközetet.De van egy olyan megérzésem hogy a bekövetkező csata elvesztése elviselhetetlenül fájdalmas lesz.

SAJNOS EZ NEM PAMFLET…19O-3 A VÁDLÓK JAVÁRA
A poitika és a média boszorkánykonyhájának sokszor átláthatatlan világába, számos esetben nehéz betekinteni.Igy volt ez a tegnapi napon is amikor a Néppárt a már 1o éve tartó póblkozások után vagy felakasztásra vagy felfüggesztésre készült mivel az elkövetett vétkek poharából kicsordult a víz.Az hogy politikai traccsolás folyt,vagy piaci alkudozás csak azok tudják akik a zöld asztal körül ültek.A szürke egerekkel csak annyit közöltek hogy a szavazás 19o igennel és 3 nemmmel, lesújtó eredménnyel végződött a vádlók javára Egyszóval egyöntetü közútálat.Amikor már a fő keresztény demokratánk kiimádkozta a nyulszivü társaitól a védelmi alibijét, hogy a saját kérésükre kérték a felfüggesztést és csupán azért mert meg akarták reparálni a kivénhedt szellemiségü pártjukat.Ezek utá minden média forrás ugy harangozott ahogy neki tetszett.A vádlók örvendtek annak hogy az ajtójukon kívül látják a „zsebredugós kis hazugsággyárat”.A felfügesztettek jó szokásukhoz hiven önvendtek annak amiét sirni kellet volna nemzetásaik előtt.A hontársaiknak azt igyekeznek betáplálni hogy Móricka azért bukott meg mert gyakran bepisil a nadrágjába.Igy aztán mindnki elégedett,a vádlók azért mert megszadultak az állandó jelleggel kelepelő „véttójátékostól” a főleg rövidet huzó nép pedig azért hogy a nagy vezirük ismét győzelmet aratott Soros bérencei fölött.

 

A MEGNYUGVÁS  ÖSVÉNYEIN...
A MÉG LÉTEZŐ ÉS LOPAKODÓ REMÉNY ÉRZELMI VILÁGA.
Már nem acsarkodunk az igazunkért,megtört az újraképződő hatalmi kényszer,a történdelmi bünök a hazudozás a lopás,az ujrarétegződés,a gyülölet árnyai visszatérésének a valószinüsége.Nem kisértenek a félelem a bosszuállás és rettegés évtizedeken kisértő árnyai.Érzékelhető a „topogó csürhék” is ujraélesztik magukban a reményt és megtalálják azokat az eszközöket amikkel feltörik a társadalmi visszaélések lakatjait.A vérebeket visszazárják ketreceikbe a gyülölet magvetői. Remélhetőleg a szeretet és béke uralkodik köztünk és utódaink emberi méltóságának ismét lesz varázsa.A szennyes politikát felváltja a civil önszerveződés valós értékrendje.
Mert közös erővel,összefogással meg kell kapaszkodjunk a lejtőnGONDOLKODÓ
Bármennyire igyekszik az ember össze egyegyesztetni az érzékeire ható ellenmondásokat, nehézkes dolognak tünik
összefoglalni, hogy mik az okai a
magyar nemzet ismétlődő gyóntatásainak Brüsszelben.A hatalom vétkesei suttogják el a bocsánatos éa halálos büneiket a gyóntató vezérhadnak,akik nyulszivü kegyelemmel feloldozzák egy egész nép ellen elkövetett bünöket ahogyan ezt hosszú éveken át végezték.A halálos bünök számba sem vétetnek.Mindezt nagy eseménynek itélik meg a kontinensünkön,főként azért hogy meggyőződjek arról hogy milyen módszerekkel kell a tele pohárból kicsordult vizet, visszajuttatni a pohárba.
Aztán ismét felötlik bennem a kérdés, vajjon a százezrek fagyba, hóba topogó becsapottai által megfoglmazott 12 pontját a Márciusi kiálványt, amit a Magyar Parlament kapujára is kifüggesztettek elolvasta-e valaki,vagy csak a politikai pojácák fürdetését végzik mint a pöcegödörből kiemelt cigánygyerekét és körmönfont kihágásaikat prólják mentegetni a köz előtt.
Ime a „ topogó csürhe” Márciusi kiáltványának szóvege.
1.demokráciát és jogállamot;
2. pártatlan közmédiát, a propagandamédia állami finanszírozásának beszüntetését;
3. független ügyészséget és bíróságokat;
4. a közvagyon gondos és jogszerű kezelését, a korrupt közszereplők felelősségre vonását;
5. igazságos közteherviselést, a szélsőséges jövedelmi különbségek felszámolását;
6. a tudomány, a kultúra, az oktatás szabadságát és támogatását, minőségi oktatást az egész országban;
7. méltányos bérezést és munkakörülményeket, a munkavállalói jogok kiszélesítését és érvényesítését;
8. széleskörű társadalmi egyeztetést az érintettekkel, valamint a szakmai, érdekvédelmi és civil szervezetekkel;
9. színvonalas egészségügyi ellátást mindenkinek;
10. létbiztonságot, lakhatást mindenkinek, és kiszámítható jövőt;
11. a klímaválsággal szembeni hatékony fellépést, természeti értékeink megőrzését és a környezetünk védelmét;
12. nemzetünk és az Európai Unió értékei melletti kiállást!
Gondolom hogy ezekben az összefüügésekben illene figyelembe venni a gondolkodó emberek értéiéletét a demokráciáról.

NEM A VILÁGHIR ÖSZTÖNZŐI KISÉRTENEK….

Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló szándékkal
készült el ez az életmű ,ami felöleli hat évtized mindennapi orvosi ténykedésének leülepitését,szellemi és gyakorlati élményanyagát valamint az orvostudományi szakirói ténykedésen minen értékelendő gondolatát. Azért nevezem életműnek mert milliónyi embernek volt van ,és lesz segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi
könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez a kiadvány ami már bejárta a világ 242 országát és segítségére volt,van és lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak, az anyagi lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis magyar
közösségeknek de minden édesanyának és mindenek előtt a szenvedő
gyermekeknek.
Most ahogy a statisztikai kalkulusok küszöbén topogok, csak az Úr kegyelmétől függ hogy elérem a 1oo millió látogató számot,ami a szakágazatban a legméltányosabb helyet foglalja el.Nem tudományos fokozat,nem a hazai vagy nemzetközi elismerés, netán világhir székfoglalójára készültem hanem a jószándék csendjének magányában éltem meg ezeket a hosszú éveket.Azok itélkeztek és fognak itélkezni értékrenje felett akiknek bárminemü segitséget nyujtott.
A szolgálat amit elvégeztem úgy érzem egy időtálló alkotása emberi létem értelmének.ami az utókor emlézetében mint egy meleg segitő kéz emléke maradhat.

A “VÉTÓJÁTÉKOSSÁG” ÉS A” PÁVATÁNC” MIATT MAGYARORSZÁG MEGBIZHATÓSÁSÁT VITTÜK A VÁSÁRRA.
Magyarországnak is fájhat, ha a Fidesz elszakad az Európai Néppárttól, mert a kormány veszítene az érdekérvényesítő képességéből az uniós költségvetésről szóló tárgyalásokon. Ha az Orbán felé kacsintgató radikális jobboldal leszerepel a választáson, akkor pedig nem is nagyon lesz hová mennie a Fidesznek. Ha ősszel az ellenzék nyer a lengyelországi választáson, lőttek a nemzetállami jobboldal felemelkedéséről szóló terveknek.Amagyar nép történelme folyamán úgy tett szert tisztességére hogy erkölcsileg megbizható elkötelezett szövetségeseknek bizonyult.
Gondolkoztam magamban hogy miért kerülünk mi vissatárően a nemzetközi itélőszékek kinpadjára.Most már mindegy, hogy a legfőbb patrónusunk az Néppárt feloldoz vagy kiátkoz bennünket,mert már ránksütötték a hálátlanság és megbizhatatlanság bélyegét.És joggal mert annyi kellemetlenséget okoztak a pártcaládjuknak a sokszor diplomáciai ellentmondásaikkal a vétójátékossággal meg a pávatánc keleti alternativáival,ami már már a szövetségi alkalmatosságot is bizonytalanná tették. Kiváltották vele az egész Európa sőt Amerika erkölcsi
elmarasztalásait is.Felteszem magamban a kédést miért nem állnak a szégyen és megvetés küszöbén a többi kis európai országok.Hozzanak bármilyen döntést ma a történés minenkép arcpiritó a magyar nemzet számára, mert ez nem egy egyserü politikai elmarasztalás, hanem a nemzet megbizhatóságának történelmi tiztessége csorbul, amit belátható időn belül nehéz lesz helyreállitani..

“NEM ÉN KIÁLTOK A FÖLD DÜBÖRÖG”
MIT KIVÁN A MAGYAR NEMZET?
Így néz ki a 12 pont 2019-ben, az ellenzéki pártok és civil szevrezetek által szervezett tüntetésen:-2o19.Március 15-én.
1. demokráciát és jogállamot;
2. pártatlan közmédiát, a propagandamédia állami finanszírozásának beszüntetését;
3. független ügyészséget és bíróságokat;
4. a közvagyon gondos és jogszerű kezelését, a korrupt közszereplők felelősségre vonását;
5. igazságos közteherviselést, a szélsőséges jövedelmi különbségek felszámolását;
6. a tudomány, a kultúra, az oktatás szabadságát és támogatását, minőségi oktatást az egész országban;
7. méltányos bérezést és munkakörülményeket, a munkavállalói jogok kiszélesítését és érvényesítését;
8. széleskörű társadalmi egyeztetést az érintettekkel, valamint a szakmai, érdekvédelmi és civil szervezetekkel;
9. színvonalas egészségügyi ellátást mindenkinek;
10. létbiztonságot, lakhatást mindenkinek, és kiszámítható jövőt;
11. a klímaválsággal szembeni hatékony fellépést, természeti értékeink megőrzését és a környezetünk védelmét;
12. nemzetünk és az Európai Unió értékei melletti kiállást!

 

A TÖBBPÁRTRENSZER KISÉRTÉSEI
A mi genrációnk tulélte az egypártrendszer átkait,a diktaturák rémuralmát az „egy nép egy ország egy vezető” történelmileg megismétekhetetlen korszakát.
Napjainkban bennünket az áldemokrácia vadhajtásainak a nyesegetése foglalkoztat.
Az a tény hogy a többpártrendszerrel visszaélők, olyan mederbe akarják terelni a társadalmi tudatot, amit most már tömegesen hivatásszerüen üznek beágyazva ezt a mentalitást létünk még legintimebb rekeszeibe is.Eközben visszaélnek azokkal a társadalmi megbizatásokkal amikre kötelező válszt kellene adjanak.
Manapság a többpártrendszer elvi értékeit lezüllösztették a piaci kiárusitás, harácsolás szintjére.Az egyetlen cél hogy” belelépjenek” a politikába aztán utána az ugródeszkák használatának megszerzett előnyeit kihsználva,olyan politikai korrupciós rendszert alakitsanak ki ami egy életreszóló anyagi biztoságot jelent számukra.
A változás után a” karpaszományosak „kiküldték a fiukat hogy alakitsanak vagy 2oo pártot azzal a tudattal hogy a gyeplőt úgy is ők fogják rángatni-megyjegyzem ez be is vált nekik.Az egysiku gondolattárban felcseperedett ugymond politikusoknak se éltelmi kötődésük se moralitásuk nem volt a hagyományos politikailag hites pártok eszmevilágáról.Csak egy cél üzte őket az anyagi gyarapodás lehetőleg a legszélesebb családi berkekben és a hatalmi privilégiumok megtartása.Ennek elérése érdekében,az erkölcstelenség kiszolgáltatjaivá váltak vagy egyénileg mint politikai prostituáltak, vagy csoportosan mint pártszövetségek antidemokratikus gyakorlói.Egyesek váltogatják a pártokat mint a szennyes fehérnmüt.A választások alkalmi, tiszavirág életü, haszonszerzési pártok büntetlenül zsebelnek ki bennünket.Az estleg büneikért nagyritkán elitéltek kiszabadulva ujra kezdik a politikai tapasztalatukra hivatkozva a népük erkölcsi válságának mélyitését.
A végén uj társadalmi kategódit alapitanak akikre nem érvényesek a társadalmi értékrendek,akik nem ismernek sem törvény sem Istent se embert.!!!

AZ EURÓPAI NÉPEK ÖSSZFOGÁSÁÉRT.
AZ EMBERI LÉT BIZTONSÁGÁÉRT, EGY GYÜLÖLETMENTES TÁRSADALOMÉRT.
Nem a zajló Európai választási kampányok érelmi töltete,hanem a saját és elődeim történelmi emléktára,amit a gyilok a pusztitás rémitő emlékei idéznek bennem, és késztetnek a szókimondás tisztességére. A délnémetországi őseim véráldozatainak emléke a szüntelen franco-germán háborukban.A mindennapi félelem és rettegés kényszeritette ide őket a, Károlyi gróf birtokainak megmunkálására.A második világháboruban a szovjet front jégkoporsóiban nyughelyet találók.A dombaszi szénbányákbányák sötét rohadt gyomrában 4 közeli deportált rokonom elvesztése.A munkatáborokba vonszolt,megcsonkitott hazatérői, akiknek sérült lelki világukat még ma is a rettenet kisérti.
Engem nem a demokrácia hizelgő ígéret halmaza kecsegtet,hanem az emberi fizikai szenvedések meszüntetése a biztonság igérete.A rombolás,vérontás letörlése Európa térképéről.A családok békéjének,nyugalmának a biztositása,az alkotó ember létfeltételeinek a csendje.A diktaturák és diktátorok rémuralmai hatalmának a kiméletlen kiiktatása a társadalmi lét élményanyagából.Talán ennyi lenne az igényem az Egyesült Európától,az emberi lét többi áldásos adományát majd elvégzik az elkövetkező genrációk saját képükre és hasonlatoságukra.-
Én hiszek a költők jövőtmondó géniuszában,igy gondolkodó énem József Attila által megfogalmazott soraiban is:
.. Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés”
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

GONDOLKODÓ
Az emberi sorsok élményanyagát csak azok tudják érdemileg és érzelmileg a magukévá tenni, akik az együttérzés világában élnek vagy éltek.
Mit várhatsz azoktól, akik az egész életüket a politika, érzéketlen, szennyes világában tengették . Bálint gazda méltatlan története olyan érzelmi töltetet mozgatott meg az egész magyar közéletben, amit évtizedek óta nem észleltünk.Nem csak az éveinek kivételes száma,társadalmilag mélyen beivódott tisztessége,megbecsülése, hanem a szeretet megvonása és egy élet kivételes alkotó ténykedésének a megcsonkitása mint élő példa renditette meg a magyar társadalom hitét és igazságérzetét.Mert őszintén szólva mindenkiben felvetődik a kérdés-hát ennyit érünk mi, alkotó tisztességes lények.A 2x1 méter mindent elsöprő gondolata, mindenkit végigkisér és a földi pöffeszkedés minden bárgyu felfogása netán iszonya maradandó nyomot hagy az utókor emlékezetében.Meg vagyok győződve arról hogy Gyuri bácsit nem lehet teljesen megvigasztalni ezt jómagam mint sorstársa is megélem,mert a környezet amiben élt bizonyságot tett arról hogy a szeretet és alkotás felváltható politikai krajcárokra,

HATEZER C.D. LEMEZEM TÖRTÉNETE.
Egy étizeddel ezelőtt az Szatmármegyei Orvosi Kamarának felajánlottam egy “Pediatrie in scheme” cimü munkámat/Gyermekgyógyászati diagnosztikai kompendiun/azzal a céllal, hogy rendszerezett szakmai élményanyagomat megosszam az arra igényt tartó szatmármegyei kollegáimal a mindennapi gyermekellátás nehézségeinek enyhitésére.Dr,Bunbuluț
Călin az Orvosi Kamara elnöke keresett fel és közölte velem hogy szivesen fogadják a kezdeményezésemet és a közelgó Szatmári Orvosi Napok alkalmával szeretnék a megye orvosaihoz eljuttatni a szerintük is hasznos gyakorlati munkát.
Elgondolásuk szerint egy 6-7oo C.D.kiadására kerülne sor amihez az anyagi feltéteeket vállaták sőt a szerintem nagyrabecsült kollégám, a szerkesztési nehézségeimhez is hathatós és értékes segitséget nyujtott. Az orvosi kamra a következő években szinte évenként ujabb kiadványokat igényelt lévén hogy az irásaimat hasznos és igényes munkának értékelték a kollégáim.Ez volt az indulás,aztán következtek Erdélyország magyarlakta területei a Székelyföld/a Székeludvarhelyen megrendezett orvosi továbbképzőkön amin az egész Kárpátmedence magyar orvosai résztvettek 4-5oo résztvevővel/Az Erdélyi MuzeunEgyesület orvostudományi szakosztálya által rendezett vándorgyülések,és rendre más igénylők és édeklődők.A gyermekgondozási témáju C.D-im eljutottak a meghatározott igények szerint a vallási felekezetekhez/római katolikus.református,és más hivő felekezetekhez ,amiért az egyházi méltóságuk szives köszönetüket fejeztékki.Az orvosi támájumunkáimat román nyelven irtam mert a minősitási vizsgákra való készülésnál igy hasznositható és főként hogya román kollégák iskellő mértékben tudják értékesiteni.A gyermekgondozási kiadványaimat pedig nagyar nyelven hogy a székelföldi és más magyarlakta területeken is a cél szentesitse a eszközt.

EGY MÉLTÁNYOS SZAKVÉLEMÉNY
ÉLETMÜVEMRŐL.
“Több mint egy évtizede csodálom felbecsülhetetlen alkotó energiádat, szorgalmadat, kitartásodat, szakmabeliek körében. A több mint öt évtizedes önfeláldozó gyermekgyógyászati gyógyító tevékenységed, valamint a szakirodalom ismeretének birtoklása és ésszerű felhasználása révén tudtál minőségi szakirodalmat megvalósítani. Ugyancsak csodálatra méltó a forma megválasztása azaz a magyarnyelvű elektronikus szakirodalom elindítása és megvalósítása. Ez igen! A XXI-ik század hajnalán nemzetközi szinten lehetővé teszi az érdeklődők számára a gyors hozzáférést a minőségi tudás megszerzéséhez.
A jelen levelemben csupán a „ Gyermekgondozási Enciklopédia „ –Közhasznú gondozási tanácsok gyűjteménye- munkádat szeretném méltatni. Ezt az írásodat a köz javára írtad, minadazon szülök,fiatalok és nagyszülők számára akik igen is érdeklődnek a gyermekgondozási teendők iránt. Úgy gondolom, hogy ez az írásod nemzetközi viszonylatban is egyedülálló gyermekgyógyászati kiadvány terjedelmében , minőségében, tartalmánál fogva valamint kivitelezésében”
Dr.med. Balla Árpád Ph.D.
Ny.o.v . gyermekgyógyász főorvos
A MGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIATA külső köztestületi tagja

 

AZ IGEN TISZTELT KÉTLÁBUAK KESERGŐJE……

A székely színház egyik igen hosszú ideig nagysikerű előadása volt – LEW TOLSZTOJ Kispolgárok című alkotása. A főszerepet KOVÁCS GYÖRGY érdemes müvész alakította Az egyik neves monológjában így szólította meg a kispolgárokat Igen tisztelt kétlábúak.Lévén hogy kispolgári csalából származtam nekem annyira kapóra jött és olyan kifejezőnek éreztem ezt a megszólítást,hogy én a hat év egyetemi tanulmányaim alatt ettől kezdve egy igen vidám kétlábúnak éreztem magam.Nem nyalakodtam,nem hajbókoltam,nem ártottam senkinek, az előállott ellentmondásokot saját magamban rendeztem le, mindenféle nyavalygás vagy hiábavaló igazságkeresésről lemondva.Nem voltam begyes,hivalkodó még arra sem voltam hajlandó hohy a „fekáliákból” magyarul szarból várat épitsekEzért szerettek és megbecsültek.Pedig csak azt hordoztam magammal amit a szülői házban láttam és hallottam.Ez az életfelfogásom végigkisérte egész életemet és a közösségektől amikben éltem ugyanazt a megbecsülést kaptam mint egyetemista koromban.
Most ahogyan a társadalmi erkölcsi értékek zuhanó repülésban vannak. számos embertársamnak sajnos lételeme lett a hazudozás,lopás,gyülöletkeltés,hataloméhség és a gyakori és mindmegannyi ártalmas erkölsi nyavalya.Jómagam egy életen keresztül magammal hurcolt hitvallásom szerint cselekszek és megszólalok még ha rámzuditják olykor rémitő átkaikat.Különben már nem zavar mert 88.dik évében kevés idő marad az átkok kiteljesedésére.Nem a személyek gyarlóságai hanem a társadalmi vétkeik az álnokok akik áthágnak bárminemü szabványt közösségi társaik rovávára.Mert visszatérően az a gondolat kisért hogy ne sértsem az enyéim tisztességét, Nem utolsó sorban az emberi fajnak veleszületett joga a szókimondás és ezért olyan naivan üszinték a gyermekek,Hát igy maradtam én egy igen tisztelt kétlábu egy ember öltőn át.

A SZATMÁRI ÁLLAMI MAGYAR FIULCEUM diákjaként-/a mai KÖLCSEY FERENC KOLLÉGIUM/, eltöltött 5 évet idézem még ma is szerető emlékezéssel.Az intézet szellemiségét a pedagógusok alapvetően humánus és kíváló pedagógiai értékrendjét-Az ott eltóltótt öt év a diákkorunk szabadosságának az évei voltak. A második világháboru után amikor a tanügyi reform próbálkozásai zajlottak, a mi legnagyobb örömünkre mert a szigorubb fegyelmi rendszerek fellazultak, és mi a magunk módján kihasználtuk a kinálkozó,bohémabb diáklétet, számos esetben viszaélve tanáraink olykor kinos, de elnéző türelmével.Ezt ha nem is azonnal hanem a későbbi találkozói folyamán szeretett tanárainknak beismertük és kellő tisztelettel elnézésüket kértük.

AZ ÖSSZMAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN…
A tanulmányaimat az elemi iskola első oszályától kezdve az egyetem 6-dik évét bezáróan magyar nyelven végeztem.Szülővárosom lakossága annak idején döntő többségébn magyar volt.Családomban fel sem vetődött a kérdés,hogy román nyelvü iskolába irassanak, az akkor is uralkodó karrier hajhászat célzatával. Annyit tudtan románul hogy a betelepitettek hasonló koru gyermekeivel elküldtük egymást a “idesanyánk kinjába”.A mindennapi kenyérharc,a társadalmi érvényesülés titkos vágya és varázsa,a megbékélés a barátokkal, aztán később az állami adminisztráció kötelezettségei,a szakminősitő vizsgák a doktorátusom,a mondanivalóm a tudományos életben, szakdolgozatok ,már köteleztek az ország hivatalos nyelvének az kifogástalan elsajátitására.Elképesztően kitartó és nehéz munkával sikerült, még az eleinte élcelődő, gunyos szellemiségü környezet elég nehez érzésvilágának közepette is elvégezni ezta feladatot . Aztán egy pár évtized elteltével meglátogatott egy testi lelki jóbarátom akivel sokat szavaltunk iskolai rendezvényken.A kölcsönös számvetések kapcsán bemutattam neki a kb 16 román nyelven irt szakkönyvemet.Meglepődött hogy miért nem magyar nyelven irtam meg a kiadott könyveket.Kinek és minek kérdeztem, hiszen a magyar nyelvü kollegáim szinte mindannyian elsomfordáltak a gazdagabb vadászmezőkre.
De a beszélgtés tartalmával kapcsolatban visszatérően feltevődött bennem a kérdés, hogy mivel szolgálhatom a végvári testvéreimet ha már az magyar kollégáim kevés kivétellel felvették a nyulcipőt és eltávoztak az országból. Aztán jött a döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is segithetek embertársaimnak.Egy édesanya akinek két fiát-padludkás- koruktól kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy-bütykölök-a számitógépen egy tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr ne gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegü törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket-

HA MÁR CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A FÁRADTSÁGOT-
Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség abszolut leegyeszrüsitése egy lét védelmér.
Elkezdtem a Gyermekgondozási Enciklopédiámat nehéz sokszor gondterhelt napokkal telitve és egy élet tapasztalatával meg a hozzáadott évtizedekkel a tarsolyomba, olyan alkotást tettem a köz asztalára ami már minden magyar közösség rendelkezésére áll az anyaországtól kezdve a kátmedence és szórványmagyarság.sőt az egész világ.bármelyik sarkába.
Hatalmas a látogaottság de ennek ellenére nem uszok örömmmámorban mert csak annyit tettem hogy az Úr által maghatároxott utamat végigjárva tettem amit tennem kellett

 

.NEVET KÉNE VÁLTOZTATNI !!

A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988. március 30-án kezdte pályafutását a Bibó István Szakkollégiumban, 37 egyetemista által fémjelezve. Valószínűleg senki sem gondolta a társaságból, hogy az általuk alapított szervezet, 3o év múlva a legmeghatározóbb politikai erő lesz Magyarországon.De senki nem gondolta hogy ez a pubertást alig meghaladó csoportosulás 25-3o éven át fogja uralni az általuk megszabott úgymond demokratikus rendet számos esetben tisztességtelen eszközöket felhasználva a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében.1988-ban a következő programmal indultak :
”Magyarország társadalmának és a magyar nemzetnek súlyos és valószínűleg elhúzódó válságidőszakában vagyunk. A ma fiatal generációinak semmiféle felelőssége nem lehet azokért a tegnapi hibás döntésekért, amelyeknek következményeit nagyrészt már ma is ők viselik. Van viszont felelősségük a jövőt befolyásoló mában, és van joguk is, hogy saját jövőjük alakításába az általuk választott módon beleszóljanak! […] szükség van az állampolgári felelősséget erősítő, az érzelmeknek kollektív bölcsességgel gátat szabó és formát adó autentikus
társadalmi szerveződésekre. […] A Fiatal Demokraták Szövetsége egy akar lenni e szerveződések közül.”
Akkor még bősz liberálisok eszmevilágát vallották
Az aláírók között szerepel többek között:
Bayer Zsolt – jelenleg is a Fidesz tagja és egyben kitartottja, publicista/a habzószáju Istenkáromló/
Deutsch Tamás – jelenleg is a Fidesz tagja, EP képviselő/a nemzet népszaporitója/
Kövér László – jelenleg is a Fidesz tagja, az Országgyűlés elnöke/ az őszülő harcsabajuszu parlamenti elnök a büntető osztag kiméletlenje
Orbán Viktor – jelenleg a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke/az ország bálványa és őszülő boldog nagyapa aki már már a Isten lábát fogja/
Áder János Köztársasági Elnök/a “pennával’ várakozó, szelid és hüséges aláiró/
Szájer József a Fidesz frakció vezetáje az Európai parlamentbe/a mindennemü politikai stiklit kimagyaráző Rőtszakállu Frigyes ./
Mit alkottak szinte egy negyed század alatt ezek az uralkodó politikai kéjencek a magyar nép javára.
A nemzeti korrupciót, a média szabadságának a korlátozását, a gyűlöletkeltést, a CEU és Magyar Tudomábyos Akadémia elnémitását, a civilek elleni törvényeket, az Elios és hozzáhasonló ügyek rablóhadjáratát, a bérhelyzet, az egészségügy vagy az oktatás helyzetének és a többi aggasztó helyzetét a magyar társadalomnak. Egy negyedszázad regnálás termése ennek a kivénhedt,harácsoló Érdekszövetségnek.Nevet kellene változtatni,mert ezek már nem fiatalok,nem demokraták hanem egy Hatalmi Szövetség amivel már manapság nem találkozol Európában.

AZ EURÓPAI EGYSÉG MEGRONTÓI ÉS POLITIKAI PROSTITUÁLTJAI.
Mélyen megalázó véleményalkotás hangzik mind erőteljesebben az Európai diplomáciai berkekben,Orbán Viktorról akit egy ellenőrizetlen megalomániás elmeállapotu embernek tartanak.és akinek kóros hatalmi törekvései tükörképet szolgáltatnak arról a tehetetlen nemzetről is aki háromszor az Ő politikai kényszerei jármába hajtotta fejét.Egy egész nemzet mélán szemlélte hogyan sáfárkodott a politikai és ideológiai eszmerendszerek eszközeivel/kommunista,szocialista,liberális,polgári demokrata,konzervativ./
Az utóbbi időben keresztény demokratává vedlett a hatalma fenntartása érdekében.A népe bőrén szerzett tapasztalatát,nemzetközi szintre emelte és a politikai zsarolás mezsgyéin tévelyeg hol a Putyini,Erdogáni,Lukasenkói diktaturák eszmeiségét hirdetve, de a legnagyobb aggodalmamra ma reggek az INDEX oldalain olvasom a következőket-Politico információi szerint a Fidesz tárgyal a Néppárttól jobbra helyezkedő Nemzetek és Szabadság Európájaval (ENF), ez az a frakció, ami francia Marine Le Pen és az olasz Matteo Salvini pártjait is tömörítő párt csoportulással. Tehát a kerszténydemokrácitától a fajgyülölő szélső jobboldali fasisztoid eszmevilág képviselőivel keresi a kiutat a most már mindenki számára észlelhető válságából.
Regnálása alatt az alapvető demokratikus jogok beszántása miatt több alkalommal ültették az Európai népek szégynpadjára,Az elmult évbenaz Európai Parlament megszavazta a 7 –es cikkely alklmazását Magyarországra, ami egy kivezető út az Európi Unióból.
A Néppárti család aki minden előző ballépéseit balanszirozta, a megengedhetetlen kihágásai miatt folyó hó 2o –án a kizárásáról tárgyal,Most ahogyan mindennünen kirugják a világ józanabb felében a fajgyülölő,fasisztoid jellegü politikai pártoknál akar meghúzódni.
Itthon Budapesten hatalmas tömegek tiltakoznak a fokozódó belső elégtelenségek miatt.De mit számit neki a saját népe amikor küldiplomáciában olyan velejéig rohadt politikai kulturát gyakorol ami

 

AZ ÖNÁLLÓ  GONDOLATOKRÓL
A gondolkodás az ember egyik legfőbb ismérve. Azaz attól válunk önálló emberi lénnyé, ha képesek vagyunk a körülöttünk lévő világról önállóan gondolkodni, és véleményt formálni. Ha valaki nem gondolkodik, ha valaki nem formál véleményt az őt körülvevő világról, akkor a létezése csupán mások utánzása, mások gondolatainak, véleményének átgondolatlan követése. Az ilyen ember nem rendelkezik önálló véleménnyel, élete tanácstalan, és csupán az élet biztosította csodálatos lehetőségek szűk minimumát képes átélni. A gondolkodásunktól vagyunk azok, akik vagyunk. Ha van önálló gondolatunk, ha képesek vagyunk véleményt formálni arról, amit tapasztalunk, tanulunk, akkor az azt jelenti, hogy használjuk a gondolkodóképességünket. Ettől fejlődik az egyéniségünk, ettől válunk önmagunkká.

AMIT NEM  SZABAD AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA MAGADDAL CIPELNI….
Öt esztendő elteltével hálás vagyok a sorsnak, valamint az általam nagyrabecsült és mélyen tisztelt kollégámnak, hogy sikerült igazolni a törekvéseim és alkotó munkám értékét.Hogy sorai amikkel megerősitette hitemet hogy amit a közösségunk oltárára helyeztem és helyezek mindennapjaimon azt az értéket képviselik amit bátoritó szándékkal leirt.Egy olyan helyzetben bátoritott és nyujtotta baráti jobbját amikor közösségem akit hat évtizeden át istápoltam a közönyösség sőt az elvi hüségüket akarván motiválni, egy bizonytalan történelmi kaland védelme jogán tekintet nélkül előrehaladott koromra és egészségi állapotomra a társadalmi közösségi elszigetelés áldozatává avatott.Köszönöm Uram hogy adtál kellő erőt és kitartást a nem ritkán nemtelen elviseléséhez.

TISZTESSÉG ÉS HATALOM.
Amikor az ember már többet honol az alkony csendjében és elkerülheti a csillogó villogó világ zajos forgatagát, több ideje van saját élményanyagát a maga méltó helyére helyezni.A tisztesség és a hatalom fogalomköre,társadalmi értéke zavarta meg hajnali álmatlanságomat.Számomra mindig a gyermekorom erkölcsi értékei a meghatározók azok az értékek amiket szüleimtől láttam és hallottam.Akkor még a maga értékeiben élt a tisztességes ember méltányossága.Az egyén a társadalmi ranglétra bármelyik fokán állt és tisztességét megórizte egész élete folyamán még az utolsó útján is a tisztességét emlegették.Szerintem is, habár a hatalmi törekvések és harcok megtörték a legszebb emberi tulajdonság társadalmi erkolcsi erejét mégis a világ jobbik fele a tisztességet tartja a legméltányosabb emberi tulajdonságnak.Napjainkban nem trendy a tisztesség,mert ez az erkölcsileg felajzott világ, a társdalmi tevékenysége szinte minden szintjére kiterjedő méltánytalanságai megzavarták a fogalom minden összetevőjének a rendjét és értékét.Ritkábban hallod a kifejezést hogy” ez egy tisztességes ember”.Sokan azért megőrizték a minden halandó számára hozzáférhető értéket a hatalmak kényszeritő hatása alatt is.
Vigasztal bennünket az a tény hohy a tisztesség örök a hatalmak pedig mulandók.

Orbán szerint a néppárti kritikusok “hasznos idióták”
A Welt am Sonntag érdeklődésére, hogy Orbán valóban a baloldal hasznos idiótáinak tartja-e a kritikus kereszténydemokratákat, azt felelte, hogy azokat, akik az EPP megosztottságát előmozdítják, azokat igen. Jómagam még ha Lenin atya bölcseleteiből származik is az idézet ,nem használtam volna . az |”idióta jelzőt” még ha párttársaim ellenkező vélemlnyeket fogalmaznak meg a nagyon foghijas nemzetkösi értékeléseimet tekintve.Ezzel már átléptem a demeokrácia egyik legfontosabb alapelvét a szabad vélemény nyilvánitást .Aztán még rálapáltolta az idióta becézgetést, ami nem hiszem hogy ne váltott volna ki felháborodást, főként abból a tényből is kiindulva, hogy ezek a párttársaim számos esetben kapirgálták ki a politika szennyes pöcegödrök mélységeiből.
Ha a politikának sajnos nincsenek etikai vonatkozásu értékei, a diplomáciának főként a nagyobb pártcsaládokban megőrzik ezeket, és nem verik dobra a demokratikus vitafeltételek olykor nem civilizált hangnemü kiszólásait.Orbán Viktor narcisztikus ,gátlástalan megalomániás elmeállapotában jelen pillanatban még beláthatatlan hibát vétett.Mert a normális diplomáciai etika nem ismerhet ilyennemü elvi és szellemi elmarasztalásokat sőt sértéseket a küzdőtársi mezőnyben.Ez már az elmekórtani állapotok határait surolják,amiknek megoldása már a társadalmi közegek feladata.De úgy gondolom A

 

A DIKTATURA ÁLCÁZOTT ISMÉRVEI
Ma már immunissá válltam a mindennapi ideológia vagy a töténelmi hazugságokra. Elmélázva nézem és hallgatom az ugynevezett politologus külömitményeket, hogy hogyan próbálják cicomázni az áldemokráciána termékeit a modern diktáturát az autoriter személyiségek emberi gyarlóságaiknak részeseként feltüntetni.Ahelyet hogy felvilágositanák a közeget amiben élnek és főként ami a hivatásuk, arról a tényről hogy hol kezdődik a diktatura.
Jómagam nem egy kivételezettje voltam a sorsnak hogy a történelmi kényszer hatása alatt át kellet éljena Hitler,Sztálin Ceausescu diktátorok véres vagy vérelen de kegyetlen eszkösztárának minden mozzanatát.Nem a könyvespolcok/tisztes kivételeitől eltekintve/ nagyotmondásainak vagy célzott hazudozásainak,hanen a saját és még létező társaim élményanyagából meritem a megcáfolhatatlan igazságokat.Röviden vázolom a leülepitett véleményemet:
Onnan lehet megismerni a diktatúrát, hogy minden tett politikai tetté válik.
Az ember egész életvezetése azon múlik, önmaga mer-e lenni, még akkor is, ha szembekerül a közhangulattal és a tekintélyekkel, vagy behódol ezeknek a konformista nyomásoknak. Minnél erősebb elnyomást alkalmaz egy rezsim, annál inkább szüksége van a külső-belső ellenségekkel szembeni állandó fellépésre annak érdekében, hogy az általa alkalmazott gátlástalan eszközöket és az elnyomás módjait indokolni tudja. Ha nem hódol be, annak van egy komoly rizikója, ugyanis ezt sem a társadalom, sem a tekintélyek nem szeretik. A terrornak, a diktatúrának és a globalizált társadalomnak ugyanaz az emberideálja, nincs semmi különbség. A diktatúrának van egy előnye. Az, hogy megfegyelmezi az embert. Külsőleg, de megfegyelmezi. Mert fél a lehallgató-készülékektől és a besúgóktól, és megtanulja a nyelv és a beszéd fegyelmét. Szegénység és nyomor van, és így kénytelen megfegyelmezni a birtoklási ösztönöket is..
Mindkét társadalmi berendezkedés irtózik az önállóan gondolkodó, önmagukhoz hű egyéniségektől, akik ennek a kollektív irányításnak nem hajlandók alávetni magukat. Modern diktatúrákban az összeesküvés-elmélet a hatalom részéről mindennapi munkaeszköz.
A modern demokrácia a maga bonyolultságával és válságoknak kitett természetével játékteret és eszközöket biztosít a totalitárius diktatúra vér nélküli hatalomátvételéhez.
Ha egy diktátor hisz egy elméletben, akkor szinte lehetetlen megváltoztatni az ország politikáját, még akkor is, ha az az elmélet csődöt mond,

GONDOLKODÓ

Akiknek beivódott- génjeikbe- az akotási kényszer,végigkiséri Őket egész létük folyamán,és jelzik hogy léteznek és velük midenkor számolni kell.Az a tudat is kötelez, hogy megfelelj a gyökereid elvárásainak,hogy törzsed erős lesz és magasra nő.A botladozások kegyetlen,kiméletlen útvesztői,a talpraállási megpróbáltatások és az újrakezdés és az épitkezés az alapoktól kezdve.
Végül a keserüség hogy a rádszabott,rövid évek során,többször lerombolják,gyermekkori álmaid homokvárait,illetéktelen kezek, és felnőtt fejjel úgy kell alkoss hogy mindezek ellenére-kitüzd a zászlót,még ha megfakulva,megszaggatva is,itt saját szülőföldeden.Úgy érzem mégis megérte-a sors- megágyazta nyugalmamat-a statisztikai mutatók kivételes értékei emelték az országban és ma már az egész világon a szakmai tisztességemet, megerősitettek a nemzetközi gyermekgyógyászati világirodalom érdemleges alkotóinak az adattárában
.Nem cicomázom sem szakmai sem tudományos ténykedésemet csupán az elvégzett munkám tisztességét védem.Ebből a szempontból mindig az volt a véleményem, mint minden józan szakembernek-Ki Mit tesz az asztalra-és annak mi a tudományos értékrendje.Mi emberi értékeinket tiszteltük,büszkék voltunk reájuk-mert tudtuk azt hogy a siker mögött kötelezően a méltányolandó és megbecsülendő kemény munka áll

GONDOLKODÓ.
Talán a népesség szaporulat ijesztő fogyásának méretei aggasztanak bennünket és a mondvacsinált eszközökkel történő hadakozás a folyamat megfékezésére irányuló előlegezett értékitélete. Nem keressük a történelmi okok hátterét, azokat a nyilvánvaló történelmi okokat amik a nemzet drámai emberveszteségeinek az eredői voltak.
Gondolok itt a túlfütött nemzeti érzelemvilágra,a belső nemzeti ellentmondásokra a gyülölködésre, és az arra itéltek nyomorára.pl-
A kivándorlások-az 19oo –as években amerikába /1.5oo.ooo/az első és.második világháború áldozatai /1.35o.ooo/.holokauszt /6oo.ooo/,jelenlegi gazdasági kivándorlók /6oo.ooo,/
Ezen a veszteségek okai a világ gazdasági.hatalmi hadviseléseinek , pusztitó háboruinak az eredménye,valamint a tárdalmi elszegényedés állandó jelenléte.
Ma amikor az Európai Egyesült Államok lételemeit taglaljuk és az állandó pusztitásnak kitett kis nemzet államok sorsáról döntünk akkor ezen történelmi drámák tényeiről sem szabad megfeledkeznünk és fel kell tennünnk magunkban egy sor kérdést-
-A gazdági tömbök harcának /Egyesült Államok,Kina Orosz birodalom/ közepette hogy fogjuk megélni az állandó borotvaélen való ugrándozást egy kétségtelenül romló anyagi lét állapotában.
-mit kezdünk a jobb életre vágyók egyre növekvő hadával,milyen választ adunk azoknak a fiataloknak akik a civilizált,kulturvilág igényeit tüzik sorsuk végcéljának, akik közül senki nem választja a keleti orientációju megoldást.
-milyen élhető életmodelt tudunk biztositani a jövő generációjának
- mi lesz a sorsa annak a kis nemzetnek aki bomlasztó kekeckedéseivel aláássa az Egyesül Európa Adenaeuer és más nagyhatalmak demokratikus vetőinek eszméit és már jóideje következetesen elsáncolja az összefogást.
-kitől vérhatunk segitséget ebben a bonyolult világrendben egy bekövetkező szükségállapotban
-ki fogja feloldania még most is létező diktaturák szellemiségének maradványait
-ki fogja korlátozni a balkáni jellegü szégyentelen és gátlástalan korrupciát.
Nagyhatalmak voltak,vannak,és lesznek. A kissebbeknek az a történelmi kényszerü sorsuk hogy alkalmazkodjanak, mert ezeknek mindvégig a történelem folyamán türtünk ,türünk és türni fogunk de nem mindegy hogy milyen anyagi és bizonsági lét mellett.
Adenauer a rend, a tisztesség, valamint a keresztény erkölcsök és értékek elkötelezett hirdetője volt. 1963- amikor Charles de Gaulle francia elnökkel aláírta a két egykori ősellenség, Franciaország és Németország együttműködési szerződését, amely az európai integráció egyik mérföldkövévé vált. Mint nemzedékének számos politikusa, már az első világháború után átlátta, hogy a tartós béke záloga csakis az egyesült Európa lehet...

 

A SOROS FÉLE DÉMONI RÉMÁLMOK
Nem a politikusok, politológusok és minden féle lógusok, számos alkalommal a mellébeszélések,egyéni szinezettel telemázgált szellemi bozótharcának vagyok a résztvevője.Szeretem önálló, leegyszerüsitett fogalomkörben értelmezni és megfogalmazni mondanivalómat.Kiben és miért fogalmazódott meg egy egész nemzet érzelmi és intellektuális rémálma ami elárasztott minden szellemi szintet egy egész nemzetközösségben,és aminek annyi nemzetközi viszolygás lett az eredménye.A 89 éves öreg zsidó ember jelenlegi költséges plakátkampánya ismét beboritotta a nemzetközi de főként a német diplomácia aranybilijének a tartalmát de most már nemcsak Orbán Viktor fejére hanem azokéra is akik éveken át tartó szemlélői ennek az agyament rémálomnak.
Az Európiai Néppárt 2o19.február.25-én tartott gyülésén a nemzetközi diplomácia minden szennyét az Orbán Viktor fejére zuditották főként a német diplomácia vezéralakjai az eddigi kirivó politikai és diplomáciai ellenlábas lépései miatt amit számos esetben az Európai Unió és annak vezetői megalázása ellen vétett.
Fábián Tamás az INDEX riportere a következőkben foglalta össze a az elhangzottakat:
2019.02.25. 13:54
Hamis, kifogásolható, elfogathatatlan, felfoghatatlan, aggályos, kiegyensúlyozatlan, fenyegető – az elmúlt években csak úgy röpködtek a kritikák, intelmek Orbán felé a Fidesz európai pártcsaládjából. Nem csak a nemzeti szégyenérzet hanem a gazdasági következmények is aggasztóvá válnak a magyar nép számára.Másrészt a kérdésfeltevés hogy hogyan tolerálja egy Európai nép ezt az elmebajnak beillő

 

SOROS KAMPÁNSZTEREOTIPIÁJÁT [1][2]ami a nemzeti beállitotságú gyülölet hadjárat jegyeit viseli magán.
A nemzetközi értelmi és érzelmi értékek milyen szintjén létezhet egy nemzet aki egy ilyen huzalom lebeg az Európai nemzetek közösségében.
Miéert nem tájékoztatjáka magyar népet az Európai Bizottság autentikus migrációs politikájáról és miért használják a gyülölet eszközeuvé valmint hatalmi létük tartósitása érdekében-

AZ EURÓPAI SZELLEMISÉG SZOLIDÁRIS TÜNTETÁS BUDAPESTENEurópai Bizottság: Tisztázzunk néhány dolgot

EUrologus követés
2019.02.25. 19:22 Módosítva: 2019-02-25 22:28:13
Brüsszel érthetően, röviden, magyarul összefoglalta a tényeket a migrációs programjairól és az uniós pénzek megvonásáról.
„Mivel az EU migrációs politikájával kapcsolatban számos félreértés, tévhit terjedt el, fontosnak tartjuk, hogy tisztázzunk néhány dolgot” – írja az Európai Bizottság (EB) egy hétfőn kiadott közleményben, amelyben érthetően és tömören összefoglalják a tényeket hét olyan témáról, amelyekről a kormány évek óta tudatosan félrevezető híreket terjeszt Magyarországon.
Kapcsolódó
Tények az uniós migrációs politikáról | Magyarország
Tények az uniós migrációs politikáról
„Az Európai Bizottságnak nincsenek „titkos tervei” a migráció fokozására, és amúgy sem születhet semmilyen uniós döntés a tagállamok és az Európai Parlament nélkül” – szögezik le a legelején. Aztán kiemelik, hogy az EU-ban a tagállamokkal együtt, közösen sikerült visszaszorítani az illegális migrációt a 2015-ös menekültválság előtti szint alá.
Pontokba szedve a következőkről esik szó:
• Humanitárius vízumok („migránsvízum”): nincs is miről szavazni
Az Európai Parlament javaslata volt, amely nem kötelező sem az Európai Bizottságra nézve, sem másra. A Bizottság egyértelművé tette, hogy nem szándékozik humanitárius vízumról szóló javaslatot tenni. „Az EU működése ilyen: sok különböző intézmény együttműködésén alapul. Ha akár az EP, akár a tagállami miniszterekből álló Tanács nem ért egyet egy javaslattal, nem lesz belőle uniós jogszabály – szögezik le. – Pláne, ha a Bizottság nem is tesz ilyen javaslatot, mert akkor nincs is miről szavazni.”
• Határvédelem: az európai határőrség nem venne el jogokat Magyarországtól
„Európában mindenki számára egyértelmű: az EU külső határainak védelme alapvető fontosságú közös biztonságunk érdekében” – írja az EB. Ezért tavaly szeptemberben azt javasolták, hogy hozzanak létre egy 10 ezer fős közös határvédelmi alakulatot, azért, hogy segítsenek védeni a határokat és megállítani az illegális migrációt. Az a tagállam irányítaná és felügyelné őket, amelyiknek segítségre van szüksége.
• Menekültügyi ügynökség: nem dönt Magyarország helyett a menekültekről
Az európai Menekültügyi Ügynökséghez azzal fordulhatna Magyarország, hogy segítsen eldönteni: kapjon-e valaki menedékjogot, vagy ne. Akkor lehetne tőle segítséget kérni, ha a magyar hatóságok nem tudnák elég gyorsan vagy hatékonyan elbírálni a menedékkérelmeket. A döntést mindenképpen a magyar hatóság hozná meg.
• Migránskártyák: ez egy görögországi program
A regisztrált menedékkérők minden országban kapnak pénzt, hogy ne haljanak éhen. Görögországban van egy olyan program, ahol nem készpénzben, hanem kártyán kapják ezt a juttatást. Csak olyanok kaphatnak ilyen kártyát, akik már Görögországban vannak, és jogszerűen vannak ott. Nem is lehet a kártyákat máshol használni, csak ott. Havonta ellenőrzik, hogy annál van-e a kártya, akinek kiadták.
• Kötelező kvóták: egyelőre nincsenek, valószínűleg nem is lesznek
„Az érvényes uniós menedékjogi szabályok nem tartalmaznak semmilyen kötelező kvótát az EU-ba érkező menekültek elosztására” – írja az Európai Bizottság. Viszont tárgyalnak róla, hogy mit kellene csinálni, mert úgy gondolják, hogy minden tagállamtól elvárható, hogy szolidáris legyen a többiekkel. „Ez a szolidaritás sokféle formában elképzelhető” – szögezik le. Hogy később lesz-e ilyen kvóta, arról a kormányok, köztük a magyar kormány közösen fognak dönteni. A magyaron kívül más kormányok is jelezték már, hogy nem fogadnak el egy kötelező kvótát.
• Betelepítések: minden ország maga dönt erről, de össze lehetne hangolni
Az uniós országok most is telepítenek át embereket veszélyes helyekről (a magyar kormány például Venezuelából). A Bizottság azt javasolta, hogy jobban hangolják össze ezeket az önkéntes alapú akciókat. Ettől azonban még semmiben nem változna Magyarország joga arra, hogy önállóan eldöntse: részt vesz-e ilyen tevékenységben, vagy nem, és ha igen, akkor hány menekültet telepítene át.
• Uniós költségvetés: nincs büntetés, viszont több jut határvédelemre
„A Bizottságnak a 2021–2027-es időszakra tett uniós költségvetési javaslata nem büntet egyetlen tagállamot sem – sem a migrációs politikája, sem más miatt” – szögezi le az uniós intézmény. Ellenben a korábbiaknál sokkal több pénzt javasol a közös határvédelem megerősítésére, az illegális migráció megelőzésére és az azzal szembeni fellépésre. A Bizottság külön támogatná az illegális bevándorlók visszaküldését. Pénzzel támogatná a háború elől menekülők beilleszkedését is a társadalomba, „ez ugyanis ugyanúgy fontos társadalmi érdek, mint a munkanélküliség leküzdése vagy az infrastruktúra fejlesztése”. A regionális támogatások összege mindenkinek csökken, de Magyarország továbbra is a legtöbb uniós támogatásban részesülő országok egyike marad, írják végezetül.

VISSZATÉRTÜNK A 19.DIK SZÁZAD NEMZET ÖLDÖKLŐ KARMAI KÖZÉ..
Aggódva szemlélem a mai magyar társadalom mindenféle nyavalyáját, a kegyetlen hajléktalansorstól, a mélyszegénység riasztó terjedéséig,a családi tragédiák megdöbbentő eseteit,az elvándorlás tömeges jellegéig,önkéntelenül is keresem a hátteret, azt a tényt, ami ugy szellemi,erkölcsi,anyagi válságba sodorta az ország népességének egy jó részét.
Dr.Zacher Tibor az első számu ember a toxikomániák
szakterületén leplezetlenül kijelentette azt “ az alkoholizmust magyar népbetegségként azonosította”.Ez a tény történelmi multra tekint vissza.
Az alkohol méreg – öl, butít, nyomorba dönt,szólt annak idején a nemzeti jelszó
A 19. század végén az alkoholizmus mint társadalmi probléma („betegség”) fontos vitákat generált Magyarországon is a társadalmi reformerek körében. A 20. század elején számos alkoholellenes egyesület alakult, jelentős orvosi részvétellel, különböző ideológiai háttérrel (szociáldemokrata, liberális, reformkonzervatív), amelyek tevékenységükkel az alkoholfogyasztás korlátozását, az absztinencia elterjedését kívánták elősegíteni.Még a slágerek szövegirói is a következő képpen fogalmaztak”Kicsi nekem a járda a lábam nem találja jobbra sem balra sem”
Népszavában,: / december 31-i szám 6/. A következő fölhívást tették közzé
Történelmi nagy időket élünk. Az újesztendő beköszöntét ehhez méltón kell megünnepelnünk. Kerüljük ezúttal az ünneprontó dorbézolást és mulatozást! A szeszes italok a lelket megfosztják igazi erejétől és nemes hevülésétől, az erkölcsöt aláássák, az anyagi erőket kisebbítik. Aki a válságos órákban szeszes italt iszik, vét maga és hazája ellen! Most a józanság: a szeszes italoktól való teljes tartózkodás mindenkinek nemzeti, hazafias kötelessége! Az alkoholellenes egyesületek országos ligája.
Ma amikor már nem a földön való fetrengés a trendy hanem a zugivás, az ártalom a következmény ugyanaz.
De kit érdekel, hogy családok szakadnak szét a gátlástalan alkoholfogasztás következtében, hogy szinte gyermekkorban elkezdik a legátkozottabb társadalmi méreg fogyasztását, hogy az olyan súlyos bűncselekmény mint a hazaárulás, ma mindennapos rágalom, hogy politikai ellentétek miatt könnyen verekedésbe fullad bármely családi összejövetel és a hatalom tétlenül páholyból szemléli ahogy mi egymást tépjük darabokra.
A hatalmat nyilvánvalóan nem,mert lehet hogy Ők is” kámforosak” Láthatólag bennünket is egyre kevésbé foglalkoztat az alkoholizmus minden társadalmi értéket elsöprő hatalma.. Ilyen körülmények közepette, az embernek, aki immár csak ki akar szállni az ország öngyilkos ámokfutásából könnyen találja meg megváltást az öntudatlan lerészegedésben.
Mert egyéb lehetőség, sok nem maradt, amit különösebb erőfeszítés nélkül el lehet érni.
Post scripum-Két megélt epizódot szeretnék felidézni ami kapcsolatos a tárgyalt témával-Az egyik az amikor a parlamentben bejelentettékaz 5o literes pálinka rezsi főzés jóváhagyászát családonként,az azt követő szinte örjöngő hangulatot a nép küldöttei között
A másik a Mikroszkóp szinpadon Sas József magán italkimérésében lezajló ellenőrzését és az ellenőrők kinálgatását a nyiltan bevallott italféleségek eredetéről/ szárnyasok ürülékétől kezdve az ipari tisztitó szerekig és baby kakiig.
Hát igy estünk mi el hősiesen az alkoholizmus elleni küzdelemben.
Egykori szilárd erkölcsi értékeink igy szakadnak le az elvártaktól,szellemi értékeink ingadoznak vagy eltávoznak ebböl a borgőzös világból.Tisztelt miniszterelnök Úr, ön aki mindig cselekvésre kész,vivja meg ezt a harcot és tegyen valamit ez ellen a nemzeti átok ellen is valamit, vagy Ön sem veti meg nehéz óráiban a “tüzes viz” oltalmát. 1954-ben a Magyar Autonóm Tartomány/az egész székelyföld/szavalóversenyén első helyezést értem el és egyúttal a jogot is, hogy én képviseljem a tartományt az országos szavalóversenyen- A zsűri tagjai közül csak néhányat említek Szabó Ernő,Kovács György,Hamvay Lucy,Mende Gabi,Csorba András,Tanay Bella-művészek-
1955-ben rendezték meg az országos szavaló versenyt a fővárosban/Bukarest/a szakszervezeti székházban. Az országos versenyre Szabó Ernő érdemes művész/később Kosuth dijas müvész/ készített elő egy hónap alatt a Székely Színház egyik kistermében. Megtiszteltek részvételükkel Majtényi Erik és Páskándi Géza költők akik személyesen osztoztak örömömben mert nyertese lettem az országos szavalóversenynek.
Páskándi Géza különben iskolatársam és gyermekkori pajtásom volt. Majtényi Erik pedig az Ő mentora aki felfedezve tehetségét 16 éves koréban a fővárosba vitte. De mi Gézával a továbbiakban is találkoztunk hol,Kolozsváron,Marosvásáhelyen ,Szatmáron,Bukaresten és hosszasan elbeszélgettünk minden alkalommal a közös sorsunkról és egyéni kilátásaimról,barátokról,irodalomról stb.

A HELYI SAJTÓ A KÖVETKEZŐKT IRTA.Bauer Béla IV éves orvostanhallgató a fávárosban első helyezett lett az ordzágos szavaló versenyen.Várakozással tekintettünk a szereplésére mert itthon a Székely Szinház zavaló estek/József Attila,Ady Endre,Tóth Árpád/ meghivottjaként sikeresen szerepelt a hivatásos szinmüvészek társaságában.Szerető szivvel gratulálunk kimasgasló sikeA –

A LOPÁSTÓL A HARÁCSOLÁSIG, AVAGY A HATALOM KEZDETI MÉZES HETEITŐL A BUKÁSIG.
Van egy olyan érzésem , hogy a lopás olyan mértékü .megitélést vivott ki magának az erkölcsi értékek táblázatán, hogy napjainkban már azt marasztalják el a köztudatban aki nem lop.Ellentmondásos helyzet alakult ki a tolvajlás társadalmi megitéléséről a világon.Egyeseknél még mindig a lopás büntetésének brutális eszközét gyakorolják/levágjáka tolvaj kezét/,mig mások már kitörölnék a szent biblia vétkeienek alapillérei közül.Ha manapság egy olyan hatalommal felruházott személyről derül ki hogy lop, a közösség aki a pajzsra emelte, lakónikusan csak annyit válaszol” na és mindenki lop pont ő legyen a kivétel.”A választások után amikor ugy nyernek, hogy a világ leglehetetlenebb igéreteivel csalogatják a légyfogóra a hiszékeny zümmögőket,amikor a hatalmi berendezkedés mézesheteit élik csak titokban végzik a kinálkozó lehetőségek tárházából az istenadta nép javaiból az eltulajdonitás müveleteit.Lévén hogy a holdudvarok szemfülesei minden mozgást észlelnek, és főként leutánoznak a jelenség” préritüz “formákat utánozva feloldozza az egész társadalmat, hitvallásra való tekintet nélkül a büntények gyakorlásának vétkei alól.Mivel az ember az állandó falánkság éltető példáját követve,nem elégszik meg a” szerény szenvedélyek” javaival.előkerülnek a méhecskéik által begyüjtött méz öblös bödönei amikbe eleinte csak belkóstolgatnak aztá gátlástalan vehemenciával a bödönök fenekéig kotorásznak.Ezt már köznyelven harácsolásnak nevezikA harácsolás szótári megfogalmazása.” HARÁCSOLÁS a mindenkori hatalom által az alárendeltek vagy meggyőzöttek javainak elragadása vagy fej szerint kivetett nagy adóztatása”.A szorgalmas méhecskék aztán észreveszikhogy
elharácsolták téli tartalékaikat és fulánkjaikat csillapithatatlan dühvel szórják a tettesekre.Ez pedig nem elhanyagolható szempont,met sokan vannak és ha megdühödnek nehéz ellenük védekezni.

 

MERT BIZONYOS ESETEKBEN HALÁLOSAK IS LEHETNEK!!.Amig ez a helyzet szabad utjelzést kap társadalmunkban addig egy kilátástalan emberi lét ösvényein fogunk bandukolni,és az igazságot a gazság mértékegységeivel fogják mérlegelni.
Hát igy állunk kedves barátaim.

 

SZEMÉLYRE SZABOTT ÉRTÉKRENDEK EREDŐI

Még mindig azokból az erkölcsi tartalékokból tengődök amit családom és tanitómestereimtől kaptam örökségbe gyermekkoromban.Csak ezeket istápolom,vallom magaménak mert azt amit a mai társadalom szolgáltat, nem érdemes az örök vadászmezőkre magammal cipelnem. Azokat itt hagynám örökségbe azoknak, akik báminemü válfaját szeretnék hitelesiteni a bünnek.Bennünket óvtak a szüleink a manapság már eszmerendszerekké vált társadalmi bünöktől/hazudozás,lopásmszervezett rablás,zsarolás,közjavak nyilvános elsajátitása vagy a közösségek megbizatásának bármilyen ténykedésével való visszaélés..Ne próbáljon engem senki gyászos erkolcsi keretekbe foglalni,de még a gyanujelét sem kelteni.
Engem nem ütlegeltek gyermekkoromban a szüleim mint a láncravert udvari ebet,inkább a szép szó segitő erejével segitettek megoldani az elkerülhetetlen ellentmondásokat.
Napjaink nagy társadalmi ellentmondásai nem személyreszóló gyülölet függvénye, hanem a ténykedésük amik a szavaikból és tetteikből áradva szennyezik a magukkal hozott bünáradatot.
Mindez oly gyorsasággal terjed mint a futótüz és felégeti a maradék tisztességünket.
Nekem nem a különféle juttatások viszonzásának a módozatai ,nem a felsőbbrendüségeknek netán diktaturáknak való megfelelés a lételemem,hanem történelmileg beigazolt erkölcsi összefüggések amiket generációk igazságérzete erősitett..
Engem nem Orbán Viktor személyre szabot sármja,hatalmi mániája, hanem a nemzeti megbizatásainak hazugságokkal leplezett erkölcstelensége,személyes és egész holdudvarának harácsolása ami már táradalmi méreteket ölt,vagy egész nemzetének méltatlan képviselete ami egy történelmi időre visszaveti egy nehezen kivivott helyét a nemzetek jobbik táborában.

EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ ??
Az állandó hadilétben ténfergő “Vezirünk” elérkezett,a mai Európai szellemiséggtől távol eső kóros,nomád értékrendü hadjáratainak a végére.Megalomániás elmeállapotában rusztikus kampány hadjáratot inditott a legnépesebb Európai politikai csoportosulás az Európai Néppárt vezetője ellen, egy nemtelen szöveg kiséretében, amivel még a legádázabb pártfogóit is felháboritotta és úgy tünik hogy végképp a kiátkozás lesz a sorsa.Pedig ugy bel mint külpolitikai botladozásait ez a pártcsalád pufferolta sokszor vegyes érzelmeket kiváltó diplomáciai
manőverekkel évtizedeken keresztül.Miután már számtalan esetben sokszor vulgárisan igyekezett átkokkal is lejáratni egy földrész vezetőinek mondjuk ki “nem hibátlan ténykedését”.jelen pillanatban felajzott kóros elme állapotában a legnagyobb halra vetette ki hálóját.Pedig a népi mondás is azt sugalja minden épeszü embernek, hogy a főnököt szidni,ákozni csak akkor szabad amikor már nem főnök.Dehát a félisteni hatalmi kényszernek nem volt türelme bevárni azt a néhány hónapot amig a stilszerü manőver lezajlik.Van egy olyan megérzésem, hogy ez a harc ez lesz a végső mert a belpolitikában is megunták a nagy “nemzetmegmentő” ámokfutásait,a külpolitikai ártatlansági bizonyitványát is bevonják ahogyan ezt a tegnapi politikai cápáknak nyilatkozataiból észlelni lehet.
Félő ha ilyen átláthatatlan vehenenciával folytatja uralkodását, azt a véleményt fogja kelteni az európai köztudatban mint Attila, korának leghatalmasabb nomád birodalmának ura, akit Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett, és az „Isten ostora” névvel illették.
A magyar nemzet nem vállahatja tovább ezt a törénelmi megaláztatást itt Európa közepén.

 

A PRIVILEGIZÁCIÓ KISÉRTETE…
“Mivel minden állam jogilag a saját (és csakis a saját) állampolgárának tekinti azokat a kettős vagy többes állampolgárokat is, akik más állampolgársággal is rendelkeznek, és ugyanolyan elbánásban részesíti, mint a kizárólag az adott állam állampolgárságával rendelkező polgárát, ezért a kettős vagy többes állampolgárság gyakran vethet fel jogi problémákat.”
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (20. cikk)
Nem feltétlen a jogi szempontok kerülnek egyenlőre teritékre.
, hanem a még mindig felfozott szellemisége a történelmileg beivódott nemzeti érzésvilágnak ami egyedüli és megfebbezhetetlen tulajdonjogának tekinti országát és lakóinak privilégiumait.
Ezek a “bennszülött privilégiumok”,léteztek ,léteznek.és létezni fognak még az alakuló Egyesült Európai Egyesült Államok történelmi idászakában is.Bennünket Erdélyi magyarokat “bozgoroztak “évszázadokon keresztül az anyaországiak pedig “románoztak” emberöltőkön át A törénelmi hatalmasok pedig tologatták a határokat saját kéjenc érdekeik szerint,
Természetes hogy mindenkinek hatalmas örömmélmény volt a kettős állampolgárság mgszerzésse de engem kisértenek a nemzeti privilegizált történelmi emlékek bántalmai mindkét oldalon,amit már előre vetitenek napjaink történéseinek példái.Már küldözgetnének bennünket azokhoz akikhez érzelmileg történelmileg kötődünk.Lehet hogy a XX-dik század kiméletlen multja tartósitja bennem a “másodrendü állampolgár” érzését amit ránk Erdélyiekre mért a kegyetlen sors.

PÁVATÁNC A NYUGATI ÉS KELETI VILÁG MEMEGKÜLÖNBÖZTETÉS A GYÜLÖLET SZÜLŐANYJA.
Azért tartom érdemleges tárSadalmi kérdésnek a megkülönböztetés és gyülölet aggasztó térnyerését mert érzékelem hogy a faji,nemzeti,vallási,társadalom szemléleti,valamint a hatalmi ellentmondások következményei kiterjesztik lepleiket a társadalom egyes rétegeire.A közelmult eseményei igazolják véleményemet.
A sajnálatos tapasztalataim az 194o-as években a mindennapi egyre fokozódó “ bozgorozás” mellett már a kegyetlen fizikai bántalmazás lett a társadalmi trendy.Még szinte gyermekkoromban a betelepitett román altisztek fiai,vaskesztyükkel/boxer/szinte formátlanná alaktalanná verték az arcomat./tanujelül szolgálnak a még ma is jól észlelhető sebhelyek.Aztán következett az 194o- évek felsőbbrendüségek kényszere-az anyaországi magyar vagy erdélyi oláh,a nemzetes cimjelzők kavalkádjának a viselői,a vallási alapú elenmondások és nem utolsó sorban a történelmileg elitélendő zsidó üldözés viláraszóló drámai minden emberi képzeletett felülmúló rémtettei.A megpróbáltatások sorozata folytatódott a német ajku lakosság deportálásával az akkori Szovjetunió szénbányáiba ahol 4 közeli rokonem vesztette életét
Egy gyermekkori emlékem a Dr.Lükő Béla temetése volt az az esemény ami az összemberi megértés és tisztelet ismérveire oktatott.Ez volt az az alkalom amikor gyermekfejjel láttam az egyöntetü főhajtást/magyar,román,cigány,zsidó stb/számazásuak részéről Szatmár megye” orvos apostola” emléke előtt.Egész orvosi hitvallásomra szóló élményem volt.Vagy már felnőttkoban amikor a politikai vadak félretéve minden törvényes érvet /199o-ben nagy többséggel a kórház igazgatójává válsztottak/ kijelentették hogy ennek az intézménynek nem lehet magyar vezetője.Hosszantartó unszolásra az maradtam a következő mondaivalóm kiséretében-amikor egy beTeg gyermeket hoztak hozzám senki nem érdeklődött,faji,nemzeti,társadalomszemléleti,netán anyagi érdekeltségü kérdésekről, csupám egy VOLT a kérésük hogy gyógisam meg beteg gyermeküket.
Az emberi társadalmi elégtelenségek,nettán a kapaszkodési kényszerek, a hatalmak pótcselekvési bünei minduntalan megkeresik az ellenségképek felvázolóit és gyakaolati alkalmazóit kihasználva az emberi gyarlóságok /az irigység a birtoklás / minden változatának mikéntjét.
Sajnos nem tanultunk a történelmi előzményekből,ma már a politika fondorlatai szedik áldozataikat a társadalom jobbsorsra itélt rétegeiből mindamellett hogy a közelmult bálványai ledőltek vagy düledező félben vannak.

A HIT HATALMA
Amikor 2o18 november 22—ikén egy you-tube felvételen felcsendültek a székely himnusz dallamai és a kisérő képre tekintettetem ami a Római Szent Péter Bazilika falai között fogadta a felcsiki kórus énekkerát megilletődtem . Éreztem hogy a székelyek kezükbe vették a sorsuk történelmI irányitását és egy olyan emberhez fordultak aki egy egyedülálló emberi tisztességének.az emberi méltóságának,és a jogrenszerek legilletékesebb képviselője a világon.Aki mint kőszikla védelmezi hite és legmagasabb méltósága nevében a hivei és minden felebarátja igazát.Éreztem hogy székely testvéreink megelégelték a fejük feletti politikai viták,diplomáciai álnokságok,hatalmi játékok ideje lejárt.Csak egy emberhez fordulhatnak nehéz történelmi pillanatukban,ebben a velejéig fondorlatos rohadt világban –Ferenc pápához ahhoz az emberhez aki felismerte hiveinek méltó történelmi küzdelmeit,és porladó sziklái védelmének szükségét a két és többéltü nemzetieskedő botcsinált jogaraikat fitogtató hatalmak megfékezésére,
Négyszáz tagú székely kórus énekelt a Szent Péter-Bazilikában.
10 oct. 2018 - A felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa hétfőn a Szent Péter-bazilikában énekelt a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából.
Most amikor megkaptuk a hirt hogy Ferenc pápa országunkba látogat és többek között résztvesz a Csiksomlyói bucsun szent hitünk letéteményének az egész világ magyarságának reménytkeltő fohászán,ott ahol “a hit uralja a gyarló emberi igazságokat”.Meg vagyok győződve arról hogy a székelyföld a megviselt sorsu székelyek nem maradnak egyedül történelmi fájdalmaikkal és a világba kiáltott keserüségeikkel mert Ferenc pápa el fogja hozni nekik a hit,remény és szeretet örökértékü példáját.
ADD MEG URAM NEKÜNK EZT A KEGYELMET.!!

 

AHONNAN DOBBANTOTTAM…….
Mert bizony-ám az nem ugy van, hogy eldöntöm magamban , megirok egy Gyermekgondozási Enciklopédiátt 24.ooo oldal terejedelemben 8oo9 illusztrativ foto anyaggal.Ennek éppen úgy mint más maradandó alkotásoknak megvan mentrendje,küzdelmes ,gyötrelmekkel telitett ténykedése ami magában foglalja az alapkő letételétől a tetőfedélzet felemelő pillanatainak öröméig.
Az emésztő évek előzményei,tépelődések,sikerélményekegyvelege kisértik mindennapjaidat.Kellő átgondolással megszerkesztettem első kiadványomat a Gyermekgondozási Böngészőt. Egy 2oo témát tárgyaló munka amit jól eső érzés látni,hogy még ma is szivesen látogatnak az édesanyák /46.ooo látogató/.Ezután következett Gyermekgondozási Tanácsadó/14oo oldal,tartalomjegyzékkel ellátva,a Képes Kismamam blog első kötete/53.674 látogató/Képes Kismama Blog második kötet/23.573 látogató/Szelektiv Kismamama INFO/11.328 látogató/Biztató jelek voltak a benutatott látogató számok értékei,de az egyértelmü indtékot a kb.6ooo C.D-kiadvány szolgátatta amkor is éveken át a Szatmári Ovosi Kamara megbizásából valamint az Erdélyi Muzeum Egyesület által rendezet magyar orvosi továbbképzők alkalmával/Harhgita,Kovászna,Maros,Szatmár,Szilágyság/
megyék olyan meggyőző vélemények jelezték a tényt hogy érdemes a tartalmi és terejedelmi szempontok lehetőségei alapján egy az elektrinikus világirodalomban egy monumentális Gyermekgondozási Enciklopédiában magyar nyelven a tudományos világ asztalára helyezni a munkát.Megérte még az érzelmi tépelődések és megpróbáltatások sürüjében is elkésziteni ezt az embertpróbáló müvet amit ma már a világ 24o országában forgatnak közkézen és kérem az Urat hogy habár a 2x1 méteres gödör szélén kuporogva adja meg nekem a kegyelmet hogy a 1oo millió látogaó számot elérje a munkám aminek a közélében számolgatom napjaimat.Akkor elmondhatom hogy az Ő kegyelméből teljesitettem földi küldetésmet.

 

NAPI DILEMMÁK
Mindannyian úgy vagyunk, hogy hadakozunk gondolatainkkal,kétségeinkkel cselekedeteink erkölcsi vetületeivel.Vajjon a tisztesség, józanság vezérelnek bennünket társadalmi vagy személyekhez kötődő állásfoglalálásunk megitélésében.?? Tudatában vagyunk annak hogy nincsenek megfellebezhetetlen igazságok és éppen ezért kisért bennünket a döntésünk lelki bizonyossága.Ebben a mai Babiloni kavalkádban, amikor olyan bizarr változatait éljük meg az emberi sorsoknak,olyan nehéz határt szabni az erkölcsiség méltó értékeinek,de mindezek ellenére mégis döntenünk kell ,állást kell foglalnunk az elkövetkező lépéseink határvonalait illetően.
.Neheziti helyzetünket a társadalom mélyenszántó változása.A sokszinü olykor megváltozott generációs étékrend ,a gátlástalan emberi lét mindennemü várható menyilvánulása.Ilyenkor minden alkalommal szeretett tanitómesterem Miskolczy Dezső akadámikus a Cambridgi egyetem volt profeszora
szavai térnek vissza emlékezetembe aki William Shakespeare
szavaival búcsuztatott bennünket ami igy szól:”Légy hü önmagadhoz”.De ez talán ma már nem elég, napjaink kétségei között vergődő világában.Ma már vársz egy őszinte visszajelzést ami igazolja döntésed helyességét.Jómagam úgy élem meg az egész dilémmát, hogy betübe vésem az éppen aktuális gondolataimat személyes és elődeim igazságérzetének megfelelően. Ilyenkor mindig felszabadulok.A jóhiszemü szellemi és erkölcsü emberek visszaiggazolása pedig leülepiti bennem az érzést hogy jó ösvényeket taposok-e.

MEGSZAKITÁS NÉLKÜL “SZEMBEPISILÜNK A SZÉLLEL”.
Ősidőktől kezdve, akinek „fütyije” van az már gyermekkorától kezdve rájött erre a szinte természti tövényre,amit aztán a bölcsebbek átültettek a történelmi vagy társadalmi erőviszonyok felmérésének tárgyává.A gyermekeket vagy megtanitják vagy saját maguk tapasztalják meg a széllel való szembepisilés kedvezőtlen hatásait.A felnőttek csak illuminált állapotban vagy az „öntörvényü- csakazértis” elme állapotu személyek hetvenkednek a gyakorlásával, sokszor az uttest közepén demonstrálva harci készségét a természet erőivel szemben, mindaddig amig a bepisilés állapota áll elő a hólyagbeidegződési zavarok következtében.Ezt az irást azok figyelmébe ajánlanám tisztelettel, akik nálunk a járványszerüen terjedő szembepisilést sajátitgatják és ennek állandó megszálottjaivá váltak.
„A széllel szembepisilni nem szabad”- szól a népi bölcselet aminek ma már leülepitett történelmi jelentőséget is tuljdonitanank.Egyedül a mi népünk hivatalosan megválasztottjai gyakorolják már hihetetlen következetlenséggel Európában
A mondanivalóm lényege az lenne, , hogy majdnem mindenki ismeri a szólást, kivéve a képviselőket és a hatalom politikusait. Talán azért, mert a parlamentben szélcsend van. Mi meg lepisilt nadrággal kóborgunk és kekeckedünk Európában.Ha igy folytatjuk soha nem szárad meg a fehérnemünk,

.

GONDOLATOK A HATALMAK ERK0LCSISGÉRŐL.

Hovatovább mind kevesebb tanúja van a XX dik század történelmének. Leirom négy általam átélt hatalmi rendszer egyértelmüen közös vonásait amivel az emberi fajt kivétel nélkül minden történelmi időszakban becserkésztek, saját érdekeiknek megvalósitása érdekében.Eszközeik a tetszetős számos esetben eszement idológiai,politikai csalétkek, legyenek azok nemzeti vagy a hit szent eszmevilágának a leplei alá rejtegetve. Leirom ezt az élményanyagot azok esetleges érdeklődésére akik a jövőjük kilátásainak esélyeit latolgatják.
Ime:
1-Kivétel nélkül minden hatalom a nép,az istenadta nép javát hirdeti. és utolérhetetlen sztereotipiával,a demagógia észbontó metodológiáját használja csaléteknek.
2-Kivétel nélkül először a saját és hozzájuk közelállók egyre szélesebb táborának a zsebét tömik –dagadtra-függetlenül a társadalom tűrőképességétől vagy léptékhatáraitól
3-Kivétel nélkül az éppen aktuális ideológia vagy hatalom,nyílt vagy leplezett cinkosaiként lopnak vagy helyesebben rabolnak.
4-Kivétel nélkül létrehozták a rabláshoz , nélkülözhetetlen összefonódásokat a- kíméletlen és fizetett végrehajtókat-fajra felekezetre,nemzetiségre való tekintet nélkül,a hit,erkölcs,család,nemzet fennkölt eszméire hivatkozva a -végső- megoldásoktól sem visszariadva,a tiltakozók egyre fogyó számával szemben.
5-Kivétel nélkül minden képzeletet felülmúlva betegesen,eszköztáruk- legkíméletlenebb fondorlataival ragaszkodnak a hatalomhoz.
6-a HIT helyett a HATALOM ÉS PÉNZ a lételemük mondhatnám az –Istenük-összességükben nem tiszteltek senkit és semmit az egyetemes világlétben öntörvényűen éltek és viszonyultak embertársaikhoz.
-7 A közös javak álcázott
vagy nyílt kisajátítására,az erkölcstelenség hátborzongató kóros formáinak a propagálása,a becsületes munkával megszerzett képesités és tudás bármilyen formájának a tagadása,hűbérrendszerben tartása,jól bevált sokak számára.
Tehátjellegükben,változatlanok,de eszközeikben és kíméletlenségükben minden lételemükben hovatováb megátalkodottabbak.

OK ÉS OKOZAT
GYURI bácsi megirta levelét és le is közölte az INDEX 2O18 november 24-én, egy aggastyán ember átélt aggodalmaival, annak a magyar társadalomnak cimezve akit mondhatni egy évszázadon át szolgált és akitől viszonzásul annyi megbecsülést és tisztes elismerést kapott viszonzásul, amivel ebben a hazában kevés embert méltányoltak.Orbán Viktonak cimezte üzenetét hites megfogalmazásban, őszintén feltárva a személyes és az egész holdudvar visszaléseit amikkel sok embernek a sanyaru sors kényszerét varták a nyakába, kihangsulyozva egy történelmi nemes nemzet
hirnevének bántalmait is.Olvastam ezt a levelet,és magamban ugy értékeltem mint szigoru de valós tényeket feltáró vallomását egy becsületes magyar hazafinak.
Bauer Béla
A nemteleen hazudozások amiket a hatalom propganda gépezete be óhajt préselni a köztudatba csak a mindennapi álnokságokkal akarják pufferolni az igazságot.Bizonyitó értékü az a tény is hogy a nyilt levél 15-2o perc alatt eltünt az hiközlések oldalairól.
Az a méltánytalan eljárás ami a Diszpolgári cím adományozása kapcsán előállot az okok becstelen felsorolásával szemenszedett hazugságPálinkás: Csalódtam az egész magyar értelmiségben, hogy fél kiállni
Pálinkás József atomfizikus, az MTA korábbi elnöke most a szlovákiai Pátria Rádió vendége volt, ahol Veiszer Alinda kérdezgette műsorában.

Rögtön az első kérdésre, miszerint hogyan lesz vége ennek az MTA-átalakításnak, Pálinkás azt mondta, ez már inkább „zűrzavar”, mintsem átalakítás, nem volt semmilyen egyeztetés vagy jelzés, hanem egy hatalmi játék része lett.
Elkezdődött egy huzavona, már-már zsarolás, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hogy akasztja fel magát, mert ha nem, akkor ők akasztják fel. Ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna, ellophatták volna néhány akadémikus unokáját. Ez egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter úr csinál
– fogalmazott a kormányról Pálinkás. Ennek ellenére lát egy olyan megoldást, ami bár nem pozitív, de kompromisszumos.

Rögtön ezután arról beszélt, hogy ő maga csalódott a magyar értelmiségben,
hogy fél kiállni, és fél attól, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül. Az, hogy kezd kialakulni ilyen kritikanélküliség, azt értelmiségiként rémülettel szemlélem. Én elhiszem, hogy senki sem szereti a kritikát, de én az életem során igyekeztem magam olyan emberekkel körülvenni, akik ha én hülyeséget akarok csinálni, akkor megmondják a szemembe, hogy ez így nem jó.
Azt is mondta, a Fidesz a megszerzett kétharmadát nem arra használja, hogy egységesebbé tegye és összefogja a nemzetet, hanem épp ellenkezőleg, megosztásra használja. Pálinkás egyébként 2008-ban mondott le minden országgyűlési mandátumáról és lépett ki a Fideszből, amikor az MTA elnöke lett.
Pálinkás szerint a világ már annyira differenciálódott, hogy az olyan jelzőknek, mint a liberális, konzervatív, nincs sok értelme már, majd ezután kicsit személyesebb témákra tértek rá. Az egész interjút itt lehet meghallgatni.
A 2018-as választás után a kormány nekifogott, hogy megreformálja/bedarálja a magyar tudományosságot. Röviden: a kormány akarja megmondani, hogy milyen kutatási témára mennyi pénzt ad.A 2019-es költségvetési tervezetből kiderült, hogy teljesen átalakítanák a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását. A pénzosztást a Palkovics László vezette új, Innovációs és Technológiai Minisztérium venné át. Az MTA vezetőségével erről nem konzultáltak.
2018. június 30-án leváltották Pálinkás Józsefet, a magyar tudományfinanszírozást irányító NKFIH elnökét. Döntési jogköreit részben Palkovics vonta magához, a kifizetéseket felfüggesztették. 2019. február elején kiderült, hogy Palkovics László teljesen elvenné az MTA kutatóintézeteit, kiürítené az Akadémiát, érdemi kompromisszumra nem hajlandó.
Pár napja az is kiderült, hogy Palkovics évekig kapott 800 ezres fizetést az MTA-tól, pedig nem is publikált. 2006-ban lett az MTA levelező tagja, 2013 óta pedig a rendes tagja. Emellett az ezredforduló óta az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, a SZTAKI-nak a munkatársa. A jelenlegi miniszter a Magyar Narancs szerint úgy kapott fizetést mindkét helyről, hogy utoljára 2014-ben publikált. Az Akadémia rendes tagjaként havi 455 ezer forintot kap Palkovics, míg a SZTAKI-tól (legalább tavaly júniusig) havi 800 ezer forintot kapott.

Nem is hizelgőnek hanem inkább egy kivételenek itélem meg azt a valós tényt hogy több mint egy évtizede mindennapi kitartással ,érdeklődéssel követik az Egyesült Államokban,de különben az egész világon az orvosi és gyermekgondozási bejegyzéseimet
Az érték hatésfokát az is emeli hogy mindez a világ legfejlttebb orvostudományéval rendelkező országából szóló üzenet.Nem az alaptudományok ágazataiban elszámolható értékről van szó hanem a mindennap emberének a tájékozódására szolgáló munkáról.Kötelességem hozzáfüzni azt megcáfolhatatlan érvelést hogy egy anyagiakban magasan felettünk álló,egészségügyi kérdésekben igényesebb világból érkezik ez az értékelés.Nem hivalkodok de itt az ideje nemzetközileg elismert alkotó tisztességemet szülőföldemen is elismerni és méltó figyelmet tulajdonitani egy olyan teljesitménynek amiből nagyon kevés szerepel a szük határon belül mozgó értékrendek táblázatán.Hat évtized kitartó munkája után,most már a hivatalos bizonyitékokkal a tulajdonomban kijelentem hogy Úraim!! ez nem ideológiai,politikai ,nemzeti,vallási vagy más természetü konjunkturális cselekvés,hanem egy értéktartó orvostudományi alkotás amit napjainkban még a létező homályban is illene tudomásul venni.!!

LEKVÁROS DERELYÉVEL ÁLMODTAM.

Egy beteg gyermek alapos,szakszerű és lelkiismeretes vizsgálata sokszor végtelen türelmet,időt és psychológiaí affinitást igényel úgy az orvos mint a szülők részéről. Ez a megállapítás elsősorban a kisebb gyermekek korcsoportjára,a gyermek idegrendszeri típusára,a környezet nevelési kultúrájára,az orvosi rendelők gyermekbarát környezetére vonatkozik.
A verbális kommunikáció kialakulása után már több teret nyerünk a kapcsolatteremtés lehetőségeit tekintve. Ha már meg tudjuk kérdezni hogy kit szeret a legjobban,vannak e barátai,szokott e verekedni,van kis kutyája vagy macskája,szereti e a lekváros derelyét és ezekre meggyőző választ kapunk ez még egy lépés egy előlegezet barátság érdekében
Mindannyiszor amikor azt kérdeztem a gyermekektől hogy szeretetik –e a lekváros derelyét, azt észleletem hogy a gyermek tanácstalanul nézett először az édesnyjára majd rám.Aztán következett a pironkodó magyarázkodó válasz az édesanya részéről mégpedig, hogy a gyermek nem ismeri a lekváros derelyét,mert ebben a rohanó világban már nem nagyon készitik ezt az időtigénylő elkészitésü ételt Gondolataimban sajnáltam a gyermeket mert jómgamnak egy örönforrást jelentett amikor a mama bejelentette hogy holnap lekváros derelye lesz ebédre.
Az éjjel álmomba ismét a szeretet ételem varázskörébe kerültem.Az álmom egy nagycsaládhoz kötődött, amelynek lurkóit “végigstrapáltam” szinte felnőtt korukig.Az orvosi vizsgálatra minden alkalommal a nagymama hozta el a gyermekeket, és már ismerte a rutin kérdésemet a lekváros derelyével.Aztán egy nap megkért hogy menjek el hozájuk és nézzem meg a Gyurikát mert valami kiütés jelent meg rajta.Ahogy megérkeztem Gyurika a udvaron játszott de a nagyi azonnal tisztázta a kialakult helyzetet a következő magyarázattal:Doktor úr elnézését kérem a kisfiunak semmi baja nincs, csak az fordult meg a fejemben, hogy Ön nagyon szerethette ezt az ételt gyermekkorában, mert ahány gyerekkel voltam vizsgálaton mindig megkérdezte a gyerekeket hogy szeretik-e a lekváros derelyét, hát gondoltan hogy nem fogja rosz néven venni ha ma azt készitettem és meghivom ebégre.Jól belaktam illő módon megköszöntem a figyelmességet, de azon nyomban fel is ébredtem.De reggelig ott tolongtak bennem a gyermekkori emlékek-mert nekem nem esemény volt a lekvárfőzés hanem ünnep,még akkor is ha a penyigei szilvafa legmagasabb ágairól kellett lekotorásznia termést,ha be kellet állitani az üstöt,ha fát kellett hasitani,ha kavarni kellet hajnalig vagy netán családi balhé volt mert elveszett a derelyemetsző.De ott voltak az elégtételek,a frissen sütött fánkba kanalaztuk a ciberét és az egész éven át készitett szilvalekvárt tartalmazó ételféleségeket.Féltő gonddal számoltam a tele szilkék számát azzal a céllal hogy kitartanak az elkövetkező év örömélményéig Elkerühetetlenül eszembe jutott hogya T.V, szerepllő Bea asszony Győzike párja az idei
“Puffancs konyhamüvészet olimpia” dijazással járó győztese tudna-e egy barátfülét késziteni úgy ahogy azt édesanyám fahéjas porcukorral behintve tányéromba tette.

A SZEMÉLYES BOSSZU ÁRNYÉKÁBAN…..
Miért nem szavazta meg a Fidesz Bálint
György kertészmérnök Diszpolgárdágát.
2o18november 24-én a reggeli órákban néztem át a hireket az Index oldalain.Bálint György személyes Nyilt levelében amit Orbán Viktornak cimzett korlátlan őszinteséggel leirta a véleményét a mai magyar sorsról,személyesen Orbán Viktor önkényuralmi rendszeréről a betegségétől kezdve a tárdadalmi visszaélések hosszu sorát ecsetelve.Bevallom számos helyen nézetazonosságot vallottam soraival.Olyan őszinték és tartalmasak voltak, hogy arra gondoltam egy copy-paste-el rögzitem a bejegyzést.Alig telt el 1o perc a géphez visszatérve a bejegyzésnek már nyoma veszett./cenzura/Kétégtelen hogy Gyuri bácsi az életének utolsó száz méterén nem pomgyola stilusban fogalmazott, ami valószinü hogy mélyen sértette a fagylaltozó közegének is az önfuvalkodó dolmányát.
A Diszpolgári cím megtagadás egy karakter gyilkosság állandó sötét leple alatt zajlot és az Orbán Viktor személyes bosszuja,
A levél tartamának a hatása alatt 2o18 November 24-én van egy bejegyzésem ami azokról az emberekről szól akik megérdemlik nem is a diszpolgár de a tisztességes magyar hazafi megtisztelő cimet.
A bejegyzésem foto-ján Bálint György,Bródy János,Sebestyén Balázs képei láthatók.

EGY KEGYETLEN EMBERI SORS MAI HAGYATÉKAI…
ADDIG ÉRDEMES ÉLNI AMEDDIG AZ EMBR VALAMIT ALKOTNi TUD1
Bálint György édesapaja már asszimilált zsidó szémazásu földbirtokos volt akinek amásodik zsidó tövény előirásai alapján elvették a birtokát.Nagyon megviselte a birtokának elvesztése,megbetegedett majd fiatalon meghalt.Édesanyja az Az Auschwitzi haláltáborban pusztult el.Őt zsidó származása miatt munkaszolgálatra vitték 3 évre.Ezután a Mauthauseni koncentrációs táborba került,innen a Goltz Kircheni megsemisitő kőbányába.Az amerikaik szabaditották ki.Ahelett hogy az Egyesült Államokba madat volna hazajött szülőföldjére szolgálni a magyar nemzet ügyét. Kevesen tudják, hogy fiatalon a fasizmus és a Rákosi-rendszer üldözöttje is volt.majd később a mind földbirtokos leszármazott a kommunista hatalomnak mint kulákcsemete..Egy sorsában meggyötört emberrel való bánásmód arra utal hogya gülölet tüze még nem aludt ki,még csak a hamu alatt lapul.
Itélje meg minden magyar ember Gyuri bácsi sorsát a maga értékitéletével,de arra is számitva hogy a sors szeszélyes utjai nem mindig a hatalmi mámor győzteseit jutalmazzák.
Bauer Béla

SZÁMVETÉSEM
ELŐSZAVA.
Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.
Gazdag akotó életuttal áldott meg az Úr,segitő kezét nyujtva akkor is amikor nehéz megpróbáltatásaim köepette tudatositotta bennem hogy nem adhatom fel a földi létem küzdelmeit mindaddig amig nem bizonyitottam hogy miért éltem.
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton.és történelmi tulajdonosa vagyok a többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a “rangos de lapos városnak” ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt töltöttem gyermekéveimet, Ennek a városnak szelLemisége alakitotta társadalmi szemléletemet és volt a mentora erkölcsiségemnek.
Szakbarbár életutam nem engedte meg, hogy hetvenkedni merjek az irodalmi berkekben,mert az a közel száz millió látogatója szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívánnak, elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk a sors. Az örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben.
Úgy indultam életutamon mint minden más fiatal szerettem volna valaki lenni-valamit alkotni ami a nevemhez fűződik- Hosszú évszázados vágya volt ez,mondhatnám az egész emberi társadalomnak-hogy kiemelkedjen abból a környezetből amiben nevelkedett. Látván és megélvén a mindennapos kenyérharcot, a mindenkori egyszerű sorsú emberek kíméletlen anyagi létküzdelmét a mindennapiért, valamint a társadalom –zseniális alkotóinak- az ívelését a munka az értelem és tehetség mezsgyéjén,ezen emberek soraiból. Ők voltak az emberi történelem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan értékei. A fiatal nemzedékek Őket tüzték ki mint jövőjük etalonját. Az általam választott út kötelezően a társadalom minennemü stációját végigjártam a történelmi kálváriáknak,amiknek kötelezően meg kell feleljek, hogy tisztességgel boritsam az alkotás asztalára az annyira óhajtott fohászom termését.Hat évtized mindennapi tépelődése,gyötrődése üzött a kitüzött cél felé.Szülővárosom poros,sáros utcáit taposva szinte minden zugába eljutva végeztem hivatásom gyakorlását,ahol nagyrészt a nyomor uralta az emberi létet.Mert köztük éltem és együtt viseltük közös sorsunk laskanyujtójának történelmi sodrását

SZÁMVETÉSEM
MOTTO-
Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.
Gazdag akotó életuttal áldott meg az Úr,segitő kezét nyujtva akkor is amikor nehéz megpróbáltatásaim köepette tudatositotta bennem hogy nem adhatom fel a küzdelmet mindaddig amig nem bizonyitottam hogy miért éltem.
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton.és történelmi tulajdonosa vagyok a többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a rangos de lapos városnak ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt töltöttem gyermekéveimet, Ennek a városnak szelLemisége alakitotta társadalmi szemléletemet és volt a mentora erkölcsiségemnek.
Szakbarbár életutam nem engedte meg, hogy hetvenkedni merjek az irodalmi berkekben,mert az a közel száz millió látogatója szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívánnak, elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk a sors. Az örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben.
Úgy indultam életutamon mint minden más fiatal szerettem volna valaki lenni-valamit alkotni ami a nevemhez fűződik- Hosszú évszázados vágya volt ez,mondhatnám az egész emberi társadalomnak-hogy kiemelkedjen abból a környezetből amiben nevelkedett. Látván és megélvén a mindennapos kenyérharcot, a mindenkori egyszerű sorsú emberek kíméletlen anyagi létküzdelmét a mindennapiért, valamint a társadalom –zseniális alkotóinak- az ívelését a munka az értelem és tehetség mezsgyéjén,ezen emberek soraiból. Ők voltak az emberi történelem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan értékei. A fiatal nemzedékek Őket tüzték ki mint jövőjük etalonját. Az általam választott út kötelezően a társadalom minennemü stációját végigjátam a történelmi kálváriáknak,amiknek kötelezően meg kell feleljek, hogy tisztességgel boritsam az alkotás asztalára az annyira óhajtott fohászom termését.Hat évtized mindennapi tépelődése,gyötrádése üzött a kitüzött cél felé.Szülővárosom poros,sáros utcáit taposva szinte minden zugába eljutva kezdtem hivatásom gyakorlását,ahol nagyrészt a nyomor uralta az emberi létet.Mert köztük éltem meg közös sorsunk laskanyujtójának történelmi sodrását.
Gyógyitás
A legszebb kegyelet azonban az az adomány volt amit a hat évtized alatt a beteg gyermek ágyánál töltöttem megszakitás nélkül-A várakozások idegtépő feszültsége, a javulás első tüneteinek megjelenése-a beteg gyermeknél az első szavak,szemnyitás, vagy hajnal felé az első mosoly, a hangulat hogy ismét győzött az élet,és a sziv koszorus-erek is kitágulnak,és a verejtékező homlokok is kisimulnak.
Minden alkalommal ez volt életem legnagyobb elégtétele megelőzve az összes többi szakmai laudációt.
Amikor 73 éves fejjel az internet tanulás –kálváriáját jártam, jómagam sem gondoltam hogy megengedi Nekem az Úr hogy olyan tallérokat tegyek még a köz asztalára amiket az alábbiakban közölni fogok.Tulajdonképpen én sem vettem komolyan az egész elektrónikus ügyet, már csak azért sem mert, a környezetem is dicsérte a humorérzékemet egy ilyen vállalkozás hallatán.Egyszóval megmo-
solyogtak egyesek leplezetlenül a szemembe, a jobb érzésüek a hátam mögött.
Nem tudhatta senki hogy nekem az egész szakmai létem vágyálma volt a tudományos kommunikáció technikai feltételeinak a megteremtése-Vettem egy-OLIVETTI- irógépet és egy-ZENIT-fényképezőgépet-megtanultam a gépirást és fényképezést amatör szinten azzal a céllal, hogy tudomására hozzam a környezetemnek azt amit egy egész szakmai létem alatt felhalmoztam-tudásban,tapasztalatban .
Aztán jött a döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is segithetek embertársaimnak.Egy édesanya akinek két fiát-”padludkás-„ koruktól kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy-bütykölök-a számitógépen egy tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr ne gyötörje magát, a mai társadalmat nem nagyon értékeli az ilyen jellegü törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A FÁRADTSÁGOT-
Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség abszolut leegyeszrüsitése egy lét védelmére.
Hatalmas és áldozatos munkát végeztem amit csak az tud felmérni akinek ilyen élményanyaga van.Úgy érzem hogy áldás kiséri mindennapi munkámat és ezért boldog vagyok.
Enciklopédia
Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló szándékkal
készült el ez az életmű. Aért nevezem életműnek mert milliónyi embernek
volt,van és lesz segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi
könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez a
kiadvány ami már bejárta a világ 242 országát és segítségére volt,van és
lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak,akik az anyagi lét vasfogainak szorításában ;
élnek./ idegenben élő kis magyar
közösségeknek de mindenkinek és mindenek előtt a szenvedő gyermekeknek. 25.124 oldal,8373 dokumentum,814o illusztratív fotó anyag olvasható,szemlélhető a
blog -on. Ez a szolgálat amit elvégeztem úgy érzem egy időtálló alkotása
emberi létem értelmének.Egy magsszintü értékelés:

A FEKETE VASÁRNAP ÉS A FEKETE KERITÉS EFEKTUSAI.
A XXI-DIK SZÁZAD HAJNALÁN HÁTBORZONGATÓ VOL ENNEK A HOSSZÚ KIGYÓZÓ FEKETE KERITÉSNEK A LÁTVÁNYA
Habár az elguruló talblettáknak is van közük az egyedülálló fekete kerités öltöztetés.egyedülálló megrázó látványának ami a köz szellemi és erkölcsi tartalékaiból meglehetősen sokat megemésztett.Az már szinte közbeszéd tárgya hogy valakinél az emeleten valami baj van, és az állandó félelemérzés,elenségkeresés,hadiállapot, már társadalmilag is idegesitő. Az biztos hogy az “ország messiása” nem egykori, 1989-es önmagával kerüli a találkozást, nem egykori önmagától és a szembesüléstől fél – hanem tőletek,fiatalok Mióta Ti a tavalyi év decemberéban belekanaloztatok a levesébe észre kellett vennie hogy ezek a megmozdulások nem a fehérhajuak esti sétája, hanem az elkövetett hibákkal való leszámolás ideje következett el, olyanok rézéről akik az erő az ész és bátorság történelmi adalékaival rendelkeznek
A nemzeti bálvány és holdudvara Tőletek fél, attól hogy ezek a nagyszerű fiatalok, akiknek az önérzete és igazságérzete annyira tiszta, némileg tévesen látják mai ellenfeleik, a Fidesz-alapítók egykori céljait. Azt feltételezik ugyanis, hogy azok a kezdetekkor még makulátlanok voltak, s csak később rontotta meg őket a politika.De be kell látnia a mai generációnak hogy a szilárd jellemü emberek nem estek áldozatul a kisértéseknek.
Az alkalom alighanem elérkezett. Élményszerü észlelni milyen okosan, szellemesen, üdén, kérlelhetetlenül küldik el Orbánt és társait a pokolba, ahogy azt a mai ellenzék politikusai közül senki Nincs kétség, ezek a fiatalok valami olyasmit tudnak, amit az előttük járó politikusi és civil generációk tagjai már nem: laza, könnyed, magabiztos mozdulattal új kultúrát, élhető és elfogadható életmintát teremtenek. Ráadásul közösségük élményét képesek megosztani bárkivel, azzal is, aki a racionalitást igényli tőlük, és azzal is, aki az érzelmeket. Nem vitás, ők lesznek, helyesebben: ők kell legyenek elitünk új, meghatározó képviselői, s ez minél előbb történik meg, annál jobb az országnak. Az MTA tragédiája-MÉRCE-
Szűcs Zoltán Gábor MA 12.OO
“Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít”.
Az elmúlt években számtalanszor végignéztem, hogyan tapossa le, gyűri maga alá a kétharmados felhatalmazása birtokában és az útjába kerülők által az utolsó pillanatig felfogni képtelen gátlástalansága segítségével a rezsim nem csak a jogállamiságot védelmező intézményeket, a magyar társadalom autonóm szféráit, a gazdaságot, a médiát, a közoktatást, az önkormányzatokat, a szakszervezeteket, a magánnyugdíj-rendszert és terjeszti ki a befolyását, hogy aztán, miután már csak füstölgő romok maradtak utána, a rombolás nyomait a kormánypropaganda gátlástalan hazugságai függönyözzék el sikeresen a többség szeme előtt.
A szemrebbenés nélküli tagadás, a liberálisozás, a hazaárulózás, migránssimogatózás után egy ideje már a sorosozás az automatikus válasz minden kritikai megjegyzésre.
A forgatókönyv kísértetiesen hasonló, s hasonlóak a megtámadottak reflexei is. Hiszen ugyanaz a hatalom fenyegeti őket, ugyanazokkal a módszerekkel, s mi mind ugyanannak a társadalomnak a tagjai vagyunk, ugyanazokkal a tapasztalatokkal, félelmekkel, ugyanazzal a felkészületlenséggel egy ilyen helyzetre, amikor egy rosszhiszemű, semmilyen játékszabályt be nem tartó, ugyanakkor a véleményét őszintén fel sem vállaló hatalommal kellene megküzdenie embereknek, akik abban a naiv hitben éltek, hogy a politika az egy tőlük távoli, idegen hely, amihez nekik négyévente kétszer van csak némi közük.
Mikor elkezdődött a CEU-ügy, amely személyesen érintett nagyrabecsült kollégákat, régi barátokat, összeszorult gyomorral figyeltem, mit tesznek, hogyan hitetlenkednek, próbálnak tárgyalni, megfelelni a jogszabályoknak, magyarázzák türelmesen a helyzetet s azt is, hogy ez annyira értelmetlen, hogy csak valami félreértés lehet, bizonytalankodnak a nyilvános tiltakozások hasznosságát illetően, meglepődnek a szolidaritás jelein, megbántódnak a közöny vagy kárörvendés példáin, küzdenek, de tovább dolgoznak, s végül rájönnek, hogy mindennek vége.
Közben a kormány szemrebbenés nélkül hazudozott össze-vissza, hol ezt, hol azt, de sose kétszer ugyanazt, pedig, jól emlékszem, még sokat látott minisztériumi emberek is hitetlenkedve figyelték a kormány számukra is érthetetlen hatalompolitikai manőverei okozta rettenetes károkat, nem is beszélve azokról a magánszférában dolgozó középosztálybeliekről, akiknek a CEU elleni támadás nem csak értelmetlen és káros, de szimbolikusan is a meggyalázása volt több generáció álmának, a nyugati orientációnak.
Lehetetlen volt félelem és együttérzés (Arisztotelész szerint a tragikus fordulat által a nézők lelkében kiváltott érzelmek) nélkül figyelni, ami velük történt, s mióta az MTA került a kormányzat célkeresztjébe, s egyre-másra követik egymást a jól ismert kormányzati lépések: az egyoldalú törvénymódosítás, a tárgyalásnak mondott egyoldalú deklaráció, az ellenfél provokálása, sértegetése, politizálással vádolása, lesorosistázása, a kormányzat valódi céljainak nyilvános letagadása, félnyilvános üzengetés, fenyegetőzés, megosztási kísérletek és így tovább…
Mióta kétségbeesetten hitetlenkedünk, dühöngünk, magyarázkodunk, tárgyalnánk, tiltakoznánk, segítséget keresnénk, meghatódunk a szolidaritás kifejezésein, megbántódunk a kárörvendés vagy közömbösség jelein, s kétségbeesünk, hogyan vehet semmibe egy hatalom egy ilyen fontos értéket és egy ilyen jelentős nemzeti intézményt,/RÉSZLET SZÖVEGKIEMELÉSSEL“NEM ES IROK NEM ES OLVASOK” ÚJ MAGYAR ARISZTOKRATA VAGYOK.
A Magyar Tudományos Akadémia kétségbeejtő küzdelmének vagyunk szemtanui a hatalommal szemben, a müködéshez való szerény anyagi juttatások korlátozása miatt. Mindez a hazai és nenzetközi tudományos világ egyöntetü felháborodása közepette.
De miért is csodálkozunk ezen a helyzeten, mikor a hatalom képviselői a politika és politológia hazug világában cseperedtek fel, és úgy kerülik a tudomány bármilyen megnyilvánulását mint” macska a fórró kását”.
Egész emberi létüket a hataloméhségük kielégitésére, anyagi gyarapodásuk oltárának áldozati helyévévé alakitották.
Már csak elvétve hallod nemzeti nagyjaink örökértékü történemi intelmeit-Szécshenyi István,Deák Ferenc,Kossuth Lajos,Petőfi Sándor,József Attila.Ady Endre- ezeket felcserélik a Dakota mondások ,parlagi közhelyek és a Viktor,Viktor tömeg bégetések hangzavarai,amit már a messiás várás ókori esdekléséhez hasonló..
Az elátkozott régi arasztokrácia kellő tiszrelettel övezte a müvészeteket a tudományt az emberi teljesitményeket és számos esetben hatalmas összegekkel támogatta azokat.Ebben a féktelen “lopás kényszeres világban” a hatalom képviselői alig vagy egyáltalán nem ismerik a szinházak,koncerttermek,kiállitási termek,alkotó mühelyek belső hangulatát, alkotó világát.
Gyülölik a müvészetet,tudomány az alkotás bármilyen formáját.
MIT VÁRSZ TŐLÜK.!!
Esetleg azt hogy felmorzsolják a magyar kultura és tudomány még létező maradványait.

 

HIVATÁSOM LEGÉRTÉKESEBB AJÁNDÉKA A FŐVÁROSI FUNDENI KLINIKÁN ELTÖLTÖTT 2 ÉV

Már az egyetem elvégzése után felvetődött bennem az a kérdés hogy az elkövetkezendő továbbképzéseimet hol fogom végezni és hogy ez az intézmény számomra milyen elvárásoknak kell megfeleljen-A Fővárosi FUNDENI KLINIKÁRA esett a választásom-elsősorban mert az ország legrangosabb egészségügyi intézménye volt,
Meglepett az első továbbképzésem alkalmával a klinika vezető Profeszora így szólt hozzám magyar nyelven-mi újság Erdélyben,barátom. Bennem akkor az az érzés támadt mint egy Daróci vagy egy Sárközi magyar anyanyelvű gyermekben amikor az orvos megkérdezi Tőle hogy mid fáj kispajtás. Mindez azért is mert a román kollégák. sőt főnökeim olykor rosszízű iróniával hívták fel a figyelmem arra, hogy nem uralom teljesen a román nyelvet.
Nagyon megkapott ennek a –nagy embernek-a közvetlensége. Az aztán végképp hogy a beteg gyermekek csapatosan szaladtak a klinika folyosóján utána hogy megkapják a napi savanyu cukor adagjukat-ami minden nap volt a zsebében,/ a főnővér már úgy készítette elő a köpenyét,/
Amikor aztán meghallgattam az első előadását a Professzor úrnak,éreztem hogy a sorsom ide kötődik ehhez az intézményhez ehhez az emberhez. Itt töltöttem a szakmai létem egy jó részét. Pedig ez egy egészségügyi nagyüzem volt amitől elvileg idegenkedtem. Amikor az intézetben voltam,minden lehetőséget kihasználtam hogy minél többet tanuljak. Bementem a klinikára délután,vasárnap,ünnepnap mert akkorra már csend volt a klinikán,lezajlott a délelőtti –bájrám-és nyugodtam tudtam tanulmányozni azt a múzeumi beteg anyagot, ami az egész országból itt összegyűlt
Később tudtam meg hogy Ő is erdélyi származású- Úgy került a Fundeni klinikára hogy annak az akkori klinika vezető Professzora Dr.D.NICOLAU,egy tudományos rendezvényen vett részt Nagyváradon és meghallgatta Dr.GOLDIS előadását.. Az előadás után odament hozzá és a következőket mondta ,Te holnap velem jössz Bukarestbe és a FUNDENI klinikán leszel a munkatársam. Akkor még így folyt a szelekció.
Az első hat hónapi munka után úgy gondolom hogy felmérte azt az őszinte törekvést amit a gyermekgyógyászat elsajátításáért éreztem. Őszinte , nyílt,emberi volt velem. Ezek után minden tovább képzésen én voltam a kurzus vezetője. A kollégák akik az egész országból vettek részt ezeken a továbbképzéseken, mind gyakrabban kérdezték-
miféle kapcsolatod miatt vagy te mindig a kurzus főnök-a feleletem az volt hogy kérdezzétek meg a Professzor urat. Különben megjegyzem hogy a fővárosi klinikák vezetői őt sem nézték jó szemmel,mert nem volt Bukaresti.
Már kifogástalanul bírtam a román orvosi szaknyelvet,amikor is az összes fővárosi klinikák, és más érdeklődők részvételével a megszokott tudományos havi rendezvényüket STAFF ot rendezték meg. Lévén hogy tudta hogy milyen jellegű tudományos munkán dolgozom,felkért hogy mutassam be a DIÁ kat, azzal a céllal,hogy képviseljem a Fundeni klinikát ezen a rendezvényen Mikor bemutattam Neki a 6o DIÁ-t így szólt hozzám-te mit gondolsz hogy Téged engedni fognak ezek 1 órát beszélni. A rendezvényen ott ült Ő is az első sorban és miután az első 2o DIÁT bemutattam, intett hogy mutassam be a többit is.
Miután befejeztem arra emlékszem hogy nagyon nagy csend volt-felállt a professzor úr és a terem felé fordulva a következőket mondta Láttátok és hallottátok hogy mi történt itt ma-sziporkázott ennek a szatmári fiúnak a csontos doboza. Gratuláljunk Neki mindannyian.
Különben a FUNDENI klinikán körülbelül 2 évet dolgoztam.

 

 

ORVOSI ETIKAI SZEMPONTOK ÚJRAÉRTÉKELÉSE.
.
A mai orvosi etika elvei megőrizték ugyan a történelmi hagyományokat/Hippokráteszi eskü/de természetszerűen alkalmazkodniuk kellett a történelem folyamán kialakult új gazdasági,társadalmi,szakmai elvárásokhoz, amik napjainkban is hatalmas léptekkel haladnak előre.
Egy dolog nem változott-a beteg ember- akinek szenvedése ugyanolyan mint évezredekkel ezelőtt. Ez az ember ugyanúgy igényli a segítséget fájdalmaiknak enyhítésére,a vigasztaló jó szót,a türelmet a körültekintő gondoskodást. Ő ma is jó néven veszi vagy elvárja hogy alapo-
san megvizsgálják,meghallgassák panaszait. Tehát ez az igény megmarad időtlen időkig. és megmaradnak az esdeklő tekintetek és segélyt kérő szavak.
Tulajdonképpen ez a hivatásunk emberi eleme,amit mindig és mindenki elvár tőlünk és hozzáfűzöm hogy teljes joggal.
A történelem folyamán valamikor úgy tekintettek egy orvosra mint egy olyan lényre aki szinte emberfölötti cselekedetekre is képes. Természetesen az orvosi gyakorlatnak mindig meg voltak az értékelhető, felmérhető gyógyítási határértékei. A változás ebben az orvos beteg viszonyban három alapvető téren változott meg-
1-A fejlett orvosi technológia csökkentette az orvos szerepét,tekintélyelvűségét a gyógyászatban. Ezzel megváltozott az orvos-beteg kapcsolat minősége és tartalma.
2-Az orvostársadalom is hozzászokott ahhoz-hogy ráfektesse a beteget a –modern medicina futószalagára-sokszor magáévá téve a beteg azon igényét-hogy mielőtt még kikérdezné a beteget a panaszainak jellegéről,vagy a klasszikus medicina örök értékű szabályai szerint levetkőztetné és megvizsgálná becsületesen, és lelkiismeretesen-máris küldi analízisekre-
3-Más a társadalom általános és egészségügyi kulturális szintje,növekedtek az elvárások,de az anyagi keretek ugyanazok maradtak
4-Sajnos a beteg elszemélytelenedik és a közvélemény formálás
az orvosok szemben mind igényesebb lesz.
5-A fogyasztó társadalom nemtelenül ledegradálta az orvosi hivatást megvonva tőle a legelemibb működési feltételeket.
Ezt a néhány kérdést szeretném bővebben tárgyalni mindannyiunk okulására-
1-A beteg embernek a fejlett orvosi technika valóságos egészségügyi üzemeket hozott létre melyekben az alkalmazott rendszerek,amik egy igen jól képzett csapat vagy csapatok igen magas szintű ellátást biztosítottak. A mai ellátási realitások már azt vetítik elénk és mondjuk ki jogosan,hogy a betegeket nem lehet megfosztani attól a joguktól hogy emberközelben érezzék az orvosukat. A beteg aki sorsát bízza ránk,és hisz bennünk nem tekinthető úgy mint egy tárgy,akit rá kell kapcsolni különböző gépekre,automatikusan kivizsgálni,és csak a gépeket ellenőrizni hogy milyen értékeket mutatnak.
Az első és legfontosabb feladat még ma is ilyen fejlett technikai körülmények között az hogy –nem szabad a beteget elszemélyteleníti hanem meg kell őrizni a hagyományos orvos-beteg kapcsolatot.
2-Vitathatatlan hogy az egészség megőrzése mindig a legfontosabb törekvése volt az emberiségnek. Az hogy légy egészséges,éljél sokáig az emberi lét legfontosabb kívánalmai közé tartozott.
Ez a törekvése az embernek egy különös és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban az orvosnak .Az orvos ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és –orvosi titoktartás-lényege Ezért az orvos nem lehet indifferens a közvélemény számára.
A közvélemény lépésről-lépésre követi az Ő életét,a figyelem középpontjában tartja. Szigorú tisztánlátással besorolja rövid időn belül szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából. Erre a társadalmi értékmérőre odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vigyázzon. VÉLEMÉNY

Egy ujabb sikeres
,eredményes,reménytkeltő vállakozóról szólt az egyik hiradás /mert ebben az országban minden arra érdemes sikeres,vállalkozó,politikus,vagy legyen bármilyen elgoglaltságu, csak legyen a hatalmi dinasztia netán a holdudvar vagy annak leágozottja, aki képes a hatalom tilinkóján ugy játszani ahogy azt elvárják tőle.Szerintük az eredménytelenek az élhetetlenek sülyedjenek a nyomor sülyesztőjébe.
vagy vándoroljanak el a szemük világába külföldre ha lehet számolatlanul és soha el ne hadja őket a komor vágyakozás hogy olyanok legyenek mint a többi itthoni nyomorult akibe ez a prostituált áldemokrácia minden átka beleszorült.
Akiről szó volt a hiradásban egy volt miniszter aki 2ooo hektár termőföldet kapirgált össze a közvagyonbóL.Magamban mellé gondoltam a családi szervezésü homokbánya milliárdosokat,a gázszerelőket,az Európai pénzek rablóit,a tikositott vagyonok politikai tárnokait.Csak abba nem vagyok belenyugodva hogy egy ezeréves kulturát birtokló nép milyen érzésvilággal tudja végignézni ezt a páratlan nyiltszini rablást.Hogy létezik hogy tiz millió magyarból nem találnak néhány becsületes magyar hazafit aki kiszabaditja nemzetét ebből a lehetetlen erkölcsi és anyagi járomból.
Úgy gondolom a kiöregedő teltbendőjü hatalom sorsát megpecsételi a magyar nemzet.Végiolvastam a Wikipédiában Karácsony Gergő életutját.Meg vagyok győződve arról hogy mint egy árván felnőtt gyermek együtt más fiatalokkal nem fognak visszaélni olyan becstelenül a magyar nép megtépázott sors

ELSZAKADT EGY HÚR….

Nem a 9o-es évek lgsötétebb árnyainak még ma is uralkodó tetteseit akarom itélőszék elé állitani, hanem a legmélyebb hálám sorait szeretném kifejezni azoknak akik megfogták a kezem akkor amikor a emberi közöny még a félelem árnyékában honolt.Akkor amikor illetéktelen mocskos kezek derékba törték feddhetetlen hivatásérzetem ivelését,csupán azért hogy leplezni tudják azt a tényt, hogy Gnándt János 48 éves Szaniszlói lakost agyonverték a román határőrök ugyanúgy mint ahogy barátom Pécsi Ferenc fiát lelőtték a román magyar határon.
Demokratikusan nagy többséggel választot igazgatója voltam az intézménynek akinek orvosi,emberi kötelessége volt kivizsgálni a jelzett haláleset körülményeit.Kétségtelen gyilkosság történt amit egy tüdőrák diagnózisával akartak elhantolni az államvédelmi szervek két szakavatott kollégám közremüködésével
Természetes volt az ellenállásom, de abban az időben a még uralkodó karpaszományosok részéről is a bosszúállás.Versenyvizsgával elnyert főorvosi titulussal és doktorátusi diplomával a zsebemben mondvacsinált eszközeikkel amiket az érintett kollégáim hajtottak végre 59 éves koromban alkotókészségem teljében eltávolitottak az osztályvezetői megbizatásomból/lévén hogy az orvotudományok doktora cimet megszerztem 75 éves koromig tölthettem volna be ezt a megbizatást/ és egy államvédelmi alkalmazott nejét aki a forradalom előtt az egyeduralmi hatalmat védte körömszakadtáig,tették a helyemre.
Akkor elszakadt egy húr, a társadalmi hitelesség,az erkölcsi mércék,és bárminemü
hitelesség értékeit tekintve.
Egy ember Dr.Láng László aki napjaink kivételes szellemiségü orvosa, nyujtotta segitő keze melegét és alkalmazott a Karitász Poliklinikán mint gyermekgyógyász főorvost.Orvosi létem legszebb és emberi nyugalommal áldott időszakát éltem meg szeretett munkatásaim között.A kölcsönös tisztelet megbecsülés és értékfelmérés olyan érzésvilágot érzékeltetett bennem amiket felbecsülhetetlen értékeknek tekintettem.Talán gyermekkoromban istápoltak olyan szeretettel és gondoskodással még emberi nyavalyáim közepette is.Majd alkalmat adtak arra hogy az közeledő árnyak közepette is elsajátitsam azokat az ismereteket amit az internet világa rejtegetett számomra, Dr,Puskás Csaba kollégám önzetlen irányitásával.Ezzel új szakasz kezdődött életemben,kicseréltem az elszakadt hurt és folytathattam emberi és orvosi küldetésemet mindmáig.
Köszönöm mindenkinek a csend hatalmának az alkotáshoz biztosititt kellékeit és főként azt a szeretetet amivel körülvettek.
Dr.Láng Lászlónak aki azt a méltányosságot amivel körülvesz minden embertársát.és dicsérereméltó hivatástudatának kivételes gyakorlását.
A bemutatott képeken az intézet felszentelése és 15 éves fennállásának alkalmával bemutatott szentmise a Szatármegyei székesegyházban

HIDONTULIAK-KÜLTELKIEK
Azokat az éveket, amik egy gyermek életében meghatározó érzelmi és erkölcsi értékeket nyújtanak, a hidontul töltöttem a szülői ház oltalma alatt
Talán a gyermekkori emlékeim késztetnek arra hogy minduntalan visszatérjek az ott eltölttt évek megismételhetetlen, világához
– A Hídontúl : az akkori peremvidék – a város társadalma egy bizonyos rétegének, lekicsinylő, nem kimondottan , de Szatmár város kis szegénytelepének számított
. Gyermekgyógyászként mindig tekintetbe veszem a gyermekkkor közegének a ráhatásait az alkotó készség hátterének és minőségének a megítélésében. Ez az esetek többségében döntő jelentőségű
Ez egy autonóm gyermektársadalom volt a maga megismételhetetlen örömeivel, nehéz sorsával és egész életen át tartó barátságokkal.

A gyermekek imádtak csereberélni, bugyli-bicskát, röpgalambokat, nyulakat, énekes madarakat Együtt jártak pecázni a Homoródra, fürdeni a Szamos torkolatához, vagy a Kubikra csónakázni a hazulról elcsent mosóteknőkkel. Télen pedig – ereszkedni – szánkóval a vasúti töltésen.
.Azokban az években Szatmár lakossága a hidontul,németi,tiszviselőtelep területére taglalódott.Jómagam emlékezetemben a Mindenki tudta hogy hol a helye egy áldott vagy áldatlan társadalomban a zselérektől kezdve a munkások,állami alkalmazottak,földbirtokosok stb.De mi gyermekek egyek voltunk társadalmi megkülönböztetési hóbortok nélkül és már abban az időben szembeszálltunk a hatalmi gőg.megnyilvánulásaival
Mikor megkezdtük a középiskolai tanulmányainkat olykor olykor éreztük a társadalmi rétegződés megnyilvánulásait de szeretett tanáraink minden esetben gátat vetettek az ilyen jellegü sértő kitérőknek.Kimondták nyiltan a köz előtt hogy kit mennyivel áldott meg a természet.A három Pálinkás testvér az Úr adományozta fizikaiképességeikkel rendkivül rövid idő alatt megoldoot mindennemü minden féle nemzetiségi sérelmeket.Emlékezetes marad számomra a látvány amikor a Szent család kápolnába betolakodó orosz katonákat 15 perc alatt kirámolták.
Büszkék voltunk egymás bármilyen területen elért sikereire.
Sok barátunkat elvesztettük,mások eltávoztak az országból mert igy hozta a sors,,egyesek az erdélyi magyarság kiválóivá lettek-de mi a –végváriak-hogy mindannyian eggyüt élünk szellemiségünkben,barátságunk emlékét őrizve és mindezt leirva a fiatalok okulására,hogy a szeretet a hit az igaz baráság nem veszhet el az –újra meg újra feltupirozott eszement politikai,társadalmi habrangy elméletek között.

POLITIKA VAGY ALKOTÓ JELLEGÜ TÁRSADLMI VÉLEMÉNY.
“Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.”
A végnélküli társadalmi acsarkodásoknak számos esetben az az eredője,hogy nem különböztetjük meg a mindennapi táradalmi vélemény nyilvánitást a számos esetben kivetnivaló erkölcstelen,elvtelen gyülöletkeltő pártpolitikai vitriolos demagógiától.Aki becsületes alkotó tagja a társadalomnak az reggel bemegy a munkahelyére.dolgozik,gondoskodik a családjáról, esetleg elmond egy esti imát és főként azon evődik hogy hogyan oldja meg családjának a sokszor terhes gondjait.Ennek az embernek mint társadalmi lénynek joga sőt kötelessége elmondani a véleményét,ha arra szükség van érzékeltetni az erre hivatott állami szerveket azokról a visszaélésekről amik őt személyesen vagy mint a társadalmi lényt előnytelen helyzetbe sodorják.Sajnos a politika egyre terjedő válfajai nem társdalomi épitő jellegü természetüek inkább gyülületkeltá romboló hatásuak.Azzal vannak elfoglalava hogy esti ima helyett// tisztelet a kevés kivételnek/ mit álcázzanak saját vétkeikből,milyen hazugságokkal lábaljanak ki a hataloméhség maguk előidézte kátyuiból.Milyen eszközökkel kell biztositani a saját anyagi gyarapodásuk eszköztárát és miként semlegesitsék vagy semmisitsék meg azokat, akik a társadalmi erkölcsök megvédésének érdekében megszólalnak.De főként miként tartsák karámban a demagóg szövegeikkel elámitott hontársaikat.
Végül az emberek mindig rájönnek,hogy nem egy uj “messiás” került hatalomra,hanem egy hozzájuk hasonló ember aki ha kell hazudik,ha kell manipulál,lop,csal, piszkos üzelmekbe keveredik.És sajnos gyakorta a legrosszabb ember tipus áll politikusnak,illetve a legrosszab emberből válik sikeres politikus, Nem elsősorban a lokál patrióta nosztalgiám volt a döntő érv a utókor emlékezetében való rögzitésére a történelmi tényeknek hanem a majdnem egy század tanutétele azoknak a hivatástudatukat tisztelő és sajátosan renkivüli nehézségekkel vivódó kollégáim tisztes emlékezete.
Felsorolom őket megjelenési sorrenben:
1-Istoricul instituțiilor spitalicești din Satu-Mare din anul 13oo.A szatmári kórházak története 13oo-tól
2.A szatmári Dr,Lükő Béla kórház szolgálója-.Fejezet- A z alkotás kényszere-önéletrajzi irás.2o1o.
3-Memento Medical Sătmărean. XXdik század kiváló orvosegyéniségei.Román –magyar kiadás-2o13
4.Száz éve nyitotta meg kapuit a szatmári Dr.Lőkő Béla kórház-2o19-
5-A szatári kórház kimagasló sebészei-2o18

Nem elsősorban a lokál patrióta nosztalgiám volt a döntő érv a utókor emlékezetében való rögzitésére a történelmi tényeknek hanem a majdnem egy század tanutétele azoknak a hivatástudatukat tisztelő és sajátosan renkivüli nehézségekkel vivódó kollégáim tisztes emlékezete.
Felsorolom őket megjelenési sorrenben:
1-Istoricul instituțiilor spitalicești din Satu-Mare din anul 13oo.A szatmári kórházak története 13oo-tól
2.A szatmári Dr,Lükő Béla kórház szolgálója-.Fejezet- A z alkotás kényszere-önéletrajzi irás.2o1o.
3-Memento Medical Sătmărean. XXdik század kiváló orvosegyéniségei.Román –magyar kiadás-2o13
4.Száz éve nyitotta meg kapuit a szatmári Dr.Lőkő Béla kórház-2o19-
5-A szatári kórház kimagasló sebészei-2o18

MAGYRORSZÁG A HARMADIK LEGKORRUPTABB ORSZÁG AZ EURÓPAI ÚNIÓBAN.
Már a balkáni évszázados szégyenletes szint alá estünk egy döntő társadalmi erkölcsi értékrendet tekintve. Számomra úgy tünok hogy a magyar nép elvesztette évezredes tisztességét.Mert mi az európai népek értékitélete szerint egy becsületes,dolgos, értelmes alkotó nemzetnek sorait gyarapitottúk.Feltevődik a kérdés-hogy történhetett ez meg.??
„A hatalom birtokosai ma már jóformán ellenállás nélkül oszthatják szét a nemzeti javakat, kegyúri jelleggel a hozzájuk lojális oligarchák között.” Transparency International (TI).
A magyar tásadalom szeme előtt zajló kisérteties visszaélések,nevezzük nevén a gyermeket lopások szinte sáskajárásként indultak meg pusztitó útjúkra a köz anyagi javainak kisajátitására. Mindezt azzal a motivációval hogy”Ha nekik szabad nekünk miért ne”Igy lopakodott be a magyar társadalom tudattárába a mindent romboló balkáni szellem a hazudozás és lopás.A törvényes felelősségre vonás csupán a politikai kirakat esetleges szépitgetésekre szoritkozik.
Az okok megválaszolása cinikus,lakonikus és visszatérően stupid,sztereotip ugyanúgy mint a 3o –as években a hatalomnak feltett kérdéseire hogy a visszaélésekért ki a hibás-a válasz: Klein a libás.
Manapság csak az aktuális bünbakok nevei változtak-Soros és a bevándorlók.
Ugyanaz a stilus ugyanaz az egész nemzet lenézésének és alábecsülésének a copy paste-je.Lassam lassan még a bégetések is elnémulnak!!
Csupán annyit szeretnék megjegyezni hogy a nemzetek közösségében a megpecsételés tartós jellegü.

SEGÉLYKIÁLTÁS A SZENT PÉTER BAZILIKÁBAN
Minden alkalommal megható áhitattal hallgattuk vagy énekeltük a Székely Hymnuszt.A közelmultban amikor a Szent Péter Bazilika falai között hangzott el a 4oo tagu székely kórus előadásában, mintha a hit a remény,bizalom visszhangjait érzékeltem volna.Rómában a Szent Péter Bazilikában a székelyek jöttek el hitet tenni és reményt keresni sorsuk válságos történelmi napjaiban.Ez lenne történelmi drámájuk kálváriájának utolsó stációja,itt mondják el sérelmeik végső fohászát??.
Nem tartom véletlennek,mert a diplomácia,politika,hatalmi hajcsárhajsza mindvégig a közöny falain haltak el.Az igazság történelmi hátterei a nemzetközi jog érvei teljesen elnémultak egy jogos történelmi mult védelmét tekintve,Mert történelmi tény az hogy még az átkosban is volt Magyar Autonom Tartomány amiben jogvédelmet kaptak a Hargita bérceinek lakói.Kihez fordulhatnak ebben a babiloni szellemiségü és erkölcsü világban.Az erdélyi magyar végváriaknak egyedüli mentsége a hit maradt.
II-dik János Pál pápa egykori Romániai látogatása egybeesett a mi érettségi találkozónkkal a Kölcsey-ben.Nagyméltóságu Főtisztelendő Dr,Temfli József Nagyváradi megyéspüspök,Dr.Bura László és jómagam osztálytársak voltunk.és mély fájdalommal taglaltuk az okait annak hogy a pápa Őszentsége nem látogatta meg erdélyi magyar katólikus hiveit.A püspök úr ezért azokban a napokban adta be lemondását a Vatikánnak püspöki megbizatásáról.A Vatikán vallásdiplomáciai okokra hivatkozva nem fogadta el a lemondását.Nekünk hiveknek is fájt az hogy a pásztor elhagyta a nyáját.
Vigasztal bennünket hogy Ferenc pápa ez év juniusában ellátogat a székelyföldi Csiksomlyói bucsura ahol szentmisét,és szent beszédet mond. Úgy jön hozzánk mint sorsunk hiterősitője és reményeink ébresztője.Meg vagyok győződve hogy a világszerte elismert és megbecsült embersége, nem hagyja az ordasok martalékává a székely népet.
Nem számitunk átütő diplomáciai sikerre de felhivja a világ közvéleményének a figyelmét a székelyek és egyben erdélyiek történelmi multjára és jogaira és megerősiti a hitünket a keresztény magyarságudatunkat,

 

 

SZATMÁRHEGYI JEGENYÉKTŐL A HARGITAI FENYŐKIG
Talán a természet imádatom mindmegannyi nosztalgiája, mindutalan visszatekintett még a Kárpátok bérceinek csúcsairöl is, gyermekkorom soha el nem muló emlékeire, amikor is 1o éves koromban egy nyári gyermeküdülő tábort szerveztek Szatmár polgárai Szatárhegyre.Az első utazásom a Zsuzsi vicinálissal a megérkezés a Lippai állomásra ,majd a gyalog megtett út a katonásan sorakozó
sugár,égbenyuló jegenyefáinak lombja altt a Főutcán.
Évtizedek emlékei emlékeztetnek gyermekkori álmaim beteljesülésének élményvilágára.A természet áldott ajándékai az évelő virágok özöne, a Páskándi megemlékzések májúsi virágzó orgona tengerének látványáig és illatáradatáig,a kék szilvafák kisértéséig.Emlékeimben megviselt a Fő utcai jegenyefák kiirtásának a ,megélése.Az igaz hogy a jegenyfák sem nőnek az égig,meg hoy hajlika jegenye pereg a levele,de bennem a gyermekkori emlékeinek szépségei tolongtak és háborogtak-Akkor határoztam el hogy hargitai fenyőből álló fenyvest telepitek és gondozok áldott gondossággal.Igaz hogy ők nem nyulnak az égig,de örökzöldek,hosszuéletüek mert megvivták évezredes küzdelmüket a sziklák kiméletlem mostohaságaival ugyanúgy mint gazdáik a vad történlmi viszontagságokkal
Mikor köztük vagyok a nyugalom és biztonság érzése övez. EMLÉKTÁR-1935-

A KÜLTELKI SZENT CSALÁD KÁPOLNA
A Szamos bal partján elterülő, úgynevezett kültelek hívei számára 1933-ban Farkas Elek és neje házat ajándékozott, hogy azt kápolnaként használják. A hívek egyre növekvő száma hamarosan a kápolna kibővítését igényelte. 1934-ben a ház mellé kultúrotthont építettek. A híveket ebben az időben a székesegyházi plébánia pasztorálta.Merlák Ferenc áldozó pap járt ki gyalogosana püspökséről vasárnaponként szentmisét tartani.Az udvaron egy harangláb állt,haranggal amit a hivek közadakozásából épitettek az egyhátanács szorgalmazására./aminek édesapám is hosszü ideig tagja volt./Ami mélyen emlékezetembe vésődött az az önzetlen felekezeti és nemzeti összefogási szellem amit csak ennél a kis közösségnél észleltem/Huszti Anna,Fleckenstein Kálmán önkéntes kulturális oktatók /.A vallási és etnikai kultura talán magasabb szinten mozgott mint napjainkban.A II. világháború után a kultúrházat elvették, és a földosztó bizottság székhelye lett. 1948-ban sikerült visszaszerezni,és a hívek önkéntes munkával rendbehozták és átalakították templommá. Az addigi kápolna pedig plébániai lakássá alakúlt. A templom mellé tornyot építettek.
A mellékelt képen a lányok egy tánccsoportja
Huszti Anna és Érsekujvári Mária a kápolna épülete előtt.

 

ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA…..

 “Orbán Győző sikeres vállalkozó. Többségi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a hárommilliárd forintos évi árbevételű, gánti székhelyű[4] Dolomit Kft. nevű bányászati cégnek, amelynek másik vezetője fia, ifj. Orbán Győző. Orbán családtagjaival együtt tulajdonosa még a Gánt Kő és Tőzeg Kft-nek, a Nehéz Kő Kft-nek, a CzG Ingatlanforgalmazó Kft-nek és a HahótPack Kft-nek (amely 2014-től beolvadt a Gánt Kő és Tőzeg Kft-be).”
Orbán Győző ugyanugy mint szinte minden gazdasági érdekeltségü pályázatot elnyerő a “ kivételes képességü vállakozók” / fia Ifj.Orbán Győző,veje Tiborcz István,lánya Orbán Ráhel,Mészáros Lőrincz és lehetne sorolni a magyar gazdaságot letaroló társakat szinte egyeduralmi előnyeit élvezte.Igy épült ki az “orbanizmus” gazdasági háttere. ,
Orbán Győző az “átkos” időkben három kitermelési véllalatnak egymást köveően a komcsi pártttitkára volt.majd amikor megindult az állami vagyonok kifosztásának időszaka ,megpályázott egy igen jelentős kitermelési vállalatot de ezt a nagyobb ideologusai a rendszernek elkapkodták előle.Nem nyugodott bele a sikertelen próbálkozásba és hü pártkatonai minőségében elment az akkori főtitkárhoz Grósz Károlyhoz aki értékelkelte a rendszerhü ténykedését és a Dolomit kitermelési vállalattal ajánddékozta meg a hithü kommunistát.Innen dobbantott az Orb’n Viktor hatalma,innen tettek szert a belátthatatlan gazdasági hatalom megszerzésére ami az utépitési munkálatok szinte egyedüli jogosultja volt a fia jóvoltából.Ez volt a döntő momentum az Orbán féle maffia állam gazdasági hátterének a megteremtője most már a megszámlálhatatlan kedvezettel akik mimden áldoatot meghozva védik az Orbán hatalmat akár a tipegő,topogó tömegek ellenkezése közepette is.A fia Orbán Viktor a történelm antikommunista mozgalmak leghangosabb harcosává kiáltja ki magát szégyentelenül a saját és az övéI kommunista multjának leplezésével és a hiszékeny Európa dédelgetett áldemokratájává lett.
Miután magára öltötte a lehetséges ideológiák minden köpenyét/kommunista,szociálemokrata,liberális,néppárti,konzervativ és ujabban a keresztény demokrácia minden köntösét a lánya Orbán Rákhel kiáll a köz elé és kijelenti hogy édesapját a Jó Isten avatta Magyaország első eemberévé és következésképpen Neki is joga van a hatalomban való részesedéshez.
Keresztények sirjatok,mélyen szomorkodjatok!!!

HITES ÉS HÜSÉGES ERDÉLYI MAGYAR ORVOS VAGYOK
Miután végigjáratták velen a gyülölet kálváriájának minden valótlan átkát egyes” bősz magyar testvéreim” és szégyentelenül a politikai vérebeikkel a hat évtized minden tisztességét a szemétdombra akarták hurcolni, az Úr akaratából megvivtam a saját harcomat nem a nemtelenekkel hanem a hivatásom tisztességét gyakorló emberként a tudományos világ élvonalában. Szolgálom a világ összmagyarságának ügyét a gyermekek egészségének védelmében.Nem a sértődöttség,netán a bosszuállás kényszere üz,mert tudatában vagyok annak hogy a történelem kerekei őrölnek és az “ocsút” kötelezően a megillető helyre juttatják.

 

GYERMEKKOROM KOSSUTH KERTJE
A Kossuth kert szatmár lakosságának évszázadokon át egy- néppark- szerepét töltötte be. Itt állt a Kossuth szobor- az alkotó Kiss Gedeon mellszobra, itt emlékeztünk nemzeti ünnepeinkre,itt virradt ránk minden évben a tavasz, akkor amikor az évszádos fák már lombba borultak. Sétatér,találkahely,családi vasárnapi szórakozóhely a kisvasúttal Zsuzsival ami annak ideján még a parkon keresztül haladt a Szentvéri végállomása felé-,. Itt ajándékoztuk az első mézeskalács szívet.Ez volt gyermekkorunk nagy eseménye. Hála a jóindulatú,szorgos embereknek ma már ismét régi pompájában díszíti városunkat.
A bemutatott képen a bejatnál Kossuth Lajos szobra a,imit a megbékélhetetlen vandálok leromboltak.
Kiss Gedeonnaka a Népkert alkototójának mellszobra
A parkon áthaladó Zsuzsi vonat mozdonya és szerelvénye
A park árnyatadó fái százados varázsa.

EGY VALLOMÁS TÖRTÉNELMI ÉRTÉKE

A XXI-dik század embere ha valamit ad magára, be kell tekintsen a genetikai kelléktárába a családi környezeti ráhatások minőségére,szülei meghatározó nevelési készségeire,szocializálódási folyamatokra és mindmegannyi embertformáló erkölcsi kelléktára.
Egy 1989-es video interjuban- Orbán Viktor elmondta hogy az erőszakos természetü édesapja többszörösenn bántalamzta. egy alkalommal olyan hihetetlen kegyetlenséggel megverte a fiát hogy az födrerogyott és még ezekután a földön is rugdosta olyan mértékben hogy még másmap is ágyban kellett feküdjön..Aki gyermekpsichologiával foglalkozik nem csodálkozik azon hogy Orbán Viktor ezek után nagyon megutálta az édesapját hiszen az ilyenszerü gyermekbántalmazások egész életre szóló nyomott hagynak egy gyermek életében Megvallom őszintén hogy az egész pályafutásom alatt nem találkoztam ilyen foku brutalitással hogy egy apa egy súlyos bántalmazás utá foldre zuhant gyerekét még erősen megrugdossa.
Abba nem találok semmi különöset hogy kiváló uttörőként egyenesen a Kommunista Ifjak Szövetségébe vették fel,és harmadikos középiskolás koráig K.I-SZ.titkár volt.A továbbiakban a Bibó istván Kollégiumban először egy Önképzőkört alakitottak ,,majd egy szélesebb KISZ szervezetet hoztak létre a szervezet eszmei ténykedése céljából.De elitélendő az is hogy a felritkult politikai térben elkövettek mindent a hatalom megszerzése érekében. Sőt saját eszmerendszerük hiveinek feláldozásával/a komcsizással/ számtalan karakter gyilosságot eszközöltek, kettőbe törték számos barátjuk és polgártársuk pályafutásuk törekvéseit.Szintén elmondja hogy se paraszti se munkás se polgári kulturával nem rendelkezett és talaán ebből adódik a magyar kultúra nemsebb vonzalmi világának megismerése.
A labdarugást meg jobb ha nem emlitjük.

 

SORSOM HEGHATÁROZÓJA A FELEKEZETI OKATATÁS
Egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy a teljesítményed örömélményéhez juttatott már gyermekkorodban,olyan érzésvilához ami egy életre szólhat. Kötelez arra hogy tarsolyodban kell hordoznod a –ketyegő órát-egy egész életeden át , hogy becsülettel,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel, építkezz az emberi küldetésedkiteljesítéséért-Az Én életemben ez volt az Ötvös utcai Római Katolikus Püspöki Fiu Népiskola –szerzetes álkendős pedagógus papjaival./DE LA SALLE SZENT JÁNOS REND./ A PÁZMÁNY PÉTER KIRÁLYI KATÓLIKUS FŐGIMNÁZIUM,A SZATMÁRI PÜSPÖKI KONVIKTUS JEZSUITA RENDI OKTATÓIVAL,ÉS NeM UTOLSÓ SORBAN A MINENNAPI LELKI VIGASZUNK ÉS FOHÁSZUNK A KÁLVÁRIA TEMPLOM
Úgy érzem hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és legigazságosabb napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a kötelességüket és megjegyzem hogy kiváló pedagógiai érzékkel alkotásra,munkára neveltek.
A Pázmány Péter Királyi Katolikus Főgimnázium, kiváló tanári karával,pedagógiai értékrendjével,és a tehetség ,a munka szent fogadalmával ami mindenekfelett uralta az intézet erkölcsiségét olyan embeket nevelt akik a mindenkori társadalmak kiváló értékeit képviselték
Ez mindmáig az az intézmény amely,íratlan szabályaival a közös sorsvállalás, a szolidaritás,a történelmileg, nemes,önzetlen.barátságok példáit véste tudatunkba.
Mély hálával emlékzve köszönjük hogy az emberi tisztsségbe vetett hitet hagyták nekünk örökségül és utravalóul.

 

BAUER BÉLA>ARANKA POP SZAKÁL
KEDVES ARANKA ÉS CSALÁDJA
Ilyen örömben a szülőkön kivül csak egy gyermekorvosnak lehet része aki hivatásának hitével segithetett azoknak nehéz pillanataikban akik ennyi áldozatot és lemondást vállaltak az életörömökből.
Ugy örzöm meg ezt a képet családjukról mint az egyik legszebb és legemlékezetesebb példáját az emberi hálának.
Kivánom hogy az Úr legkivételesebb gondviselésével kisérje minden léptüket.
Dr.Bauer Béla

„MANNA”OSZTOGATÁS ÉRDEM SZERINT
Miután annyi áldozatot hozott Európa népe hogy gátat vessen a XX-dik század Sztálini és Hitleri diktaturák történelmi elnémitására, természetesnek tünik a kis nemzetek törekvése az önálló nemzeti lét kiteljesitésére.A mindent elsöprő kegyetlen háboruk után,védelemre nyugalomra és méltóbb emberi létre vágytak földrészünk emberei, ami nem volt hozzáférhető számukra csak egy gazdasági,védelmi és kultuurális összefogás keretein belül, aminek Adenauer német kancellár rakta le az alapjait. Nagy volt a tülekedés egy jobblét táborának a táraságába való bejutásért.Véleményem az, hogy a kezdet kezdetén nem tudatositották kellőképpen az ujjoncok előtt hogy ez a szövetség nem csak a történelmileg beivódott nemzeti célok és álmok ügyét szolglják./ százados fájdalmak.történelmi igazságtalanságok határkiigazitások,kisebbségi sorsok,/nem csak égi manna várrás,vagy a nemzeti érzésvilág politikai homokozójában való játszadozás világa, hanem a céltudatos szolidaritás,emberi szabadságjogok gazdasági felemelkedés magas iskolája, a kulturált embertipus szorgalmazója.Sajnos nehezen tudjuk megértemi hogy nekünk Európa a hazánk az otthonunk és ennek a közösségnek törvényes polgárai vagyumk .A kötelező társadalmi és politikai játékszabályok betartása olykor ellentmondásos helyzeteket szült az Európai kórusban.A kihágások sokszor szertelenek voltak, amiket a történelmi közöségi szellemiség nem viselhet el.Ezért hozták létre az új mannaosztás irásos szabályait amiket mindenkinek kötelezően be kell tartani,mert ezek áthágásának következményeit saját népük viseli. Mert ebben a közösségben az elkövetkezendőkben a magyar közmondás fog érvényesülni mégpedig-“ki mint vet úgy arat”.

 

MEGTÖRT AZ ORBÁN FÉLE NOMÁD ISTEN IMÁDAT ÉS AZ ORBANIZMUS TÖRTÉNELMI VARÁZSA.
Ezek immár nem az ideologiai ,politikikai bizonyitgatási kényszerek propaganda mühelyeiben mesterkélt magyarázkodási próbálkozások .Ezek történelmi tények, mert a megismétlődő utcára vonulásai a „magyar csürhének” már érzékszervekre ható bizonyitékai az irásom címének.Ezek már nem regék,mondák vagy tekervényes történelmi hihető vagy hihetetlen állitások.Mert szemed előtt peregnek a képek a didergő januári hidegben vonuló tömegek arckifejezéseinek jezései aminek hangot is adnak a becsapottak hogy Orbán takarodj-Mocskos Fidesz –Elég volt-és mindez már országszerte visszhangzik.Az államalapitás idején amikor István testvérét Koppámyt négyfelé darboltatta,és hatvan ezer nomád honfoglaló testvérét legyilkoltatta csak történelmi feljegyzések voltak.Jómagam mint magyar keresztény hivő el sem hiszem,mert semminemü érzékelhető történelmi értékörző lelet nem maradt az utókor számára- Nem egy ember betegségének nemzetre gyakorolt igáiról szólnék, amik a következetlenségek határaira vonszolják az egész társadalom mindennapjait. Mert a nemkivánt álapot következményei kivetülnek erkölcsi, szellemi és anyagi igényeire a népnek. Jómagam nem mondok itéletet Orbán Viktor ténykedése felett már csak azért sem mert Ő egy köztudottan jól körühatárolt betegségben szenved aminek a társadalomra kiható tünetei a profán emberek számára ismeretlenek/az egyeduralni kényszerek,a hatalmi megalomániák,az állandó ellenségképkeresés,a szociális ézéketlenség a meggazdagodás mindent lefegyverző megalkuvásai mindenre kitrjedő csökönyösség,a megvivott harcok győzelmeinek örömmámora stb.Mi csupán a mozgászavarait észleljük, amik már schow müsorokban is a köz vidámság kivánalmává vált.De a többi kisérő tünet a szellemi erkölcsi átgondolatlan kilengések mély nyomott hagytak a magyar közélet és szellemi élet világában és a magyar nép amugy is áldatlan sorsában-A nemzetközi statisztikák jelzései szerint az éllovasokból sereghajtókká váltunk Európában.
Személyesen elitélem azokat a „néma leventéket” akik ismervén egy még csak gyanujelként is belátható közetkezményeit a bajnak nem hozták a köz tudomására a bekövetkező tényeket aminek aztán következményei kivetülnek erkölcsi, szellemi és anyagi igényeire a népnek. A holdudvar eszmevilága akik eddig néma szemlélői egy vezető ember számos esetben
kiszámithatalan,ellentmondásos hangulatvilágát jelzik mindaddig az” elkerühetetlent” amig saját érdekeik ezt megkövetelik.A holdudvar kialakitotta a saját „Orbanizmusát” aminek az a létalapja hogy a hatalmi hüség szlogenjeinek leple alatt turkáljanak és hatalmas vagyonokra tegyenek szert az Európai Pénzekből amiknek a küldetése a magyar nép javát kellene szolgálja.
A mikor aztán eljön az elszámolás órája kiállitják a platzra Orbán Viktort a következő jelzővel”Ime az embe-aki mindenért felelős és ők meg tetszelegni fognak a magyar társadalom előtt egy szenvedő ember ányékában. FORRÁS ANYAG-NEUROLOGY.HÚ

Betegség leírása:
A tardív diszkinézia, disztónia és akathizia hasonló eredetű megbetegedések, melyek általában bizonyos pszichiátriai gyógyszerek (antipszichotikumok) mellékhatásaként jelennek meg. (Antipszichotikum a zavartság, a hallucinációk és a téveszmék kezelésére használatos gyógyszerek gyűjtőneve)
Betegség tünetei:
Klinikai tünetek
Mozgászavarok
• Tardív diszkinézia: Akaratlan ismétlődő, céltalan mozgásformák: nyelvöltögetés, grimaszolás, kézlendítés, szájcsücsörítés, szemhéj gyors becsukása, hunyorgás.
Elmeállapotra utalótünetek
Egyeduralni kényszerek,a hatalmi megalomániák,az állandó ellenségképkeresés,a szociális ézéketlenség a meggazdagodás mindent lefegyverező megalkuvásai mindenre kitrjedő csökönyösség,
A BETEGSÉG NEM SZÉGYEN. A BETEGSÉG INTIM SZEMÉLYI ÜGY DE CSAK ADDIG AMIG EZ NEM ÁRT A KÖZ ÉRDEKEINEK,NEM KUSZÁLJA ÖSSZE EGY NEMZET JELENÉNEK ÉS JÖVŐJÉNEK NEMES ÉS IGAZSÁGOS ÉRTÉKRENDJÉT,VALAMINT TISZTESSÉGÉT A VILÁG NÉPEI KÖZÖTT.A TÁRSADALOM MINDEN SZINTJÉN ALKOTMÁNYOS KÖTELESSÉG AZ ALKALMATOSSÁGI ORVOSI VIZSGÁLATOK ELVÉGZÉSE. EGY ADOTT EGYÉN TESTI ÉS ELME ÁLLAPOTÁRÓL TÁJÉKOZTATNI KELL A KÖZÖSSÉGET AMIBEN ÉL ÉS ESETLEG AKIT VEZET. ENNEK A KÖTELESSÉGNEK AZ ELMULASZTÁSA TÖRVÉNYTELENSÉG AZ ELLHALLGATÁS BÁRMILYEN FORMÁJA PEDIG BŰNRÉSZESSÉGNEK SZÁMIT.

 

 

MÓKUsKERÉK
„MERT VANNAK AKIK JÖNNEK, ÉS VANNAK AKIKNEK MENNIÜK KELL”
Az a hangulat amit ma Budapest utcáin és közterein észlelünk az már nem politikai vagy ideologiai ájtatosság.Ez már a mai sorsuk és jővőjük utcára üzött fiatalok létfontosságu küzdelme.Igen sajnos küzdelem azok ellen akik 18 évesen meglovagolták a szabadság szent eszmevilágát egy korhadó,üszkösödő hatalom romjain felkapaszkodtak és 33 –an egy egész nemzet,hitét,bölcseségét és verejtékes munháját, feláldozva minden emberi méltóságukat a „nagy nemzeti eszmék oltárán”, nemzeti büszkeségüket is alávetve a piaci prédikátoroknak szó nélkül viselték sorsukat.Eltelt három évtized az igérgetők még mindig a nemzet nyergében” hetyegnek” tudatosan riasztgatják nemzettársaikat egy 89 éves öreg zsidó pénzeszsák rémtetteivel és a sötét bőriszony jelnkori történelmi átkaival,kisajátitva ennek a gyülöletkeltésnek minden érdemét még nemzetközi érdemekre is aspirálva..Ezalatt a történelmi időszak alatt kikerekedtek fizizikailag és megőszültek nemzeti harcaik örömtárában , miközbn számos esetben a nemzetek szégyenpadjára vonszolták nemzetünk tisztességét.Arról nem is beszéve hogy a rokonságuk,holdudvaruk
de minden hatalmi kellékesük zsákjait teletömték.Hogy kezdeti szólamaik ne maradjanak üresen hangzó dallamok végigjátszották a poliika minden kikopott hangszerének fals hangjaii.A bér és a munka szégyenletes aránytalanságai a kunyhók és paloták társadalmi hivalkodásai.a mindennepi kenyérharc némaságra itélt tárháza a félmilliós kényszerü elvándorlás családcsonkitásainak fajdalma és olykor a nemzettudat megsértésének szótlan elviselése érlelte be,/ meglehetősen lassan/ a jelenlegi helyzetet.A Bibós-komcsis potyázók kiméletlen negativ érzemi világa a tehetetség és alkotókészség érvényesülésének kitelsedédére.
Hát ez az a “magyar csürhe fiatalságunk „aki felismerte a döntés kényszerüségének szükségességét és nemzetének megpróbáltatásait és egyöntetüen kiáltja hogy:

 

ELÉG VOLT!! AZ ÜGYELETES BÜNBAKOKBOL
Sziporkázó agyszüleményü diákkorom egyik emlékezetes produktuma volt az” ügyeletes bünbak” fogalomkörének beültetése a mindennnapi diákcsinyek leltárába.A gyakorlatban ez a kövtkező elvi szempontok alapján müködött: amikor nem nagyobb horderejü kihágásokat vétetettünk a pedegógusaink akkor is szinte mániákusan keresték az elkövetőt.Ez időigényes és nagyon fárasztó tevékenység volt.Igy aztám a friss agyu diák szürkeállomány kitermelte az” ügyeletes bünbakk”-ság gyakorlati bevezetését.Ez abban állt hogy amikor a kinpadra került a nagy kérdés, hogy ki volt az elkövető azonnyomban felállt az ügyeletes vétkes. Figyelemebe véve az őszinteséget enyhébb megitélés alá esett az elkövetett kihágás.
Ujraélve diákkorom szóratoztató emlékeit azon gondolkoztam, hogy vajjon a politika nem tőlünk lopta a bünbakk keresésés ötletét és beültette saját eszmrendszerébe.Mert bizony ha visszatekintünk a politika minden történelmi időszakában ez volt az egyik leghatékonyabb eszköz a gyülöletkeltés és hatalom megörzés eszköztárában.
A kinevezett bünbakk személyek vagy társadalmi csoportok türhetetlen büneinek ajnározói, jól elboldogultak a bünbakk keresés és gyülölet táptalaján.Idézném őket igy foghijas emlékezetem beivódott történemelmi ismeretei alapján- a földesúri.kapitalista szocialista a mai áldemokrácia,jóhiszemü emberi eszmék eltipróinak példáját,megnvezések nélkül mert a mai társadalom megélte a szégyelletesen gyermeteg manipulációk számos példáját..Ezekre aztán a nép zsebéből kikapirgált pénzből fenntartott propaganda hadjáratukkal kiszabaditották politikai vérebeik idomitott bérenceit hogy szabaditsák meg szeretett nemzetüket az ő vezetésükkel a történelmi sátánfajzatok mindennü félelmeitől.Közben mindenki némán szemlélte ezt az” átültetet bünbakk csinyt” amivel már a hatalomszerzés és megtartás érdekében szemünk előtt játszadoznak el a bégető proli hadból immár lassan politikai vérebek és azoknak nagykegyelmü gazdái.Az áldemokrácia politikai propaganda gépezete új ijesztő bünbakk csopotosulást présel a magyar nép köztudatába a rovottmultu neobolevista rémitő emléktárát felidézve./pedig csak a fennálló társadalmi visszaélések miatt strázsálnak a januári hidegben Budapest terein./ Az a megérzésem azonban hogy a bégető,bálványimádó szakasza a magyar történelemek lezárult és a magyar nép kellő méltóssággal fogja irányitani nemzete sorsát.

Az űrlap teteje

PÁLYAVÁLSZTÁSI GÜBBENŐIM
A megszokott pályaválasztási kódexben manapság már kevés az előre elhatározott hivatástudat,A konjunkturális anyagi vonatkozások állnak az előtérben- kezdettől fogva valamint a kapaszkodási kényszer határozza meg egy egyén szellemi tudatosságát,magatartását a társadalomban,viselkedését,felfogását emberi létének az értelméről. Egyszóval hovatovább mind kevesebb az elhivatott szakember.
A gyermekkori naivitásoktól kezdve a sorsfordulókat jelző választásokig irnék le néhány mozzanatot saját életutamról Kisebb koromban cipész szerettem volna lenni-mindez, azért mert én hordoztam a cipőket Petrucz Feri bácsihoz a Bányai úti sarki cipészhez-aki mindent tudott és mindenhez értett és mindezek, fejében még egy élő idomított fekete csókája is volt piros sipkával-no meg –stiglince-/énekes madár/-és minden olyan kellék ami egy gyermeknek vonzó lehetett,abban az életkorban de főként mert figyelembe vette véleményemet nem úgy mint otthon, ahol a “listázott hallgatók” közt szerepeltem.
Mint minden mélyen hivő vallásos asszony édesanyám papi hivatást szánt nekem. De amikor már tánciskolába jártam Csipler tánctanárnőhöz-és az ottani történéseim szemelvényeimről beszéltem Neki jó érzékkel lemondott ezen igényeiről,és veszett ügynek könyvelt el.
Abban az időben a hidontuli hasonló koru fiatalok csoportokba verődve napszámos munkát vállaltak/kőmüseknél ,vasutnál a pályafenntertásnál,cséplőgépeknél az átkozott pelyva hordásnál..
Jómagam nem lettem volna semmi-vagy senki- Engem egyáltalán nem emésztett a jövőm, igaz hogy ez a könnyed sportosé, cikis életmód a szülői ház biztonsága és védelme alatt volt igy Nagyon sokat szavaltam elemi és középiskolában , de a szini pályára sem éreztem semminemű vonzalmat. Olyam simi-semmi féle emberke voltam. Szüleim mégis annyi év kitűnő tanulmányi eredménye után nagyon szerették volna, ha valami felső iskolai képesítést szerzek. Igy aztán hozzácsapódtam minden felkészülés nélkül Ponner Jancsihoz és Lenkey Ernőhöz /két matematikai zseni/és elmentem velük felvételezni a Temesvári Műegyetem –gépészmérnöki karra, ahonnan kirugtak

Egy adott pillanatban,Édesanyám kijelentette hogy egy veszekedett garast sem költ rám és éppen csak hogy egy kis köménymag-levest kapok a házában ha nem emberelem meg magam. Azonnal dolgozni kellett mennem a Szatmári bőrgyárba- Itt aztán a “dörzsölt tímárok” társaságába kerültem és ennek az környezetnek az életvitele sok gondot okozott szegény anyámnak. A kikapós élet hajnalig tartó csapongásai gondterheltté tették ,mindig megvárt-megkérdezte hogy nem e vagyok éhes és minden zokszó nélkül lefektetett,akár egy óra erejéig is, de a megszokott időben felkeltett reggelit adott és elküldött munkába azzal a jelszóval/ha férfi voltál éjtszaka légy férfi nappal is./
Aztán egy hidontuli jó barátom Stefanics Laci akivel együtt dolgoztunk egy építkezési vállalatnál mint napszámosok, és aki ismerte kvalitásaimat is, javasolta hogy menjek felvételizni a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre. Ha már költenek rád az –öregek –ne menj olyan szakra ahol egész életedben üres járatban vagy. Én orvosira ? /hullák,vér,halál,mindennap, csak az emberi nyomor, szenvedés és elmúlással foglalkozni/Ez nem az én esetem.!!
Ismét édesanyámé volt a döntő szó-a következőket mondta az orvosi pálya az egyik legnemesebb hivatás. A társadalomban,minden hivatásnak,foglalkozásnak megvan az érzelmi vagy fizikai elviselhetőségi foka. Habár így is nehéz lesz a családnak de ezt az áldozatot vállaljuk-ha nem, menj vissza a bőrgyárba az-argentin marhabőröket –sérolni-/tisztítani- Döntöttem-négy hónapig készültem a felvételi vizsgára,ami a végén sikerült. Édesanyámnak azután hogy világra hozott, ez volt a második legnagyobb öröme

A HIT HATALMA
Amikor 2o18 november 22—ikén egy you-tube felvételen felcsendültek a székely himnusz dallamai és a kisérő képre tekintettetem ami a Római Szent Péter Bazilika falai között fogadta a felcsiki kórus énekkerát megilletődtem . Éreztem hogy a székelyek kezükbe vették a sorsuk történelmI irányitását és egy olyan emberhez fordultak aki egy egyedülálló emberi tisztességének.az emberi méltóságának,és a jogrenszerek legilletékesebb képviselője a világon.Aki mint kőszikla védelmezi hite és legmagasabb méltósága nevében a hivei és minden felebarátja igazát.Éreztem hogy székely testvéreink megelégelték a fejük feletti politikai viták,diplomáciai álnokságok,hatalmi játékok ideje lejárt.Csak egy emberhez fordulhatnak nehéz történelmi pillanatukban,ebben a velejéig fondorlatos rohadt világban –Ferenc pápához ahhoz az emberhez aki felismerte hiveinek méltó történelmi küzdelmeit,és porladó sziklái védelmének szükségét a két és többéltü nemzetieskedő botcsinált jogaraikat fitogtató hatalmak megfékezésére,
Négyszáz tagú székely kórus énekelt a Szent Péter-Bazilikában.
10 oct. 2018 - A felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa hétfőn a Szent Péter-bazilikában énekelt a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából.
Most amikor megkaptuk a hirt hogy Ferenc pápa országunkba látogat és többek között résztvesz a Csiksomlyói bucsun szent hitünk letéteményének az egész világ magyarságának reménytkeltő fohászán,ott ahol “a hit uralja a gyarló emberi igazságokat”.Meg vagyok győződve arról hogy a székelyföld a megviselt sorsu székelyek nem maradnak egyedül történelmi fájdalmaikkal és a világba kiáltott keserüségeikkel mert Ferenc pápa el fogja hozni nekik a hit,remény és szeretet örökértékü példáját.
ADD MEG URAM NEKÜNK EZT A KEGYELMET.!!

 

HISZÉKENYSÉGÜNK ÁRENDÁJA.
A demokrácia elsősorban szellemi és erkölcsi értékrend kérdése.
Az emberiség hiszékenységének minden történelmi korban meg voltak az áldozatai.Az 1989-es változás még ma is szedi, vélt vagy való. áldozatait. Egy olyan kecsegtető történelmi pillanatot éltünk meg, amikor a közhiedelem abban a téves álmodozásban ringatta magát hogy egy kegyetlen diktaturából csak úgy egyik napról a másikra átgyalogolunk a demokráci régen óhajtott üdvözitó állapotába.Nem is gondoltunk azokra a hatalmi és anyagiakra sóvárgó késztetésekre amik mellékvágányra tolatják álmainkai.Arra hogy a hatalmi ágak kedvezettjei és birtoklói a kigyókat megszégynitő gyorsasággal átvedlenek utólérhetetlen demokratákká,gyermekeikkel,unokáikkal és egész pereputtyukkal együtt,hogy még a köz illemhelyeket is demokratikus jelzővel illetik..A demkratikus eszmék jegyében lekopasztoták illetéktelen módön a társadalom anyagi javait, mint a pecsenye kacsát forrázás után,Egy döntő kérdéssel nem számoltunk hogy a társadalmi eszmei tartalom és erkölcsiség az ugynevezett demokratikus szabadosság leple alatt sáskahad módjára felzabálja a maradék javainkat, természetesen a korrupció még csak közönséges eszközeivel is. Ma sem a fizikai megjelenés az átkunk hanem a beivódott szellemi és erkölcsi felsőbbrendüség balkáni nyilt látványai a paloták sőt kastályok és maffia rendszerek épitésének a vért lázitó észlelése.Az áldemokrácia ma már törvényesitett ápolói és gyakorlói felelősségrevonás nélkül élik világukat..Az átvedlett uj arisztokrácia elődeik nevében uralkodnak semmit nem tanultak százados büneikből.Annak idején Silviu Brucán politikus 2o éves kifutást jósolt a demokráciánk kiteljesedésére,Jómagam látván a “nemzetmentők” büneit a mai társadalomra genrációs feladatok várnak és talán Vlad Tepes segitfégét is igényb kéne venni.

A CSALÁD ÉS A KORSZAKVÁLTÁS KIHIVÁSAI

Azokra az időkre emlékezek, amikor minden történelmi viszontagság ellenére békésebb napokat élt meg szülővárosunk minden tisztességnek örvendő polgára.Amikor a városunk hangulatát az elődeinktől örökölt családi jellegü seregszemléje zajlott a közkedvelt találkozási helyeken/a szinház méltósága,korzók a Pannónia,Tivoli,kerthelységek,késő estébe nyuló viták a vasárnapi labdrugó mérkőzésekről,tánciskolai rendezvények,a Kossuth kert ,kirándulások a Nagyerdőre,Csererdőre ,a szatmári strandok családias hangulata, és lehetne sorolni a sekély örömforrások sokaságát.Ennek a széles társadalmi mozgáslehetőségnek volt egy közös jellemzője -a családi együttlét-.Gyermekkori igényeink megfogalmazása is igy szólt-mikor és hova megyünk szüleinkkel az óhajtott szórakoztató helyek közül.Életreszóló családi barátságok szövődtek az emberi szolidaritást érlelő és éltető reményekkel.Szines volt a társadalom, a mindenkori megbocsájtható gyarlóságaival a sznobizmus itt ott amott előforduló kelléktákrával ami különben is uralta a XX-dik század első felét.
Nevesitett jó humorérzékü emberei voltak a városunknak, ahol talán minden társalgás egy viccel kezdődött.
Befogadó város volt Szatmár,úgy az “ejtőernyősök” mint a „partraszállók” számára akik rövid idő alatt beilleszkedtek a bensőséges tiszteleten alapuló sajátos világába szatmárnak.
Nem tagadom sok érzelmi szál köt ehhez a történelmi korhoz..
Napjainkban ami zavar hogy a családi hangulat szünőfélben van,a szülők nem számolva a sokszor lesújtó következményekkel a szabadosság gyeplőjét a lovak közé dobták.A fiatalok egy részének a tobzódása gátat vethet egy tisztes jövőkép fenntartásának.Mint gyermek gyógyász generációkat ápoltam ebben a városban és számot tudok vetni, hogy a mindennemü külső hatások csábitásai, családbomlasztó hatása milyen teret nyert. Fiatal éveink opimizmusa sem méri fel kellő felelősséggel hogy az emberi tisztességet meghaladó méltatlanságok a mindenki számára utolsó menedékhelyének a családnak a lebontására késztet.

 

-FIGYELŐ-
ÚJ IDŐK,ÚJ DALOK ,ÚJ GAZDAGOK…..
3O év elpazarolt törénelmi lehetőségei után, amikor a” rövidnadrágosok” öncélú,puerilis hóbortjait megélve, a nemzet reményeit örző és előre látható landolás helyett, megszégyenitő kényszerleszállást kellett végrehajtson a regnáló hatalom az egész világ lekicsinylő szemlélődése közepette.
Nagy Imre koprsójánál ki gondolta volna hogy az új idők és új dalok az ideológiai eszmazavarok közé terelik a magyar népet. A hatalom állandó nyertesei végifpásztázva a kommunista ,szocilista,liberális,komzervativ,illiberális,kereszténydemokrata eszmevilágokat ,aszerint hogy melyik nyújt nagobb lehetőséget és biztonságot a fondorlatokkal megszerzet hatalom túlérésére.
Ki gondolta volna hogy az ellenségképek állandó jellegü félelem keltésével meghunyászkodásra kényszeritik és rettegésben tartják a nemzetet,megkezdve a komcsizással,a Gyurcsányozással,panel prolizással,tüntető csühével,az értelmiség társadalmi lefokozásával,a külső ellenségkép agyrémeivel,a bőrszin iszony felvirágoztatásával.az elmebontó Sorosozással,az egész Európát átfogó ellenséges hangulatkeltéssel, a társadalmi tévelygés ösvényeire tereltek egy egész népet.A hazafiság,és nemzet szent eszméit felhasználva bekarámoztak egy egész nemzetet a még ma is ismeretlen ideológiájuk hálójába.
Az új idők és új dalok helyet új gazdák uralmába hajtották az óvatlan magyar népet akinek nincsenek elegendő eszközei a tolvaj új arisztokrácia parancsuralmának az eltávolitására.Az Egyesült Államok és az Európai Únió felmérte a magyar nép helyzetét és segitségére sietett.A felfüggesztés a Néppárt soraiból/19o-3 arányban történt szavazási eredmény egy történelmi lehetőség egy felelős Európai nemzet tudatának felélesztéséhez.
P.S.2 nappal az események lezajlása után amik mindenki szemeláttára történtek mejelentek a kóros hazugságokat hirdető propaganda feliratok pl a” Győztünk”.Mindezt azért mert a Vezir nem veszihet ütközetet.De van egy olyan megérzésem hogy a bekövetkező csata elvesztése elviselhetetlenül fájdalmas lesz. A narcisztikus manipuláció 7 leggyakoribb módja
Állandóan dicsekszik, belül mégis üres. A narcisztikus személyiség lételeme, hogy grandiózus, ám meglehetősen ingatag énképét külső megerősítésekkel folyamatosan táplálja. Hajlamos mindenkit kihasználni a környezetében, hogy minél több figyelmet, elismerést, törődést kapjon. Ne hagyd, hogy téged is kizsákmányoljon.
A narcisztikus személyiségzavar az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kódrendszere, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása szerint egy olyan kora felnőttkortól kezdve megnyilvánuló sajátosság, amely elsősorban nagyzásban, a csodálat igénylésében, valamint az empátia hiányában mutatkozik meg. A narcisztikus személy általában eltúlozza saját tehetségét, gyakran fantáziál határtalan sikerekről és hatalomról, meg van győződve arról, hogy egy különleges teremtmény, akit különleges bánásmód illet meg.

Na ki itt a legnagyobb király?
Első ránézésre magabiztosnak tűnhet, de ez koránt sincs így: felfújt énje olyan, mint egy lufi, belül ürességet találsz. Mivel önértékelése rendkívül törékeny, ezért folyamatosan ún. narcisztikus ellátmányra (supply) van szüksége, azaz dicséretekre, figyelemre, hatalomra, hogy valami kitöltse a benne tátongó űrt. Amint fogyni kezd az ellátmány, azonnal pótolnia kell, különben a rendszer széteséssel fenyeget, hiszen nincsen olyan belső tartalom, ami tartást adna neki. Olyan ez, mintha egy feneketlen hordót kellene megtölteni vízzel.
Bármennyire is lehetetlen a küldetés, a narcisztikus személy bármire képes az ellátmány megszerzéséért. Ha ez nem sikerül manipulálás vagy csábítás útján, kicsikarja belőled erővel. A témára specializálódott szakember, Preston Ni szerint ezt a 7 szerepet játssza el leggyakrabban, hogy elérje, amit akar.

1 Az Önjelölt Mindentudó
Hajlamos otthon, a munkahelyén, vagy bármely más társas helyzetben páratlan szaktekintélyként, a tudás felkent papjaként hivatkozni önmagára. Mivel mindig mindent ő tud a legjobban, ezért nem átall folyamatosan kritizálni, kijavítani másokat. Csak a saját nézőpontja számít, más szempontokat érvénytelenít, marginalizál. A beszélgetések során hatalmas térfoglaló, amit azt jelenti, hogy nagyon kevés tartalmat ad elő vég nélkül burjánzó mondatokban, hogy a csodálatos hangját hallhassa. Amikor nagy nehezen szóhoz jutsz, gyakran a szavadba vág, illetve rövid szünet után a saját gondolatmenetéhez tér vissza, mintha ott se lennél. Csak egy statiszta vagy, míg ő az okos eszmefuttatások koronázatlan királya.

2 A Jóságos Megmentő
A narcisztikus személy általában olyan embereket céloz be, akik valamilyen oknál fogva sérülékenyebbek, így könnyebb leigázni, kontrollálni, elnyomni őket. Ennek egy variációja, amikor a narcisztikus megment másokat, ezáltal nélkülözhetetlennek állítja be magát, a többi ember az adósa lesz, illetve függő helyzetbe kerül tőle. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ha például egy munkahelyen pótolhatatlan valaki, az komoly szervezeti hiba, hiszen ott a kollégák közötti tudásmegosztással és kommunikációval biztosan van valami probléma.
3 A Piedesztálra Emelt
Jellemző módon olyan hivatást választ, ahol más emberek csodálják, de minimum félnek tőle. Bármilyen munka szóba jöhet, ahol a felsőbbrendűségét ki tudja fejezni. Ő nem az a típus, aki névtelenségbe burkolózva, szerényen, de odaadóan dolgozna a közjóért. Fontosságát állandóan igazolnia kell a környezetének, hiszen őt különleges hely illeti meg az emberek között, akarom mondani felett. A pszichopatákhoz hasonlóan megtaláljuk őket a vezérigazgatók, ügyvédek és médiaszemélyiségek sorában, míg elvétve fordulnak elő az empátiát igénylő foglalkozásokban (pl. ápoló, gyógypedagógus). A narcisztikus emberek a manipuláció nagymesterei.
4 A Gátlástalan Határsértő
A kisujjadat nyújtod, de neki rögtön az egész karod kell. Egy narcisztikusnak nem tudsz a kedvében járni, mert mindig többet és többet akar. Arra használja a sármját, a meggyőző erejét, a ravaszságát, hogy manipuláljon téged, mígnem fokozatosan feladod a határaidat és önmagadat is. Ezt sok narcisztikus egyenesen győzelemként éli meg, ami megerősíti az énjét. Mivel nem képesek kapcsolódni másokhoz, így sokszor hatalmuk növelésére használják a többi embert.
5 A Grandiózus Hetvenkedő
A narcisztikus ember nagyon szeret villogni: ha teheti, körülveszi magát státusz szimbólumokkal, márkás cuccokkal, nagy autókkal és híres ismerősökkel. Minden beszélgetésben elejti, hogy milyen luxusnyaraláson vett részt legutóbb és hány diplomája van, bármi is legyen a téma. Arra törekszik, hogy minél több elismerést, dicséretet, lájkot, megtekintést zsebeljen be. Szándékosan arra utazik, hogy mások irigykedjenek rá, hiszen ezáltal átmenetileg ő is pozitívabban tud saját énje felé fordulni.

Én vagyok a legcsodálatosabb
6 A Nehéz Ember
Számos esetben nem törekszik arra, hogy együttműködő legyen. Sok helyzetben szándékosan konfrontatív, olyankor is, amikor az láthatóan szükségtelen, vagy ésszerűtlen. Az egóját az is tölti, ha félnek tőle, hiszen ez nézetei szerint még mindig jobb, mintha egy jelentéktelen kis senki lenne. Ugyanakkor ez a viselkedés ördögi kört eredményez. A társas környezet elkezd negatívan reagálni a személyre, ami megerősítheti a nagyzolás mélyén rejlő öngyűlöletét, azaz, hogy sérülései miatt nem érdemli meg, hogy mások szeressék és elfogadják őt. Miközben ő az, aki bántalmaz másokat, ezért fordulnak el tőle.

7 A Másokon Keresztül Élő
Gyakran előfordul, hogy a környezetében élő és sokszor az uralma alá vont embereket nem különálló személyeknek tekinti egyedi tulajdonságokkal és vágyakkal, csupán önmaga kiterjesztésének. Így beteljesületlen fantáziáit és álmait másokon keresztül akarja elérni, hogy az ő fényükben sütkérezve emelje saját önértékelését. Ezzel a mentalitással azonban semmibe veszi a többi ember igényeit, kihasználja őket és nem hagy választást nekik. Ha gyermeket nevel, akkor például a fia csak orvos lehet, vagy világbajnok sportoló, a lányának pedig minden ellenkezése dacára habos-babos szoknyában kell járnia, ha neki szülőként ez tetszik.
Ráismertél valakire a környezetedből?
GONDOLKODÓ.
Manapság célzattal, vagy anélkül,vagy akár az elégtelen információk hiányában a még létező sőt olykor virágzó szellemi és anyagi társadalmi elégtelenségeket jelző megszólalásokat, összemossák a politika nem ritkán oktondi állásfoglalásaival amik nem kivánatos társadalmi következményeivel megrontják a közösségi létünk érzelmi vetületeit,.Számos esetben tanui vagyunk,évtizedes nemes barátságok felbomlásának,a bensőséges családi érzésvilág csődjének és lehetne sorolni..Pedig nem vagyunk se érdekelt megélhetési politikusok,se a politikai holdudvarok jutalmazottjai.Egyszerüen csak a mindenapi anyagiakat összekuporgató társadalmi robotok vagyunk akik nem érzékelik a sorsuk felemelkedésének legkissebb reményeit sem.Elsajátitjuk az alantas gyülöletkeltés és és gyakorlás minden eszközét.Nem vagyunk tekintettel a békés együttélés, a hála történelmi hagyományaira sem,Beivódott a tudattárunklba a “hatalmi messiások” uralkodási kényszere és ezek vétkeinek elszenvedése.Nem vagyunk tekintettel a környező világ értékrendjére, lepereg rólunk még a legjobb szándéku intelmek egyre gyarapodó száma is.

CSAK IGY TOVáBB BARÁTAIM!! KÖSZÖNET ÉS HÁLA!!

“Az emberi hála magasztos és megrenditő példái az életem folyamán végigkisértek és mély érzelmi vontkozásaival,társadalmi formáival szebbé tették előttem az emberi lét értelmét.”/Az alkotás kényszere/
Gyermekkoromban a szülleim és taniómestereim iránt érzett hála határtalan erkölcsisége,jelen soraimban az arra érdemes emberek,kollégáim és a gyermek gondozáshoz közelálló személyek aldozatkész segitő készsége iránt érzett megbecsülés kötelez ma arra, hogy a legnemesebb hála érzelmeivel egyik legszebb életörömöm megvalósitásához hozzásegitettek.Kül0n és a leméltányosabb köszönettel és hálával emlékezek a feleségem Dr.Bauer Klimay Emiliának áldozatvállalására, aki hites bizalommal megosztotta a nem ritka nehéz pillanataimat és olyan szeretettel vett körül amit csak Ő tudott nyujtani.
Életmüvemről a “Gyermekgondozási Enciklopédiáról” van szó ami egy egyedülálló alkotás ugy tartalmát mint terjedelmét de látogatttságát tekintve is./25.ooo oldal,8571 bejegyzett dokumentum,és 8164 illuszreariv foto,3,528.191 oldalmegnyitás.
A legméltányosabb köszönettel és hálával
Dr,Bauer Béla Ph.D.
Szatmárnémeti 2o19.Március.28-án

HÁROM PLATFORM –GOOGLE-TWITTER-FACBOOK KÖZVETITI BEJGYZÉEGYZÉSEIMET AZ INTERNETEN.
BEJEGYZÉSEM MINŐSÉGE,IDŐTÁLLÓSÁGA AZT A REMÉNYT TÁPLÁLJA BENNEM, HOGY LÁTOGATÓIM SZÁMA MINDEN BIZONNYAL EL FOGJA ÉRNI A SZÁZ MILLIÓT. HA AZ ÚR MEGAJÁNDÉKOZ EZZEL AZ ÉLMÉNNYEL ÉS MÉG HANYATLÓ FÖLDI ÖRÖMEIM KÖZÉ FOGJA SOROLNI EZT A NEHEZEN UTÓLÉRHETŐ TELJESITMÉNYT. MINDEN JEL ARRA MUTAT HOGY AZ ELMULÁS TARISZNYÁJÁVAL AZ OLDALAMON IS EMLÉKEZNI FOGNAK ALKOTÁSOMRA.
MERT „A VÍZ SZALAD A KŐ MARAD”
VASS ALBERT. MÉDIA CENZURA KÖZPÉNZEN
.Most találkoztam első alkalklommal teljes terjedemében a média birtoklás hatalmának a jelentőségével.Ma 2o19 január 5-én a szakszervezetek által.rendezett tüntetések alkalmával élőben akartam látni azt a „neobolseviste csürhét”, meg hasonló jellemzőkkel illetett magyar embereket. Kerestem egy akármilyen közvetitő adót ahol közvetitették az eseményt,de hiába.A végén az egyik szonszédom fia felhivta a figyelmemet hogy keressem a MÉRCE internet adót mert ott szokták ezeket az eseményeket teljes terjedelmében közvetiteni./megtudtam hogy ez az adó közadakozásokból tartja fenn magát./ Feltettem magamban a kérdést hogy miért nem részesül ez az adó is az adófiztők pénzéből.Bevallom őszintén hogy csak most adtam valóban számot az információ szabad áramlásának a mibenlétéről.Az utóbbi időben számos biráló megszólalás a magyar nép akár szellemi itélőképeségét marasztalta el akár nemzetzetközi szinten is.Ma meggyőződtem hogy nem a szellemi tunyaságról van szó, hanem az információk szándékos politikai és állami megtagadásáról.Ez minden civilizált államban egy súlyos kihágás amit a társadalom büntet.Aztán felidéztem egy eseményt a Hősök teréről, amikor is a megyszámláhatatlan autobusz hozta a hivőket és állitották őket katonás rendbe,majd megjelenta Vezir és elolvasta ünnepi beszédét.Csak akkor szakitotta félbe mondanivalóját, mikor a tömeg a Viktor,Viktor,Viktor varázsigét szinte önkivületi állapotban kiáltozta.A hatalom vétke miatt az emberek szellemi félhomályban élnek a média kisajátitása miatt. Lassan feltisztulnak a felhők,de az anyagi lét elégtelenségei és az övéik sorsa mégis az utcára kényszeriti őket.A hatalommal való társadalmi visszaélések miatt már más szavakat orditoznak magukból kikelve-Orbán takarodj,diktátor,mocskos Fidsz stb.

FOHÁSZ
MENTS MEG URAM BENNÜNKET A „LÉHÜTŐK” HATALMÁTÓL
Az utóbbi hetek tömegmegmozdulásai Európa országaiban előrejelzik a már létező társadalmi újrarégtegződés fokozódását .A mozgató erők, nem főként a politikai pártok egyre sápadó tisztességtelensége ,hanem a szinte állandó jelleggel uralkodó gazdasági elégtelenségek,a proletkultot még nem régen üvöltözők megalkuvó uralkodó hada akik a munkaviszonyok elemi tisztességének etikai vonatkozásait sem ismerték meg.Még az elődeikhez is méltatlan éket vertek mérhetetlen hatalmi törekvéseikkel, a régi arisztokraták hatalmi gőgjével az újraformálódó társadalmakban ,közöségekben Az nem tagadható hogy a klasszikus társadalmi kategóriák közül a főszereplő célpontok az oligarchák,és inkább gazdasági jellegüek a megmozdulások, de ugyanugy szólnak a megjelent új kasztrenszer a társadalmi léhütőinek is.Az áldemokrácia árnyaiban settenkedve , maffia rendszerükkel behálózták a gazdaság és tulajdoképpen minden társadalmi ténykedés szintjét. Gátlástalanul rombolják a táradalom anyagi javainak értéktárát,monoton,egyoldalu ideológiákkal, a századokon át főhajtársra idomitott hontársaik,naivitását és miért ne mondjuk ki tájékozatlanságát, kihasználva létük fontosabb akár sorsdöntő megitéléseinek pillanataiban is félrvezetik őket.Jogtalanul szerzett javaikkal az új gazdagok ismét járomba akaják fogni hontársaikat.Most még kér a nép, hovatovább mind hangosabban ,de mi lesz ha nem kap. Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

 

 HÁROM JÓ EMBER.
Olyan emberekrők emlékezek, akik életem egyik döntő sorsfordulóján segitő kezet nyujtottak és barátságuk szellemisége elkisért egész életutamon.-Dr.Stefanics László-Dr.Puskás József-Dr.Znorovszky Tibor
A marosvásárhelyi orvostudományi egyetemnek az erdélyi magyar társadalom rendkívül széles és nagyon sokrétű hallgatója volt, származásukat,és élményanyagukat illetően. .Egy közös vonás azonban mindenkiben visszavonhatatlanul élt, a magyarságtudat. A társadalom politikai gyarlóságai számos esetben a bünei ellenére mi egyetemi hallgatók –jól megfértünk egymással /értem a józanul gondolkodó különböző viselkedési és erkölcsi kelléktárat magukkal hozó kollégák-úgymond származás szerint/mert a politikai foglyok leszármazottaitól kezdve,a Marosvásárhelyre deportált földbirtokosok gyermekei,a székelyföld magukra utalt szegényparasztjai,a városi mindennapi gondjaival tépelődő középréteg,késői ambíciókkal vívódó kollégák,és az akkori történelmi pillanat-gyönyöreiben lubickoló azonnal élre törő –úgymond –jó elvtársak stb De ebben a vonatkozásban is volt köztünk egy közös-szüleink és elődeink hagyományos becsülete és embertársi szeretete-
Mi a feleségemmel nem voltunk az akkori hatalom kegyeltjei/feleségem szülei földbirtokosok voltak,édesapám pedig kisiparos-kispolgár akiket Lev Tolsztoj az igen tisztelt kétlábuaknak titulált.Halgattunk és eltekintettünk minden acsarkodó történelmi valótlanságtól azon cél érdekében, hogy a legfőbb álmunkat az orvosi hivatás felemelő utjait be tudjuk járni. A jogfosztottság első megnyilvánulása az volt amikor származásom miatt nem kaptam az otthonba helyet,menzajegyet.és ösztöndijat-De mindent pótolt a cél elérhető létezése,mert az eszközöket ahogy életünk bizonyitja kikényszeritettük a sorstól.
Dr,Stefenics László Szatmári, hidontuli gyermekkori barátom és sorstársam volt .Együtt éltük meg az épitőipari napszámosok sorsát.Keserü volt sorsom, de Laci két kollégájával kezet nyujtottak egy olyan időszakban amikor a kiszolgáltatottság határán tengődtem.Magukhoz vettek az Apolló diákotthonba egy improvizált fekvőhelyre.A menzán meg elboldogultm a repetások meg kinézettek között.Ők már negyed évesek voltak és én még “gólya” de nagy szeretettel oktattak az egyetemi élet örömeire és egyben buktatóira is.Aztán később látván és megismervén emberi énem sajátosságait barátjuknak tekintettek,egy olyan barátnak akit bevezettek a Marovásárhelyi ;s Erdélyországi magyar kultúra kincstárába,a Székely szinház előadásaira.szavaló estékre,koncertekre.
Mindvégig emlékezetemben éltetek, de most az alkony árnyaiban hálával és szeretettel emlékezek Rátok.

BÜN ÉS BÜNHŐDÉS.

Megrettenve szemlélem a képet ami a Nagy Imre lerombolt szobrának fémcsonkjait vetitik elém.Hát mégis elvégezték egy kóros elme rémképének szüleményét,nemzeti emlékünknek a lebontását Mégpedig az éj leple alatt.alattomban a magyar szabadságszerető nép akaratának ellenére.Mert ezt nem mint az ideológiai küzdőterek szennyes világát hanem mint a magyar és világ szabadságharcainak egyik emlékét őriztük nagy tisztesággel.Nagy Imrét aki magyar emberi méltósággal az életét áldozta a magyar szabadságért már kétszer eltemették és jelen pillanatban a történelem söpredékének ideológiai szórakozásaként elköltöztetik szobrát az őt megillető helyéről.Jelképesen ez lenne a harmadik temetése de nem csak személyesen neki hanem a nemzetközi szabadság eszmék tisztes emlékének is.De kik ezek a bünösök akik vérgehajtják egy kóros elme elképzeléseit a magyar sorsról-akiknek Putyin, Erdogan ,Lukacsenkó, Jair Bolsonaro a modern fasizmus képviselói a barátai,akik a magyar nép másként gondolkodóit napi rendszerességgel komcsiknak,panellpatkányoknak,,neobolsevista csürhének,nemzetáruló hordáknak titulálják.Mindazok akik Nagy Imre koposóján felkapaszkodtak ma gátlástalanul turkálnak a nép verejtékkel megszerzett javaiban,megcsufolva minden eszmei fogadalmat amit Nagy Imre koporsójánál tettek.Az emlékmü eltávolitása nem csupá egy fizikai aktus, hanem egy nemzet tisztességét mergröviditő bün amiért egy adott idő után felelni kell.!!!
Mi Marosvásárhelyi diákok minden habzópofáju ideológia nélkül megjártuk az 56 kálváriáját, sorsunk drámáival, de magyarságtudatunk szenvedéseink következményeinek elviselésével.
Nemzeti tudatunk értelmi szintjén vallottuk hogy 56 és Nagy Imre sorsa nem egy agyalágyult politikai rögeszme hanem egy egész nemzet drámai küzdelme- Aki erre az emlékre kezet emelt annak a történelem itélőszéke előtt a helye.
A NEMZET SZÉGYENNEK TARTJUK HOGY A SZENT FORRADALOM EMLÉKEIT A MOSTANI HATALOM PIACI BÁBUK
JÁTÉKAIKÉNT KEZELI.!!!

MEGKÜLÖNBÖZTETÉS A GYÜLÖLET SZÜLŐANYJA.
Azért tartom érdemleges tárSadalmi kérdésnek a megkülönböztetés és gyülölet aggasztó térnyerését mert érzékelem hogy a faji,nemzeti,vallási,társadalom szemléleti,valamint a hatalmi ellentmondások következményei kiterjesztik lepleiket a társadalom egyes rétegeire.A közelmult eseményei igazolják véleményemet.
A sajnálatos tapasztalataim az 194o-as években a mindennapi egyre fokozódó “ bozgorozás” mellett már a kegyetlen fizikai bántalmazás lett a társadalmi trendy.Még szinte gyermekkoromban a betelepitett román altisztek fiai,vaskesztyükkel/boxer/szinte formátlanná alaktalanná verték az arcomat./tanujelül szolgálnak a még ma is jól észlelhető sebhelyek.Aztán következett az 194o- évek felsőbbrendüségek kényszere-az anyaországi magyar vagy erdélyi oláh,a nemzetes cimjelzők kavalkádjának a viselői,a vallási alapú elenmondások és nem utolsó sorban a történelmileg elitélendő zsidó üldözés viláraszóló drámai minden emberi képzeletett felülmúló rémtettei.A megpróbáltatások sorozata folytatódott a német ajku lakosság deportálásával az akkori Szovjetunió szénbányáiba ahol 4 közeli rokonem vesztette életét
Egy gyermekkori emlékem a Dr.Lükő Béla temetése volt az az esemény ami az összemberi megértés és tisztelet ismérveire oktatott.Ez volt az az alkalom amikor gyermekfejjel láttam az egyöntetü főhajtást/magyar,román,cigány,zsidó stb/számazásuak részéről Szatmár megye” orvos apostola” emléke előtt.Egész orvosi hitvallásomra szóló élményem volt.Vagy már felnőttkoban amikor a politikai vadak félretéve minden törvényes érvet /199o-ben nagy többséggel a kórház igazgatójává válsztottak/ kijelentették hogy ennek az intézménynek nem lehet magyar vezetője.Hosszantartó unszolásra az maradtam a következő mondaivalóm kiséretében-amikor egy beTeg gyermeket hoztak hozzám senki nem érdeklődött,faji,nemzeti,társadalomszemléleti,netán anyagi érdekeltségü kérdésekről, csupám egy VOLT a kérésük hogy gyógisam meg beteg gyermeküket.
Az emberi társadalmi elégtelenségek,nettán a kapaszkodési kényszerek, a hatalmak pótcselekvési bünei minduntalan megkeresik az ellenségképek felvázolóit és gyakaolati alkalmazóit kihasználva az emberi gyarlóságok /az irigység a birtoklás / minden változatának mikéntjét.
Sajnos nem tanultunk a történelmi előzményekből,ma már a politika fondorlatai szedik áldozataikat a társadalom jobbsorsra itélt rétegeiből mindamellett hogy a közelmult bálványai ledőltek vagy düledező félben vannak.

sebhelyek.az

MAGYAR AZ ANYANYELVED, MAGYAR NYELVEN TANULSZ…..!!
mondta édesanyám és hozzátette ,nem vagyok hive a „janicsár” tipusu nevelési elképzeléseknek, és csupán a társadalmi érvényesülési szempontk miatt nem változtatom meg nemzeti tudatomat.Igy aztán az első nap elkisért a megnyitóra az Ötvös utcai Római Katolikus Fiu Népiskolába, és a továbbiakban szabadon engedett repülni mint én a fiatal galambfiókáimat az életutamon, ami hol napfényes,.zivataros vagy viharos forgatagban zajlott.Ő időben felismerte a génkészletem értékrendjét és csak a megfelelő pillanatokban sok esetben a távolból jelzéstadó intelmeivel segitette midennapi fohászaimnak beteljesülését.Igy aztán végigtapostam a Királyi Katolikus Főgimnázium a Kölcsei Kollégium a Marosvásárhelyi Orvosi Egytem lépcsőit,mindvégig magyar nyelven történő oktatással..Csak a sorsom kisértései és szorgalmam kötelezett azokra a végigélt küzdelmekre meg az anyám hite és reménysége és az én fogadalmam hogy bizonyitsam hogy az” álmok nem hazudnak” Az is lehet hogy a szertelen önbizalmam és hitem a munka tisztessége üzött a teljezitmény szövevényes bozótjaiba,
Nem a tudományos pózolás csalóka világa,hanem a hit abban hogy tiszta magyar környezetből,csak mayar nyelvü oktatással a közösségem asztalára helyeztem-azt a megfellebbezhetetlen tényt hogy 27o ezer orvoskollégám olvassa román nyelven irt szakmunkáimat igazolva hogy véreim és sorsom és a történelem kényszerhatásai alatt kellett ezt elvégeznem.

 A VÉRVONALAK ÁLDOZATAI.
HERBERTSHOFEN-NÉMETORSZÁG-1969
CSALÁDI LÁTOGATÁS-
SZERETTEINKET A SPERL CSALADOT A SZUDÉTA VIDÉKRŐL EGY EGÉSZ ÉLET VEREJTÉKKEL MEGSZERZETT JAVAIBÓL 4 GYERMEKÜKKEL ÉS EGY 25 KILÓS CSOMAGGAL ÜZTÁK KI SZÜLŐFÖLDJÜKRŐL.
EUROSZKEPTIKUSOK FIGYELMÉBE!!

 

AZ ÜGYELETES BÜNBAKOK
Sziporkázó agyszüleményü diákkorom egyik emlékezetes produktuma volt az” ügyeletes bünbak” fogalomkörének beültetése a mindennnapi diákcsinyek leltárába.A gyakorlatban ez a kövtkező elvi szempontok alapján müködött: amikor nem nagyobb horderejü kihágásokat vétetettünk a pedegógusaink akkor is szinte mániákusan keresték az elkövetőt.Ez időigényes és nagyon fárasztó tevékenység volt.Igy aztám a friss agyu diák szürkeállomány kitermelte az” ügyeletes bünbakk”-ság gyakorlati bevezetését.Ez abban állt hogy amikor a kinpadra került a nagy kérdés, hogy ki volt az elkövető azonnyomban felállt az ügyeletes vétkes. Figyelemebe véve az őszinteséget enyhébb megitélés alá esett az elkövetett kihágás.
Ujraélve diákkorom szóratoztató emlékeit azon gondolkoztam, hogy vajjon a politika nem tőlünk lopta a bünbakk keresésés ötletét és beültette saját eszmrendszerébe.Mert bizony ha visszatekintünk a politika minden történelmi időszakában ez volt az egyik leghatékonyabb eszköz a gyülöletkeltés és hatalom megörzés eszköztárában.
A kinevezett bünbakk személyek vagy társadalmi csoportok türhetetlen büneinek ajnározói, jól elboldogultak a bünbakk keresés és gyülölet táptalaján.Idézném őket igy foghijas emlékezetem beivódott történemelmi ismeretei alapján- a földesúri.kapitalista szocialista a mai áldemokrácia,jóhiszemü emberi eszmék eltipróinak példáját,megnvezések nélkül mert a mai társadalom megélte a szégyelletesen gyermeteg manipulációk számos példáját..Ezekre aztán a nép zsebéből kikapirgált pénzből fenntartott propaganda hadjáratukkal kiszabaditották politikai vérebeik idomitott bérenceit hogy szabaditsák meg szeretett nemzetüket az ő vezetésükkel a történelmi sátánfajzatok mindennü félelmeitől.Közben mindenki némán szemlélte ezt az” átültetet bünbakk csinyt” amivel már a hatalomszerzés és megtartás érdekében szemünk előtt játszadoznak el a bégető proli hadból immár lassan politikai vérebek és azoknak nagykegyelmü gazdái.Az áldemokrácia politikai propaganda gépezete új ijesztő bünbakk csopotosulást présel a magyar nép köztudatába a rovottmultu neobolevista rémitő emléktárát felidézve./pedig csak a fennálló társadalmi visszaélések miatt strázsálnak a januári hidegben Budapest terein./ Az a megérzésem azonban hogy a bégető,bálványimádó szakasza a magyar történelemek lezárult és a magyar nép kellő méltóssággal fogja irányitani nemzete sorsát.

EGKÜLÖNBÖZTETÉS A GYÜLÖLET SZÜLŐANYJA.
Azért tartom érdemleges tárSadalmi kérdésnek a megkülönböztetés és gyülölet aggasztó térnyerését mert érzékelem hogy a faji,nemzeti,vallási,társadalom szemléleti,valamint a hatalmi ellentmondások következményei kiterjesztik lepleiket a társadalom egyes rétegeire.A közelmult eseményei igazolják véleményemet.
A sajnálatos tapasztalataim az 194o-as években a mindennapi egyre fokozódó “ bozgorozás” mellett már a kegyetlen fizikai bántalmazás lett a társadalmi trendy.Még szinte gyermekkoromban a betelepitett román altisztek fiai,vaskesztyükkel/boxer/szinte formátlanná alaktalanná verték az arcomat./tanujelül szolgálnak a még ma is jól észlelhető sebhelyek.Aztán következett az 194o- évek felsőbbrendüségek kényszere-az anyaországi magyar vagy erdélyi oláh,a nemzetes cimjelzők kavalkádjának a viselői,a vallási alapú elenmondások és nem utolsó sorban a történelmileg elitélendő zsidó üldözés viláraszóló drámai minden emberi képzeletett felülmúló rémtettei.A megpróbáltatások sorozata folytatódott a német ajku lakosság deportálásával az akkori Szovjetunió szénbányáiba ahol 4 közeli rokonem vesztette életét
Egy gyermekkori emlékem a Dr.Lükő Béla temetése volt az az esemény ami az összemberi megértés és tisztelet ismérveire oktatott.Ez volt az az alkalom amikor gyermekfejjel láttam az egyöntetü főhajtást/magyar,román,cigány,zsidó stb/számazásuak részéről Szatmár megye” orvos apostola” emléke előtt.Egész orvosi hitvallásomra szóló élményem volt.Vagy már felnőttkoban amikor a politikai vadak félretéve minden törvényes érvet /199o-ben nagy többséggel a kórház igazgatójává válsztottak/ kijelentették hogy ennek az intézménynek nem lehet magyar vezetője.Hosszantartó unszolásra az maradtam a következő mondaivalóm kiséretében-amikor egy beTeg gyermeket hoztak hozzám senki nem érdeklődött,faji,nemzeti,társadalomszemléleti,netán anyagi érdekeltségü kérdésekről, csupám egy VOLT a kérésük hogy gyógisam meg beteg gyermeküket.
Az emberi társadalmi elégtelenségek,nettán a kapaszkodési kényszerek, a hatalmak pótcselekvési bünei minduntalan megkeresik az ellenségképek felvázolóit és gyakaolati alkalmazóit kihasználva az emberi gyarlóságok /az irigység a birtoklás / minden változatának mikéntjét.
Sajnos nem tanultunk a történelmi előzményekből,ma már a politika fondorlatai szedik áldozataikat a társadalom jobbsorsra itélt rétegeiből mindamellett hogy a közelmult bálványai ledőltek vagy düledező félben vannak. A HIT HATALMA
Amikor 2o18 november 22—ikén egy you-tube felvételen felcsendültek a székely himnusz dallamai és a kisérő képre tekintettetem ami a Római Szent Péter Bazilika falai között fogadta a felcsiki kórus énekkerát megilletődtem . Éreztem hogy a székelyek kezükbe vették a sorsuk történelmI irányitását és egy olyan emberhez fordultak aki egy egyedülálló emberi tisztességének.az emberi méltóságának,és a jogrenszerek legilletékesebb képviselője a világon.Aki mint kőszikla védelmezi hite és legmagasabb méltósága nevében a hivei és minden felebarátja igazát.Éreztem hogy székely testvéreink megelégelték a fejük feletti politikai viták,diplomáciai álnokságok,hatalmi játékok ideje lejárt.Csak egy emberhez fordulhatnak nehéz történelmi pillanatukban,ebben a velejéig fondorlatos rohadt világban –Ferenc pápához ahhoz az emberhez aki felismerte hiveinek méltó történelmi küzdelmeit,és porladó sziklái védelmének szükségét a két és többéltü nemzetieskedő botcsinált jogaraikat fitogtató hatalmak megfékezésére,
Négyszáz tagú székely kórus énekelt a Szent Péter-Bazilikában.
10 oct. 2018 - A felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa hétfőn a Szent Péter-bazilikában énekelt a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából.
Most amikor megkaptuk a hirt hogy Ferenc pápa országunkba látogat és többek között résztvesz a Csiksomlyói bucsun szent hitünk letéteményének az egész világ magyarságának reménytkeltő fohászán,ott ahol “a hit uralja a gyarló emberi igazságokat”.Meg vagyok győződve arról hogy a székelyföld a megviselt sorsu székelyek nem maradnak egyedül történelmi fájdalmaikkal és a világba kiáltott keserüségeikkel mert Ferenc pápa el fogja hozni nekik a hit,remény és szeretet örökértékü példáját.
ADD MEG URAM NEKÜNK EZT A KEGYELMET.!!

 

AHONNAN DOBBANTOTTAM…….
Mert bizony-ám az nem ugy van, hogy eldöntöm magamban , megirok egy Gyermekgondozási Enciklopédiátt 24.ooo oldal terejedelemben 8oo9 illusztrativ foto anyaggal.Ennek éppen úgy mint más maradandó alkotásoknak megvan mentrendje,küzdelmes ,gyötrelmekkel telitett ténykedése ami magában foglalja az alapkő letételétől a tetőfedélzet felemelő pillanatainak öröméig.
Az emésztő évek előzményei,tépelődések,sikerélményekegyvelege kisértik mindennapjaidat.Kellő átgondolással megszerkesztettem első kiadványomat a Gyermekgondozási Böngészőt. Egy 2oo témát tárgyaló munka amit jól eső érzés látni,hogy még ma is szivesen látogatnak az édesanyák /46.ooo látogató/.Ezután következett Gyermekgondozási Tanácsadó/14oo oldal,tartalomjegyzékkel ellátva,a Képes Kismamam blog első kötete/53.674 látogató/Képes Kismama Blog második kötet/23.573 látogató/Szelektiv Kismamama INFO/11.328 látogató/Biztató jelek voltak a benutatott látogató számok értékei,de az egyértelmü indtékot a kb.6ooo C.D-kiadvány szolgátatta amkor is éveken át a Szatmári Ovosi Kamara megbizásából valamint az Erdélyi Muzeum Egyesület által rendezet magyar orvosi továbbképzők alkalmával/Harhgita,Kovászna,Maros,Szatmár,Szilágyság/

 HITÜNK RENDIHETETLENSÉGÉNEK GYŐZELME.

A  mai hatalmas tömeg a Szent Péter bazilika előtti téren,  a szinte állandó jeleggel emelt karok a hangos fohászok,  a mozdulatlam emberáradat az Urbi et Orbi áldásának a megéléséig,a szerénység,egyszerüség, emberi együttérzés érzésvilágát közvetittette és a katólikus hivek  győzelmét jelentette a valljuk be őszintén megviselt értékei fölött.

Elsősorban a hit győzelmének tekintem, de az az érzés is urlkodott bennem hogy az Úr küldte közénk ezt az embert, hogy  a történelmileg nagyon nehéz időkben emberfeletti munkát végezve a hitünk megvédését és megerősitését  szolgálja.Mert ezt  nem  észleltem tisztelt elődei megbiztásai során /

X -dikPius,II-dik János Pál és IV-dik Benedek / Ilyen méretü és tartalmu hitvallást nem tárt elénk ebben a megingott erkölcsiségü világban.

Köszönjük Uram !!

egyék olyan meggyőző vélemények jelezték a tényt hogy érdemes a tartalmi és terejedelmi szempontok lehetőségei alapján egy az elektrinikus világirodalomban egy monumentális Gyermekgondozási Enciklopédiában magyar nyelven a tudományos világ asztalára helyezni a munkát.Megérte még az érzelmi tépelődések és megpróbáltatások sürüjében is elkésziteni ezt az embertpróbáló müvet amit ma már a világ 24o országában forgatnak közkézen és kérem az Urat hogy habár a 2x1 méteres gödör szélén kuporogva adja meg nekem a kegyelmet hogy a 1oo millió látogaó számot elérje a munkám aminek a közélében számolgatom napjaimat.Akkor elmondhatom hogy az Ő kegyelméből teljesitettem földi küldetésmet.

GYÜLÖLET,BOSSZÚÁLLÁS VAGY FELMÉRHETETLEN EMBERI MULASZTÁS?Mérhetetlen emberi fájdalommal vetült a szemünk elé az emberiség egyetemes kulturájának, történelmi évezredes csodájának a Notre -Dame pusztulásának a képe.A Szent Péter Bazilika után ez volt a katolikus hit második bástyája. Nem szeretnák párhuzamot vonni a Reichstag felgyújtása/1933/  és a Notre Dame drámája között,de ahogyan a német parlament csodálatos épülete felgyújtásának ideológiai indittatású személy volt,feltétlenül fel kell vetni a kérdést a hogy a napjainkban gyülölködésben lubickolók és azok felajzói nem vetemedtek az emberiség történelmének egyik legaljasabb tettére. Mert mindamellet hogy Európában 7o éve nem volt véres konfliktus, de  a lappangó, leselkedő gyülölet/faji vallási.ideológiai/ és annak hataloméhes  szorgalmazói, annyira átszőtték a társadalmat  hogy a gyülöletet beköltöztették még a társadalom legintimebb alapjaiba a családokba is.Nem beszélve arról hogy az  emberi társadalom egy jó része a félelelem,rettegés,existenciális bizonytalanság határain tengődik.A gyilok szinte már hétköznapi eseménnyé egyszerüsödött.A toxikomániák ellenőrizhetetlen elmétbontó fogyasztóinak cselekményei megkerülhetetlenek.A vallás, a társadalmi erkölcsi értékek szintje,a józan emberi gondolatok számüzetése a közéletből a mindennemü és mindenre képes hatalmi harcok,ideológiai,politikai elmebomlottjai hovatovább nem válogatnak eszközeiben.Mindezek szemünk láttára  és a fanatizált elme állapotok hatására következnek be az egész világon.Csak nagy nemzetközi összefogással lehet uralni  a kiszámithatatlan drámai jövőképet.Jó remény van arra hogy előkészítenek egy Genfben decemberre tervezett nagyszabású találkozót, egy úgynevezett globális biztonságügyi fórumot, amelyen áttekintik  biztonsági a migrációs,terrorveszély,faji,vallási  megkülönböztetés megállapodásainak végrehajtását

Az ENSZ tagállamai elsöprő többséggel elfogadták a világszervezet migrációs megállapodását, és ezzel azt is, hogy a menekülés és elűzetés ügye nemzetközi feladat, amelyet csak közösen lehet megoldani –

P.S-Érzelmi élményanyagom hatása alatt,valamint történelmi átéléseim alapján irtam le ezen sorokat,nem mint szakavatott személy, hanem a XXI-dik század polgára aki sajnos tanuja kellett A

 

KATÓLIKUS EGYHÁZ FALAT EMELT AZ 1OO ÉVES TÖRTÉNELMÜNK HITSZEGŐI ELőTT.Azorról szólnék szót.akik a politika játszóterére vonszolták a hitet az egyházak tisztességé hataloméhségük eszközeiként.Hitszegőknek nevezem Őket mert szennyes politikai multjuk kezdetén még azt vallott hogy térdre kényszeritik a csuhásokaták/kövér Lészló/ és mosta mikor már világhatalmi pompájukbakarnak tetszelegni a Szent atyáát demens vén gazembernek titulálják/Bayer Zsolt/ és a menekültügy ürügyén pedig még az egyházunk történelmi egységének a kérdését  a piacra hurcolták.Azt is el kell viseljük hogy a gyülölködő tórténelmi vérebek ma már keresztény demokraták leujabb köntösében tetszelegnek a nagyviág előtt.

Az a véleményem hogy Ferenc pápa aki egy kősziklára épitett egyház védelmezője veszélueztetve érzi a keresztény alapértékeit és megált paancsolt a magát félistennek tekintő vezirnenek.Visszautasitotta a Csiksomlyóitalá találkozót ezzel a Dádé politikai kalandorral és röviddel ezután megszólalt Erdő Péter Magyarország biborosa is :aki a következáket jelentette ki:/” az egyház maga nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem”/a közelmultban ég megszálálhatatlan mennyiségben osztották a politikai logókat és a temlomi szószékekről lelkes elkötelezett papok hidetté az Isten igéi helyett a politiki tömegkésztetésekat. az egyház maga nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem az egyház maga nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem

 

“EGY OLYAN EMLÉKEZÉS AMI UTOLSÓ UTAMIG ELKISÉR.”

 

PÁSKÁNDI GÉZA SZOBORAVATÁSA-SZATMÁRHEGY

Dr.BAUER BÉLA a Páskándi Géza Baráti Társaság elnökének ünnepi beszéde-

Tisztelt Ünneplők,Kedves VendSzámomra ez a szobor elévülhetetlen és örökértékü marad-Ennek az eseménynek,érzelmi és erkölcsi kötődése beivódott mindannnyiónkba és visszavonhatatlanul magunkénak valljuk.

A szülői háznál tért vissza Páskándi Géza közénk,ez jelentette a kezdetet az ö hagyatékának ápolásához.Ide zarándokoltunk minden évben,hogy emlékezzünk,itt csengett a fülünkbe először a Páskándi verseket szavaló gyermekek üde hangja.

Ez lett a Páskándi Gézát szeretö és tisztelö Kárpát-medencei magyarok meghitt találkozóhelye.

Itt érlelödött az a gondolat és szándék is,hogy mellszobrot állitsunk neki,mert Szatmáhegy,századokra visszatekintő történelmében egyetlen magyar szimbólum lett,helyi társadalmi értékrendjét tekintve.

Szimbólum,jelkép nélkül nincs nemzeti öntudat,emberi méltóság vagy reménysugár a fennmaradásunkhoz-a szimbólum-időtálló nemzedékeken átivelő,érzelmileg,erkölcsileg fenntartó,felemelő erő egy közösség életében.

Jól eső érzés,hogy mi mindannyian Páskándi Géza barátai és tisztelői,adott történelmi időben és körülmények között felismertük ezt a tényt és igyekeztünk átörökiteni az elkövetkezendőknek hogy ápolják tisztességgel.Áldozatkész emberekkel-közös összefogással-nagy örömünkre mellszobrot avatunk ma Páskándi Géza születésének 7o-dik évében azzal a céllal,hogy elmúlásunk elhaló szavunk ne boritson leplet

emlékére.

A mai naptól kezdve Páskándi vigyázó tekintete követ bennünket minden nap,hogy milyen,tisztességben és méltóságban éljük meg mindennapjainkat.

Ez lessz Páskándinak legigazabb Panteon-ja,ahol a legtöbb emlékezést és szeretetet kapja-időben és hallhatatlanságban.Most már itt van közöttünk a hüséges szülőföldjén.

Ezentul minden évben hitet tesznek a hegyiek,a szobor előtt,arról,hogy hegyi magyarnak mondhatják-az izes magyar szó nagy játékmesterét-,az igaz embert,aki ebből a vizmosásos,gödrös utcából indult el a szerintünk még most is megfoghatatlan életutjára.

A megismétlődő megemlékezések alkalmak lesznek arra is,hogy ne törjön meg az itteni magyarség összetartó ereje,hogy gyermekeik szájából ne apadjon ki az igaz és szép magyar szó.

A történelem nagyon ritkán és szükmarkuan osztja az igazságot,de olykor gyógyirt is nyujthat a népek és nemzetek fájdalmas sérelmeire, köztük a mieinkre is.

Most úgy gondoljuk hogy lassan feltisztulnak a láthatárok,

feloldódnak a komor tekintetek,és az arra érdemeseknek hozzáférhető-

vé válik a történelmi igazságtétel,a szabadság a méltányos emberi szolidaritás,a tejesitményen,alkotókészségen alapuló társadalom.Mindez

belátható időben beteljesedhet,ahogyan ezt Páskándi Géza megálmodta.

Kedves Baráraim-Szép és nagy ünnepet ülünk ma

Szatmárhegyen-az örvénylő májusi orgonatengeren-ahogyan ő irta

egyik költeményében.

Azok akik ma is iderótták a Csillaghegy és Tükörhegy

legyen egy világörökség pusztulásán

EMLÉKTÁR

MI KOSARASOK

Ugy középiskolás mint egyetemiéveim alat virágzó és népszerü sportág volt a kosárlabda.

Az országos középiskolás bajnokságokon Szatmár válogatott czapatjában több alkalommal szerepeltem sportbarátaimmal,Ferenci Micuval,Oláh Jóskával,Szteklács Lacival,Dumitrascu Romival,Suta JanivalPintye Ferivel,Kósa Attilával,Sepsi Sanyival,Kádár Jóskával.Amikor felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre Kakuts bácsi a Marosvásárhelyi Haladás edzője volt a csapatnak aki  nemzeti bajnokság első osztályába szerepelt.Meghivtak néhány edzésre majd hánonkat /Vékás Zoltán,Bochdanovits Sándor és jómagam leigazolta a csapatjába.Ez a csapat jólta szerepelt a nemzeti bajnokságban és számos  esetben mgcsipegette a két katona csapat /Dinamó és Steaua/ frakkját.Kiváló játékosia voltak mint/Elek,Ördög,Fodot,Borbély,Rettegi,Bodó,Zayzon a két Berkméry/Mi hárman olyan pókerekek voltunk mondhatnám szükségemberek.Annak idején három sportág szerepelt a nemzeti bajnokságban a labdarugás a Rata csapata,a vivás és a  kosárlabda és azezekben szereplő sportolók nagy szimpátiának örvendtek a városban.De a szimpátiamellet elég jelntős kalaória pótló  kiegészitést is kaptunk ami nekem mint igentisztelt kétlábu kispolgári ivadéknak akinek e ösztöndija,se akása,s menzajegye nem volt besegitett.A másk létfenntató forásom az az egyetemi tánczenekor a Tympanon szóló énekesének juttatásai a lakadalmi,rütyók.különböző kulturális rendzvényeiból származó juttatáso amik a hazaisgitségekkel mehaladták egy kezdő orvos jövdelmét.Ebből aztán elvonszoltam magan mindaddig amig a tanukmányi eredményeim alapján meg kaptam az ösztöndijat.Szép és nehéz évek voltak mindamellet hogy nem tellet azéletkoromhoz kötödő figyelmességek figyelmességek kielégitésére .Csupán az vigasztalt hogy akkor ezeket még hiámyolni lehetett már természetü vonzalmakkal.  

tanulmányaim folytatásénak költségeibe is.

VALÓS KÖZEGÉSZSÉGTANI ÉS POLITIKAI PATKÁNYHELYZEt BUDAPESTEN.

Ha nem lennék fültanuja  a magyar parlamentben annak a parlagi,bunkócskás szókincstárnak   aminek akusztikai lenyomatait szégyenlek reprodukálni egy kulturember jelenlétében, akkor ezt a patkányos  szócsatát és vádaskodást nagyon restellném. Egy eddig meg nem élt patkányinvázióban amit a közútálat kisér, jelzésértékü a közegészségüggyel foglalkozó szakemberek de egyben politikai és államhatalmi feladat is./mert a patkányirtó szerek igen költségesek,és ha elszaporodnak nagyon nehezen uralható közállapotokat tarthatnak fenn.

Ez a politikai szintre emelt patkányozás,anélkül hogy ismerném, vagy egyáltalan egy méltó gondolkodás szintjére emelném ezt a nemzeti kérdéssé vált patányozási becézgetést és fejeket követelnék, úgy vélem hogy ennek  van egy magyar szótár alakitó precedense is a magyar közéletben. Nem  egyedülálló vétek a tisztelt ház történetében.Tudniillik hogy a tisztelt ház jelenlegi  elnöke Kövér László közérthetőbben fogalmazott  “panellpatkányoknak” titulálva  az arra utaltakat hogy megbarátkozzanak az együttélés undoritó gondolatával.

Szerintem egy érdemtelen politikai cirkusz folyik a honatyák forgatókönyvében/nem első és nem utolsó/,ahelyet hogy a saját felelősségükről elmélkednének a patkányszaporodás módozatairól az anyagi alapok bistositásáról, a felelős technikai személyzet munkájáról,vagy netán a kétlábu patkány szellemiságü biologiai lények erkölcsiségének jobbitásával foglalkoznána

KEDVES ZITA !!

Szerető örömmel olvastan jókivánságodat.Már egy jó ideje szettem volna Veled közölni hogy van egy kép ami édesanyádról/vagy nagyid/Petrucz mamáról, és az én édesanyámról leánykorukban készült,/akkor még fehér csipkés fehér kesztyüvel/.Meg fogom keresni és a másolatát elküldöm Neked.

Ismételten köszönom az emlékezést és minden elérhető jót kivának Neked és a Tieidnek.

Béla

 

AZ ELPATKÁNYOSODÓ KÉTLÁBUAKRÓL IS ESSEN SZÓ

 

Miután az együgyü elmeállapot ellenségkép keresés történelmi szakaszai után/komcsik,liberálisok,Gyurcsány,Soros,menekültek,Brüssel,Junker/kimerültek a tartalékaink és nem maradt csak a patkányinvázió,no meg Bangóné patkányos idillje/Kövér elvtárs egykori hittagadó panelpatkányos sztorija a feledés politikai pöcegödrébe került/a hatalom előkaparászott egy szá

nalmas az egész nemzetközi diplomáciát kedélyrederitő patkány tragikomédiát ami már napok óta lázban tartja az ellenségkép istápolásához szokott népet.A tisztelt ház hápogó politikusai gyötrik egymást a választási kampányt szerencsétlen feltupirozásán ami a politikai ténykedések egy decerebrált módozata.

A fővárosra zuduló szégyenletes patkány invázió megfékezését a szakemberekre biznám.Inkább több figyelmet forditanék az elpatkányosodó szellemiségü kétlábuakra akik lopnak,csalnak,hazudnk,itélkeznek különbejáratu törvényeket alkotnak és hatalmi versengéseikben több kárt okoznak a köznek mint az egész tömegjellegü patkányinvázió.

Ugy hiszem hogy törénelmi krónikásaink kellő humorérzékkel rögziteni fogják a fejleményeket.

Tisztelt Borbála Gyúró

A hagyományosan tiszta erkölcsiségü magyar társadalom eszmei tartalmával visszaélő, hatalom  emberei, járatják a magyar nemzettel szomoru kálváriáját.

Minden méltányos érzületü magyar embernek meg kell szólalnia.

Tiztelettel

Bauer Béla

PÁPAI PÁRIZ FERENC HIRES ERDÉLYI MAGYAR ORVOS TUDÓS  ÖRÖKSÉGÉNEK ÖSVÉNYEIN JÁRVA….

Nem az én tisztem eldönteni, hogy életutam értékrendje méltó tisztességel követte-e  a Pápai Páriz Ferenc hivatástudatának legméltóbb orvosi hitvallását, aminek példéja meghatározta gyógyitói ténykedésem minden mozzanatát,hanem  az utókoré.Az orvosi hit példátlan eszmei, erkölcsi megfogalmazása  a kezdettől fogva lenyügözött és arra késztetet hogy méltó kövertőjeként az Ő életmüvének  a Pax Corporis –nak gondolat világának eszmeiségében gyakoroljam hivatásomat.

Ma is  időszerü gondolati az orvosi hivatás gyakorlásáról még három század távlatában is vátozatlanul örzik történelmi hitelességükat-„az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat”.Ettől szebb,igazabb ,meghatározását az gyógyitók társadalmi küldtésének nem találtam a orvosi világirodalomban.

 

Pápai Páriz Ferenc rendkívül széleskörű irodalmi, nyelvészeti, történelmi és teológiai tevékenységet fejtett ki.

Hírét leginkább magyarnyelvű orvosi műve: a „PAX CORPORIS, azaz az emberi testnek belső nyavalyáinak okairól, fészkeiről, s azoknak orvoslásának módjairól való tracta, melyet mind élő tudós tanítóinak szájokból, mind a régieknek tudós írásokból mind pedig a sok betegek körül való tapasztalásaiból summáson összeszedett és sok ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmesen, világosan magyar nyelven kiadott”.

Ez a műve 1690-ben jelent meg nyomtatásban Kolozsvárott. Páriz a bevezetésben a következőket írta: “Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak, s gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”.

Az Ő korában életmüvével egy égető társadalmi igényt próbélt kielégiteni. Az eltelt három század bizonysága szerint az igény megmaradt,mert a ráutaltak száma mindmáig létező valóság, mert a szegénység a nyomor a szaporodó emberi nyavalyák napjainban is leselednek ránk..

Csupán a segitő kezek értéktendje satnyult a XXI-dik század hajnalám.Ezért összgeztem hat évtizedes tapasztalatomat és a jelenkor orvosi ismerteit egy olyan életmüb

KÉPES GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIA AMI MÉRETEIBEN ÉS TARTALMÁBAN EGYEDI KIADVÁNYKÉNT szerepel a világ eletronikus szerkesztésü szakirodalmában./25.6oo oldal,83oo illusztrativ fotó,842o bejegyzett dokument amit a mai napig már 1oo millió látogatott meg 243 országból. Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló szándékkal készült el ez az életmű és kihangsúlyozom hogy nem az anyagi vonzalmak árnyékában.. Azért nevezem életműnek mert milliónyi embernek

volt,van,és lesz segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi

könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez a

kiadvány ami már bejárta a világ 243 országát és segítségére volt,van és lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak,akik az anyagi lét vasfogainak szorításában élnek, idegenben élő kis magyar

közösségeknek de mindenek előtt a szenvedő gyermekeknek..Az Enciklopédiám mottójának a Pápai Páriz Frenc Pax Corporis előszavának sorait idéztem azzal a céllal hogy szegény,ráutalt emberek támaszai legyenek. A beszédes számok  bizonyitó értéküek és visszatükrözik  a küzelmes napjaim mindennemü igénybevételét.Nem a történelmi aspiránsok igényeivel készült ez az életmü hanem egy olyan ember erkölcsi és szellemi örökségének folytatásaként amit egy erdélyországi magyar orvos  ajánlott példaképénak emlékére.

 

 

 

 

OSZTOGATÁS VAGY FOSZTOGATÁS TETSZÉS SZERINT…..

Elöljáróban azt szeretném kihangsulyozni,  hogy az anyaországi nemzettásaink mindennemü juttatásai amik a jelen pillanatban  a saját anyagi létük megröviditését is jelentheti a köz vélemény nyilvánitásának előterébe került.Ezeknek  küldetése a határontuli magyar közösségek kulturális,oktatási gazdasági létük megsegitése volt. A kezdet kezdetén nem az elvándolás tétlen szemlélésére  szentesitették,hanem a helybenmaradás a közös sorsvállalás eszmei tatalmára.Napjainkban amikor a szoritó gazdasági lét az elvándorlás olyan méreteket öltött a testvéri segitékészség vagy a osztogatás netán fosztogatás fogalmaival kell szembenéznünk.

Az anyaországi nemzettársaink szinte határtalan  segitő készsége  felbecsülhetetlen anyagi értékeket képvisel.Hol céltudatos nemzeti eszközök igényével hol a felelőtlen felhasználások ellentmonsásos érvelései közepette és ma már egyre fokozódó negativ érzésvilágt keltő állapot szülő anyjává vált.Szerintem a nagy történelmi ellentmodások sorozata abból a tényből indul ki hogy ezeknek a mérhetetlen anyagi áldozatoknak amik már a magyar nép társadalmi ellátásának rovására történik nem hozta meg a szándék tisztaságának kívánt eredményét.Mégpedig a mindenféle  juttatások nem a magyarság helybentartását /pl Erdélyországban/ hanem az elvándorlás,az áttelepülés mértékét fokozza ugy hogy az erdélyi magyarság száma  felére csökkent.Akkor feltevődik a kérdés, kit vagy kiket gyarapitunk az eltávozó magyarokat,az illető ország államkasszáját,mentesitve ezeket a nemzetközi jog által előirt kötelezettségekre állampolgáraikkal szemben.A nagy anyagi áldozatokkal létrehozott közhasznu létsitmények, a vissza nem szolgátatott egyházi javak az elvándorlás ilyen léptékü arányaival kongani fognak az ürességtől míg a profitorok jól szórakoznak azon  hogy a politikai játszmák igazságtalan szerzeményei jogán a földjükön létrehozott javak a tulajdon értékeiket fogják szolgálni.

De feltevődik az a kérdéa is hogy a juttatások milyen erkölcsiségü közegbe jutnak és ezeknek felnasználása az adott cél küldetését szolgáják-e..

A mi generációnk megőrizte magyarságtudatát a keserü kisebbségi sors közepette is minden juttatás nélkül,és szüleink  nem honoráriumért adtak bennünket magyar nyelvü iskolába.

Sajnos ma már az öldöklő politikai csaták eszközeivé vált a testvéri áldozathozatal is és nem a nemzet hanem öncélú érdekek oltárán áldozzák fel. 

Borbála Gyúró Doktor Úr! Ön nagyon okos és tisztábban látja az itteni (Magyarország) politikai és társadalmi helyzetet,m int az itt élők. Sajnos Romániából állandóan ócsárolják a legtisztességesebb politikusokat, művészeket (lásd Bródy Jánosról írt elképesztő mocsokságokat írtak, azt sem vették figyelembe, hogy azt a dalt, amiért kritizálták, nem is Bródy írta). Engem ez elkeserít, abban reménykedem, hogy Ön és az Önhöz hasonló emberek, leírták gondolataikat és tapasztalásukat valamilyen maradandó formában, hogy tanuljon belőle az utókor. Köszönet mindenért!. ,

 

A „BIBÓS FIUK” ERKÖLCSI ÉRTÉKRENDJÉRŐL.

Már csak karnyujtásra vagyok a 9o-dik évemtől és ilyen minőségemben nem veszitek rossz néven ha tegezlek benneteket.Határozottan emlékszek minden mozzanatára életutatoknak,A Kádár János apródjainak szerepkörétől, a Csehszlovákiai politikai komédiájának suhanc szereplőire. A Bibó István kollégium politikai álmodozások eszmekörére, a munkakerülésetekre,a Nagy Imre üjratemetésén elhangzott csalárd liberális izü népámitó szövegeteikre,majd a Soros papa bugyellárisából  származó ugynevezett libasoban végzett tanulmányaitokra külföldön. A 3o évre kiterjedő eleinte jóhiszemünek tünő regnáló hatalmatok rövid időn belül szinpadi paródiához vezetett.  Mert ahogy ez átváltozott és hatalmi kapaszkodónak használtátok fel ,“komcsizás”félelemeltő jellegével, aminek Ti és egész familiátok részese volt annak idején, a senyvesztő emberi haráscolások és az autokráciza félelmet keltő effektusához vezetett.A hatalmi kapaszkodónak használt komcsizás állandó jellegével és a karakter gyilkosság minden lehető eszközével az erkölcsi bitófára hurcoltátok  nemzet számos értékét jelentő emberét.Következett a leszámolás azzal az emberrel is aki kikaparászott benneteket a proli sorsból és egy nemzet nyakába akasztott maffiával terhelte egy nemzet sorsát. Most itt áltok meztelen üleppel mert a számtalan visszaélés a hatalmatokkal arra késztette a 6oo.ooo fiatal jól képzett munkerőt hogy hagykja el szülőföljének rögeit minden érzelmi kötődést lesemmizve.

Azzal az alantas  hatalmi szándékkal álltatok elő a „holdudvarotok szakembereivel” karöltve hogy csak középfoku angol nyelvvizsgával lehet egytemre menni.Ezzel az intézkedéssel megnyomoritva egy tömegméretben embersorsokat..Egy szóval ha nincs anyagi lehetőséged a nyelvtanulásra visszatérhetsz a kétkezi prolik táborába

Ezért van ma délután a Kossuth téren diáktüntetés  mert a társadalom felmérte ennek az intézkedésnek a sulyát és megakarják kérdezni a Bibós fiuk 3o éve regnáló hatalmát hogy nekik vagy elődeiknek volt-e középfoku nyelv vizsgájuk,mellesleg azt is hogy hogyan kerültekaz akkori prolik az ország uralkodó leggazdagabb emberei közé a még hozzájuk csapódó kétéltüekkel.

P.S.Ma már elkrülhetetlen az idegen nyelvek ismerete,de az elsajátitás történjen az esélyegyenlőség áthághatatlan törvényei szerint .

 

 

 

 

EMLÉKTÁR.

Mint egy igen tisztelt kétlábu kispolgár fajzat kezdtem egytemi tanulmányaimat a Mrosvásárhelyi  Qrvostudományi Egyetemen,moindennemü állami támogatás nélkül szinte meztelen alsó fertályal.Mindamellet hgykitaszitottnak éreztemagam mégi a szabaduszói lét vigaszaival  a tény hogy nem voltamlekötelezettje semmiféle társadlmi vagy politikai herce-hurcának,nem voltam senki sorsának megrontój megrendelésre,és a telt begyem ellenére befogtam a pofám ügy ahogy a többi évfolyam társan.Bohémnak tartottak de meggyőződéssel állitom hogy szeretetükkel öveztek és öveznek mindmáig.Mindezek ellenéreitt éltem meg életem  legfelemelőbb pillanait a Sxékely Szinház szavaló estjein a keveseknek megadott környzet élményanygával,az egyetemi Tympanon zenekar szólistájaként lubilkolve a mindenféle vigadalmak légkörébenés hangulta közepette.

De felegheetlenek a sport barátok Elek,Ördög,Fodot,Borbély,Rettegi,Bodó,Zayzon a két Berkméry,Vékás,Bogdanovit-Kakuts tanár úr az edzőnk akikkel végigküdöttük az első osztályu nemzeti kosárlabda bajnokség küzdelmeit,

leigazolta a csapatjába.Ez a csapat jólta szerepelt a nemzeti bajnokságban és számos  esetben mgcsipegette a két katona csapat /Dinamó és Steaua/ frakkját Annak idején három sportág szerepelt a nemzeti bajnokságban a labdarugás a Rata csapata,a vivás és a  kosárlabda és azezekben szereplő sportolók nagy szimpátiának örvendtek a városban.De a szimpátia mellet elég jelntős kalaória pótló  kiegészitést is kaptunk ami nekem mint besegitett az anyagi gonjainakmegoldásába.A másk létfenntató forásom az az egyetemi tánczenekor a Tympanon szóló énekesének juttatásai a lakadalmi,rütyók.különböző kulturális rendzvényeiból származó juttatáso amik a hazaisgitségekkel mehaladták egy kezdő orvos jövdelmét.Ebből aztán elvonszoltam magan mindaddig amig a tanukmányi eredményeim alapján meg kaptam az ösztöndijat.Szép és nehéz évek voltak,amiknek emlékezete

voltunk mondhatnám szükségemberek.Annak idején három sportág szerepelt a nemzeti bajnokságban a labdarugás a Rata csapata,a vivás és a  kosárlabda és azezekben szereplő sportolók nagy szimpátiának örvendtek a városban.De a szimpátiamellet elég jelntős kalaória pótló  kiegészitést is kaptunk ami nekem mint igentisztelt kétlábu kispolgári ivadéknak akinek e ösztöndija,se akása,s menzajegye nem volt besegitett.A másk létfenntató forásom az az egyetemi tánczenekor a Tympanon szóló énekesének juttatásai a lakadalmi,rütyók.különböző kulturális rendzvényeiból származó juttatáso amik a hazaisgitségekkel mehaladták egy kezdő orvos jövdelmét.Ebből aztán elvonszoltam magan mindaddig amig a tanukmányi eredményeim alapján meg kaptam az ösztöndijat.Szép és nehéz évek voltak amikért a  sorsom kiérdemelt jutalmával ajándkozott.

 

EMLÉKTÁR.

Mint egy igen tisztelt kétlábu kispolgár fajzat kezdtem egytemi tanulmányaimat a Mrosvásárhelyi  Qrvostudományi Egyetemen,moindennemü állami támogatás nélkül szinte meztelen alsó fertályal.Mindamellet hgykitaszitottnak éreztemagam mégi a szabaduszói lét vigaszaival  a tény hogy nem voltamlekötelezettje semmiféle társadlmi vagy politikai herce-hurcának,nem voltam senki sorsának megrontój megrendelésre,és a telt begyem ellenére befogtam a pofám ügy ahogy a többi évfolyam társan.Bohémnak tartottak de meggyőződéssel állitom hogy szeretetükkel öveztek és öveznek mindmáig.Mindezek ellenéreitt éltem meg életem  legfelemelőbb pillanait a Sxékely Szinház szavaló estjein a keveseknek megadott környzet élményanygával,az egyetemi Tympanon zenekar szólistájaként lubilkolve a mindenféle vigadalmak légkörébenés hangulta közepette.

De felegheetlenek a sport barátok Elek,Ördög,Fodot,Borbély,Rettegi,Bodó,Zayzon a két Berkméry,Vékás,Bogdanovit-Kakuts tanár úr az edzőnk akikkel végigküdöttük az első osztályu nemzeti kosárlabda bajnokség küzdelmeit,

leigazolta a csapatjába.Ez a csapat jólta szerepelt a nemzeti bajnokságban és számos  esetben mgcsipegette a két katona csapat /Dinamó és Steaua/ frakkját Annak idején három sportág szerepelt a nemzeti bajnokságban a labdarugás a Rata csapata,a vivás és a  kosárlabda és azezekben szereplő sportolók nagy szimpátiának örvendtek a városban.De a szimpátia mellet elég jelntős kalaória pótló  kiegészitést is kaptunk ami nekem mint besegitett az anyagi gonjainakmegoldásába.A másk létfenntató forásom az az egyetemi tánczenekor a Tympanon szóló énekesének juttatásai a lakadalmi,rütyók.különböző kulturális rendzvényeiból származó juttatáso amik a hazaisgitségekkel mehaladták egy kezdő orvos jövdelmét.Ebből aztán elvonszoltam magan mindaddig amig a tanukmányi eredményeim alapján meg kaptam az ösztöndijat.Szép és nehéz évek voltak,amiknek emlékezete

voltunk mondhatnám szükségemberek.Annak idején három sportág szerepelt a nemzeti bajnokságban a labdarugás a Rata csapata,a vivás és a  kosárlabda és azezekben szereplő sportolók nagy szimpátiának örvendtek a városban.De a szimpátiamellet elég jelntős kalaória pótló  kiegészitést is kaptunk ami nekem mint igentisztelt kétlábu kispolgári ivadéknak akinek e ösztöndija,se akása,s menzajegye nem volt besegitett.A másk létfenntató forásom az az egyetemi tánczenekor a Tympanon szóló énekesének juttatásai a lakadalmi,rütyók.különböző kulturális rendzvényeiból származó juttatáso amik a hazaisgitségekkel mehaladták egy kezdő orvos jövdelmét.Ebből aztán elvonszoltam magan mindaddig amig a tanukmányi eredményeim alapján meg kaptam az ösztöndijat.Szép és nehéz évek voltak amikért a  sorsom kiérdemelt jutalmával ajándkozott.

 

GONDOLKODÓ.

“A MULT ELTÖRLÉSE LEHETETLENNÉ TESZI A JÖVŐT”

MINDEN KÉTSÉGET KIZÁRÓAN A HÁLÁTLANSÁG KORÁT ÉLJÜK.

A hálátlanság a fogyasztói társadalom egyik legjellemzőbb tulajdonsága, ami azért igazán érdekes, mert a fogyasztás végül is a megkapásra, megszerzésre, gyarapodásra épül. Hálát pedig általában azért érzünk amit megkapunk.

Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem, annak nekifeszülve futjuk gondolatainkal napjainkat.

A fogyasztói társadalom folyamatosan újat akarása nem csak a régiek elhasználását, elfeledését , eldobását, és ezáltal szemét felhalmozását jelenti, hanem végső soron a múlt teljes eltörlését. A felhalmozódó szemét nem más mint, az összetört, szétroncsolt múlt.

A múlt eltörlése hosszú távon lehetetlenné teszi a jövőt. A hála minden esetben a múlt felé fordítja tekintetünket, hiszen tudnom kell, mi az ami történt velem, mi az, amit kaptam ahhoz, hogy hálás lehessek érte. Ez pedig arra késztet, hogy a jövőben én is hasonlóképpen cselekedjek másokkal, hogy az ajándékot én is tovább adjam. De a folyamatosan előre feszülő tekintet képtelen maga mögé pillantani, hiszen az időkiesést jelentene számára.

A hálátlanság korában az emberiség felfedezte és meghódította a természet titkait, megtanulta hasznosítani erőforrásait, és ezt a mérhetetlen tudást arra használta fel, hogy elpusztítsa vele a természetet, és végül önmagát is.

 

EMLÉKTÁR-

A MagyarAutonómTartomány/Hargita,Kovászna.Maros-/szavalóversenyén 1954-ben első helyezést értem el és egyúttal a  jogot is, hogy én képviseljem a tartományt az országos szavalóversenyen.- A Székely Szinházban rendezték meg a versenyt nagyszámu közönség előtt.A rangos zsűri tagjai közül megemlítem. Szabó Ernő Érdemes később , Kossuth dijas szinmüvészt  ,Kovács GyörgyÉrdemes müvészt a Szengyörgyi István Szinmüvészeti  Akadémia professzorát,Hamvay Lucy,Mende Gabi,Csorba András,Tanay Bella,-Tar László.szinmüvészek.Szeretettel gondolok azokra az időkre amikorErdélyország virágzó kulturájának részese lehettem.Az Emlékplaket  a Tartományi vezetésősége és Székely Szzinház adománya ami féltve örzött emlékeim között honol, és emlékeztet azokra az időkre amikor  még sokan voltunk és nem

 

 

KÖZTÜK ÉLVE,SORSUKAT MEGOSZTVA

 

„Ezek a leírhatatlan drámai helyzetek sajnos gyakran megismétlődtek. Olykor amikor beöltözve a mentőtársaim sajátos öltözékébe a tett helyére érkeztünk és megkezdtük a mentési munkálatokat-a karbid lámpa-imbolygó fényénél mindig CRONIN-RÉZTÁBLA A KAPU ALATT című műve jutott eszembe és arra gondoltam hogy a helyzetek amit átéltem sokszor sokkal megrázóbb képet mutattak Ezek az emberek magukban belenyugodtak az elmúlás gondolatába,,kemények,szókimondók szavatartók,értékelték a feléjük nyújtott segítő kéz értékét és rangját Ez a hely volt életem legtanulságosabb iskolája,itt okultam a legtöbbet az emberi küzdelem,becsület,az adott szó kimondott értékéről és a szolidaritás legszebb példáiból.. Tanúja voltam a drámaí emberi sorsoknak, a vigasztalanság határain mozgó kilátástalanságból való kilábalások számos példájának. Sors és jellemformáló volt az életemben ez az élményanyag.”

Részlet az “Alkotás kéyszere”-önélerajzi irásomból.

.

 

kellett kötelezően visszapattanni a kisebbségi sors falairól.-

HÁLÁRA KÖTELEZŐ UTRAVALÓNK       

Ahogy visszatekintek a hosszú évek távlatába,főként egy gyermekgyógyász érték ítéletével bebizonyosodik hogy van egyalkati,viselkedési,magatartási determinizmusa mindenkinek.

Az egyén és társadalom viszonyrendszerében leginkább az életkor jellemzői nyomják rá bélyegüket egy adott személy jellem formálására.Ezt az értéket kapod meg a szüleidtől és tanitóidtól

Egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy a teljesítményed örömélményéhez juttat már gyermekkorodban,olyan élményanyaghoz ami egy életre szólhat.

Kötelez arra hogy tarsolyodban kell hordoznod a –ketyegő órát-egy egész életeden át , hogy becsülettel,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel, építkezz a predestinációd kiteljesítéséért-

A Szatmári közoktatási intézményekben /Romai Katolikus Népiskola.a Királyi Katolikus Főgimnázium,az Állami Magyar Fiuliceumban éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és legigazságosabb napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a kötelességüket és megjegyzem  hogy kiváló pedagógiai érzékkel.

A tehetség ,a munka szent volt ezen  intézmény tudattárában is- és ezek ellen véteni, bűnnek számitatott.

Ezek az intézmények határozták meg emberisorsomat,világszemléletemet és a társadalmi együttlét törvényeinek maradéktalan betartását. De mindenekelőtt a családom,az emberi példamutatással,a kíméletlen történelmi idők és kényszerű sorsok alázattal és tisztességgel való elviselésével.

Véleményem szerint manapság, a generációs probléma az elsősorban a kitartó és következetes munka a teljesítményszint megítéléséből ered. Az értelem,az ész, az intuitív készség,a gyors és értelmes reagálás az éppen adódó problémák megoldására  elengedhetetlen,de a kitartó szorgalom és munka időben, mindig teret nyer a veleszületett adottságokkal szemben. Tehát a család az iskola,a munka  a meginhatatlan jellem az amit egy gyermek, egy fiatal, magával hozhat  és ami elkiséri emberi létének mindennapját.

 

SZERETNÉK MÁJUS ÉJZAKÁJÁM………

 

Szinte már feledésbe merül a Májusi éjjeli zenék szerelmi vallomásainak dallamainak a hagyománya amikor a legények. férfiak,  énekkel köszöntik a kiválasztottukat legyen az hajadon vagy szeretett életpár az áprilisról 30-ról május 1-jére virradó éjszaka.Talán azért is mert a szerelem és   szeretet

érzésvilága nem olyan mélyenszántó sokszor egy életet magábafoglaló társadalmi jelenség volt. .Még élő tanuja vagyok családom nőtagjainak küldött üzeneteink amit halvány fényjelzéssel jeleztek hogy szeretettel fogadták.Diáktársaimmal  a zsenge szerelmek kibontkozása idején sokszor járam éjjeli zenét adni,Kósa Attila/hegedü/ és Dubinszky Jancsi/tangóharmönika kidéretében.Mi akkor ugy éreztük hogy nem a kisérő zenekar nagyobb számu állománya hanem a szivet lelket megörvendeztető dallamok előbbre valók.Emlékezetes marad a feleségemnek a zenész diáktársaimmal adott éjjeli zene Marosvásárhelyen a Zichy utca 1o szám alatt ami talán utolsó diákkori szép emlékeim közé tartozik még ma is pedig azóta már 62 év telt el.De azt sem feljtem el amikor Horváth Laji a  Tivoli primása  megkért hogy segitsem ki őkat mint szólista azon az éjszakán mert számos kötelezettségük van  május első éjszakáján. Mert a szólistájukat nem engedték ki a T.B.C. kórházbó.Jól ismertek mert a 1oo magyar nótaestjein számos alkalommal hallottak énelni.Természetesen elfogadtam a felkérést.

Hiányzanak a májusi éjjeli zenék dallamai,mert azok a szerelem,kitartó szeretet örömeivel ajándékoztak meg bennünket.

zeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát!
S mikor ölel az édes álom, díszitni véle kis szobád!
S mikor szíved az üdvre dobban, szeretnék mézet lopni onnan.
Csókolni édes ajkadat… Minden hiába, nem szabad!

Szeretnék mindent elfeledni, amit feledni oly nehéz.
Nevetni, mindent csak nevetni, amíg a szívem könnyre kész.
Égő sebemre mit sem adni, kacagva mindent elsiratni,
Széttépni bús emlékedet…Minden hiába, nem lehet

 

 

 

TISZTA VIZET A POHÁRBA!!

 

“A kereszténydemokrácia egy politikai eszmerendszer, amelynek az európai egységesülési folyamatban betöltött fontos szerepe vitathatatlan. A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában valódi sikertörténet a 20. század második felében. Az új világrendben Európa talpra állása, egységesülése és megerősödése nagy részben ezen pártoknak és kiemelkedő történelmi személyiségeiknek köszönhető. Az európai egység megálmodói, alapító atyái mind kereszténydemokraták voltak, a maguk módján internacionalisták, de ez nem azonos a szocializmus tanával, sokkal inkább a kereszténység egyetemességével. “

“Szélsőjobboldal kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. A modern szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus. Manapság a „fasizmus” szót használják gyűjtőfogalomként az általában vett nacionalista szélsőjobboldalra, amelynek egyedi megnyilvánulásai voltak az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus.”

Idézetek a Wikipédiából/

 

Sippal dobbal,nádihegedüvel hozták a világpolitika szinterének a tudomására hogy márpedig Ők  keresztény demokraták,előkapirgálva nemzetünk,minden keresztényi értékét amivel kérkedtek,őseikre hivatkozva.Az Európai Néppárt eszmevilágából kiragadták azokat az eszmei ösztönzőket ami éppen trendy lehet a világpolitában és mint saját szerzeményüket tárogatózták ugy a hivő keresztényeknek mint Európa hiszékny politikai rétegeinek.Jóformán még meg sem melegedett  ülepük alatt a szék,még meg se, gyóntatták  őket a génjeikbe betáplált hatalmi éhségük hatalmi vágyaitól hevitve , amit már minden értelmes emberi lény felfogott Európában.Egy vert helyzetben.ami a demorácia elemi szabványait csonkitja,már más elvi szempontból teljesen különböző szélsőséges jobboldali  jegyeket viselő és valló csportosulásokkal kezdtek koketálni és ma már a hüséges barátság eszméit fejtegetik

a választások utáni hatalmi  túlélés kóros álmodozásainak közepette.Társszerzőknek is eligérkeztek a homlokegyenes eszmevilág propagálásával.Igy nyiltan vállalják a Salvini,Strache,Le Pen által  propagált eszmevilágot.Egyuttal kijelentve hogy a volt hü párttársa alkalmatlan az Európai Unió Elnöki tiztségére,pedig ez az ember mentette meg a Néppártból való kizárástól és politikai pályafutásának a bukásától!!.

Ezek után gondoljon mindenki amit akar de a

tények azt igazolják, hogy ez egy minősitett politikai prostitució amit sajnos a magyar nemzet képviselője gyakorol.

Keresztények sirjatok,mélyen szomorkodjatok.!!

 

 

 

 

 

.

POLITIKAI TÉVELYGÉS AZ ÖRÖMLÁNYOK TANYÁJÁN.

Azt hogy ki kivel,mikor,miért és hol szórakozik a politika homokzójában, ma már nem érdektelen a diplomácia berkeiben.Orbán Viktor beteges megalomániája a keresztény demorata kaland után, a koketálást az európai szélső jobboldali pártokkal  aminek olykor zsarolási ize is van, nem nézi jó szemmel az eureópai nemzetek nagy többsége. Úgy tekintenek a jelenségre mint az elárulására, az egységes európai hit megbontására való törekvésre-ki tudja milyen céllal.A harmincéve domináló párt hazai ténykedése beleillik a” politikai prostitució” szerepkörébe hiszen mindenki szeme láttára ugy változtatták ideologiájukat/ha egyáltalan volt vagy van /mint a szennyes alsónemüt.A nagyhatalmi dörgölődés  titkositott

hátteréről/Oroszoeszág,Kina ,Németország,Egyesült államok/nagyzási mániája pedig előbb ütóbb kiderül hogy ezeknek hatalmi,gazdasági édekeik elgondolásából indulnak vagy a magyar politikát egér cincogtatásra használják csalinak.Az évszázados német magyar barátság és egymásra utaltságot mélyen sérti a jelenlegi viszony de főként a magyar érdekeket.

Az Európai választás közeledtével az „itt a piros hol a piros” vásári játékát folytatni a Néppát és szélsőségs jobboldali pártok között már nem titok az Európai közösség tagjai előtt.Ez az egész politikai maskarádé egy beteg elme szüleménye amitől függetleniteni kell a magyar nép,nemzet történelmi tisztességét és biztonságát.

Ha mindeddig ezt a munkát senki nem végezte el,a sors lehet hogy nekem tartogatta ezt a feladatot. Ha az Úr arra tartott érdemesnek  hogy ezeknek a leírásához a kelléktárat is rám ruházta ez számomra egy egyedi öröm de egyúttal erkölcsi felelősség amit a  mindennemű és rangú gyógyító, segítő kezek nevében kellet  elvégezzek. És sikerült.

Egy utolérhetetlen és megfoghatatlan  emberi örömérzés és nem tudományoskodó mellveregető mámorról szólok. Hanem arról hogy méltányosan tudtam betűbe vésni a XIII dik század ferences rendi minoritáinak és domokos rendieknek sokszor életüket áldozó ténykedésüket, a szatmári –Szent Vince-irgalmasrendi nővérek sok áldozatot követelő munkájukról Dr Lükő Bélán a XX dik század orvos apostolán  keresztül Dt.GóznerElek-ig napjaink sebésztudoráig és mindenkit aki sorstársam volt a gyógyításban egy méltányos együtt érzésben meg tudok említeni.

A történelmi emlékezet szűkre szabott és rendkívül hiányos,a természet indulatait megfékezni meg egyszerűen álságos szólam. Kit érdekel ma már hogy 1742–ben súlyos pestisjárvány pusztított Szatmárnémetiben, ami néhány hónap alatt 1500 áldozatot követelt köztük a szerzetesekkel,vagy hogy 37 000 skarlátos megbetegedést jegyeztek fel, amiből 467 gyermek elhalálozással végződött.  A tömeges megbetegedést előídéző fertőző betegségek, a kolera, a tífusz, a bakteriális vérhas, a himlő, szamárköhögés, torokgyík, valóságos tragédiákat okoztak, megsemmisítve számtalan emberi reményt Napjaink nyavalyái már más természetűek de az orvosi ténykedés terhei ugyanolyan nyomasztóak.

Hát ezekről írtam én a fehér éjszakák hőseiről,az utolsó remények valóra váltóiról.

Ez pedig emberi létünk tisztes megőrzői közé emel. 

Vélemény

Mindig jó a politikában, ha világosak a dolgok. Orbán Viktor – sok bizonytalankodás és mellébeszélés után – végre azokkal köt szövetséget, akikkel eszmei szálak fűzik egybe.

 

A KÁLVÁRIA TEMPLOM AMIKOR CSAK EGY TORNYA VOLT.

 

Gyermek és iskolás korunk szentélye és első fohásza.-Kitörölhetetlen emléke  katolikus hitünknek  a Kálvária templom.

A szatmárnémeti Kálváriatemplom történetében meghatározó szerepet játszanak a jezsuiták. A Jézus Társaság tagjai 1858-ban, Hám János püspök hívására telepednek le a városban.Küldetésük a Pázmény Péter Királi Katolikus Főgimnézium tanulóinak lelki gondozása valamint a Püspöki Konviktusban élő diákok nevelése volt.Részese voltam ennek a korszaknak ami meghatározta egész emberi létem létét és minőségét.

A Kálvária müemlékké lett nyilvánitva..

A műemlék adatai

Cím: Mihai Eminescu u. 3.
Kód: SM-II-m-B-05209
Datálás: 1907–1909

A bemutatott kép történelmi jeggü és akkor készült amikor a templomnak csak egy tornya

KÖSZÖNÖM MÜVÉSZ ÚR !!!

 

Elnehezedő léptekkel jöttem el ma 2o19 Május 17-én  a Páskáándi Géza szülőházánál tartott megemlékezésre.Kissé korábban érkeztem de a sors játéka ugy hozta,  hogy az utánam  következő résztvevő egy tárogató müvész volt.Mikor megláttama  a tárogatót a kezében,elmondtam a müvész úrnak hogy a Géza legkedvesebb hangszere a tárogató volt és a” Krasznahorka büszke vára” hallatán mindig elérzékenyült.A Tivoliban és Pannóniában magyar nótás éjszakáink után hajnalhasadta körül a baráti körünk Szatmár főterén tárogató szóló kisérete mellett énekeltük a” Krasznahorka büszke vára „kedvelt nótáját Gézának.A mai megemlékezés alkalmával a müvész ezzel kezdte a fellépését és Szatmárhegy dombjai utánozhatatlan visszhanggal válaszoltak.

Géza barátjai nevében is közsönöm müvész Úr

MUZSNAY ÁRPÁD A SZATMÁR MEGYEI MAGYAR KULTÚRA  HÁROMÉVTIZEDEN ÁT MEGSZÁLOTT SZOLGÁLÓJA ÉS MINdENESE.

A tegnap a Páskándi Géz szülő házánál tartott XXII-dik megemlékezésen  már csak ketten maradtunk Muzsnay Árpival a Páskándi Géza Barái Táraság  alapitó tagjai közül.Ilyenkor az ember a mult örömai és csalódásai között keresgél.Mert mi fehérfejüek mi tagadás több érzelmi töltettel idézzük fel  az elmult évtizedek tartalmi tanulságait meg azt a ténnyt hogy a társadalom  éppenúgy mint a történelem meglehetősen szükmarkuan osztja a méltányos megbecsülést.

Nem a saját sorsom sekély örömeiről netán gübbenőiról akarok szólni hanem barátom Árpi életutja cikkant át az emlékezetemben az összes törekvéseivel és magyarságtudatunk megörzéséért elvégzett.tennivalójjáért.Nemcsak az a 2 évtized együtt töltött évek idézik emlékeimet,hanem a tény hogy Ő volt az R.M.D.SZ.alapitója  szeretet osztálytátársammal Dr.Bura Lászlóval.Oroszi Ildokóval hanemaz a következetesság amivela magyarság ügyőt szolgálta,az Ady,Kölcsey,Páskándi,Dsida Jenő,Jakabfi elemár stb megemlékezések,tudomáyos rendezvények, létünket igazöló emléktáblái,és szobrai.az Erdélyországi magyar kultúra szóvivője,a szoborcsináló ember ahogyan Veres Pista titulálta.A következetesség amivel minden  alkalommal eljuttatta a postaládámba minden  megemlékezés meghivóját

A két évtized együtt töltött ténykedéünk egyik legszebb bizonyitéka  az hogy Szatmárhrgy szimbólumává avattuk Páskándi Géza emlékét. Be kell vallanom hogy a társaságunk  munkájának oroszlánrészét Muzsnay Árpád végezte-Mi a többiek, inkább a protokoll tevékenységek,ünnepi beszédek szerkesztésére és elmondására voltunk igénybe véve..De mentségünkre legyen mondva hogy a hivásokra minden alkalommal válaszoltunk.

Tanuja voltam azoknak a küzdelmeinek és meg kell mondanom őszintén amit Árpi több alkalommal is az egyedüllét határán lebegve vivott meg törekvéseink történelmi tulélése érdekében. Megküzdött a feladatköre kiméletlenségeivel,olykor igazságtalan elmarasztalásokkal de a feladatot amit a magyar sors szánt neki tisztességgel elvégezte.

,Ezutal is mikor már erásen alkonyodik  sokszor felteszem megamban a kérdést hogy vajjon ki szervezte volna ennyi földbeásott következetességgel ezt az életmüvet amit Ő alkotott

Bauer B

 

A BETÜVÉSÉSEM KÉNYSZERE.

Az hogy jómagam pozitiv vagy negativ érzelmi kilengéseimtől átitatva vagy a szerintem, nem csak vélt hanem valós társadalmi problémákat,netán elegtelenségeket,közéleti problémákat, saját látószögem szemléletével élem meg  és ezeket papirra vetem,egy társadalmi kötelezettségem teljesitésének tartom.Mert nem néma kacsának születtem.

Már csak azért is mert a hallgatás,a megalkuvás a sunyitás minden pillanatban a hatalom féktelenségének,visszaéléseinek a forrása.

A Facebookon bejegyzett irásaim nem egy orvos-irói ténykedés hivalkodásai,netán bármilyen közsikerre sápitozó irodalmi törekvések.Kérem tisztelettel csak a józan Európai polgár erkölcsi látókörébe beilleszkedő tények,amit nem szeretnék az urnámban morzsolgatni még a tulvilágon is.

Ezeknek az irásaimnak semmi közük nincsen a nemzetközi orvostudományi szakirói tevékenységemhez, ami világszinvonalon mozog.

A hivatalos szakmai titulusaim a következők:

Dr.Bauer Béla Ph.D

-A Dr.Lükő Béla kórház gyermekosztályának nyugalmazott osztáyvezető főorvosa.

-Az Orvostudományok Doktora

-Nemzetközi orvostudományi szakiró az interneten .

-Gyémánt Diplomás orvos

-Pápai Páriz Ferenc életnüdijas

Egészségügyi Érdemrend viselője.

-

 

PÁSKÁNDI GÉZA: ARS POETICA  A  PUSZTÁN

 

El kell mennem addig a házig.
S ha teteje közben beázik?
El kell mennem addig a házig.
S ha minden lakója holtra fázik?
El kell mennem addig a házig 

S ha belőle már csak gerenda látszik

El kell mennem addig a vázig.

S ha lent vályog közét egerek töltik?
El kell mennem addig a földig.
S ha zsuppját fűbe eső döngölte?
El kell mennem abba a föld

A JELENKOR FEGYVERGYÁRTÓI ÉS ÁLDOZATAIK

Ma már a kisebb országok is fegyver kopácsolásra adták a fejüket .Nem véletlenül, hiszen a fegyvergyátás és kereskedelem a legvirágzóbb gazdasági ténykedés.Ebből a tényből kiindulva a fegyvergyártás és kereskedelen szinte K.F.t. alapon müködik. Piaci szinten adják veszik az öldöklés legmodernebb szerkentyüit.Nem is lenne gond ha ezeket rovarok vagy rágcsálok pusztitásárra használnák.Sajnos ezek mind az emberi gyülölet cselekvő eszközei amik egyes földrészeken millió számra szedik áldozataikat.Elnémult a fegyverellenőrzési diplomácia.A fegyverkereskedők mint valamikor a rőfösök kinálgatják halált hozó áruikat,kimélve földrészüket évtizeden vagy évszázadokon keresztül

De nem elhanyagolható az a szempont sem hogy  a világ hatalmasai átterelték saját kontinenseikről a hadszinterek halálmezőit.megkimélve magukat a megismélődő világháboruk szinhelyét olyan kontinensekre, ahol a sors olyan fajokat nemzeteket éltet akiket a történelem nem kényeztetett egy jobb lét örömeivel.Ott aztán folyamatosan, gátlástalanul folyik a  vérontás .Ott a cápák kipróbálhatják legujabb  játékszereiket hol egyik népet hol másikat biztatva a kölcsönös megsemmisitésre, közben megtépázva lehetőségeiket egyetlen létalapjuktól a kőolajtól.A fegyverkovácsok menekülésre kényszeritik az élhetetlen állápotok ádozatait,akik aztá a nyakukba veszik a nagyvilágot békésebb vidékekre.Akik átkerülnek a nagy vizek megpróbáltatásain azok  az idegen földrész diplomáciainak a vitustáncainak áldozatavá válnak vagy bőrszinük,vallásuk társadalmi helyzetük miatt.

Hát barátaim igy töltöttük a xx század jó részét és töltjük a xxi-század hajnalát a fegyverkovácsok,és kereskedők mindenféle kéjelgéseivel,a más bőrszinüek szülőföldjének vérükkel való áztatásával,a menekültek tetemeiknek a tengerek hullámainak lebegésével vagy a más foldrészek roszizü acsarkodó diplomáciájának kiszolgáltatva.

És mi „keresztények” most kezdünk a fegyvergyártáshoz !!

 

 

 

GONDOLKODÓ EGY IDŐSZERÜ KÉRDÉSRŐL….

Benünket Szatmáriakat és Szatmárhegyieket érzelmi világunk egyöntetü   méltányossága kötelezett Páskándi Géza emlékének ápolására.A társadalmi lehetőségeink  velünk Szatmáriakkal léptették meg az első lépést a Páskándi Baráti Társasaság megalapitására.A két évtized   arra kötelez hogy az érdemleges hagyatékává tegyük ténykedéseink fonalát azok részére is akik bizonyságot tettek tetteiken keresztül a gondoskodás méltóságára.Tényszerü érvelések alapján uj választásokat  javasolnak a  Szatmárhegyi székhellyel,a Páskándi Géza Baráti Társaság méltányos   müködésének biztositására./ez nem zárja ki mindazok  érdemi munkáját akik döntő jelntőségü tevékenységet,áldozatot hoztak  a közös emlékezések nemes ügyéért.   Husz év  méltó emlék ápolása után a Páskándi Géza örökségét,felépitve,  a Szatmárhegyi magyar közösséggel  szimbolumává avattuk Pűkándi Géza kivételes emberi értékeit.A minden évben tartott megeemlékezések,tudományos és kulturális rendezvények, a szülőháznál állitot emléktábla,. a szoboravatás és mindmegannyi teendővel amit közösen végeztünk a Szatmáhegyiek szerető hozzájárulásával váltottunk valóra. Páskándi Géza hites alkotása az összmagyarság közkincse és visszavonhatatlanul a tietek is a szatmáhegyieké,ahogyan volt ez a miénk is évtizeeken kersztül.

Ezen  a helyen a szülői háznál tért vissza Páskándi Géza közénk,ez jelentette a kezdetet az ö hagyatékának ápolásához.Ide zarándokoltunk minden évben,hogy emlékezzünk,itt csengett a fülünkbe először a Páskándi verseket szavaló gyermekek üde hangja.Itt érlelödött az a gondolat és szándék is,hogy mellszobrot állitsunk neki,mert Szatmáhegy,századokra visszatekintő történelmében egyetlen magyar szimbólum lett,helyi társadalmi értékrendjét tekintve.

Szimbólum,jelkép nélkül nincs nemzeti öntudat,emberi méltóság vagy reménysugár a fennmaradásunkhoz-a szimbólum-időtálló nemzedékeken átivelő,érzelmileg,erkölcsileg fenntartó,felemelő erő egy közösség életében.

Jól eső érzés,hogy mi mindannyian Páskándi Géza barátai és tisztelői,adott történelmi időben és körülmények között felismertük ezt a tényt és igyekeztünk átörökiteni az elkövetkezendőknek hogy ápolják tisztességgel.

Ez  Páskándinak legigazabb Panteon-ja,ahol a legtöbb emlékezést és szeretetet kapja-időben és hallhatatlanságban.Most már itt van az övéi lözöt a hüséges szülőföldjén.

Ápoljátok olyan tisztessággel emlékét mint ahogyan ezt Ő véste szülőföldje emlékét az egyetemes magyar irodalomtörténetbe.

Bauer Béla

Szatmérnémeti.Május 15-én

 

 

 

EMLÉKEZÜNK DR.NAGY BÉLÁRA.

 

Tiz éve távozott közülünk szeretet és nagyon tisztelt kollégánk,barátunk iskolatársunk Dr Nagy Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szatmári születésü kiválósága.Olyan tiszteletet vivott ki az Erdélyországi magyar orvostársadalomban ami kiemelte és tisztelettel emlegette nevét úgy a szakmai körökben mint betegei között.Életmüve elismeréséként 2o1o Május 14-én a Magyar Egészségügyi Tanács Tudományos ülésszakán,buszuztatta és egyben megemlékezést tartott életéről és munkásságáról.A bemutatott dolgozatomban igyekeztem minden érzelmi rezdülését közös sorsunknak,mély emberi alázatát,hivatásérzetét és nehezen utánozható emberi kvalitásait,az őt megillető méltányosságát betübve vésni azért is, hogy az utókor számára megőrizzük értékeit.

 

Felidézek néhány gondolatot a bemutatott eláadásomból-

“Vannak emberek akiket bármilyen munkaterületre sodorjon az élet.beverekedik magukat az élre.Ők azok akik nyughatatlanságukkal olykor,kényelmetlenek,

akiknek pontossága és kitartása idegesitő lehet,hisz gyengeségeinkre,emlékeztetnek,akik nem taktikáznak az életnek nevezett szinjátékban,s ha szót kapnak azt mondják amit a közösségi érdek diktál, s nem pedig azt ami a perc, pillanat mint magán személyeknek éppen jó/bb/Ezek az emberek élő felkiáltójelként vonulhatnak végig a közös szintereken, s ki tudnak bányászni magukból annyi erkölcsi energiát,hogy tartásuk,ne lazuljon el akkor sem, amikor éppen az avatatlanok át akarják sodorni őket, sorsuk árnyékos oldalaira.

Vannak emberek akiknek csendes szava és áldozatkészsége felér mások kemény hangoskodásával

,kikről nézésük, puszta létük hirdeti hogy itt vannak és velük számolni kell.Vannak szóval erős jellemek.

Ilyennek éreztem én mindig Dr.NAGY BÉLA barátomat,kollégámat és magyar sorstársamat.

Mi mindketten itt születtünk,itt éltük le életünket és mondhatom azt, hogy itt ebben a megyében

hivatásunk mély alázatával istápoltuk anyák és gyermekek bajait megőrizve a végvár magyarjainak tisztességét

Ebben a városban,a kárpátmedence északi csücskének a fővárosában,Szatmárnémetiben, annak idején a -Szabad Királyi Városban- vivtuk meg a magunk sajátosan nehéz küzdelmes napjait.

Majdnem száz év távlatából mondohatom hogy már anyáink iskolatársak,barátnők voltak amint erről ez év márciusában tájékoztattál-hogy találtál egy képet kettőjükről és nekem ajándékozod.

A kor akkori érzésvilága,erkölcsi rendje,hite

haza és szülőföld szeretete,már akkor beivódott erkölcsi énünkbe, és végigkisért mindaddig amig el nem hagytál bennünket,hogy morzsoljuk hátralévő napjain-kat,mint nagyanyáink a rózsafüzért.

Ők-és mi, még nagy gonddal ápoltuk történel-

münk ismérveit.Nem tudunk,nem akarunk megszabadulnini Tőlük.Mindketten sok más barátunkkal tettünk is ezért.

Mi meg kellett küzdjünk még egy megfellebezhetetlen ténnyel-mégpedig azzal—hogy senki nem lehet könnyen próféta saját hazájában-Ez egy átkozott embertpróbáló mondás azok számára akiknek sorsrészül juttatot.

Akiknek beivódott- génjeikbe- a bizonyitási kényszer,hogy állandóan érzékelteted,hogy létezel és veled midenkor számolni kell.A tudat, hogy megfelelj a gyökereid elvárásainak,hogy törzsed erős lesz és magasra nő.A botladozások kegyetlen,kiméletlen útvesszői,a talpraállási megpróbáltatások és végül az újrakezdés és épitkezés az alapoktól kezdve.

Végül a keserüség hogy a rádszabott,rövid évek során,többször lerombolják,gyermekkori homokváraidat,illetéktelen mocskos kezek, és felnőtt fejjel úgy kell alkossál hogy mindezek ellenére-kitüzd a zászlót-még ha megfakulva,megszaggatva is,itt saját szülőföldeden.

Gyakorlatilag életünk bizonyitó értékének ez volt a másik szintere-a lokálpatriotizmus a történelmi igazságkeresés.

Valaki azért mindig bedobta a mentőövet-hogy partra vergődjél-Egy szerető,életednek tartalmat követelő család,egy iskola a maga történelmi erkölcsei-vel ,rendjével az autentikus értékek felismeré-vel,gondozásával és nem utolsó sorban hogy teljesitményed örömélményhez juttat már gyermekkorodban.

Ez az iskola, kötelez arra hogy tarsolyodban hordoznod kell a- ketyegő órát- és egy életen át becsü-lettel ,tisztakezü munkával,egyenes gerinccel,hittel épitkezned kell az igényelt predestinációd kiteljesitésére;”

 

 

 

AZ ALKOTÁS LÉPTÉKEI HATÁRTALANOK.

A Kölcsey Kollégium Páskándi szobrának avatása alkalmával elhangzott beszédemet követően, egy magyar nyelv és irodalom tanár (G. István)hozzámlépett és a következőket mondta szinte elismerőleg: Végre van egy ember, akinek van bátorsága említést tenni a Lókertről Páskándi  Géza élettörténetével kapcsolatban. Mellbevágott a kijelentés hiszen Géza soha nem szégyelte társadalmi hovatartozását.  Olykor mint szemlélők jókat mulattunk,  a szatmári korzó vasárnap délelótti divatparádékon, Gusztin a szatmári divatkirályon és purdés diszkiséretén no meg a  többi divatmániáson..

.Valószinünek tartom hogy az irodalmi konkurencia egy bizonyos rétege szándékozott osztályositani Gézát. Azzal tisztában voltunk – a Hídontúl,  az akkori peremvidék – a város  egy bizonyos táradalmi rétegének, lekicsinylő arisztokrata cinizmusával,ha nem is nyiltan de Szatmár város kis szegénytelepének számítottunkk.

De mi ott születtünk ,0nnan hoztuk élményanyagunkat gyermekkori örömeink felejhetetlen emlékeit a Kubik,a Homoród,Szamos kalandvilágát a kisállattenyésztés örömeit, a bugylibiskás csereberéket. A Dohánybeváltó, .a Nagycsaládosok telepe: az Oncsa- és a Gőzfűrész telep, a Kubik, a Lókert, a Biki tér, a Zsadányi úti Kereszt, a Farkas udvar zsellértelepe stb szomszédságában. Tény az, hogy Szatmár város népességének egy jó része itt élt, s nagyon sokan voltak közöttük, akik fizikai munkából tengették életüket (ha egyáltalán volt munkájuk),  Tehát a közeg, ahol Gézával éltünk, miért jelentene egyáltalán elmarasztaló hátteret vagy szégyelni való foltot egy zseniális ember élettörténetében ? Meg vagyok győződve, hogy írói élményanyagának háttere a szatmárhegyivel kiegészítve innen is számazik. Gyermekgyógyászként mindig tekintetbe vettem a gyermekkkor közegének a ráhatásait az alkotó készség hátterének és minőségének a megítélésében.

A bemutatott képeken sszépemlékü gyermekkorunkat megörökitő képeink.

GONDOLKODÓ
Csupán azért kontárkodom az írás berkeibe, mert a betűbe vésett gondolataim,érzéseim közlése minden alkalommal felszabadítják az éppen aktuális érzelmi
vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti szeretetemet és szabaddá tették mindezeket. Nagyrészt érzelmi töltetek uralják a mondanivalómat. Nem a bitang ármánykodás szelleme uralja az alaptónust hanem a köz kimondott vagy elhallgatott társadalmi igazságait akartam szolgálni ami nem mindig sikerült a monoton sztereotip történelmi beivódások miatt.
Szakbarbár életutam nem engedte meg hogy hetvenkedni merjek az irodalmi berkekben,mert a száz milliónyi látogatója szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívánnak. A történelem kíméletlen. veszejtő útjai annyira kiszámíthatatlanok, főként az emberi faj sokszor megfoghatatlan vagy elképesztő, erkölcstelenségét figyelembe véve,hogy valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit közülünk senki sem fogja megismerni, de sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást, elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk a sors. Az örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben
ADJA AZ ÚR NE IGY LEGYEN !!

 

 

 

 

1oo MILLIÓ LÁTOGATÓ,246 ORSZÁGBÓL.

Itéltessék meg életmüvem értéke azok által, akiknek bármilyen természetü javára szolgált.!!

Ez volt a zárógondolta Képes Gyermekgomdozási Encilopédiámnak aminek ihlete  Pápai Páriz F,erenc hires Erdélyi magyar orvostudós Pax Corporis/169o/ cimü müvének bevezetájében irt- “Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak, s gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”.

Való élet,mindennapi keserveinek észlelése a hosszu évtizedek a beteg gyermekek ágya mellett szerzett tapasztalatom és mindennemü élménynyagom  vezetett arra a gondotra, hogy vannak még ma is számosan akik igényelnék egy segitő kéz melegét.

Ez volt a döntő érv amiért 2010 December elején inditottam útjára az egyéni BLOG lapomon Enciklopédiámat,azzal a céllal hogy azt a szerény tenyeres-talpas munkámat minden arra utaltnak felajánljam.

Nehéz szivvel álltam egy ilyen jellegü és nemzetközi horderejü megmérettetés elé, mert egy sikertelenség erősen rányomta volna bélyegét az eddigi létem,konok munkájára. A sok kétkedésre, ami bennem élt,a számottevés a köz előtt,az elfogadás ténye a saját rendem képviselői által úgy hazai mint nemzetközi szinten,nehéz volt kivárni a választ.. Hatalmas és áldozatos munkát végeztem amit csak az tud felmérni akinek ilyen élményanyaga van.Úgy érzem hogy áldás kiséri mindennapi munkámat és ezért boldog vagyok.Mindennemü törekvésem az volt hogy hasznára legyek irásaimmal az arra igényt tartó kollégáimnak,az édesanyáknak gyermekük nevelésében,gondozásában,.És végezni fogom ezt tevékenységet amig megbecsülendő,hasznos gondolatokkal szolgálhatok anyáknak,kollégáknak,minden érdeklődőnek.

Másrészt,éreztem azoknak a hosszú évtizedeknek a gyermekgyógyászatba vetett hitét,önfeláldozó munkáját,nem teljesen kiteljesedett segiteni akarását amit még el kell végeznem.

Úgy érzem mégis megérte-a sors- megágyazta nyugalmamat-a statisztikai mutatók ilyen mérvü kivételes értékei emelték az országban a szakmai tisztességemet,és megerősitettek a nemzetközi gyermekgyógyászati szakirodalom érdemleges alkotóinak az adattárában.

Tulajdonképpen az egész szakmai pályfutásom papirra vetett munkája fellelhető de főként, az utóbbi 8-1o évben már kellő tapasztalattal és nagyon nehéz, kemény munkával végeztem el ezt a feladatot.

.

MINDENÉRT MEG KELL KÜZDENÜNK

 

Tovább kell mennünk az úton... akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el... mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célj

FÉLELMEINK ALKONYA VAGY REMÉNYEINK

HAJNALA.

Latolgatom magamban hogy az elkövetkezendő napokban az Európai Parlamenti választások valóban “törénelmi” jelentőségüek,vagy a politikai,ideológiai néma kacsák serkentésére szolgáló kitaláció.

Mint megannyiszor az enyéim és saját élményanyagomból meritgetek megbizható ismereteket és nem  az éppen aktualizált meghatározott bárminemü  céllal megrendelésre készült  forrásanyagokat használom-

Ezeknek a választásoknak a “Történelmi” minősitése az igazságkeresés mezsgyéire terelte gondolataimat és Európa viharos,vérrel áztatott történelmén /köztük az őseimén is/ kezdtem el szeletelni földrészünk sorsát-

Aztán tolongtak a kérdések a csontos dobozomban-

-Miért kellet elmenekülni őseimnek dél-németországból a századokon át zajló franko-germán háboruk rémtettei elől,Károlyi gróf birtokaira

-Miért kellet nagyszüleinknek és szüleinknek vérrel áztatni  Európa földjét az első és második világháboruban-

-Miért kellet a mi generációnknak ,tanuja lenni a mérhetetlen emberi áldozatoknak,és átélni az elmebeteg diktátorok hátborzongató hatalmi kényszereik morbid eszmevilágát.

-Miért kellett már gyermekkorunkban az emberi tetemek létezésének okaival szembesülni,a rokonainkat elveszteni a fronton, az orosz szénbányában.

A megsemmisitett emberi javakat az enyészet kukáiba dobni

-Miért pecsételtek meg emberi sorsokat,elnémitva generációkat faji megkülönböztetések alapján

-Miért szerveztek az emberiség történelmében egyedülállóan haláltáborokat ,és lehetne sorolni

Az Európai Unió abból a célból jött létre, hogy véget vessen a szomszédos európai országok közötti véres háborúknak, amelyek közül a legrettenetesebb a második világháború volt.

Összegezve meggyőző értékü élményanyag a történelmi jelző  annál is inkább mert a 7o év békés léte Európának időt adott arra a gondolkodás módra hogy a Charles De Gaulle és Kondrád Adenauer által lefektetett Egyesült Európa/1963/  habár sokszor ellentmondásokkal tüzdelt elképzelt eszméi, még indig az emberi gyarlóságok vésztjelző “nemzeti  demagógiája” veszélyezteti,és ismét a történelem palatáblájára került.Ezzel meg  bontva földrészünk békéjét,és a félelmeket elkerülő világát.Európának elege van a még most is uralkodó vadorzokból./Putyin,Erdogan, Lukasenko/De ettől talán még nagyobb veszedelmet jelentő részesei a történelmi igazolásnak az alapelveket durván áthágó,és most már csirázó eszme és rendbontó alkalmi hataloméhes megszállottai/Salvini és barátai/Ezek arra törekednek hogy a hiszékenység sokszor naivitásig terjedő gyengeségeinket kihasználva az Európai történelem kerékkötőivé váljanak.

VIGYÁZZUNK EURÓPA ÉRTÉKEIRE!!

Dsida Jenő: Sírfelirat

 

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
 

1935. július 9.

 

Az alkony sürüjéből  üzenem !!

 

Már rég tul vagyok a bárgyu ideológiák,bálványimádások egysiku eszmevilágán sőt kegyelem döfésein is.Azok akik osztogatjak a magyarságtudatot , és annak birtokosaiként viselkednek és a közösségi kirekesztés alattomos hirdetói sokszor végrehajtói még mindig ködösitik a közossgi tudatot még most is földrészünk egyértelmüen javunkat szolgáló törekvéseivel mennek  szembe  .Egy olyan  a tudatálapotba szándékoztak terelgetni amit ugy éreztem hogy egy egyeduralmi kényszer visszatérő réme csak éppen   javitott kiadásban.  Úgy éreztem kezdettől fogva hogy a hamis,öncélú törekvések , a történelem itélőszéke fog itélkezni a nemzeti erkölcsiség feddhetetlen szabályai szerint. Vagy egy más természetü kibuggyanó szégyenteljes átok fogja kimondani az igazságot.Lévén hogy a többi embertársam sem született néma kacsának megszólalunk azokban a helyzetekben amikor ugy éreztük hogy a tyúkszemünkre léptek.Az ellenvélemények legszemérmesebb kimondása vagy leirása után következtek  a nemzettudatot hiányoló érdemtelen besorolások,amik ki kell mondjam őszintén megviseltek velem együtt számos magyar embert.De lelkük rajta,mert a megérdemelt következmények hatásai utólag rajtuk  csapódnak le.

Ez az érdemtelen emberi  besorolásom megviselt.De tudatában vagyok annak hogy minden gyarlóság tiszavirág életü, és el jönnek a segitő meleg kezek.

A BEJEGYZÉSEIM VILÁGSIKERÉNEK EGY MEHATÁROZÓ OKA.

“ A vizuális típusuaknál, a bevillanó képek még a legapróbb részleteket is tartalmazni fogják.”

A hat évig tartó egyetemi tanulmáyaink alatt talán a legnagyobb hiányát az illusztrativ fotó anyagok hiánya képezte.Mi a vizualis tipusu lények szinte nem tudtunk rögziteni.Mi csak a kurzusokon az általunk készitett jegyzetekből,vagy az átkozott litografált jegyzetekből,sajátotittuk el az orvostudomány iemereteit.Mikor megjelentek a modern idők képkészitő,képalkotó lehetőségei nem tudtunk betelmi a hiányaink bepótlásával.Aztán az is egy létező valóság hogy az emberiség 8o% vizuális tipus. és igényli a lehetőségeket a bárminemü elsajátitás megkönnyitésére.

Amikor hozzá kezdtem az orvostudományi szakirói ténykedésemhez elsősorban arra törekedtem hogy minnél több és jobb minőségü foto illusztrativ anyaggal gazdagitsam bejegyzéseimet.Gondolom hogy a ma már 1oo milliót meghaladó látogató száma ielentős része is ennek köszönhető.1o ezer fölött van a száma a kütyünbe gyömöszölt fotóknak a száma.Sokszor kétségbejtően nagy áldozatokkal tudtam elérni ennek a négy kötetnek az elkészitését.

ELÉKTÁR

 

 

Amikor 2o1o április 22-én, 7oo kollégám előtt olvasták a –Laudációt-életem munkájáról,végigvonult egy érzelmi, de mégis reális áttekintés életutamról, megkezdve a génjeimtől amiket kölcsön adott a lét, hogy majd jó kamattal behajtsa rajtam a járadékot.Az adomány és visszatérités közötti idő amit már én uraltam sorsomat-elsősorban a kitartó hiteles munkámmal,felelősségtudattal,hites  gondolattaimmal.  Hogy minden reménytelennek tűnő helyzetben az egyetlen visszatérő már,már morbid gondolatom az volt-hogy utoljára még megkapaszkodok-Ez a kimondhatalanul vérmes remény, amit édesanyám sujkolt belém-hogy életemnek ez az egyedüli lehetséges értelme és méltányos fohásza.

Igy csepegtettem nap mint nap a cseppeimet a tengerbe-az Értől az Óceánig.,hogy a végén megnyugvással álljak ki és boritsam az asztalra

jövedékemet.Úgy hiszem hogy a teremben lévő kollégáimnak nem kell ecsetelnem a társadalom gyarlóbb felének álnokságait,a történelmi időszakok hol feléledő,hol virágzó hitványainak szertelen rosszindulatát. Ők ugyanezeket megélték.Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.Nagy elődeink ezen gonlatait szem előtt tartva igyekeztünk megőrizni méltóságukat és tartalmi hallhatatlanságukat.

 

 

A POLITIKUSOK SZINTE NAPI ERKÖLCSI ÉS TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ TÖRÖLTÉK ORBÁNT AZ OXFORDI

DICSŐSÉGFALRÓL

Oxfordban visszaminősítették a magyar miniszterelnököt

 

veszport.hu 2014.08.04.10:58

Az intézmény sajtósa elismerte, hogy direkt távolították el a nevét a büszkeséglistáról.

Orbán Viktor 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.

A magyar miniszterelnök neve szerepelt az egyetem honlapján található Famous Oxo­nians (híres oxfordi diákok) listán is. Olyan előkelő társaságban volt, mint például Naruhito japán koronaherceg, több államfő és kormányfő a világból, Nobel-díjasok, a Monty Python-os Michael Palin, Stephen Hawking vagy éppenséggel Hugh Grant.

A Borsnak tűnt fel, hogy eltűnt Orbán Viktor neve a listáról, megkérdezték az egyetemtől ennek az okát. Az intézmény egyik sajtómunkatársától azt a választ kapták, hogy rendszeresen felülvizsgálják a listát, és nemrég döntöttek a kurtítása mellett, amikor új honlapra költöztek. Hogy miért éppen Orbán nevét törölték, arra nem tért ki. A lap megnézte azt is, hogy kik estek még a rövidítés áldozatául. Mint írják csak néhány nevet töröltek, elsôsorban olyanokét, akik már régen elhunytak, mint például Dudley Moore színész.

! 

AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KÜSZÖBÉN ÁLLVA……

 

A francia Saint-Simon és Augustin Thierry 1814-es,” De la réorganisation de la société européenne” c. esszéje egy parlamentáris alapon működő európai föderáció lehetőségét vázolta föl.

Winston Churchill 1946. szeptember 19-én Zürichben beszédet mondott, melyben szorgalmazta az Európai Tanács létrehozását és a francia-német kibékülést. Az Európai Egyesült Államokat az ENSZ égisze alatt és laza szövetségként képzelte el.

Az eltelt századok alatt hiábavaó próbálkozásnak bizonyultak Európa nagy gondolkodóinak ,hunánus érvelése aaz Európai egység szükségesége mellett mert a kor hatalmasai uralkodók,elmbteg diktátorok vérszomjas eszmevilága megakadályozta ezeknek a törekvéseknek kiteljesedését.

Mi kárpátmedencei lények  ugyancsak századokon keresztül fojtogattuk egymást a történelem vadorzóinak kénye kedve szerint,és igazodva szolgai sorsunk genetikai tényét a világ előtt.Hetven éve már nincsenek se vitézeink se hőseink de nincsenek se hadiárváink,özvegyeink,hadirokkantjanik sem,mert megvalósultak azok a százados  törekvések amiket  kieszközöltek Európa népeinek nems lelkü vezetői sokszor  tüllépve a nemzeti szüklátókörü ellenállásokat is..Mindezeket annyi küzdelmekkel történelmi lemondásokkal amik páldaértéküek maradnak a emberiség történelmének arany könyvében.

Ma itt állunk a jelenkor történelmi küszöbén mint az Európai Unió tagjai és bizakodással tekintünk az Európai Egyesült Államok meghittebb,biztonságosabb,békésebb jövője felé,ami megérdemelt méltányossággal irányitja saját és utódaink sorsát.Holnap 5oo millió ember szavaz a foldrészünk jövőjéről

Azok akik nem tanultak a nemzetek és egész nemzedékek keserü sorsából és a történelem maradék szemétdombjain kakaskodnak , volt kellő idejük felmérni a társadalmi lét mai igényeit.Ezeknek pedig csak azt tudjuk mondani hogy “le is út meg fel is út”

A bemutatott kép- A francia Saint-Simon 1814.

HÉT HÓNAP MEGRÓBÁLTATÁS

 

KivéteLes idegrenszeri alkattal

kell megáldja az Úr azokat. akik átélői lesznek az elkövetkező 7 hónap balkáni stilusban lefolytatott 4  választásának

Vörös/szociáldemokrata/ és narancs színű/istenfélő konzervatív/ jelmezekben,az eddigi történelem minden elképzelhetetlen átkát egymásra szórva küzdenek az eljövendő hatalomért/börtöntöltelékektől kezdve a klérus felkent szolgáikig-sőt olykor még az ősfoglalkozású volt nemes szüzek is bevetik a bájaikat..

A háttérben mind a két tábor-ezúttal nem zsíros kenyeret és teát osztogat hanem,az alkohol szelektált agybomlasztóit,6 hetes malacokat,halat a deltából,savanyu cukorkára való pénzt,gazdagabb tájakról.

Talán nem is annyira az áldemokráciák haszon élvezőinek szertelen tulkapásai hanema hazudozás,anyázás a még mindig uralkodó balkáni sztilus,..a nemzeti demagógia, ,az igérgetésk ellenőrzhetelen hátterével,az idológiák katymatag módon átpasszirozott  félrevezető jelszavaival. A hangulat olyan, mintha egy elme-intézetből szelídebb fajtájú esze ment csoport szabadult volna ki jótékonysági akció céljából,és a többi futóbolondnak is besegítsenek , azért hogy senki sem maradjon normális drága hazánkbanMert egyesek fejében az a gondolat is megfordult hogy mi a fennkölt jogainkkal beüljünk a diliházba és a kiszabadultak a hatalomba.-

2O25- HÁROMSZÁZÉVES LESZ

SZATMÁRHEGYI-DÓNÁT KÁPOLNA

Augusztus 7-én ünnepli az egyház Szent Dónát vértanút, akinek a néphagyományban a szőlőskertek szentjeként és a viharkárok ellen védő szentként maradt meg az emlékezete.A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye területén az első kápolnát a szent tiszteletére Erdődhegyen Gróf Károlyi Sándor építtette 1725-ben, a Rajna vidékéről idetelepített svábok lelki épülésére. A kápolna az idők során változatlanul a környékbeli katolikusok szeretett imahelye maradt, de állaga leromlott, teljes felújításra szorult. Ezekre a javításokra az elmult évben került sor.

 

 

AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KÜSZÖBÉN ÁLLVA……

 

A francia Saint-Simon és Augustin Thierry 1814-es,” De la réorganisation de la société européenne” c. esszéje egy parlamentáris alapon működő európai föderáció lehetőségét vázolta föl.

Winston Churchill 1946. szeptember 19-én Zürichben beszédet mondott, melyben szorgalmazta az Európai Tanács létrehozását és a francia-német kibékülést. Az Európai Egyesült Államokat az ENSZ égisze alatt és laza szövetségként képzelte el.

Az eltelt századok alatt hiábavaó próbálkozásnak bizonyultak Európa nagy gondolkodóinak ,hunánus érvelése aaz Európai egység szükségesége mellett mert a kor hatalmasai uralkodók,elmbteg diktátorok vérszomjas eszmevilága megakadályozta ezeknek a törekvéseknek kiteljesedését.

Mi kárpátmedencei lények  ugyancsak századokon keresztül fojtogattuk egymást a történelem vadorzóinak kénye kedve szerint,és igazodva szolgai sorsunk genetikai tényét a világ előtt.Hetven éve már nincsenek se vitézeink se hőseink de nincsenek se hadiárváink,özvegyeink,hadirokkantjanik sem,mert megvalósultak azok a százados  törekvések amiket  kieszközöltek Európa népeinek nems lelkü vezetői sokszor  tüllépve a nemzeti szüklátókörü ellenállásokat is..Mindezeket annyi küzdelmekkel történelmi lemondásokkal amik páldaértéküek maradnak a emberiség történelmének arany könyvében.

Ma itt állunk a jelenkor történelmi küszöbén mint az Európai Unió tagjai és bizakodással tekintünk az Európai Egyesült Államok meghittebb,biztonságosabb,békésebb jövője felé,ami megérdemelt méltányossággal irányitja saját és utódaink sorsát.Holnap 5oo millió ember szavaz a foldrészünk jövőjéről

Azok akik nem tanultak a nemzetek és egész nemzedékek keserü sorsából és a történelem maradék szemétdombjain kakaskodnak , volt kellő idejük felmérni a társadalmi lét mai igényeit.Ezeknek pedig csak azt tudjuk mondani hogy “le is út meg fel is út”

A bemutatott kép- A francia Saint-Simon 1814.

GONDOLKODÓ.

A gyermekkori képzelő erő olyan bizarr képletekkel lep meg bennünket amkor feltesszük nekik a kérdést hogy mi akarsz Te lenni,hogy meghaladja a képzelőerőnket az adott válasz Nálam nem kellett keresgélni a meglepő válaszok hátterét.Az Én esetemben ez tiszta ügy volt.Én cipész akartam lenni, ezt közöltem is a környezetemmel egy improvizált kötényt ,magam elé kötve amin a “suszter” felirat szerepelt. ákom-bákomos betetükkel.Édesanyám mosolyogva csak ennyit mondott na még csak ez hiányzik apád szabó te meg a cipész mesterségről álmodozz.

De nekem töretlenül Petrucz Feri  bácsi volt a “totum faktum” a nagybányai út sarkán a cipészmühelyével ahova a család cipőit hordozgattam javitani.A megkapó okok még most is mosolyra késztetnek pedig abban a korban igen tetszetősnek vonzónak tüntek.Mert Feri bácsinak volt egy fekete idomitott csókája “vörös sipkával” ami talán már akkor elvi állásfoglalást jelentett,énekes madarai,mindenhez értett ,mindenről volt véleménye,sőt engem is megkérdezgetett bizonyos esetekben, a dolgok folyásáról nem ugy mint otthon az enyéim akik kurtán furcsán elutasitották az alakuló véleményeimet azzal az indoklással hogy te még “tejfeles száju” vagy és hallgass. Nem lettem suszter mert vagy már magamban hordoztam vagy belémköltöztek az alkotás  génjei amik

az alkotó munka kényszerei közé terelték sorsomat.

No meg aztán vátozott a világ rendje is.

Az egyik keresztfiamnak/1o éves/tettem fel ezt a rutinkérdést -Sanyika mi akarsz te lenni-a válasz határozott és megfellebbezhetetlen

len volt. Szabó  bácsi akarok lenni. Kérdés miért Sanyika? viszontválasz-mert ő tudja hogyan kell pénzt csinálni-.

Lehet hogy az elkövetkezendők Sanyikát fogják igazolni mindvégig, amíg nem lesz emberibb arca ennek a világnak.

Mert sajnos elszemélytelenednek a kiváló szellemi értékeink,az ügyeskedők karmai között vergődve szellemi és erkölcsi létük nagy ellentmondásaival.

 

 

A PÁSKÁNDI GÉZA BARÁTI TÁRSASÁG

SZATMÁHEGYEN

Dr.Bauer Béla orvos kezdeményezésére Páskándi Géza volt osztály és iskolatársainak,barátainak és ismerőseinek egy csoportja a korán elhunyt költő és drámairó egykori iskolájában megbeszélést tartottak.

Valamennyien egyetértettek abban,hogy ezentul évenként megemlékeznek a Kossuth dijas költöröl és drámairól és folyamatosan ápolják  szülőföldjük szülöttjének emlékét

Tagjai közé a társaság elsősorban is azokat várja,akik személyesen ismerték Páskándi Gézát-és a költő szűkebb szülőföldjén élnek,vagy onnan származtak el.Rövidesen a kört ki akarják terjeszteni a Kolozsváron,Bukarestben és Budapesten barátokra,ismerősökre is ,mindazokra,akik/akár ismerték a költőt személyesen,akár nem./cselekvően részt kivánnak venni Páskándi Géza szellemi hagyatékának ápolásában,népszerüsitésében

A Páskándi Géza Baráti Társaság Dr. Bauer Béla orvost választotta meg elnökéül.

Husz év távlatából tiszta szivvel állitjuk hogy fogadott küldetásünket élvégeztük

Emléktáblát,szobrot,évenként ünnepi emlékezéseket tartottunk.Szimbólumot állitottunk a Szatmárhegyi magyar közösség számára akik ezt méltó hozzájárulással kiérdemelték.Az emberi sors a sorainkat sem kimélte.Az alapitó barátaink eltávoztak közülünk, szerető hálánktól övezve.

De Páskámdi Géza emléké nem válhat a kegyetlen idők martalékává.Az Ő életmüve örökértékü és nem generációs kérdés.A személyes vélemányem hogy a Pákándi Géza Baráti Társaság hagyomány örző feladatait a Szatmárhegyi magyar közösség ápolja megőrizve annak tisztességét elődeihez méltóan.

 

Szatmánémeti 2o19.Junius 3-án.

Dr. Bauer Béla

a Páskándi Géza Baráti Társaság elnöke,

 

 

PARLAGI. HÁBORÚ A MAGYAR           TUDOMÁNY ELLEN.

Vak erők pusztítanak maguk körül mindent – az MTA és a tudomány szabadságáért tüntettek

 

Nem a tudomány világának kiemelkedő személyiségeitől származó idézetekkel  kezdem soraimat,hanem a szomoru valóság hátborzongató látványa amit a T.V.képernyői vetitettek a nagytömegü Budapesti tüntetésről/2o19.Junius 2,/

a M.T-A-szervezésében.Ezrek és ezrek tömege/fehérfejü tudósok,kutatók.jövőbe tekinő fiatalok /kényszerülnek arra hogy a XXI-dik század hajnalán próbálják meggyőzni a hatalmat a magyar tudományos élet évszázados,jogairól,ténykedésük fontosságáról,és hivatásuk tisztességéről.

A regnáló hatalom miután nemzetközi szinten páratlan módon eszközeiben nem válogatva be akarja a tudomány berkeibe is csempészni a politika senyvesztő nyomorát tovább erőszakolja a lehetetlent.A cél az hogy érdemtelen módon a “nemzeti bárgyuság legelőire” terelje a tisztes hagyománokkal rendelkező magyar népet.Letarolják a magyar tudományos élet bástyáit /C.E.U.-M.T.A stb/anyagi okokra hivatkozva miközben” féktelen harácsolásuk üdvöskéiként „ágálnak a politika szemétdombjain.

Hát kik ezek az emberek ?

Azok akiknek az átláthatatlan politikai érvelés a bibliájuk-

Akik rövinadrágosan beültek a” tisztes házba” és minden politikai bohózatot végrehajtva uralják a magyar szellemiség tudattárát.

Azok akiknek a politikai hóbortokon kívül semminemü képzettségük nincsen

Azok akiknek a tudomány vivódásai ismeretlenek/se tudományos fokozat,alkotó tudományos netán kutató tevékenység,értékálló tudományos alkotás/még csak a képzeletükben sem fordul meg.

Akik gyülölik az emberi értelem nemzetéltető értékeit.

Ezek a parlagi nemtelenek  viselnek háborut magyarországon az egész világ szemeláttára, a tudomány minden nemzet számára szent ügye ellen.

Dr.Bauer Béla Ph.D.

A Román Tudósok Szövetségének tagja. 

EGY  MEGTISZTELŐ FELKÉRÉS….

Számomra felbecsülhetetlen öröm  hogy a Szatmárhegyi magyar közösség megbizásából a helyi R.M.D.Sz  szervezet az alakuló Szatmárhegyi Páskándi Géza Baráti Társaság felkért a Tiszteletbeli Elnökség betöltésére. Magyarságtudatunk,a szeretet és béke az alkotás szellemisége az emberi létünk méltányossága két évtized ténykedése amit vállvetve végeztünk egy nemes ügyért kötött össze bennünket. Mindezek olyan mélyek voltak hogy  az alkony kiszámithatatlan ösvényeit taposó valakit ilyen tisztességgel ajándékozzanak meg amit egész magyarságtudatom belátható évtizedei alatt nem éltem meg.Egy hites magyar közösség tisztelt  meg ezzel a felkéréssel az elismeréssel ami életem talán egyik  kitörölhetelen élménye marad.A közös sors  és küldetésünk nem elég motivációk egy ilyen jellegü érzelmi töltetü határozat meghozatalatához. Mert a döntő érv ilyen alkalmakkor egy élet mondanivalója, a kölcsönös emberi méltányoság felismerése,az alkotás minősége és tiszta szelleme de mindenekelőtt,az igazság érzet és felebaráti szeretett arányai.

Köszönöm Nektek barátaim, hogy  nemzeti tudatom tisztességének értékelésével  visszavezettetek közösségi hitem méltóságához..

“A REGNÁLÓK CSAK A SAJÁT KIMÉLETLEN  HADCUKAT FOLYTATJÁK A HATALMUKÉRT.  A MAGYAR LÉT TUDATOS ÉS CINIKUS MELLŐZÉSÉVEL”

M.T.A.TÖMEGTÜNTETÉS

COMMENT-

ELMEBAJOS HOBBIZÓK,ÉS OSZTOGATÓK.

Miközben a Magyar Tudományos Akadémia jóideje élet- halál harcot folytat a kormánnyal,a magyar kutatás elévülhetetlen  erdedményeinek megvédéséért és ebben a magyar történelemben szinte kilátástalan helyzetükben    128 felelős magyar tudós az Európai Néppárt elnökségéhez fordult az Európai szellemiséget a hatalomnak a tudományt mélyen sértő intézkedései miatt ./amit az anyagi jellegü okokra hivatkozva iktatnak törvénybe/ A kormány tagjai szórják a nép verejtékén szerzett  miliárdokat a határon tuli ugynevezett Sport Akadémiákra.Orbán Viktor labdarugás.Semlyén Zsolt jégkorong és ma olvasom az INDEX cimoldalán hogy Németh Szilárd a” birkozó multtal rendelkező államférfi „egy milliárd forintot szakitott le a nemzet pénzéből és ajándékozott egy Szerbiai birkozó akadémia létrehozására. .Most már határozottan ki merem jelenteni hogy ezeket az embereket elmekórtani vizsgálat alá kell vetni mert ha nem előadódhat egy olyan helyzet hogy megjelenik egy tekéző is,  ami már a normális magyar emberek fejével fog gúrigázni egy  felépitendő Teke Akadémián.

KOMMENT.

Orbán Viktor bebetonozott egyeduralmi rendszerét ami már mnnden elvi tisztességet hiányol ugy a magyar nép mint a nemzetközi diplomácia szintjén már jó ideje tathatalannak itélik meg.Mindez azért mert olyan demagóg és anyagilag kecsegtető rendszert épiett ki amivel békés eszközökkel csak egyféleképpen lehetséges változtatni-a belső bomlás elkerülhettlenül bekövetkező tényé

vel.Ez most következett be azok részéről akik már régebben magukban hordják a orbanizmus terheinek sulyát és most a nemzeti felelősség szinte holtponjára érve kimondták a magyar embereinek társadalmi és nemzeti büszkeségeik nagy igazságait.Nem láthatjuk előre hogy Obán hatalmi kényszereinek mi lesz a válasza. De azt sem hogy  a megélhetési elkötelezettek meddig képesek fesziteni a nemzetrontó hurokat.

Tisztes jobbot nyujtunk minden nemzetársunknak akik megértik a leközölt sorok,sorsunkat meghatározó mondanivalójával.

Mert elég volt !!

Nem a tollforgatás a kenyerem.Ezt a kis örömélményt az igaz,őszinte életszerü soraimnak és az emberi méltányosság tisztességének köszönhetem.Miközben ezeket a sorokat irom, arra gondolok hogy az 5o.ooo oldalnyi internetre bejegyzet irásaimból,egy oldalnyi sem került nyomtatásra,sőt a helyi magát demokratikus médiának tartó sajtó orgánum sem volt hajlandó közölni egy szót sem irásaimból.Az a megérzésem hogy a ma már  alkonyban botorkáló politikai  vezényszavak végrahajtói minősége volt a döntő.Peddig az édesanyák gyermekgondozási okulására a világ 246 országából most már több mint száz millió látogatója van bejegyzéseimnek.Sőt a Román Tudományos Akadémia orvostörténelmi részlegének elnöke is szemályes hozzájárulásomt kérte a dolgozataim közlésére.

Durva dolog ez kedves magyar hontársaim,főleg annak  aki hat évtizeden kereztül szolgálta szülővárosa beteg gyermekeine A

 

CSÁRDÁSTÓL A PÁVATÁNCIG.

 

A csárdás nemzeti táncstílusunk megtestesítője. Egységes stílusjegyei ellenére is jól elhatárolhatók egymástól az egyes táncdialektusokra jellemző csárdástípusok.A mindenkor megbizható kettőtt jobbra-kettőt balra, nem tévesztve a következő lépést.Ez  igy ivódott be a nemzetközi tudatba mint a megbizhatóság, kiszámithatóság kifejezője.Ha duhaj kedvek voltak a kisérői akkor is életszerü volt  hihetőnek és követhetőnek volt elkönyvelve.

Az uj időknek uj dalaival a “Jugendek” belekeverték a politikát a néphagyományokba is.Diadalittasan bevezették  a csárdás megbizhatósága helyett a pávatncot aminek lépésváltásai bizonytalanok külsőségekben hivalkodók,mert a stilus mutogatása riszálósan kiszámithatatlan és megbizhatatlan.Ez pedig nem a történelmi génjeink kelléktárába tartozik.Egyeseknek ez a stilus jól begyakorolt és jól bevált és a hol feje –hol az ülepe mutatványok kelletősek voltak a porondokon  gyarapitva a kivánt óhajaikat.

A mi pávatáncunknak , amit hozzá még feltupiroztunk szokatlan stilusu és nehezen megemészthető  káros külsőségekkel,  osztatlan sikertelenség lett a következménye.A “celeb pávatáncosunkat” kifütyüték a porondról,közben még a lába is kibicsaklott.   Most itt állunk megtépázott tollazattal sántikálva a porondon, a számos jóakarónk szórakozására.

Már nem elég sőt megbukott a pávatánc próbálkozásunk.Elvégre a nézők sem hülyék hogy egy sérültlábu hivalkodó megtépázott még árnyékát is vesztett élőlényt bámuljanak.

Azt várja a nézősereg is hogy egy valódi magyar forgós csárdást lásson a porondon, hagyomános nemzeti tisztességében.

BÉKE ÉS NYUGALOM SZüLŐFÖLDEMEN EURÓPÁBAN.

Az Európai Parlamenti választások eredményei hitet tettek az elődeink 1814-ben felvetett óhajai mellet.Négyszáz millió polgára Európának immár háromszáz év távlatában az egységes Európai létjogosulását igazolta szavazataival,még az éledező  gyülöletkeltők ujra képződő hangulatkeltése ellenére is.

Személyesen ugy éltem meg ezeket a napokat, mint a második világháboru végének időszakát, amikor  a béke éltető ereje kezdett el uralkodni a még mindig inséges napjaikon.

Ez a pár nap meggyőzött arról hogy Európa a szülőföldem és egyuttal a hazám is.Hogy tuléltem a mellveregeő haszonlesőknek

az álnokságait amit a “ hazafiság álnok szószártyárkodásaival” sülykoltak a köztudatba.

Most már megnyugodtam,már nem vivom a különböző társadalmi ármányok elleni csatákat,az érdemtelenek elmarasztaló acsarkodásait.Abszolut igazolt tényekkel bizonyitotta igazunkat egy egész földrész lakossága.

Nem érdekelnek a mandátumok,a tisztségviselők,a politikai pöcegödrök lakói, a készülődő haszonlesők hadainak áldatlan  küzdelmei.

Nem lelkesitenek a jövőképek csalfa igéretei sem,mert tudatában vagyok annak hogy ez egy hosszú, göröngyös történelmi út,amit még az ekövetkezendő generációknak is be kell járni.

Annyi megpróbáltatás után csak a béke és nyugalom,az otthonod,a mindennapid az emberi méltóságod és a környező világ beláthatatlan,nehézségeivel kell megküzdenünk  és nem a vérontás  vagy elképzelhetetlen átkaival való küzdelem lehet a sorstársunk.

Mert ahogyan hadirendbe álltak testvéreink egész Európában,ugy idővel ki fogják gyomlálni a gyomot az emberi társadalom soraiból is.

SEGITŐ KEZEK MELEGE

KÖSZÖNÖM MINDAZON BARÁTAIMNAK, AKIK MINDEN MEGALKUVÁS NÉLKÜL SEGITŐKEZET NYUJTOTTAK  ELVI TULÉLÉSEM AKADÁLYAIN.

AZ IDŐ IGAZOLJA ,HOGY AZ ÖSVÉNY AMINEK NYOMDOKAIT TAPOSTAM MINDANNYIUNK IGAZÁT SZOLGÁLTÁK.

VÉLEMÉNY

HAJTÉPÉS  DE FELTÉTELEKKEL…

A juniusi hónap lesz a közelmultban megválasztott Európai Parlament politikai, hatalmi hajtépéseinek  időszaka.Azt már leirtam hogy az eszmei tartalmu igényeink megvalósultak és az elődeink által kivivott történelmi uton fogunk haladni. De a mult tanulságaiból okulva élményanyagunk arra késztet, hogy a társadalmi közérzetünk javulásáért hozzá kell füznünk néhány gondoltot.

-Csak olyan emberek vezessenek bennünket akik rendelkeznek az öncéluság és békétlenség bármilyen formájának leküzdési eszközeivel.

A XX dik század történelmi eseményei felhivták az emberiség figyelmét arra a tényre is ,hogy az irdatlan emberi szenvedések okozói, az emberi elmeállapotok kóros elváltozásainak a jegyeit viselték hosszú évtizideken keresztül,meghatározva történelmi sorsunkat is.

Mert a tudományos kutatások bebizonyitották hogy az emberi elme szövevényes bozótjaiban számos esetben találkozunk “ aberrált állapotokkal „amik a társadalmakra is kiható,napjainkat megrontó magatartások eredői.

Ezért irják elő minden civilizált államban a társadalomi tevékenységek minden szintjén és foglalják az alkotmányok kötelező előirásai közé a kötelező orvosi vizsgálatok elvégzését egy adott egyén testi és lelki állapotáról amiről tájékoztatni kell a közösséget is amiben él.

A szociális érzékenység szabályaira megtanit mindenkit a népakarat,még akkor is ha hiányoes érzelmi vonalakkal rendelkezik.

MARADANDÓ ÉRTÉKÜ ALKOTÁSAIM

Az interneten történő bejegyzések értékitéletének egyik legfontosabb  szempontja a bejegyzett dokumentumok látogatotsága.A látogatottság értékrendje felmérhető hogy a cimlapon szerepel- e a bejegyzésed és hányadik helyen.Az Én “Gyermekgyógyászati atlaszom” már a 1o-dik éve megszakitás nélkül a cimlap első oldalának első helyezettje.Ez egy egyedüllálló teljesitmény aminek okai a következők-úgy tatalmilag mint terjedelemben minden igényt kielégit, teljes terjedelmében dijtalanul hozzáférhető.A nemzetközi szakirodalom ugyanis csak reklám célokra  használja a kiadványai fedőlapjait de tartamuknak tanulmányozására nagyon ritka esetben ad

lehetőséget és ha igen csak időszakonként,szórványos alkalmakkor.

Az Én elégtételem és hiánytalan örömöm az hogy a szakágazatban minden rangu fórumot megelelőzve már tiz éve a leglátogatottabb munkát helyeztem a tudományos világ asztalára.

BAUER BÉLA

EURÓPAI ÉRTÉKEK,VAGY BETEGES

ÁLMODOZÁSOK KALANDORAINAK HATALMA

Ott ül a förtelmes szakadék szélén, a pusztulás szélén, már húzza lefelé a mélység, és ő csak legyint, befogja a fülét, mikor a veszedelemre figyelmeztetik! De hát mire vár? Csodára talán? Igen, csakis így lehet! Hát nem a téboly tünetei ezek?

AZ ÁLDEMOKRÁCIÁK TÁRSADALMI TÜNETTANA,ÉS ERKÖLCSTELENSÉGE.

 

Vannak helyzetek, amikor hangosan kell kimondani az igazságot, különben nem tűnik hihetőnek.

Áldemokráciában élünk,és az igaz szó kimondása még mindig  középkori eszmei  jeyeit hordozza a “Hallgatni arany” hagyományos járandóságaival.

Ahogy mindennapi szemlélője vagyok az emberi gyarlóságok vétkes megnyilvánulásainak van egy olyan érzésem hogy a  társadalmi szervezési formák élethűen követik a kb- 2ooo-évvel ezelőtti Római birodalmi,társadalmi fonákságok élménytárát-következésképpen-ezért sorolok fel néhányat;

-kivétel nélkül minden hatalom a nép,az istenadta nép javát hirdeti és utolérhetetlen sztereotipiával,a demagógia észbontó metodológiáját használja csaléteknek

-kivétel nélkül először a saját és hozzájuk közelállók egyre szélesebb táborának a zsebét tömik –dagadtra-függetlenül a társadalom tűrőképességétől vagy léptékhatáraitól.

-kivétel nélkül az éppen aktuális ideológia vagy hatalom,nyílt vagy  leplezett cinkosaiként lopnak vagy helyesebben rabolnak még  a „végső- megoldásoktól” sem visszariadva,a tiltakozók egyre fogyó számával szemben.

-kivétel nélkül létrehozták a rabláshoz , nélkülözhetetlen összefonódásokat a- kíméletlen és fizetett végrehajtókat-fajra felekezetre,nemzetiségre való tekintet nélkül,a hit,erkölcs,család,nemzet fennkölt eszméire hivatkozva.

-kivétel nélkül minden képzeletet felülmúlva betegesen,eszköztáruk- legkíméletlenebb fondorlatival ragaszkodtak a hatalomhoz.-a HIT helyett a PÉNZ lett a lételemük mondhatnám az –Istenük-összességükben nem tiszteltek senkit és semmit az egyetemes

világlétben öntörvényűen élnek és viszonyulnak embertársaikhoz.

-az ujjfennkelt –demokratizmus- a legerősebb és legeredményesebb erődítményrendszerűk-az elvi kategóriák elkúrvulására ,a javak álcázása vagy nyílt kisajátítására,az erkölcstelenség hátborzongató kóros formáinak a propagálása,a becsületes munkával megszerzett képesités és tudás bármilyen formájának tagadása,hűbérrendszerben tartása, jól bevált sokak részére.

Tehát jellegükben,változatlanok,de eszközeikben és   kíméletlenségükben minden lételemükben hovatovább

megátalkodottabbak.

Mindez azért mert,  minden ténykedésük       tudatossága elképzelhetetlenül erkölcstelen.

 

GONDOLKODÓ

 

Nem szabadulok attól a gondolattól, hogy mi lehet az oka annak, hogy a regnáló szerény értelmi adottságokkal megáldott magyar politikusok így át tudják verni  büszke, szorgos minden történelmi időszakban alkotásra kész,kivételes intellektuális   adotságokkal megáldott  magyarokat ,ugyannyira hogy még a százados kulturális és szellemi fölény amit képviseltek a szomszédos országokkal  szemben ma már a lemaradás jegyeit viselik.Visszatérően az a gondolat kisért hogy ennek az okait  három társadalmi és törénelmi szempont tartja fenn egy a   nemzetre  nem éppen hizelgő háttérrel.. Az első a képzetlenség, a napjainknak megfelelelő társadalmi tájékozatlanság és a tudatlanság/a történelmi” zsellérsors hagyatéka” a uram-bátyám sors leképzésnek a mintája amit a mai hatalom maradéktalanul kihasznál. A másik, a beivódott politikai elvakultság, a vakhit, nemzeti demagógiájának és minden más jellegü fanatizmusának a   beágyazása a köztudatba.

Az egyeduralmi rendszer ilyen mértékü szárnyalása, lehetetlen lett volna a profitáló  német politikai és gazdasági menedzselés nélkül, aminek feltétele az volt hogy konyhakertjévé alakitsa a magyar mezőgadaságot és teljesen kiszolgáltassa egy kis ország zsenge iparát” néma kacsává” alakitva, elszivta a magyar ipar első vonalában ténykedő elitjét többszázezres étékrendben.

Viszonzásul a magyar népet tehetetlen szenvedő alanyává tette egy egyeduralmi hatalomnak és korlátlan segitségével egy egész Európa példaértékü diktaturává alakitott egy demokratikus utakon járó országot.

ÉLETUTAM-ÉLETMÜVEM
Dr. Bauer Béla ny. osztályvezető főorvos, az orvostudományok doktora. 1931 október 21-én Szatmárnémetiben született Északerdély fővárosában. Nős, felesége Bauer Emilia ny. üzemi főorvos.
Tanulmányait minden szinten magyar nyelven végezte mindvégig kitűnő eredménnyel.
Orvosi tanulmányait Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Karán l957-ben végezte. 1957-től 1961-ig gyakorló körorvos Kapnikbányán . 1962 – 1968 között gyermekgyógyász szakorvosként tevékenykedik a Szatmári Vasúti Rendelőintézetben. 1969-1972. a Szatmárnémeti járó betegrendelő gyermekgyógyász szakorvosa. 1972-1995. a Városi Kórház gyermekosztályán szakorvos. Időközben, 1976-ban a Bukarestben tartott versenyvizsgán megszerzi a főorvosi címet. Így 1976-tól főorvos, 1978-tól pedig a Szatmári Városi Kórház gyermekosztályának vezető főorvosa és metodológiai vezetője is, nyugdíjba vonulásáig. Közben 1995- 2009. a Szatmárnémeti „Karitasz Medica” járó beteg intézet gyermekgyógyász főorvosa.
Szakmai elfoglaltsága mellett számos adminisztratív megbízatásainak is eleget tett, mint a Vasúti Rendelő Intézet- , a Városi Kórház két alkalommal igazgatója (1980 és 1990-től), a Szent József gyermekrehabilítációs központ 3 év tartamu épitésének orvosi projekt vezetője és első igazgatója .
Bár mindvégig gyakorló orvosként dolgozott, tudományos tevékenysége igen gazdag, ugyanakkor szakmai irodalmi tevékenysége is számottevő. Fő kutatási témája a gyakorló orvosi ténykedés egy igen fontos fejezetét öleli fel , nevezetesen a gyermekkori krónikus, visszatérő hasüri fájdalmak okainak tanulmányozása. 1977-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen megszerzi az orvostudomány doktora tudományos fokozatot. Disszertációja ugyancsak ebből a témakörből készült, A duodenum – epehólyag – hasnyálmirigy megbetegedéseinek szerepe a gyermekkori visszatérő hasi fájdalmakban.” Ez irányú kutatásait harminc éven át folytatta, eredményeit egy monográfiában foglalta össze ez által új fejezettel bővítette a gyermek gastroenterológiát. Tudományos tevékenységének eredményeit az említett monográfián kívül 186 bemutatott és nyomtatásban megjelent dolgozatban közölte. Az évek folyamán 103. az in extenso formában közölt dolgozatok száma, melyek a Kinderartzliche Praxis, a Kinderartz, Annales de Pediatrie, az Archives Francaise de Pediatrie, a Lancet és hazai, valamint magyar folyóiratokban jelentek meg.Három internetes
platform/Google,Twitter,Facebook/ orvostudományi szakirója.Ezen kívül jelentősebb gyermekgyógyászati szakmunkákat irt családorvosok számára, mint :
- A Blitz diagnózis a gyermekgyógyászatban – ami nyomtatásban és elektronikus kiadásban is megjelent.
-Gyermekradiológiai szemiológoia,
-Gyermekgyógyászati szemiológoia
-Gyermekgyógyászati diagnosztika, szemléltető schematikus,vázlatokban
Gyermekgyógyászati klinikai és képes diagnosztikai útmutató.
Az intermittáló duodenális stenozisgyermekkorban/eredeti közlemény a gyermekgyógyászati világirodalomban
Gyermek gondozási böngésző
-Szelektiv kismama blog
-Képes kismamam blog –két kötet
-Gyermekgondozási Enciklopédia
Az utóbbi év tízedben befejezte életművének megírását: „Gyermekgondozási (Enciklopédia) tanácsok közhasznú gyűjteménye” – szülök számára jelent meg elektronikus formában. Több mint 25.000 oldal, terjedelmében,89o5 dokument,8425 ilusztrativ fotó/ minőségében és könnyű elérhetőségében egyedül álló munka az elektrónoikus szerkesztésü gyermekgondozási sakirodalomban. a világban.A szakemberek úgy itélik meg hogy, a XXI-ik század „Orvos a családban” típusú írásnak felel meg, akárcsak Pápai Páriz Ferenc „Pax corporisa” (1690),
Gyermekbetegségek Atlasza elektronikus formában,az utóbbi a Szatmár Megyei Családorvosok Szövetségének anyagi támogatásával jelent meg, melynek internetes hozzáférhetősége is van. --Klinikai tanulmányok gyűjteménye;
-Vizuális kórisme gyermekbetegségekben.
-Gyermekgondozási tanácsok közhasznú gyűjteménye – szülök számára jelent meg elektronikus formába
- A gyermekgyógyászok katekizmusa
Orvostörténelmi kiadványaim:
Szatmár város kórházainak történelme az 1300-as évektől;
-ASzatmári korházak kiváló orvosai a XX-dik században,
-A Szatmári Dr.Lükő béla kórház alapitásának 1oo éves évfodulója,
-Két szatmári sebész kiválóság-Dr.Lükő Béla-Dr.Gózner Elek.
A Szatmári Orvosi Dokumentációs központ létrehozója
A Szatmári egészségügyi tenisz bázis épitésének egyik meghatározója
Közéleti irásaim:
-Az alkotás kényszere – önéletrajzi írás
-Se füle se farka-
- Életutam krónikája Szatmáron
-Tavaszi szél vizet áraszt
-A Én elektrónikus kalandom
-Sorstársak a sorstalanságban
-Szürke verebek-Pamflet
-Korai gyermekkorom kesergői--- - Emlékbeszédeim
Páskándi Géza gyermekkori barátom.
Emlékezéseim Páskándi Gézáról
Szakmai ismereteit az évtizedek folyamán számos szakmai tanfolyamon és tapasztalatcsere formájában gyarapította hazai és külföldi klinikákon. A hazai klinikák közül kiemelendő a Fundeni Gyermekklinika, a Nagyváradi Gyermekklinika, a külföldiek közül az Erlangeni Gyermekklinika (1969), a Nürnbergi Egyesített Klinikák (1969), a Debreceni, Pécsi Gyermekklinika (1970-é 1986), Züphen –Hollandia (1980) gastroenterológiai tapasztalatcsere, a Németországi rehabilitációs kurzus Freiburg – Darmstadt – Landau – Passau- Stuttgart központokban.
Munkássága alatt két országos jellegű gyermekgyógyászati tudományos ülést szervezett, 1973-ban „A kiválasztó rendszer fejlődési rendellenességeinek korai felismerése” témakörrel és 1985-ben „A gyermekkori duodenum – epeutak , hasnyálmirigy szervi megbetegedéseinek szerepe, a visszatérő, krónikus hasifájdalmak fenntartásában”
Tevékenységének elismeréseképpen több tudományos társaság tagjává fogadták, úgy mint A Román Tudósok Szövetsége , a Román Gyermekgyógyász Társaság . Alapító tagja a Szatmári Szentgyörgyi Albert Társaságnak, a Szatmári Kiwanis International klubnak, Kezdeményezőj a Páskándi Géza Baráti Társaság megalapitásának. aminek 2o éve elnöke. A Magyar Egészségügyi Tanács tagja , valamint a Conexiuni Medicale orvosi folyóirat egyik alapitója szerkesztőségének tagja.
Tevékenységének elismeréseképpen számos kitüntetéssel jutalmazták :
- Egészségügyi Minisztérium : Kiváló Egészségügyi munkáért á 1960 – 1965 .
- Szatmár Megyei Tanács Emlékplakett – a város 1000. éves fennállása alkalmából 1972.
- Egészségügyi Minisztérium: Egészségügyi Érdemérem két izben1976- 1979.
- Egészségügyi Minisztérium: Egészségügyi Érdemrend 1982.
- Szatmár Megyei Tanács : Életműdíj 2006.
- Vöröskereszt Elnöksége Bukarest: Jubileumi érdemérem a Vöröskereszt megalakulásának 100.évfordulóján
A Szatmár megyei Orvosi Kamara életmüdiplakettj/2o17/
Befejezésképpen meg kell jegyezzem, hogy Dr. Bauer Béla a hazai gyermekgyógyászat jeles képviselője a hat évtized évi kitartó gyógyító, tudományos és közéleti tevékenységével öregbítette a Marosvásárhelyi Orvosi Iskola elismerését. Eredményes szakmai, tudományos, jeles közéleti tevékenysége és erkölcsi magatartása alapján tiszta szívvel ajánlom a 2010-es Pápai Páriz

 

AZ ELSZÁMOLÁS NYUGALMÁNAK TISZTESSÉGE.

“Sorsunkban tőlünk csak egy függ,az hogy a helyet,melyre a végzet által állittattunk,egészen betöltsük”. /Eötvös József/.Nagy ajándéka az Úrnak,hogy ebben a megroppant erkplcsü emberi társadalomban azzal áldott meg, hogy a számomra kijelölt a meghatározott célig, kitapossam járható ösvényeimet.Egy olyan nyugalom érzése örvendeztetett meg, akkor amikor közölték velem hogy minden Pápai Páriz Fernc dijazott

életütját,alkotó értékeit egy könyv formájában ez év Szeptember hónap folyamán a köz rendelkezésére bocsájtják.

Éreztem azt hogy a nagy magányomban elkészitett irásaim nem lesznek az enyészet áldozatai, mert az alkotás örzőinek közössége nem áldozza fel értékeit az illetéktelenek oltárán.Mert a cél nem a különböző nemtelen elhallgatása az alkotott értékekenek,az anyagi érdekek rabságába való terelése,a tudás és tudomány értékeinek határon kivüli helyezése, hanem az őt megillető kapuk szélesre tárása.

Az  alkotásra alkalmatlanok irigységének kis

hitüségének a tájékozatlanok felkapazkodási kényzercselekvéseinek nem eshet áldozatul  e a társadalomi fejlődés mindekori kovácsolója

A lépesmézes nemzeti demagógia hülyitéseinek hálójában vergődő védteleneket a felismerés ismérveinek birtokába kell juttatni,mert sajnos még a mai hatalmak is a zsellér szellemi világ eszmei nyomorát propagálják a hatalmi kényszerek biztositása érdekében.

RIPOSZT AZ ELLENEM ELKÖVETETT  KIMÉLETLEN KARAKTER GYILKOSSÁG ELKÖVTŐINEK.

Hat éve jegyeztem be Facebook oldalaira ezt az irást.Azóta már egy erkölcsileg megroggyant államfővel állunk szembe aki szinte már padlózik a nemzetközi diplomácia ringjében.Szinte minden beteljesedet az általam előrejelzett aggodalmakból .Nem a jövendőmondók pajzánkodása,nem a káröröm vezérel amikor ismét közreadom irásomat, hanem nemzettudatom hites megvédése az elégtételem.

ÉDES  ERDÉLY ITT HAGYUNK……..

199O ÉS 2O17 közott a román közoktatásba magyar nyelventanulók száma 188 ezerről 122 ezerre esett vissza,35.9 % százalékkal csökkent a diákpopuláció,-derül ki egy friss elemzésből.

Már értelmetlennek tartom, hogy a határtologatások sajnos riasztó emlékeit idézzem,nem szólnék az erdély rögeinek feladásából fakadó történelmileg megbukott lelkiismereti érzelemvilágról sem.Talán az elhanyagolt sirokról sirkertjeinkben,a magukra madt szülők minennapi keserveiről,a magyarajku lakosság érdekképviselti szerveinek a reménytelen erőfeszitéseiről stb.

Csupán egy szójáték erejéig köti le a figyelmemet a statisztikai számok döbbenete.

Élénken él az emlékezetemben az az idő amikor a Zsadányi úti „Csődörös” kaszárnyából meneteltek a katonák a Honvéd utcai lőtérre gyakorlatozni,és szinte naponként énekelték a következő katonadalt:Édes Erdély itt vagyunk,érted élünk és halunk..

Tehát a tény ami kicseng az Itt vagyunk és Itt hagyunk/egyénre szabot különböző érdekvilága és nem érzelmi szintje uralkodik/ és  habár az utóbbit, az aktuálist nem teszik közhirré,csak eltünnek,hogy aztán időközönként hazalátogatnak és  oktatnak bennünket  a végváraikat magyarságtudatra.A véleményem az hogy ezeket a példákat szemlélve   elapadtak a vélemények és ellenvélemények is  a politikai ködösitések ellentmondásai közepette..   A történelmi remények visszavonhatatlanul elkallódtak, mindenki menjen amerre lát és óhajt,csak az  erkölcsi magatartása és távozásának következményei elöl kiméljék meg az itthon maradottak sorsát.

Mert ugyebár a melldöngető hazafias szólamok ideje lejárt.

A MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSI EGYETEM NAGYNEVÜ ALKOTÓI KÖZÖTT.

Amikor az életutad mérlegének serpenyőiben rendezgeted viselt dolgaidat,óvatlanul is felmerül benned a maradandó sikerélményeid , alkotásaid értékeinek a besorolása és ezeknek igazolása a tudomány terjedelmes berkeibe.Mert engem nem az elismerések, a dijak átavételének a változó hangulatu ceremóniája,a sekély örömök üdvös hangulatának kisértései,hanem a betüimbe vésett  gondolatoim hagyatékának a sorsa emberi és orvosi

ténykedésem hozzáférhető igazolása.

Időtálló,és vitathatatalan értékü kiadványnak igérkezik az a könyv amit a Pápai Páriz Ferenc alapitvány készit alapitásának 2o éves évfordulójára ,

dijazottainak alkotó munkájáról.A dijazottak egyöntetüen a Marosvásárhelyi Orvosudományi Egyetem kiválóságai akik öregbitették a tudomány világában alma materünk hirnevét./akadémikusok,professzor emerituszok.klinikákatvezető profeszorok és elvétve néhány mezei orvos.A tegnapi nap folyamán kiegészitő anyagot igényeltek az Gyermekgondozási Enciklopédiám elektronikus kiadványomhoz ami már   a világhirnév küszöbén áll.

Az egyik barátom aki jól ismeri életutamat,hivatásomba vetett kitartó hitemet,koponya izzasztó következetességemet igy tálalta elém sorsom alakulását-Béla elvitthatatlan a tény  hogy ilyen tisztes emberek közott szeepel a neved nagy tisztesség,de az érdem amit te vivtál ki hogy közéjük kerülj az nagyon megbecsületendően életmüved legékesebb ajándáka.

Hát igen mint Erdélyországi magyar orvos a tieid között élsz velük osztod meg a sorsodat  és amikor elérkezik a számadás ideje méltó  helyére helyezik munkádat ,mert náluk ez a szokás.!!!

AZ ÉN ENCIKLOPÉDIÁM CÉLJA ÉS  TÁRSADALMILAG FELBECSÜLT ÉRTÉKE.

 

A Pápai  Páriz Ferenc Alapitvány az elmult husz év dijazottjainak életutjáról,tudományos ténykedéséről a dij atádása alkalmávaé elhangzott Laudácikról egy „Emlékkönyvet” készül kiadni,amihez kiegészitő adatokat kér  a dij átvevése utáni ténykedésemről.

Lévén hogy az Én életmüvem a Gyermekgondozási Enciklopédiám az elmult tiz év alatt készült el és ennek értékitélete is bizonyos időt vett igénybe  egy rövid osszefoglalót küldök az Alapiténynak amit az alábbiakban közlök

 

A Képes Gyermekgondozási Enciklopédia  –Közhasznú gondozási tanácsok gyűjteménye az életmüvem Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló szándékkal

készült el ez az életmű. Azért nevezem életműnek mert milliónyi embernek volt,és lesz segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi

könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet, hanem ez a kiadvány ami már bejárta a világ 246 országát és segítségére volt,van és lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak,az anyagi lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis magyar közösségeknek de minden édsanyának de elsősorbanek  a szenvedő gyermekeknek. 25.6oo oldal,8.864 dokumentum,8379 illusztratív fotó anyag olvasható,szemlélhető a

blog -mon./blog.bauer béla.ro/ Ez a szolgálat amit elvégeztem úgy érzem egy időtálló alkotása emberi létem értelmének.

Ezt az írásomat a köz javára írtam, mind azoknak  , a szülöknek, a fiataloknak és a nagyszülőknek  számára  akik érdeklődnek a gyermekgondozási teendők iránt. Úgy gondolom, hogy ez az írásom nemzetközi viszonylatban is egyedülálló gyermekgyógyászati kiadvány terjedelmében , minőségében, tartalmánál fogva  valamint kivitelezésében is. Kiemelendő, hogy  az elektronikús szerkesztésü kiadványom széleskörű és nagy látogatottságnak örvend/ 1oo milliót meghaladó látogatószám 246 országból.  ,

Nem csak a Kárpát-medencéből hanem a szórványban, a nagy világban élő magyar nyelvet  beszélő/de más nyelvet beszélők is /google translate/ családok is felkeresik. Az enciklopédiá a magyar orvosi irodalomban egyedülálló, igen nagy elismerésnek örvend  mert szakmailag kiváló a tartalma, igen részletes, élethű, közérthető, valamint elektronikus formája révén könnyen elérhető.Nagyrabecsült,kollégám és barátom Dr.Balla Árpá Ph.D a Székelyudvarhelyi kórház gyermekosztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa a román és magar gyermekorvoslás kiválósága a következő sorkkal értékelte munkámat:

Áldozatos, kitartó munkád minden elismerést és megbecsülést megérdemel. Úgy gondolom büszke és megelégedett lehetsz, mert tetted amit tenned kellett, „igen jól sáfárkodtál az Úr adományával” !

 

EGY TÖRTÉNELEM HAMISTÁS BÜNTÉNYE

A világtörténelem szabadságharcainak egyik legmegrenditőbb drámája,és eszmei tartalmában, a szabadságeszmék epekedő óhajának egyik legszebb példáját tárta a magyar nép a világ elé az 1956-os szabadságharcával.Habár a szakrális áldozatok az elviselhetőség fájdalmainak része  lett egy egész világ számára, azt hittük hőseink áldozata soha nem fog feledésbe merülni.Akkor a magayar név bejárta a világ minden zugát és olyan tiszteletet ,megbecsülést hordozott amit történelme folyamán soha.

Nemzeti szégyenérzettel azt kell látnunk,hogy 1956 töténelmi valóságait,szereplőinek áldozatat,világtörténelmi értékeit lemorzsolják a köztudat fenkölt értékei közül, a hatalmi ködösitések.A forradalom megünneplésének 5o éves évfordulóján történt szégyenletes politikai trágár megnyilvánulások már akkor elóre veitették a méltó történelmi értékek lebontásánk szándékát.

Az Újratemetésen  elmondott Orbán beszéd fényezése évtizedeken kersztül, ami a szabadság szent eszméit felváltották a diktatura a lopás,hazudozás mindennap megélt keserü valóságai.  Ma már egyedüli érvelés a nagy felszabaditónak, eszement hatalmi éhsége . Nagy Imre szobrának eltávolitása,az 56-os történelmi kutató intézet felszámolása,a közvélemény félrevezetése,és az 56-emlékek eltemetése.

A tegnapi eseményen Jeszenszky Géza volt külügyminiszter,törénészek,társadalomtudósok egyöntetüen kijelentték  hogy a magyar nép a történelem hamisitás napjait éli egy olyan ember vezérlése alatt  akit a nemzetközi diplomábia ringjében már kiütöttek és még mindig vonszolja a magyar nép önérzetét és méltó történelmi multját a megszégyelülés árnyai alatt.

Megalázó látvány ahogyan Nagy Imre emlékémek megalázója kézenfogva nejével mennek megemlékezni virágaikkal erkölcsiáldozatuk nyughelyéhez.

EZ LENNE A MAI MAGYAR SORS, A DICSŐ SZABADSÁG HARCTÓL A NEMZETI TUNYASÁG

.

Post sriptum-Erkölci kötelességemnek tartom ezen sorok közlését,magam és a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem hallgatói  nevében akik történelmi tanui voltak az 56-os forradalomnak és lefolásának vlamint minden retorzió elszenvedésének.

NEM GYÜLÖLÖM ORBÁN VIKTORT!!

Bejegyzéseimben a Facebok oldalalaira éppen úgy mint a rohamosan növekvő közvélemény de már a nemzetközi médibirodalom is szinte napi gyakorisággal elmarasztalja a magyar miniszterelnököt méltánytalan okfejtései miatt ami egyrészt a politikai megállapodásainak megszegése miatt büntetgeti,márészt a féktelen korrupció ami már kezd hasonlitani a harmadik világrész társtetteseinek metodológiájához . Úgy hogy az én szerény formátumu de kellően dokumentált irásaim jelentéktelen,inofenziv egyéni véleménynyilvánitások amire csak  a szólásszabadság jogi ismeretek  hiányában reagálnak olyan vehemenciával mint a helyi közöségem Viktoros tagjai.

Az egykori társadalmi közelségre való tekintet nélkül folyamodtak a személyem lejáratásához sokrétü eszköztárral  amit nem is emlitek mert stilusuk a stilustalanság  elszomoritó hangneme mélyen sérti a XXI –dik század.kulturált vélemény cseréjét.

Egy legutóbbi bejegyzésem után amiben történelmi tényeket elemeztem egy levelet kaptam amiben egy nagyon kedves barátom elmarasztal az Orbán Viktor elleni gyülöletem megnyilvánulásai miatt..A válaszomat a levélre az alábbiakban leközlöm azzal a céllal is hogy e ebben a bálványimádó kavalkádban ismertessem álláspontomat ezel a sok méltánytlanágot fenntartó kérdésben.

 

“Jól eső érzés olvasni szépemlékü soraidat,azok amik kiváló tanitóinkra emlékeztetnek.Annak idején már a katekizmus első oldalán a Tiz Parancsolat intelmeivel ismerkedtünk és bennünket arra oktattak hogy azokat tisztességgel be kell tartani.Ezeket mindkét intézményben amit emlitttél emberi méltóságunk illő törekvéseink fegyelmezett életmódjával illik betartani főként ha Istenfélő emberek vagyunk.Ugyan erre köteleztek a családunk erkölcsi értékei is. Jómagam tudatában vagyok annak hogy Te is ugyanezzel a küldetéssel indultál életutadra és maradtál hüséges szolgálója felebarátaink sorsának.Azzal is tisztában vagyok hogy a gyülölet az bün.Tévednek azok akik abban a tudaban élnek hogy Én gyülölöm Orbán Viktort,mert ez egy valótlan állitás.De meg kell jegyeznem hogy elitélem azokat akik a közösségük bizalmával visszaélve lopnak ,rabolnak megröviditve egy egész társadalmat verejtékkel megszerzet javaitól a saját egyéni,családi,baráti,politikai közösségüknek a
javára.A hazudozás amit minden szinten gyakorolnak ugy saját népük mint nemzetközi szinten, egy egész nemzet történelmi tisztességének rovására.A hatalommal való visszaélések számtalan esete,a gyülöletkeltés bármilyen formája,a tudománnynak és annak müvelőivel
történő visszaélések,a nagy társadalmi elégtelenségek amiket a mindennapi emberek megélnek stb.
Ha ezeket feltételesen nem is Orbán Viktor személyesen vezényli, de mint a közösség hite és bizalma felruházza a határozott cselekvésre következésképpen Ő felel és az Ő rovására irják,

az előadódó törvényellenes kihágásokért.A mulasztásokért bármilyen indoklásuak legyenek  ezek ellen manapság már nagyon sokan tiltakoznak Én egy vagyok ezek közül.Nem vitázok senkivel mert értelmetlen időtöltésnek tartom, csupán a saját,és felebarátaim tisztességét védem, még akkor is ha egyesek a saját közösségemből egy társadalmi szemlélet rühesének,tetvesének,netán leprásának könyvel el a szabad vélemény nyilvánitásomért .Mert ugye nem születtünk” néma kacsáknak” .
Részemról feleslegesnek tartom az időt pazarolni a bármilyen természetü fanatizmus muló gyarlóságaira.
Maradok irántak a régi baráti megbecsüléssel.
Béla

 

ALKOTÁSOM TISZTESSÉGE ÉS ÖRÖME.

 

-MOTTO-

Az alkotás öröme nem valamiféle kiváltság, amely csak a nagy tudósokat vagy művészeket illeti meg. Minden ember, bármely foglalkozási ágban, alkotó munkát végezhet és átélheti annak szenvedélyeit, kereséseit, eredményeit és felfedezéseit, ha akarja ezt, és képes megvalósítani önmagát.

A Képes Gyermekgondozási Enciklopédia  –Közhasznú gondozási tanácsok gyűjteménye- az életmüvem Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló szándékával készitettem.

Azért nevezem életműnek mert milliónyi embernek volt, van és lesz segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet, hanem ez a kiadvány, ami már bejárta a világ 246 országát és segítségére volt,van és lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak, családoknak,az anyagi lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis magyar közösségeknek de minden édsanyának és elsősorban  a szenvedő gyermekeknek. 25.6oo oldal,8.864 dokumentum,8379 illusztratív fotó anyag olvasható,szemlélhető a

blog -mon./blog.bauer béla.ro/ Ez a szolgálat amit elvégeztem úgy érzem egy időtálló alkotása emberi létem értelmének.

Ezt az írásomat a köz javára írtam, mind azoknak  , a szülöknek, a fiataloknak és a nagyszülőknek  számára  akik érdeklődnek a gyermekgondozási teendők iránt. Szakvélemények alapján kimondható, hogy ez az írásom nemzetközi viszonylatban is egyedülálló gyermekgyógyászati kiadvány, terjedelmében , minőségében, tartalmánál fogva  valamint szerkesztési kivitelezésében is. Kiemelendő, hogy  az elektronikús szerkesztésü kiadványom széleskörű és nagy látogatottságnak örvend most már világszerte/ 1oo milliót meghaladó látogatószám 246 országból./  ,

Nem csak a Kárpát-medencéből hanem a szórványban, a nagy világban élő magyar nyelvet  beszélő/de minden más nyelvet beszélő számára hozzáférhető a kiadvány   a “google translate” segitségével.

Az enciklopédiá a magyar orvosi irodalomban egyedülálló, igen nagy elismerésnek örvend  mert szakmailag kiváló a tartalma, igen részletes, élethű, közérthető, valamint elektronikus formája révén könnyen elérhető

Nagyrabecsült,kollégám és barátom Dr.Balla Árpád Ph.D a Székelyudvarhelyi kórház gyermekosztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa a román és magyar gyermekorvoslás kiválósága a következő sorkkal értékelte munkámat:

Áldozatos, kitartó munkád minden elismerést és megbecsülést megérdemel. Úgy gondolom büszke és megelégedett lehetsz, mert tetted amit tenned kellett, „igen jól sáfárkodtál az Úr adományáv

AJÁNLOM EZT A MUNKÁT PÁPAI PÁRIZ FERENC,HIRES EÁLYORSZÁGI MAGYAR ORVOSTUDÓS ÉS AZ EMLÉKÉRE ALAPITOTT ALAPITVÁNY LÉTTREHOZÁSÁNAK XX ÉVES ÉVFORDULÓJÁRA.

 

A„JEGYES” VILÁG MEG AZ „Ü” BETÜSÖK.

Szinte egész gyermekkorom az  állandó hadilét inséges élményanyagával telt el.Egyik ilyen gyermekkori kesergőm, a háborus évek jegyrendszeréhez füződik a „kenyérjegyhez”mert ezzel kellett sorba álljak kora reggel, Polyák bácsi péksége előtt a Biky téren és várni türelmesen addig amig az “hajnali sütést” osztogatták a jegy levágása után,2o dekás fejadag erejéig,ugy ahogy kivették a kemencébő a fekete még gőzölgő kenyeret.De a sötét nyomor közepette ez is jobb volt  mint a borsóliszt pogácsa, amit a nincstelenség bénitó  kényszere késztette édesanyámat hogy az asztalunkra tegye az inség védjegyét viselő pogácsát/a borsóliszt egyébként sertés eledel volt/Ezt a “disznócsemegét” ahogy én akkor neveztem,evés közben egy ujságpapirba csomagoltam,  elrejtettem a zsebembe majd kidobtam  azt a látszatot keltve édesanyám megnyugtatására  hogy elfogyasztottam .Mert szinte még ma is élő kép az arcára telepedett keserüség hogy gyermekét nem tudja táplálni a kort megillető módon.

A jegyrendszer a későbbiekben  ciklikusan visszatért hol olajra, hol cukorra stb-

Már egyetemista voltam Marosvásárhelyen a mikor a Székely Szinház egyik szilveszteri kabaré müsorában találkoztam ismét az átkozott jegyrendszer átélt nyomorának emlékeivel.

A szinen hosszu sor állt és a szinrelépő /Szabó Ernő,érdemes és Kosuth dijas szinmüvész aki előkészitet az országos szavaló verseny döntőjére/szó nélkül beállt a sor végére,azt sem kérdezve hogy mit osztanak.  A nagyszámu sorbanállókkal néma csendben várt.Egy rövid idő után egy ujabb személy állt a sorba, aki már élénk érdeklődéssel kérdezte

az elátte állót/Szabó szinmüvészt/hogy mit osztanak -a válasz- még nem tudom csak ugy beálltam én is de állitólag cukrot.Aztán következő kérdés- milyen betüsöknek-válasz- Ü betüsöknek-Az ujonc sorba álló csodálkozó és tanácstalan tekintettel jegyezte meg-de csak A B és C jegyek vannak Ü betű nincsen-.válasz- dehogy nincsen  az Ü betü az ÜSMERŐSÖKET jelenti.

Hát igy alakul a mi sorsunk barátaim,a jegyrendszer megszünt már régen de az Ü betüsök még mindig a társadalmi lét minen szintjén lubickolnak javaikban és még sorba sem állnak

EGY  PÓTOLHATATLAN BARÁT AKINEK HÜSÉGE ÉS ÉLETÖSZTÖNEINEK FÉLTŐ GONDOSKODÁSA EMLÉKEZÉSRE KÖTELEZ.

Ez volt az én német juhász testörzőm a REX Kapnikbányán, akitől  az elválás hosszu ideig tartó érzemi hiányérzetet jelentett számomra. Éveken keresztül vigyáztunk egymásra kitartó hüséggel,egy megfoghatatlan és megmagyaráhatatlan szeretet áradatban. Egy olyan helységben ami 11 kilóméter hosszan terül el a Gutin aljában egy olyan életsorsban amiben a bányaszerensétlenségek a gyikosságok szinte napirenden voltak.Megbizható örzője volt az otthonomnak,lekisért a bányák sötét járataiba,megvárt a sokszor hajnaig tartó pókerpartik végét jelző piirkadatokig amiket gyószerész  barátomnál Micul Nicolae-nál a kutyaorditó téli éjszakákon a bejárat előtti küszöbön töltött.De elkisért a helység minden zugába ahol nem csak a föld alatt hanem a föld felett is a létbizonytalanság uralta napjaimat.Együtt osztottuk meg nehéz sorsunk megpróbáltatásait szinte az emberi tudatállapot határain.

 

 

A XXI-DIK SZÁZAD HAJNALÁN A GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLPÉDIÁM

A PÁPAI PÁRIZ FERENC ÁLTAL KITAPOSOTT UTAKON HALAD

A z én Gyremekgondozási Enciklopédiám alkotói szellemiségét mindvégig áthatja Pápai Páríz Ferenc Erdlyországi magyar orvostudós  gyóyitó ténykedésének de főként a Pax Coporis orvosi témáju 169o-ben kiadott könyvének a szakmai ,emberi  és társadalmi étékrendje.

Gondolatai elkisértek egész orvosi életutamon és talán egyetlen őszinte és igaz példaként szerepeltek hivatásom  orvosi alkotó munkájának leltárában Ő volt a munkám ihlető és gyakorlati megvalósitásának kivitelezésének,etikai és erkölcsi értékrendjének megfogalmazója.

Betübe vésett sorai örökértéküek maradnak nem csak számomra hanem minden gyógyitóténykedést végző erkölcsi létre.Ezért választottam gondolatait MOTTO-nak és tartalmi vezérvonalnak az életmüvem szerkesztésénél gondolatait.

Idézem ezeket minden gyógyitó okulására az alábbiakban:

“Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket

megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak, s

gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen

mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol

hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”

A Pax Corporis tartalmi eredőit a következőképpen fogalmzza meg:“Melyet mind élő tudós Tanitóinak szájából,mind a Régieknek tudós irásokból,mind pedig maga sok Betegek körül való Tapasztalásiból summáson öszveszedett a Házicselédes Gazdáknak é Gazaszonyoknak,kik Városokban és falukon laknak,és sok ügyefogyott szegénynek hasznokra mennyire lehetett értelmessen,világossan és bővebbenMagyar nyelven kiadja.

 

 

Etikai értékelése az orvosi hivatásnak  megismételhettlen:

„az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat”

Én az eletrónikusan szerkesztett Gyermekgondozási Enciklopédiám 25.824 oldal terjedelemben,8428 illusztrativ fotóval,8895 dokumenttel meglepte a szakma szövevényes világát, amit már csak eddig több mint 1oo millió látogató tisztelt meg érdeklődésével a világ 246 országából .Ez az áldozatos,anyagilag érdektelen alkotás azt a küldetést tölti  mint a Pápai Páriz Fernc Pax Corporis ezelőtt 3oo évvel ezelőtt

Neki ajánlottam a már egész világon ismert és igényelt alkotásomat.

 

MIÉRT HASALT EL AZ ÉRETTSÉGIN OSZTÁLYUNK FELE  MATEKBÓL

Nem szeretnék egysiku magyarázatot adni az okok felfedésére, mert ugy gondolom hogy az annak idején nagy port felvert esemény elbirálására több szemponTot is figyelembe kell venni.-Nézzük sorba:

Annak idején közutálatnak örvenddő mateket egy páratlan személyiségü tanár oktatta osztályunknak, akit minenki nagyon szeretett és mélyen tisztelt az iskolában. Sőt Szatmár város közössége is.Mint ahogy az történni szokott mi diákok visszaéltünk ennek a kivétles emberi példaképnek az olykor elnéző jóságával és nem forditottunk kellő figyelmet a matek elsajátitására.Nekünk a matek tanuilás annyiból állt hogy reggel lemásoltuk Lenkey Ernő osztálytársunk füzetéből a házifeladat megoldását amit Ő is az órák megkezdése előtt néhány perccel végzett el.Matematikai zseni volt ami a későbbi életutján bebizonyosodott.A Moszkvai Lomonoszov egyetemen végezte el a hidrotechnikai tanulmányait,egész fiatalon az akkor épülő Békási vizierőmü épitési munkálatainak a főmérnöke,majd Svédországban lett nagyhirnevü szakember.

De elkrülhtetlenül meg kell emliteni a Bretter Gyurka édesapjának a szerepét a páratlan méretü “matek érettségi mészárlás” ügyben.Bretter Gyurkának már annak idején utólérhetetln légyölő dumája volt ,erre való tekintettel mi rá  biggyesztettük a “Szecskás Gyuri”   névjelzőt.A szülői értekezleteken  minden alkalommal ő édesapja volt a szülők szóvivője.Közrejátszott az a tény is hogy Szabó Elemér tanár Úr megbetegedett és helyette Kovács tanár úr vette át osztályunk oktatását-A diákzsargon szótárában „Kis Kovács” fizikai adottságait  és kegyetlen diákiszonyát tekintetbe véve ijesztő riadalmat keltett köztünk akik éppen az érettségi vizsgánk előtt álltunk

Az éretségi vizsgát megelőzően összehivtt szülői értekezleten Bretter Gyurka édesapja  egy jól füszerezett szöveget mondott el ami még a létező kvalitásait is meghaladta a Kis Kovácsnak.

„A ti magas pedagógiai kultuturával rendelkező „vajszivü” tanárotok meg vagyok győződve hogy a hátralévő időben hozzásegit benneteket a siker élmény öröméhez.”

Ennek  a szövegnek hallatán ugy meghatódott a mi kis vajszivü tanárunk hogy az érettségi vizsgán az osztályunk felét kiméletlenül elkaszálta.

Igy vomult be Kis Kovács az érettségiző diákok egyetems történelmébe itt nálunk Szatmáron.

A szatmári  vérengzés hire eljutott a Bólyai egyetemre is és rövid időn belül a matek karon előadó tanár lett a mi vajszivü emlékünk

A bemutatott képen egy egykori szolidáris tulélő látható

EMLÉKEZÉS-BRETTER GYÖRGYRE
ERDÉLYORZSÁG ZSENIÁLIS FILOZOFUSA-A BÓLYAI EGYETM OKTATÓJA
A SZATMÁRI ÁLLAMI MAGYAR FIULICEUM VOLT TANITVÁNYA.
Bretter György osztálytársam,jó barátom,irodalom kedvelő, már abban az időben kivált a filozófiai tudományok iránt való érdeklődésével.Testvérével Bretter Pállal,Panek Zolival,Páskándi Gézéval,Darida Györgygyel,Szabó Józseffel a liceum irodalmi körében tevékenykedtünk amit szépmlékü Antal Péter és Ligeti Zoltán magyar nyelv és irodalom tanárok vezettek
A későbbiekben számos esetben találkoztunk főként Kolozsvári otthonában,és ápoltuk barátságunkat mindaddig amig nagyon fiatalon el nem távozott közülünk.
Bretter György az Erdélyi magyar tudomány és kultura magasan kiemelkedő zseniális személye volt.
A volt osztálytársai nevében mély főhajtással emlékezünk kiváltságos alkotó életére.
Életútja
Középiskolai tanulmányait Szatmáron, az egyetemieket a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán végezte. 1954-től 1958-ig az Igazság szerkesztője Kolozsvárt, majd tanársegéd a Bolyai Tudományegyetem dialektikus és történelmi materializmus tanszékén. 1957-től 1977-ig a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium adjunktusa; 1959-től 1971-ig a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is adott elő filozófiát; néhány évig a Babeș-Bolyai Egyetemen filozófiatörténeti szemináriumokat vezetett.
1966-tól kezdődően megjelenő esszéi és tanulmányai új színt hoztak a romániai magyar bölcseleti irodalomba. Az általános társadalmi demokratizálódás perspektívája, a klasszikus német filozófia, elsősorban Fichte és a fiatal Marx mint mérce, a militáns egzisztencializmus és az ún. reformmarxizmus: Albert Camus, Roger Garaudy, a Lukács-iskola hatásai, peremhelyzetükben a világtörténelmi távlatok, a távlatokban „a rettenetes történelmi tapasztalatok” érzékelése – íme az Ikarosz legendája (1966) és a többi mitológiai témára épülő parabola, A filozófus: Marx (1968), a Temetés Zsögödön (1968) c. írások, Bretter indulásának fő témái. Rácz Győzővel közösen írt Spéculation et connaissance c. francia nyelvű dolgozatát a Studia Universitatis Babeș-Bolyai, Series Philosophia közölte (Kolozsvár, 1968). Vörösmarty filozofikuma c. írásában (Korunk, 1970/1) költészet és bölcselet benső összefüggéseire utal.
Az itt és most logikáját és erkölcsét elemző Adalék egy hely- és időhatározó sajátosságaihoz (1971), a Hipotézis a nemzedékek kettős nyelvéről (1973), valamint más nyelvfilozófiai ihletésű írásai a magyar ideológiakritika színvonalas darabjai közé tartoznak, s látszatcselekvések helyett a tényleges változtatás igényét állították a romániai magyar filozófiai törekvések középpontjába.
A hirtelen jött halál megakadályozta életművének kiteljesedését, de utolsó éveiben írott tanulmányai, különösen az alternatívák logikájának, az ún. nem realizált alternatívák „valóságosságának” nyelvfilozófiai (Vázlat a „kijelentő mondat” filozófiájához, 1975) és történetfilozófiai (Fichte eszményi állama, 1975) összegezései sejtetni engedik az elmaradt szintézis fő irányait. A filozófia új lehetőségeit „a mi körülményeink között” tudatosító bölcsessége, a magyar filozófiai esszé legjobb hagyományait továbbvivő stílusa és nem utolsósorban erkölcsi kérlelhetetlensége így is az 1944 utáni romániai magyar filozófiai irodalom jelentős alakjává teszik

 

TISZTESSÉG ÉS HATALOM.
Amikor az ember már többet honol az alkony csendjében és elkerülheti a csillogó villogó világ zajos forgatagát, több ideje van saját élményanyagát a maga méltó helyére helyezni.A tisztesség és a hatalom fogalomköre,társadalmi értéke zavarta meg hajnali álmatlanságomat.Számomra mindig a gyermekorom erkölcsi értékei a meghatározók azok az értékek amiket szüleimtől láttam és hallottam.Akkor még a maga értékeiben élt a tisztességes ember méltányossága.Az egyén a társadalmi ranglétra bármelyik fokán állt és tisztességét megórizte egész élete folyamán még az utolsó útján is a tisztességét emlegették.Szerintem is, habár a hatalmi törekvések és harcok megtörték a legszebb emberi tulajdonság társadalmi erkolcsi erejét mégis a világ jobbik fele a tisztességet tartja a legméltányosabb emberi tulajdonságnak.Napjainkban nem trendy a tisztesség,mert ez az erkölcsileg felajzott világ, a társdalmi tevékenysége szinte minden szintjére kiterjedő méltánytalanságai megzavarták a fogalom minden összetevőjének a rendjét és értékét.Ritkábban hallod a kifejezést hogy” ez egy tisztességes ember”.Sokan azért megőrizték a minden halandó számára hozzáférhető értéket a hatalmak kényszeritő hatása alatt is.
Vigasztal bennünket az a tény hohy a tisztesség örök a hatalmak pedig mulandók.

A HELYI SAJTÓ A KÖVETKEZŐKT IRTA.Bauer Béla IV éves orvostanhallgató a fávárosban első helyezett lett az ordzágos szavaló versenyen.Várakozással tekintettünk a szereplésére mert itthon a Székely Szinház zavaló estek/József Attila,Ady Endre,Tóth Árpád/ meghivottjaként sikeresen szerepelt a hivatásos szinmüvészek társaságában.Szerető szivvel gratulálunk kimasgasló sikeA –

. A PRIVILEGIZÁCIÓ KISÉRTETE…
“Mivel minden állam jogilag a saját (és csakis a saját) állampolgárának tekinti azokat a kettős vagy többes állampolgárokat is, akik más állampolgársággal is rendelkeznek, és ugyanolyan elbánásban részesíti, mint a kizárólag az adott állam állampolgárságával rendelkező polgárát, ezért a kettős vagy többes állampolgárság gyakran vethet fel jogi problémákat.”
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (20. cikk)
Nem feltétlen a jogi szempontok kerülnek egyenlőre teritékre.
, hanem a még mindig felfozott szellemisége a történelmileg beivódott nemzeti érzésvilágnak ami egyedüli és megfebbezhetetlen tulajdonjogának tekinti országát és lakóinak privilégiumait.
Ezek a “bennszülött privilégiumok”,léteztek ,léteznek.és létezni fognak még az alakuló Egyesült Európai Egyesült Államok történelmi idászakában is.Bennünket Erdélyi magyarokat “bozgoroztak “évszázadokon keresztül az anyaországiak pedig “románoztak” emberöltőkön át A törénelmi hatalmasok pedig tologatták a határokat saját kéjenc érdekeik szerint,
Természetes hogy mindenkinek hatalmas örömmélmény volt a kettős állampolgárság mgszerzésse de engem kisértenek a nemzeti privilegizált történelmi emlékek bántalmai mindkét oldalon,amit már előre vetitenek napjaink történéseinek példái.Már küldözgetnének bennünket azokhoz akikhez érzelmileg történelmileg kötődünk.Lehet hogy a XX-dik század kiméletlen multja tartósitja bennem a “másodrendü állampolgár” érzését amit ránk Erdélyiekre mért a kegyetlen sors

.A SZERETET BÖLCSŐJE A CSALÁD.

“Amikor az ember a szeretteiről ír,bármilyen játékmestere is legyen a szép magyar szónak,nehezebben találja a megfelelőket a szeretet kifejezésére. Mindez azért mert a szeretetnek nincs ortográfiája,stílusa,irodalmi kelléktára,vagy hatásvadászatra ítélt hangzatos cicomája. Az igazi szeretet az csendes,mindent átölelő megfoghatatlan egyedi érzés ami még megmaradt a gyermekkorunkból ebben a nyakatekert csillogó-villogó világban”./irtam egy bejegyzésemben 2o12-ben/

Igen a gyermekkorünkból, a családi éltető  fészkünk melegéből, a szülői szeretet utólérhetelen oltalmából a biztoságos mindennapi kenyér fenntartó erejéből,szembesülnünk kell az élet küzdőtereihez  való alkalmazkodásunk próbára teszi a családi szeretet érzésvilágát .Az egyedüli igaz szeretetet minden időkben a családod biztositja.

Ma is ez a mentsvárunk ebben a korszakban, amikor a pénz a hatalom a gyülölet ritkitja sorainkat, eltörölve az emlékezetünk legszebb gondolatait érzésvilágunk még meglévő maradékait, és mi a történelmi kényszerek zürzavaros világában kószálunk lassan kiüresedő érzelmi tartalékainkkal.

Az emberiség történelmét mindmáig végigkisérték  a halmozott bünök megszámlálhatatlan változatai.

Manappság az előtérben a családi egység felbomlása,a csábitó anyagi javak vonzalma,a rossz szellemeket becsempésző kalandvágy,az elvándorlás ösztönössé vált napjainkat minduntalan felzaklató szomoru eseménye, a szeretet örökértkü érzelemvilágának hagyományos  rendjét renditik meg.

A felszitott gyülölet ami hova-tovább  sajnos settenkedve elfoglalja a szeretet társadalmi tisztességét, egyuttal jelentős érzelmi világát.

Ez az állapot nem változott a történelem folyamán, mert  Római küzdőterek arénáiban folyó véres küzdelmeket felváltották a hataloméhség,a harácsolás  eszközei a karaktergyilkosságok,és a politikai vérebek csaholásának a zaja.

 

 

ÉLETMÜVEM LEGÖRÖMTELIBB ÉS LEGMÉLTÁNYOSABB ÉRTÉKELÉSE

“Az utóbbi évtízedben befejezte életművének megírását: „Gyermekgondozási (Enciklopédia) tanácsok közhasznú gyűjteménye” – A munka a szülök számára jelent meg elektronikus formában. Több mint 25.000 oldal, terjedelmében,89o5 dokument,8425 ilusztrativ fotó/.Minőségében és könnyű elérhetőségében egyedülálló munka az elektrónikus szerkesztésü gyermekgondozási világirodalomban..A szakemberek úgy itélik meg hogy, a XXI-ik század „Orvos a családban típusú írásnak felel meg, akárcsak Pápai Páriz Ferenc „Pax corporisa” (1690)”

PÁPAI PÁRIZ FERENC ALPITVÁNY

SZEMÉLYRE SZÓLÓ LOGO-VAL TISZTELT MEG A GOOGLE KÖZVETITŐ CSTORNA,GONDOLOM  BEGYZÉSEIM MAGAS LÁTOGATOTT SÁGÁT FIGYELEMBE VÉVE..A MAGAS SZÁMU LÁTOGATOTTSÁGNAK PEDIG MEGVANNAK A SAJÁTOS EREDŐI-PÉLDÁUL A TARTALOM MINŐSÉGE A SZEKESZTÉS GYAKORLATI VONATKOZÁAI MINDENEKELŐTT A GYORS HOZZÁFÉRHRTŐSÉG STB

LÉVÉN HOGY A VILÁG 246 ORSZÁGÁBÓL JEGYEZTEK LÁTOGATÓKAT A LOGO JELKÉPESEN EGY VILÁGTÉRKÉP ALAPON KÖZLI A SAJÁT FOTÓMAT A BEJEGYZÉS HELYSZINÉT/AMI EGYÉBKÉNTA SZÜLŐVÁROSOM/ ÉS EGY FÖLDRAJZI JELLEMZŐT A RIVEB SOMEȘ-T A SZAMOS FOLYÓT

 

TÖRTÉNÉSEM DENGÉVELA SZATMÁRHEGYI SZŐLŐSBEN.

Ez még annak idején törént amikor még abban  a tudatban éltem hogy beláhatatlan ideig fogom élvezni  savát borsát ennek az életnek .Kapáltunk Mihálybátyámmal a szőlőben,saraboltan,metszettem,cipelten a kurva nehéz Vermorel permetező gépet naphosszat és végeztem hittel és meggyőződéssel mindennemü munkát ami az áldott lé elkézitéséig szükségeltetett.

Egy alkalommal át is szólt a szépemlékü Valdraf Magda néni egy kis iróniával füszerezve doktor Úr magának nem akadna más szórakozása ebben a szép korban mint ezzel a parasztmunkára pocsékolni erejét.!! Csak akkor emlékeztem vissza a Magda néni intelmeire amikor a kopásos nyavalyáim ki nem mutatták foguk fehérét.

Hithü és legjobb barátomnak Dr.Lőrinczy Dengezicsnek már unalomig tömtema fejét az én mérhetetlen szépségü hobbymmal és csak akkor volt hajlandó meglátogatni az álmaim szinterét, amikor megtudta hogy a Babos bár tulajdonosa Pittner Sanyika  jó barátom tőlem származó termékkel traktálta Dengét.Egy szép koraőszi délután aztán  kimentünk a szőlösünkbe és természetesen a vizitet” a hüvös borházban kezdtük az általam agyondicsért aranynedük fogyasztásával.Majd amikor végigkóstoltuk az utánozhatatlan zamattal rendelkező készletet ajámlottam Dengének hogy nézzük meg a megkóstolt nedük eredőit is.Végigsétáltunk a  majdnem a dombtetőig miközben jómagam bemutattam minden létező növényt a kertünkből a Szabó bácsitól kapott Ronenbug rózsáktól a lengyel burgonyákig.A különböző nemes szőlőfajtákat amiből egy szem szőlőtt sem izlelt meg arra hivatozva hoy Ő sajátosan csak a levét szereti.Féluton megált és igy szólt hozzám :”Bécikém engem ez az egész nem érdekel”,menjünk vissza abba a kis hüvös házba és azal a hosszú üvegnyavalyával /lopó/szivsz a bejárat melleti hordóbol néhány slukkot és elbeszélgetümk mellette.Jómagam a hosszu heves légyölő dumám után elnnémultam és szeretett barátom kivánságára megindult]nk vissza a hüvös borkóstolóba.Közben azon gondolkoztam, hogy ha már a szomszédasszonynak is és legjobb barátomnak is ilyen lesujt= véleménye van a ténykedésemről vajjon nem kellene fontolóra venni ezt a”” nedü csavargatási” hobby tevékenységet.

NEMZETI SZÉGYEN-

 

FEKETE FÁTYOLLAL BORITOTTÁK BE A „LEGNAGYOBB MAGYAR” SZOBRÁT A MAGYAR TUDÓSVILÁG TÜNTETÉSÉN.DE NEM CSAK A SZÉCSHENYI ISTVÁN ESZMEVILÁGÁRA BORULT KÉPLETESEN FEKETE LEPEL, HANEM EGY EGÉSZ NEMZET TISZTESSÉGÉT TAPOSSÁK KIMÉLET NÉLKÜL HATALMI ORGIÁJUKBAAN. ÚGY AZ ÖSSZMAGYARSÁG MINT A VILÁG NÉPEI ELŐTT-FOSZLANAK SZÉT SZÁZADOS ÁLMAINK ,TÖREKVÉSEINK EGY JÓFORMÁN KAMASZKORBAN ÖSSZEVERBUVÁLT KALANDOROK HATALMA ALATT.EZ A GYALÁZAT ÚGY KERÜL A MAGYAR TÖTÉNELEMBE MINT AZ ELEINK NEMS GONDOLATAINAK TUDATOS MEGSZÉGYENITÉSE AMIÉRT FELELNI KEL!!!

HÉT  GYERMEK KÖTElEZ

Az Európai Parlamenti választások után szinte már hagyomány a politikai hajtépés,az iszapbirkózások a nagyobb falatokért sunyitók,a jelenlegi vagy későbbi mindenféle befolyáokért és legyünk őszinték a korrupciós üzelmek átszervezéséért.Már aggasztottak az elhuzódó kukackodások” szertelen politikai zagyvaságok idomtalan nyilatkozai, egyéni  leplezetlen etalonjaival füszerezve. A már megengedhetetlenül elhuzódó viaskodások méretei szükségszerüen leseperték az asztalról a politikai marakodást és teljesen új alanyok kerültek a kialakulást meggyőző érlelésre,A pártok  ugyanugy a haszonlesők és hataloméhesek harcai elcsitultak.

Egy hét gyermekes német hadügyminiszteri posztot betöltő valaki kerül a sokat átélt Európa népeinek élére. A hir hallatán megnyugodtam,főként azért is mert mint gyermekgyógyász aki hat évtizeden keresztül mindennapi tanuja voltam a nagycsaádok társadalmi töltetü nehézségeinek. Szinte biztos vagyok benne hogy nem lesz érzéketlena legfontosabb kérdésre a szociális problémákra,az anyai hivatásérzet  és a példaképmutatása nem fogják kisérteni a bárbilyen jellegü társadalmi kihágásokra vagy bünök szótlan szemlélésére.Személyes anyai tiszteségével a példamutatásával  hitet,jövőképet akar  mutatni gyermekeinek és egész Európának

Meg vagyok győzüdve hogy egy 7 gyermekes anya társadalmi erkölcsisége, érzésvilága gyógyir lehet egy hanyatló Európa minden féle nyavalyájára.De ugyanakkor Európának is meg kell védeni Őt a leselkedő ordasoktól

NÉHÁNY NAPON BELÜL A KIADVÁNYOM MEGJELENIK A Dr. Béla Bauer's Official Website - dr.bauerbela.roKÖZÉLEI IRÁSOK

ELŐSZÓ

Nem a a szépreményü ódák élményanyagának, dallamainak mélázó hangulata  közepette irom soraimat.Nem a  multra jellemző bárminemü anyagi jellegü hiányérzetek, vagy a személyi sérelmek rosszizü kesergőinek hamngulatábam.Hisz ezeket mindmegannyian megéltük ha kell ,átszenvedtük.Inkább a társadalmi jövőkép egyre fokozódó torzulásai aggasztanak  amik előre vetitik a már ma is  létező megdöbbentő példákat.Többségünknek nem adatott meg a kor javaiban való lubickolás lehetősége, de az erkölcsiség,az alkotókészség a munka tisztessége reményt adott a megkapaszkodás esélyeire. A történelmi körülmények sajnos szabad utat adtak a szabadrablás haszonélvezőinek hogy befejezzék becstelen csere-beréiket az ideológiák leple alatt /egszer lent egyszer fennt/Sőt még  azt követő illetéktelenek duhajkodásait is.Az erkölcsi gátlástalanságok felszabadulásának valósága nem volt ilyen ijesztően aggasztó.

Hites, egyszerü de méltóságteljes gyermek és fital korunk társadalmi békéje övezett bennünket az emberi tisztesség érdemszerinti megbecsülésének világában amit manapság a hataloméhség gerincferditő jövőképe ural.

 

ELŐSZÓ

Nem a a szépreményü ódák élményanyagának, dallamainak mélázó hangulata  közepette irom soraimat.Nem a  multra jellemző bárminemü anyagi jellegü hiányérzetek, vagy a személyi sérelmek rosszizü kesergőinek hamngulatábam.Hisz ezeket mindmegannyian megéltük ha kell ,átszenvedtük.Inkább a társadalmi jövőkép egyre fokozódó torzulásai aggasztanak  amik előre vetitik a már ma is  létező megdöbbentő példákat.Többségünknek nem adatott meg a kor javaiban való lubickolás lehetősége, de az erkölcsiség,az alkotókészség a munka tisztessége reményt adott a megkapaszkodás esélyeire. A történelmi körülmények sajnos szabad utat adtak a szabadrablás haszonélvezőinek hogy befejezzék becstelen csere-beréiket az ideológiák leple alatt /egszer lent egyszer fennt/Sőt még  azt követő illetéktelenek duhajkodásait is.Az erkölcsi gátlástalanságok felszabadulásának valósága nem volt ilyen ijesztően aggasztó.

Hites, egyszerü de méltóságteljes gyermek és fital korunk társadalmi békéje övezett bennünket az emberi tisztesség érdemszerinti megbecsülésének világában amit manapság a hataloméhség gerincferditő jövőképe ural.

TÖRTÉNÉSEM DENGÉVELA SZATMÁRHEGYI SZŐLŐSBEN.

Ez még annak idején törént amikor még abban  a tudatban éltem hogy beláhatatlan ideig fogom élvezni  savát borsát ennek az életnek .Kapáltunk Mihálybátyámmal a szőlőben,saraboltan,metszettem,cipelten a kurva nehéz Vermorel permetező gépet naphosszat és végeztem hittel és meggyőződéssel mindennemü munkát ami az áldott lé elkézitéséig szükségeltetett.

Egy alkalommal át is szólt a szépemlékü Valdraf Magda néni egy kis iróniával füszerezve doktor Úr magának nem akadna más szórakozása ebben a szép korban mint ezzel a parasztmunkára pocsékolni erejét.!! Csak akkor emlékeztem vissza a Magda néni intelmeire amikor a kopásos nyavalyáim ki nem mutatták foguk fehérét.

Hithü és legjobb barátomnak Dr.Lőrinczy Dengezicsnek már unalomig tömtema fejét az én mérhetetlen szépségü hobbymmal és csak akkor volt hajlandó meglátogatni az álmaim szinterét, amikor megtudta hogy a Babos bár tulajdonosa Pittner Sanyika  jó barátom tőlem származó termékkel traktálta Dengét.Egy szép koraőszi délután aztán  kimentünk a szőlösünkbe és természetesen a vizitet” a hüvös borházban kezdtük az általam agyondicsért aranynedük fogyasztásával.Majd amikor végigkóstoltuk az utánozhatatlan zamattal rendelkező készletet ajámlottam Dengének hogy nézzük meg a megkóstolt nedük eredőit is.Végigsétáltunk a  majdnem a dombtetőig miközben jómagam bemutattam minden létező növényt a kertünkből a Szabó bácsitól kapott Ronenbug rózsáktól a lengyel burgonyákig.A különböző nemes szőlőfajtákat amiből egy szem szőlőtt sem izlelt meg arra hivatozva hoy Ő sajátosan csak a levét szereti.Féluton megált és igy szólt hozzám :”Bécikém engem ez az egész nem érdekel”,menjünk vissza abba a kis hüvös házba és azal a hosszú üvegnyavalyával /lopó/szivsz a bejárat melleti hordóbol néhány slukkot és elbeszélgetümk mellette.Jómagam a hosszu heves lég TÖRTÉNÉSEM DENGÉVELA SZATMÁRHEGYI SZŐLŐSBEN.

Ez még annak idején törént amikor még abban  a tudatban éltem hogy beláhatatlan ideig fogom élvezni  savát borsát ennek az életnek .Kapáltunk Mihálybátyámmal a szőlőben,saraboltan,metszettem,cipelten a kurva nehéz Vermorel permetező gépet naphosszat és végeztem hittel és meggyőződéssel mindennemü munkát ami az áldott lé elkézitéséig szükségeltetett.

Egy alkalommal át is szólt a szépemlékü Valdraf Magda néni egy kis iróniával füszerezve doktor Úr magának nem akadna más szórakozása ebben a szép korban mint ezzel a parasztmunkára pocsékolni erejét.!! Csak akkor emlékeztem vissza a Magda néni intelmeire amikor a kopásos nyavalyáim ki nem mutatták foguk fehérét.

Hithü és legjobb barátomnak Dr.Lőrinczy Dengezicsnek már unalomig tömtema fejét az én mérhetetlen szépségü hobbymmal és csak akkor volt hajlandó meglátogatni az álmaim szinterét, amikor megtudta hogy a Babos bár tulajdonosa Pittner Sanyika  jó barátom tőlem származó termékkel traktálta Dengét.Egy szép koraőszi délután aztán  kimentünk a szőlösünkbe és természetesen a vizitet” a hüvös borházban kezdtük az általam agyondicsért aranynedük fogyasztásával.Majd amikor végigkóstoltuk az utánozhatatlan zamattal rendelkező készletet ajámlottam Dengének hogy nézzük meg a megkóstolt nedük eredőit is.Végigsétáltunk a  majdnem a dombtetőig miközben jómagam bemutattam minden létező növényt a kertünkből a Szabó bácsitól kapott Ronenbug rózsáktól a lengyel burgonyákig.A különböző nemes szőlőfajtákat amiből egy szem szőlőtt sem izlelt meg arra hivatozva hoy Ő sajátosan csak a levét szereti.Féluton megált és igy szólt hozzám :”Bécikém engem ez az egész nem érdekel”,menjünk vissza abba a kis hüvös házba és azal a hosszú üvegnyavalyával /lopó/szivsz a bejárat melleti hordóbol néhány slukkot és elbeszélgetümk mellette.Jómagam a hosszu heves légyölő dumám után elnnémultam és szeretett barátom kivánságára megindult]nk vissza a hüvös borkóstolóba.Közben azon gondolkoztam, hogy ha már a szomszédasszonynak is és legjobb barátomnak is ilyen lesujt= véleménye van a ténykedésemről vajjon nem kellene fontolóra venni ezt a”” nedü csavargatási” hobby tevékenységet.

TÖRTÉNÉSEM DENGÉVELA SZATMÁRHEGYI SZŐLŐSBEN.

Ez még annak idején törént amikor még abban  a tudatban éltem hogy beláhatatlan ideig fogom élvezni  savát borsát ennek az életnek .Kapáltunk Mihálybátyámmal a szőlőben,saraboltan,metszettem,cipelten a kurva nehéz Vermorel permetező gépet naphosszat és végeztem hittel és meggyőződéssel mindennemü munkát ami az áldott lé elkézitéséig szükségeltetett.

Egy alkalommal át is szólt a szépemlékü Valdraf Magda néni egy kis iróniával füszerezve doktor Úr magának nem akadna más szórakozása ebben a szép korban mint ezzel a parasztmunkára pocsékolni erejét.!! Csak akkor emlékeztem vissza a Magda néni intelmeire amikor a kopásos nyavalyáim ki nem mutatták foguk fehérét.

Hithü és legjobb barátomnak Dr.Lőrinczy Dengezicsnek már unalomig tömtema fejét az én mérhetetlen szépségü hobbymmal és csak akkor volt hajlandó meglátogatni az álmaim szinterét, amikor megtudta hogy a Babos bár tulajdonosa Pittner Sanyika  jó barátom tőlem származó termékkel traktálta Dengét.Egy szép koraőszi délután aztán  kimentünk a szőlösünkbe és természetesen a vizitet” a hüvös borházban kezdtük az általam agyondicsért aranynedük fogyasztásával.Majd amikor végigkóstoltuk az utánozhatatlan zamattal rendelkező készletet ajámlottam Dengének hogy nézzük meg a megkóstolt nedük eredőit is.Végigsétáltunk a  majdnem a dombtetőig miközben jómagam bemutattam minden létező növényt a kertünkből a Szabó bácsitól kapott Ronenbug rózsáktól a lengyel burgonyákig.A különböző nemes szőlőfajtákat amiből egy szem szőlőtt sem izlelt meg arra hivatozva hoy Ő sajátosan csak a levét szereti.Féluton megált és igy szólt hozzám :”Bécikém engem ez az egész nem érdekel”,menjünk vissza abba a kis hüvös házba és azal a hosszú üvegnyavalyával /lopó/szivsz a bejárat melleti hordóbol néhány slukkot és elbeszélgetümk mellette.Jómagam a hosszu heves légyölő dumám után elnnémultam és szeretett barátom kivánságára megindult]nk vissza a hüvös borkóstolóba.Közben azon gondolkoztam, hogy ha már a szomszédasszonynak is és legjobb barátomnak is ilyen lesujt= véleménye van a ténykedésemről vajjon nem kellene fontolóra venni ezt a”” nedü csavargatási” hobby tevékenységet.

TÖRTÉNÉSEM DENGÉVELA SZATMÁRHEGYI SZŐLŐSBEN.

Ez még annak idején törént amikor még abban  a tudatban éltem hogy beláhatatlan ideig fogom élvezni  savát borsát ennek az életnek .Kapáltunk Mihálybátyámmal a szőlőben,saraboltan,metszettem,cipelten a kurva nehéz Vermorel permetező gépet naphosszat és végeztem hittel és meggyőződéssel mindennemü munkát ami az áldott lé elkézitéséig szükségeltetett.

Egy alkalommal át is szólt a szépemlékü Valdraf Magda néni egy kis iróniával füszerezve doktor Úr magának nem akadna más szórakozása ebben a szép korban mint ezzel a parasztmunkára pocsékolni erejét.!! Csak akkor emlékeztem vissza a Magda néni intelmeire amikor a kopásos nyavalyáim ki nem mutatták foguk fehérét.

Hithü és legjobb barátomnak Dr.Lőrinczy Dengezicsnek már unalomig tömtema fejét az én mérhetetlen szépségü hobbymmal és csak akkor volt hajlandó meglátogatni az álmaim szinterét, amikor megtudta hogy a Babos bár tulajdonosa Pittner Sanyika  jó barátom tőlem származó termékkel traktálta Dengét.Egy szép koraőszi délután aztán  kimentünk a szőlösünkbe és természetesen a vizitet” a hüvös borházban kezdtük az általam agyondicsért aranynedük fogyasztásával.Majd amikor végigkóstoltuk az utánozhatatlan zamattal rendelkező készletet ajámlottam Dengének hogy nézzük meg a megkóstolt nedük eredőit is.Végigsétáltunk a  majdnem a dombtetőig miközben jómagam bemutattam minden létező növényt a kertünkből a Szabó bácsitól kapott Ronenbug rózsáktól a lengyel burgonyákig.A különböző nemes szőlőfajtákat amiből egy szem szőlőtt sem izlelt meg arra hivatozva hoy Ő sajátosan csak a levét szereti.Féluton megált és igy szólt hozzám :”Bécikém engem ez az egész nem érdekel”,menjünk vissza abba a kis hüvös házba és azal a hosszú üvegnyavalyával /lopó/szivsz a bejárat melleti hordóbol néhány slukkot és elbeszélgetümk mellette.Jómagam a hosszu heves légyölő dumám után elnnémultam és szeretett barátom kivánságára megindult]nk vissza a hüvös borkóstolóba.Közben azon gondolkoztam, hogy ha már a szomszédasszonynak is és legjobb barátomnak is ilyen lesujt= véleménye van a ténykedésemről vajjon nem kellene fontolóra venni ezt a”” nedü csavargatási” hobby tevékenységet.

yölő dumám után elnnémultam és szeretett barátom kivánságára megindult]nk vissza a hüvös borkóstolóba.Közben azon gondolkoztam, hogy ha már a szomszédasszonynak is és legjobb barátomnak is ilyen lesujt= véleménye van a ténykedésemről vajjon nem kellene fontolóra venni ezt a”” nedü csavargatási” hobby tevékenységet.

MEGALAKULLT A SZATMÁRHEGYI PÁSKÁNDI GÉZA BARÁTI TÁRSASÁG.

Elnök:-MUNTÁN ANTAL

TISZTELETBELI ELNÖK:-DR.BAUER BÉLA

A helyi magyar közösség óhaját teljesitve   a helyi R.M.D.Sz szervezet valmint   a helység tanácsa megalakitotta  a Pásándi Géza Baráti Társaágot.

A 2o évvel ezelőtti alakulásakor ugy a hazai mint az anyaországi irodalmi körökben Páskándi kultuszként tekintették a rendezvényeket.Két évtized eltelte után egyedülálló szimbólumává vállt a szép magyar szó  nagy játékmestere a Szatmárhegyieknek.Ez volt a cél és a megvalósitók vállvetve alakitották az elkövetkező generációk számára a magyarságtudatuk megözésének jelképét.

 

 

MINDENKINEK AZ A NEMZETTUDATA AMIVEL AZ ANYANYELVÉNEK TISZTESSÉGÉT MEGŐRZI ÉS KULTURÁJÁT MÉLtÓSÁGGAL ÁPOLJA.

Magyarságtudatom méltányosságának örömét éltem meg a napokban amikor a Szatmárhegyi magyar közösség a Páskándi Géza Baráti Tásaság tiszteletbeli elnökének választott.

Mert a magyarságtudatot nem a regnáló tiszavirág életü akármilyen hatalmak szeszélyei szerint alakitják vagy szentesitik ,hanem a személyes igényeid , törekvéseid az anyanyelved,a kulturád megörzésére irányuló eszmei lényed döntéshozása ez az érzelmi töltet, aminek szépségét nem zavarhatja meg a történelem kavalkádjainak csábitó igéreteivel vagy netán juttatásaival egy egész életre szóló hitvallásodat.Az életemnek meghatározója volt az irodalom a vers a versmondás  megfoghatatlan élményének szépsége.Ez az érzés már gyermekkori élményanyagom meghatározója volt az elemi iskolától kezdve egyetemista koromig, amikor számos irodalmi est szereplője voltam a Marosvásárhelyi Székely Szinháznaknak.Később  a Magyar Autonom Tartomány legjobb szavalójaként  országos

versenyt nyertem a fővárosban.Mindvégig olyan irodalmat áhitozó és tisztelő közegben éltem ahol Erdélyország nagyjainak kulturszinjéhez közel kerülhettem .

Páskándi Gézával már gyermekkorunktól kezdve csiráiban ismertük meg a vers utánozhatalan szépségeit.Zsenialitását már akkor felmértem és követtem ivelését minaddig amig itt nem hagyott bennünket.De azután is barátaimmal méltó emléket állitottunk neki itt szülőföldjén.

Voltak sajnos időszakok amikor a magyarságtudatunk méltányolását a hatalmak büvkörének árnyai környékezték, de a kitartásunk, sanyaru végvári sorsunk átélése

után feltisztulnak a sötét árnyak az égbolton és mi a magunk érzelmi töltetével tisztelgünk Páskándi Géza emléke előtt

Köszönöm a bizalmat és tisztes méltányosságot barátaim !!

Borbála Gyúró Doktor Úr, fantasztikusan fogalmaz, mint mindig! Nem is tudom, hogy olyan messziről, hogy látja ilyen világosan és valóságosan az itteni helyzetet. Bár megérdemelné, örüljön, hogy nemtagja az itteni Akadémiának.

NÉHÁNY NAPON BELÜL A KIADVÁNYOM MEGJELENIK A Dr. Béla Bauer's Official Website - dr.bauerbela.roKÖZÉLEI IRÁSOK

ELŐSZÓ

Nem a a szépreményü ódák élményanyagának, dallamainak mélázó hangulata  közepette irom soraimat.Nem a  multra jellemző bárminemü anyagi jellegü hiányérzetek, vagy a személyi sérelmek rosszizü kesergőinek hamngulatábam.Hisz ezeket mindmegannyian megéltük ha kell ,átszenvedtük.Inkább a társadalmi jövőkép egyre fokozódó torzulásai aggasztanak  amik előre vetitik a már ma is  létező megdöbbentő példákat.Többségünknek nem adatott meg a kor javaiban való lubickolás lehetősége, de az erkölcsiség,az alkotókészség a munka tisztessége reményt adott a megkapaszkodás esélyeire. A történelmi körülmények sajnos szabad utat adtak a szabadrablás haszonélvezőinek hogy befejezzék becstelen csere-beréiket az ideológiák leple alatt /egszer lent egyszer fennt/Sőt még  azt követő illetéktelenek duhajkodásait is.Az erkölcsi gátlástalanságok felszabadulásának valósága nem volt ilyen ijesztően aggasztó.

Hites, egyszerü de méltóságteljes gyermek és fital korunk társadalmi békéje övezett bennünket az emberi tisztesség érdemszerinti megbecsülésének világában amit manapság a hataloméhség gerincferditő jövőképe ural.

 

SZEMLÉLETVÁLTÁS MÁR GYERMEKKORTÓL

Ahol pénz az isten, holtak ott a lelkek,
a földi pokolban sosem ünnepelnek.
Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,
betegség és közöny, mindaz, ami vár még...

Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.

Aranyosi Ervin

Úgy indultam élet utamon mint minden más fiatal szerettem volna valaki lenni-valamit alkotni ami a nevemhez fűződik- Hosszú évszázados vágya volt ez,mondhatnám az egész emberi társadalomnak-hogy  kiemelkedjen abból a környezetből amiben nevelkedett. Látván és megélvén a mindennapos kenyérharcot, a mindenkori egyszerű sorsú emberek kíméletlen anyagi létküzdelmét a mindennapiért, valamint a társadalom –zseniális alkotóinak- az ívelését a munka az értelem és tehetség mezsgyéjén,ezen emberek soraiból. Ők voltak az emberi történelem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan értékei. A fiatal nemzedékek Őket tüzték ki mint jövőjük etalonját. Amikor megkérdeztek bennünket fiatalokat, hogy mik akarunk lenni, kevés kivételtől eltekintve azonnali és határozott válaszokat kaptunk/vagy egy tudós,történelmi alak,tanító,tanár,orvos,egy jó mesterember,gazdag földműves.

                                Ahogyan észlelem a –pénz hatalma megtörte az idealizált állapotot. A pályaválasztás tagadhatatlan teljesítmény orientált,de ez már nem annyira a saját –emberi értékrendjének-a jogos és elvitathatatlan érdemeinek szóljon,hanem a mindennapi közhasználati javak minőségének és luxus kritériumainak feleljenek meg./szebb villa,luxusautók stb/

                                Amint már említettem, a mai lét is arra kötelez hogy több diplomát is szerezz,mert az anyagi függőségi viszonyok erre kényszerítenek. A több diploma már az alkotóerő megosztásának a veszélyét vetíti  elénk. Hány és hány kutató egy egész életet helyezett a társadalom szolgálatába és mindezekért-hálából a minősíthetetlen emberi lét küszöbére taszították

                                Elszemélytelenedtek a kiváló szellemi értékek,az ügyeskedők karmai között vergődnek szellemi és erkölcsi létük nagy ellentmondásaival.

                                Az egyik keresztfiamnak/1o éves/egy gyermeteg rutinkérdést tettem fel-Sanyika mi akarsz te lenni-a válasz határozott és megfellebbezhetetlen

len volt. Szabó  bácsi akarok lenni. Kérdés miért Sanyika? viszontválasz-mert ő tudja hogyan kell pénzt csinálni-.

                                Lehet hogy az elkövetkezendők Sanyikát fogják igazolni mindvégig, amíg nem lesz emberibb arca ennek a világnak.

 

MINDENKINEK AZ A NEMZETTUDATA AMIVEL AZ ANYANYELVÉNEK TISZTESSÉGÉT MEGŐRZI ÉS KULTURÁJÁT MÉLtÓSÁGGAL ÁPOLJA.

Magyarságtudatom méltányosságának örömét éltem meg a napokban amikor a Szatmárhegyi magyar közösség a Páskándi Géza Baráti Tásaság tiszteletbeli elnökének választott.

Mert a magyarságtudatot nem a regnáló tiszavirág életü akármilyen hatalmak szeszélyei szerint alakitják vagy szentesitik ,hanem a személyes igényeid , törekvéseid az anyanyelved,a kulturád megörzésére irányuló eszmei lényed döntéshozása ez az érzelmi töltet, aminek szépségét nem zavarhatja meg a történelem kavalkádjainak csábitó igéreteivel vagy netán juttatásaival egy egész életre szóló hitvallásodat.Az életemnek meghatározója volt az irodalom a vers a versmondás  megfoghatatlan élményének szépsége.Ez az érzés már gyermekkori élményanyagom meghatározója volt az elemi iskolától kezdve egyetemista koromig, amikor számos irodalmi est szereplője voltam a Marosvásárhelyi Székely Szinháznaknak.Később  a Magyar Autonom Tartomány legjobb szavalójaként  országos

versenyt nyertem a fővárosban.Mindvégig olyan irodalmat áhitozó és tisztelő közegben éltem ahol Erdélyország nagyjainak kulturszinjéhez közel kerülhettem .

Páskándi Gézával már gyermekkorunktól kezdve csiráiban ismertük meg a vers utánozhatalan szépségeit.Zsenialitását már akkor felmértem és követtem ivelését minaddig amig itt nem hagyott bennünket.De azután is barátaimmal méltó emléket állitottunk neki itt szülőföldjén.

Voltak sajnos időszakok amikor a magyarságtudatunk méltányolását a hatalmak büvkörének árnyai környékezték, de a kitartásunk, sanyaru végvári sorsunk átélése

után feltisztulnak a sötét árnyak az égbolton és mi a magunk érzelmi töltetével tisztelgünk Páskándi Géza emléke előtt

Köszönöm a bizalmat és tisztes méltányosságot barátaim !!