SE FÜLE SE FARKA
DR. BAUER BÉLA Ph.D
SE FÜLE SE FARKA
FACEBOOK BEJEGYZÉSEIM GYÜJTEMÉNYE MEGJELENT 938 OLDALTERJEDELEMBEN.A KÖTET TARTALMILAG HAT ÉVTIZED SZEMÉYHEZ FÜZŐDŐ ÉLMÉNYANYAG HELYTÖRTÉNETI,TÖRTÉNELMI,TÁRSADALOM SZEMLÉLETI,GYERMEKKORI HITYVALLÁSA.
SZATMÁNÉMETI, 2O18
ELŐSZÓ
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton. A Dohánybeváltó és Unió közötti utcarész egyik épületében, aminek már csak hűlt helye van,mert a buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a kegyetlen történelmi kényszerek hatása alatt. De mindazonáltal mégis történelmi tulajdonosa vagyok a többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a rangos de lapos városnak ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt töltöttem gyermekéveimet, Ez a város formálta társadalmi szemléletemet és volt a mentora erkölcsiségemnek. Az egész századunkat végigkísérte az állandó hadilét vagy ahogyan nevezik “a hidegháború”.Az emberi megpróbáltatások jellege változott csak, és nem a tartalma. Az ellenpólusok hatalmi harca tovább folyik,a rétegződés kíméletlensége továbbvonul történelmi múltját respektálva. Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival vívódók száma talán még növekedett.
Csupán azért kontárkodtam az írás berkeibe, mert a betűbevésett gondolataim,érzéseim közlése minden alkalommal felszabadították az éppen aktuális érzelmi vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti szeretetemet és szabaddá tették mindezeket. Ez az 1ooo oldalnyi, „se füle se farka” iromány gyűjtemény-/Szabolcs elkúrvulásától-A Köménymag leves utálatának indítékáig/ némi történelmi háttéranyagot megmentett a veszendőségtől de nagyrészt az érzelmi töltetek uralják a mondanivalómat. Nem a bitang ármánykodás szelleme uralja az alaptónust hanem a köz kimondott vagy elhallgatott társadalmi igazságokat akartam szolgálni ami nem mindig sikerült a monoton sztereotip történelmi beivódások miatt.
Szakbarbár életutam nem engedte meg hogy hetvenkedni merjek az irodalmi berkekben,mert az a tizenhét és fél millió látogatója szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívántak. A történelem kíméletlen. veszejtő útjai annyira kiszámíthatatlanok főként az emberi faj sokszor megfoghatatlan vagy elképesztő, erkölcstelenségét figyelembe véve,hogy valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit közülünk senki sem fogja megismerni de sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást, elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk az sors. Az örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben
ADJA AZ ÚR NE IGY LEGYEN !!
Weber: Orbán a tűzzel játszik
index
kovács m. dávid követés
2018.05.12. 19:33
Hosszasan beszélt Orbán Viktorról a holland De Volkskrant interjújában Manfred
Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. A német politikus szerint a
magyar miniszterelnök a tűzzel játszik, amikor a civil szervezeteket és a
CEU-t támadja, hiszen többek között a tudomány szabadsága forog kockán.
Weber szerint az olyan alapvető értékeket, mint a jogállamiség, a
joguralom, a szabad sajtó és a demokrácia, mindenkinek tiszteletben kell
tartania. "Ezek arról szólnak, hogy mi itt Európában hogyan gondolkodunk a
társadalmi berendezkedésről" – idézi a Hvg.hu az egyik legnagyobb
holland napilap interjúját.
A politikus leszögezte: ha a magyar kormányfő nem tartja be a szabályokat,
nem lehet az Európai Néppárt tagja. "Ez kristálytiszta: ha betartod a
szabályokat, maradhatsz, de ha nem, távozol" – mondta Weber, aki szerint
Orbán jelenlegi politikája azzal fenyeget, hogy esetleg átlépi a vörös vonalat.
Mikor az újságíró visszakérdez, hogy a sokak által idegengyűlölettel
vádolt Orbán nem lépte-e már rég át ezt a bizonyos vörös vonalat, amikor a
kormány plakátjain menekültekkel és Soros Györggyel riogatott, Weber azt
feleli, hogy szerinte a kampányt külön kell választani a valós politikai
kérdésektől.
Orbán Viktor és Manfred Weber 2015. június
4-én, a magyar parlamentben tartott találkozójukon
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary
Webernek az ország déli határánál húzott kerítéssel sincs problémája.
Emlékeztetett: Bojko Boriszov egykori bolgár miniszterelnök szintén kerítést
épített a bolgár-török határra.
Meg kell védenünk a határainkat, ha szükséges, kerítést kell építenünk
– mondja Weber, aki az interjúban megjegyzi, harcolnak az autokratikus
tendenciák ellen, és ezek közé sorolja Orbán jobboldali nacionalizmusát is.
A politikustól azt is megkérdezték, hogy a bevándorlásra veszélyként vagy
lehetőségként tekint. Erre azt válaszolta: ma ez veszély, hosszabb távon
pedig ki kell találni, mihez kezd Európa a menekültekkel. Szerinte
mindenekelőtt az illegális migrációt kellene megállítani, utána
következhet az elosztás kérdése.
Weber állítólag rendszeresen beszél Orbánnal, ezek a beszélgetések azonban
egyre hangosabbak, és kifejezetten nem szereti Orbánban, hogy a szavaival
nekiront mindennek és mindenkinek, aztán szép csendben visszavonul. Úgy látja,
folyamatos kommunikációra van szükség Magyarországgal és Lengyelországgal is,
nem akarja, hogy Európa keleti és nyugati fele újra eltávolodjon egymástól.
COMMENT
Mikor az Index oldalain /12.május .2o18/Weber Úr az Európai Néppárt parlamenti
frakciója vezetőjének egy interjuját elolvastam”Orbán a tüzzel játszik”
nem az egyéni indittatásu elégtétel uralkodott el rajtam, hiszen a Faceb ook
oldalain a kritikai hangu bejegyzéseim tartalmilag teljesen fedték
egymást.Habár a csaholó politikai vérebek képe vetült elém az oktalan szenny
kulturáju szemét szólamok amiket a köztudatba vetitettek ellenem.
Engem a diplomáciai háttér érdekelt-hogyan jutott ide a FIDESZ személyesen
Orbán Viktor hogy az a pártcsalád aki minden nehezebb helyzetben/akár politikai
akár gazdasági szempontból a hónuk alá nyult.Mindig volt egy kellő
időben nyujtott segitő kéz ,kellő ellenszolgáltatás fejében/autoipar,mezőgazdasági
termékek/ hol aközöny erősitette Orbán magabiztonságát.
Az Egyesült Államok több alkalommal figyelmeztette az európai unió Szerveit
hogy Orbá a kellően megengedettnél durvábban harapdálja a demokrácia
amugyis cafatos ülepét
Magyarországon, no meg aztán a puszták népének keleti vonzalmai is cselekvésre
késztette az amerikai vezetést.az állandóan éleződő ellentmondások
miatt.Az Európai Únió tétlenségét Németorságra háritotta főként a
gazdasági kapcsolatok esetleleges rpmlását kilátásba helyezve.Az amerikai
diplomácia úgy döntött hogy a Franciák Macron személylében kötelezze az Európai
Néppártot rendezze a magyarok rakoncátlan ügyeit.A párt vezetői
Orbánnak egy két órás gyóntatására vetemedtek aminek alkalmával kötelezővé
tették Orbán számára a néppártban való maradásának kötelező feltételeit
kihangsulyozva hogy megszünik az a módszertan hogy itt ezt fogadkozzuk otthon
meg a győzelmi diadaliv alatt ismételten elmondja hogy hogyan teperte le
az Európai bürokratákat.A dolgok jelenlegi állása szerint Orbán nem állhat
kötélnek igy tehát Weber Úr felmutatta neki a sárga lapot természetesen nem az
ó egydi elhatározására,mert ez az egész néppárti elnökség döntése és ugyanakkor
kilátásba helyezte a piros
lapot is ami az Európai Néppártból való kizárást is jelenti no megaztán a
többi.egy egész nemzetet érintő szintén kitervelt eljárásokkal amik
meghatározhatják egy egéz nép jövőjét..Obán Viktor sajnos egy autokrata
rendszert kiépitett hatalmi ágazatokkal,egy kóros megálomániával ami messze
magyarország határain túl nyulik-Mindent Ő tud a legjobban,csakŐ
tudja elrendezni,környezetét lenézi saját népét is.Mértéktelen anyagi
felhalmozásra való hajlam jellemzi.Úgyhogy a történelmi labda Budapesten
pattog,és az aEurópai Néppánt nem hajlandó további kompromiszumokra
-GYERMEKKORROM VÁGYÁLMA-
Amikor a római katólikus elemi népiskola tanulója voltam 1941-ben,1o éves koromban nyári üdülő tábort szerveztek nekünk SzatmárhegyenEgy sikvidéki gyermeknek nagy eseményszámba ment az ,hogy egyáltalán egy gyermektáborba kerül,főként ha az még egy kissé dombos vidéken volt megszervezve.Annak idején a mi gyermekkorunkban mi newm láttunk tengerpartot,bérceket ,és nekün ez volta világ vége-nemhogy külföldi utakra vigyenek a szüleink..Ez volt az első ilyen jellegü élményanyagom gyermekkoromban.A Szatmárhegyi Iskola tantermeiben voltunk elszálásolva. Szabó Jani bácsi volt a szakács aki nagy gőzölgő üstben főzte a mindennapinkat.Ő volt a tábor lelke-szervezte a lepényevési versenyt,a zsákbafutást,kirándulásokat,tábortüzeket.Annak idején még fiatalok és erősek voltak a Fő utcai-jegenyefák és minden szép maradt az emlékezetemben arról a két hétről amit ot eltöltöttem.Innen eredt az én nosztalgiám Szatmárheggyel kapcsolatban. A későbbiekben Szatmárhegynek mindig volt egy különös vonzereje-ahová mindig vágytam,mindig felszabadultnak éreztem magam ha ott voltam. Amikor megadatott a lehetőségem a sors megengedte hogy legyen egy stabil lakhelyem és kertem-kiéltem minden gyermekkori vágyálmomat./szőlészet,gyümölcstermesztés,kertészkedés és postagalmb tartás/Három évtizede minden szabadidőnket ott töltöttük. A rózsáim páratlan szépek voltak,a hargutárol hozott fenyőfáim páratlan pompában diszelegve egy fenyvest alkottak és megvédenek a nyári hőségek tikkasztó kinjától-Néhány kép a hegyi kertemből.
AZ ÚJ MAGYAR ARISZTOKRÁCIA ISMÉRVEIRŐL
Rohamoan növekedik a magukat arisztokratáknak képzelők száma az anyaországban.A társadalom abban a tévhitben él hogy az arisztokrácia egyenlő a földbirtokok terjedelmével és a politikai eszköztár jelenlegi uralmi hatalmasaival. Ezért folyik napjainkban az öldöklő harc az állami földek és más természetü anyagi javak megszerzéséért.Az arisztokrácia szellemi értékeiről nem beszélnak a hivatalos berkekben, mert már körülbástyázták magukat az ugymond “szegényparaszt szellemiségü” uram-bátyám hatalmasokkal.Egy gyermek életében meghatározó az első 7-9 év környezeti ráhatása,nevelési kultúrája,szociális érzékenysége,viselkedési kulturája stb .Nem lehet összehasonlitani egy olyan egyént akinek ha nem is volt nevelője de tisztes családi környazetben nevelkedett ,egy olyan gyermekkorában megviselt multu egyénnel akit folyamatosan ütlegeltek/ami egész életére kóros visszajelzéseket közvetit a környezetére,és aki olyan személyiség jegyeit viselte amiért több tanintézetből eltanálcsolták.Most pedig kimutathtó kultuirigény nélkül két zsebredugott kézzel tolat az európai közösség diplomatái között ezeknek a megrökönyödését keltve.Kevés kivételtől eltekintve ez a vislkedéssi kódex uralja az egész elitjét az orszégnak.Nem kell tovább menni csaka parlament alpári olykor utszéli hangvételü stilusban komunikálnak a politikai ellenpólust képviselőkkel. Se kulturigény se viselkdési forma se nemesebb társadalmi érzésvilág se embertársaik méltó megbecsülése nem található fel élményanyagukban. Ezek uralkodnak és vezetnek évtizedeken kereszül egy európai szintükulturnemzetet. Vagy ide züllött egy egész néptömeg igénye az iránt a közösség iránt aki jövönket meghatározza.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SPORTKÖZÖSSÉG EMLÉKE
Hiába dühöngött a diktatura álnok mozgalmaival és kultuszaival az egészségügyi sportközösségben olyan demokratikus értékek uralkodtak amiket úgy hiszem senki nem felejt el a megélők közül.Nem voltak ranglétrák,vagy kasztok mindenki egyenlő volt a takakritó assszonytól Gózner Lexi és Micu Ioan főorvosokig.Hosszú évekenkeresztül autobuszokat béreltünk és a téli hónapokban bebarangoltuk a Nagybánya hegyeit,Radnai havasokat,a Gutint a Mogosát az Izvorát mindenki a saját eszközeivel, keresve az örömét a természetadta szépségekben és a közösségi együvétartozás örömeiben. .A szakszervezeti alapokból síléceket vettünk a ráutáltabb gyermekeknek,kedvezmányes áron történt a szállitás számos esetben megosztottuk a közös asztalon az elemózsiánkat vagy akár a” tüzes víz” k;szleteinket..Családi események voltak ezek gyermekhaddal,sokáig emlékezetes sokszor jó humorral átitatott történetekkel.A város számos jószándéku polgárával létrehoztuk a még ma is müködő teniszbázist .A tehetdéges gyermekekneknek dijmentesen juttattunk új teniszütőket.Országos érdekeltségü teniszversenyeket rendeztünk.Nói kosárlabda csapatunk a a nemzeti bajnokságban jeleskedet,ugyszintén a férficsapat is.Olyan közösségi életet éltünk aminek érzelmi nyomai ma is élénken élnek bennünk most amikor a pénz hatalma megtörte barátság a szolidaritás a kölcsönös megbecsülés örökértékü társzdalmi mikéntjeit.Olyan életre szóló barátságok szövődtek amik nem fakultak ki a politikai és bősz nemzeti hóbortok illuzórikus hatásaira sem.Áldott legyen az emléke mindenkinek aki fiatal éveinket még az ideológiák terhes történelmi hatása alatt is szebbé tette.Egy pihenő utközben aRadnai havasok felé Dr.Bauer Béla az Egészségügyi sportközösség volt elnöke. /Udvary István,Jenei Attila.Jakab Árpád.Pop Cornel.Dr.Szentkirályi István./
GOOGLE-FEEDJIT
REGISZTRÁCIÓ-2O18.FEBRUÁR-1. 12 ÓRÁS TARTAMU REGISZTRÁCIÓ
.
Csak valami kiválót kellett alkotni ahhoz hogy ilyen mértékü
érdkelődést ébresszen világszerte,de főként az Egyesült Államokban a
tudomány és alkotás jelenkori bölcsőjében.Nem akarom elkiabálmi a sikert
ami már 12 éve tart de gondolom méltányos lenne felfigyelni erre az eggedülálló
eredményre a hazai berkekeben is.
Bauer Béla>Podolák Sándor
Sanyikám!!
Azért szeretettem megkülönböztetett módön a testvéredet mert sorsunk
elitélendő módon arra kényszeritett bennünket hogy életünk folyamán csak
egy alkalommal lássuk és öleljük meg egymást őseink
sirhantjánál.Találkozásunk alkalmával alkalmam volt megismerni azt hogy mennyi
méltósággal viselte embertpróbáló sorsát törékenyen és halk szavakkal és
,mennyi szeretet áradt belőle személyem és szüleink iránt,hogyan
ragaszkodott a szülői ház megtekintéséhez és hogy sugárzott belőle a
vérei szeretetének minden apró rezgése.Ti hárman példátadó testvérek voltatok,biztos
támaszai a nehés pillanataiban. Áldjon meg az Úr benneteket érte.Azt a családi
hagyományt ápoltátok tisztességgel amit a hét Podolák testvér árva sorsa
méltatalanul szüleinkre szabott. Sajnos a kényszerü történelem átkai megvonták
tőlünk azt a kegyet hogy szeretet közelben éljünk. Legyen áldott szüleink
emléke és János végtelen nyugalma.!! Szerető öleléssel Béla.
Bauer Béla>Terézia Podolák Kedves Terike
!!
A vigasztalanság pillanatai után is megmarad a felejthetetlen hüséges szeretet,
a kitartó emlékezés békéje. Veletek vagyunk ezekben a nehéz pillanatokban.Adjon
az Úr olyan nyugalmat unokatestvéremnek Jánosnak amit földi léte után
megérdemel. Emike és Béla Szatmárnémeti 2o18 Február 1
EGYSZER CSAK MINDENNEK VÉGE LESZ MAJD
….,
Miután többször meghallgattam Petáfi Sándor a” Dicsőséges nagyurak „cimü
versét Mácsai Pál előadásában/amit egy felülmulhatatlan müvészi
teljesitménynek tartok és ami egy feljthetetlen élmény marad egész életemre.
Mind amellett hogy egy mindennapi keserü mondanivalója a mindenkori köznépnek
ezt csak egy zeniális betüvéső tudja ilyen céltudatosan megfogalmazni
népének , ennyi szenvedéllyel és együttérzéssel . Dicsőséges nagyurak
voltak vannak és lesznek és napjainkat is keseriteni fogják a mindennapi vétkes
nyavalyáikkal.Gyermekkoromban Szatmáron a “csődörös kaszárnyából”
menetelő katonák énekelték a katonadalt ; “Aki nem lép egyszerre ,nem kap
rétest estére”.Tehát innen dobanntanék, ki kap rétest estére ,vagy kit
állitanak ki a sorból mert botladozott a menetelő alakulatban.Mert igy
alakuknak az önkényuralmi rendszerek,igaz már nem véres eszközökkel hanem rétes
megvonással. Az Orbanizmus vétkeit sem lehet egyedül Orbán Viktor rovására irni
mert szinte észrevétlenül születtek meg a kis Orbánok akiK már átszövik az
egész magyar társadalmat és telhetetlenségükkel népnyomoritókká
váltak.Egyszóval egy rendszert alakitanak aminek nem egy kinyilvánitot célja a
kimutatható anyagi javak habzsolása és a kis emberek anyagi létének
megröviditése mert ez szinfalak mögött folyik.Nem lesz elég Orbán Viktor
beteges hatalmát megszüntetni/Egyszer csak mindennek vége lesz majd/ mert a
háló amit az egész országra kivetett a fogságba kerülő harcosai akik
főként anyagilag érdekeltek hadjáratot inditanak ismét az emberi jószándék
ellen és ugyanazt a játékot fogják eljátszani amit annak idején Medgyesi Péter
regnálása alatt aljas ezközökkel müveltek. Mint ahogy Petőfi irja : Isten
után legszentebb a Nép neve:A nép kell eltávolitsa tisztességének a megrontóit
beleértve a visszarérő gonosz lelkeket és utána jöht a nagy nemzeti
kézfogás eetleg ölelkezés…. Mert a végén mindent máskép lát az ember….
GOOGLE.FEEDJITREGISZTRÁCÓ 2O18.-JANUAÁR-31- LÁTOGATÓK KÜLFÖLDI ORSZÁGOKBÓL
-Finnország,Taiwan.Dominikai köztársaság,Egyesült Államok,Anglia,Németország
Belgium,Franciaország,UkrajnaSzlovákia,Szerbia,Kanada
A TWITTER KÖZVETITŐ CSATORNÁN IS KÖZLIK GYERMEKGONDOZÁSI ÉS GYERMEK
GYÓGYÁSZATI SZAKKÖZLEMÉNYEIMET
.
Bauer Bela @drbauerbela 1931 október 21-én én Szatmárnémetiben született.
Orvosi tanulmányait Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Gyermekgyógyászati Karán l957-ben Satu Mare, Romania bauerbela.ro Joined
February 20 Follow on TwitterDr. Bauer Bela Twitter
EMLÉKTÁR –GYERMEKKOROM RÉMÁLMAI
Csak az átélés élményanyaga tudja megérlelni benned a háborus menekültek sorsának szenvedéseit, kilátástalanságát.Ugyanakkor a mai lelketlen felületes emberi érzésvilág napjainkra jellemző eggyüttérzés nyomasztó hiányát. Amikor a II-dik világháboru végnapjait éltük 9 éves gyermek voltam és ebben a korban kellett átélnem azokat a bolrzalmakat amiknek emléke még mindig a rémület a félelem érzését idézik emlékezetemben Ebben az időbenSzatmár egy háborús katonai stratégiai központtá vált,és egyúttal kíméletlen szőnyegbombázások színhelye. . Amikor a szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az óvóhelyre kellet vonulni. A mi óvóhelyük Károlyi úti faraktár mellet volt amit a támadások alatt gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15-4o méterekre hulltak a bombák és mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást. De megúsztuk. Amikor kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe tárult elénk amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére. Családi házunk szinte romokba hevert. Ahogyan olvastam annakidején a Magyar Futárban-angol –Liberator- nehézbombázók és orosz –Stukák-hajtották végre ezt a kíméletlen tömegmészárlást. Nagyon megrendített amikor láttam hogy eltűnt a vashíd , amin keresztül mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott valamikor volt egy híd.A villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám olyan büszke volt hogy ők építették a föld színével egyenlő vált. .A püspöki palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc hittanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém. Sajnos láttam a zsadányi uti Hősök temetőjének a tömegsírját, a főként pirosbereki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mész lével lelocsolják őket. Szatmár városa élhetetlenné vált mindenki elmenekült innen.. A mi családunk Erdődre menekült a várpince oltalma alá itt hagyva családunk, minden ingóságát és ingatlanát.Családi házunk szinte romokba hevert. Ez a átélés élteti bennem a szolidaritást a menekültekkel szemben.
„NE NÉZZ HÁTRA,JÖN A FARKAS
”
Rögeszmés-kényszeres személyiségzavar levelezés formájában. Érkezik a félelemet
és rettegést keltő levél a magyar családok cimére akik európa és a világ
civilizált és kultur népeinek tartozékai.Sztereotip politikailag jól beágyazott
szöveggel ami a menekült históriáról teroritákról és az egész világot markában
tartó 88 éves öreg zsidórol szól. Eurüpa közepén egy egész nép már kórusban
zengi a nehezen emészthető félelmetes szöveget.Mi ez ha nem egy hatalmi
célokat tartósitó rögeszme amit naponként sulykolnak a már gyanakvó hazafiak
fejébe..Ugy tünik hogy ez az utolsó levél már a hatalomvesztés előhirnöke.
A rögeszme állandóan visszatérő, nem kívánt, tolakodó gondolat, amely
gyakran agresszív cselekedeteket sugall. A kényszer olyan visszatérő
cselekedet, amelynek az egyén nem képes ellenállni, úgy érzi, hogy neki kell
elvégeznie a feladatokat; rituális viselkedésü személy ragaszkodik a
felelősségéhez és ahhoz, hogy ő az egyetlen, aki tudja, hogy mi a
helyes. Interperszonális kapcsolatai bonyolultak, nehézkesek a barátokkal,
partnerekkel és gyermekekkel szembeni túlzott elvárások miatt. Néha, ha mások
nem teszik azt, amit az Ő mint személy szeretne, csalódottságba haragba,
sőt akár erőszakba csap át.[ Ez a rögeszmés kényszeres
személyiségzavar hozzázadódhat az eddik jelzett psychikai és mozgási
kényerekhez amik eddig is gondot okoztak jelenlétükkel a magyar társadalomnak..
Egy orvosi alkalmatossági vizsgálat elvégzése nem egy egyéni hajlandóság
kérdése hanem az Alkotmányban szentesitett állampolgári kötelesség.
Kényszerképzetek után alakitani egy ország,egy nép sorsát a nagy
nyilvánosság előtt már törvényi felelősséget von maga után.
AZ ALKOTÁSVÁGYRÓL
Úgy
indultam élet utamon mint minden más fiatal, szerettem volna lenni valaki
-valamit alkotni ami a nevemhez fűződik- Hosszú évszázados vágya volt
ez,mondhatnám az egész emberi társadalomnak-hogy kiemelkedjen abból a
környezetből amiben nevelkedett. Látván és megélvén a mindennapos
kenyérharcot, a mindenkori egyszerű sorsú emberek kíméletlen anyagi
létküzdelmét a mindennapiért, valamint a társadalom –zseniális alkotóinak- az
ívelését a munka az értelem és tehetség mezsgyéjén,ezen emberek soraiból
mindennapi gondolataim kisérőivé váltak.. Ők voltak az emberi
történelem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan értékei. A fiatal nemzedékek
Őket tüzték ki mint jövőjük etalonját. Amikor megkérdeztek bennünket
fiatalokat, hogy mik akarunk lenni, kevés kivételtől eltekintve azonnali
és határozott válaszokat kaptunk/vagy egy tudós,történelmi
alak,tanító,tanár,orvos,egy jó mesterember,gazdag földműves. Ahogyan észlelem
a –pénz hatalma megtörte az idealizált állapotot. A pályaválasztás
tagadhatatlan teljesítmény orientált,de ez már nem annyira a saját –emberi
értékrendjének-a jogos és elvitathatatlan érdemeinek szóljon,hanem a mindennapi
közhasználati javak minőségének és luxus kritériumainak feleljenek
meg./szebb villa,luxusautók stb/ Amint már említettem, a mai lét is arra
kötelez hogy több diplomát is szerezz,mert az anyagi függőségi viszonyok
erre kényszerítenek. A több diploma már az alkotóerő megosztásának a veszélyét
vetíti elénk. Hány és hány kutató egy egész életet helyezett a társadalom
szolgálatába és mindezekért-hálából a minősíthetetlen emberi lét küszöbére
taszították Elszemélytelenedtek a kiváló szellemi értékek,az ügyeskedők
karmai között vergődnek szellemi és erkölcsi létük nagy ellentmondásaival.
Az egyik keresztfiamnak/1o éves/egy gyermeteg rutinkérdést tettem fel-Sanyika
mi akarsz te lenni-a válasz határozott és megfellebbezhetetlen len volt. Szabó
bácsi akarok lenni. Kérdés miért Sanyika? viszontválasz-mert ő tudja
hogyan kell pénzt csinálni-. Lehet hogy az elkövetkezendők Sanyikát fogják
igazolni mindvégig, amíg nem lesz emberibb arca ennek a világnak.
HIVATÁSOM GYAKORLÁSÁNAK EMLÉKTÁRA ORVOSI TÉNYKEDÉS
Gyermekgyógyász
osztályvezető főorvos Orvostudományok Doktora Gyémánt diplomás orvos
Elektronikus szerkesztésü orvosi szakiró Az elektrónikus orvosi irodalom egyik
alapitója ADMINISZTRATIV TÉNYKEDÉS Dr Lükő Béla kórház igazgatója-198o
Dr.Lükő Béla kórház igazgatója-1991 A szatmári Vasúti Rendelő Intézet
igazgatója Gyermek rehabilitációs központ igazgatója Kapnikbányai egészségügyi
közpot főrvosa JELENTŐSEBB ELISMERÉSEK Egészségügyi érdemrend
Egészségügyi érdemérem 1976 Egészségügyi érdemérem Pápai Páriz Ferenc életmüdij
Kiváló kutató emlékplakett Orvosi kamara életmüdija Szatmár megyei tanács
életmüdija Román Vöröskereszt arany érdemérme.
A VÁLSZTÁSI CSECSE-.BECSÉK CSALIJA
Jól eső érzés látni a világ jobbik felén a választások lefolyásának civilizált körülményeit,amikor is a polgár talán egyetlen megszólalásának titkát őrizve fejezi ki a fennálló rendek minőségéről elsősorban tisztességéről. A kétsebességüek már jóval a hivatalos kampány előtt megkezdték a nyomort jelző csecse.becséik osztogatásait egy vélhető szavazat elnyerése érdekében Meglepetésemre a képernyőröl Rétvári Bennce kereszténydemokrata politikus ilyen jellegü osztási manővereit mutatták be amint éppen 5kg burgonyát oszt müanyag zacskókban.Megvallom hogy a látvány ami elém tárult mint a XXI-dik század emberét kétvállra fektetett.Hát ide jutottunk,megvásároljuk egy ember titkon örzött gondolatait ,érzelmeit,társadalmi hitét 5 kg burgonyért , tetszelegve a köz itélőszéke előtt azzal hogy ezt Tőlem kaptátok.Ez már az a mélypont amiért meg kell szólalni. Hát ennyire nyomorultak,kiszolgáltatottak és értéktelenek vagyunk.?? P.S.Nem csak Rétvári Bencéről szól a fáma hanem az iszapbikózást folytató 25o pölitikai pártról, mindazoról akik megcsapolják farzsebünket tisztes munkánk sekély járadékától.
EMLÉKTÁR-VANNAK MÉG HÜ BARÁTOK
Pittner
Sándor levele- Kedves jó szívű mindig mosolygós doktor bácsi! Nem kell
annyira sietni ezzel a költözéssel abba a sötét hideg árnyék villágba!... Ott
sokkal rosszabb mint ideát!... Sötét van ,hideg és nincsennek jóbarátok és azok
a sok-sok segitségre ,jótanácsra vágyó emberek!...Neked még vannak feladataid
közöttünk. A te szavaidat,atyai jótanácsokat még sokáig igényeljük. Arról nem
is beszélve,hogy te igazi lokálpatrióta vagy a szó igazi értelmébe!...Te egy
fénysugár vagy Szatmáron és reméljük még sokáigsz fog világítani!!!Isten
éltessen még számos esztendőketBÉLUKÁM!!!Ölel PittnerSándor Szerető
barátom Sanyika !! Elnémitottál.Nem tudok kellő tisztességgel reagálni
szerető soraidra. Ez a szeretet és tisztelet hiányát tápláló világ szinte
naponként lefegyverez és az emberi méltánytalanság eszmeiségére kötelezne
mindennap. Nem a dicsérő szavak hanem az azokból átsugárzó érzésvilág az
egyedülálló amivel megtiszteltél. Egy olyan pillanatban kaptam kézhez soraidat
amikor azoknak leirt kicsengése az emberi szeretet és barátság pillanatainak
válságát éljük. Köszönöm soraidat mert a környezetem néma közönye ebben a
korban már megvisel. Ölel benneteket Béla.
EMLÉKEZZÜNK!! AKIT NEM LEHET ÉS NEM SZABAD ELFELEJTENI DR.KÁHÁN GÉZA.
Egy egyedülálló körorvos a szatmári egészségügy történelmében, akinek emléktáblát avattak Pusztadrócon, azért az emberi és orvosi tisztességért amivel szolgálta a helység lakosait. A kiméletlen emberi gyülólet fosztotta meg édesapjától korai gyermekkorában, a kivégző helyek egyik ismeretlenbe vesző gyilkos táborában.A féktelen bosszuvágy helyett egy olyan csodálatos emberszeretet áradt egész lényéből amivel soha nem találkoztam.Iskolatársak,az egyetemen együtt béreltünk szállást majr itthon Molnár Misu tanyáján a Tabak látogatók baráti körében éltük szükreszabott szellemi körülmények között mindennapjainkat.Lehet hogy a szenvedése is érlelte benne azt a bölcseséget ami arra késztette baráti környezeünket hogy Apukának szólitsuk.Páshándo Géza legintimebb,legbizalmasabb barátja volt.Az én emberi és orvosi sorsomnak a legvadabb időkben is amikor a történelmi reflexek kérlelhetetelen gyülölete uralta társadalmunk hangulatát mellettem állt segitségemre sietett.Amikor 1991-ben demokratikusan a kórház igazgatójának választottak Ő volt az aki felfigyelt belső vivódásaimra és érzékelte a szélmalom harcom minden mozzanatát.Egy reggel a kórház bejáratánál várt és nagyon határozottn kért hogy menjünk be az igazgatói irodába.Béla te rá fogsz menni erre a kilátástalan evődésre ezért kérlek mint barát vedd azt A4-es papirt és én lediktálom a lemondásodat.Én habár megviselve,megtörten követtem tanácsait ami már különben is érlelődött bennem. Köszönöm Apuka !! AZ ÚR ÁLDJA EMLÉKEDET !!
PETŐFI SÁNDOR-DICSŐSÉGES NAGYURAK
Mácsai
Pál zseniálisan szavalta el a verset a Budapest Sportcsarnokban. Mintha maga
Petőfi Sándor állt volna előttünk, 40 ezer paraszt élén a Rákoson.
Fenyegető volt, ijesztő, magával ragadó, aztán megbocsátó,
megnyugtató. Hozzánk szólt és hozzájuk Olyan kampányrendezvény volt ez ami akár
ma is értékálló hangulatot teremtene., ami ma is felébresztené a magyar népet
csipkerózsika álmából. A régi Bródy- és Koncz Zsuzsa-számok, a Sárga rózsa, a
Ha én rózsa volnék a hajdani ellenzék melegébe olvasztaná a közönséget. Régi dolgok
ezek. Mégis ingatag, morálisan megkérdőjelezhető ötlet, ha
felelősségre akarjuk vonni azokat, akik az elmúlt időben éltek vissza
a hatalmukkal, De kikezdi társadadalmi értékitéletümket az is, ha az emberek
azt tapasztalják,hogy fent, az elitben már nincs szükség a tyúktolvajok
bátorságára sem. Ott az embert már nem érheti baj.
NEM CSAK ANYAGI SZEMPONTOK OKOZZÁK AZ ORVOSOK ELVÁNDORLÁSÁT KELET EURÓPA IDŐVEL KIÜRÜL
Ez egy megleheteősen riasztó prognózisa a népesedési szakembereknek és sajnos ez a folyamat már tetáőzikAz elvándorlás élmezőnyében az egészségügy vezet.Miért teszenm fel a kérdést magamban aki fanatikus lokálpatrióta vagyok. Orvosi hivatásom gyakorlása folyamán 4 számottevő egészségügyi intézmény vezetője voltam, következésképpen ismerem az egészségügyi ténykedés minden vetületét és fel tudom mérni az orvos elvándorlás ijesztő méreteinek okait is, anélkül hogy az anyagi vetületekről emlitést tegyek. Szemünk előtt zajlik hogy megváltozott az emberek felfogása a nemzet a vallás a különböző világnézetek szerepéről az emberek szemléletében és előtérbe került egy méltó élet kilátása minden vetületével ami meghatározza létük, jövöjük alakulását. Az orvosok elvándorlása nemcsak a megszégyenitő anyagi lét megélése,hanem az orvosi tisztesség társadalmi csonkitásának az évtizedeken át alakitott képe ami a fenélló anyagi feltételek hiányával alakitotta a jelen pillanatban eőállt keserü valóságot.Néhány gondolatban igyekeztem élmlnyanyagom tárházából a legfontosabbakat a köz elé tárni. -A technikai vivmányok, az anyagi alapok szükségessének évtizedes elhanyagolása, amik egy adott pillanatban kerékkötői lehetnek egy lelkiismeretes orvosi ténykedésnek A beteg elszemélytelenitése az egészségügyi ellátásban a személyzet tulterheltsége miatt -A csapatmunka foghijas gyakorlása, a szakvezetők önkényuralomi “pasáskodása „következményeképpen - Orvos-és a közvélemény alakulásának eredőinek negativ tendenciája -Az orvos tekintélyének burkolt csonkitása. -A tudományos munka-az alkotó medicina-szerepének elhanyagolása -A teljesimény orientált tudományos és gyógyitó munka elismerésének a fontossá gának a figyelmen kívül való hagyása- -Az orvosi eszközös vizsgálatok rohamos fejlődése,ezeknek hiánya vagy indokolatlan felhasználása –és ennek a jelentősége az orvos-beteg kapcsolatrendszerében.
A GYERMEKGYÓGYÁSZATI IRODALONBAN MIND GYAKRABBAN HAZSZNÁLJÁK A NEVEN MELLETT
MINT MINŐSITÉSI SZINTET AZ “ORVOTUDOMÁNYI SZAKIRÓ” AZ ALÁBBI HIVATKOZÁSI
KRITÉRIUMOKAT FIGYELENBE VÉVE.-
EGY MEGTISZTELŐ ELISMERÉSE GYERMEKGYÓGYÉSZATI ÉS ORVOSI SZAKIRÓI
TÉNYKEDÉSEMNEK. POFESSZOR LADISLAÍU RITTLI A NAGYVÁRADI” GABRIEL CURTEANU”
GYERMEKKLINIKA VEZETÉJE SZEMÉLYRESZÓLÓAN DEDIKÉLTA A „SEMIOLOGIE
PEDIATRICĂ” KIADOTT K0NYVÉT A K0VETKEZŐ SOROK KISÉRETÉBEN DR.BAUER
ADALBERT FŐORVOS URNAK!! KIVÁLÓ SZAKEMBER ÉS KIVÁLÓ SZAKIRÓ BARAÁTI
TISZTELETTEL PROF.DR.LADISLAU RITLI ORADEA.2O18 .JANUARIE.
Ideje lenne fátylat boritani a rosszizü.
IZLÉSEK ÉS POFONOK
Politikai nézetkülönbségekből eredő,a régi barátságok meghitt hangulatát érdemtelenül megrontó időkre.A történelem időtállóan megőrizte az eszmei változatosságok vagy a nézetkülönbségek való értékeit, a gondolkodó vagy cselekvő emberek sorsának,életutjának élményanyagának sajátos egyéni összegzéset.Természetesen a törvényesség és térsadalmi igazságérzet / ami a dermokrácia alappillére/ legmesszebb menő tisztességével. Sajnos a kivetni való devienciák átszőtték a mindennapi érzelmi és intellektuális kapcsolatrendszerünket sőt egy életen át érlelt barátságainkat is..Ha az izmusok,ideológiák,tiszavirág életü politikai kalandok bármilyen érdekeltségü/főként változó jellegü/büvkörében élnénk le az életünket megszünnének az igaz barátságok a felhőlen emberi kapcsolatok,és az érzelmi énünk sivársága uralkodna el a világon.A politikai hatalmak kötéltáncos eszmevilága,a hatalomváltások erkölcsi meghasonulásait követő kényszerhelyzetek a emberi méltóság nagy próbatételei .Sajnos az ilyen alapon elrontott barátságok nem nyerik vissza elvesztett értékeiket.A béke és barátság megrontói mintha semmi sem történt volna vidáman és teli zsebbel továbbállnak újabb hiszékeny kliensekre vadászva. Mert a politika az már ilyen .egyesek landolnak majd leszállásra kényszerülnek míg mások a kezdeti dicsfénytől övezve felemelkednek az új és új utasokkal.Ez igy folytatódik az idők végezetéig.
VALLJUK MEG ŐSZINTÉN ÁLDEMOKRÁCÁBAN ÉLÜNK
.
“Nem én kiáltok, a föld dübörög “Nem plágiumnak szánom József Attila versének
első sorát hanem egy élő szinonimának ami foglalkoztatja napjaink
emberét Reményeink, megálmodott és idalizált demokráciája az emberi
önzés,szerénytelenség sőt hatalomvágy és a törvényszegés rabja lett.
Mindezen gondolatok a demokrácia eszmei lényegének kétes értékü
megnyilvánulásait észleleve kerül mindenapi gondolataink előterébe.A
valódi népképviselet alapjai ingadoznak a visszaélésések terhei alaltt. Az
emberi szerénytelenség az önzés a bennünk lappangó hajlam a minenkori emberi
gyaróságokra az alkotás elértéktelenedése dübörög alattunk. Az embernek
állandóan szüksége van felebarátai segítségére.Sajnos ezt hiába várja pusztán a
jóindulat indittatásából. Sokkal valószínűbb, hogy célhoz ér, ha egyéni
önzését nyergeli meg a maga javára. Nincs új a nap alatt. Manapság is
jellemző, hogy egy-egy vezető személyiség, a maga képére és hasznára
formálja országát. Kegyenceinek is nepotista alapon osztogat, gazdagodik és
folyvást ki- és feltalált ellenségekkel hadakozik. Népével fizetteti meg
haszontalan hóbortjait. Tetszeleg és páváskodik. Valós és látszateredményeket
sulykol. Stratégiájának fő vonala annak megszervezése, hogy mindez
kimozdíthatatlan – öröknek hirdetett – maradjon. Ennek szolgálatába állítja a
törvényhozást, az igazgatást, a rendészetet, a kultúrát, a gazdaságot, a médiát
és mindent, amihez hozzáfér.Az udvaroncok hiven követik minden megvetendő
lépését. A demokrácia elvárt társadalmi értékeinek hiánytalan megvalósulását
senki sem fogja megérni, de megengedhetetlen hogy az áldemokrácia ingoványain
éljük meg napjainkat.Ezért kell manapség dübörögjön a f9ld.
A SZERENCSEJÁTÉKOK ÉS MEGBÉLYEGZÉSEK MESTEREI
Gyermekoromban a szatmári piacon volt egy pénzcsaló szerencse játék az “Itt a
piros hol piros „ aminek az volt a stikája hogy a bedolgozó nyerők
hébe.hóba a három piros korong egyikét a piaci bámészkodók szemeláttára
eltalálták egyuttal kedvre deritve őket is a játékos pénzvesztésre.Komán
Jancsi gyermekkori pajtásom addig figyelte a pénzcsalót amig rájött a cselezés
nyitjára és hangosan magyarázta a leendő klienseknek a játékmester
manővereit.Az egyik házi megbizotttól aztán kapott két taslit amiért
kénytelen kelletlen elhallgatott.Csupán azért állitok párhuzamot az
eklövetkezendőkben leirtakkal kapcsolatban, mert a szerencsejátékok
irányitói ugyanilyen álnok szövegekkel és módszerekkel lopták be ideológiájukat
a mit sem sejtő nép tudatába. Újra meg újra felidézem élményanyagomat
társadalmi keretekbe átültetve. Annak iidején már szódaporos gargalizálással
kellet fujnunk az elitélő propaganda szövegeket amivel kiméletletnül le
kellet járatni az kizsákmányolókat,osztályellenségeket,kapitalista és
imperialista bérenceket,hol plakátragasztással,hol röpcédulákkal,hol csoportos
tümtetésekkel.A cél a primitiv hangvételü népbolonditás és a megélhetési
bérencek anyagi felemelkedésének mindenkori biztositása volt.Lévén hogy minden
halandónak családja és gyermei voltak a létbiztonság arra kényszeritette öket
hogy „lépjenek bele a pártba”/tisztelet a kevés kivételnek/ akinek nem kellett
erőszakkal vagy más rafinált eszközökkel a vászonzsákot a fejére huzni
uggy mint az ország lakosssságának 9o %-nál.5o év után követkeett a hőn
óhajtott vátozás és mi a kis jelenktéktelen szürke egerek azt hittük hogy
elkövetkezett a megbélyegzések a kireksztések propagandahadjáratainak a
korszaka.A tévdeés félrelrthetetlen és mindennapi volt csak éppen más tálalásba
mert a anyagi kapaszkodási vágy ezt követelte az erre kaphatók körében.Lévén
hogy az új idők új dalait hirdetők a legegyeszerübb behelyetiséti
formákat választották és a komcsizás vált a megbélyegzések egyediként a
társadalmi tudatba,amikor ez már kikopó félbe volt következett a zsidózás,cigányozás
a hazafiatlanság a haza és nemzet árulás,az európai bürokraták
szószólói,migráns istápoló,Soros bérenc,és minden olyan kitalálmány ami
alkalmas a gyülölet állandó és megbizható szitására. A megbélyegzettek
retorzióinak formáiról természetesen nem tesznek emlitést pedig a taslikat
ugyanugy osztogatják ma is mint gyermekkorunkban Komán Jancsinak.
AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG ESZMEI MEGOSZTÁSÁNAK OKAIRÓL
A Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemnek az erdélyi magyar társadalom rendkívül széles és nagyon sokrétű hallgatója volt származásukat,és társadalmi élményanyagukat illetően.Egy közös vonás azonban mindenkit jellemzett, a magyarságtudat.Különben az erdélyi magyar társadalom minden szintjén ez az érzelmi tudat uralkodott. A társadalom politikai gyarlóságai –nevezzük nevén a gyermeket,a kommunizmus hőskorszakának kíméletlen embert gyötrő,sokszor családi tragédiákhoz vezető cselekedetei belopóztak az egyetem szentélyébe is .Pedig ahogyan jól megfértünk egymással /értem a józanul gondolkodó különböző viselkedési és erkölcsi kelléktárat magukkal hozó kollégák-úgymond származás szerint/mert a politikai foglyok leszármazottaitól kezdve,a Marosvásárhelyre deportált földbirtokosok gyermekei,a székelyföld magára utalt szegényparasztjai,a városi mindennapi gondjaiból élő középréteg,késői ambíciókkal vívódó kollégák,és az akkori történelmi pillanat-gyönyöreiben lubickoló azonnal élre törő –úgymond –jó elvtársak stb De ebben a vonatkozásban is volt köztünk egy közös vonás-szüleink és elődeink becsülete és embertársi szeretete de főként a magyarság tudata Azoknak akiknek a nevét ma is olvasom felsorolva, egyes kiadványokban,és akik visszaéltek a sors hatalmával,beletaposva mindannyiunk amúgy is nehéz,sőt keserű napjaiba talán már a feledés temetőjében van a helyük. A történelem palackjában feszengő eszmék egy kinzóan zárt rendszeréből való kiszabadulás azonnal feldarabolták az elfojtott ideológiák érdekei mentén az erdélyi magyarság egységét.A különböző ideologiával,anyagi érdekeltséggel,erkölcsiséggel fellépő pártok hozzákezdtek az évtizedekre szóló belső harcaikhoz mindezt gyalázkodva egymás emberi méltóságát sértve és folytatják ezt mindmáig,kiszolgálva az uralkodó hatalom megosztási törekvéseit. A külsó ideologiai és hatalmi irányzatok is “sippal dobbal nádi hegedüvel” betársultak véreink megosztásához tekintet nélkül arra tényre hogy erdélyország kivérzett állapotban van.Feltrancsirozták a magyarság összhangját és a részecskéinket modulálták a különböző hatalmi harcokat vivó plitikai intézményrendszerükhöz. az álmodozó ötleteik éppen aktuális,kénye kedve szerint.Egyszóval harmónikáztak velünk.Miközben a román nacionalizmus forrong az amerikai hadi támaspontok árnyékában. P,S.A naiv és dilletáns diplomatáink figyelmen kivül hagyják hogy milyen katonai szövetségek tagjai vagyunk és amig román földön amerikai katonai támaszpontok léteznek az erdélyi magyarság ujra fogja élni a 3o-as évek kisebbsésigi sorsának minden nyomoruságát.
GONDOLKODTATÓ AZ ÖREGEK KESERGŐJE
Nem is annyira a visszaszámlálás ünneprontó hangulata ,hanem a megélt élményanyagunk kevés öröme és duhaj bántalmai éledtek ujra napjainkban. Kevés vigasszal emlékezünk verőfényes napjaink amugyis satnya örömeire. Számos reményünk visszavohatatlanul elszállt, az emberi gyarlóságok hiven történelmi hagyományaikhoz ujraképződtek és kiméletlenül rombolják a még létező optimiznusunkat.Szinte mindenki lop,hazudik,csak saját hasznát lesi.Az emberi értékek igaztalanná a guny céltáláivá váltak.Egy becsületes polgári léttől távoLálló hitvány szélhámosok uralják a hatalmi ágakat akik nem a népért hanem csak a népre hivatkozva követik el történelmi vétkeiket akár a köztörvényes bünözés előirásait is büntetlenül átlépve.
Bauer Béla>Adriana Danku KEDVES KOLLÉGANŐ!!
Az
a figyelem amivel bejegyzéseimet megtiszteli azt jelzi hogy generációs értkeink
megörzésének hitvallója. Adjon az Úr családjának,gyermekeinek erőt
egészséget,hitet és békét az elkövetkezendőkben. Boldog születésnapot!!
Bauer Béla
A KEZDET KÉTKEDŐ
NAPJAI ÉS A KITELJESEDÉS ELÉGTÉTELE
Talán az orvosi szintetizáló készség döntő fontosságának gomdolata akkor
merült fel bennem amikor az egyetem padjaiból egyenesen Kapnikbányán a
felelősség és kezdeti bizonytalanságpk mélyvizébe dobtak.Akkor amikor a
rendelőm szomszéd helysége egy dokumentációs helység volt ahova
meglehetősen gyakran át kellett mennem hogy foghijas ismereteimet
kiegészitsem.Vaskos köteteket kellett átlapoznom ahhoz hogy a lényegre
rátapintsak.Közben sürgetett a várakozó betegek jogos türelmetlensége és a
segitő nővér ironikus noszogatása. Ebból a szükségállapotbol való
menekvés érlelte bennem a gondolatot hogy ha orvosi gyakaolatom folyamán lesz
rá alkalmam megirok egy olyan munkát aminek segitsésével hozzáférhetővé
teszem az infornációk áramlásának folyamatos és megbizható elemeit ezeknek az
átkozott tufózus könyveknek az igénybevétele nélkül. A fordulat akkor
következett be amikor az elektronikus éra az emberiség álmainak
megtestesitője lett.Meglehetősen még hosszü ideig
körmöltünk,jegyzeteltünk,kivonatokat készitettünk,stb.A sors keze érlelte meg
vágyaimat akkor amikor a” Karitász” munkaközössége egy teljesen új számitógépet
tett az asztalaomra.Mikor megláttam azonnal egy rám nem jellemző „sunyitó
gondolat” született meg bennem hogy akár ezen kütyü tönkretétele révén is
elérem célomat.Úgy vetetettem magam bele a munkába mint a döglődő
patkány a pöcegödörbe. Ernyedetlen kitrtó munkám eredménye 7oo CD lemez amit a
Szatmármegyei háziorvosoknak ajánlottam és ami a szatmári orvosi kamara
elnökének Dr.Bumbuluț Octavian hathatós támogatásával készült el.A
méreteiben mgnövekedett igény a Székelyföldre,Szilágyságba,Kolozsvár,Bihar
orvosi rendelőibe jutottak el a “Pediatria In scheme”.cimü
kiadványaim.Aztán az évek folyamán ezt a kiadványt 11 elektroniks szerkesztésü
munkám követte kb 6ooo C.D.példányszánban. Kezdetben a visszajelzések hiányában
az értékmérőim a kollegáim is barátaim voltak a Karitász poliklinikától,
kezdetben kissé baráti tulértékeléssel de az idők folyamán bizonyitó
értékekekt nyert tényekkel: DR Láng László kiváló adottságokkal rendelkező
orvos kollégám és barátom a következőképpen nyilatkozott munkámról-Egy
olyan értékü munka ami úgy hazai mint nemzetközi szintü értéket képvisel.
Dr.Puskás Csaba kollégám és barátom egy születésnapi megemlékezésre irt
soraiban a következőképpen értékelt:Béla Bátyám fel sem tudod fogni mit
kaptunk Tőled.Az eltelt hosszú idő igazolta bátoritó véleményüket
mert ma már 5o millión felül a világ 218 országából látogatják a NET-en közölt
tanaulmányaimat Végeztül nem a világsiker gondolata üzött törekvéseim megvalósitásában
hanem a kezdeti obszessziók eloszlatása ott ahol ezek léteznek és a hasonsorsú
kollégáimnak és édesanyáknak nyujtott segitő kéz szükségszerüsége.
UTOLJÁRA MÉG MEGKAPASZKODTAM........
Nem az önmutogatás kényszere,hanem életem harmóniájának és tisztességes elszámolásának a gondja kényszeritette ki ennek a pár gondolatnak a leirását részemről.Tulajdonképpen egy lelkileg terhes,a léthez természetszerüen ragaszkodó próbálkozásaimról van szó az utolsó 1oo méteren. Amikor a sorsom úgy hozta, hogy egy súlyos infarktus alkalmával öt éjtszaka néztem az intensiv osztály fehér menyezetét-lebegtetve-kilátásaimat,ebben az esetleg utolsó szoritásában földi létemnek, gondoltam arra hogy hogyan gazdálkodtam átörökitett génjeimmel gondolatban,szóban és cselekedetben.-Nem ildomos úgy meghalni,hogy ne tumiért éltünk- Dr.Puskás József aki mentorom volt az egyetemi éveim alatt, az első látogatóim közé tartozott a kórházban a következőket mondta –hát kis pajtás mostani helyzetedben nem nagyon pengetném a garasaimat ,de egy tanácsot tudok adni –ha most a lábad közé ejted a fejedet erősen számolhatsz a fehér lepedő csendjével.Jóskára barátomra mindig hallgattam és mondanivalója mindig gondolkodásra késztetett. Másrészt,éreztem azoknak a hosszú évtizedeknek a gyermekgyógyászatba vetett hitét,önfeláldozó munkáját,nem teljesen kiteljesedett segiteni akarását és kellett legyen bennem annyi önbizalom mint ahányszor a –Ring-szoritó sarkában életem folyamán,nehezen és sok lelki tusával felkapaszkodtam,feltápászkodtam a köteleken. Egyetlen célom volt, hogy amit magammal hoztam,és az irdatlan következetes munkámmal szereztem,az ÚR áldó kezeivel még továbbitsam a kezdet kezdetétől táplált törekvéseimet.. Amilyen mértékben talpraálltam egy nemeslelkü,nagyon sok áldozatra képes ember/a hitesem/segitségével,csak az alkotási kényszer és annak módjai lebegtek előttem.
Bauer Béla>Katalin Esztán KEDVES KATALIN!! Jómagan egy
életen át a gyermekek gyógyitásának berkeiben barangoltam és kerestem az
alkotás értékeinek táradalmi erényeit A most bemutatott képei a minden emberben
lankadó érzésvilág a „szép iránt” olyan rangra emeli müvészi értékeit, amire
mindannyian csak büszkék lehetünk szülővárosunkban. Megkülönböztetett
tisztelettel Bauer Béla
EGY EGÉSZPÁLYÁS LETÁMADÁS
Egy 88 éves emberi lénynek akin kötelezően végigszánt korához kötött minden féle nyavalya,akármennyi földi jóval is rendelkezik csak a 2x1 méteres gödör szélén imbolyog. Nem tünik valószinünek hogy kedve szottyannna egy világméretü politikai hadakozáshoz vagy bárminemü hadviseléshez, főként akkor amikor végig adakozta a fél világ arra utaltjait egy méltóbb emberi lét kivivása érdekében.Ezen cél érdekében számos embernek olyan előnyöket juttatatott amivel bebiztositották egy egész életükre a gondtalan luxus életüket.Pont ezek a meghatalmazottjai akik annak idejéh fuvolázták a tanait és akiket most a mérhetetlen hatalomvágy üz,használják ezt az emberi párát egykori jótevőjüket kiméletlen eszközeikkel egy mindent elsöprő erkölcsi tortura céljaikra. Az erkölcstan történetében mindig voltak és lesznek emberek akiknek több a pénzük, és nyiltan a közösség elé tárták ezt a tényt.Mások,sok pénzüek elrejtették a világ szeme elől az álnokság minden eszközével megszerzett utólérhetetlen méretü javaikat.Megtörténhet hogy a temetési szertartásán édes anyanyelvén előadják régen megfizetett martalócai kedvenc népdalát ami igy szól Én vagyok a falu rossza egyedül, Engem ugat minden kutya messzirül, Sem az apám, sem az anyám nem volt rossz, Csak egyedül magam vagyok, magam vagyok a gonosz. Azért irtam le ezt a néhány sort mert nem tudom eldönteni hogy ki vagy kik a gonoszak,Hátha találok egy valkit aki elmagyarázza nekem ennek a megrenditő erkölcsi történetnek hátterét
Bauer Bélab>Révész Mihély KEDVES MISI!!!
Valószinü meg fog lepni a megszólitás, de a gyermekgyógyászati gyakorlatom folyamán minden kedves paciensemet az első megszólitási névvel illettem akár egy életen át.A mi ismeretségünk “pelenkás-padludkás “korodtól kezdve adódik amikor is édesanyád a mi szeretet Podolák Zsuzsikánk aki rokonunk és édesanyám okos, elismert kollégája volt a Magyar Királyi Adóhivatalban á szülővárosunkban,megkért hogy vizgáljalak meg.Annak idején Ti a tisztviselőtelepen laktatok ugyanabban az utcában ahol barátom Bura Laszló családi lakhelye volt KEDVES MISI!!> Szeszélyes történelnelmi időkön lábaltunk át jómagam és az 54 magyarajku unokatestvérem. Mindvégig békességben és szeretetben éltük meg sokszor keserü napjainkat pedig az éppen aktuális kürtszólamok hangzavarával kellett megküzdenünk Büszke vagyok minden családtagomra legyen az közeli vagy távolabbi aki emberi példamutatással,a kíméletlen történelmi idők és kényszerű sorsok alázattal és tisztességgel való elviselésével-és nem utolsó sorban a szeretettel,amivel körülvettek és tették mindennapjaimat szebbé és boldogabbá. Nagy örvendek hogy felkerestél soraiddal mert az emlékezés a mi egyik legszebb és gondos erényünk. Szerető rokonod Béla
A” KÜTYÜ” ÉLETEM ALKONYÁNAK ÖRÖME
Csodálatos dolog az amikor egy kattintással jelzik az egész világról a kollégák, a tudományos fórumok,az anyukák hogy szükségük van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények minősége alapján. Az alkalom hogy hasznosíthatod azt, amit értéknek tekintenek benned,és amiket sokszor mellőztek vagy lebecsültek az illetéktelenek. Ez egy becsületes egész életen tartó alkotó munka története.,./www.dr.bauerbela.ro és a blog.bauer bela.ro. Most amikor a 87-dik évem küszöbén állok, még álmodni sem mertem hogy mindaz a verejtékesen felhalmozott gondolatadattár és megteremtett irás azok kezébe kerülhet akik értéknek tekintik és felhasználják mindennapi segítő imáikban és ténykedésükben a gyermekgondozási és gyermekgyógyászati gyakorlatban. Ezek az-- átokra teremtett szürke verébtársaim- és a sors ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel-az Internettel- hogy most tizenhat év kemény munkájával az egész szakmai rend tudomására hozzam azt a szerény értéket,amiért egy egész életet áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tárjam a kétkedők elé is. Most már megnyugodtam,már nem vívom az ármányok elleni csatákat,az érdemtelenek elmarasztaló acsarkodásait. Abszolút igazolt tényekkel bizonyítottam. Már nem bíráskodik felettem a kisebbségi voltom minden nyomorúsága,minden fala, amiről mindig kötelezően vissza kellett pattannom. Az alkotás szelleme most már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy nem csak az ismert, érinthető és érzékelhető személyekről szólhat az alkotott érték minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondolatokról, a hivatástudat feddhetetlen, embert szolgáló. erkölcsileg tiszta emberi ténykedéseiről is./Részlet az Én elektronikus kalandom cimü irásomból./ HÁLÁS KÖSZÖNET A NET MINDEN ALKOTÓJÁNAK BAUER BÉLA
A HÁROMSZÖG TITKA ÉS ÖSSZNEMZETI HARÁCSOLÁS.
Az ugynevezet német gazdasági csoda tulajdonképpen azért müködik, azért akarnak az elvándorlók ott élni mert a levegőben leng az ernyedetlen szorgalom a fegyelem a rend a tisztaság a teljesitmény elismerése és jutalmazása,és nem utolsó sorban a nindenképpen és mindenekelőtt , nem a társadalmi a közjavakból való harácsolás hanem az odafigyelés azokra az emberekre is akik a te javaidat létrehozzák. 1992-ben a Szent József Rehabiitási központ alakuló csapatát vezettem egy németországi tapaszpasztalatcserén több hasonló profilu intézményben.Landauban az ottani vezérigazgatóval baráti kapcsolatba kerültünk.Egy alkalommal borozgatás közben megkérdeztem tőle –mitől nálatok a jólét és mitől nálunk a nyomor.Meglepő választ kaptam-Béla egyszerü a dolog mint a pofon csattan, és fáj.Maga elé tett egy A4 papirivet és felrajzolt rá egy csúcsával felfelé mutatató háromszöget,és egy uttal mondta hozzá a magyarázatot is: a háromszög csucsán vannak a nagy pénzüek/iparmágnások.bankárok stb/az alapon a társadalmi javakat termelő réteg.Ez a két csoport figyeli egymás sorsának alakulását és kölcsönösen hatnak egymássra mert egymás nélkül nem tudnak létezni.Ez a német állam létezésének és sikereinek a titka-A csúcson lévők Szent Hazafias kötelessége az alapon élőknek biztositani a létfenntartásukhoz való kellékeket,lakás,élelem,egészségügyi ellátás,gyermekeik iskoláztatása,a nincstelen kategoriák emberi sorsban tartása,egy gépkocsi,egy évente biztositott nyaralás,más társadalmi igényü juttatások,miközben a csúcson lévők is kanalazgatják a tejfölt de mértékkel,figyelve az alapon lévák sorsát hogy azok is legyenek megelégedve ne szervezzék a milliós tömegü ribilliókat amik olykor az egész nemzetgazdaságra kihatással vannak. .Hallgatván a barátom okfejtését átvillant az agyamon a hazai helyzet.Amikor arra gondolok hogy minden jogi alapot nélkülöző és a szakma szent törvényeit sarokba vető harácsolók hirdetik a nemzeti jobblét ámitó szövegeit akkor nem lehet csodálkozni a fiatalokon mikor készitik a vándobatyujukat. Nem csak a jogtalan felkapaszkodottak büneit latolgatom magamban hanem saját sorsunk kilátástalanságát. De a legbántóbb talán az amikor a Tv képernyőin teteszelegnek a harácsolás nemzeti és ideológiai szólamaival, szégyentelenül a népük elé tárva az egész nemzetségük és egész rablóbandájuk javait.
KÜZDELEM VAGY LUBICKOLÁS A
POCSOLYÁBAN
Szennyes
gondolataim latolgatása közepette talán szivesebben irtam volna a pöcegödröt,
de isten tudja miért az egyes fajok képviselői jobban kedevelik a
pocsolyát.Manapság már nem csak a krokodilok hanem akár az emberi faj nemes
idomu kápviselői is mesterfoku pocsolya bírkózásokat rendeznek
világszerte. Nekem a látvány még mindig a politikában elhangzó iszapbírkózás
helyénvalóbb megközelitése ..Magam elé idézem a képet ahogy az ellenlábasok
milyen eszközökkel nyomják egymás fejét a pocsolya sürü feketés szinü tartalma
alá és hogy szállnak a buborékok a felszinre a fuldoklók utolsó lehelleteinek
jelzésére,mert azért sem illik manapság Európábam nyiltszinen megfojtani valakit,/hatalom,pénz,
rossz gémjeink ösztönei,a gyülölet mérhetetlen kiteljesedése okfejtésére
hivatkozva, A parton álló bámészkodók hangos tetszésnyilvénitással reagálnak a
látottakra.Meg se fordul a fejükbe hogy a látvány az ő sorsuk leképzése az
elkövetkező időre.Az ő nevükben folyik a küzdelem az
igérgetések,hazudozások tolvajlások,költséges kampányok,átkok,anyázások az
emberi erkölcsök megrendezett magas foku tiprásának mindennemü válfaja amit fel
kellene ismerniük. A győztesek diadalittasan mossák le magukról a
küzdőtér közegének a mocskát és szórakoznak a 4 éven keresztül a megigért
de megtagadott javak örömeinek lenullázásán, Vagy lehet hogy egyszerüen csak
lubickolnak??
Bauer Béla>Ági Boitor Azt kapja az Úrtól továbbra is, amit eddig olyan
méltányosan,tiszta gondolatvilággal élt meg élete minden napján. Derüs
reggeleket és jó egészséget kivánok születésnapja alkalmával Bauer Béla
COMMENT. “MERT VÉTKESEK KÖZT CINKOS AKI NÉMA”
Amikor,
a megkülönböztetés,gyülöletkeltés a társadalmi erkölcsi kihágások/hazudodás,lopás,hatalommal
való visszaélés,hontársaink,eszmei,értelmi megröviditését szolgáló demagógia,
és lehetne sorolni a napjainkban is észlelhető emberi gyarlóságokat soha
nem látott magasságokba csapnak, akkor nekünk is meg kell szólalnunk, ki kell
állnunk. Nem hallgathatunk, „mert vétkesek közt cinkos aki néma” (Babits
Mihály: Jónás könyve) Babits Mihály - ismerve a korának körülményeit - nagy
bátorsággal egyértelműen arra utal költeménye soraiban, hogy a
tudatlanság, a barbárság elleni harc a próféták, az írástudók, vagyis az
értelmiség és minden józan, gondolkodni tudó ember valódi küldetése, igaz
feladata. Az érdektelenség,az igaz szó kimundásának elhallgatása a legjobb
táptalaj a nemtelenek seregének gyarapitásához. Szivesebbem vállalom manapság a
hallgatásba burkolózás helyett a szókimondást az igazság védelmében mint a
hallgatás sokszor bekövetkező erkölcsi kényszerhelyzeteit.
AKIK A MAGYAR TISZTESSÉG ÉS DICSŐSÉG UTJAIN JÁRNAK HOSSZÚ KATINKA
Vastaps
köszöntötte Hosszú Katinkát, akit hatodszor választottak meg az ÉV
Sportolójának. A háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizenháromszoros
Európa-bajnok magyar úszónő egyben Európa második legjobb sportolója
is.Hosszú Katinka azt mondta: a budapesti vizes világbajnokság pályafutása
legszebb pillanata volt.
EGY REMÉNYSUGÁR ÉS EGYBEN VIGASZ… TÖRTÉNELMI FORDULAT-AZ ÁL-DEMOKRÁCIA
ESZMEVILÁGÁNÁK VÉGÓRÁI. “Szociális demokráciát” hangzott el egy
fiatal,becsületes magyar ember szájából a tegnap az üzenet a magyar néphez.Az egyre
súlyosbodó társadalmi elégtelenségek a jelen pillanat türésküszöbéhez érkeztek
és az emberek változást követelnek.Nem a perfid, öncélú politikai
bozótharcoknak akarnak tanui lenni, hanem mélyenszántó társadalmi,erkölcsi,
gazdasági változást igényelnek.Ahogy a szónok kijelentette zászlójára
elsősorban a gyermek éhezés megszüntetését a gyermekeiket egydül
nevelő anyák megsegitését a idős emberek méltánytalan számos esetben
emberi lényhez nehezen elviselhető helyzetét akarja javitani, a méltányos
emberi lét alapjainak a biztositását egeészségügyiellátás,oktatásügy az egymás
iránt vállalt felelősség, a szolidaritás, a kohézió, a szerencsétlenebb
sorba születettek segítése, támogatása, a jobb helyzetűek bizonyos
előnyökről való lemondása,és minden ami az együttműködést
alkotja”. Elég volt a nemzeti demagógiát meglovagoló,bünszövetségek
harácsolásából,a müvészi rangra emelt hazudozásokból,a nyomorból az
elvándorlásból a hatalmi cinizmusból félelem keltésből és minden más
társadalom elleni bünből amit naponta táplálnak be a tájékozatlan emberek
értelmi adattárába.Elég volt a hatalomi bebetonozás bármilyen változatából a
nemzeti javak kisajátitásából és abból a gőgböl amit egy egész nép
rovására gyalkorolnak a ma má külön kasztot képező kiválasztottak akik
minden eszközt bebetve küzdenek a tulélésért. Lehet hogy a hatalom ismét
illetéktelenek kezébe kerül ,de a társadalom eszmei értékei rövidesen
megtisztitják sorainkat az ál-demoktácia martalócaitól. KARÁCSONY GERGELY
MINISZTERELNÖK JELÖLT
VÉGELADÁS NINCS MARADÁS...
Miután meghallgattam Petőfi Sándor „Dicsőséges nagyurak” címü versét
Mácsai Pál színmővész drámai előadásában,gondolataim a megélt
történelmi időszak élményidézésre késztetett. Szemtanuja voltam a
zsellérsorsnak a zsadányi úti Farkas Elek nagybirtokon mert a zsellérsorsu
gyermekekkel nevelkedtem és mérlegre tudtam állitani a két évszázados
ellenpólust az arisztokrácia és zsellérhad ellentmondásait.A XX-dik százed
folyamán szemem előtt zajlott le a földosztás,a kollektivizálás karámba
terelése az földbirtokok újra állami birtokba való vétele. majd jelen
pillanatban az állami földek elherdálása úgymond a hatalmak megrendezett
licitálási cirkuszának leple alatt.Tehát az egész csere-bere sokszor a
deportálások és öngyilkosságok keserü történéseivel végződött.Tulajdonképpen
egy diktatorikus szerva-csere történt a zsellér leszármazottakból lettek az
arisztokraták /habár még nem raccsolnak/ és az arisztoratákból a földönfutók. A
politika szereplőii mindig kihasználják a megfeleő pillanatot az
illetéktelen javak megszerzésére.Napjainkban folyik a tömeges meggazdagodás az
állami földek ugymond licitálása formájában ahol mindenki próbálkozhat de csak
a hatalomhoz közelállók üdvözülnek.Többezer hektáros állami földek vándorolnak
ily módon a politikai élharrcosok tulajdonába. Lévén hogy a földet meg kell
dolgozni az állatokat gondozni kell szükségszerüen kialakul az új arisztokrácia
és zsellérhad. A cápák már rátették a kezüket a hatalmas állami vagyonra.A
kisseb javak sorsára jellemző például a Kósa Lajos városfejlesztési
minixszter édesanyja a 82 éves nyugalmazott ovónő aki a Mátészalkai
sertéstelepet nyerte el licitáción 47 millió forintért amihez még 1oo millió
forint fejlesztési kiegészitést is elnyert a fia által elátkozott Európai
Uniőtöl.A fenntnevezett politikus még a nejét is hozzájuttata egy néhány
állami vállalat részesedéséhez.Az igaz hogy a hatalmi párt alapitó tagja
volt,de ha ebben a minőségében megengedi magának ezt a jövdelmező
gazdasági manővert. akkor a többi hatalmaskodó milyen ezközökhöz folyamodott.??
Ez már nem a politikai hatalmi küzdelmek, hanem a közjavak kirablásának
történelni ténye. Új zsellérek mi lesz a sorsotok ??
ÁLLITSUNK MÉLTÁNYOS ELISMERÉST NÉHAI TEMPFLI JÓZSEF NAGYVÁRADI MEGYÉSPÜSPÖKNEK
Hovatovább a társadalmi szemléletünk jellemzőjévé válik a rövid távu emlékezés,az érzelmi világunk elsatnyulása, és a teljsitményeinket jelző fémöntvények csillogásának az elhalványulása, Tempfli József történelmi tisztességét nem lehet és nem szabad az enyészet szeszélyeire bizni.Emléke maradandóan köztünk kell maradjon és figyelmeztessen hitünkre és nemzetttudatunkra. Bennünket végzetesen sürget az idő, tarsolyában a kényszerüséggel hogy bizonyos értékeket meg kell őrizni a végtelenségnek-különben veszendővé vállnak.Ezért irom le soraimat úgy mint emlékezést de mint az emberi méltányosság alakitó gondolatait. Tempfli József 1931. április 9-én született a Szatmár megyei Csanáloson. Középiskoláit a nagyváradi Szent László Líceumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi reform után Szatmárnémetiben érettségizett az Állami Magyar Fiuliceumban.Osztálytársam és barátom volt. Tempfli Józef egy megbizhtó tartós erkölcsi értéke volt az erdélyi magyaroknak talán az egyedülállók méltó szimbóluma.Társadalom szemléletében valamint Hitvallásában végig uralkodott az eredélyi magyrság küzdelme és sokszor magára hagyott sorsa.Ellnálhatatlan hüséggelszolgálta egyházát és nemzetét valamint a váradi püspökség javaibak visszaszerzéséért folytatott küzdelmet ELISMERÉSEI Nagyvárad Helyi Tanácsának díszpolgári kitüntetése és Életmű-díj mellett, • Magyar Örökség díj (1997) • Bethlen Gábor-díj (1999)[4] • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2007)[5] • Magyar Szabadságért díj (2009) • Talán érdemes lenne elgondolkoni a nemzeti és vallási kultura felelőseinek a teendők módozatain. • Bauer ÍBéla
A FÉLELEM BÉRE
Habár a hirforrások reggeltől estig bömbölik az egész világból csokorba kötött /a feketék és az izlám által elkövetett rémtetteket/ jómagam még nem láttam sürögni forogni a “boxos” fajból,főként pedig olyasnit hogy csak úgy” nyisszantgatják” afehér emberek nyakát miközben allah fohászait mormolnák./Pedig Wizler bácsit nem sajnáltuk volna amikor gyümölcs lopásaink alkalmával ülepen durrantott bennünket a kiméletlen sós pukájával.Megvallom őszintén hogy fekete embert főként terroristát nem láttam csak a cirkuszban amikor is” Gogot” a bohócot koromfeketére vikszolták a közönség hatásosabb szórakozttására..Minden antiterroista kiképzés nélkül mi nem féltünk csak a drótos tóttol akivel édesanyánk ijesztgetett pedig az csak fennhangon kinálta szolgáltatásait. Bennünket nem annyira az islám, fekete terror emészt hanem a fajgyülölet, az ideolágiai vas korlátok sötét gondolattára Napjaink vitathatatlan karakter gyilkosai pedig azokat vették górcső alá akik a törvények és a tiz parancsolat ellen vétők felelősségre vonásáért emelnek szót/ a hazudozás,lopás,kóros társadalmi összefonódásairól /elitélően nyilatkoznak vagy nem hjlandók azonusulni a hatalmi monopoliumok eszmevilágával mert ugyebár a hatalom megörzése és megtartása feltételezi ezt a gesztust egy jó hazafi részéről a többi hitszegőt pedig ki kell rekeszteni. Mit tehet ilyen esetekben egy fehér ember aki még feketéket sem látott ,sem” nyaknyisszantó izlámistákat „ akiket már kiirtottk és nekünk még mindig a rémálmok képzeteitt ültetgetik fakó agyunkba.
EGY” DEMORATUKUS EGYEDURALMI
RENDSZER’ ALKONY
Élő tanuja voltan Nagy Imre miniszterelnök temetése alkalmával Orbán
Viktor elmondott beszédének. “A magyar nép megint szép lesz méltó régi naggy
hiréhez”… volt a szónok igérete. A magyar nép a Nemzeti Dal hangulatában élte
meg a civil társadalom alappiléreinek ezt a reménykeltő beszédet. Mindenki
lelkesedett mert szinte maga előtt látta az évszázados magyar álmokat és
feltétel nélkül kelyezte bizalmát a” ifju titánok” kezébe. A személyek
önszerveződő, önkéntes, közjó érdekében végzett tevékenységeinek
összességét alakitották.. A polgári kezdeményezések a társadalmi-kulturális
élet fontos elemei, szerepvállalásuk révén nagyban hozzájárultak a társadalmi
problémák azonosításához, eredményes rendezéséhez és közösségi szükségletek
kielégítéséhez. A civil társadalom a felmerülő helyzetekre spontán vagy
újszerűen reagál, ezáltal elkülöníthető a családi, állami és a piaci
struktúráktól. Az ismétlődő tevékenységek intézményesülése során
civil szervezetek jönnek létre. A civil társadalom és demokrácia összefüggéseit
illleti a z egyéni szabadságjogok bizosítékai az úgynevezett „demokratikus
eszközök”: a helyi önkormányzat, a szétválasztott egyház és állam, a szabad
sajtó, a közvetett választások, a független igazságszolgáltatás és a
„szövetségesi élet”. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az aktív szövetség
a szabadság és az egyenlőség előfeltétele.Gondolatait a 20. században
többen is jelentősen továbbfejlesztették, amellett érvelve, hogy a
demokráciában a civil társadalom szerepe létfontosságú.Az eltelt 25 év alatt a
társadalmi elégtelenségek egyre jobban halmozódtak az anyagi javakat halmozó
törvénytelen eszközök felhasználásával. Hova tovább mind többen vagyunk akik
kiábrádultak a politika mindennemü vétkeiből táradadalmi
visszaéléseiből amit demokrácia leple alatt a köztudatunkba ágyaznak..
Hiányoljuk Petáfi szellemiségét a demokrácia beigért áldásos hatásait mert az emberi
gyarlóság lépten nyomon beletapos emberi méltóságunkba. Hosszú és tunya
hallgatásunk a elviselhetőségének a felső szintjén vivódik. Amagyar
nép egy segitő jobbként érzékeli A V 18-AK MEGALALAKULÁSÁT Ez egy
becsületes hozzáértő hazafiak osszefogása a már féktelen
cinizmus,hazudozás, és lopás megfékezésére hoztak létre a magyar tisztesség és
és szókimondás iggazának tisztességére. Mindezek az egyéni privilégiumok
szégyentelen és gátlástalan halmozása ami ellentmond az annak idején a
lobogóhaju fiatalok igéreteinekek.Valőszinü hogy a hatalom betonfalai
ellen állnak a nép akratának de a szégyenfolt kitörölhetetlen marad a nemzet
törtténelmében.
A MENEDÉKHÁZ TERASZÁN ÉNEKELTÜK
ESTE LEFEKVÉS ELŐTT
Nem találtanolyan kocerttermet, vagy akár templomot ahol ,olyan
megrenditően szép és tiszta visszhangja volt a dalnak amit együtt
énekeltünk. Olyan volt mint egy esti ima.Kitörölhetetlenül rögzült
emlékezetembe az élmény felidézve barátaim emlékét SzeredayBéla,Udvary
István,Nelu Bolos,Eugen Șimon.Kirilla Sándor,Bill Șuta.Itt hagytak
mindannyian egy szomorú emlékező krónikásnak.Legyen áldott az emlékük.
Kérem hallgaassák meg az lig 13 éves leányka trombitaszólóját.
CSODÁLATOS DOLOG
az
amikor egy kattintással jelzik a kollégák, a tudományos fórumok,az anyukák hogy
szükségük van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények minősége
alapján.Az alkalom hogy kiteregedheted és hasznosithatod azt, amit értéknek
tekintenek benned, és amiket sokszor mellőztek vagy lebecsültek az
illetéktelenek. Most amikor a 87-dik évem küszöbén állok, nem mertem még
álmodni sem hogy mindaz a verjtékesen felhalmozott gondolatadattár és
megteremtett irás azok kezébe kerülhet akik értéknek tekintik és felhasználják
mindennapi segitő imáikban és ténykedésükben a gyermekgondozási és gyermekgyógyászati
gyakorlatban. Ezek az-- átokra teremtett szürke verébtársaim- és a sors
ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel-az Internettel- hogy most tizenkét
év kemény munkájával az egész szakmai rend tudomására hozzam azt a szerény
értéket,amiért egy egész életet áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tárjam a
kétkedők elé is. Már nem biráskodik felettem a kissebbségi voltom minden
nyomorusága,minden fala, amiről mindig kötelezően vissza kellett
pattannom. Az alkotás szelleme most már szabadon leng, igazolva azt a tényt
hogy nem csak az ismert, érinthető és érzékelhető személyekről
szól az alkotott érték minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondlatokról,a
hivatástudat feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi ténykedéseiről.
A HIVATÁS,MESTERSÉG,FOLALKOZÁSA
Gyermekkoromban
a társadalmi rétegződés bántalmai gyötörtek ugyan de az alkoó munka
tisztessége mélyen rögzült erkölcsi tudatomban, .Pl.Az eladósorban lévő
lányok jelöltjeiről a szülőknek az volt az első kérdése.mi a
foglalkozása,vagy mestersége és van e munkahelye,Nem annyira a vagyoni helyzete
,mert azt már „letapogatta” a rokonság.Egy értékrend alapján müködő
társadalomban természetes volt a kérdés mert a megbecsült munkának értéke
volt,ami életed végéig elkisért,és lehetőséget biztositott családod
fenntartására. Az illetéktelenség/a léhütés/ akkor hatolt a társadlmi tudatba
amikor az ideológiai sikon mozgó közéletben elkezdték” kiemelni a
termelésből” az ideológiai csábitásra hajlamosakat akikből a rendszer
kialakitotta az únynevezett-aktivista kasztot-akiknek utódjai már jogosnak
érezték a felülemelkedést a volt sorstársak de számos esetben a tőlük
lényegesen magasabb képzettségü rétegeket is beleszámitva.Ez volt a döntő
momentum a “mindenki ért, mindenhez” korszak kezdete ami mindmáig folytatódik a
maradék állapotu felfogások rendszerében. Az aktivista társadalom szemléletet
felváltotta a politikai pártos rendszerek hatalmi mániája./mert hol állunk még
a demkráciátol/A lődörgő fiatalokból létrehozták minden értékrendi
válogatás nélkül az ifjusági szervezeteiket akik szinte örökölték a hatalmi
harcok erkölcstelen beivódásait,a hazudozás a kisajátitás a lopás szégyentelen
előjogait és mindezeket büntetelenül.Szemérmetlenül lebecsülik és hülyének
nézik a társadalom minden rétegét hova tovább mind cinikusabban és
gátlástalanabbul leigázzák a normálisan okfejtők próbálkozásait. A
kommunista hatalom idején az állam /munkásosztály/zsebeiben kotorászva
kitanitták magukat. Aztán 17-18 évesen “beleléptek” a politika bünös hintájába
egy egész nép néma szemlélődése közepette Meglovagolták a társadalom
foghijas állapotát,számos politikai irányzat előnyeit használták ki.
Kiméletlenül letepertek minden elenvéleményt nyilvánitó személyt vagy
csoportosulást,mindezeket az olasz maffia eszközeivel akik mostmár hasznos
továbbképzésre jöhetnének hozzájuk.Lévén hogy egész életükben nem dolgoztak
mint 17-18 éves suhancok beültek a néphatalom legmagasabb szerveibe és azóta is
ott ülnek mint tetük a nemzet nyakán meglovagolva a nemzeti demagógia eszméit
és egy egész népet hurcolva a tisztesség szakadékának a szélére.Bünös utakat
járva kifosztották a nemzeti javak döntö többségét és most már az ország
gazasági hatalmainak első vonalában ágálnak tovább folytatava a
sáskajárást egy egész népet nyomorba döntve Európa közepén.. Egy nemzet és egy
földrész közösségének szégyenének vagyunk tanui. .
EGY RÉMÁLOM-ANTITERORISTA OKTAIÁS ,OVODÁSOKNAK ÉS KISKOLÁS GYERMEKEKNEK
Amikor a hirközlés csatornáin közölték a hivatalos szervek ezt a hirt az volt z érzésem hogy az emberi racinalitás végnapjait éljük.Próbáltam hat évtized gyermekgyógyászati tapasztalatommal megkeresni az okát és célját ennek az agyament feltevésnek aminek csak illetéktelen emberek lehetnek a kitervezői meghatároztt célokkal.Átcikkant az agyamon a II-dik viláháboru rémségeinek a gyarmekkori félelmetkeltő történései amik mindmáig elkisértek életem keserü emlékeként/elsötétitések,szirénák hangjai ,bombázások,a támadó repülők zaja,halottak látványa,égő otthonok .Mert ugyebár ha párhuzamot vonánk azokkal akik ledobták a bombákat és napjaik terororistái között nem nagy a külömbség. csak annak idejé másként nevezték őket.. A gyermekkori félelmek olyan mélyen beivódnak beágyazódnak élményanyagunk adattárába hogy azok életünk végéig elkisérnek bennüünket. A félelem “bekódolása “a zsenge gyermek tudatába pl a terrorizmustól szándékos manőver amit meghatározott céllal végeznek a kitervelők az egész tásadalom félelemben és agresszió veszélyének a táplálására.Ez bün főfént akkor amikor politikai célokra használják .Nem a terrorista rémek veszélyére kell oktatni a gyermekekeket ami ma már egy lejárt történelmi állapot hanem azon emberek veszélyére akik a hatalombirtoklás érdekében ilyen rémálmokat erászakolmak az emberek amugy is terhelt társadalmi tudatába.
MELLÉKLET: A KISGYERMEKKORI ANTITERORIZMUS OTATÁSÁHOZ
Mitől
és mikor félhet egy gyerek? - Gyermekkori félelmek életkor szerint Csak a
szóbanforgó két korcsoport problémájához füznék szakvéleményt. 2-4 éves
gyerekek Ebben az életkorban válnak szobatisztává a gyermekek, így a félelmeik
javarésze is ehhez a témakörhöz tartozik - félelem a vécétől, a lehúzás
zajától... stb. Nagy hatással vannak rájuk a mesék, melyeket abszolút
valóságként élnek meg. Ekkor jelennek meg először a konkrét félelmek is.
Hirtelen a barátságos, mosolygós gyerekek félni kezdenek az idegenektől, a
kutyáktól, vagy épp a teherautóktól. Az eddig este "kómába esős"
csemeték nem tudnak elaludni a sötétben, a viharban, félnek a szörnyektől,
a nyitott szerkénytől. A fantáziájuk robbanásszerű fejlődésen
megy keresztül; jóval egyszerűbb és könnyebb elképzelniük valamit, mint
eddig - ezzel együtt kúszik be az élekbe a kisgyermekkori füllentés korszaka
is. A második szeparációs szorongás korszaka is ez idő tájt kopogtat az
ajtón. A bölcsi és ovi kezdés is okozhat bizonytalanságot a kisgyermekekben,
melyek remek táptalajai a félelmeknek. 5-7 éves gyerekek A szobatisztaság
kérdésköre még nem biztos, hogy lezárult - az "új helyzet" helyét
átveszi a "hibázhatok". Egyre nyíltabb lesz az attól való félelmük,
hogy csalódást okoznak nekünk szülőknek, vagy épp az óvónőknek,
tanároknak. A társaik felé fordulás is megkezdődik; egyre nagyobb teret
kap a saját kis közegükben való státuszuk... Ám a fantáziájuk is egyre csak
nő; előjönnek a természetfeletti lényektől való félelmek - mint
a szellemek, farkasemberek. Fontos, hogy még ekkor sem elegendő csupán az
életkori besorolás alapján hagyni a gyerekeket egyedül filmet, mesefilmet
nézni. Iskolás gyerekek Vannak egyfajta belénk kódolt, túlélést segítő
félelmek, amik hosszabb ideig megmaradnak - ilyen például a sötéttől,
vihartól, magasságtól, ismeretlentől való félelem. Az életkor
előrehaladtával, azonban előjönnek az egyedülléttől, a
szülők elvesztésétől, betegségtől, a haláltól való félelmek is.
Ezekhez társulnak még az iskolai életből származó félelmek - tanulás,
közösségbe való beilleszkedés. Ám, ha ez még mind nem lenne elég, a pubertással
beköszönt a totális bizonytalanság időszaka.
HOSSZU KATINKA 2O17-BEN A VILÁG MÁSODIK LEGJOBB NŐI SPORTOLÓJA. A
RÖVIDPÁLYÁS USZÓ EURÓPA BAJNOGSÁGON HAT ARANY ÉRMET NYERT
-
Hosszú Katinka már éveken át uralja a női uszósport eredménylistáját.A
médis meglehetősen szükmarkuan bánik a világraszóló
eredményeiről.Számos esetben csak hosszas keresgélés után találsz egy
rövid közleményt ragyagó teljesitményéről,miután a külföldi média
vezető helyeken közli elért eredményeit. Nem csak én kiáltok!! hanem más
számos sportkedvelő ember,is teszi fel a kérdést mi van az elhallgatás
hátterében.Nem-e a kimondott igaz szó hatalmat elmarasztaló vélemény
nyilvánitásának következményeit viseli. Tisztelt uraim!! ideje lenne észrevenni
hogy amit Hosszú Katinka a hazájáért tett, az nem habrangy politikai szöveg
hanem az alkotó magyarságtudat követni való példája.
AZ IGAZSÁG TELJESSÉGE NEVÉBEN
Mióta
a két cápa/Oroszország és az USA/lesöpörték az iszlám egyedülállóan kegyetlen
és véres hatalmát a történelem szinteréről mondhatnám 2-3 hónap alatt/amit
időben hamarabb is megtehettek volna/némiképp kezdett feoldódni bennem a
közéleti történések és az európai következményes viszonyrendszerek sőt
ellentmondások gondjainak feszültsége.De a kitörölhetetlen képek,emberi drámák
még ma is élénken élnek és rögzitve vannak képes emléktáromban.A leirhatatlan
rombololás,a 36 ezer élet pussztulása,a végelláthatatlan menekülősor,
öregei ket a hátukon cipelő serdülők, a fizikailag meggyötört anyák
csecsemőikkel és kisdedeikkel,a tenger vizének hullámain lebegő
halott tetemekkel az országhatárokon történő álhumanista
kényszercselekedetek,az iszlám hatalom rémtetteivel a féktelen gyilokkal/terror
cselekmények,a kétségbeejtő lefejezések/ nem csak keresztényi hanem emberi
érzésvilágomat is próbára tették. De próbára tette az az európai hangulat is
amit ez az történelmi dráma még a sorainkban is előidézett.A gyülölet
mindennemü fellángolása,a bőrszin iszonyat a tevőleges diplomáciai
ellenállás, amiben sajnos mi jeleskedtünk elfelejtve a történelmi
előzményeket,az átkot szóró propaganda hadjárat a népesség soraiban
feljegyeztetett az egyes európai országok szégyentáblájára.Nem szeretnék sem
hitigazsági sem történelmi netán diplomáciai kérdések hosszantartó és egyéni
érdekeket követő vitákba keveredni hiszen a gyülöletkeltés olyan
magaslatokra emelkedett hogy még a józan emberi itélőképesség léptékeit is
meghaladja. Csupán azért irtam le ezeket a sorokat mert a nemzetközi hirköslés
jelentése alapján Ferenc pápa nem kiván résztvenni a Római Katolikus
Világtalálkozón aminek Budapest lesz a helyszine.Ez vallástörténelmi esemény.
Ferenc pápa magatartása nem csak magánügy hanem annak a a megszégyenitő
magatartásnak a következménye amit a magyar hatalom és egyházfők a
katólikus egyházfő ellen inditotottak a menekültekkel való humánus
véleménye miatt. Emlékezzünk vissza a Bayer Zsolt kijelentésére amikor a Szent
Atyát” demens vén gazembernek” titulálta nyilvánoson egy egész orszég füle
hallatára és a magyar kormányfő rövid időn belül állami kitüntetést
nyujtott át neki.De a magyar biboros hercegprimás is szó nélkül hagyta ezt az
előzmény nélküli sértést és egy szó erejéig sem állt ki a szenvedő
menekeült embertársai mellet.Ilyen erkölcsi léptékben megitélve egy egész
egyház megszégyenitésével, megértem Ferenc pápa határozatát és akkor is ha ez
mérhetetlen csapás a magyar katolikusság tisztességére.
MARADJATOK VELÜNK ’
’
Nem a hontalanság érzésvilágának elkerülése miattt hanem Erdéllyország a
szülőföldünk rögeinek tiszteletének elkötelezve kérünk benneteket
maradjatok itthon, elődeink sorsának és hitének szent igazával a
tarsolyunkba.éljétek velünk együtt a végváriak sorsát. A mai történelmi időszak
egyik fintora volt hogy egy meg-dönthetetlennek látszó diktatúra,rövid idő
alatt kártyavár módjára összeomlott és egyúttal létrejött egy régen óhajtott
európai közösség,egyelőre még a kezdet velejáró gyermekbetegségeivel. Ez a
tény kelet Európában meglehetősen ellentmondásos állapotokat szült,az
egyén mozgásterét,életkilátásait,gyermekeik jövendőjét,egyszóval egy méltó
emberi lét kilátásait kuszálta össze ez az esemény,hatalmas embertömeg
elvándorlását előidézve. Távolról sem tisztem véleményt nyilvánítani az
elvándorlás vagy itthon maradás érveit taglalni esetleg elmarasztalni. Az
elvándorlásnak családi, jogi,érzelmi,anyagi,szolidaritási szempontjai vannak.
Minden elvándorlónak és itthon maradt „végvárinak”meg van a sajátos
érvelése,amit mélyen tisztelnünk kell. A történelmi senyvedés okait aminek
napjainkban tehetetlen szemlélői vagyunk,ami 3o év alatt felére
csökkentette Erdély lakosságát megtörten éljük meg.Temetőink nyughelyeinek
gondozatlansága .a még léthatáron tengődő öregeink, a kihalófélben lévő
magyar nyelvhasználat a közhivatalokban és intézményekben megvisel
mindenkit.Ennek okait vagy okozóit nem kutatjuk már, mert a magunk gyarlóságai
miatt a második trianon is kiteljesedett.Nem kutatjuk de bennünk
ismétlődően élnek az előrevetitett gondjaink mindennemü
aggodalmai.Hiszen Erdélyország kivérzett.Szinte pániksízerüen menekülnek
szeretett ormaink védelme alól,szüleink testvéreink egyszóval véreink oltalma
alol. .Napjainkban amikor a minnemü kétéltüségek megmutatják valódi arculatukat
hovatovább fájó tekintettel szemléljük az események alakulását. A politika és
az ideológia ezeknk haszonélvezői akik porlasztják a hagyomános
szolidaritását az erdélyi magyarságnak.Az aml felaprózta a magyarság
hegemóniáját,privilégiumokat gerjesztett az ideológiák átkos manővereivel
hol széthuzésra hol összefogásra ösztökélték hontársainkat. Úgy érzem hogy mint
Európa szabad polgárai el tudjátok kerülni a fájó frusztrációkat-meg tudják
őrizni a szülők a család közelségének biztonságérzetét. Egyszóval
elkerülhetik a –HONTALANSÁG,SORSTALANSÁG,KISZOLGÁLTATOTTSÁG.,keserű
érzését. ADJA AZ ÚR HOGY IGY LEGYEN !!
ÜZENET HITES BARÁTAIMNAK
Most
amikor az alkony homálya barangolásaimat elfedik, ebben a még mindig
erkölcsileg “borus égbolt” arra kötelez hogy hitem és tisztességem vallomásra
késztessen .Hogy ne hagyjam létem tisztességének kapuit tárva-nyitva a
külünböző széljárások hivei előtt,még az urnák végtelen csenjében
sem.Ebben a felajzott szemléletü világban amiben talán már nem lehet
megkülönböztetni a jót a rossztól életelemem az elődeim génjei, vezéreltek
amiknek következetes hordozója vagyok Ellentétben a köztéri szónokokkal akik a
gyülölet magvait ültetik közénk egy jobblét kétes erkölcsü kivivásáért. Mi és a
hozzánk hasonlók a szeretetet,a becsületet és emberi tisztességet szorgalmazzuk
napjaikban,mert a hazugság a lopás és a hozzátársuló hataloméhség távol áll
tőlünk. Emberi kötelességünk, a szenvedő társadalomi elégtelenségeket
a köz elé tárni, a jog amivel eddig és ezután is élni fogok függetlenül a személyek
különboző csoportulások ideologidk,vagy bármilyen emberekre ártalmamas
hatalom ténykedése okozza ezt...mert ha a még szenvedő vilég a
bőrszin,a faj,a vallási,társadalomszenléleti nyügét fogja a vállán
hordozni nem nézhetjük tétlenül. Ez a delfogásom mentes bármilyen személyi
vonatkozásu ellentmodástól,vagy hatalom birtoklási kényszertől. Az Úr egy
szerető hivatást szánt létem értelmének amit a segitő és áldó
kezeivel tiszteséggel és hittel teljesitettem.
2017. december 25., 9:08 UTC+02
Bauer Béla:>Terézia Podolák KEDVES TERIKE ÉS JÁNOS Amikor az alkony kóborává
válik az ember nehéz és fájó szivvel gondol az
elszalasztottévekre,karácsonyokra...a.zokra amikor egy egész emberi lét alatt
nem tudtuk egymást átölelni Boldog karácsonyt!! Emike és Béla
LEGZEBB EMLÉKEM-EGY IRÁDOM AMI MINDVÉGIG ELKISÉR
Úgy
rögzültek bennem a gyarmekkori karácsonyi emlékeim mint ahogyan azokat 2o12-ben
az ünnep első napján leirtam,azért hogy a lankadó emlékörzésünk ellenére
tiszta szépségében maradjon családunk élménytárában.Fogadásom köt hogy minden
év karácsonyára emlékeztessek ezekre a sorokra LÉGY ÜDVÖZÜLVE SZENT
KARÁCSONY. Amikor az ember a szeretteiről ír,bármilyen játékmestere is
legyen a szép magyar szónak,nehezebben találja a megfelelőket a szeretet
és emlékezés szépségének a kifejezésére. Mindez azért mert a szeretetnek nincs
ortográfiája,,stílusa,irodalmi kelléktára,vagy hatásvadászatra ítélt hangzatos
cicomája. Az igazi szeretet az csendes,mindent átölelő megfoghatatlan
egyedi érzés ami még megmaradt a gyermekkorunkból ebben a nyakatekert
csillogó-villogó világban. Ma a 2012 év karácsony első napján emlékezni
szeretnék a gyermekkori,diós,almás,szaloncukros karácsony fára,a deszkából
összeeszkábált hintalóra és a csillagszórók sziporkázó fényére. A karácsony
esték minden mozzanata kitörölhetetlen emlék marad minden ember életében A
halmozott szeretet áradatra,ami ilyenkor főként a népes családoknál
kifejezettebben érzékelhető. Ilyen volt a mi családunk is. Köztük és
bennük éltem le az életem a történelem a sors, laskanyújtójának sodrása és
állandó szorítása között. Jómagam karácsony este a konyha ablakából, a csipkés
szélű hófehér kis függönyt elhúzva leselkedtem a hóborította fehér tájra
de főként a csillagos égre,figyelve hogy látok-e egy angyalt aki gyermekeknek
viszi a karácsonyfát. Annak idején csikorgó hideg telek voltak. Szinte
menetrendszerűen 5 és 6 óra között megjelent az ablak alatt a behavazott
népes család apraja,nagyja- Keresztapám Podolák György minden esetben a
–Nagyszent József-Dávid sarjával kezdte a kántálást. Vele és utána minden
karácsonyi dalt elénekeltek. Leszállt az ég dicső királya,Mennyből az
angyal,A kis Jézus megszületett. Isten gyermek kit irgalmad közénk lehozott
Újra átélve mindmáig a fülemben egy valóságos –örömódának tűnt amit
halottam. Sokan voltak,elözönlötték az egész házat és a cipőtalpakra
fagyott hó elolvadva , szemléltető térképet hagyott maga után. A férfiak
Erdődi fahéjas forralt bort ittak az anyák és gyerekek a hagyományos
karácsonyi –foszlós kalácsot és –beiglit-fogyasztottak Aztán mentek tovább
hirdetve a hitet a szeretetben és békességben. Na ! mondta édesanyám kezdhetem
elölről a takarítást , de az arcán a szeretet, békesség és az öröm érzése
honolt. Legyen áldott az emléketek ! Béla
József Attila: Karácsony Legalább
húsz
fok hideg van, szelek és emberek énekelnek, a lombok meghaltak, de született
egy ember, meleg magvető hitünkről komolyan gondolkodnak a földek, az
uccák biztos szerelemmel siető szíveket vezetnek, csak a szomorú szeretet
latolgatja, hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, fa nélkül is befűl az
emberektől de hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn,
tisztán énekel az ég s az újszülött rügyező ágakkal lángot rak a fázó
homlokok mögé.
KEDVES BARÁTAIM !!
Szorongásaink.kétkedéseink,
aggódásaink olykor félelmeink ,emberi gyarlóságaink feloldásaira csak a
szeretet adhat méltányos vigaszt,Szeretet nélkül a béke csak féligazság. A béke
kikerülhetetlen kelléke pedig a tisztesség és becsület valamint,egymás
értékeinek maradéktalan elismerését megbecsülését feltételezi. Kivánok
mindenkinek áldásos,békés karácsonyt. Szeretettel Bauer Béla
Karácsonyom a szeretet,a béke és hála ünnepe. A karácsonyok hagyományosan a
szeretet a béke érzésvilágának hordozói.Ezek mellet az sors megajándékozott a
87 –dik karácsonyomon, az eltelt hosszú évek emlékeivel hálás
szavaival,üzeneteivel,meleg kézzoritásaival.könnyes öleléseivel.Ezek köszönnek
vissza emlékezetemben 2o17 karácsonyán.Az emberi hála magasztos és
megrendítő példái az életem folyamán végigkisértek és mély érzelmi vontkozásaival,
társadalmi formáival szebbé tették előttem az emberi létem értelmét, a
hivatásérzésem tudatosabbá válását. Nagyon sok megnyilvánulásával találkoztam a
hálának, a megmentett életekért, egy idejében nyújtott segítő kéz
melegéért vagy éppen egy drámai helyzet feloldásáért folytatott. küzdelem
megvívásáért. Az idei karácsonyom annak az 5o mllió anyuának a megtisztelő
éreklődése volt az ajándékom az internet oldalain nyujtott tanácsaimért a
nehéz olykor drámai helyzetekben az arra utaltaknakKöszönöm Neked Uram hogy
erőt időt és kitartást adtál általad kiszabott küldetésem
teljesitésére
TILTAKOZOK !!! EGY MEGALÁZÓ, MÉLYEN SZÁNTÓ CINIZMUSRÓL
….
A egy sérült személyiség védekezése az, ha valaki cinikusan szemléli a világot,
és senki iránt nincs benne elismerés, sértve ezzel közösége emberi
méltóságát..A közelmult egyik parlameneti ülésszakán egy képviselőnő
egy kérdést tett fel a kormányfőnek hogy milyen személyes vagy családi
kapcsolatai vannak vagy voltak egy terrorizmus és más büntények elkövetése miatt
nemzetközi körözés alatt álló arab pénzemberrel. A miszterelnök válasza:Boldog
karácsonyt-hangzott cinikusan drukkereinek parlagi hahotázása közepette.Nehezen
hittem a fülemnek,már csak azért is mert hozzászoktatta a köztudatot a váratlan
dakota idézeteivel és más hebe hurgya hasolataival. Láttam a megdöbbenést az
emberek arcán akik ezt átélték egy parlamenti demokráciában. Mert ami elhanzott
már mélyen megalázó volt az egész nemzet számára.A “Boldog Karácsonyt
“köszöntés egy meghatározott időhöz kapcsolódó,szeretetet és békét
hirdető köszöntés mindmáig , még az istentagadók között is és nem egy
súlyos politikai vád leplezésére szolgáló menekvési lehetőség
A XX-DIK SZÁZAD SZAATMÁRI NEVESEI ANTAL PÉTER MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMTANÁR. A
HIVATÁSTUDAT TISZTESSÉGÉNEK PÉLDAKÉPE
-
Emlékét generációk örzik mély tisztelettel és áldják még napjainkban is, mert
tisztes polgára volt városunknak és kiváló magyar nyelv éS irodlom tanár. Igen
magas értékrendü kulturája imponált diákjainakTudós ember volt..Olyan szinten
oktatta a magyar nyelvet és irodalmat aminek tisztessége elkisért bennünket
egész életünk folyamán. Nemcsak a köznyelv szintjére emelte anyanyelvünk
használatát hanem kultuurált igényes irodalmi nyelvezetet várt el diákjaitól.Ez
volt az Ő hivatástudatának és gyakorlásának magasan kiemelkedő
teljesitménye. Megtanitott bennünket arra hogy gondolatainkat minnél
igényesebben közöljük vagy fogalmazzuk meg.Ily módon emelkedjünk nagyjaik
alkotásainak méltó megismerésére és tiszteletére..Hat évtizede a szakbarbárok
keserü kenyerét eszem ,ahol tévelyegni kell az idegen nyelvek bozótjában de
amikor gondolataimat anyanyelvemen papirra vetem mindmáig az Ő igényeinek
igyekszem megfelelni. Tanitványai egész Erdély magyar kultúrájának hinökeivé
váltak és élő példái anyanyelvünk szépségeinek ésmondanivalóink nemes
megfogalmazásának .
EGY ÉRTÉKELENDŐ REMÉNYSUGÁR “NE A HATALOM VEZESSE A NÉPET,HANEM A NÉP
VEZESSE A HATALMAT
”.
Mert nem a politika ezerarcu szégyenét kell piaci áruként értékesiteni a magyar
nép becsülerének és hitének leple alatt, hanem a adott szavak a társadalmi
igazságok örökértékü igéi,akár az anyagi akár szellemi kiszolgáltottságoknak
hovatovább mind jobban növekvő bozótjában kell rendet vágni
AZ ÉN KARÁCSONYI AJÁNDÉKOM
…..
Nem a hivalkodás érzásvilága uralja a hangulatomat amikor ma 2o17 December
2o-án reggel rátekintek a GOOGLE-FEEDJIT számolón a 15 országra,hanem az
alkotásom értékének megcáfolhatatlan ténye igazol.Nem üzöm a statisztikai
felmérések értékrendjét sem. Számomra ez egy karácsonyi ajándék amit
megoszthatok minden felebarátommal. akinek keze melegét érzem,
EgyesültÁllamok,Anglia,Németország,Magyarország,Franciaország,Svájc,DélKorea,Svédország,Dánia,
usztria,Románia,Szerbia,Szlovákia,Görögország .2o17.December.2o.6 órás
adatgyüjtés//
EMLÉKTÁR GYERMEKKORUNK FELEJTHETETLEN KARÁCSONYI EMLÉKEI ELKISÉRNEK BENNÜNKET
EGY
ÉLETEN ÁT. EZEKRŐL IRTAN LE NÉHÁNY GONDOLATOT 2O12 KARÁCSONYÁN,AMIKRE
ÉVENKÉNT VISSZATÉREK, MINT A CSALÁDI SZERETET ÉS BÉKE LETÉTEMÉNYEIRE ÉS AMINEK
SORAI MINANNYISZOR ÖRÖMMEL TÖLTENEK EL . LÉGY ÜDVÖZÜLVE SZENT KARÁCSONY. Amikor
az ember a szeretteiről ír,bármilyen játékmestere is legyen a szép magyar
szónak,nehezebben találja a megfelelőket a szeretet és emlékezés
szépségének a kifejezésére. Mindez azért mert a szeretetnek nincs ortográfiája,,stílusa,irodalmi
kelléktára,vagy hatásvadászatra ítélt hangzatos cicomája. Az igazi szeretet az
csendes,mindent átölelő megfoghatatlan egyedi érzés ami még megmaradt a
gyermekkorunkból ebben a nyakatekert csillogó-villogó világban. Ma a 2012 év karácsony
első napján emlékezni szeretnék a gyermekkori,diós,almás,szaloncukros
karácsony fára,a deszkából összeeszkábált hintalóra és a csillagszórók
sziporkázó fényére. A karácsony esték minden mozzanata kitörölhetetlen emlék
marad minden ember életében A halmozott szeretet áradatra,ami ilyenkor
főként a népes családoknál kifejezettebben érzékelhető. Ilyen volt a
mi családunk is. Köztük és bennük éltem le az életem a történelem a sors,
laskanyújtójának sodrása és állandó szorítása között. Jómagam karácsony este a
konyha ablakából, a csipkés szélű hófehér kis függönyt elhúzva leselkedtem
a hóborította fehér tájra de főként a csillagos égre,figyelve hogy látok-e
egy angyalt aki gyermekeknek viszi a karácsonyfát. Annak idején csikorgó hideg
telek voltak. Szinte menetrendszerűen 5 és 6 óra között megjelent az ablak
alatt a behavazott népes család apraja,nagyja- Keresztapám Podolák György
minden esetben a –Nagyszent József-Dávid sarjával kezdte a kántálást. Vele és
utána minden karácsonyi dalt elénekeltek. Leszállt az ég dicső
királya,Mennyből az angyal,A kis Jézus megszületett. Isten gyermek kit
irgalmad közénk lehozott Újra átélve mindmáig a fülemben egy valóságos
–örömódának tűnt amit halottam. Sokan voltak,elözönlötték az egész házat
és a cipőtalpakra fagyott hó elolvadva , szemléltető térképet hagyott
maga után. A férfiak Erdődi fahéjas forralt bort ittak az anyák és
gyerekek a hagyományos karácsonyi –foszlós kalácsot és –beiglit-fogyasztottak
Aztán mentek tovább hirdetve a hitet a szeretetben és békességben. Na ! mondta
édesanyám kezdhetem elölről a takarítást , de az arcán a szeretet,
békesség és az öröm érzése honolt. Legyen áldott az emléketek ! Béla
A GYERMEKGONDOZÁSI VILÁGIRODALOM JELESEI KÖZÖTT
Közeledik
az idő amikor a GOOGLE számláló rendszere életmüveim látogatóinak számát
5o millióhoz közel jelzi a világ 218 országából. Két elektronikus szerkesztésü
kiadványom, a Gyermekgondozási Enciklopédia és Gyermekgyógyászati diagnosztika
csalogatták a látogatókat 12 éven át a net-em oldalaira. A regisztrált adatok
mindennapos következetességgel jelzik a látogatók számának növekedését az
elkövetkezendőkben is mert tartamilag időtállóak és szakmailag
megbizhatóak. Ezek a döntő érdemei munkáimnak. Egy emberi lét szívből
és értelemből fakadó embert szolgáló szándékával készültek el ezek az
életművek. Azért nevezem életművekneknek mert milliónyi embernek
voltak, vannak és lesznek segítségükre. Nem a kutatás vagy a kiadott
orvostudományi könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem
ezek a kiadványok amik már bejárták a világ gyermekgodozási irodalmát. A
felhasználók skálája igen
széles,anyukák,szülők,orvostanhalgatók,szakorvosok,egyetemi
oktatók,felsőoktatási intézetek. Ez a szolgálat amit elvégeztem úgy érzem
egy időtálló alkotása emberi és orvosi létem értelmének. Büszke vagyok
arra hogy szülővárosomból Szatmárnémetiból inult el ez a világhirnevet
szerzett munka a város egyik fiától aki hat évtized értelmi egészét és fizikai
létét áldozta a köz javára.. A látogatók számadataiból kiindulva a munkám egyedülálló
az eletronikus szerkesztésü gyermekgondozási világirodalomban.Mindezen
teljesiményemet a szakma méltányos elismeréseivel jutalmazta.
IRJA,IRJA .HADD EL HOGY IRJA…..
Gondolják,
vagy mondják ki nyiltan véleményüket egyesek azzal a cinizmussal amit már nem
sorolok a tisztes emberi véleménynyilvánitás elfogadható módozatánakA
mindennemü elkötelezettek növekvő hada már szinte „erkölcsi ordasokként
„vadásszák soraim között bálványukra vonatkozó társadalmilag és törvényileg
ellentmondó megnyilvánulásait.Pedig véleményeimmel nem vagyok egyedül,mert már
egy egész földrész megelégelte a határokat nem ismerő
demagóg,hazudozó,kétéltü szövrgeket.A népére erőszakolt személyre szabott
álmodozásaival tévutra tereli a tájékozatlan honpolgárokat. Pedig kijelenthetem
hogy amig az emberiség erkölcsi alapértékeit sértő bármiféle hatalom
becstelen acsarkodásait zuditják rám a saját és mindannyiumk nevében papirra
vetem a még a lencsét fogyasztó sanditó szemlélődők elmarasztalása
közepette is.Biztos vagyok benn hogy a történelem előbb utóbb kiveti az
hazugság.lopás és a számtalan visszaélések hatalmasainak a büneit azokkal
együtt akik védték az ilyen hatalmak bástyáit.Valaószinü hogy akkor új
bálványokat helyeztek az emberi megalkuvás talpazatára hiszen egy tál lencséért
arra is képesek vagytok.
EMLÉKTÁR EGY MEGTISZTELŐ FELKÉRÉS EGYESÜLT ÁLLAMOK-GEORGE WASHINGTON
GYERMEKLINIKA- -VEZETŐ PROFESZOR-KEVIN.M.CREAMER
.
Dr Bauer Bela, I am the main author /content editor for the second edition of
the book Pediatric Surgery and Medicine for Hostile Environments. It is a
publication that helps medical personnel with little or no Pediatric training
to deliver medical, surgical, and critical care to children in austere or
hostile environments. We expect it to be widely used in military medical
deployment situations as well as natural disasters and humanitarian crises. The
book is published by the Borden Institute, a US government publisher
(nonprofit) and the work is in the public domain. We would like to include
Image #5 the HSP vasculitis from your website in our Dermatology chapter. We
are requesting permission for print and electronic rights for lifetime use
(which will cover subsequent revisions or editions). Of course, we would give
proper attribution in a credit line, worded however you would prefer. We would
need a high-resolution version for use in the book (really we need something in
the MB, not KB, size range, measuring at least 300 dpi). Thank you in Advance
for your assistance Kevin M. Creamer MD, FAAP Associate Professor of Pediatrics
George Washington University School of Medicine Dear Mr. Kevin M. Creamer, I am
glad to contribute to your publication, and of course I agree to include the
requested image in your publication (for print and electronic rights for
lifetime use - which will cover subsequent revisions or editions). Sincerelly,
Dr. Bauer Bela PhD. Show message history Reply, Reply All or Forward | More
ToCC/BCC Message Body On Friday, March 13, 2015 7:05 PM, Bauer Emilia
<
JLIB_HTML_CLOAKING
> wrote: Send
TOLVAJ TOLVAJ HÁTÁN
….
A hőn áhitott demokráciánk megnövelte a tolvajok számát úgy itthon mint a
külföldi országokban is sajnos hozzájárulva a tisztességes román nép
lejáratásához.A következmény az volt hogy megemelték az államvédelmiek
létszámát is szégyenletesen magas juttatásokkal. ami jelentős pénzalapot
emészt meg a költségvetésből, a köz zsebének rovására.A legfrissebb
európai hirforrások szerint a legtöbb szegény ember Európában országunkban
él.Az effektus továbbra is azzal volt egyenlő hogy az egész ország
továbbra is lopott/ki hol érte és ki mit tudott/.Nemzetközi hatásra létrehozták
a Direcța Națiomală Anticorupție /D:N.A,/korrupció ellenes
nyomozati szervet,aki aztán politikai megrendelésre dossziékat készitett minden
főtolvajnak és aztán a politikai és a hatalmi változásoktól függően
azét vették elő akit éppen semlegesiteni akartak a hatalomért folyó
irdatlan küdelemben , kezére biggyeszve a vas karperecet. Ezek a indokolatlan
itéletek folytán vagy otthonukban,vagy a tengerparton barátnőjükkel, vagy
a főváros sétányain töltötték rabságuk egy-két évét,miközben a megmaradt
lpott pénzükből akár egy egész falut is megvásárolhattak volna.Közben még
újabb államvédelmi szervek alakultak és igy jött létre a kétfejü hatalom –az
egyik a nép által megválasztott parlament a másik az államvédelmiekből
kialakult árnyékhatalon amiknek életre halálra folyó harcát követhetjük
élő adásban a képernyőkön.Aki mindezt létrehozta az a volt elnöke az
országnak a” karvalyorrú tengerész” a főtolvaj az pedig röhög a markába
egy egész ország felajzott sorsán. Megrenditően kiábránditó prelud-je egy
európai demokratikus rendnek.
GERGŐ
Egyszserüen
meguntam,megutáltam a politika egyre terebélyesedső pajzánkodásait.A
bandákba a verődő hatalmi haszonszerzés élvezőitől a
poliikai filozofiák mindennemü változatát fitogtató politikai “bájgunárokig.”
Meguntam hogy mindenféle információt csak a politika „szitáján” kaphatok meg és
azokat minden szelektiv készség nélkül ott raktározzam el ahova az éppen
aktuális hatalmak óhajtják.A z erkölcstelenséget ami nap mint nap átszövi most
már gátlástalan formáival a nagy többség jószándéku erkölcsi szintjét.Meguntam
a félistenek hatalmát a mindenféle logusok az az lógósok/politologus,ideológus/
felelőtlen érveléseit.Úgy tekintek a napirenden folyó kicsinálások a
karaktergyilkosságok sötétben alávaló eszközökkel manipuláló/egyenlőre
vértelen manővereire/ mint az elmult évtizedek tanoncainak
becstelenségeire.És lehetne sorolni a társadalmi hiányállapotok néma
szemlélőinek magatartását,egy válságban vergődő nép szenvedését.
és az ettől az állapottól menekvő 6-7oo.oo fiatal sorsát.Nem
folytatom a felsorolást mert ebben a félelemmel telitett társadalomban csak a
falrahányt borsó kényszerképzetét fokozom. Vártam /vártunk/ valakit aki
észreveszi a menekülő fiatalok sérelmeit,a mély magukra hagyott emberek
néma küzdelmét földi létük utolsó napjaiban.Vártunk egy hozánk
hasonló,halkszavu,mindennapi bajainkra érzékeny embert aki nem a” szószátyárok
„kategóriájának a képviselője.Aki értünk van és mi Ő érte. Hiteszegett
világunkban már cak a remény maradt meg társadalmi erődeink megvédésére.
Hátha ez a remény Karácsony Gergely. akit meg kell védenünk a kinpadra hurcolás
minden lehetőségétől,bármilyen áldozat árán is.!!!
Bauer Béla>Karácsony Gergely KARÁCSONYI FOHÁSZ KEDVES GERGŐ!!
Nem a nemzetközi politika szennycsatornái,sajnos nem is a hagyományos magyar
büszkeségünk vagy tisztességünk érdemleges értékei, de sem a
kiveszendőfélben lévő emberi humánum.hanem az Úr gondoskodása jutatta
el személyedben a szeretet és remény üzenetét a magyar népnek.Az Úr
segedelmével add vissza népünknek a szeretet és békesség történelmi
tisztességét Mert a szeretet nem csak az adományozás, ajándékozás
világának.hatásvadászatra itélt bármilyen célzatu társadalmi kelléke.Az igazi
szeretet az csendes,mindent átölelő megfoghatatlan egyedi érzés ami még
megmaradt a gyermekkorunkból ebben a nyakatekert csillogó-villogó világban
Szinte elviselhetetelennek tünő történelmi feladat terhelheti vállaidat
ebben a mélyre sülyedő tásadalomban aminek reményhozója Te lehetsz.
Embertpróbáló küzdelmeidben mindannyian veled leszünk. Egy végvári Erdélyi
magyar.
FOGLALKOZÁSA –MINISZTERELN
Ök
.Egy interju alkalmával egy ujságiró megkérdezett egy miniszterelnököt hogy mi
a fogalalkozása, mihez ért a mindennenapi cselekvő életben.A válasz rövid
és lakónikus volt-a miniszterelnökséghez.És ezen kívül-mindenhez,
ismétlődött meg a válasz.Tehát olyan ezermester féle szólt megismételten a
kérdés –eltalálta- volt ismét a határozott válasz.Szerintem időszerü lenne
egy alapos felülvizsgálata az ismérvek tisztességének. A XXI-dik századi
megváltozott társadalmi változások életkörülmények és igények sok hagyományelem
eltűnését eredményezték, a mesterségek foglalkozások tekintetében Igen
meglepő történelmi ténynek érzékeltem a kijelentést hogy valaki egy
tiszavirág életü megbizatást a foglalkozás rangjára emeljen. Hogy őszinte
legyek hallván ezeket a válaszokat újraélve a közelmult történelmi
visszaéléseit zsibongani kezdett az agyam.Ebben a történelmi időszakban
amikor a politika mindenre rápakolta piszkos mancsait és a nagy nemzeti
szunnyudás mezejére kergettte a szakikat hovatovább mind ritkábban hallod a jó
szakember,jó mesterember,kiváló tanitó,tanár,,orvos minősitést a
közéletben. Még azokban az időkben kezdtek hozzászoktatni bennünket a
foglakozások összemosásához amikor a cipészekből kollektiv elnökök lettek
egy szempillanás alatt.A gyorsan ivelő karrierek történelmi időszaka
csak fokozódott mert még a „magas iskolások „is jórészt „ beleléptek” a
politikába ahol aztán a felső határ ha nem is a csillagos ég volt hanem a
mindenhez értő szüleményei a társadalomnak és Ők voltak azok akik
vezényelték a hatalmi kórusokat.Azt csak mi éreztük a bőrünkön hogy milyen
hatásfokkal. Folalkozás,mesterség ,szakma, lassan a középkori fogalmak közé
“sikkant” vissza és helyelyettük az állandóan aranytojást tojó politikai tyukok
uralkodtak és uralkodnak sajnos még napjainkban is.Aki még megőrizte
ősei tisztességét, olyan fejtvesztve menekü a tájainkról hogy hátra se
pillant. Mindenki „pennás tollforgató” vagy piaci vagy köztéri prédikátor óhajt
lenni.Ezért kerül sor Mesterségek vásárával a krónikus szakemberhiány elleni
verbuválás megszervezésére is azzal a jelszóval hogy” csipkedjük még össze ami
m;g itthon maradt”.Visszatérve a miniszterelnökség mindentudó,mindenható.a jó
Istennek a lábát is fogdosó hatalmi kényszerképzeteiere ezeknek a
foglalkozásoknak az élménytárába tartozik a landolás fogalma is ami visszatérit
az inasévek keserü kenyeréhez.A véleményem axz hogy nem kell aggódni értük mert
annyit összelopkodtak a közös magtárból hogy még az ükunokáik is a
miniszterelnökségük legszebb napjainak örömeiben fognak lubickolni.
“A POKOL TORNÁCÁN
”
Mit nekem te, zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak,
ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja. Hangzik szeretet
költőm Petőfi Sámdor “Az alföld” versének első strófájaban.
Lévén sikvidéki ember kihivásnak tartottam a hegyvidéket „félelmes
veszedelmével”, ami megfoghatatlan kényszerrel vonzott aholl győzelmet
hirdethettem magamban a termeészet embertpróbáló erőivel vivott
küzdeleemben. Hogy nem lehet ezt szeretni tettem fel magamban a kérdést a
költő sorait olvasva.A kezdet kezdetén a Radnai havasokkal kacérkodtam
majd kimerészkedtem a, Bucsecs-hegység, Fogarasi-havasok, Páring-hegység,
Retyezát-hegység ormai közé. A Nemzeti Kosárlabda bajnokság első
osztályában játszottam és a spotegyesülettől kaptan egy 2 hétre szóló
üdülőbeutalást Buștenibe a Bucegi hegy aljában.Megjegyzem hogy akkor
még kiváló fizikai erőlétben voltam és nem hajlitgatta az Úr a csontjaimat
kénye kedve szerint.A véletlen úgy hozta hogy egy szobába kerültem Profeszor
Dr.Szabó Istvánnál az élettan katedra vezetájével aki mániákusan nagy turista
volt. Mikor meglátott azt kérdezte tőlem ,hát maga mit keres itt
Béla.Szeretnék kikapaszkodni a Omul csucsra. Felmért hogy van bennem annyi
fizikai képesség ami alkalmassá tesz erre a teljesitményre és igy felelt-én is
oda igyekszen.Egy néhány nap előedzés után elindultunk rekkenő
hőségbe a Valea Jepilor ösvényényén a csúcs felé. Az Omu-csúcs (sokhelyütt
Omul) a Bucsecs-hegység legmagasabb csúcsa Legkönnyebben délről
közelíthető meg, a hegység keleti gerincén végighaladva.A sziklába
rögzitve volt a biztositó drót kábel. Úgy tünt hogy minden rendben folyik,
amikor pillanatok alatt egy kegyetlen vihar rémálommá változtatta a
helyzetünket, orkánszerü szélvihar tombolt a villámcsóvák szinte
másodpercenként nyujtózkodtak az alattunk mélyülő többszázméteres
szakadékba és az irdatlan lezuhanó víztömeg szinte lemosott bennünket mint a
békákat a csupasz vizparton. A hátizsákom táncot járt a hátamon.A professzor Úr
utasitott hogy fonjam a két karomat a drótkötél alá,huzódjak egész közel a
sziklafalhoz és zsugorodjak össze amennyire csak lehet. Igy éltük át a kb 30
percet a pokol tornácán. Mikor a menedékházhoz értünk a mentő osztag
vezetője megkérdezte hogy milyen utvonalon kapaszkodtunk ki és amikor
megmondtuk neki Őrülteknek nyilvánitot bennünnket azzal indokolván
kijelentését, hogy két angol turista zuhant a szakadékba és meghalt ezen az
UGRÁLUNK.CSIRIPELÜNK.HAZAMEGYÜNK
….. Az újfennkelt demokráciákban a tüntetések amiket a különböző
társadalmi elégtelenségek miatt szerveznek már elvesznek a mindennapi szürke
történések homályában.Mert ha nem igy lenne, akkor csak két szó hangzana el
mégpedig az hogy” elég volt” és a hitványak nyomába erednének és elkergetnék
őket kétéltü multjuk büneivel együtt. De igy sztereotip módon azt
észleljük hogy a fennkölt és történelmileg visszatérően óhajtott
szabadságeszmék,ha szemérmesen is de jól megférnek a szégyenletes társadalmi
kiszolgáltatottsággal. Törvényi erőre emelkedett a korlátlan csiripelés
joga,feltétel csak egy van –mégpedig hogy üres beggyel és ne túl nagy
felhajtással,röpködéssel végeztessék. Az illetékes kanverebek árgus szemekkel
követik a főugrándozókat és ha kell a- „szabadság szent tehene”-egy
megfelelő méretű lapógyát pottyant az éppen aktuális ügyért
csiripelőkre, -Mindezek után mindenki a fészkére vonul és igyekszik
letisztítani az áruló nyomokat a következmények elkerülése végett. Mindenki
elégedett-a szürke verebek hogy kiugrálhatták,kicsiripelték magukat,a
kanverebek hogy a fészkükre szálltak az üresbegyűek-és ez így
ismétlődik a végletekig ugrálunk,csiripelünk és hazamegyünk. Eközben a
szürke verebek álmélkodnak,szavaznak,választanak,olykor hiábavalóan háborognak
mert közben mindig lenyeletik velűk a- szőrös hernyót-. Igy
ismétlődik ez generácíórol, generációra,évezredeken át-a fontos az hogy a
verebek,hovatovább mind silányabb biológiai anyagból legyenek gyúrva,alázattal
kérem,és csak annyi értelmi képességük legyen hogy folyamatosan és hosszú ideig
, szemrebbenés nélkül tudjonak hazudni,imádott népüknek egy hatékonyabb
hülyítés céljából- A politikusoknak nevezett„pojácák” cirkuszi porondjaikon nap
mint nap,új meg új bűvészetmutatványi tárházat tárnak elénk/manapság a
tömegkommució megvett és kibérelt eszközein/elhalófélben lévő
idegsejtjeinek tárházából,verébbolondító vagy verébriasztó célzattal,sokszor
sokszínű és mind fényesebb köntösökbe öltözve,varázssipkával,autentikus
bohócok képében,és megszégyenítően katymatag hazafias szövegeikkel.
Részlet-Szürke verenek-Pampojácák .
AKKOR TISZTA HÜLYE VAGY FIÁM
……
Schneider tanár Úr aki a természetrajzot oktatta a Királyi Katolikus Főgimnázium
intézményében az 1940-e években igen jó humorú ember volt. Német származása
miatt különös hangsúllyal beszélte a magyar nyelvet. Ha az éppen felelő
diák valami bődületesen nagy valótlanságot mondott,feltette neki a
kérdést-fiám mosakodtál te ma reggel ? a válasz gyors és határozott volt-igenis
tanár Úr. A viszontválasz a tanár Úr részéről a következő volt;akkor
tiszta hülye vagy fiám!! Egész életemre rögzült ez a sztori és amikor úgy
éreztem magamban hogy a hatalom vagy bárki más lyukat akar beszélni a hasamba
akkor Schneider tanár Úr szavai jutottak eszembe egy rövid kiegészítéssel:Hát
ha Te ezt elhiszed „akkor tiszta hülye vagy fiám „ ETTŐL AZ IDŐTÖL
KEZDVE AKÁR HALGATTUNK AKÁR BESZÉLTÜNK A „HÜLYECSINÁLÓK’’ MINDVÉGIG TISZTA
HÜLYÉNEK TEKINTETTEK ÉS SANOS TEKINTENEK BENNÜNKET.!!!
EMLÉKTÁR-KAPNIKBÁNYA-1957-1962- ÉVEZREDEK ÖRÖKÖSEI KÖZÉ TARTOZOM
.
Igen azokkal éltem akiknek a fold mélységeinek hasadékaiból először
villant a szemükbe a színes és utánozhatatlan kép a bányavirágok évezredes
kincse. Hálás vagyok a sorsnak hogy nekem is juttatott ezekből a
megismételhetetlen értékekből. Úgy őrzöm őket mint azon
sorstársaim emlékét akik mint a szeretet és hála tisztességének jelzálogaként
őrző gazdájukra bízták. A bányavirág, más néven hegyikristály, a bányák
falain, üregeiben, hasadékaiban különféle nagyságokban mindenfelé gyakori,
színtelen, legtöbbször átlátszó kvarckristály. Különleges esztétikai
tulajdonságokkal rendelkezik, az ásvány vagy ásványok összenövésének,
színeinek, formáinak, az egyes összetevő kristályok kivételes méretének
köszönhetően. Ezen tulajdonságok összessége lehetővé teszi, hogy az
ásványminta jobban azonosítható legyen más mintákkal szemben. Az ókori görögök
azt gondolták a hegyikristályról, hogy olyan jég, amelyet lehetetlen felolvasztani.
Így kapta a Krystallos nevet, és ebből származik a mai hegyikristály
elnevezés. A hibátlan példányok teljesen áttetszőek, vízszínűek. Az
íriszkvarc, vagy szivárványos kvarc akkor keletkezik, amikor a finom repedései
miatt fénytörés keletkezik. A Fény kristálya, és a Világmindenség erejét
szimbolizálja. A Bányavirág cím találó, hiszen ezek a színükben, formájukban és
méretükben egyaránt egyedi értéket képviselő természeti képződmények
kőbe merevült virágékszerekre emlékeztetnek. Maga a kifejezés azoktól az
erdélyi bányászoktól származik, akik a föld sötét gyomrában végzett izzadságos
munkájuk során gyakorta bukkantak egy-egy csodálatosan szép
kifejlődésű ásványtársulásra. A karbidlámpák imbolygó fényénél
feltárulkozó, színpompás ásványokkal gazdagon benőtt sziklahasadékok
elrejtett kincsesházak képét vetítették a megfáradt bányászok elé. Az ásványok
a kőzetek alkotórészei, építőkövei. A szakszerű meghatározás
szerint olyan szilárd halmazállapotú, egynemű és természetes úton keletkezett
képződmények, amelyek sajátos vegyi összetétellel rendelkeznek és kémiai
képlettel mindig leírhatók. Vannak egészen ritkák, de olyanok is akadnak
közöttük, amelyek igen elterjedtek és nagy mennyiségben megtalálhatók a
földkéregben, illetve a kőzetburokban.
ÉRTÉKMÉRŐ….
A kommunikációs rendszerek mindennapi térhóditásával az alkotás szelleme most
már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy nem csak az ismert, érinthető
és érzékelhető személyekről szól az alkotott érték minősége-
hanem más szabadon szárnyaló gondlatokról is.A számitógépes világ hamarább és
könnyebben jut az információkhoz és többre étékeli az arra érdemes alkotást.
Egyszóval egy adott pillanatban hamarább ismeri fel az alkotás értékét és
minőségét Mindenezen valóságokat azért taglaltam kissé részletesebben mert
ma olyan pozitiv élményanyagom volt ami igagolja mindennapi törekvéseim
értékét-.Egy jó nevü gyermeklinikaklinika vezetője hivott fel telefonon
azzal a céllal hogy egyezzek bele hogy orvosi jellegü kiadványaimat
felhasnálják az orvosképzésben és tudományos kutató munkájukban.Egyuttal
közölte velen hogy közölt tanulmányaim szinvonala személyesen
lenyügözte,világirodalmi eredeti leirásnak itélte egyeseket a közleményeim
közül. Üszintén szólva főként az volt az egész történésben a számomra az “
örömóda” ami elhangzott. Köszönöm!!!
Köszonöm Neked Uram hogy megajándékozál annyi idővel és képességgel amivel
ma este 2o17 December 4-én az asztalomra tettem ezt az elktronikus szerkesztésü
irást ami könyvnek sem nevezhető mert jellegében és élményanyagában
esetleg olyan benyomást kelt benned ami vagy egy ócskapiac vagy akár egy fényes
áruház hangulatához hasonlit.2744 oldalán amit nem lapozgatni hanem görgetni
kell megtalálod benne egy” homo sapiens” minden örömét,kapaszkodóját,ellentmodását
feldarabolva az éppen aktuális történés szintjére megvalósitva az élet nyers
valóságait de nem irodalmi füszerezéssel .Ezen tulajdonságainál fogva lehet
hogy ki lehet hámozni belőle némi szellemi értéket is.de az is
megtörténhet hogy egy szitokkal , és fájó háttal zárod el a kütyüdet.
A SZABADSÁG HARCOK HADIUTJAIT MEGJÁRÓ ÉS VÉGIGKÜZDŐ EMBER IGAZ SZAVAINAK
JELENTŐSÉGE. Nem
bárminemü
lakájoktól, mindenüket árubabocsájtó,kétéltüektől kaptam ajandékot .Olyan
ajándékot ami megvédi elmarasztalt,elnénitott igaságaink régen óhajtott
történelmi tisztességeit A szabad gondolataink igazáért amikért annyiszor
meggyötörtek lelkileg akár a szülőöldi akár a világ tárogatósai.Nem
hajhásztam a feltünőséget,az ellenlábasság a társadalmi mocskolódás szégyemtelen
válfajait csupán a muló árnyak még létező védelmében kerestem az
igazamat,a mindannyiunk igazát.Csupán azt igényeltem a sorsom megszámlalható
napjaitól hogy ovjon meg az emberiség ősbüneinek a tehetetlen
szemlélésétől a lopástól a hazugságtól a hatalmi éhségtől és nem
utolső sorban adja meg a jogot a következményektől mentes szókimondás
sekély örömére.Igasz szavaiddal megingattad a bálványt és annak imádóit és az
igazság és szabadság szent melegét sugároztad azok felé akik immár nehezen
viselték sorsukat. KÖSZÖNÖM LECH WALECA.!!!
Lech Walesa, kimondja a lesujtó történelmi igazságot Orbán Viktorról.A modern
kori szabadság eszmék lengyel harcosa, elsőnek mondta ki a nyilt
szabadeszmék hirdetői közül egy ma reggeli rádióinterjuban, Orbán
Viktorrol hogy a kialakitott egyeduralmi rendszerével árt a magyar népnek és
Európának.Tehát nem maradunk egyedül átokra itélt elmarasztaló véleményünkkel
mert a haladó Európai szellemü ember, aki megvivta a saját és népének
szabadságharcát,letéteményezte kialakitott véleményét amit a világ
közvéleményének jobbik fele megoszt vele. Kedves barátaim!! A kettős
államporgádságot nem Orbán Viktortól/aki jelen pillanatban állampolgára ennek
az országnak és mint lenni szokott egy csuszamlós politikai pálya alsó részén
ücsörög/ kaptátok hanem a nagylrlkü magyarországi magyar
testvéreiktől,mert ő csak manipulálja hatalmi céljaira ezt a
nagyhorderejü történelmi tettet és kisajátitja öncélú hatalmi
törekvéseire.Véleményem szerint a kettős állampolgárság nem csak egy adomány
hanem egy kötelezettség is egyben, egy történelmi feladat az adományozó nemzet
erkölcsi értékeinek megvédésére és ápolására.Semmikép nem jelentheti saját
gondolataidat az “ugymond” adományozó szellemi értékeinek alárendelni, hanem a
haza értékeinek kell alávetni.Orbán Viktor nem a haza értékeinek
kincstárnoka,hanem hovatovább egy hitelét vesztett ember főként a népe
előtt aki Nagy Imre temetésén tett igéreteit megszegte,saját és
társvétkeseinek érdekében felhasználta anyagi gyarapodásra.Orbán Viktor hatalmi
rendszere a saját vétkeiből eredendően megroppant,akár belpolitikai
akár nemzetközi szinten,túlélése csak idő kérdése.
NAPIRENDEN
Keserü szájizzel fogadja a magyar diplomácia a Német és Europai politika
szinterén való megjelenését azoknak akik tisztességének padlózatát naponta
mosták fel szégyentelen vádaskodásaikkal nemzeti önteltségük javithatatlan
stilusában,példát szabva ezzel a magyar népnek is hasonló magatartásra.Pedig az
uralkodó házak történelmi összefonódásai és a német nép segitő készsége
nem jogositott fel senkit erre a szuburbán magatartásra. Tagadhatatlan hogy a
magyar diplomácia illetéktelenüi a lehető legocsmányabb támadásokat
intézték Angela Merkel és Martin Schultz német politikusok ellen, nem kimélve
Őket még a személyere szabott gunytárgyaknak is kitéve amikben a Vezir és
a táskahordózója jeleskedett. Még azt a tényt sem vették figyelembe hogy
hazájuk abszolút kiszolgáltatotja a német gazdaságnak csak a kóros hatalmi
eszmeviláguk elképzelései vezérelték őket,”bemutatva” egész népüknek a politikai
szüklátókörüség legékesebb példáit. Meg vagyok győződve arról hogy e
közül a két ember közül akik ismét döntő szerephez juthatnak az Európai
politika hadszinterén egyik sem fog politikai vagy gazdasági bosszúhadjáratot
inditani a magyar nép ellen mert eddig sem az volt a gyakorlatuk hogy kóros
magalomániás eszmék igehirdetői lennének. De abban biztos vagyok hogy megy
fogják törni a magyar diplomácia gőgös hatalmi törekvéseit és ártalmas
cselekedeteit amik az Egyesült Európai szellem értékeit rombolják már évek óta.
Különben ez az európai politikusok közutálatának a már nyilvánossá tett célja
is hogy lábra állitsa az egyeduralmi renszer kiszolgáltottjainak emberi
igazságait. P.S.Nem a németalföldi vérvonalam kényszere késztetett ezen sorok
leirására hanem egy nemzet tisztessége akikkel egy sorsközösségben élek és
alkotok és akiktől anyanyelvemet,kultuturámat kaptam útravalónak, Ami a
vérvonal kérdését illeti egy államfőnek illene ismernie hogy a Mohácsi
vész után az országnak a Magar Királyságnak 4 millió lakosa maradt és a
veszteségeket más vérvonalúakkal pótolták./ÜNNEPI BESZÉD 2O17 .MÁRCIUS 15./Következésképpen
a vérvonalak felidézése akár történelmi akár néprajzi vonakozásaiban egy súlyos
hiba ami ujraéleszti a faji jellegü tragédiák történelmi árnyait. Mert
énemből idézem József Attila szavait ” szivemből ezer nemzet árad”
KOMMENT
Olyan gyorsan peregnek az események, hogy a firkászok gondolatai a megjelenés
napjáig akár időszerűtlenné is válhatnak. A lakosság ingerküszöbét
ugyan a migránsválság „masszírozza” de álmainkat ujabb és ujabb félelemek
gyötrik hátralévő napjaink még létező sekély nyugalmába.Minden
gondolkodó ember szövögeti vagy összekuszálja azokat, morbid következtetéseket
levonva a mindennnapi történésekből.Vagy talán ne is használjuka morbid
kifejezést?? Mert vajjon véletletlen-e hogy összetülkölték a közép és
keleteurópai külügyminiszterek találkozóját Budapasten.Milyen szándékkal csak
őket, mikor mi egy más védelmi rendszer tagjai vagyunk és egy olyan
kulturált társadalmi környezetbe akarunk élni már egy évezred óta mint az
európai államok közössége,és most amikor mindez kézzelfogható közelségbe
került,kezdjük el a keleti politikát,hajszoljuk üldözzük össznemzeti szinten a
kiöregedő Európát és a keleti karmester pálcájának intéseire a bujtatot
diktaturák szellemvilágát kezdjük utánozni. Van egy megérzésem de egyuttal
rémálmom is.Vajjon nem európát igyekeznek megosztani a mindenre képes
eszközeikkel.Vajon nem egy Közép Kelet Európai Unió létrehozásán álmodoznak a
számunkra átkos hagymányaikkal és kompromittálni az Európai Egyesült Államak
létrehozását a nemzeti függetlenség,önállóság mindenkor kecsegtető
eszmevilágával vagy mondjuk ki ózintén csalijával.Mert a közelmult
eszmerendszere itt toporzékol köztünk napjaink értékitéletében. Csak azért mert
nekünk szívügyünk az alkotó kulturált szüláföldünk Európa. Lehet hogy elfogult
vagyok mert érzésvilágomban még mindig ott sikolt a Donbasz temetője a 6
halottal akiket ott vesztett el családunk,de nem szeretném ha ez a dinom dánom
magyar politika a történelem folyamán oly sokszor vesztette el a sakk figuráit
az átkokkal teleszort sakktálákon.
AZ ALKONY EMLÉKEI BETÜKBE VÉSVE
.cimü
irásom elkészült, de nem jelent meg azért mert nyomtatásban ahogyan jelen
pillanatig sem sikrült semminemü irásomat közölni.a szóbanforgó irás a Web
lapomon fog megjelenni akkor amikor ezt a technikai és pénzügyi helyzetem
lehetővé teszzik.A jelzés a saját lapomon a szakemberrel való tárgyalás
alkalmával egy sajnálatos félreértés alapján történt. Tisztelettel Bauer Béla
MIÉRT MARAD IDŐTÁLLÓ A” GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIÁM” A
GYERMEKGYÓGYÁSZATI VILÁGIRODALOMBAN
. A
mikor a 4O milliós számra fordult a látogatók regisztrációs száma
elgondolkoztam azon hogy miért is vagyok olyan optimista hogy a munkám
felhasználását több évtizedre biztosítottnak látom. Megosztom az érvelésemet a
kedves látogatókkal is. 1-Az egyre fokozódó anyagiakat hajszoló társadalomban
nem lesz vonzereje annak hogy valaki is teljesen érdektelenül közkézre adjon
akár terjedelemben/21.000 oldal-74OO illusztrativ foto/ akár rendszereiben
könnyen áttekinthető munkát a köznek. 2-A mindennapos gyakorlati igény.
Mert beteg gyermekek az emberiség történelmében voltak,vannak és
lesznek,következésképpen a gyors információt hovatovább mind jobban fogja
igényelni a társadalom az internet elképesztően gyors terjedésével.
3-Lévén hogy az emberiség 80% vizuális típus egy hasonló terjedelmű képes
illusztratív anyag amit rendkívül nehéz begyűjteni nagy mértékben emeli a
munka tartalmának rögzítési indexét a látogatók körében. 4.A gyermekbetegségek
jellege évezredeken át változatlan csupán a megelőzés és kezelés terén
vannak időnként változások. 5-A felhasználás skálája szinte minden
társadalmi és egészségügyi ellátási kategóriára
vonatkozik./anyák,védőnővérek,egyetemi hallgatók,orvosok,minősítő
vizsgák, sőt egyes esetekben orvosi felsőoktatási intézmények 6-A
keresőkkel ellátott blog és web lapokon 2-3-másopercen belül a kívánt
információkhoz juthatunk. 7-A fordítókon/google translat/ keresztül az dokumentek
minden nyelven hozzáférhetővé válnak. 8-A dokumentek felhasználása
teljesen díjmentes 9-A gyermekbetegségek sürgősségi ellátásában különösen
értékes információkat nyújthat,egyes esetekben életmentő adatokat
szolgáltathat. 10-A közölt anyagok magas képzettségű és nagy szakmai
gyakorlattal bíró szakemberek által biztositottak. 11-Az információhoz való
hozzáférés gyorsasága időben felmérve rendkívül fontos igény marad.
GOOGLE-FEEDJIT-REGISZTRÁCIÓ- 2O17.NOVEMBER 27.
Ezek
az adatok nem a hivalkodás,beképzeltség, szerénytelenség vagy tudományoskodó
rongyrázás ahogyan becézgetik a teljesitményemet a némán szemlélődő
hontársaim, hanem az életmüvem a “Gyermekgondozási Enciklopédia” egy szakmai
lét tapasztalatait leülepitő munkám eredménye, amit már az ektronikus világirodalomban
naponként értékelnek a számláló rendszerek. A nagy számu mindennapi
látogatottság amint azt a mai eredmények is jelzik az Egyesült Államokból és
Magyaországról vannak.Amit jeleznek a számláló rendszerek azok már hosszú
időn keresztül egy megtisztelő liststavezető hely nemzetközi
szinten, az elfogadottság pedig az érték fokmérője a közleményeim
minőségének..
ZSIGERI BŐR ÉS FAJ GYÜLÖLET EURÓPÁBAN. MIÓTA NAPIRENDEN VAN A BŐRSZIN
ÉS FAJI ISZONY EURÓPÁBAN
AHOL
KÖZISMERT HOGY A KATÓLIKUS VALLÁSUAK VANNAK TÖBBSÉGBEN SZINTE A
VALLÁSTÖRTÉNELMI KÉRDÉSEK, KÉTSÉGEK ZAVARJÁK GONDOLAT VILÁGOMAT.LÁTVÁN ÉS
MEGÉLVÉN A BŐRSZIN ÉS FAJI ISZONYOK MEGNYILVÁNULÁSAIT MÉG A
SZÓSZÉKEKRŐL IS, MINDUNTALAN FELTESZEM MAGAMBAN A KÉRDÉST: VAJJON MILYEN
SZINÜ VOLT A BŐRE ÁDÁMNAK ÉS ÉVÁNAK MERT ERRE A KÉRDÉSRE NEM TALÁLOK
UTALÁST EGYETLEN EGYHÁZTÖRTÉNETI DOKUMENTUMBAN SEM.Elvi és gyakorlati szinten a
katolikus egyház nem tesz külömbséget a faji jellegü elkülönités
mellett.Sőt az egész világon a hit, szeretetés békessség igéit hirdeti,és
azokat segiti akik egy adott pillanatban rászorulnak. Honnan ez a
bőrsziniszony ez az engesztelhetetlen gyülölet még a főpapok
részéről is a másság iránt.egészen addig fokozva ezt hogy a
gyülöletettől áthatva még a pápa Őszentségét is el akarják távolitani
a Vatikánból. “KERESZTÉNYEK SIRJATOK MÉLYEN SZOMORKODJATOK” MINDEZEKRE CSAK EZ
LEHET A VÁLASZ. P.S.Jómagam ha tőlem függne azokat akik álnokul gyülöletet
szitanak hiveik között a megkülönböztetés bármilyen módszerét felhasználva
elküldeném hittéritőknek a pampákra vagy bármely más exotikus tájra hogy
tanuljanak az emberi lét sokszor keserü valóságaiból.és csak utána lépjék át
Isten házának küszöbét.
KOMMENT „KOROS A SOROS” DE KIÁSTA A CSATABÁRDOT
.
18 MILLIÁRD DOLLÁR ADOMÁNNYAL, AMIT A NYILT TÁRSADALOM ALAPITVÁNYOKNAK SZÁNT
VALAMINT NÉGY FIÁVAL AKIK MÁR JÁRATOSAK A DIPLOMÁCIA BERKEIBEN,VALMINT A ZSIDÓK
AZ EGÉSZ VILÁGOT ÁTFOGÓ HAGYOMÁMÁNYOS SZOLIDARITÁSÁTÓL TÁMOGATVA MEGKEZDTE A
DIPLOMÁCIAI HÁBORUT A SZEMÉLYÉT ÉS CSALÁDJÁT ÉRŐ LEJÁRATÓ KAMPÁNY
KIVÉDÉSÉRE.JÓMAGAM NEM KEZDTEM VOLNA HOZZÁ EHHEZ A KÉTES KIMENETELÜ
PORTYÁZÁSHOZ,MERT AZ ESTLEGES KUDARC SZENVEDŐJE A MAGYAR NÉP LESZ.
INDEX.24.XI.2O17 A Wall Street Journal alapítványi forrásokra hivatkozva arról
ír, hogy Soros György átadott 18 milliárd dollárt a Nyílt Társadalom
Alapítványoknak (OSF). A lap forrásai szerint a következő időszakban
az összesen 23 milliárd dollárra becsült vagyonának további részét is az
alapítványoknak adja. Ezzel az Open Society Foundations lett a második
legnagyobb amerikai jótékonysági szervezet a Bill and Melinda Gates Foundation
után. A Nyílt Társadalom Alapítványok jelenleg több mint harminc nemzeti és
regionális alapítványt fog össze, amelyek 1984 óta 14 milliárd dollár
támogatást kaptak Sorostól. (WSJ) .
ELKÉSZÜLT.
Korhü,elektronikus szerkesztésü,1584 oldal terjedelmü kötet ami tulajdonképpen
a Facebook oldalain közölt irásasimat és a kisérő képanyagot
tartalmazza.Ugyanakkor akotó emberi és orvosi
törekvéseimet,örömeit,elismeréseit kudarcaimat,hitvallásomat a köz igazában,de
egyuttal a moinenkori emberi álnokságok egyre szaporodó megélt példáit
is.Amiket leirtam úgy érzem, hogy a jövő igazolni fogja gondolataim
hitelességét még a kétkedő hontársaimnak is.
CSALÉTKEK A TÖRTÉNELEM HISZÉKENYEINEK
…….
MINTEGY 5 TÁRSADALMI TÖRTÉNELMI IDŐSZAK ÁTÉLŐJE ÉS ÉSZLELŐJEKÉNT
AZ ÉLMÉNYANYAGOM EGYÉNI EMBERI ÉRZÉSVILÁGOM ALAPJÁN ÜLEPITENÉK LE NÉHÁNY
FIGYELEMRE MÉLTÓ ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYÜ TÁRSADALMI JELENSÉGET. A feudalizmus
csóvájának árnyékától kezdve a kapitalizmus,szocializmus kommunizmuzmu.a
gyermekbetegségekben szenvedő demokratizmus minden átkát és sekély
társadalmi jótéteményeit idézgetem magamban gondterhelt napjaimon
Világháboruk,diktaturák eszement ideológiák mélyszántássaI övezték
mindennepjainkat..Csak a formák változtak, de nem a tartalom.Az emberi
gyarlóságok megőrizték történelmi kelléktáraikatt és kiméletlenül
átruházzák őket a hiszékeny emberi naivitás tudattárába,amit aztán a
fanatizmus vak mezejére terelnek. Hovatovább mind kevesebb tanúja van az elmúlt
XX-dik század történelmének .A fiatalok a szükségszerű élményanyag
hiányában könnyen prédáívá válnak a nagypofájú,hazug prédikátoroknak,és csak
álmélkodnak vagy csodálkoznak amikor autentikus idősebb emberektől
hallanak a-nagy ámítások- okainak a hátteréről. Azt a tényt nagyon
helyesen és józanul felmérik hogy az utóbbi század történelme a leggazdagabb az
emberi alkotás a tudomány és technika mindmegannyi csodájában.egy generáció
élményanyagába besüritve,. A 8o-év körül tengődő,de már jócskán
kibelezett és minden elképzelhető agymosáson átesett,a 2 méteres gödör
szélén imbolygó még emberi lénynek tűnő formátumokat, ha megkérdezné
a- délceg gárda- hogy milyen élményanyagról tudna beszámolni az eltelt 8 X
átélt eseményeiről,meglepően sok mindenről hallanánk. :Minden történelmi
időszak élethűen követi a kb- 2ooo-évvel ezelőtti római
birodalmi,társadalmi fonákságok élménytárát-következésképpen- -kivétel nélkül
minden izmus a nép,az istenadta nép javát hirdeti és utolérhetetlen
sztereotipiával,a demagógia észbontó metodológiáját használja csaléteknek
-kivétel nélkül először a saját és hozzájuk közelállók egyre szélesebb
táborának a zsebét tömik –dagadtra-függetlenül a társadalom
tűrő-képességétől vagy anyagi léptékhatáraitól -kivétel nélkül
az éppen aktuális ideológia vagy hatalom,nyílt vagy leplezett cinkosaiként
lopnak vagy helyesebben rabolnak még a -végső- megoldásoktól sem
visszariadva,a tiltakozók egyre fogyó számával szemben. -kivétel nélkül
létrehozták a rabláshoz , nélkülözhetetlen összefonódásokat a- kíméletlen és
fizetett végrehajtókat-fajra felekezetre,nemzetiségre való tekintet nélkül,a
hit,erkölcs,család,nemzet fennkölt eszméire hivatkozva -kivétel nélkül minden
képzeletet felülmúlva betegesen,eszköztáruk legkíméletlenebb fondorlatival
ragaszkodtak a hatalomhoz. -a HIT helyett a PÉNZ lett a lételemük mondhatnám az
–Istenük-összességükben nem tiszteltek senkit és semmit az egyetemes
világlétben öntörvényűen éltek és viszonyulak embertársaikhoz. Tehát
jellegükben,változatlanok,de eszközeikben és kíméletlenségükben minden
lételemükben hovatovábbmegátalkodottabbak. Mindez azért mert, minden
ténykedésük tudatossága elképzelhetetlenül erkölcstelen. PS,És igy peregnek a
századok miközban a népet beültetoik a ringispilbe anit jól képzett szélhámosok
szakadatlanul forgatjnak. -
ELMEBETEG DIKTÁTOROK-“VÉRVONALAS „BORZALMAK
”
Alábbiakban tiszta érzelmi töltettel megélt és értelmileg kiteljesült
életkoromban történtekről beszélek. Szerencsétlen de tanulságos történelmi
időszaknak tartom életemben az 194o és 1944-es évek időszakát. Ez
egybeesett az én 9 és 13 éves korom közötti idővel ami lefedte a második
világháborút. 194o Szeptember 5-én áldott emlékű anyám hatalmas
virágcsokorral várta az élete álmát jelentő felszabadulást. Mindannyian a
Városháza elé gyűltünk ahol először láttam a Kormányzó urat fehér
lován a hatalmas tömeg között. Nagy volt az örömünk, de a fejünk fölött ott
lebegett a még mindig tartó II-dik világháború az összes anyagi és
emberáldozatot követelő igényeivel. Azokról az időkről beszélek
amikor a felajzott nemzeti eszmékben tobzódó államok az emberi gyülölet minden
elképzelhető cselekvését a pusztitás szolgálatába állitották.Talán el is
aluidt volna bennem a “vérvonal “fogalma ha egy közelmultban történő
esemény kapcsán egy vezető személyiség nem kotorja elő a történelem
szemétdomjárol a riasztó kifejezést. .A német vezetés a faji vesztegzár hatalma
alatt Európai össznemzeti elgondolása hatására a szomszédunk aki a szatmári
/Volksbund/német párt enöke volt győzködte apámat aki sváb származásu,
hogy két gyermekét engedje el a Szebeni német iskolába,ahol német nevelésben
részesülnek.Apám ezt az ajánlatot visszautasitotta.annak tudatában is hogy a
nővéremmel magyar nevelés részesei voltink,és édesanyám is
Porcsalmai/Magyaroszág/ születésü volt Szatmár egy adott pillanatban háborús katonai
stratégiai központtá vált,és egyúttal a kíméletlen szőnyegbombázások
színhelye. Mindenki elmenekült innen.. A mi családunk Erdődre ment itt
hagyva, minden ingóságát és ingatlanát. A légiriadók alkalmával a szirénák
hangját Erdődön is hallottuk. Sőt ahogyan kezdték a bombázást a
robbanások felvillanó fényei félelmet keltően közelinek tűntek. Az
éjszakáinkat a várpincében töltöttük ami biztos védelmet nyújtott szinte az
egész község lakosságának. A Magyargéresi erdőben a németeknek volt egy rejtett
repülőterük/döntő többségükben Messerschmidt vadászbombázókkal/,
ahonnan a bevetésekre indultak az orosz hadszintérre. A német pilóták nálunk
voltak elszállásolva. A hátsó,vendégszobában aludtak. Nagyon rendes emberek
voltak, mindig az volt az első dolguk , hogy a családi képeket maguk elé
tették az asztalokra vagy éjjeli szekrényeikre A gyermekkorom egy nagy érzelmi
válságát éltem át mert számos pilóta a bevetésekről nem tért vissza és a
családi képek ott maradtak árván.,köztük egy hozzám hasonló koru fiuval akinek
képét megőriztem és most is felidéztem amikor a vérvonalas borzalmainak
eszmevilágát kezdik feszegetni azok akik nem élték át sokszor végzetes drámáit
Gyermekfejjel nem értettem azelőtt sem a józan összefüggéseket. Egy részt
a diadalittas győzelmi jelentéseket olvastam a –Magyar Futár- ban,
másrészt itt Szatmárnémetiben a Thököly utcában ahol laktunk, egyre gyakrabban
érkeztek a gyászkeretes táviratok a frontról az elesett katonákról a” Nemzet
Hőseinek” nyilvánítva ezeket. Az itt maradt árvák akik között számos
pajtásom volt, hosszú ideig őrizték ezeket a táviratokat, csak éppen arra
nem kaptak választ senkitől hogy miért éppen a Don-kanyarban és
Qroszországban kellet odaveszni édesapjuknak.
EMLÉKTÁR A SZATMÁRI ÁLLAMI MAGYAR FIÚLICEUM TANULÓJA/MAI KÖLCSEY KOLLÉGIUM/-1949
- Érettségi vizsga előtt. Sportos alkatu,szőke,kékszemű fiatal
voltam,cselekedeteimben meglehetősen határozott és magabiztos. Nem volt
bennem semmi agresszivitás se a családi környezetemben,baráti körben vagy
iskolában.Az osztálytársaim el is kereszteltek a “szende Bauer” nevet rám
biggyesztve,de a gyermekkori gaztettek alkalmával a gyanúk elkerülése végett a
legzsiványabb munkákat velem végeztették el
COMMENT KI VAGY KIK LESZNEK A KÖVETKEZŐ SOROSOK
….
A félelem és gyülölet árnyai boriják be Magyarországot.A félelem a más
bőrszintől a gyülölet a világ pénz “ördögétől” Soros
Györgytől akinek egyetlen célja az ország tönkretétele. Jolly-Jókerré
avatttuk a választási küzdelemben ezr a magyar tabunak keresztelt politikai manővert.A
regnáló kormány hatalmas anyagi áldozatokat hozott immár éveken keresztül az
idegen győlölet a bevándorlás az ugymond nem létező Soros terv elleni
küzdelem véletekig fokozódó kampányaira,jócskán belemártogatva,belerángatva
ebbe az Európai Unió tisztességét is ebbe a politikai herce-hurcába.A migráns
politika aberrációit meg az „öreg zsidó” fizimiskáját már unalom övezte a
köznép érdeklődésének soraiban is látván minden este a TV
küpernyőjének divatbemutatóján. Aztán jött a nagy durranás: az Európai
Parlament döntése: a memekült kérdés tárgyalás határozatainak az
elhakasztásáról 1 -2 évvel javasolva azt a lehetőséget hogy akik nem
szándékoznak befogadni menekülteket pénzbeli juttatéssal hozzájárulhatnak a
kérdés megoldásához,megegyezést kötve külön külön minden nemzet kormányával.Tehát
nem lehet rettegésben tartani a népet a terrortámadások veszélyével,a nemi
erászakkal a boxos gyerekek szaporodázsával a keresztény magyarország
elfajulásával stb.Eszköztelenné vált a Soros eelleni kampány a Nemzeti
konzultáció,az Európai Unió elleni fölösleges vicsorgás. Olyan ez mint a 21-es
kártyajáték,mert most 19 re rá kell huzni az alsót.A kérdés csak az hogy ki
lesz az áldozata a következő ellenségkép hadjáratnak,mert minden magyar
józan esze azt diktálja hogy más Sorost vagy Sorosokat kell majd kipécézni az
elkövetkezendő közpénz pazarlására.
KUNMADARAS…
…. Igy első hallásra a mai fiataloknak nem sokat mond ez a gyermekkorunk
emléktárában ma is élő szó.De nekünk hidontuli football rajongó
gyerekeknek mélyen az emlékezetünkbe vésődött a Törekvés-Szanitász
rangadók hangulata.Az élet halál csaták a helyi rangadókon.A Szanitász amit a
helyi jómódu zsidók menedzseltek/Farkas Ernő,Cândea,Mándi Luja meg az
öccse,Redermann a romboló hátvéd.Kovács IV a Nagyváradi Atlétikai Klubbtól
igazolt át az állandóan gólt rugó jobbszélső,Morzsa Gyuszi a temesvári
politechnikától valamint a Törekvés ami inkább kisemberek csapata vollt/Iszák
Sanyival akinek csak egy szeme volt.Oroszi Pörcivel,Kovács Sanyival.Takáccsal
stb. A szurkolók megoszlottak az akkori tribünön és könyékén a Szanitász
szurkolók tábora, míg az ellenoldalon a Kunmadarasnak nevezett részen a
Törekvés szurkolói szolgáltatták a ceremóniát. Bennünket gyermekeket két dolog
foglalkoztatott, hogy jutunk be a kunmadarasi oldalra ahol egy egész hétre
kiordihattuk magunkat a másik pedig hogy győzzön a Törekvés. A
próbálkozások a 2 méter magas keritésnél történtek a felvigyázók vizsla szemü
serege lecibált bennünket a keritésről és két tasli kiséretében elvették a
kedvünket az egész labdarugástól De mi addig próbálkoztunk amig egymás fejének
a tetejére állva átmásztunk a keritésen és a Kunmadarasi nézők között a
drótháló közelébe bujtunk hogy alkalomadtán azt rázzuk, dühünkben vagy
örömünkben.Akik nem tudtak bejutni mert befuccsolt minden módszerük azokat
Guszti a szatmári divatkirály ősfolalkozásu fiákkeres a kocsijánok
bakkjáról engedte hogy végignézzék a mérkőzést .Egyedüli kritérium az volt
hogy a Törekvésnek szurkoljanak. Egy maradandó emlékem volt Páskándi Gézával
amikor is nagy áldozatokkal átjutotunk a „nagy keritésen” és Kunmadarasi
oldalon a dróháló közelébe kerültümk.Egy adott pillanatban egy derék magyar
ember került a háunk mögé aki olyan vehemenciával fujta nyakunk közé a különben
jó illatu borszagot hogy Géza hátra szolt neki-Tata fujjon már rám egy kis
szódavizet is mert menten elájulok.Későbben ezen emlékeket felidézve csak
Kubai rumot ittunk Gézával.
EMLÉKTÁR A SZATMÁRI VASUTI RENDELŐ INTÉZET /POLICLINICA
C.F.R./GYERMEKGYÓGYÁSZ SZAKORVOSA-
FOGALOMZAVARBAN
ÉLÜNK
.
Összeboronáljuk az emberi tisztességet és jellemet a politika leáldozó erkölcsi
kihágásaival.A hangulat ami eluralja ezt a bágyadt társadalmat, a sorsukbanba
belenyugudott,hitükben kiszolgáltatott emberek benyomását keltik a világ jobbik
felében. A lopás.rablás,gátlástalan hazudozás a visszaélések a hatalommal, a
személyi szent eskük megszegése szemrebbenés nélkül a nép szine előtt,
mind ezek mint erkölcsi értékek elbuktak a mindennapi ijesztően szaporodó
, hatalomvágy a pénzszerzés minden eszközét felhasználó vékesek buktatóin. Szinte
közhely a megkérdezettek lakónikus válasza-hát mimdenki ezt csinálja csak én
legyek a kivétel.Igy omlik össze egy jövőkép amire mindannyian annyira
vártunk,de úgy tünik hogy a hitványaink eltékozolják álmainkat. A
számonkérők egyre szaporodó száma rendre elbukik a pilitika akadályain
.ami a közelmult hatásos tapasztalait felhasználva, idüközben még
korszerüsitett is a hangoskodók elégedetlenségén.Az elkövetkezőkben már
óvatosabbak kell legyünk velük és : ne induljunk el velük a sivatagba ha náluk
van a vizes palack.
VELETEK VAGYOK !!! NEM EGY KASZTRENDSZER KIVÁLTSÁGAIÉRT KIÁLTUMK !!HANEM A
SZEMVEDŐ EMBERTÁRSAINK ÉS SAJÁT FÁJDALMASAN MELLŐZÖTT JOGAINÉRT.
Sajnos még most a XXI-dik század hajnalán sem
érzékeli
kellőképpen a társadalom az emberi létért való küzdelem sokszor nehezen
áttörhető akadályait.Azokat amikért Ti ma 2o17.November 15-én a
fővárosban tüntettek.Képtelen a társadalom megélni a mi
vivódásainkat,mindennapi gyötrelmeinket a mindennemü hiányállapotokkal szembesülve
és látni a szenvedő epekedő beteg könyörgését a tuléléséért vagy
gyógyulásáért.Talán a többi társadalmi hiányállapot mellett ez a
legszomorubb,legdrámaibb mert számos esetben már nincs visszatérés az emberi
felelőtlenségek minden részvétét hiányoló helyzetből. Mint életem
alkonyát taposó hat évtizedet gyógyitással töltő orvos szeretnék néhány
gondolatot megosztani azokkal akik ezeket a sorokat elolvassák.Elsősorban
azokat a gondolatokat amik az egész orvosi rend mély lelki gyötrelmei. Ez a
gyötrelem jogosit fel bennünket arra hogy a mindenkori társadalomtól kellő
megbecsülést igényeljünk. Az egész szakmai létünk egy meghatározója az
állandó,mindennapos feszültségi-állapot ,amelynek oka a felfokozott
felelősségtudat ,azért hogy ne kisérjen esetleg egész életünkön keresztül
a ,lelkisimeterfurdalás hogy egy esetleges szakmai ballépés miatt valakinek
életre szóló szenvedést okoztunk.Emiatt a feszültség miatt nem tudtunk
felszabadultan örvendeni semmiféle szakmai elismerésnek vagy sikernek.Vannak
erkölcsi,emberi,intellektuális elhallgatott benső gyötrelmei minden
embernek, amiket nem tud, nem akar, vagy nem mer kimondani környezetének.Az
elkövetkezendőkben azokról az önemésztő nehézségeinkről,elfedett
gondolatainkról irok egy néhány sort amiket egy életen keresztül magunkkal
hordoztunk és amik az orvosi hivatásunkkal vannak kapcsolatban. Minden orvos az
életéből 4-5 évet ügyeletben tölt el, amikor is 24 órán át benn van a
kórházban és ellátja a sürgősségi eseteket.Az ügyelet a mi
fogalomkörünkben egyenlő a –Fehér éjtszakákkal-amikor is nem annyira a
fizikai megterhelés,az igénybevétel szolgáltat ki bennünket a türésküszöb
kénye-kedvének,hanem azok a betegek akik katasztrofális állapotban kerülnek a
kórházba.-és az orvosi lelkiismeretünket,felelőségünket küzdelmünket teszi
próbára egy emberi élet megmentéséért,vivott küzdelemben Ilyenkor mindig
élet-halál harc folyik aminek te vagy a főszereplője-Te vagy a
döntéshozó és a megfellebezhetelen felelős is egyben, egy emberi lét
fölött.Ezek a helyzetek amikor a döntés tennivalóiról, sokszor néhány másodperc
a meghatározó....A döntéshozatalban benne van minden szakmai
élményanyagod,eddig elsajátitott tudásod,higgadtságod,önuralmad,az hogy minden
mozdulatod, biztonságérzetet sugározzon minden résztvevő felé,a beteg szenvedő,könyörgő
tekintete és sorolhatnám igy tovább.De benne van kötelezően a társadalmi
anyagi juttatás kérdése is ami már közös társadalmi felelősség,és amit nem
lenne szabad kikerülnie egyetlen regnáló hatalomnak sem.Én ezért a –kimondhatatlan
nagy felelősségtudatért-tartom a hivatásunkat a legelsők vonalába
itélendőnek egy erkölcsileg felelős, becsületes és tiszta
itélőképességü társadalomban. P.S. A statisztkailag kimutattott korábbi
halálozás az orvosoknál a fehér éjtszakák közvetlen eredője.
Felelőtlen tinik a volánnál
– a
szülők is hibásak Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal
autóvezetők Egy friss felmérés szerint az amerikai fiatalok zöme úgy
mobilozik a volán mögött, hogy közben tudja, nem kéne. Jó eséllyel tudja, hogy
menet közben szabálytalan és veszélyes, amit művel, mégis magasról tesz rá
– remélhetőleg csak a fotó, az illusztrálás kedvéért A Consumer Reports
friss felmérése szerint az amerikai tinik zöme mobilozik autóvezetés közben
annak ellenére, hogy a többség tudja, sőt elismeri ennek veszélyességét. A
megkérdezettek fele mondta, hogy igen, telefonált (kihangosító vagy headset
nélkül) a vizsgálatot megelőző hónapban, 30 százalékuk sms-ezett, 8
százalékukuk valamiféle okostelefonos alkalmazással bíbelődött, 7 százalékuk
pedig emailezett és/vagy közösségi oldalakon lógott. Az ilyesmi trükkök csak
arra jók, hogy a rendőr ne büntethessen, de így vezetni talán még
veszélyesebb – figyeljük meg a remek kormányfogást is Félig jó hír, hogy 63
százalékuk belátta, felelőtlenség, amit művel, teljesen
elkeserítő ugyanakkor, hogy ötből négyen úgy vélik, a
figyelemelterelő kütyünyomogatás és a trécselés annyira nem gáz
viselkedésforma, mint alkoholt, kábítószert fogyasztani, dohányozni, védekezés
nélkül szexelni. Még pár kütyü kéne, nem? Az okostelefonok kismillió
alkalmazásának vezetés alatti használata is felelőtlenség. Mialatt nem az
utat nézzük, sok-sok métert teszünk meg “vakon, nem vesszük észre időben,
amit észe kéne venni, s már meg is történt a baleset A kutatás azért arra is
rámutat, hogy igenis van értelme újra és újra a tinik orra alá dörgölni:
helytelen, ön- és közveszélyes a zavart vezetés. A válaszadók majd’ kétharmada
mondta, hogy mióta olvasott és hallott a dologról, nem vagy kevesebbet
mobilozik a forgalomban. Szülői felügyelet alatt nyilván nem vétenek a
törvény és az ön-, valamint a közérdek ellen, emellett nem meglepő, hogy
48 százalékuk látta már apját-anyját kézből telefonálni, 15 százalékuk
sms-ezni a kocsiban, a rossz példa pedig ragad
TISZTELT FELHASZNÁLÓK!! A NEMTELEN,OCSMÁNY,SZEMÉLYISÉGI JOGOKAT SÉRTŐ
KOMMENT HÁBORUKAT HADJUK ABBA ÉS TARTSUK BE A FACEBOOK ADATVÉDELMI SZABÁLYAIT
AMINT AZOK AZ ALÁBBI SOROKBAN KÖZÖLVE VANNAK. TE DÖNTÖD EL HOGY KI SZÓLHAT
HOZZÁ A NYILVÁNOS BEJEGYZÉSEIDHEZ !!!
EGY ERDÉLYI MAGYAR AGGODALMAI
A
kisebbségi sors minden történelmi változatában sanyaru.Ennek ellenére az
erdélyi magyarságtudatot megőrizte számában és tudatvilágában az a 2,5
millión felüli magyar aki itt élt,és 2o-3o évvel ezelőtt a sajátos
szenvedés és nemzeti öntudat határain mozogva, a tömeges elvándorlás
bekövetkezéséig,őrizte emberi méltóságát Mindezt úgy hogy nem özönlöttek
az adományok,segitségek főként az anyaországból, akkor amikor még nem
kaptak nevelési segélyt,abból a célból hogy magyar nyelvü iskolába irassák
gyermekeiket,saját maguk tartották fenn intézményeiket,az egyházakat,és
érdekvédelmi szervezeteiket.Az erdélyi magyar alkotó tipusu mert történelme
önnfenntartásra fegyelmezte. Attól az időtöl kezdve amikor a
kecsegtető nemzeti politika,vagy a különböző juttatások átitatták az
emberek tudatát rövid husz év alatt az erdályi magyarság száma felénél
kevesebbre csökkent.A politikai propaganda avagy a nagy nemzeti állam
létrehozásának álomvilága megtörte Erdélyország történelmi
harmóharmóniáját.Feldarabolták az erdélyi magyarság eszmevilágának összetartó
erejét különbözö hibrid politikai törekvésekkel.Saját politikai és hatalmi
kontóra és sikerélményre kezdeményezett és vérehajtott ideologiai
rendezvényekkel ,összekuszálták a józan gondolkodásu emberek sajátos erdélyi eszmevilágát,kecsegtető
anyagi ösztönzésekkel csalogatták a korrupt politikai hadszinterekre az arra
hajlamos embereket. A kettős állampolgárság kétes kimenetelü történelmi
előirásaival pedig mostmár a gazdagabb vadászmezők felé csábitja erdély
fiatal,alkotó nemzedékét.Az elvándorlási igény most már az egész kárpátmedence
magyar jövőjét sanyargatja,mert a mai fiatalságot nem lehet csak egy
nemzeti eszmevilág kiteljesedésének fitogtatásával a bástyákon tartani.Ők
többet igényelnek a valós élettől. Valóságérzetünk kötelez a kérdés
feltevésre-Mi lesz Veled Erdélyország.
MIKOR LESZ ÜNNEP NÁLUNK IS A SZAVAZÁS.
Felemelő
érzés látni az északi népeknél/Finország,Svédország,Dánia,Norvégia /a
parlamenti választások kulturált.méltányos lefolyását,amikor is a mindenkori
polgár értelmének és érzelmének emberi tisztességének teljes birtokában
kifejezi véleményét a megválasztandók emberi társadalmi értékeiről ,
érzésvilágának milyenségéről. Attól kezdve hogy választói jogomat
gyakorlom a pillanantnyi lelkesedéseim minden alkalommal a keserü emberi
méltánytalanságok pöcegödreibe sülyedtek.Vannak akik hites érvek és lények
méltányos szereplőinként,de sajnos nagyobb számban azok akik a tapintható
társadalmi előnyők megszerzése érdekében,de szólni kell arról a
többségről a “konszum szavazókról „akik egy 24 óráig tartó
élelemért,italért vagy bármilyen más nyomort potló juttatásokért dobJák
céduláikat az urnákba.Igy aztán a főszereplő hataloméhesekkel együtt
egy piaci aci-nesze hangulat alakult ki a néphülyités minden csalétkével
füszerezve.. A nagy ellentmondások idejét megélve én még tanija voltam azoknak
a választásoknak amikor a nemzeti parasztpárt és liberális párrtok fogadott
ütlegelői bikacsökkel verték az amugyis nyomorult sorsu parasztokat. Mióta
kezdünk mi is játszadozni a demokrácia játék szabályaival eltüntek a
bikacsökök,de megmaradtak a tisztességtelen olykor vérlázitó ellentmondások a
küzdőtereken szereplő a sokszor szegényes erkölcsi értékü személyek
között. A jelenkori választások még ma sem az elvi értékek mentén zajlanak
hanem a hatalom és pénzszerzés piaci politikai zsibvásáraiként.Még alig
zajlanak le a választások mmár is folytatódik az elkövetkezendő hatalom
szerzés ereklyéinek megörzéséért való küzdelem.A köznép zsebének rovására
állandó kompányhangulatban tartják a társadalomat az egekig érő plakátok
szánalmas képei között A kampányok az emberi jóizzlés türőképességeit
jóval meghaladva előrevetitik az elkövetkező bandákba verődő
ordas törekvések erkölcstelenségét. .Még ma is a történelem minden
elképzelhetetlen átkát egymásra szórva küzdenek az eljövendő
hatalomért/börtöntöltelékektől kezdve a klérus felkent szolgáikig-sőt
olykor még az ősfoglalkozású volt nemes szüzek is bevetik a bájaikat.. A
háttérben mind a két tábor-ezúttal nem zsíros kenyeret és teát osztogat
hanem,az alkohol szelektált agybomlasztóit,6 hetes malacokat,és mindmegannyi
csábitó kelléket saját hazugságaik bizonyítása végett. A szerénytelenebbek
„kánaánt” ígérnek szemrebbenés nélkül, a közembernek anyagi
bőséget,kevésbé mérgezett táplálékot, hogy valamivel tovább éljenek,és
tartsák fenn az úgymond már régen „dermesztően behülyitett szavazóbázist”.
Olyan hangulatot teremtenek mintha egy elmeintézetből szelídebb fajtájú
eszement csoport szabadult volna ki jótékonysági akció céljából,és a többi
futóbolondnak is besegítsenek , azért hogy senki sem maradjon normális drága
hazánkban- A választás után zöld asztalhoz ülnek,elfelejtik egymás
anyját-akiket annyit és annyit emlegettek és kezdik elölről a hazafias-
katymatag- demagóg beszajkózott diszbeszédeiket. Ami az ígéretek sorsát illeti
azokra csupán pár óra alatt lakonikus,rövid és schizoid válaszok
születnek,világválság,pénzügyi válság,kilopták az államkasszát,az
előző hatalom a hibás mindenért mert örömlányokra , finom
italokra,márkás bádog szamarakra/luxus autók/ pazarolták az államkassza nagy
áldozatokkal összegyüjtött tartalékaikat De mi- a győztesek- mondják
ők, drága nemzettársaink,proletárok és nem proletárok Isten előtt
fogadjuk ígéreteinket betartjuk ahogyan azt 4 évenként sohasem teljesítettük ,
Pedig mindig az imáinkba foglaltuk őket, a mindenható segedelméért
esedezve. Sajnos a rossz lelkek,Lucifer meghitt barátai, tiltakozásúnk
ellenére,mindig a mi asztalunkra hordták a földi javakat
AZ ÖNCENZURA SZÉGYENE SORAINKBAN. Keserü és ijesztő
emlékeket idéz emlékezetünkbe az 199o előtti” suttogásos komunikáció” amit
a kiméletlen hatalom repressziójától rettegve éltünk meg.Kivel,hol,mikor és mit
beszéltél egy nyitott ablak alatt,egy bepoloskázott helységben,munkahelyeden
akár saját otthonodban,egy szórakoző helyen vagy beszéljünk őszintén
minden léptedet követő és szorongatókényszerhelyzeteidben- Nem mintha
napjainkban ez a helyzet sokat változott volna de számomra kétségbeejtő az
a tény hogy a közösséged amiben átvészelted egy történelmi időszak
szükmarku ideologiai hóbortjait,megjelentek a közösséged soraiból kitermelt”
fülhallgatós” egysiku politikai szemlélet és egykézvezérléses demokrácia hivei/
akiknek esetleg már van gyakorlatuk/ és a karakter gyilkosság szolgálói
sugnak,informálnak a szent és nagy bálványimádás hatalmi érdekeiben.
Szégyenletes az az öncenzura ami annak a következménye hogy egy közösségben
élők kell óvakodjanak egymástól,attól hogy hogyan vélekednek az emberi
erköLcsöket mélyen sértő
vezetőktől/lopás,rablás,hazudozás,visszaélés a választóik
bizalmával./egy egész nemzedék közös sorsáról. Ettől a szellemi és
erkölcai magatartástól áthatva,kerülnek,kirekesztenek,megpecsételnek,felajzva
közhangulatot is azok ellen akik nem fujják ugyanazt a tárogatót ugyanazokkal a
dallamokkal. Gondolkodó,becsületes embereket vonszolnak az úgynevezett” nemzet
szégyenpadjára” és saját érdekeiket hajszolva képesek mindenféle juttatásokért
letaposni még az itthon maradt értékeiket is ahogy ezt annak idején
egyenruhában végezték a cimkézett alkalmazottak.
EMLÉKTÁR JUCIKA A BARÁTNŐM
Mi
gyermekgyógyászok a verbális kommunikáció kialakulása után már több teret
nyerünk a gyermekkel való kapcsolatteremtés lehetőségeit tekintve. Ha már
meg tudjuk kérdezni hogy kit szeret a legjobban,vannak e barátai,szokott e
verekedni,van kis kutyája vagy macskája,szereti e a lekváros derelyét és ezekre
meggyőző választ kapunk ez még egy lépés egy előlegezett
barátság érdekében. A nagyobb gyermekekkel úgy beszélek mint egy
felnőttel. Egyéni személyes véleményüket kérem a mindennapi családi vagy
iskolai történésekről. Ezekre a kérdésekre meglepő tájékozottsággal
és naiv őszinteséggel válaszolnak. Olykor olyan intimitásokat mondanak el
amikért már majdnem pironkodnom kell a szülők előtt. Ez az Ő
önérzetüknek a győzelme-mert nekik otthon mindig azt mondják –hogy Te
gyermek vagy nem értesz A dolgokhoz és ne szólj bele. Számomra mindig
felejthetetlen marad az a –diadalittas tekintet amit a szülők felé irányítanak
ilyenkor és ezzel közlik velük –hogy látjátok “Ez emberszámba vesz” Ilyen
barátnőm volt nekem Jucika a 4 éves leányka aki az osztályunkra volt
beutalva és a barátságunk kezdő epizódja a következőképpen zajlott
le-Egy reggel az addig csak beteg orvos kapcsolatban lévő Jucika állt a
kórterem ajtófélfájának támaszkodva megfogta a köpenyem szélét és a
következőket mondta-idefigyelj doktor bácsi én ezt neked adom/a kezében
egy két lejes pénzérmét szorongatott/ha megcsinálod a kimenőmet. Hirtelen
nem tudtam hogy lereagálni a szitut,mert ezen esetben hiába kezdtem volna egy
hosszadalmas orvos-etikai dumába Jucikának ez kevés lett volna. Igy hát ezt
válaszoltam:ez kevés,gyűjtsél hozzá még valamit aztán még beszélgetünk. De
őszintén szólva mellbevert a dolog mármint azért is hogy a kis gyermekek
is tudják hol kell a csengőt rázni az egészségügyben. A következő nap
egy nehéz ügyeletem volt és ebéd után ledőltem a heverőre az
ügyeletes szobába. Egy adott pillanatban valaki motoszkált az ügyeletes szoba
ajtókilincsénél,kinyílt az ajtó és megjelent a reggeli megvesztegetőm
Jucika. Megkérdezett-odafekhetek melléd,hát persze válaszoltam. Ezzel
megkezdődött egy Jucika monológ ami örök értékű marad egész
életemben. Elcsevegte nekem az egész családjának a szerinte tisztázatlan
kérdéseit-pl-hogy anyuka miért mondja apának hogy te részeg disznó,mert nekik
is van disznójuk és egyiket sem látta dülöngélve-hogy miért csapkodja apa a
tányért a földhöz amikor köménymaglevest főz anya,pedig a tányérból enni
szoktak-meg hogy amikor apa puszilgatja anyát,anya mindig azt mondja apának
hogy vén gazember vörös róka-pedig én még nem is láttam rókát a ház körül-meg
amikor jött hozzánk Zsóka tánti és apa meglátta a kapuba azt mondta-már megint
itt van ez a vén kurva,biztos megint pénzt akar kérni. De ez már nem is kurva
hanem ringyó.Doktor bácsi mond meg nekem hogy mi az a ringyó. Erre a szövegre
már én is megfordultam a heverőn mert úgy gondoltam hogy nem mindennapi
élménybe van részem. Igy is történt mert Jucikából feltartózhatatlanúl folyt az
ámulatba ejtő szöveg, megjegyzem miközben a köpenyem legfelső gombját
már lecsavarta. Közben azon gondolkoztam hogy a legegyszerűbb lenne
Jucikának megcsinálni a kimenőjét azzal a javaslattal hogy adjanak
felvilágosítást az erre illetékesek,mert én ilyen jellegű feladatra nem
vállalkozhatok
ÜZENET AZ ELMULÁS ELŐSZOBÁJÁBÓL
“Az
elsõ világháború alatt és a két világháború közti idõben a város egy
fertõzõbeteg-ellátó központot hozott létre a jelenlegi Darai utcában, de ez
valójában a már menthetetlen fertõzõ betegek elfektetését volt hivatott
szolgálni.Ezt a 2o ágyas kórházi részleget nevezték a szatmáriak az elmulás
előszobájának.”Dr.Bauer Béla-A szatámári kórházak története az 13oo
évektől kezdve. Napjainkban már nem a fertőző betegségek aratnak
diadalt az emberi lét felett, hanem a rosszindulatu –rákos-kór tartja
rémületben a ma emberét.Ezeknek az utolsó stádiumban lévá menthetetlen
betegeknek a kezelésére ápolására,gondozására hozták létre a modern kor “
Hospice” alapitványt azt az intézményt, ahol az utolsó drámai megrázó küzdelmüket
vivják meg megrázó küzdelmüket embertársaink, olyan áldozatot hozó segitő
kezekkel akik a társadalom részéről csak a legmélyebb elismerést
érdemlik.Ez általában a vesztett remények világa, ahol már csak a nyugalom a
gondos ápolás és a szeretteid vigasza jut osztályrészül. Csak azért szólalok
meg mert a hirforrások széles körben tudósitották a társadalmat hogy a
hivalkodó hatalom megszüntette az iztézmény müködési anyagi alapját.A magyar
társadalom mély fájdalommal vette tudomásul ezt az emberileg kegyetlen
intézkedést és hallatta hangját aminek következtében a hatalom meghátrált és
habár szégyenkezve de kegyelem kenyeret adományozott a köz javából/amit
számtalan esetben eredendően pazarolnak az illetéktelenek szemérmetlenül a
szociális igényektől távoli sokszor felesleges célokra. Úraim!! ez már nem
politika ,ideológia,hatalmi harc kérdése , ez a mély embertelenség megrázó
története.
Gondolkodó Útközben az egyik átkosból a másikba. Miután
képletesen nyakunkba varták szabadság jogaink évszázados reményeinek minden
változatát, a szólásszabadságtól a sajtószbadságon keresztül, valamint minden
tiltakozási formát/vonulhatuink,üvölthetünk habzó szájjal ha kell/ a pénz
hatalma még erőteljesebben imponál.A lopás,rablás,a közös javaink
kisajátitása és elherdálása , politikai hatalmi harcok,jogtalan
meggagazdagodások, belopakodtak a társadalmi létünk átláthatatlan bozótjaiba.
Eközben a társadalom nagyrésze történelmi vermeiben landol, ugyanúgy mint
azizmusok bármely időszakában.Kiürülnek fizikai és szellemitartalékaink.
Élő alkotóink elhagyják történelmi fészküket egy emberségesebb lét
reményében.A térsadalmi erkölcsök még létező maradványait már jórészt
feléltük a mindennapi példák egye fogyatkozó tárházából. A köztudatban éledezik
a nosztalgia a közelmult létformái iránt, a féktelen rablás és társadalmi
értékek lenullázását észlelvén..A z emberi ballgaság és hiszékenység magáévá
tette bebetonozott hatalmak uralkodó ideológiájját akik ezen felbátorodva nem
elégednek meg a felhalmozott mesés javakkal mert az örökké tartó uralkodói vágy
üzi mindennapi gondolataikat és cselekvési kényszereiket, Ezt szemléli tétlenül
a társadalom az átélt diktaturák öröksége gyanánt. De meddig !!
Első helyen a magyar sakkozók az Eb
-n
Számunkra szatmáriak számára azért örömélmény ez az index által közölt
hirportál közleménye mert ezt a nagyszerü eredményt Balogh Csaba a magyar
csapat szövetségi kapitányányának irányitása alatt érte el a magyar csapat.
Balogh Csaba szövetségi kapitány gárdájában ezúttal Lékó Péter, Erdős Viktor,
Almási Zoltán és Berkes Ferenc ült asztalhoz Annak idején hirt adtam arról hogy
a Norvégiában rendezett sakkolimpián az ezüstérmes magyar lcsapat
legeredményesebb tagja volt. Ezzel az eredménnyel bearanyozta eddigi és talán a
jövőbe tekintő irdatlan munkáját, mélyen megbecsült szorgalmát és
kivételes szellemi képességeinek kölcsönzött bizalmakat. Lévén hogy jómagam
minduntalan a génekkel bajlódok,mint közeli rokona a Dr.Ravasz családnak
önkéntelenül is végigvezettem a genetikai ágat. A nagyapa-Dr.Ravasz József
kiváló képességű belgyógyász főorvos aki sok szatmári emlékezetében
még máig is elevenen él. Egy rendkívül okos székely ember volt amit a személyes
rokoni és baráti kapcsolatom révén volt alkalmam érzékelni. A
nagymama-Dr.Szabó-Ravasz Irén kulturált,kivételes szintetizáló képességgel
megáldott orvosnő volt aki itt nyugyszik a hídontúli Római Katolikus
temetőben a férje mellétt. -Az édesanya-Dr.Balogh-Ravasz Judith aki
évfolyam elsőnek végzett a kolozsvári orvosi egyetemen-majd Budaörsön mint
kiváló belgyógyász hírében áll. -Az édesapa –Balog István a Magyar Távirati
Iroda egyik technikai alapembere volt nyugalomba vonulásáig. Tehát van abban
igazság hogy a gének értékei összeadódnak a megfelelő környezeti hatások
jelenlétében.. Mi szatmáriak mindannyian büszkék vagyunk Rád Csibe
.GYÖNGYÖSI GÁBORTÓL BUCSUZUNK AZ ERDÉLYI MAGYAR KULTURA KIVÁLÓSÁGÁTÓL
Egy olyuan izzig,vérig szatmári barátunktól bucsuzunk aki nélkül szegényebbek
lettünk volna hitünkben, emberségünkben magyuarságtudatunk védelmében. Azok
nevében szeretnék néhány gondolatot leírni, akik a 1964-es évektől
kezdődően a Szatmárnémeti magyar értelmiség egy rétegét alkották,
gondolkodásban szellemiségben és alkotókészségben,hasonló értékrendet
képviseltek, olyan időkben, amelyekben az egysíkú-fanatizált ideológiai
modelltől eltérni - eredendő bűn- volt. Nem lehetett felvenni a
küzdelmet a hatalom nagyon szigoru eszközeivel behatárolt térben.Nem lehetett
kitörni a kor szoritó markából és hol,-hajnalig tartó vitákkal és az azokat
követő nótaestekkel, a Pannóniában, aTabaakban töltöttük estéinket, az
árgus-szemü-kopók diszkisérete mellett.Ez a szellem életmód meghatározóan
vonzott bennünket, és ennek értékei tenyerükön hordoztak egész életünk
folyamán.Szerettük és tiszteltük egymást és főként el tudtuk nézni egymás
emberi gyarlóságait. Ezek voltunk MI-döntő többségünben szatmári
KÖLCSEI-sek. -KATONA DANI-HELMECZY DÖME-GYÖNGYÖSI GÁBOR_TOMPA PUFI-KÁHÁN
GÉZA-BOÉR FERENCZ-BAUER BÉLA-LAPKA TIBOR-PANEK JÓZSEF-KÖLLŐ BÉLA-TÖRÖK
ISTVÁN,és PÁSKÁNDI GÉZA.-meggyötört hitünk és sorsunk szavakba vésett mentora.
Tehát az Erdélyi Magyar Kultura és szinjátszás kiválóságaitól kezdve,a KOSSUTH
dijas drámairóig és a többiek akik hittel és méltósággal szolgálták a maguk
szintjén Szatmár magyar társadalmát. Sok barátunkat elvesztettük, egyesek
közülünk az emberi értékrendszer felső határait érintették,mások
Erdélyország magyarságának kiválóivá lettek a szülőföld tisztességét
hordozva. Kisérjen utolsó utadon az emlékedet hiven örző barátaid
szeretete. Barátaid nevében Bauer Béla
EMLÉKTÁR ORSZÁGOS GYERMEKGYÓGYÁSZATI KONFERENCIA--1985-SZATMÁRNÉMETI
- Amikor 1985-ben bemutatásra került az ország tudományos elitje előtt a
dolgozat,a főreferátum amit én tartottam/ - Prof.Dr.RĂZVAN
PRIŞCU-a ROMÁN GYERMEKGYÓGYÁSZATI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ELNÖKE a
következőket nyilatkoztaá” a mai napon egy új fejezet nyílt meg a gyermek
-gasztroenterológiában ami Dr.BAUER és munkatársainak a nevéhez
fűződik”. A rendezvény ahol elhangzott az a Szatmárnémetiben
megrendezett- Országos Gyermekgyógyászati Konferencia-volt mintegy elismerése
az addigi kutató munkámnak. Természetesen egy ilyen horderejű tudományos
munka adattárát itt egy pár sorban ismertetni lehetetlen.. A Román Orvosi
Lexikonban is úttörő munkának értékelik a kutatásaimat a gyermekgyógyászati
tudományban.. Amint már fentebb említettem kutatási témám, a gyakorló orvosi
ténykedésének egy nagyon fontos fejezetét öleli fel nevezetesen a
krónikus,visszatérő hasi fájdalmak okainak a tanulmányozása 3o éven
keresztül. Nem nyúltam több témához,nem apróztam el magam mert a kezdet
kezdetétől tudtam,ha találok egy kutatási témakört és ha azt
következetesen véghezviszem az eredmény nem marad el. Tehát nem csak kutatgatni
akartam. - A résztvevők száma kb-300 szakember volt,akad;mikusok,klinika
vezet[ professzorok,főorvosok,szakorvosok az ország minden részéből./
és 49 dolgozatot mutattak be. Nagy öröm volt számomra hogy megrendezhettem ezt
a konferenciát és az ország-szakmai krémje előtt én tartottam meg a
FŐ-REFERÁTUMOT. Bennem a bizonyítás öröme forrongott-mert hogy lehetsz
próféta saját hazádban is, egyrészt és másrészt hogy a többségi nemzet
képviselői akarva nem akarva félárbocra eresztették a zászlót az
előtt az embert próbáló munka előtt amit elvégeztünk. Édesanyám
emléke és életének fohásza kisért végig ezen az úton-aki a Szatmári majorból
indított az útra a munka és becsület fanatizmusával. Megtiszteltek
jelenlétükkel és dolgozatokat mutattak be az ország összes klinikáinak
vezető professzorai/Bukarest-/Prof dr.Gh.GOLDIS,akadémikus-Fundeni klinika
vezetője. Prof Dr.CHIRIAC GH-Fundeni klinika-Prof.Dr RĂZVAN
PRIŞCU-Emilia Irza klinika vezető profeszora-A Román Gyermekorvosok
Társaságának az elnöke.-Kolozsvár-Prof.Dr.VARNA-Profesor Dr.NANULESCU
áMIRCEA,Prof DR.GROSU MARIA,Prof.Dr.ZOE PAŢIU-Temesvár-/Prof.Dr.LOUIS
TURCANU-Marosvásárhely-Prof.Dr PUSKÁS GYÖRGY akadémikus,Prof Dr.PAPP
ZOLTÁN-Prof.Dr.DOMOKOS LAJOS-Iasi-Prof.Dr.TRIFAN:N:/az ország nagv árosainak
eminens gyermekgyógyász
főorvosaNagyvárad-AradPloiesti-Craiova,Székelyudvarhely-Csikszereda-Resiţa-számos
kiváló gyermekgyógyásszal akik ma már átvették a stafétabotot mint-pl Prof
Dr.MIU.N.-Prof.Dr-GRIGORESCU-SIDO-prof.Dr.BEMBEA
MARIUS-Prof.Dr,SPINEANU.R.-Prof.Dr.CURTEANU.G. De itt voltak a kiváló
képesítésű osztályvezető főorvos kollégáim mint Dr.Angela Costa
főorvos-az orvostudományok doktora- Dr.Balla Árpád főorvos az
orvostumányok doktora Dr.Tîrnoveanu.G.făorvos az
EGY ERDÉLYORSZÁGI VÉGVÁRI AGGODALMAk… 199o
örömteli
napjai után amikor is egy megdönthetetlennek látszó diktatúra,rövid idő
alatt kártyavár módjára összeomlott és egyúttal létrejött egy régen óhajtott
európai közösség,egyelőre még a kezdet velejáró
gyermekbetegségeivel.Sajnos a gyermekbetegségek mellett ujréledtek az
közelmultat idéző nemzeti állami törekvések, a nemzeti hegemóniát hirdetők
egyre gyarapodó hada, a mindenféle megkülönböztetések,a gyülölet csirái az
anyagi javak szerinti besorolások sztatisztikája a felhasznált bevándorló
munkaerő méltatlan elbirálása és nem utolsó sorban a határreviziók
történelmi tárházának kérdése is. Tagadhatatlan hogy az elvándorlás olyan
mértéküvé vált hogy az ezelőtt 2o-3o évvel élő magyaság száma
2.5oo.ooo.-ról 1.2oo.ooo-ra csökkent részben az egyéni érdekek,részbem a
politika küzdőterén lezajlott hatalmi mániák kóros dulakodása közepette. Miközben
a 6o évvel ezelőtti Trianoni szerződés bántalmain kesergünk és
mindennemü nemzeti törekvésünk arra irányul hogy helyrehozzuk a tragédiat addig
nem figyelünk fel olyan jelenségekre hogy Románia egy olyan stratégiai
szövetséget kötött az Egyesüllt Államokkkal amik egy törénelmi időre
biztositják területi integritását,és külpolitikájának támogatását Nincs
szándékomba egy politikai vonatkozásu szövevényes sokismeretlenü egyenlet
kigobozásába kezdeni. A kettős állampolgárság hangzatos nemzeti
jelentősége vitathatatlan amibe jól körülirt politkai érdekek is
beszivárogtak nem számolt azzal hogy az elvándorló fiatalság nagyrészének a
végcélja nem az anyaország a maga belső politikai ellentmondásaival,hanem
a jóléti országok. Ez pedig nem fog segiteni se az anyaországi népesedési
politikán sőt végzetesen csökkenti az erdélyi magyarság sorsának
kilátásait. Ez nem egy biblia évezredes igazságaival hanem egy egyezség ami
történelmileg törékeny,szeszélyes hatásoknak kitett megállapodás Már
mutatkoznak a Sheengeni “surranási” lehetőségek amik a gazdaságilag
uralkodó hatalmak felé terelik az erdélyi fiatalokat..Bármilyen jellegü
politikai vagy más konfliktus a két ország között még erőteljesebben fogja
az erdélyi magyarság másodrendü állampolgárságának kialakitását ami meghatározza
sorsának emberi tisztességét. Beláthatatlan következményekkel darabolja tovább
a magyarság amugy is törékeny egységét követve mindenki a saját érdekeinek
kigondolt útját./anyaországi,bevándorolt,határontuli magyar
cimkézéssel/széttördezve a székely nép történelmi egységét is az amugy is
bizonytalan jövőjének csalogatóival. Románia az amerikai balkáni stratégia
évtizedekre előrevetitve meghatározó szinhelye lesz ennek előnyeivel
és hátrányaival.Aki ezzel nem számol az a politikai naivitás kötelén táncol!!
EMLÉKEZVE HALOTTAINKRA
Ady
Endre Halottak napján Halottja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre
temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! -- Dobjuk el a
tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk! Annyi nyomor, annyi szenny,
vétek Undorít meg e sárgolyón... Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a
gyilkos ón!... Óh, hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk!...
LOKÁLPATRIÓTÁK.... MEGEMLÉKEZÉS DR.NAGY BÉLÁRÓL KOLLÉGÁMRÓL ÉS SZATÁRI
SZÜLETÉSÜ GYERMEKKORI BARÁTOMRÓL Mi itt születtünk,itt éltük le életünket és
mondhatom azt, hogy itt ebben a megyében hivatásunk mély alázatával istápoltuk
anyák és gyermekek bajait megőrizve a végvár magyarjainak tisztességét
Ebben a városban,a kárpátmedence északi csücskének a
fővárosában,Szatmárnémetiben, annak idején a -Szabad Királyi Városban-
vivtuk meg a magunk sajátosan nehéz küzdelmeit. A kor akkori
érzésvilága,erkölcsi rendje,hite haza és szülőföld szeretete,már
gyermekorunkban beivódott erkölcsi –énünkbe- és végigkísért mindaddig amíg el
nem hagytál bennünket,hogy morzsoljuk hátralévő napjainkat,mint
nagyanyáink a rózsafüzért. Ők-és mi, még nagy gonddal ápoltuk
történelműnk ismérveit. Nem tudtunk,nem akartunk megszabadulnini
tőlük. Nekünk beivódott- génjeinkbe- a bizonyítási kényszer,hogy állandóan
érzékelteted,hogy létezel és veled számolni kell. A tudat, hogy megfelelj a
gyökereid elvárásainak,hogy törzsed erős lesz és magasra nő. A
botladozások kegyetlen,kíméletlen útvesztői,a talpra állási
megpróbáltatások és végül az újrakezdés és építkezés az alapoktól kezdve. Végül
a keserűség hogy a rád szabott,rövid évek során,többször
lerombolják,gyermekkori homokváraidat,illetéktelen mocskos kezek, és
felnőtt fejjel úgy kell alkossál hogy mindezek ellenére kitűzd a
zászlót-még ha megfakulva,megszaggatva is,itt saját szülőföldeden. Gyakorlatilag
életünk bizonyító értékének ez volt a másik szintere-a lokálpatriotizmus a
történelmi igazságkeresés. Valaki azért mindig bedobta a mentőövet-hogy
partra vergődjél Egy szerető,életednek tartalmat követelő
család,egy iskola a maga történelmi erkölcsi ,rendjével az autentikus értékek
felismerésével, gondozásával és nem utolsó sorban hogy teljesítményed
örömélményhez juttat már gyermekkorodban. Ez az iskola, kötelezett arra hogy
tarsolyodban hordoznod kell a- ketyegő órát- és egy életen át becsülettel
,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel,hittel építkezned kell az igényelt
küldetésed kiteljesítéséért. Mi úgy végeztük orvosi hivatásunkat ,és úgy
szerettük az embereket mintha sohasem bántottak volna meg,és úgy gyógyitottunk
mintha azt senki sem tudná vagy látná.. -Sok barátunkat elvesztettük,mások
eltávoztak Erdélyből azért mert úgy alakult a sorsuk,mások az erdélyi
magyarság kiválóivá lettek-avagy az egyetemes magyar irodalomtörténet nagyjaivá
váltak -de mi a végváriak-akik még mindannyian együtt élünk szellemiségünkben,
barátságunk emlékét őrizve, és mindezeket leírva a fiatalok okulására,hogy
a szeretet a hit és igaz barátság nem veszhet el az-újra meg újra
feltupírozott, esze ment politikai .társadalmi elméletek között.
A SZATMÁRI ZSIDÓK SORSÁROL A zsidó korzó ahol az
üzletsoron minden árut megtaláltál. Főként csehszlovákiából és
lengyelországból hozták a bőséges kereskedelmi cikkeket. Még déligyümölcs
lerakat is létezett. A tulajdonosok döntő többsége zsidó származású volt.
Megemlítem hogy a század elejei években 13 ezer zsidó,4oo körüli román és a
többi 3o.ooo-ig magyar származású lakosa volt a városnak. A
magyarok,gazdák,iparosok a zsidók a kereskedelem és pénzügyi világ
hozzáértői voltak. A tehetősebb zsidó réteg az uralta majdnem az
egész központ kereskedelmét. A Várdomb utcán a szegényebb zsidók éltek és mint
rövidárusok,rőfösök keresték kenyerüket és általában nagy családosok
voltak. A tulajdonképpeni-zsidó korzó-az –Iparos Otthon , /a várdomb utca sarka
és Főtér sarka/ és egészen a Spitz Béla textil nagykereskedő/a
mostani ASTÓRIA szálló épülete között huzódott.. Ennél a kereskedőrétegnél
észleltem az évezredek folytán kialakult hajlamot erre a foglalkozásra ami
számos esetben segitőkészség és emberi tisztesség jegyeit viselte mint
társadalmi értéke,főként az inséges háborus idákben. Az akkor még
macskaköves Kazinczy utca a kor jellegzetes urbanisztikai képét mutatta,lovas
szekerek garmadája,lótrágya,semmi nemű közlekedési fegyelem,elegáns
illatfelhőbe burkolóízó hölgyek,keménykalapos urak,szaladgáló csizmadia és
szabóinasok, pájeszes zsidó gyerekek,egyenruhás diákok és diáklányok,vikszolt
csizmájú,pörge bajuszú gazdák egészítették ki a képet. Ez az utca is a
kereskedők által behálózott rész volt. A vásári napokon szinte lehetetlen
volt a közlekedés. Azokban az években amint már emlitettem Szatmár 3o ezer
lakójából 13 ezer zsidó származásu volt.Együtt éltünk,dolgoztunk vivódtunk a
sors megpróbáltatásaival.Mindenki a maga helyén és módján.Gyermefejjel mentes
voltam az ideológiák gyülöletkeltő gondolataitól vagy vagy az üldöztetések
utólag kiméletlen ténykedéseitől.Akkor találkoztam az embertelenség
hátborzongató rémtetteivel amikor a faji megkülönböztetés első jeleit
észleltem/pl a sárga csillag kötelező viselését .Az események ezekután
kiméletlenül és vésztjóslóan peregtek.A gőzfürész állomáson ahol a
pályfenntartásnál dolgoztam mint fizikai munkás és eláször láttam a
marhavagonokba zsufolt embereket. Tiszteletben tartom az események
kronológiáját és igyekszem a fentebb leirt dolgokat autentikus átéléseim szerint
leírni. Olyan nagyok voltak az ellentmondások,hogy már gyermek fejjel is
feltettem a kérdést a szüleimmel együtt, hogy amíg a szentmisén MERLÁK
főtisztelendő úr a felebaráti szeretetről beszélt,elítélte a
gyűlöletet bármilyen formáját, akkor miért a velem hasonlókorú gyerekek
szaladgáltak az utcán ollókkal a kezükben,fogták meg a fekete kalapos zsidó
fiukat és vágják le a pájeszukat. De szemtanúja voltam a BÁTHORY utcai
–GETTÓNAK-a várdomb utcai zsidó templomban az elkobzott zsidó holmik
válogatásánál,sőt a vasútállomáson a szöges dróttal berekesztett vagon
ablakok ,A vagonokból ,, időnként emberi ürülék csorgott. Az ablakban a
drótrácson keresztül riadt tekintetű emberek arca jelent meg, és
könyörögve kértek egy kis ívó vizet. A gesztapós német katonák mindenkit
elkergettek a vagonok közeléből. Mindenütt ott díszelgett a végzetes
jelszó EIN VOLK-EIN REICH-EIN FÜHRER-/Egy nép- Egy ország- Egy vezér- Még ma is
hátborzongató. Kilenc éves korában a gyerek nem időzik el sokat a
kérdésfeltevésen,vagy az elfogadható válasz értelmezésén. Ha kérdeztél valamit
a látottakkal kapcsolatban, a válasz lakonikus volt-ilyen a világ- Amikor
felnőtt koromban megnéztem a haláltáborokat -Auschwitzot,Dachaut-és
Buchenwaldot-és az ott látottak emberi rémtetteknek nyomai arra késztettek hogy
–A munka szabaddá tesz feliratú kapubejáratnál, a földről egy fehér
kavicsot tegyek a zsebembe,annak a jelképéül hogy én sohasem fogok
gyűlölni senkit. Mindmáig őrzöm-
AZ ORVOSI HIVATÁS GYAKORLÁSÁNAK LEGSZEBB GONDOLATAI
.
Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az
orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges
tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a
hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész
világunk fennállását veszélyeztethetik. Nagy elődeink ezen gonlatait szem
előtt tartva igyekeztünk megőrizni méltóságukat és tartalmi
hallhatatlanságukat.
SÁRGA RIGÓ KAN VERÉB……
Visszatérő
kép gyermekkoromból amikor a mamával a piacra mentünk a szokásos heti
bevásárlást megejteni.Az egyik a Zsuzsi vicinális vonat “berobogása “a Kossuth
utcán hatalmas gőzgomolyagot zuditva mindenkire akit csak elért,és ami a
környező falvak mezőgzdasági termékeit hozta a piacra az emlékezetes
platform vagonokon,a másik a sarki zsidó cukorka árus aki fennhangon kinálgatta
a gyermekek mindenkori álmát a mézes cukrot a következő szöveggel”
Sárgarigó,kanveréb-jertek ide közelébb,húsz fillér az ára elolvad a szádba
Aztán a sivár piactér a mostani főtér–ahol a kopár városközpont vásártér
volt még XX-dik század elején is.Mindenféle eladók ,kofák, magántermelők/a
zsebtolvajok sem hiányoztak/ kavalkádja között, a sátoraikat össze pakoló zeig
anyagból készült vásári szabók készruhákkal,ünnepi csizmákat készítő –csizmadiák,kalaposok
és az utánuk maradó szemét halmazokra még ma is világosan emlékszem,A szerda
mindig nagyon terhes és mozgalmas nap volt a családban,a piaci bevásárlás
napja. A piaci felhozatal nagyon gazdag volt. Gyalog tettük meg az utat és
cipeltük a vásárolt termékeket az Ötvös utcai/a régi fogászati
poliklinika/utcájából,valamint a régi poliklinika kis utcájából. Szerettem a
mamával a piacra járni,de annál kevesebbet cipekedni. Rántani való
csirkétől,tömött libáig és pecsenye kacsáig mindent lehetett kapni, és
természetesen nem a mai – sápadt indián-termékeket. Sok esetben egy 1o kilós
liba vagy egy nagyobb dinnye még az étvágyadat is elvette a cipekedés miatt. A
libavásárlás külön szertartás volt. Annyit tapogatták lapogatták szegény
állatokat hogy már jómagam is megsajnáltam őket. A tragédia akkor
tetőzött amikor apám volt a soros és ő ment libát vásárolni. A”
refrén “majdnem mindig ugyanaz volt anyám részéről-hát nem tudtál
kiválasztani egy valamire való libát-ez a Morzsa/a kutyánk/ fél fogára sem elég.Még
a máját sem tapogattad meg....Ilyenkor gondoltam először arra, hogy soha
nem nősülök meg csak házasodok inkognitóban.. Aztán egy lépés és ott volt
a zsidó korzó ahol az üzletsoron minden kelléket megtaláltál és
ahol/főként csehszlovákiából és lengyelországból hozták az árut. Még
déligyümölcs lerakatot is találtál . A tulajdonosok döntő többsége zsidó
származású volt. Megemlítem hogy a század elejei években 13 ezer zsidó,4oo
körüli román és a többi 3o.ooo-ig magyar származású lakosa volt a városnak. A
magyarok,gazdák,iparosok a zsidók a kereskedelem és pénzügyi világ
hozzáértői voltak. A tehetősebb zsidó réteg az uralta majdnem az
egész központ kereskedelmét.és pénzügyi rendszerét a városnak. A BEMUTATOTT
KÉPEN A RÉGI SZATMÁRI VÁSÁRTÉR LÁTHATÓ-
SZATMÁRI NEVES ELŐDEINK
Idestova
majdnem egy századnak vagyok a szemlélője , szülővárosom mindenemü
társadalmi,szellemi és erkölcsi értékeinek. Elmondhatom hogy a provincializmus
senyvesztő gondolkodás-módjától a sziporkázó, alkotó elmék közös
tárházának mindennemü válfajával találkoztam. A XVII-XVIII-dik század
felsoroltjai között találjuk a következőket-Bakócz Tamás,biboros
esztergomi érsek-Batizi András a reformáció egyik leglelkesebb apostola-Földi
János orvos természetbúvár—Ilosvai Selymes Péter,epikus énekszerző-Károlyi
Gáspára vizsolyi biblia forditója. A XIX-dik században a következők-Barna
Ferdinánd,akadémikus-Biró Lajos,rovartani kutató-Bartók Gábor a református
gimnázium igazgatója-Böszörményi Károly,Szatmár polgármestere-Csengeri János műforditó,egyetemi
tanár-Gáti István az első magyar gyorsirási rendszer képviselője-Hám
János,3o évig a szatmári katólikus egyházmegye püspöke-Irsik Ferenc Szatmári
kanonok felépitette a Szent József árvaházat-Kis Gedeon a a Kossuth-kert
megalkotója.-Kovács István publicista-Széchenyi István barátja-Pap Endre
publicista,Petőfi barátja-Szendrey Julia,Petőfi
felesége,elbeszéléseket,verseket ir. Történelmi
személyiségek,egyházfők,hires orvosk,irodalmi
kiválósá-gok,tanárok,ügyvédek,és más közéleti hirességek Megjegyzem hogy Szatmár
megye orvostörténelmében az első voltam aki viselte az “Orvostudományok
Dpktora “ címet. A 6o-dik évi érettségi találkozón vettem részt és
visszaemlékszem hogy milyen büszke voltam , hogy földieim a XX-dik század azon
kiemelkedő emberei közé soroltak akik öregbitették az intézetünk és
megyénk hirnevét. Megjegyzem hogy Szatmár megye orvostörténelmében az első
voltam aki viselte az “Orvostudományok Dpktora” cimet. Ezek közül csak néhányat
emlitek-Antal Péter az intézet példaformáló magyar nyelv és irodalom
tanára-Banner Zoltán iró,művészettörténész-Bretter György,filozófus
esszéiró,kritikus-Bura László,tanár,nyelvész,népköltészeti
gyűjtő-Czumbel Lajos kanonok,filozófiai iró,műforditó-Csipler
Attila-vivó világbajnok,orvos-Dehel Gábor,szinművész-Dsida Jenő,költő-Erdős
I.Pál,kőpzőművész-Gellért
Sándor,tanár,költő,műforditó-Csűry Sándor,nyelvész-Jakabffy
Elemér,nemzetiségpolitikus,helytörténész,költő-Kótai
Pál-orvosprofeszor-Krudy Gyula iró,-Krüzselyi Erzyébet ,költő-Lükő
Béla sebészorvos-Muhi Sándor festőművész-Panek Zoltán novella és
regényiró-Papp/Pop/Aurel rajztanár,festőművész-Páskándi Géza
drámairó-Svéd Sándor operaénekes-Szilágyi Domokos költő,irodalom
történész-Tereh Géza tanár,tankönyviró-Zalka Máté a spanyol polgárháboru
tábornoka.-és mások Annak idején már 4o év gyakorló orvosi ténykedés
és,nemzetközileg is elismert tudományos és kutató munka állt mögöttem.De talán
volt bennem egy érzés hogy vajjon méltó voltam –e egy ilyen rangos
besorolásra.Mert ez tulajdonképpen Szatmár megyének évszázadokra visszatekintő
századiok llemi elitjét tárja az olvasó elé. R;szlet “Az alkotás
kényszere”önéletrajzi könyvenből Forrás-DR.Bura László-“Hajszálgyökerek
“címü könyve A BEMUTATOTT KÉPEN A RÓMAI KATÓLIKUS PÜSPÖKSÉG
NE SZÓLJ SZÁM NEM FÁJ FEJEM
….
Hamgoztatják azok akik csak akkor veszik igénybe az igaz szó hatalmát amikor
saját érdekük megkivánja. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (ENSZ, 1948)
értelmében „Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a
jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se
zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül
mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson, és eszméket megismerhessen,
információkat és eszméket terjeszthessen.” Sajnos nap mint nap találkozunk a
szólásszabadság korlátozásával annak leplezett vagy leplezetlen
formáival”Ordasok közt cinkos aki néma” szól az örüökértékü mondás . Nem tudunk
még megszabadulni a társadalmi tudat ellenségképre idomitott ember
szellemiségétől, a szókimondás következményeinek terheitől ,a
lársadalomi represziók még mindig virágzó formáitól/az egysiku goldolkoásmód,a
politika hatalmi kényszerek szoritásától , a közösségek kényszerü
elmarasztalása legyen az politikai,gazdaségi,faji,felekezet,rosszizü brutális
kommentjeitől a net-en egészen a karakter gyilkosságig ,aminek az emberi
hitványság már nyilt utat adott ismét. Még a mai rudimentáris demokráciának is
kötelező alaptörvénye kell legyen a szólásszacadság biztositása bármilyen
hatalmi érdekeklet is sért. Másképp megközelítve az is evidens, hogy
szólásszabadság nélkül, a lelkiismereti szabadság is csonka maradna, hiszen nem
lenne lehetséges a világról, vallásról, a környezetünkről kialakult
személyes meggyőződések nyilvánosságra hozatala. Ilyen értelemben a
kifejezés szabadsága nem csupán a média kiváltsága, hanem mindenkit
megillet,sőt kötelez
Jogi és Felelősségi Nyilatkozat („Nyilatkozat", „Feltételek
" vagy „JFNY") forrását a Facebook-alapelvek jelentik, Kivonat. Nem
tesz közzé olyan tartalmat, mely: gyűlöletbeszéd, fenyegető, durva,
vagy indokolatlan erőszakot tartalmaz Nem kényszerít, félemlít meg vagy
zaklat más felhasználót. Semmilyen törvénytelen, félrevezető,
rosszhiszemű vagy megkülönböztető dologra nem használja a Facebookot.
A Facebookon nem közöl semmilyen valótlan személyi információt, Ha megsérti
jelen Nyilatkozat tartalmát vagy szellemiségét, vagy egyéb módon számunkra
kockázatot teremt, illetve lehetséges jogvitának tesz ki bennünket, akkor az Ön
számára részben vagy egészben megszüntethetjük a Facebook használatának
lehetőségét. .
EMLÉKTÁR- EGY MAGYAR VILÁGIRODALMI TITÁN HARMADIK HALÁLA AMIT NEM SZABAD A
NEMZETNEK SOHA ELFELEJTENI JÓZSEF ATTIA SZORÁNAK ELTÁVOLITÁSA A KOSSUTH.
TÉRRŐL
. Nyilt tiltakozó levél Simon lászló,kulturális államtitkárnaaki.jelen pillanatban
újdonsült földbirtokos a hatalom jóvoltából. Szatmárnémeti 2o11.November 4-én
Túl vagyok már a megbotránkozások,felháborodások sokszor észbontó
igazságtalanságainak a napjain. Végigéltem a szellemi és fizikai tortúrák és
fizikai megsemmisítések történelmi drámáit. A hatalmak mindig meggyőzték a
köztudatot hogy az igazságot ők birtokolják,és osztogatják kényük kedvük
szerint. De most amikor vásárra viszik a József Attila emlékét, szellemiségét ,
emberi,nemzeti értékrendjét,a mindannyiunk szenvedő Attilájának a sorsát,
akkor már nem apadhat el a szavam. A politika és izmusok árnyékában, ez a
sorstalan géniusz a szülőföldjén háromszor halt meg, Először a
gyermeki, emberi fizikai létének és szellemiségének utolérhetetlen
gondolatkincstára kergette az öngyilkosságba,olyan életkorban amikor a
kultúrától távolálló generációk,végigböfögték a magyar sors szellemi álmait.
Abban az időben végeztem középiskolai tanulmányaimat amikor az
árvalányhajas hatalom betiltotta ADY ENDRE és JÓZSEF ATTILA összes műveit.
Tehát ki sem volt szabad nyitni örök értékű alkotásaiknak a lapjait.
Tették ezt azzal az indokkal, hogy ADY ENDRE –egy vérbajos –nemi
beteg-istentagadó,JÓZSEF ATTILA pedig egy lázító-proletár költő. Így folyt
ez hosszú időn keresztül a magyar kultúra és mindannyiunk pótolhatatlan
veszteségére. Ez az intézkedés annak idején ATTILA szellemi halálával ért fel.
A megkurtított agyú szellemi vigécek,visszaforgatva a történelem kerekét
eltávolították a Kossuth térről a magyar nép jelképes szobrát,ami sorsunkba
ivódott-hogy voltunk-vagyunk és leszünk szegények és gazdagok akiknek
legdrágább kincsünk. a kimondott,leirt szép magyar szó. EZ LENNE JÓZSEF ATTILA
EMLÉKÉNEK A HALÁLA sorrendben a harmadik amit az eszement hatalom agyalt ki.
JÓZSEF ATTILA FELBECSÜLHETETLEN SZIMBÓLUMA-A NEMZETNEK Szimbólum,jelkép nélkül
nincs nemzeti öntudat,emberi méltóság,vagy reménysugár fennmaradásunkhoz. A
szimbólum időtálló nemze dékeken
átívelő,érzelmileg,erkölcsileg,fenntartó,felemelő erő egy nemzet
életében. Ne engedjétek a vandálokat,mert ez a ti emberi méltóságotok
megvédésének a lehetősége. P,S,A marosvásárhelyi –SZENTGYÖRGYI ALBERT
színi akadémia rektorának a felkérésére mint az orvostudományi intézet
hallgatója egy JÓZSEF ATTILA esten elszavaltam a költő -ELÉGIA- című
versét Hosszú időn keresztül készültem erre a nagyon rangos eseményre,amin
az erdélyi magyar színjátszás nagyjai is szerepeltek. Sajnos csak ekkor
ismertem meg teljesen JÓZSEF ATTILA VILÁGÁT,mondanivalójának ránk szabott
minőségét és méreteit. A bemutatott képen József attila szabra a vasrácson
kivül
Bauer Béla>Sándor Tóth EGY MINŐSITHETETLEN COMMENT MARGÓJÁRA
UJRAÉLESZTJÜK A PORTYÁZÁS SZELLEMÉT
EURÓPÁBAN
bejegyzés-2o17.október 23-án comment-2o17.október-25 Sándor Tóth Sándor Tóth
Szomoru,hogy vén korára egy orvosból ilyen csapnivaló történész
lett.Ajánlom,hogy tanulmányoza a Németek történelmét ,hátha tud majd irni a
"muti"fenekéröl is. Arra gondoltam hogy elengedem a fülem mellett de
a halott édesanyám emléke nem engedte hogy hogy válasz nélkül maradjon ez az
ocsmány irás. Ime a válasz Tisztelt Tóth Úr !! Az Ön sajátos stilusa kötelez
arra hogy véleményt mondjak a személyiségéről:Ami szocilizálódását illeti
Ön Szatmárról áttelepült Magyarországba egy jó nyugdij és más természetü anyagi
juttatások reményében ,az anyaországi magyar testvéreink nyakára
élősködő tetünek ahelyett hogy megélte volna a magyar sorsot itt
szülőföldjén. Most fajgyülölő megnyilvánulásaival zavarja mindazokat
akik az Ön német ellenes eszme világával nem egyező véleményen vannak.Nem
okult az eddigi kihágásaiból.l.Ön akkor is amikor is Ligeti Zsuzsával és Pap
Ferenc hittársaival a Facebookon tett feljelentésem alapján/amit ismét
megteszek szószerint az commentjének szövegével/ Akkor is sértő
kijelentéseket irt német származásomra és Merkel asszonyra.Jelen irásában
szintén azt csinálta becstelen kifezjezékekkel iletve a “muttimat” A
bejegyzésemben szereplő forrásanyagokat elküldtem barátjának Leiher
Daniel-nek és nem vagyok hajlandó történelmi igazságokat bizonyitgatni
rosszindulatu kulturszegény,fasisztoid egyének előtt.Vagy akár nézzen
utána a magyar irodalomban NemskürtyIstván-történész akadémikus-“Meddig várunk
még “cimü könyvében. Az ön magatartásáról értesitem a magyarországi német
nagykövetséget is.
BAUER BÉLA>TISZTELT FACEBOOK CSAPAT!! Kérem ön0öet
hogy tekintsék át azá‘ltalam jelzett anyagokat és alkalmazzák a Facebook
szabályait. a coomemtben elhangzottak ugyanúgy mint az előzőek Sándor
Tóth commentje- Sándor Tóth Szomoru,hogy vén korára egy orvosból ilyen
csapnivaló történész lett.Ajánlom,hogy tanulmányoza a Németek történelmét
,hátha tud majd irni a "muti"fenekéröl is. Véleményem szerint a faji
megkülönböztetésü és hangvételü parlagi stilusu irásoknak nincs helyük a
Facebook oldalain már csak azért is mert az ilyen jellegü kijelentésekért már
voltak büntetve önök által. Jelzem hogy a német nagykövetség tudomására is
hoztam a történteketaz önök szára is elküldött dokumentekkel. Tisztelettel
DR.Bauer Béla Ph.D *Várom szives válaszukat.
EGY ÉVSZÁZAD SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉKA
A
megfellebbezhetetlen igazság kedvéért ki kell mondanunk hogy A XX–DIK század
alkotói egyetlen emberöltő alatt megváltoztatták az emberi lét
minőségét és soha el nem képzelt vívmányaikkal a tudomány és technika
terén új tartalmat-új értelmet adtak életünknek. Nyugodtan nevezhetjük az
alkotókészség történelmi kiteljesedésének. A mi generációnk haszonélvezője
és egyben tanúja is volt ennek az utolérhetetlen kornak a világtörténelemben -a
fa ekétől a világűr meghódításáig-a holdra szállásig - a gyógyitásban
a tőmegjellegű fertőző megbetegedések embert tizedelő
voltától-a szervátültetésig,az emberi életesély lényeges meghosszabbításáig - a
petróleum lámpától a szinte minden képzeletet felülmúló tömegkommunikációs
eszköztárig. -az atomkorszak pusztitó és békés embert szolgáló hatásai létünk
mindenapjaira --a számitógéprendszerek kifejlesztése ami átalakitotta az emneri
lét jelenét és jövőjét Itt elidőznék egy gondolat erejéig-ami a mi
gyermekkorunkban még a tudomány sötét vermeiben rejtőzött és
elképzelhetetlen volt képzeleteink,álmaink számára.Még a legszebb elképzeléseim
szintjén sem furakodott gondolataim közé a ma már létező valóság hogy én
Szatmárrol segiteni tudok 4o millió arra ráutalt édesanyának mondhatom az egész
világon/217 ország/ annak a lehetőségnek megteremtésével amit az alkotók
kezembe helyeztek áldozatos munkájukkal. Ez az én emberi létem alkonyának
legszebb és legnagyobb ajándéka.
BETÜVÉSÉSEM HISTÓRIÁJA
.
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton. A Dohánybeváltó és Unió
közötti utcarész egyik épületében, aminek már csak hűlt helye van,mert a
buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a kegyetlen történelmi
kényszerek hatása alatt. De mindazonáltal mégis történelmi tulajdonosa vagyok a
többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a rangos de lapos
városnak ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt
töltöttem gyermekéveimet, Ez a város formálta társadalmi szemléletemet és volt
a mentora erkölcsiségemnek. Az egész századunkat végigkísérte az állandó
hadilét vagy ahogyan nevezik “a hidegháború”.Az emberi megpróbáltatások jellege
változott csak, és nem a tartalma. Az ellenpólusok hatalmi harca tovább
folyik,a rétegződés kíméletlensége továbbvonul történelmi múltját
respektálva. Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival
vívódók száma talán még növekedett. Csupán azért kontárkodtam a köznek szóló
írás berkeibe, mert a betűbevésett gondolataim,érzéseim közlése minden
alkalommal felszabadították az éppen aktuális érzelmi
vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti szeretetemet és szabaddá tették
mindezeket. Nem a bitang ármánykodás szelleme uralja az alaptónust hanem a köz
kimondott vagy elhallgatott társadalmi igazságait akartam szolgálni ami nem
mindig sikerült a monoton, sztereotip történelmi beivódások miatt.Egyszóval
kizárható mindennemü keresztbetevés bárminemü tollforgató vetélkedés vagy
irodalmi készség fitogtatására.Csupán egy egyéni igény a társadalomi történések
töredékeinek méltányosságárol szólnak betübevésett gondolataim, lehet egysiku
megközelitésben Szakbarbár életutam nem engedte meg hogy hetvenkedjek az
irodalmi berkekben,mert az a közel negyven milliónyi látogatója 217 orszából
szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás
szent kötelessége mellett ez lehetetlen volna. De a munkám méretei és tartalma
feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom
értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a
senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívántak. A történelem kíméletlen. veszejtő
útjai annyira kiszámíthatatlanok főként az emberi faj sokszor
megfoghatatlan vagy elképesztő, erkölcstelenségét figyelembe véve,hogy
valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit közülünk senki sem fogja
megismerni de sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást,
elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk a sors. Az
örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot
hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben ADJA AZ ÚR NE IGY LEGYEN
!!
AZ ÉN 56-OM ÁLDOZATA. N
agyra
becsült Kollégám Dr.NAGY LAJOS-ÉLETÜNK-KÓR-TÖRTÉNETE című most megjelent
/2oo9/könyvében ami az 1956-1959-eseményeiről szól-/a nagy kicsinálások
időszaka amikor mindenki rettegett a következőket írja a 9o-dik
oldalon, idézem: Ott mondta Szakács Dénes bácsi-akinek otthon volt rádiója-hogy
a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Ebédre érkeztem vissza az Apollóba.
Az éppen ebédelő diákok arcáról fájdalom és kétségbeesés tükröződött.
Így annál az asztalnál is,amelyiknél én ebédeltem,egy BAUER nevű VI.éves
szatmári fiú/nem azonos a brassói Bauer Györgyel,akit a marxista katedrán
elhangzott véleménye miatt bebörtönöztek/úgy szidta a szovjet rendszert mint a
bokrot. Nem is lett volna baj,tőlem szidhatta volna,de a négyszemélyes
diétás asztalnál,velünk ült egy K.M névre hallgató II-od éves-nálunk vagy 1o
évvel öregebb ,eddig már Gyehenna tüzének lángjai égetik a piszkos besúgót- A
továbbiakban aztán elmondja a kolléga hogy később az Ő nyakába is
varrták az asztalnál való beszélgetést,mikor 3 év után zaklatták A
karpaszományosok- engem a kijelentéseimért ki akartak zárni az egyetemről,
de lévén hogy a hatodik évet végeztem és orvoshiány volt a nagy bányaüzemekben
eltekintettek a kizárástól Kapnikbánya volt az a hely ahol 2ooo politikai
elitéltnek segitettem a nehezen elképzelhető küzdelmét a tulélését.
Meghívtak egy néhány cincogtatásra és a figyelmembe ajánlották hogy 6 éves
végzős hallgató vagyok,és nagy kár lenne a szüleim annyi áldozata után
eltávolítanának az egyetemről. Édesanyám kétségbeesett mert tudta hogy
forró fejü vagyok mint Géza/Páskándi/ és kért hogy jöjjek haza Szatmárra mert
szeretni látni, és beszélni velem. Dr.Anghi Józsi bácsi adott 1 hétre orvosi
igazolást. Anyám a következőket mondta,nem látod hogy az egész világ tunya
szemlélője ennek a mély szenvedésnek,meglátod hogy rengeteg áldozattal a
mi kis nemzetünk kikaparja a sült gesztenyét a tűzből és a NAGY ZÖLD
ASZTALNÁL.ELFOGYASZTJÁK.Idő multával az igazak méltatlanná válnak,az
álhősök meg már ott tülekednek a történelem húsos fazekánál. Nem
semmisítheted meg az egész családunk 6 éves áldozatát,akár az igazságos de
kilátástalan ügyért. Minden racionálisan gondolkodó ember felismerte azt a
tényt az akkori mamut hatalommal az „acélfogú Szovjetunióval” senki nem mer és
különböző testhezálló politikai okokból nem is akar újat húzni. Neki lett
igaza. A magyar nemzetet szemérmetlenül magára hagyták,a szenvedés mérhetetlen
volt,és rengetegen hiába hozták az egyedülálló és sokszor –szakrális-
áldozatot,a magyar nép szent ügye akkor elveszett. Az hazátlanokat
befogadták,bennünket hősökké avattak,és mi maradtunk a halottainkkal, és a
megalázott szabadság eszméinkkel.
UJRAÉLESZTJÜK A PORTYÁZÁS SZELLEMÉTEURÓPÁBAN
A
9. sz. vége óta kalandozó rabló hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik
azokat a magyar hadjáratokat, amelyeket a honfoglalást követően a
magyarság vezetett Európa különböző vidékeire.862 és 970 között bizonyosan
legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat
nyugati, kilencet déli irányba.. A 9. század végén és a 10. század elején a
Kárpát-medencében letelepedő magyar törzsi társadalom vezetői
egyrészt fegyveres kíséretük fenntartásának céljából indítottak
zsákmányszerző portyákat./WIKIPÉDIA/ Kisdiák koromban még büszkék is
voltunk Atillára akit rémtettei miatt az “ Isten ostorának” is tituláltak az
európai népek.Ezért döntöttek úgy az euröpai nagyhatalmak és a Szentszék hogy a
nomád agresziók megfékezésére keresztény uralkodót állitanak a törzsihatalmak
élére Szent István király személyében. Hosszú ideig szerepeltünk az európai
történelem fekete listáján.Számos magyar ember örömére a XXI dik század elején
befogatdak egy megfelelő gazdasági és kulturális létet bistositó
közösségbe, a többi 26 eurüpai állammal Történelmi természetünkből adódóan
??,vagy ha később bebizonyosodik egy kóros megalománia folytán ??ismét
kilógunk a többi 26 európai állanm közös rendszeréből politikai
kekeckedésünkkel/vagy nevezhetjük bizonytalan politikai portyázásainkkal./nekünk
semmi sem jó, semmi nem felel meg, különbejátu sajátosan egyéni
elképzeléseinkkel. politikai álmodozásaival. zavart idézünk elő az amugy
is késhegyen táncoló védelmi stratégiák berkeiben.Ma már nem nyilakkal
lándzsákkal,tüzes paripákkal küzdünk egy közösség tagjaiként hanem improvizált
kekeckesésekkel amik veszélyeikkel felérnek az ezer év portyázásaival miközben
igényeljük a zsákmányok ránksabott részét. Mi a történelem órán szereztünk
tudomást nagyon hiányos “csusszantásokkal” azkról az igazságokról amik az
európai történelemben úgy szerepelnek mint a magyarok rablóhadjáratai.Számunkra
mint fiatal diákokra nagyon vonzóvá vált a portyázás kalandvilága és
hozzákezdtünk a hidontuli gyümölcsöseiben töténő portyázásokhoz mindaddig
amig Wiezler bácsi a sóspuskával cafatra nem lőtte az ülepünket a kajszin
baracfáján történő pörtyázásunk közepette. Mindezeket csak azért idézztem
fel hogy megelőzésképpen megóvjuk vezírünket egy esetleg rosszul skerült
portya következtében egy Wiezler bács sóspukájához hasonló egész európa
jóváhagyásával szétlőjjék az amugyis terjedelmes ülepét a magyat nép meg
szoloaritásból hosszu ideig fogja vonszolni az inát a rosszul sikerült
portyázások miatt. Mert az Európai Unió vegyes kórusa is mindhangosabban
daloolja - Aki nem lép egyszerre, Nem kap rétest estére,
Bauer Béla>Nits
János
Tisztelt Doktor Úr! A Jóisten adjon még sok erőt és egészséget, hogy
továbbra is segítségére legyen az Anyukáknak, szeme fényük-gyermekeik
egészségének a megőrzésére. Kívánom, hogy a továbbiakban is, sikeresen
folytassa a modern technika segítségével a felvilágosító orvosi tevékenységét a
gyermek-egészségvédelem, ÉLŐ enciklopédiáját. és nem utolsó sorban,
örvendeztesse meg az irodalomszerető olvasótáborát saját irodalmi, vagy
irodalmat elemző cikkeivel. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Tisztelettel, Nits
János. Válasz. Köszönöm a törekvéseimnek érzelmi hátterét méltató sorait az
elismerő és biztató szép üzenetét. Tisztelő hive Bauer Béla
Bauer Béla>Bakk Atilla Kedves Atilla!! Mélyenszántó
érzelemvilágot idézett fel bennem születésnapi jókivánságod. A
következőképpen fogalmaztál:Boldog születésnapot kivánok “egy 6o éves
vasutas gyerek”.Az első gondolataim az idő távlatát érzékeltették
soraidat olvasva de ezzel egyidejüleg a hála nemes és egyedülálló érzékelése és
értékelése helyezett mindent a pillanat előterébe.Atilla ,aTe hálás soraid
idézték fel bennem az első lépéseimet a Szatmári Vasuti járóbeteg
intézetben/Policlinica C.F.R:/amikor is hat évtized távlatában a gyógyitás
hitének és gyakorlásának rangját és értékét kezdtem gyakorolni és amit az Úr
jószátntával felhatalmazva végzek mindmáig. Köszönöm Atilla.
Id Lapka Tibor megosztott egy fényképet az idővonaladon.
SZÜLETÉSNAPOSON NE A GYORSAN FUTÓ IDŐT MÉRD, HANEM ADJÁL HÁLÁT AZ
ISTENNEK, HOGY MEGTARTOTT MINDNYÁJUNK ÖRÖMÉRE. ÁLDÁSÁVAL ZÁRD E NAPOT.
János Nits
Tisztelt Doktor Úr! A Jóisten adjon még sok erőt és egészséget, hogy
továbbra is segítségére legyen az Anyukáknak, szeme fényük-gyermekeik
egészségének a megőrzésére. Kívánom, hogy a továbbiakban is, sikeresen
folytassa a modern technika segítségével a felvilágosító orvosi tevékenységét
és nem utolsó sorban, örvendeztesse meg az irodalomszerető olvasótáborát
saját irodalmi, vagy irodalmat elemző cikkeivel. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Tisztelettel, Nits János. Ui. Belépek a facebookra, és ott azt olvasom, hogy ma
tölti be a 96 évet. Gondolom, elírás lehet a +10 év, de kívánom, hogy még 10 év
múlva is köszöntsék és méltathassák az utódok, mint a gyermek-egészségvédelem,
ÉLŐ enciklopédiáját.
Kedves barátaim
!!
Köszönöm nektek a mai napot ,a szeretet üzenetét, ami meggyőzött arról
hogy a mindennapi sorsunkkal vivódó társaim között élek.Mintha melegebbek
lennének a kézfogások és nyiltabbak a tekintetek. Napi gondjaink
meggyőztek bennünket arról hogy a sorsunk közös és szerény örömeink
megoszlanak a család a munka és az alkotás vivódásai között.Ugyanazokat az
ösvényeket tapossuk mint elődeink a tisztesség a kitartó igazság keresés
mentén.Gyarlóságaink hol feléledő hol lankadó csábitásaitól csak az
idő és a szeretet méltósága mentén tudjuk az érzelmi enyészet buktatóit
elkerülni. Szeretettel és köszönettel Bauer Béla
Bauer Béla>Imre Bencze Kedves Imre!! A mi barátságunkat a
kölcsönös emberi tisztesség ,egymás valós értékeinek az elismerése és
magyarságtudatunk történelmi hagyományai jellemzik. Megörvendeztető baráti
érzéssel olvastam soraidat,Köszönöm, Baráti üdvözletem Béla
Comment Mint a “Pázmány Péter „Királyi Katólikus Főgimnázium
tanulója és a püspöki konviktus mindennapos látogatója az alábbi kiegészitéseket
szeretném mellékelni a tisztánlátás érdekében i- A Magyar Állam Közoktatási
minisztere KOTÁL HENRIK budapesti építészmérnököt bízta meg a gimnázium
építésével,aki 1912 szeptember elsejére el is készítette,Szatmárnémeti
legimpozánsabb kétemeletes gimnáziumi épületét. Így kiteljesedett a Kárpát
medence északi csücskének 4 elemből álló magyar katolikus oktatási bázisa
-a gimnázium főépülete-a kálvária templom-a jezsuita rendház-és a püspöki
konviktus. -A konviktus szerves része volt a főgimnáziumnak,és a szatári
püspökség épitette azzal a céllal hogy nevelést,ellátást és otthont adjon a
Kir.Kat.Főgimnázium tanulóinak,elsősorban a környékbeli falvakból
vagy helységekből származóknak.Akonviktus mindvégig ugy szerepelt a
köztudatban mint “ Püspöki kKonviktus”Nem viselte sem egyhházi sem közéleti
méltóságok nevét. A történelem forgató könyve átírta az észak erdélyi magyarság
sorsát vele együtt a püspöki konviktus tulajdon jogát és működésének
szabványrendszerét is. Előbb az –UNIÓ-szakiskola majd a Kölcsey Ferenc
Kollegium működik benne mindmáig . De mindannyian egy lelki közösségben
éltünk/pl Mária Kongregáció,közösségi programok,sport
rendezvények,önképzőköri tevékenység stb. A jezsuita atyák résztvettek a
főgimnázium oktatási tevékenységében is. A konviktusban lakó tanulók
voltak a –KONVIKTOROK- Ezen tanulók ellátását,nevelését a jezsuita atyák
felügyelték, Szívvel lélekkel a papi hivatásuk a reájuk bízott fiatalok
értelmes életre való nevelése volt a kitűzött céljuk. .A jezsuita atyák
voltak a mi utánozhatatlan példaképeink,a puritán, magas mércéjű
szellemiség átörökítői. Megemlíteném páter BÁTAY-t,-növénytanász
tudós-páter IRSIK,páter GODÓ, páter KULCSÁR,magiszter SOMMER Voltak olyan
városi diákok is akik napi rendszerességgel látogatták a konviktust./Bura László,Bauer
Béla/A volt konviktorok az utóbbi években gyakran rendeztek találkozókat az
egyházi főméltóságok részvételével./Szeretett barátom WILLAND FRICI lelkes
munkájának köszönhetően. Legyen áldott az emléke. Számos kiváló embert
képezett ki a jezsuita rend akik tartósan hasznos és lelkiismeretes munkával
szolgálták a mindenkori társadalmakat. A bemutatott képen emlék és hagyomány
őrző,őszbeborult fejjel volt osztálytársaink láthatók .Villányi
Tibor,Wielland Ferenc,Czerlau Gusztáv,Kaizer István,Sepsi Sándor,Bura
László,Bauer Béla,Hermann Imre,Hauler László,Hauler István.Gnandt Márton,Merli
Rezső és mások. A legutóbbi találkozónkat megtisztelte jelenlétével
Nagyméltóságú és Főtisztelendő Schőnberger Jenő
megyéspüspökünk is.
A PANNÓNIA FŐHOMLOKZATA ÉS KUPOLÁJA
Az
épület főhomlokzata híven tükrözi a kor kedvelt stílusát, a szecessziót,
amely ebben a periódusban hódította meg egész Európát, sőt a többi
kontinensre is kiterjedt. A polgárság igényeit kellett kielégítse, esztétikusat
és radikálisan újat kellett nyújtson neki. Az ornamentika bőkezű
használata társult az akkori tehnikai vívmányok eredményeivel, az épületet
fémszerkezettel látták el, ami forradalmian újnak számított a századelő
Magyarországán. Szatmár régi főterén található a város egyik legfontosabb
és legismertebb szecessziós épülete, az egykori Pannónia szálló. 1897-ben
került sor a pályázat meghirdetésére, erre a felhívásra 11 pályamű
érkezett be. A város legfontosabb feltétele az volt, hogy az épület magyaros
jelleget kapjon. 1898 januárjában dönt a városi tanács úgy, hogy elfogadja az
építési bizottság javaslatát, s az első díjat a „Szatmár város rajzolt
czímere" jeligés pályázatnak ítéli oda. Ezeket a terveket Bálint Zoltán és
Jámbor (Frommer) Lajos készítették, akik ebben az időszakban Lechner Ödön
munkáinak hatása alatt alkottak.
Bauer Béla>Igor Bacsinszky CIMZETT:BACSINSZKY IGOR Ön
néhány hónappal ezelőtt egy Európai szellemiség szintjétől mélyen
elmaradó kommentet irt ocsmánykodó jelzőkkel ami személyemet illeti.Tette
mindezt hogy 4-5 évtizede nem találkoztunk nem láttuk egymást valószinnü egy
felfokozott politikai szinezetü “Bálvány imádás „hangulata közepette.Kiemelte
a” savanyu szintü szakmai képzettségemet” amit se jómagam se mások nem vettek
komolyan és következményképpen egy nemtelen erkölcsi megnyilvánulásnak
itélték.Az elfogulatlan kulturemberek ismerik a t;nyt hogy a N.E.T.-en már
közel 4o millió látogatója van közleményeimnek 217 országból.De ami megérlelte
bennem hogy küldök önnek egy képet a néhány napja kapott elismerésemről amit
a megyei orvosi kamara adományozott az orvosi és tudományos hat évtizedes
ténykedésemért itt szülővárosomban átcikkant az agyamon az savanyu szintü
jelző.Habár már akkor se vettem figyelembe a durva sértésnak szánt
kifejezést ami árulkodóan regél a szerzője psycho intellektuális
tartalékairól. Lévén hogy kéznél vannak elküldök önnek is egyet ha más
célzattal nem is de a fentemlitett tartalékainak feltöltése érdekében.
GONDOLKODÓ A KÜSZÖBÖN
…..
Tolom magam előtt sápadt napjaimat, mint annak idején Tök Józsi a laligás
fuvaros a Fehér Ház sarkáról akit mindig csufoltunk, mert sánta is volt meg
sokat káromkodott szidva az egéz világmindenséget. Most ahogy itt éllok a
87-dik éven küszöbén és visszatekintek a majdnem egy századnyi időre és
felidézem hajnali gondolatimat olykor tépelődéseimet keresve az elhamvadt
kételyeim értelmét kötelező okfejtést kell magam elé vetiteni Talán az jut
eszembe mindmág hogy egy felajzott szellemiségü világban éltem ami rányomta
bélyegét a fizimiskánk mosolygós felére.Háboruk az ideologiák könyörtelen
versengése a harácsoló hadaikkal a hatalomért és a sorsukat némán szemlélő
kiszolgáltatokkal.- A rémület hatalmát bitorló véres vagy vértelen eszközöket
használó diktátorokkal akik mindmáig elkisértek az életem folyamán. Az anyagi lét
nyomaszttó gondjai hol enyhültek hol az elviselhetőség terhei határán
mozogtak. Az erkölcstelenség az önpusztitő emberi kényszerek uralják a
világot. Az emberek gerince a szó minden értelmében még jobbab meggörbült ami
előrevetiti a társadalmi moralitás további elértéktelenedését.,Közben én
is elkezdtem bicegni mint Tök Jóska és a fogaim között is kisziszegek néhány
káromlást.Pedig azt hittük hogy ha Ő beadja az iparengedélyét megszünik
Józsinak minden vétke.Aggodalmak között csak annyi történt hogy mi vettük át a
stilusát,mert ugyebár ő is szitkozódott,káromkodott valamiért. Nekümk a
minden féle jó helyett maradt az évezredes hitünk és reményünk egy bizakodó
szebb jövőben.
NEM ESZÜNK MEG KÉT TYUKOT EGYSZERRE
….
Most amikor szemünk láttára morzsolódnak Erdély szent bércei és a 2.5oo.ooo
–bol már csak 1.2oo.ooo-an állunk a vártán és a politika csinálói hova tovább
mind kenetteljesebben biztatatnak bennünket nemzeti étünk jobbrfordulásával. mi
pedig a szülőföld rögeienek áldott boritását várjuk egyre távolodva
egykori reményeinktől Nehéz szivvel de tudomásul kell vennünk a történelem
álnokságait A köelgő 86-dik szülestésnapom alkalmával a érkeznek az
üdvözlő sorok a világ minden tájáról,helyenként megemlitve zt a méltó
emberi sorsot amit kivivtak mguknak az elvándrlásuk után. Szinte a szégyenérzet
hálója övez hogy én itthon maradtam a nagy elvándolási láz közepetteTörtént ez
akkor amikor 1969-ben a Németországi Erlangeni Friedrich Alexander Universitat
Gyermeklinikáján Georg Tietze profeszor 3oooD.M.-ás havi fizerést ajánlott ha
klinikáján dolgozok./Ez az öszeg akkor elég volt egy cserebogár hátu népauto
megvásárlására.Éreztem hogy életem egy nagy válaszútja előtt állok,mert a
késztetés a rolonaim részéről igen biztató volt.Minden ember tisztessége a
család és szülőföld közös sorsa Az érvelése z egyik unokatestvéremnek az
követzőa z volt-Béla az emberek itt is ugyanolyanok mint má
országokban,itt sem eszel meg egy tyuk helyett kettőt egyszerre, a gyermek
és fiatalkori élményanyagod elkisér a sirig,ha otthon hagyod sulyos beteg
édesanyádat a lelkiismereted martalékává válsz egész hátralévő életedre.És
hazajöttem a nyomorbar az enyéim közé és a sors az övékkel összefonódva habár
kis örömökkel hálálta meg hüségemet .
.SZERENCSEFEL SZERENCSE LE
Azoknan
az időkben kerültem első állomására orvosi ténykedésemnek a Kapniki
bányaközpontba ,amikor még a munkavédelmi feltételek szinte elviselhetetlenek
voltak.A halákos kimenetelü bányaszerencsétlenségek az egész közösséget
megviselteék köztük engem is./1957/ Minden szerencsétlenséghez le kellet menjek
az önkéntes mentőcsapattal a föld fekete sötét rohadt gyomrába, ahonnan
soha nem lehetett tudni hogy van-e visszatérés. Elsősegélynyújtás volt a
feladatom,azok számára akik vagy bányaomlás,robbanás sérültjei vagy áldozatai
voltak. Ezek a leírhatatlan drámai helyzetek sajnos gyakran
megismétlődtek. Olykor amikor beöltözve a mentőtársaim sajátos
öltözékébe a tett helyére érkeztünk és megkezdtük a mentési munkálatokat-a
karbid lámpa-imbolygó fényénél mindig CRONIN-RÉZTÁBLA A KAPU ALATT című
műve jutott eszembe és arra gondoltam hogy a helyzetek amikett átéltem
sokszor sokkal megrázóbb képet mutattak Ezek az emberek magukban belenyugodtak
az elmúlás gondolatába,,kemények,szókimondók szavatartók,értékelték a feléjük
nyújtott segítő kéz értékét és rangját Ez a hely volt életem
legtanulságosabb iskolája,itt okultam a legtöbbet az emberi
küzdelem,becsület,az adott szó kimondott értékéről és a szolidaritás
legszebb példáiból.. Tanúja voltam a drámaí emberi sorsoknak, a vigasztalanság
határain mozgó kilátástalanságból való kilábalások számos példájának. Sors és
jellemformáló volt az életemben ez az élményanyag. . A színesfémbánya egyik
részlegén 2 bánya munkást betemetett 3 méter ércréteg,de szerencsére a steril
kövek nagyobb méretűek voltak úgyhogy egy sekély mennyiségű
levegő bejutott hozzájuk. Azonnal felmértük a helyzetet-oxigént
komprimáltunk hogy ne fulladjanak meg. A mentőosztag tagjai elkezdték az
alagút kialakítását/faanyaggal kibélelve a következő omlásveszély
elkerülése végett/3 órát tartott amíg az első bányászt elértük. Ekkor
mondták hogy bemehetek az alagútba az első-segélynyújtás megadása végett.
Hatalmas félelemben éltem de csak a döntés pillanatáig-utána már csak a tudatos
emberi cselekvés érdekelt és semmi más. A szűk alagút miatt csak hason
csúszva tudtam elérni őket. Azonnal észleltem hogy mind a ketten
eszméletlenek és sokkos állapotban vannak. Morfiumot és keringés támogató
gyógyszereket adtam mindkettőjüknek,és megpróbáltam a hozzám közelebb
lévőt lassan megmozdítani de sikertelenül/pedig teljes erőben
lévő élsportoló voltam/Akkor kötelet kértem a kintiektől és egy
váll-kengyel kötéssel lassan mozgatni majd húzogatni kezdtem ami már sikeres
volt. A bányásztársát hasonló módon hoztam ki. Az úgymond vezetők,
beleértve a a mindenhez értő nagy pofájú, politikusok, a bányatröszt
vezetőit,munkavédelmi szakemberek körülbelül 1oo méter távolságból
figyelték a fejleményeket- A bányacsillével a külszínre értünk,ahol egy
–MOLOTOV teherkocsi várta a sérülteket-két dróthálós hordággyal. Közben
véletlenül arra járt a megyei pártvezetés néhány VOLGA gépkocsija amivel
éppen/terepen voltak az illetékesek. Jómagam nagyon kimerülten,kíméletlen
kijelentéseket tettem a felső vezetésnek szánva azokat azt reklamálva hogy
egy ilyen bányaközpontnak nincs egy mentőkocsija. Megkérdezték hogy ki ez
az ember, aki ilyen elmarasztaló kijelentéseket mer tenni. Három bányász
odaállt a kocsijuk mellé és a következőket mondták- Ez az ember a MI
ORVOSUNK és ne merjék bántani- Közben a Molotov teherautó megindult lefelé a
Budesti úton a bányaközpont felé- Egy 11-12 éves gyermek a Pop Vasile fia,
kapaszkodott a kocsiba,nem engedte el azt , zokogott és végül is a köves hegyi
útra zuhant-ami egy 13 cm sebet ejtett a gyermek homlokán. Levittem a
rendelőbe bevarrtam. 25 év eltelte után egy férfi nyit a
rendelőmbe,megáll velem szemben és románul megkérdezi-emlékszik e még Rám
doktor úr- Ránéztem és a homlokán láttam azt a hosszú sebheget amit annak
idején összevarrtam. Azonnal felismertem és mondtam neki- Te vagy a Pop Vasile
fia Kapnikról Ő elmondta hogy bányamérnök Kapnikon és eljött a családja
nevében hogy ennyi idő után is még egyszer köszönetet mondjon nekem amit
az édesapjáért tettem 25 évvel ezelőtt,ugyancsak közvetítette a másik
megmentett bányász köszönetét is. Kedves olvasóm –ha akad majd ilyen-ebben az
embertelen világban ez már nem tudomány,kutatás,elismerés,ez már a magas
érzelmi sikon mozgó emberi kötelességtudat és hála valós összefonódásának a
története..
A KÜTYÜ MINT EGY ESÉLY A TULÉLÉSRE Amikor az ámulat
mezejére
kergetetta a lehetőségek felismerése már nem tekintettem az idős
korom hebe-hurgya kalmdjának az internetvilágát. Csodálatos dolog az amikor egy
kattintással jelzik a kollégák, a tudományos fórumok, az anyukák hogy szükségük
van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények minősége alapján.Az
alkalom hogy kiteregedheted és hasznosithatod azt, amit értéknek tekintenek
benned,és amiket sokszor mellőztek vagy lebecsültek az illetéktelenek. Egy
adott pillanatban már csak alkoás szelleme uralta gondolatvilágomat ami most
már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy- nem csak az ismert,
érinthető és érzékelhető személyekről szól az alkotott érték
minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondlatokról,a hivatástudat
feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi ténykedéseiről. Nem
tudhatta senki hogy nekem az egész szakmai létem vágyálma volt a tudományos
kommunikáció technikai feltételeinak a megteremtése-Vettem egy-OLIVETTI-
irógépet és egy-ZENIT-fényképezőgépet-megtanultam a gépirást és fényképezést
azzal a céllal, hogy tudomására hozzam a környezetemnek azt amit egy egész
szakmai létem alatt felhalmoztam-tudásban,tapasztalatban .Ezek az-- átokra
teremtett szürke verébtársaim- és a sors ajándékozott meg ezzel a
lehetőséggel-az Internettel- hogy most tizenkét év kemény munkájával az
egész szakmai rend tudomására hozzam azt a szerény értéket,amiért egy egész
életet áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tárjam a kétkedők elé
is.Amikor 73 éves fejjel egy súlyos infarktus után egy olyan légtérben mozogtam
amiben nem tudja az ember a nagy bizonytalanságok közepette hogy mihez kezdhet
a hátrslévő szükmarku időben,eldöntöttem hogy az internet tanulás
–kálváriáját választom ha már az Úr újra talajjal ajándékozott meg a talpam
alá. Jómagam sem gondoltam hogy olyan tallérokat tegyek még a köz asztalára
amikjobbsorsra deritik embertársaimat.A kezdet kezdetén é tulajdonképpen én sem
vettem komolyan az egész elektrónikus ügyet, már csak azért sem mert, a
környezetem is dicsérte a humorérzékemet egy ilyen vállalkozás
hallatán.Egyszóval megmo-solyogtak egyesek leplezetlenül a szemembe, a jobb
érzésüek a hátam mögött Részletek felhasználása Az én eletronikus kalandom cimü
irásomból
UTÓREZGÉSEK
- Igavonónak születtem.Mindhiába zsibongott körülöttem a minden jóban
lubickolók hada nem tudtam ,de nem is akartam változtatni gondolataim és
társadalmi felfogásom mikéntjén.Most sem teszem a Bálványimádók elmarasztalásai
közepette.Létem mottója: változatlan mindmáig is, amikor kiszabott ösvényeim
végéhez közeledek megmaradtak Eötvös József szavaival élve-Sorsunkban
tőlünk csak egy függ,az hogy a helyet,melyre a végzet által
állittattunk,egészen betöltsük-Ki mást keres,balgatag.Az emberi tisztesség ezen
gondolata végigkisért életutamon.Következésképpen hat évtizeden át tapostam
szülőfoldem rögeit hivatásom méltó kiteljesitéséért. Az elmult napokban
amikor átvettem az Életmüdij Emlékplaket-et mindazokért az orvosi
ténykedésekért amit a Szatmár megyei egészségügy jövőjőnek
jobbitásáért tettem,felötlött bennem hogy most 86 éves koromban is az a megélt
közösségi közöny amit magyarságtudatom rövására követtek el, azok akiket
tiszteséggel szolgáltam Irástudó és közéleti ember vagyok itélőképességem
teljében mozgó gondolattárral .aki nem rejtegette gondolait bármilyen zord idők
ellenére sem az uralkodó hatalmak észjárása szerint.Számottevő
hozzájárulásom volt a Páskándi Géza Baráti Társaság alapitásában és müködésében
a Szentgyögyi Albert társaság alapitásában és tevékenységében,a fiatal magyar
orrvosok továbbképzésében stb De kinek a számlájára irandó az a közöny ami
körülvesz és ami a következő tényekben nyilvánult meg-leegyszerüsitve
közösségi létemet A Néma Levente szerepkörére -visszautasitották a
gyermekgondozási irásaimnak közlését amiket azoknak az anyáknak irtam akiknek
nincsen internetes hozáférhetóségi lehetőségük -nem méltatták válaszra sem
közéleti irásaimat -emlitésre sem méltatják hosszü évtizedeken át kiadott
elektronikus szerkesztésü munkáimat/pl.Képes Gyermekgondozási Enciklopédia-21
ezer oldal,73oo foto -emlitést sem tettek az egyedülálló orvostörténelmi
munkámra a Szatmár megyei egészségügyről.amit román és magyar nyelven
elektronikus szerkesztésben adtam ki. -a 11 kötetnyi közéleti irásomról ami az
interneten jelent meg egy oldalnyit sem méltattak kinyontatásra. A helyi sajtó
oldalain nem jelent meg semmi nemü adat életmüvemről,elismeréseimről
és a magyar nyelvü hirközlés cenzurája arra kényszeritett hogy minden
tanulmányomat,közéleti irásomat a N.E.T. oldalain közöljem… Személyes
érzésvilág ügye a történet de disszonánáns egy olyan pillanatban amikor az
összefogásról a nemzettudat erősitéséről szól a fáma.
TRADITIE DEMN DE URMAT
...
Intr-o luccrare de istoria medicinei sătmărene am remarcat că
sentimentul nostru de recunoştinţă profundă faţă
de predecesaorii nostri nu se va şterge, din istoria medicală ale
acestor meleaguri.Iată că astăzi 5.Octömbrie 2o17-Conducerea
Colegiului Medicilor a comceput incă un act remarcabil cu o” Plachetă
de Comemorare” in istoria medicinei sătmărene prin innobilirea
activitătii medicale a celor cei care a slujit populatia judeetului
Satu-Mare. În decursul carierei mele de medic practician am urmărit
păstrarea cu stimă și respect amintirea a dascălilor mei.
Simt şi astăzi că în unele interpretări profesionale ale
mele, în stările de mare dubiu de mare „suspence”, reînvie gândirea lor
medicală şi vin în sprijinul meu în soluţionarea unor cazuri
greu descifrabile. Iată că aceşti colegi au format profilul
nostru moral, uman şi profesional. .Intodeauna am dorit să
rămânem în memoria cetăţenilor din acest oraş ca medici la
care au găsit refugiu uman şi profesional înţelept.
A STAFIRUNGOZÁS “DEMOKRATA” LESIPUSKÁSAI
.
Már mi nálunk babám ,már minálunk babám az jött a szokásba, hogy nem is annyira
az eladó lányt, hanem a leendő vőt stafirozzák ki először, abból
az elgondolásból kifolyolag ,hogy ne kiváncsikodjanak az illetéktelenek a házi
javaik eredetére lévén hogy az utóbbi időben tul hevesen gyarapodott
házuktája főként mióta elkötötték nadrágukat egy polititikai pártnak vagy
más hasonló jól jövedelmező hazafiasan hangoskodó akármilyen
szervezetnek,gyülekezetnek vagy nevezze ki ahogy akarja.Még a közelmultban is
egy eladó lánynak illett hogy legyen egy kis stafírungja..Nemrég még
szegényparaszt számazásuk idején egy néhány edénynek,vászontörölközőnek
dunnának,egyszóval amivel nekirugaszkodtak ennek az életnek, és a továbbiakban
egész létüket csak gyüjtögetéssel töltötték.Manapság a történelmi fordulat a
számos társadalmi somfordálás közepette a falvak népének fiataljai közül
kicsirázott az új mindenben lubickoló hatalom aki kispekulálta a gyarorlati
zökkenőmentes házasodás mindent és mindekit kicselező módozatait
.Miután az osztogatás hatalmát is megszerezték,megváltoztatták a stafirug
kérdés évezredes ceremóniájánk menetét is.A lényeg a hirtelen gazdagodás
leleplezésének elkerülése. Lévén hogy maradt egy kis szégyenérzetük,a javakat
nem az eladó lány kontóján tartják számon hanem nyakatekert módon a vőt
sztafirozzák fel egy jól jövedelmező vállkozásal lehet az akár simán csak
papiron a hozzákapcsolódó,pályázati kiirások kivételes elnyeréseivel és
mindennemü anyagi javak megszerezhető lehetőségeivel.Az eladó lánynak
elegendő egy-két külföldi diploma megszerzése,néhány külföldi bankszámla,
és egy néhány kétesértékü titokban támogatott szélhámossal történő
összejátszás. Már a frigy előtt oly hatalmas értékekkel indulnak ami
többszöröse egy luxus élet kivánalmainak. A többieknek marad a keserü élet ami
arra készteti őket hogy máshol keressék meg a stafirungot amit itthon nem
tudtak nekik összekuporgatni.
ROKONLELKEK
-s Se barátok, se közvetlen munkatársak nem voltunk Dr.Bumbuluti Călin
kollégámmal, csupán a közösségi szellem kinyilvánitása téritett bennünket
embertársi,kollégiális közelségbe.Bennünket a tett, az emberi alkotásvágy
kölcsönös megérzése és később hitvallása érlelt munkatársakká.De az ekölci
azonossági szint is ,mert mindkettem izzig vérig szatmári
lokálpatrióták,méltányos emberközelségben éltünk környezetünkkel és közös
hitvallásunk volt az alkotó szinten gyakoroló emberek tisztessége.Hivatásunkat,ez
az egyetlen cél hajtotta,üzte eddigi létünk folyamán.Nem kerültünk közelebb
egymáshoz de a ritka találkozások megnyilvánulásai is meggyőztek emberi
értékeiről akár az egy két elejtett szó erejével is.Ilyen körülmények
között is kivételes tehetségü embert ismertem meg benne a minndig önzetlenség
határán mozgó kollégát.Az eltelt évek bizonyitották minden olyan tuljdonságát
ami egy ilyen léptékü feladat ellátására megfelelnek.A szatmári egészséügy egy
olyan szervezési pályán ivel ami országos szinten is az élmezőnyben van.
Ahogy ismerem minden tevékenységét öszinte szándékkal szülővárosa és annak
lakói érdekében és teljes erőbedobással végezte és végzi mindmáig.
Dr.Bumbuluti Călin egy értékes tagja a román orvos țársadalomnak
akinek kivéțeles képességei a hivatás magasabb csucsait ostromolhatnák.
Sok sikert tisztelt kollégám!!! Bauer Béla
2017. október 7., 11:30 UTC+03
Bauer Bela Márton Aranyos társaságában volt.
Bauer és Márton 3 éves Facebook-ismeretségét ünnepli!
2017. október 6., 15:39 UTC+03
JELENTŐSEBB ORVOSTUDOMÁNYI ELISMERÉSEIM. AZ ELBIRÁLÁS SZAKMAI FÓRUMA
I 1-Egézségügyi Érdemrend- Román Állantanács 2-Egészségügy Érdemérem
1976-Egeszségügyi Miniszeterium 3-Egészségügyi Érdemérem 1978-Egészségügyi
Miniszterium 4-Pápai Páriz Ferenc Életmüdij-Pápai Páriz Ferenc Alapitvány
Erdélyi Muzeum Egyesület 5-Kiváló kutató-Román Tudósok Szövetsége
6-Vöröskereszt érem aranyfokozat Román Vöeöskereszt elnöksége 7-Vöröstkerszt
érem ezüstfokozat-Román Vöeöskereszt elnöksége 8-1oo éves a
vöröskereszt-Emlékérem-Román Vöröskereszt elnöksége 9-A szatmármegyei tanács
életmüdijaA kollegium elnöksége 1o-A Szatmár Megyei Orvosi Kollegium-Életmüdij
Emlékplaketje kollegium elnöksége 11-Orvosi gyémánt diploma-Marosvásáhelyi
Orvotudomámyi Egyetem 12-Szatmár város 1ooo éves-emlékplakatt-Szatmár Megyri
Tanács
EGY SZIVMELENGETŐ NAP
….
Anélkül hogy értékfosztó gondolataim zavarnák meg a mai napom örömét és az
eddigi elismeréseim értékrendjét próbálnám latolgatni, mindenekelőtt az
érzelmi szempontok uralták ma a döntés jogát. A döntés ami mindig és mindenkor
az együtt eltöltött évek emlékei,küzdelmei,olykor megpróbáltatásainak
érzésvilágát helyezik előtérbe. Nem a statiszkai adatokkal való spekulativ
számhalmazok,nem az elismerés adományozóinak milyensége,nem a megpróbáltatásaink
módozatainak a leküzdési módja ,vagy a keserü igazságtalanságok nehezen
elviselhető bántalmai,hanem a bennünket mindig összetartó erő a
barátságok mély érzelmi vonatkozásai a fehér éjszakák /ügyeletek/ mindenkori
küzdelmei az emberi életekért,a versengések tisztes módjai a alkotó munkánkban,
az orvosi kar tisztessége a közösségben amiben éltünk.Most már az alkony egyre
fakuló árnyaiban ezek kisérnek bennünket.Ezekért tartom legszebb emlékemnek
amit ma tőletek kaptam kedves kollégim és barátaim ezek uralják minden
elismerésem esztétikáját vagy a kapaszkodási kényszerek bármilyen módozatát
TISZTELT KOLLÉGIUMI ELNÖKSÉG.!! FOGADJÁTOK MÉLTÁNYOS HÁLÁNKAT ÉS KÖSZÖNETÜNKET
AZÉRT A SZELLEMISÉGÉRT AMIVEL MEGAJÁNÉKOZTATOK BENNÜNKET
Különleges élménynek tartom hogy tisztes kollégáink viszatekintenek a
közelmultba. Most amikor az anyagi javak örömeit de ugyanakkor mégis
gondterhelt napjait éljük, emléket állitottatok a közelmult elődeinek
hivatásbéli és szakmai erényeit tisztes emberi méltósággal megemlékezve ezekre
. Nem sepritek a társadalom amugy is szennyes szőnyge alá generációnk
terhes napjait. A Szatmár Megyei Orvosi Kollégium kivételes jószándékkal és
következetesen emlékezik a multra,elődeire azokra akik megalapozták és
következetesen ápolták hivatásuk embertszolgáló ténykedéseiket. Ez történt ma
október 5-én amikor azoknak akik kivételes és tartós értékekkel gazdagitották
Szatmár megye orvos egészségügyi értékeit,létrehozták az ÉLETMÜ PLAKETT
elismerésének az intézményét ami ezen a napon először került átadasra a
kollégium által megszavazott személyeknek. Felemelő pillanatokat éltünk
meg,amikor is méltó emberi tiztességben találkozik a mult.a jelen és jövő
orvosi nemzedéke egy méltányos társadalmi cél érdekében
MEGMÉRETTETEM…
.. 86 éves koromban ismét megszámolták az asztalra boritott talléraimat mint
ahogyan ezt létem folyamán annyiszor megtetteék az arra illetékesek Nem a korom
irámt érzett noszalgia hanem a jelen pillanatban is a trlljesitményem
mozditotta a mérleget .A döntéshoxók válogattak érdemlges tetteim közül itt
szülőfőldemen ahol egy teljes életre szóló hivatásom kihivásait
teljesitettem. Kivétrles örm számomra hogy a hat évtized segitőkészségemet
azok mérték fel akik tanaui voltak munkámnak vagy netán segitetten nekik életük
válságos pillanataiban. Lokálpatrióta vagyok izzig, vérig, következésképpen még
a” nagy kisértések” sem tudtak kiemelni az enyéim sorsából,érzésvilágából Ezért
ajánlom szülővárosom alkoto orvosi egyéniségeinek emlékére a szatmári
orvosi kar tekintélyének szakmai értéleinik további érlelésére a kutatatásaim
mostmár gyermekgyógyászati világirosalmi szintü alkotását de főként az
életmüvem a “Képes Gyerfmekgondozási Enciklopédiaát” ami most már körbejérta a
világot a 21 ezer oldalnyi tartalmával 73oo fotoanyagával ami több tizmilló
látogatót vonzott oldalaira 217 országból. Itthon alkottam ahol a mindennapi
rögeimet taposva végeztem kötelességemet ugy ahogy ezt földieim elvárták
tőlem.Itthon ahol felmérfték minden emberi és orvosi rezdülésemet és ahol
együtt éltük meg sorsunk övön alatti ütéseit netán simogatását.Az Úr
kegyelméből kellő időt kaptam hogy bemutassam bizonyitványomat
mindenkinek elüzve a kétkedések nyugtalanitó érzését. DSIDA JENŐ.
Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem
mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. 1935. július 9.
A ma embere már érzékelhetően igényes, szelektiv felfogásban éli az életét
.Erre kötelezi a rohanó életmód,a -mindenből a jobbat- igénylő
magatartás. Kulturális adattára és gondolkodásmódja is igy alakul.Kevés
embernek van ideje elolvasni egy terjedelmes irodalmi munkát,vagy a közélet
bármilyen nem kellőképpen rendszerezett irását. Szigorúan célratörő
gyakorlati emberek lettünk, akik a saját és az övéivel kapcsolatos feladatait-/
megkezdve a mindennapi kenyértől, a tájékoztatás mindennapi
szellemiségéig/ igényli ezt a magatartást. Ez fog végbemenni a tudományágakban
is –ahol a terjedelmes –tufózus-alkotások helyett,a rövid,könnyen
áttekinthető,aktuális,és abszolut konkrét munkák fognak érvényesülni.
Tehát a mi szellemi életünk, nélkülözhetetlen kelléktára lett a mindennapi
céltudtos analizis-szintézis gondolkodásmód. Mindezeket ilyen konkrét
fogalmazásban lehetne bemutatni-vannak- -fontos-fontosabb-legfontosabb köznapi
dolgok -értékes-értékesebb-legértésebb alkotások
-érthető-érthetőbb-legérthetőbb kiejtett szó vagy beszéd
-érdekes-kevésbbé érdekes-érdektelen-irások-stb A blog-omon megpróbáltam a
személyes gyermekgyógyászati élményanyagomat ebben a szellemben-szemelvényekben
bemutatni,a érdelődők elé tárni,
Igyekszem-röviden,áttekinthetően és a gyakorlati megoldásokat nem
nélkülözve tárgyalni az általam erre kijelölt életszerü gyermekorvosi
kérdéseket. Nagy előnye a munkámnak hogy értékes FOTO illusztrációval van
füszerezve amikhez közérthető magyarázatok kapcsolódnak.Ilyenszerü
munkával nem talákoztam a gyermekgondozási kiadványokban. Hátránya a munkámnak
hogy a keresés nehézkesebb de a nagyszámu látogatók bizonyitják azt, hogy
kellő technikai ismeretekkel minden témakör hozzáférhető. Ez a
kiadvány a közös,könnyen hozzáférhető egészségügyi,gyermeknevelési
szintjének emelését szolgálja. Ezuttal is köszönöm a kiváló kollégáimnak
nagytapasztalatu egészségügyi,gyermekhálózati társszerzőimnek,érdektelen
hozzájárulását egy ilyen nemes munka elvégzéséhez.
A “NAGY” NEMZETI KONSZULTÁCIÓ ESÉLYEIRŐL
Viszket
az ülepem megvakarom,éppen ott ahol én akarom !!!Rendezek egy Nemzeti
Konszultációt. Valahogy igy vagyok ezekkel a Nemzeti Konszultációkkal és a
megérzésem hogy a mindennapi vétkeikre keresnek alibit a fő rendezők.
Most már a túl türelmes nép is ébredezik mély történelmi álmából és rájön hogy
a mindenféle politikai takaró szerepét szánták neki. Engen pedig kerget a konok
evődés hogy a nép már begörcsölt ettől a tömény politikai hisztériától,no
meg a Brüsszrli szócsatáktól meg a 88 éves vén zsidó riadóitól.Amikor a
politika védősáncokba huzódik akálymilyen oka is legyen erre ,
előszedi a nagy népi takarót/alibi 118 %/és kidobatja velünk saját
.milliárdjainkat a nemzet tágas ablakán és az ablak alatt a “haverok” várják
kifeszitett pénzfogó ponyvákkal..Igy játszadozunk a nemzeti kérdőivekkel
most már akár a mellékhelységekben is.Órák alatt nyélbe ütik a néhány pontot
amire szegény polgár azt se tudja hogy mi a célja az eszement pocsékolásnak.Mert
a félelemkeltés a leghatékonyabb a mai magyar társadalomban.Hol a
drótkeritéseket marcangoló nyomorultaktól hol a Sámánjuktól a 88 éves öreg
zsidótol kell megvédene a hazát. Ilyem ámokfutásra épeszü emberek nem képesek
gondolom hogy inkább a félelem üzi őkat. A félelem ami előbb utóbb a
törékeny nép turelmét felemészti és elfog következni a” Nagy Nemzeti
Konszultáció” a proli nyomortól megszabadult tolvajokról,rablókrol és a
jelenkori történelm minden bünét az asztalra boritja hamár ezekről soha
nem rendeltek egy nemzeti konszultációt. P.S.Úgy gpndolom hogy ez az
időszak ugy fog bekerülmi a magyar történelembe mint a nemzetrontó
csatározások /Brüsszel.Menekültek,Soros /valamint a Nemzeti Konszulációk
korszaka amik számos magyar ember véleménye szerint annyit ér mint “kalendáriun
a légypiszok”.Nem is érdekelne ez a psichopata történés ha már a
képernyőkön is nem vetitenék ezeket az elmekórtani leckéket.Ezért ülöka
kütyüm elé és leirom a látványt ami elém tárul nagy részvét mellett egy müvelt
europai nép iránt.
A HAT ÉVTIZED ELISMERÉSEI
1-EGÉSZSÉGÜGYI
ÉRDEMRENDa gyermekvédelemben, végzett tevékenységért tudodományos és kutató
munkám minsségéért 2-PÁPAI PÁRIZ FERENC ÉLETMÜDIJ a romániai magyar orvosok
tekintélyét növelő tudományos munkámért és a ma már világszinvonalon
értékelt “Képes Gyermekgondozási Enciklopédia „elektronikus megirásááért és
szerkesztéséért 3-KIVÁLÓ KUTATÓI MUNKÁÉRT -KUTATÁSOK -AZ EPEHÓLYAG-PATKÓBÉL-
HASNYÁLMIRIGY SZEREPÉRŐL A GYERMEKKORI ,VISSZATÉRŐ,KRÓNIKUS HASÜRI
FÁJDALMAK előidézésében és fenntartásában.Eredeti kórkések leirása a
gyermekgyógyászati irodalomban 4-A VÖRÖSKERESZT ARANYÉRM a Kapnikbányai
bányaüzem mentőosztagának megszervezéséért,képzésért a
mentőmunkálatokban való tevőleges részvételekért. 5-1OO ÉVES A
VÖRÖSKERESZT –EMLÉKÉREM a gyermekgondozás leiró részének fejlesztésééért és az
egyéni hozzájárulásért 6-1OOO ÉVES SZATMÁRNÉMETI- azért a hivatásbéli
tisztességért amivel szülővárrosom gyermekeit gyógyitottam.
ÓDA A PANNÓNIÁROL… Napjainkban amikor a beton,a habtéglák mértani stilusában
épitett lakótelepek,középületek nyulketreceit szemlélem, minduntalan azok a
magyar mester kezek jutnak eszembe akik 1897-ben magasba emelték Szatmár
gyöngyét a Pannóniát .Büszkeségünk mibdennapi szépséges örömünk volt ez az
épitészeti remekmü. Erdély egyik legfontosabb és legismertebb szecessziós
épülete, Szatmárnémeti régi főterén. Sokan a város jelképének tartják.A
demokrácia érték teremtő törvényeit aljas eszközökkel kijátszva két
évtized alatt az enyészet martalékává változtatták ezt a több századot
átvészelt épitészeti alkotást. Minden emlékező magyar szivet keserüséggel
tölt el a mai látvány.Egy magára hagyott szimbólumunk immár évek óta magányos
harcot vív az enyészettel. Bennünket nem a szecessiós épitkezési stilusainak
elemzései érdekelnek hanem a szatmári magyar lelkiség emlékörző törekvése.
A Pannónia nem csak egy szecessiós müemlék hanem ha kell az erdélyi magyarság
egy nemzeti szimbóluma. Meg vagyok győződve arról hogy sokan
hajlandók lennének havonta pénzbeli juttatással is az ügyet segiteni.Az erdélyi
magyar közösság vezetőinek a feladaa lenne ennek a megszervezése
SORSTÁRSAIM SZÉP ÜZENETE… Levelet hozott a postás
,benne
meghivóval.Feladó: A SZATM’ÁR MEGYEI ORVOSI KOLLEGIUMi ELNÖKSÉGE..Tatalom
:meghívás a14-dik SZATMÁRi ORVOSI NAPOKRAI amit október 5-én rendeznek meg.Az
esemény megnyitója alkalmával átadják a kitüntetés emlékplaketjeit azoknak akik
kivételes teljesitményényt nyujtottak a Szatmár megyei orvosi kar, a gyógyitás
és tudományos tevékenység terén A sorokat olvasva az örömélmény érzése
uralkodott énemben ,de aztán az értékrend gondolatvilága tette teljessé az
elismerés méltóságát.Hiszen ezt a 7oo kllégám, a fehér éjszakák
/ügyeletek/szerény,hallgatag,sorstársaim emléktartó véleménye. Igen ezt az érzést
csak Ők tudják velem együt megélni anélkül hogy bármilyen elfogultság
rabjaivá váljanak.Ők emlékeznek meg tisztességgel a hat évtized
küzdelmeinek örömeiről és drámáiról amiket együtt léptünk át a történelem
ránkszabott sokszor sanyaru körülményei között.
Beindultak az új sorosozós reklámok ra követés
2017.09.27.
05:45 Kedd este elkezdtek futni a közterén az új Soros-szpotok, amivel
felvezetik a nemzeti konzultációt, vette észre a 444 (az ő videójukat
láthatják lejjebb). 20 másodperc alatt három (plusz egy) állítást fogalmaznak
meg benne, nézzük sorban, mennyi igazság illetve csúsztatás van bennük, hátha
vannak még olyanok, akik nem hitvitaként kezelik ezt a kérdést. Bevezetésképp
azt mondják, hogy Soros György a világ egyik legbefolyásosabb milliárdosa. Ez
oké. Aztán jön "Soros György veszélyes terve": 1. A határzár
lebontása Tény: Soros alapjában véve amellett van, hogy menekülteket kellene
befogadnia Európának. Írt olyat is, valóban, hogy az ő hozzáállása az,
hogy a menekülteket tekinti célnak, és a határokat akadálynak. Ám azt is mondta
tavaly szeptemberben, hogy a befogadást biztonságosan és kontrolláltan kell
csinálni, és hogy az EU-nak vissza kell szereznie a kontrollt a határai felett.
"Kevés dolog van, ami jobban elidegeníti és megrémíti a népet, mint a
kaotikus jelenetek", írta. Sőt, még közös EU-s határvédelmet is
követel. 2. Egymillió bevándorló betelepítése évente Tény: 2015-ben tényleg ezt
írta, persze egész Európára vonatkoztatva. Aztán ahogy teltek a hónapok, és
jött a brexit, meg a török-EU-egyezség, meg egyáltalán az egész menekültkáosz
és EU-s belső vita, úgy változtatta meg ezt az álláspontját először
3-500 ezer emberre, aztán pedig már azt írta tavaly nyáron és ősszel, hogy
ha az EU évi 300 ezer embert befogadna rendezett és biztonságos módon, akkor a
valódi menekültek látnák, hogy van esélyük célba érni, és nem illegális utakon
próbálkoznának, ami megfosztja őket a legális belépés esélyétől. 3.
Kilencmillió forint segély minden migránsnak Tény: ez is a 2015-ös írásából
van. Ott azt vetette fel, hogy az EU-nak 15 ezer eurót kellene biztosítania
menekültenként (azaz nem a menekülteknek) két éven át (ez összesen 30 ezer
euró, ami 9 millió forint), hogy az oktatási-lakhatási-egészségügyi
költségeiket fedezzék, ezzel egyúttal a befogadást vonzóbbá tegyék a
tagállamoknak. Az említett 2016-os írásában ez már nincs benne, és úgy
fogalmaz, hogy évi 30 milliárd euró kell az egész menekültügyi rendszerre. Ön
mit gondol erről? • Azt, hogy a kormány hülyének nézi a választókat, és
hazudik • Azt, hogy a Soros egy hülye, egyetlen migráns se jöjjön ide • Soros
is hülyeséget mond, a választók is hülyék, úgyhogy ez a szpot tökéletesre
sikeredett. • KOMMENT Beindultak az új sorosozósak és ez a harc lesz a
végső, elvtársak. • Ha netalán ujságiró lennék a kövekező cimket
dobnám a fejlécre • Soros az első számu közellensége hazánk sőt az
egész világmindenségnak de a magyar nemzeti konzultáció hatására már az
utolsókat rugja • Kifogyott a voltt tanoncainak /akikért anyyi áldozato
hozott/, az Antisoros lufitartaléka /de embersége is/ és krizishelyzet állt
elő.De ilyen esetekben nem normális dolog hogy egy 88 évs öreg embert
plakátolok a népem amugyis szegényes zsebének költségére egy olyan öreg zsidó
embert akinek az egyik lába már a2x1 méteres gödör szélén lóg és aki ha meghal
még fel sem kell öltöztteni mert vallása szokása szerint csak egy lepedőbe
temetik el.Azoknak akik pedig juttatásaiért álltak sorba imádkozni sem kell. •
Már korán reggel szólnak a harci kürtök az egész országban a sorakozás helyet
“sorosozásra” késztetnek hisz hadi állapotban van az ország.Minden magyar
hazafinak sorosozni kell.Ahelyzet kórosan hasonlit azokra az időkre amikor
Sztálin elvtárs elhunyt .Kinek a történelmi számláján fog ez szerepelni ,hogy
egy felvilágosodott értelmes népet egy elmebajos kommandós a diliházba
vezényel. • Vagy az baj hogy landol a repülőnk és nagy a kapkodás és
kilesz a hibás Klein a libás. • Kedves barátaim a gágogás ugy sem kerül el
senkit mert ennek az öregnek több pénze és esze van mint egész zenekarotoknak és
előbb utóbb szemet kaptok mint a dugott libák. • Imádkozzatok hogy a Úr a
nagy csata közepette el ne vegye tőletek mert vége lesz a dinom dánomnak.
Beindultak az új sorosozósak-z a harclsz a végső •
Bauer Béla>Imre Bencze KEDVES IMRE Hosszú évtizedek teltek
el azoktól a napoktól amikor is a Radnai havasok,Gutin,Füred,Mogosa,Puzdra
ösvényeit,lélekzetelállitó kaptatóit olykor legyőzhetetlen akadályain
próbálgattuk fiatal éveink erejét és kitartartását bizonyitani főként a
saját magunk küzdelmess magányában vagy együtt barátainkkal. A történelem
vasfogai szétdarabolták szilárd egységühket és az áporodott idelogiák bozótjába
kergettek bennünket.Hamis próféták és prókátorork porlasztanak
bennünket,meghazudtolva hazai szikláink tömnbjeit.Mi terméztbarátok akikket
megedzett a küzdelem hitben,jellemben,kitartásban olykor a megpróbáltatások
mindenféle küszöbét átlépetve velünk. A piaci prédikátorróok szétzilálták
érdemleges eszmevilágunkat és mindennemü eszköztárukkal be akarták cserkászni
emberi gondolkodásmódunk tisztaságát megroppantva hites barátságokat.A mi
generációnkon sajnos vgigszántottak a lülönböző erkölcsi értékeket
képviselő hatalmak . Kedves Imre !! Örvendek hogy a mi barátságunk nem a
mulandó olykor sanyaru világrendjén örzi értékeitt hanem az emlékeink emberi
méltóságán. Üdvözöl Béla
ANGELA MERKEL AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK LÉTREHOZÁSÁNAK REMÉNYSÉGE
. Amikor a német politika színterén megjelent a német nép szuverén történelmi
akaratának megfelelően, ez a törékeny asszony
egyszerű,tisztességes,emberközeln élő valaki a maga mély humánumával
amivel beborította egész Európát nem gondolta senki hogy ki tud bányászni
magából annyi energát hogy méltó utódja lesz nagy ellődeinek Adenauer és
Kohl kancellároknak Ma Merkel győzelmével tapintható valóssággá válthat
egy olyan történelmi mozzanat ami Adenauer kancellár álmát valósággá alakitja
az „Egyesült Európai Államok” létrehozását .Meg vagyok győződve hogy
megtalálja a nemzetállamok kishitüségének,az áldemokráciák szemétdombjain
hatalmaskodó hitványainak átlátható társadalmi kényzerhelyzeteinek feloldását.
Nem a fegyverek évezredes hangzavarával,nem a politika szennyes világának a
teregetésével,nem az emberi gyarlóságok még most is fennálló özönével ,hanem az
alkotó munka tisztességével amit a saját népe már bizonyitott egy hosszu
történelmi folyamat meggyőző erejével.Ő bizonyitotta és vitte
győzelemre a világ jobbik felének a lelkiismeretét. Ő adott otthont
szenvedő embertársainak ,bizonyítva ezzel hogy nem a német nép volt a kegyetlen
hanem az ideológiák veszettjei mindenkori sajátos eszközeivel a hatalomra éhes
elmebetegek. A nemzetközi politika gunytárgyává avatták a keresztény hitüket is
megtagadó hatalmaskodók,akik még ma is a tájékozatlam tömeg torkán gyömöszölik
a személyére szabott gyülöletet. És a sok káromlás és átok közepette is
eltűri egy magasabb cél érdekében hogy hazája Európa “fejőstehene”
legyen mig a egyesek maffia hálózatba szervezkedve csak a demokráciáról
huhognak és a zsebüket tömik most már minden képzeletet felülmúló mértékben.
Számos aljas, diplomácában disszonáns kórusmü hangzavarát kellett túlélje
/közte a mi” hálaadásunkat” is/de az Úr kárpótolta érte, újra pajzsára emelte a
námet népmek és eguuttal Európának is.
HISZÜNK IS MEG NEM IS
….
Sajnos a poltitika egyre agresszivebben settentenkdik be az egyény intim
hitéletébe.Tagadhatatlan hogy a történelem folymán szInte állandó jelleggel
éltük meg ezt a társadalmi kényszerhelyzetet.Úgy tünik hogy egyre
gátlástalanabbul döngetik az egyház erkölcsi alappilléreit ,minimalizálva
ezeket -pl a Tiz parancsolat a biblia,az Úr földi helytartójának eddig
rendithettlen egyházi hatalmát..Az Isten házábn vitathatatlan politikai
propaganda hadjáratok hangzanak el szószékekről.Egyesek ahelyett hogy az
egyház tisztességét , hitélének alappilléreit a tizparancsolatot élnék meg,vagy
mindennapjaik, való életünk, hitmagyarázatát végez nék,elkoborolnak a politikai
és gazdasági öszefonódások ellenőrizhetetlen berkeibe.Főpapok
ostromolják a Szent atya hites intézkedéseit.emberközelben élő felfogását,
az emberi isztesség és szolidaritás élő példáit. Vajon meddig.!!!
Bauer Béla>Imre Bencze KEDVES IMRE !!
Illdet;ktelennek
tartom magam akár töténelmi,vallási,faji vagy aktuálpolitikai manipulációkban
való részvételre.Főként a jelen korban lezajló emberjogi kérdéskör mikéntjére
való tekintettel/menekült status,vagy népvándorlás/Ezzel a magatartással nem
vagyok egydül hiszen számos nemzetközi fórum evődik a kérdés megoldásának
módozatairól.Erről az ellenmondásos történelmi időszakról egy
utánozhatatlan drámai kép rögzül még ma is emlékezetében-a tenger vizének
felszinén lebegő tetemek sokaságának képe. Nincs az az érzlmi töltetü
vélemény alkotás ami el tudna tériteni keresztényi és orvosi hitem
meggyőződésétől akár ez egybeesik vagy nem mások érveléseivel.
Üdvözöl Béla.
AKTUÁLIS !!! A VILÁGIRODALOM EGYIK LEGSZEBB VERSE SZÓZAT
Vörösmarty M ihály Hazádnak rendületlenûl Légy híve, oh magyar; Bölcsõd az s
majdan sírod is, mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivûl Nincsen számodra
hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen
annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hõs Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak
karjai. Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A
hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva
bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran
kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” Az nem lehet, hogy annyi
szív Hiába onta vért, S keservben annyi hû kebel Szakadt meg a honért. Az nem
lehet, hogy ész, erõ És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly
alatt. Még jõni kell, még jõni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán. Vagy jõni fog, ha jõni kell, A nagyszerû halál, Hol a
temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sûlyed el, Népek
veszik körûl, S az ember millióinak Szemében gyászköny ûl. Légy híve
rendületlenûl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetõd, s ha elbukál, Hantjával ez
takar. A nagy világon e kivûl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors
keze: Itt élned, halnod kell.
MÁR ISMÉT MEGERŐSZAKOLTÁK MAGYARORSZÁGOT EZ A
SZOKATLAN DIPLOMÁCIAI KIFEJEZÉS HANGZOTT EL A MAGYAR ÁLLAMFŐ SZÁJÁBÓL
MINDEN EGYÉBB UTALÁSKÉP NÉLKÜL ARRA VONATKOZÓAN HOGY KIK,MIKOR,MIÉRT HATOTTÁK
EZT VÉGRE. A bigott megalomániás kekeckedésről tesznek emlilitést a a
nemzetközi hirforrások.A közvéleményt meglepte a drámai bejelentés.Mert akiknek
minimális történelmi iemereteik vannak azok tisztában vannak azzal milyen és
mennyi történelmi áldozatot hozott a magyar nemzet hogy a müvelt Európa tisztes
részese legyen.Akik nem olvassák el Nemeskürty István-MEDDIG VÁRJUNK?? címü
történelmi munkáját talán nehezen is fognak eligazodni.Az állandó külső
ellenségkép keresésünk a történelmünk folyamán valamint a belső egymásnak
feszülések a dicsfényért a hatalom birtoklásáért az árulások történelmi
vétkeiért kell ma is vezekelnünk. Hogy az itélkező már 1ooo évvel
ezelőtt négyfelé daraboltatta hites testvérét-/megjegyzem hogy VAJK is
rövid idővel előtte még pogány volt- vajon akkor nem a hatalomért
ölte meg Koppányt az édes testvérét-hogy 6o.ooo magyar testvérüket gyilkolták
egyetlen indokkal-hogy pogányok akartak maradni és nem akarták felvenni az igaz
hitet,hogy Vazulnak László király bátyjának kiégették a szemét /hogy
megvakuljon/és mindezek után László kérte a Szentszéktől a tettes István,
szentté avatását .mindezeket egyik napról a másikra Hiába voltak a vesztes
háborúk a nyomor, a majdnem mindenkit érintő mérhetetlen szenvedés a
–NEMZET DICSŐSÉGES TÖRTÉNELME- ismét fel lett tupírozva az éppen aktuális
álhősökkel. Közben maradtak és új értékeket kaptak a –történelmi nemzeti
regék-meg sem említve a nagy nemzeti történelmi tragédiákat,és mind
emellett,rózsaszinű álmokat szövögetünk ahelyett hogy dolgoznánk,alkotnánk
mint a nagvilág más népei. Mert ha tovább is ez a cselekvésvágv és érzelmi
töltet fog bennünket vezezérelni az erőszak hatalma tovább fog uralkodni.
A KÉTÉLTÜSéG KISÉRTÉSE Az 1936-1937-as években sok gondot okozott a
szülőknek azokra az időkre jellemző kényszerhelyzetekben, milyen
tannyelvü isolába irassák be gyermeküket.Egy román nyelvü elit iskolába vagy
egy szerényebb anagi keretek között müködő felekezeti magyar iskolába.Az
érvényesülés kisértése ami minden család feje felett lebegett mint állandó
kétkedő valóság,emésztette az akkori magyar kisebbség
lelkiismeretét.Számos esetben az érvényesülés egyenes könnyebben járható útját
járatták gyerekeikkel.Édesanyám Porcsalmi származásu magyar aszony volt akinek
nemzettudatát soha semmi és senki nem tudta megingatni.Bölcsessége már akkor
meghatározta sorsomat és belátható jövőmet..Idézem szavait” A szó amit
előzör kiejtel,a betü amit először papirra vetsz a vers a dal amit
megtanulsz az az anyanyelved egész életedreszóló kincse.Ezzel a mindmáig
emlékezetes érvvel beiratott a szatmári Romai Katolikus Fiu Népiskolába.Hálás
vagyok Neki mert életem szellemiségét társadalmi rendjét és kilátádait döntötte
el .Mert a családi kör,az iskolatársak,barátk nem a “janicsár „mentalitást,
szellemiséget hanem egy egyirányu szellemiséggel és csodálatos kulturával
ajándékozott meg aminek mindmáig müvelője vagyok. Azok akik nem élték meg
családjuk, közösségük,nyanyelvük,kulturájuk sajátos élményanyagát elvsztették
emberi létük egy pótolhatatlem élményét.Megtanitott a élet hogy senki sorsa
felett nincs jogunk pálcát törni nem is ez a célja az irásomnak. Nem a
“cimzetes nemzeti hőbörgés” a mondanivalóm hanem annak a nyugalomnak az
öröme az ami egy egész életemen át körülölelt.
„ÜGYES VAGY
” A
Facebook birodalmában, ahol minden lehetséges és lehetttlebnek tünő
társadalmi igénnyel találkozol nem szólva a commentek számos
szertelenségével.amik próbára teszik a türőképességed határait is
.Főként az olykor vulgárisig fajuló úgymond élménycserék agresziv alpári
stilusa uralja a párbeszédet.Aztán megszokod és a kulturálatlan megjegyzések
szinte észrevétlenül átcikkannak a dobhártyádon.”Mindenki azzal vonul amije van
“fakad belőled az érvelés, és a saját értékitéleted szerint dobja azokat a
szellemiségünk nivójának megfelelő kukájába. Gyerekkoromban sokszor de még
manapság is olykor olvasom személyemre szabva egyesek véleményét “Öndicséret
gyalázat!”. Szinte már elgondolkoztatott hogy helyes hullámhosszon állok-e. Egy
jó barátom egyszer ezt mondta: “olyan jól tudsz dicsérni!”. Csak azért, mert
amikor valamit megvalósított, vagy mesélt magáról és felismertem a tetteiben a
teljesítményt, ki tudtam mondani: “Ügyes vagy!”. Látni magadat objektíven és
felfedezni az alkotásod és a kitüzött célod vrejtékes máunkájának értékét,
eloszlanak kételyeid is.. Gondold végig, hány embernek mondtad az utóbbi egy
évben: “Ügyes vagy”? Ezt üzenteNekem több tizmillió látogatóm a N.E.T.ena a
világ 216 orségából,Miért ne hidjek nekik??
ÉLETMÜVEM HELYE A NAGYVILÁGBAN
….
-MOTTO- “Az alkotási kényszer szellemiségének’jegyében éltem meg életem szinte
minden napját hol senyvesztő napok ,hol apró örömök árnyékában” Amikor
kezembe adták az “Orvostudományok Doktora” tisztes címét elsőnek Szatmár
megye orvostörtrénelében a fellobbanó öröm áradat abban a tudatban éltetett
hogy elvégeztem orvosi és emberi létem legjelentősebb feladatát.Még csak a
remény csirája sem éledezett bennem hogy egy olyan munka vár még rám ami
körbejárja a világot és sok gyermekéért aggódó anya hálájának leszek
részese.Mert mit mondhat az ember amikor már több tizmillió látogatót jelez a
világ 216 országából a Profil,Feedjit,Stat Counter regisztrációs rendszere az
internetnek.Mindez bizonyitja azt a tényt hogy a világ összmagyarsága
/anyaország,kárpátmedence. és a világ minden sarkából érezték a segitő
szándékot főként a létük vasfogaiba szoritott ráutaltak. Evés közben jön
meg az étvágy…Látva számos alkotó előd példáját ezek meggyőztek hogy
az alkotás szelleme szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy az alkotás nem
csak az ismert, érinthető és érzékelhető személyekről szól az
alkotott érték minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondlatokról,a
hivatástudat feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi
ténykedéséről. Mindennemü alkotó munkának, kell legyen egy érthető
értékelhető háttere amit az érdeklődők kevésbbé tájékozott
rétegeinek kötelezően el kell magyarázni-Ezt a küldetést teljesitettem én
alkotásomban. Hozzákezdtem orvosi létem egy nagy,felejthetetlen érzelmi
megéléséhez a” Képes Gyermekgondozási Enciklopédia” megirásához/21 ezer
oldal-7234 foto,6998 dokument/ami ugy terjedelemben mint tartalomban
egyedüllálló alkottás a gyermekgyógyászati világirodalomban.- Nagy öröm tölt el
és boldog vagyok hogy megirtam és hosszantartó értéket alkottam az
édesanyáknak,családoknak olykor a sors által rájukszabott nehéz helyzetükben.
Nem az önmutogatás kényszere a pályafutásom alkonyán,hanem életem harmóniájának
és tisztességes elszámolásának a gondja kényszeritette ki belőlem,hogy a
hivatásomnak szentelt érdemleges és kézzelfogható tények felmérését végezzem
el, elektrónikus eszköztárral ,életem alkotó munkájáról. AMIKET LEIROK ÉLETEM
ÉRDEMLEGES ESEMÉNYEI VOLTAK.ÖRÖMÖK ÉS KÜZDELMES NAPOK EMLÉKEI. A CSALÁDOMNAK ÉS
FÖLDIEIMNEK SZÓL EZ A IRÁS, AKIKNEK EREDŐJE ÉS ELSZÁMOLÓJA VAGYOK.. .
Ők Itéljék meg a munkám értékét azok által, akiknek bármilyen természetü
javára szolgál.!!Talán egyesek a tudomány kirakatába helyesnék ezt a
teljesitményt de jómagam egy sigitő kéz melgét ajánlom minden édesanyának
olyan tisztelettel ésmegbecsüléssel, amit csak egy anya kaphat.
SZATMÁRNÉMETI-2O17-SZEPTEMBER-14-ÉN DR.BAUER BÉLA A MAROSVÁSÁRHELYI
ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM GYÉMÁNT DIPLOMÁS ORVOSA
NINCSEN PÉNZEM SE DOHÁNYOM, SEM KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGOM, DE VAN NÉKEM,DE
VAN NÉKEM IS EGY MAGYAR IGAZOLVÁNYOM
IVELÜNK VAGY HANYATLUNK
A
virgoncnak tünő fanatizált üdvhadsereg farizeus ábrázattal, de főként
minden anyagi és társadalmi jóval tömitve, hozsannázik hatalmának a mindent
átfogó teljesitményeiről.A XXI-dik század emberének kötelessége a józan
felmérés eszközeivel nemzetének társadalmi mikéntjéról számot vetni.A
döntő érvek egy ilyem megmérettetés alkalmával az emberi szabadságok és az
anyagi lét minőségével kezdődik. Európa töténelmében a magyar nemzet
elismert védnöke sőt olykor jelentős véráldozatokat hozó pajzsra
emelt nemzete volt ennek a világkulturát alkotó és örző földrésznek.A mai
magyar társadalom hemzseg a balkáni szellemü politikai imbolygó
kötéltáncosoktól, az általunk kitermelt pávatáncosoktól,a dakota mondások bölcselkedéseitől
Ez a merőben deviált szellemiség beültetése az ezeréves magyar közéleti
felfogás kereteibe és ennek kivetitése a nemzetközi tudatvilágba
érezhetően rombolta erkölcsiségünk méltányosságát. A százados
hagyományteremtő “dolgos magyar kéz „értékei lassan elmosódnak a mai
öldöklő gazdasági világversenyekben és elvesznek az idgen ipari
versengések bozótjában.Felszámolták a magyar ipar életterét és kiszolgáltatták
, állami kedvezményeket is ajándékozva az idegen beruházásoknak valamint a
szégyentelen bérezés rendszerét hátrányait is elnézve. A páratlan méretü
kivándorlás egy jobb élet reményében valamint az önkényes hatalom tulkapásait
minősitve, letarolta a magyar munkaerőpiac lehetőségeit ugy mint
az alkotás optimális életkorát mint minőségét tekintve. Foghijas és
szégyentelen felcicomázott statisztikai adatokkal, még a tőlünk messze
lemaradt környező országk is áléptek már rajtunk.A hatalom próbálja a
diktátumok erejével álcázni a létező valóságokat a mindennemü
elégedetlenségek csillapitására. A duhaij hatalomhajhászás az esetleges
ellenvélemények minden eszköztárat felszámolva megsemmisitik a demokrácia
alapelveit,számos esetben szembefordulva egy egész világrenddel. Az egyéni
megfellebezhetetlen, számos esetben kóros indulatokkal telitett,öncélú intézkedésekkel
az egész világ diplomáciai értékeit nem egyszer parlagi módon.. A
„morzsaszórás” politikáját alkalmazva élesztjük ujra a tanügy és egészségügy
mérhetetlen nyomoruságos müködését. Ezek már nem egy nemzet ivelésének a
tartozékai hanem a hanyatás vagy mondhatnánk egy megviselt nemzet kilábalásának
követelményei.
TANONÉVEIM A SZATMÁRI LÜKŐ BÉLA KÓRHÁZBAN
A
szatmári közkórházban mint ,mindenes tanuló vagy tájékozott kórházi küldönc
szerepeltem a személyzet köztudatában Saját becsületes belátásom szerint csak
tanulmányoztam és ismerkedtem a kórházi élet belső világával és közben
pofátlnul loptam a mestereimtől a szakmát. Ahol aztán a legjobban éreztem
magam az a sebészeti osztály volt ahol az emberi lét feszítő
élményeiről és a hivatásom gyakorlati világának számos vetületére
bukkantam. Itt adták kezembe az első szikét hogy megnyissak egy
tályogot,itt láttam el az első kissebészeti feladatokat amiket nagy
szorgalommal jegyeztem be a gyakorló füzetembe,amit aztán tanitómesteremnek
Professzor Dr.Mátyás Mátyásnak a marosváséhelyi sebészti klinika világhírü
sebészének bemutattam. A színfalak mögötti szereposztásban úgy fogtam fel az
ottan megismert hangulatot mint a dráma, az emberi küzdelem, a szenvedés, a
szellemi irónia egy felszabadult érzésvilág és bő humorérzék egyvelegét.
Gondolom hogy e nélkül nem is lehet azt a minden szempontból embert
emésztő,embert próbáló légkört elviselni Rövid időn belül az osztály
intim embere lettem a szó legkiterjedtebb értelmében A megbízatásaimból eredő
feladataim akarva nem akarva mindenkiről tudtam mindent ami az “édes élet”
csínját binját illeti. A kórház személyzeti osztálya kutya-füle volt az én
személyzeti tájékozottságomhoz képest. De voltak azért nekem is szépemlékű
pillanatain a sebész gárdával. Abban az időben nem voltak taxik ne adj
isten magán gépkocsik és a személyzet inkább fiákerekkel közlekedett. A kórház
előtt sorban várakoztak a fiákeresek a főorvosokra és kórháznak külön
–lócitrom –eltakarítója is volt. Lévén az –intim -embere a sebészetnek én
bonyolítottam a fiákeres szállítását a sebészeknek mégpedig a
Pannóniába/Dacia/vendéglőbe. Mert kötelezően oda tartott az egész
társaság, főként nyári szezonban azzal a céllal hogy pótolják a
műtétek közben elvesztett folyadékmennyiséget egy két pohár hideg sörrel.
Két stabil fiákeresem volt. Az egyik a Törekvés drukker –a kancsi Sarkadi
Guszti akinek legalább 2oo darabból álló kalap gyűjteménye volt,a másik
Éles Jani bácsi. Család tag voltam a sebészeten velük kellett tartsak. Engem
felültettek a fiákeres mellé a bakra és ezzel az aktussal egy új becenevet
kaptam,a Pótfiákeres-jelzőt rám biggyesztve. Csak azt nem tudtam felfogni
hogy hogyan tudtak olyan rövid idő alatt annyi férfi zsiványságot
elmondani, amiket akarva nem akarva nekem is meg kellett emésztenem és egyúttal
egy kicsit beletanulnom. A vendéglőben már nem volt becézgetés.ott már én
is kliens voltam és egy kicsit már sebésznek éreztem magam. Egyúttal arra is
megtanítottak hogy a friss hideg víz a legjobb ital. De miért inná az ember
midig a legjobbat amikor létezik a drága finom hideg sör. A
Bauer Béla>Puskás Csaba
KEDVES
CSABIKÁM !! Köszönöm szerető és meghagtóan emékező soraidat.”Mert a
szeretet még napjainkban is mindent felül r”. Béla bátyád
EMLÉKTÁR A SZENT JÓZSEF-GYERMEKREHABILITÁCIÓS KÖZPONT LÉTREHOZÁSA
. 1991-ben Nagyméltóságú és Főtisztelendő REIZER PÁL, Szatmár megye
püspöke,személyesen felkért hogy legyek segítségére mint orvosi szakmai és
szervezési projektvezető egy olyan intézmény létrehozásában amelyik a
sérült gyermekek korai rehabilitációjával foglalkozik. Megjegyzem hogy ez lett
később az első ilyen jellegü létesítmény Romániaban,sőt
Kelet-európának ezen a részén. Az anyagi alapot a Német Gazdasági Minisztérium
és a FREIBURG-i CARITASZ finanszírozta,majdnem 1 milió német márka költséggel.
Abban az időben/a változás után/ a szatmári városi kórház választott
igazgatója és osztályvezető főorvosa voltam ami rengeteg gonddal és
mondanom se kell hatalmas felelősséggel járt,de ez a felkérés olyan
méltányosan kitüntető és szívhez szóló volt hogy azonnal elfogadtam.Még
abban az esztendőben ünnepélyes keretek között megtörtént az
alapkőletétel amit a Püspök Úr cerebrált ,és hozzákezdtünk az intézet
tervezéséhez a Freiburgi Karitász központ szakembereivel,valamint a helyi
Karitász által megnevezett tervező csoporttal élükön a Megyei Tervező
Intézet vezetőjével,jó barátommal FLORESCU RADU tervező mérnökkel,aki
ma Hollandiában él.,és AMIK GÁBORRAL a helyi caritas gazdasági igazgatójával. A
munkálatok három esztendeig tartottak,aminek utána is kulcsrakészen átadtuk az
intézményt,amelynek rövid ideig az igazgatója is voltam. Meg kell jegyeznem
hogy nagyon nehéz volt megoldani a szakszemélyzet verbuválását mert ilyen
jellegű intézmény nem működött az országban,következményképpen ilyen
irányú szakképzés sem folyt. Amit személyes érdemnek tartok hogy sikerült a
végén kb egy 2o személyes Team mel Németországba menni,és neves intézményekben
mint pl- Freiburg,Passau,Darmstadt,Landau,Stuttgart-i rehabilitációs
intézetekben az induláshoz a megfelelő előképzést megszerezni, Számos
,önzetlen,értelmes ember munkájának gyümölcseként született meg ez a nemzetközi
mércével is mérhető,modern intézmény. Jellegét,működési koncepcióját
tekintve európai értékrendü,első és egyedi létesítmény nálunk az országban.
Mély baráti szeretettel és tisztelettel emlékezek meg AMIK GÁBOR -ról aki
eltávozott közülünk de akinek emlékét nem szabad elfelejteni mert annyi hittel
és emberi méltányossággal,önfeláldozással végezte csapatunkban munkáját amit
csak az tud értékelni aki részese volt ennek a nemes tevékenységének. Dr.Bauer
Béla
GONDOLKODÓ
AKTUÁLIS !!! Petőfi Sándor - NEMZETI DAL Talpra m
agyar,
hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a
kérdés, válasszatok! � A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem
leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon
éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha
kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A
magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok
tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit
rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink
leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok
istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 1848.
március 13.)
COMMENT Még el sem csitult az új csatákra hívő trombita
harsogás a Petike szájából, az újabb csatakiáltára egy néhány órán belül
megérkezett a lesújtó válasz a német belügyminiszter részéről ami igy
hangzott-meg kell vonni Magyarországtól az európai pénztámogatássokat mert a
mindenféle kekeckedéseivel meg akarja bontani a összeurópai egység
megvalősiását.Ez egy nyilvánvaló bekeményitése a német politikai irányzat
magyarországgal szemben ami csak előnytelen változásokat hozhat a magyar
népnek. Miután végigsepertük a világpolitika szinpadát az “ugri-bugri\” és
“pávatánc” puerilis diplomáciájával nemzetünkre boritva egy civilizált világ
elmarasztalását a C.E.Ú valmint a “Menekült “üggyel kapscolatban számos esetben
jogos felháborodást váltottunk ki úgy a civil társadalmak mint a nemzetközi
fórumok részéről.Két év csatározás után felmérve az oktondi álláspontunkat
mindkét esetben a nemzetközi jogi fórumok elmarasztaltak bennünket és a
társadalom szégyenpadjára ültették Magyarországot,nem csak a politikai
vezetést, hanem a magyar népet is.Mindezt azért mert tétlenül végignézte a
féktelen gyülöletkeltést,és évezredes törekvéseinek megvalósitását
becsmérlő propaganda hadjáratát. Hiába volt a politkai hisztériakeltés
minden költséges eszközének bevetése de mindenek előtt az antihumánum,a
gyülöletkeltés a társadalom barázdáinak mélyitése a civilizált jobbik fele a
világnak máskép döntött. Ha mmindezekre még ráaggatjuk az úgynevezett “keleti
nyitás szaloncukorkáit” is, kikerekedik egy nép ezeréves küzdelmeinek a
csődje. “Táskahordó Peti “akit egyesek most már a nemzetközi diploácia
elitjeinek soraiba helyeznek,aki már minden európai sőt világ politikussal
parlagi kifejezéseivel felmosatta a padlót még a Vezir kijelntáse előtt
kimondta hogy “az igazi csata most kezdődik” Ez a kijelentés mindenkt
kiváncsivá tett.Miről lehet itt szó??A keleti tömbhöz való
csatlakozáshoz,tikos fegyver bevetéséról,Petike egy ujabb diplomáciájánaka
világrenditő bejegyzésére,vagy netán Észak Korea dramaturgiáját akarják
eljátszatni velünk.Mert az agyrémek még mindig szabadon lengenek a fejünk
felett. TROMBITA HARSOG,DOB PEREG,KÉSZ A CSATÁRA A SEREG .ÉN MÁR
MGISMÉTLŐDŐEN ELŐRELÁTOM A VESZTESEK SORSÁT. Mert Petike már
gyermekkoában megtanulhatta volna hogy a szélllel szembe pisilni nem lehet és
erről meg kellene győzni a főnökét is.!!!
KÖSZÖNET A CARITAS MEDICA-POLIKLINIKA/
jelen
pillanatban a WEST KLINIK- életem legnyugodtabb és legszeretteljesebb
munkahelye volt A megbecsülés,a segitőkészség az elismerés a munkám iránt
a kölcsönös tisztelet légkörében éltem a munkatársaim között. A Mindenható
megadta ezt a vigaszt,áldjon az Úr benneteket érte,kedves kollégáim,és
munkatársaim..Az elhasználódás elkerülhetetlen navalyáiközeőpette is érzem
segitő kezetek melegét ami manapság már ritkán fordul elő.A
bemutatott kép az orvosi redelőben készült ahol 14 évet dolgoztam.
GONDOLKODÓ
EMLÉKTÁR/1962/ Versenyvizsgával kerültem be Szatmárra a VASUTI RENDELŐ
INTÉZETBE/POLICLINICA C.F.R. mint
gyermekgyógyász,ahol
később az intézet igazgatója lettem. Sok továbbképzésen vettem részt ebben
az időben, főként fővárosi klinikákon és a helyi tudományos
életnek is aktív résztvevője voltam. Itt alakult ki az a pacientúrám ami
hosszú évtizedeken,mondhatni nemzedékeken át megtisztelt bizalmával Ebben az
időben közöltük, Dr.Etédy Jenő radiológus főorvossal a –Az epehólyag
és gyomor béltraktus szimultán radiológiai vizsgálatának módszertanát..
Ugyanerre az időre tevődik a patkóbél és epehólyag szerepének a
kutatása a krónikus hasi fájdalmak kórtanának a gyermekkorban,amit 3o éven át
folytattam. . Kiváló szellemiségű,kulturált és minden pillanatban készek a
jó humorú heccek kialakítására jó barátaim voltak,Dr.Czira Árpád és a politikai
nézeteiért sokat szenvedet becsületes,igaz román ember Dr.Ciortin Horaţiu-
Arra is büszke vagyok hogy mint becsületes embert a vasúti dolgozók is
szerettek,és nagyon sokan hozzám fordultak mindennapi gondjaikkal.
HAJSZÁLGYÖKEREK
DR.BAUER BÉLÁNAK a régi barátsággal Szatmárnémeti 1992 IX 12-én. DR.BURA
LÁSZLÓ- Újra átélem az 1992-es VÉNDIÁKTALÁKOZÓ napját,amikor Dr.Bura László a
Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanára
valamint volt igazgatója , mint volt osztálytársnak és barátnak dedikálta a
–Hajszálgyökerek című írását. Az elmúlt hónapban amikor a 6o-dik évi
érettségi találkozón ismét találkoztunk visszaemlékszem hogy milyen büszke
voltam , hogy földieím a XX-dik század azon kiemelkedő emberek közé
soroltak akik öregbítették az intézet hírnevét. A felsorolásban olyan nevek
mellett szerepelek akik munkájuk és emberi alkotókészségükkel hírnevet szereztek
városunknak,megyénknek. Az előbbi fejezetekben részletesen megemlítettem
ezeket. . Annak idején már 4o év gyakorló orvosi munka,nemzetközileg is
elismert tudományos és kutató munka állt mögöttem. De talán volt bennem egy
érzés hogy vajon méltó voltam –e egy ilyen rangos besorolásra. Történelmi
személyiségek, egyházfők, irodalmi kiválóságok, orvosok, tanárok,
ügyvédek, közéleti híress Mert ez tulajdonképpen Szatmár megyének a XX-dik
századi szellemi elitje volt. Nem tudom hogy 78 éves koromban,54 én orvosi ténykedés,tudományos
és kutató munka után a hivatás legmagasabb elismeréseit kivívva érdemleges-e
egy ilyen felsorolás közelébe kerülni Úgy gondolom hogy a LAUDÁCIÓ és a
CURRICULUM VITAE- ami a Pápai Páriz Fernc díj átadásakor elhangzott segít
mindenkinek a döntéshozatalban.
CSAK EGY KICSIT BOLONDOS. VAGY VALÓBAN ELGURULT A TABELETTÁJA
. Hadházy Ákos z L.M.P.alelnöke szeptember 5-én a Havas Henrik beszélgetős
müsorában az A.T.V. csatornán, kijelentette hogy a már nem csak a közbeszédben
hanem felsőbb politikai szinten is olyan vélemények hangzanak el amik azt
a gyanut vetik fel hogy a miniszterelnöknek egészséggyi problémái vannak.Ezért
egy parlamenti ülésen részletes felvilágositást fog kérni a már régen vitatott
kérdésről személyesen az érinttettől. Nem mindegy hogy ki vezet egy
repülőt vagy akár egy nemzetet. árnyalta a kérdést Hadházy.Hivatkozott a
fizikailag is észlelhető jellemző tünetekre amik hova tovább mind
gyakrabban észlelhetők a különböző részvételein Talán helyes lenne tájéoztatni
a köztudatot a betgségről,látleletekről,mindannyiunk megnyugtatásáraa
pilóta állapotáról. A BETEGSÉG NEM SZÉGYEN. A BETEGSÉG INTIM SZEMÉLYI ÜGY DE
CSAK ADDIG AMIG EZ NEM ÁRT A KÖZ ÉRDEKEINEK, NEM KUSZÁLJA ÖSSZE EGY NEMZET
JELENÉNEK ÉS JÖVŐJÉNEK NEMES ÉS IGAZSÁGOS ÉRTÉKRENDJÉT,VALAMINT
TISZTESSÉGÉT A VILÁG NÉPEI KÖZÖTT. A TÁRSADALOM MINDEN SZINTJÉN ALKOTMÁNYOS
KÖTELESSÉG AZ ALKALMATOSSÁGI ORVOSI VIZSGÁLATOK ELVÉGZÉSE. EGY ADOTT EGYÉN
TESTI ÉS ELME ÁLLAPOTÁRÓL TÁJÉKOZTATNI KELL A KÖZÖSSÉGET AMIBEN ÉL ÉS ESETLEG
AKIT VEZET. ENNEK A KÖTELESSÉGNEK AZ ELMULASZTÁSA TÖRVÉNYTELENSÉG AZ
ELLHALLGATÁS BÁRMILYEN FORMÁJA PEDIG BÜNRÉSZESSÉGNEK SZÁMIT. . A BETEGGEL NEM
CSAK EGYÜTTÉREZNI , HANEM SEGITENI IS KELL NEKI.
AZ IQ INTELIGENCIA TESZT ÉS A HATALOM MINŐSÉGE
.
Ebben a zavaros “hebe-hurgya” világban sokszor feltevődik bennünk a
kérdés-hogy nyelheti le a társadalmi aberráns megoldásokat annyi értelmes elme.
Hogy lehet az hogy egy hagyomáyosan magas intelegenciával rendelkező nép
talán a hatalom és a félelem árnyékában mindent megemészt . Ez az IQ teszt ami
kétségen kívül egy megbízható állapota egy adott személy szellemi képeségeinek
miért nem szerepel az egyén adottságainak kérdőivein.Az egyre gyarapodó
felháboritóan primitiv társadalmi kérdésfeltevésekben ott bujkál a szellemi korlátoltság
minden fokozata.Csak hápogunk a T.V. képernyőjén megszólaló egyes bárgyu
mondanivalókon. Kerüljük az IQ-tmint a szomszéd macskája patkánymérget. Mert
ugyebár vannak kis IQ-sokés nagy IQ-sok. Mert a hatalom és ennek IQ-kus
osszefüggései kezdenek köztémává válni amit előbb utóbb tisztázni kell
.Köelező IQ-us szürávizsgálatokat kell beiktatni hasonló módszertan
szerint mint a más termésetü nemzeti képesitési programoknál főként azokon
a szinteken ahol egy egész nép vagy nemzet sorsáról döntenek.Ma már a politika
zavaros világa a akorrupció melegágya lett. Van egy rossz megérzésem hogy
várakozáon felüli lesz a kis IQ-sok száma és elenyészően kevés a nagy
IQ-soké. Itt az ideje hogy mindenki az adottságai alpján foglalja el helyét a
társadalomban és nem az egyéni hatalmi döntések vagy a korrupció mindent
beágazó csápjai döntsék el és következésképpen egy nép szenvedje el a sokszor
illetéktelen korlátolt döntések következményeit.
Bauer Béla>Terezia Podolákné; KEDEVES TERIKE ÉS JÁNOS
!! Ézem hogy egy megkésett üzenetet küldök de mellékelve azzal a sok-sok
szerettel amit irántatok érzek, főként mióta Jánost megismertem és a
szatmári temető hantjai között rövid idő alatt”felismertük” egymás
szerető emberközeli világát.Szeretlek János mert az vagy aki vagy. Családunk
halkszavu hites szellemét hordozod magaddal,és a keresztet a válladon amire
jómagaam is kényszerülök. Terike!! Hálás vagyok mert ebben a megkerülhetetlen
ocsmány világban Te is ostromolod a csücsot,és jóhiszemü véleményeiddel
igazolod azokat az igazságokat amiért annyi ember küzd a maga módján.Soraimmal
nem akarom én a tudósoknak értelmét megfogni hanem a még ma is létező házi
cselédeknek az igazait feltárni okulásukra egy vén amatör firkász stilusában és
érzésvilágában. !!Kivánom nektek hogy a családotokkal együtt virradjatok szebb
hajnalokra!! Ólelellk benneteket szeretettel Podolák Juliska fia Béla
Egy “ botcsinálta firkász” vallomása
.
Személyes értékitéleteim vagy felhábvorodásaim amiknek helyet adok irásaimban
az emberi társadalmi tettek milyenségét szándékoznak a köz asztalárra
boritani.Személyreszólóan nem tisztem vitatkozni senkivel csak éppen a
társadalmilag bünös életvitelek kirivó erkölcsi kihágágok hiközlései viselnek
meg „ zsémbes” napjaimon.A szemérmetlen elvhajhászok és élvhajhászok és ezeknek
hazug ,tolvaj fogadott bérencei kergetnek el a betonfalig ahol mindig
megtopanaok mert nem vagyok hajlandó „a napraszabott szőrős hernyó
adagomat” elfogyasztani vagy csontos dobozomat mások áldozati asztalán
feláldozni.Iyenkor megszólalok akár indulatokat akár álmélkodásokat gerjesztek.
“LA LIBERTÉ
” A
egész emberiség történelmi multjának minden mozzanatához szoroan kötődik
az egyéni gondolkodásmódok színes világa. Decartes szavainak eszmevilágával
élek „Gondolkodom tehát vagyok” Minden érzelmi töredéke az emberiségnek ezért
epekedett-a szókimondás szabadságáért. A történelmi szókimondás joga lassan
valóssággá vált az egész világon.Az egysiku gondolatvilágban élők,eszméik
téves remdszerer;vel csak a világ rosszabbik felének véleményét tolmácsolják. A
meglehtősen hosszú ideg nemzeti szinten magunkkal vonszolt politikai
kabarévá alakitotti C.E.U ügy végén, bedobtuk a törölközőtt egy egész
világ rosszallása és a nemzetközi fórumok sorozatosan elmarasztaló
fejcsóválásának jogi kényszerhelyzetei alatt./a érvelésk tématikája rosszizü
politikai hangzavar keltés,egy találkozó kierőszakolása Trump-al,az
illiberális kondepciók felszámolása felsóoktatási fokon ,a hazafiság még ma is
elégtelen állapota/ ami csak egyesek privilégiuma hazánkban stb/A másként gondolkodó
világ minden tiltkozásunk ellenére megbuktatott bennünket,egy egész nép
pironkodása közepette. Ma reggel ugy gondolom hogy kibujt a szög a zsákból-az
Indez vezércikkében közli hogy Orbán Viktor Államigazgatásági Mesterképző
Egyetemet alapit a hazafisság képzése céljából .Ez egy egyedülálló
privilegizált csoportosulásu lesz az ország egy egysiku vezető rétegének.A
szelekció az auorier rendszer törvényein alapszik és müködési lételeme az
illiberális eszmék végső felszámolása. Ügy tünik hogy a hemzsegő jogászok
lojalitása már elégtelen a Vezirnek és kikotorja a minden egérjukba befurakodtt
ugynond jogvédőket.”2o23-tól csak az lehet vezető közszolga aki Orbán
kedvenc egyetemén végzett” rja az Index..Szeebb jövőt
barátaim,iratkozzatok be az Állantudományi Mesterképzés Egyetemérere ,aki meg
nem felel meg az előir követelményeknek mehet külföldre mososgatni.”
EGY TÚLÉLŐ KOMMENTJE TÓTH PÁL MIKLÓS KÖZÖLT KÉPÉHEZ. A SZATMÁRI VILLANYÓRA
ÉS TIVOLI VENDÉGLŐ. KÖSZÖNÖM A SZÁMUNKRA MÉG MINDIG ERKLYÉNEK SZÁMITÓ
EMLÉKET
. Szinte közhely volt a mindennapi mondanivalónkban ez a két szó. A villanyóra
a szatmáriak emléktárában nem csupán egy elektromos időmérő
szerkentyű volt, hanem egy mélyenszántó emlékeztető, olykor érzelmi
kötődésű találkozóhelye a fiatal társadalmi rétegnek de nemcsak
nekik. Egy abszolút biztos és félreérthetetlen megjelölési helye volt egy
randevúnak vagy akár más természetű találkozási lehetőségnek is.
Ahogyan a Csipler tánciskolában az Iparos Otthon épületében,minden táncot a
cserépkályhától kezdtünk , úgy a szövődő szerelmek és civódások
drámai szakítások helye olykor a sarki villanyóra volt. A villanyóra egyedi
értéke volt Szatmárnak az elektronikus érát megelőzően és a mobil
telefonok történelmi kavalkádja előtt . Az álldogálások, a hiábavaló
várakozások az imádottra, a szintén villanyóra melletti újságárus bódé
mellet,egy esetleges szégyenkező elvonulással mert nem jött el a várva,
várt és a beolvadás a korzó zsibongó tömegébe vigasztalást keresve. És a
villanyóra alatt az évszázados emléktároló korzó a szatmári fiatalság minden
esti majálisa, mindennapi öröme vagy szomorúsága. A háttérben Tojásnak a
világtalan de utólérhetetlen primásnak birodalma a “Tivoli „vendéglő a mindenkori
duhaj éjszkáink szentélye.
HAT ÉVTIZED SZÁMVETÉSE
-KÖZÉLETI
IRÁSAIM AZ ÉN ELEKTRÓNIKUS KALANDOM KÖTŐDÉSEK EGY WEB-LAP RÖVID TÖRTÉNETE
A SZATMÁRI KÓRHÁZAK TÖRTÉNETE KORAI GYERMEKKOROM KESERGŐI A
GYERMEKGYÓGYÁSZOK KATEKIZMUSA GYERMEKKORI PAJTÁSOM ÉS BARÁTOM PÁSKÁNDI GÉZA
EMLÉKBESZÉDEIM SORSTÁRSAK-A SORSTALANSÁGBAN A SZÜRKE VEREBEK EMLÉKEZÉSEIM
PÁSKÁNDIRÓL –
MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM -2O17-SZEPTEMBER- KOSZÖNŐ SZAVAK A”
GYÉMÁNT DIPLOMA” ÁTVÉTELÉNÉL
Ez
a Gyémánt dipoma merőben különbözik minden más eddigi
elismerésesemtől.különbözik elsősorban mert benne rejlik egy olyan
intézmény minden részelemének a törekvése ami a legtisztább emberi reményeket
tartalmazza.Egy olyan világhirü intézmény omladozó falain állunk amit a faji
megkülönböztetés és a feltupirozott nemzeti terjeszkedés öncélusásága
szorgalmaz Erdélyország népeinek rovására. Ez az életem nem egy megszokott
diplomája,ami eltérően minden más hivatalos irománytól az emberi létek hat
évtizedes hitét, nemes ténykedését igazolja amit a legcsodálatosasabb biológiai
lény a gyermek nehéz pillanataiban tudnak használni hozzáértő emberek Ez
nem egy meghamisitható vagy megvásárolható papír amit az emberi gyarlóságok
ajnározálására használható. Ez a sziv ,a lélek az értelem időtállüó
jegyzeztfüzete ami egyedülállóan csak a tiszta erkölcsü jószándéku emberi ténykedést
örzi. Ez a társadalmi törekkvések,egyedüli fényes okirata amihez nem
férkőzhet semminemü álnokság. Ez nem a hatalmi harcok ingoványos talaja
hanem egy egyenes út ami csak a céludatos cselekvés iránytüjét hordozza magával
Ez a fehér éjszakák,gyötrődések,szünni nem akaró ismerethelmaz
elsajátitásának a birodalma amit csak hites szándékkal lehet fehasználni.
Köszönöm Úram hogy megajándékoztal adományaiddal hogy méltányos tulajdonosa
lehetek ennek a páratlan emléknek, Részesisd legszebb és legigazabb áldásodban
a tanitóinkat, a hithü hallgatóinkat és mindazokat akik hozzájárultak
sorstársaink életet adó reményeihez
EGY MÉLTÁNYOS EMLÉKEZÉS EGY HITES BARÁTRA. LERM IMRE MÉRNÖK HALÁLÁNAK
ÉVFODULÓJA
. A szinte elviselhetetlen fájdalmas búcsúnak a hites emlékezés a tisztessége.
Emlékezek ma Rád Imrus,drága barátom mert a sors a búcsúzás méltányos
érzésvilágát kifejezni nem volt alkalmam a végzet hatalmának sürgető
parancsa miatt.Családod mérhetetlen féjdalmában osztozok.habár a vigasztalás
szavai nem uralhatják a fájdalom mérhetetlen méreteit. ly érzelmi nyomokat
örzök még ma is amikor a fülembe csengenek aggódó szavaid amiket egy sólyos
infarktus után amit átéltem gyógyitó irnak szémitottak -Bécikém nyujtsa a Úr
feléd segítő jobbját-.Az elmulás gongdolata a mi korunkban már
mindannyunkat kisért kevés örömmel de több aggodalommal számoltatja
háralévő napjaink számát és morzsoljuk azokat mint nagyanyáink a
rózsafüzéreiket. Ami barátságunk alappillére volt a közös erdet és közös sors.A
svábok hol szegényes öröme,hol történelmi drámája ami történelmileg megtépázta
sorainkat és a többi sérelem,a Pázmázmány Péter Királyi Katólikus Fügimnázium
pedaggusai,a jezsuita rendnek a hit és alkotásban nevelési koncepciüja és a
családjainból hozott szeretet és becsület erkölcsi rendet teremtő
hagyományai. .Ezek a tuldonságok helyeztek bennünket ennek a városnak tisztes
polgárai közé,minden emberui gyarlóságok ellenére. Drága Klárika és István Mi
veletek együtt őrizzzük Lerm Imre emberi értékeit és társadalmi
tisztességét. Hites barátod Bauer Béla
EMLÉKTĂR GYERMEKGYÓGYÁSZ TANONCOK A FŐVÁROSI FUNDENI
GYERMEKLINIKÁN,SZERETET ÉS MÉLYEN TISZTELT PROF.DR.GH.GOLDIȘ AKADÉMIKUSSAL
A KLINIKA VEZETŐJÉVEL./1966/
A HATVAN ÉV ORVSI TÉNYKEDÉSÉNEK ELSŐ NAPJA ÉS A TÖBBIEK
…... Vannak az ember életében olyan emlékképek amik kitörölhetetlenek maradnak
és egész életutadon elkisérnek olyan éles konturokkal ágyazódnak emlékezetedbe
mntha egy mai történés élő valósága állna előtted.Akkor még nem
sejted a sorsod kiszámithatatlan meglepetéseit amit számodra tartogat,alattomos
szándékait,előre nem látható megpróbáltatásait, egyszóval a küzdelmes
napokat igérő gyötrelmeit.1957.Szepterében érkeztem Kapnikbányára
első munkahelyemre.A késő délutániórákban érkeztem a helységbe ahol a
déli váltás munkásai lepték el a kanyargós hegyi utat. A bányászok szinte
egyforma öltözetükben ugy ahogyan a felvonóból kiszálltak gyalogosan indultak
hazafelé.Arcukat még megviseltebbé tette a verejtékkel átitatott lerakódott
porréteg.Nem tünt egy épületes képnek mert a szenvedést, a nyomort sugallta a
látvány. Az orvosi rendelő egy nagyon szerény külvárosi épület benyomását
keltette bennem.A rendelő fehér festéktől lekopott butorzata egy
rozsdásodó müszeres szekrény,a plafon repedező mészvakolata sem volt az
emberi kéz gondosságának előhirnöke Ami azért a legjobban meglepet egy
szépen előkészitett fehér köpenny mellet egy teljes bányászöltözék a
szokásos karbidlámpával és egy nagyobb méretü szürke vöröskereszttel ékesitett
elsősegélyt tartalmazó kelléktárral,ami azt a célt szolgálta hogy bányaszerencsétlenség
esetén minél gyorsabban tudjam magamra ölteni a kötelező öltözeket hogy
csatlakozzak a mentőcsapathoz. A vaságyas „hálószobám” ablakának támasztva
egy hosszu cserje volt, ami riasztóként szerepelt a sürgősségi estekben a
11 kilómáterhosszü helységben ahol gyalogszerrel kellet kimennem egy beteg
ellátására. /Részlet az Aklotás kényzere címü irásomból/ 5 éven keresztül
igyekeztem a lehetőségek és emberi helytállásomon keresztül gondozni
őket a születéstől az elmúlásig. A férfiak korai halálozása/5o év
körül/a szakmai ártalmak miatt/tuberkulózis/ a számtalan bányaszerencsétlenség
amík ,gyakran halálos kimenetelűek voltak, mind megannyit átélve az
“állandó elszámolási kényszer” hatása alatt éltem. Minden szerencsétlenséghez
le kellet menjek az önkéntes mentőcsapattal a föld fekete sötét rohadt
gyomrába, ahonnan soha nem lehetett tudni hogy van-e visszatérés.
Elsősegélynyújtás volt a feladatom,azok számára akik vagy
bányaomlás,robbanás sérültjei vagy áldozatai voltak. Ezek a leírhatatlan drámai
helyzetek sajnos gyakran megismétlődtek. Olykor amikor beöltözve a
mentőtársaim sajátos öltözékébe a tett helyére érkeztünk és megkezdtük a
mentési munkálatokat-a karbid lámpa-imbolygó fényénél mindig CRONIN-RÉZTÁBLA A
KAPU ALATT című műve jutott eszembe és arra gondoltam hogy a
helyzetek amit átéltem sokszor sokkal megrázóbb képet mutattak Ezek az emberek
magukban belenyugodtak az elmúlás gondolatába,,kemények,szókimondók
szavatartók,értékelték a feléjük nyújtott segítő kéz értékét és rangját Ez
a hely volt életem legtanulságosabb iskolája,itt okultam a legtöbbet az emberi
küzdelem,becsület,az adott szó kimondott értékéről és a szolidaritás
legszebb példáiból.. Tanúja voltam a drámaí emberi sorsoknak, a vigasztalanság
határain mozgó kilátástalanságból való kilábalások számos példájának. Sors és
jellemformáló volt az életemben ez az élményanyag.
EMLÉKEZZÜNK ALKOTÓINK TISZTESSÉGÉRE. DR .MTARU MIRCEA A SZATÁR MEGYEI KLÓRHÁZ
BŐRGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYÁNAK OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSA Egy másik
kiválósága Szatmár megye orvos történelmének DR.MITARU MIRCEA
osztályvezető főorvos a bőrgyógyászaton,aki egyetemi karriert
áldozott fel a kolozsvári klinikán, ahol a tanszékvezető hely várományosa
volt. Kiváló szakember,a tudományos munkáért mindent feláldozó,az azt
művelő kollégák tisztelője volt. Ilyen minőségben a gyermek
és bőr gyógyászat határfelületein mozgó kórképekről számos tudományos
közleményünk volt. Egyesek önhitt/meg lett volna rá az oka/távolság tartó
embernek tartották,pedig távolról se volt így. Mint két gyermekének kezelő
orvosa sokat megfordultam a házukban,és mindvégig meghitt baráti
beszélgetéseket folytattunk mind amellett hogy kemény román ember volt. A
francia orvosi iskola követője volt,igen kiváló irodalmi tájékozottsággal
francia nyelven. Ő juttatott hozzá a bőrgyógyászati világirodalom
egyik bibliájához a –DEGOS- által szerkesztett-mise en jour- tankönyvhöz.
Tőle kaptam dedikálva nevemre azt a német kiadású gyermekgyógyászati
tankönyvet-/M.PFAUNDLER-Kinderheilkunde/ amit AXENTE IANCU a kolozsvári gyermekklinika
vezetője forditott román nyelvre és oktatta belőle a hallgatókat-
CSAK ÜLÜNK ÉS MESÉLÜNK
…
Áporodott müsorokat zúditanak a különböző T.v csaornák a csontos
dobozunkba minden este , hol silány nivójú szócsépeléssel a társadalmi élet
visszáságairól, hol nivótlan politikai propagandával előkészitett
agitátorok hangodkodásai miatt kell elzárni a készüléket.A fő téma azonban
majdnem mindig a hatalom, a lopás, és az igazságszolgátatás hátborzongató
rémálmokba illő történések sorozatai vannak napirenden /még bilincs
csörgés is behallszik a studióba/ szinte már a tele-novellák kulturszintjét
majmolva. Egy befogadó emberi értelem már nem türi a zsibvásári hangulatot és
hangos káromkodás közepette elzárja a készüléket.De állandó téma a jog és
korrupció cseles feltálalásokban ,igénybe véve a szegény emberek
agytekervényeinek maradékait is amik az elmult politikai küzdelmek után még
talpon maradtak.Ahogy jobban odafigyelek azt észlelem hogy a mesélő
ülnökök vagy ügynökök általában kiszuperált jogi szakemberek,vagy lebukott vagy
hitelüket vesztett politikai prostiuáltak.A müsörvezető “visitós” hölgyek
pedig azt a benyomást keltik magukról hogy diplomáciai tanulmányokat folytattak
külföldön. Az észlelés törvénye megköveteli hogy tedd fel magadban a
kérdést-hogy ebből a hemzsegő jogvédő társaságból miért nem
távoznak külföldre/beleértve az egész ország vezető rétegét is/-Miért csak
a tudósok, a magas kőpzettségü szakemberek,informatikusok,orvosok,mérnökök
stb azok akiknek kellő itélőképességük van hand-bandázás felimerésében.
és egy tisztes emberi lét reményében. Mi meg maradunk a hemzsgő
erkölcstelenül magas bérrel jutalmazott végrehajtókkal akik egy idő után
szintén csak az „ülók és mesélek” játék változatait fogják gyakorolni.
EGY BARÁT TISZTELGÉSE EMLÉKED ELŐTT,- ÉLETÉ
ALKONYÁNAK
SÜRÜJÉBŐL. Talán nem illene hogy egy akármilyen halandó, a 86 éves kor
körül még ha barát is, papirra vessen néhány sort a barátságról,majdnem egy
század történelmi eseményeinek mikéntjéről,életének
élményanyagáról,kényszerhelyzeteiről beszélni de főként akkor,
amikor- -egy zseniális korszak, zseniális alkotójáról kell megszólalnia -amikor
az alannyal egy negyedszázada nem cserélte ki gondolatait -amikor a skála amin
játszani akar nagyon széles-irodalom-történelem,szociálspihológia,haza,nemzetmegmentés,szimbólum,önnya-valygás,társadalmi
irónia és más életünkhöz fűződő történések. De mit tehet az
ember , ha végzetesen sürget az idő és tarsolyában a kényszerüséggel hogy
bizonyos értékeket meg kell őrizni a végtelenségnek-különben
veszendővé vállnak..Nagyon kevés már az élő tanú,vagy ezen néhány
között aki rögziteni akar, vagy képes elvégezni egy olyan munkát, ami a te
emberi méltóságodat megörökiti.Összegezve tehát ez az én –kényszerhelyzetem-és
ezen kivűl- -hogy a barátság az tovább él a- kegyetlen urnákban- is. -hogy
a szép, de egyben nyomorult emlékezést is, meg kell ismertetni a fiatalokkal,
-hogy az irodalomban az abszurd az a műfaj amiben kifejezheti lelke mélyén
olykor elviselhetetlen fájdalmait,a kisember is. -hogy mindennemü nemzettársadat
tisztelned kell -hogy évszazados szimbólumot teremts Szatmárhegynek -hogy
örökös Pantheonja maradjon Szatmárhegy az alkotó Páskándi Gézának, a mai
öntörvényü világban,amiben már falkában támadnak a tehetségtelen vadak
EMLÉKEZZÜNK ALKOTÓINK TISZTESSÉGÉRE. DR .LŐRINCZY DENGEZICS
A SZATÁR MEGYEI KÓRHÁZ RADIOLOGIAI OSZTÁLYÁNAK OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSA
DR.LŐRINCZY DENGEZICS radiológus főorvos a szatmári megyei kórház
“sasszeme” kivételes képességű radiológus.,pótolhatatlan hites jóbarát,tudományos
munkatárs,akivel hosszú éveken át minden reggel leolvastuk az aznapi
radiologiai felvételeket.,valamint az éppen aktuális teendőinket a
tudományos és klinikai kutatómunkában.Harminc évig végeztünk közös kutató
munkát ami eredetinek volt nyilvánitva a gyermekgyógyászati világirodalomban.
Elképzelhetetlen ambícióval tisztázta a legapróbb értékelhető radiológiai
elváltozásokat. Magas klinikai képzettsége is hozzásegítette a nagyon nehezen
tisztázható kórképek megoldásához. Nem kímélte magát,-totális radiológiát
végzett- még akár a sugárveszélyben is. Különleges mondhatni veleszületett
képessége volt a fekete-fehér kontraszt elkülönítésére. Mert ahogy Ő
mondta, vannak akik néznek de nem látnak –A kegyetlen élet elsodorta majd
elragadta tőlünk. A marosvásárhelyi iskola egyik legkiemelkedőbb
alakja volt, akár hazai vagy nemzetközi szinten is. Ő volt az első
szatmári orvos akinek tudományos közleményét leközölte a legrangosabb angol
orvosi szaklap a –LANCET-Tudományos érdeklődése a radiológia minden ágát
felölelte. Számos közös közleményünk jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Az áttelepülése után ő alapította meg a Váci- C.T. központot. Legyen
áldott az emléke.
POLIHISZTOTOROK,EZERMESTEREK A PORONDON
Tény
az hogy vannak társadalmi,megélhetési kényszerhelyzetek amikor a mindennapi
létért az alapképzésétől eltérő munkát kell végezni valakinek.
Azokról sem beszélek akik hatalmas erőfeszitéssel és kitartó
áldozatkészséggel több szakterületen nyertek képesitést Tehát ez a rövid írás
nem ezekről szól. A hivatástudat valamikor büszke tisztesség volt,a
társadalomban. Mindenki tudta hogy mi a foglalkozása is mi a dolga egy adott
társadalalomban. Visszaemlékszem hogy gyermekkoromban amikor egy valaki
hivalkodott a kétes értékű titulusaival,vagy felcicomázta az eredetit,
megkérdezték tőle,hogy „ van papírja róla” és eddig mit csinált vagy mit
alkotott.. Ma már nem kérdezi senki,s így a titulusok skálája rendkívül
széles,hivatalos minősítése ellenőrizhetetlenné vált.Szinte nem is
tudja az ember átfogni ezt az elképzelhetetlen –titulus- kavalkádot amit a
politikai háttérszemélyek és a média vagy a müvészkedő ezermesterek a
profán emberek orra alá nyomnak. Azt sem tudom sem tudom megemészteni,mint
egyszerű szaki, hogy miért nem elégit ki valakit –egy tisztességgel
megszerzett képesítés társadalmi értéke, amire meg nincs papír az pedig
maradjon egy sikeres vagy sikertelen –HOBBY-
EMLÉKEZTETŐ BACSINSZKY IGORNAK SZATMÁRI SZÁRMAZÁSU SPORTKIVÁLÓSÁGOKA
NAGYVILÁGBAN-BACSINSZK
Y TIMEA ÉS BACSINSZKY IGOR SZATMÁRI SZÁRMAZÁSU SPORT KIVÁLÓSÁGOK A
NAGYVILÁGBAN-BACSINSZKY TIMEA ÉS ÉDESAPJA BACSINSZKY IGOR. Amikor a
szülőföldjüket elhagyó és kiváló eredményeket elérő sportolók a
nemzetközi sportvilág figyelmének előterébe kerülnek lakonikusan csak azt
említik meg hogy román származású. De azt aztán hogy ki mennyi áldozatot hozott
az alapozás minőségének a létrehozásáért /város,sportegyesület
,edzők,vagy a spotbázisok megszámlálhatatlan méltányos támogatóiról már
esetek döntő többségében a feledés kukájába szeretik látni. Azon jogon
szólok hozzá a kérdéshez hogy személyes átélője voltam a szatmári tenisz
sport alakulásának és tevőleges fejlesztésének. Jó ideje követem
Bacsinszky Timea szereplését a W.T.A professzionista liga rendezvényein. Tudtam
hogy 5 éves korában kezdett teniszezni,édesapja Bacsinszky Igor irányítása
alatt. Rövid idő alatt az élre verekedte magát de egy baleset egy jó
időre visszavetette karrierjét. Visszatért és a Shenzeni
/Kina/tenisztornán már döntőt játszott Svájc színeiben a mi kiválóságunk
Simona Halep ellen. Tehát ismét a W.T.A. élvonalába tartozik. Az egész
Bacsinszky tenisz karrier az tulajdonképpen Igornak a Timea édesapjának
köszönhető aki elsajátította a teniszezés alapjainak titkait Morgenstein
kiváló edző vezetése alatt,az egészségügy Kossuth kertben létrehozott
pályákon. Kiváló játékos generációt nevelt Morgenstein szakképzet edző
úgymint:Bacsinszky Igor,Suta Jancsi,Tămaș Pompiliu.Simon Eugen,Piros
Ferenc.Fantasztikus fizikai adottságaival Igor már akkor kiváló teljesítményt
nyújtott. Lévén hogy városrendészeti szempontokból felszámolták a
teniszbázisunkat, egy egész város jóindulatu és áldozatkész emberei létrhozták
a –Sănătate/spotegyesület égisze alatt,aminek elnöke voltam/ a modern
teniszbázist,ami mindmáig működik.Szerepeltünk a nemzeti bajnokságban is
egy ideig amig a zsebünk bírta a következő
összeállitásban-Viziru,Dumbravă,Șoarcă.Șuta. Igor
sportbarátom 1978-ban elhagyta az országot,előbb Magyarországon majd
Svájban telepedett le ahol hatalmas sportkarriert futott be a svájci
teniszvilágban. 2002-ben Svájc legjobb tenisz edzőjének nyilvánitották.
Bacsinszky tanár úr Igor édesapja , egy mindannyiunk által tisztelt és szeretet
pedagógusa volt a szatmári Állami Magyar Fíúliceumnak.
Bauer Béla>Igor Bacsinszky Az Ön fanatikus politikai gyülölettől
átitatott sorai nem tudom milyen célt szolgálnak.Mióta elvándorolt
szülőföldjéről, jómagam semminenemü kapcsolatot nem tartottam
önnel.,sőt egy tartalmas bejegyzést irtam a Facebook oldalain amiben csak
méltányos elismeréssel voltam a gyermeke teljesitménye és családja tisztessége
iránt.Az ellentmondás talán akkor vette kezdetét amikor Ön váratlanul egyes
elvi irásaim miatt felszólitott hogy változtassak társadalmi nézeteimen ,amiket
magaménak vallottam egy életen keresztül.Nem tudom hova helyezzem az azóta
tartó szellemi acsarkodását/személyre szóló sértegetéseit/ amit egy társadalini
megygyőződés gyalázásának jelligéje alatt egy hagyományos
demokratikus országból küldözget megismétlődően.Bejegyzése hogy finom
kifejezést használjak merő ellentmondásokat tartalmaz.Az pedig hogy egy
olyan országban ahol a népesség 95% párttag vagy KISZ tag volt/estleg ön is/
már a feledés multjába merengő emberek rosszindulatu meritgetése a
pöcegödörben. Nem tartaná helyesebb nek hogy az önhöz hasonló “dühöngők”
társadalmi büneiről elmélkedne/lopás,rablás hazudozás erkölsctelen hatalmi
harcok amik nem kimélik az embri tisztesség méltó kereteit mint ahogyan ezt az
ön pélája is bizonyitja. Az ön itthonról ismert szellemi készsége,nem jogositja
fel arra hogy egy élet gyógyitó és tudományos munkáját”sovány
szakmai”jelzővel illesse amikor azok a legmagasabb állami és szakmai
elismeréseknek örvendtek.Erre a méltánytalan bejegyzésre lehetne durvább
választ is adni pl.az ön képzettségével kapcsolatban,de tartózkodok mert én
továbbra is őszinte tisztelettel adózokédesapjának. Önnek tisztelettel azt
ajánlom hogy bővitse ismereteit a társadalmi igazságok elméleti és
gyakorlati kérdéseiben. Lévén hogy elegendő tájékozódási anyagom van az Ön
szellemi és társadalmi értékeiről,nem várok választ soraimra mert az
eddigiek azt bizonyitják hogy érdemtelenekre kár az időt pocsékolni.
Bauer Béla>Krisztina Józsa Vaszil DRÁGA KRISZTIKE ! Emberi
lényed méltányos tisztessége,ernyedetlen szorgalma,és fegyelmezett alkotó
munkája mindmáig az Úr áldásának és gondoskodásának örömét adományozta
családunknak. A legnagyobb áldás azonban mindannyiunk életében hogy két
gyermekkel ajándékoztál meg bennünket Mátyással és Grétiveel,megerősitve
ezzel a szeretetet a békét és összetartozás örök és elévülhettlen étékeit
családi közösségünkben.Köszönjük Neked a sok áldozatatot igénylő
határozott és bátor válaszaidat két gyermeked világrahozásával előálló
kihivásokra. Az Úr áldása kisérjen benneteket egy életen keresztül erőben
és egészségben.!!! Emike és Béla bátyád
VÁSÁRHELYIEK AZ ELSŐ VONALBAN A SZATAMÁRI EGÉSZSÉGÜGYi ELLÁTÁSBAN Az
1948-as tanügyi reformot
követően
a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai
Tudományegyetemtől, és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és
Gyógyszerészeti Intézetet. 1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos
dokumentumot adott volna ki, és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946,
1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség
számára hozták létre, és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű
oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak
románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan
csökken Ez az intézmény alakulását követően, rövid idő alatt a
nemzetközi tudományos érdeklődés központjába került. Nem az intézet a
hatalom elitélendő törekvéseinek problémáiról akarok irni hanem azoknak a
sorsáról akik több mint egy fél évszázadot átölelően Erdélynek de
mondhatni az országnak hites és kiválóan képzett gyógyitói voltak. 2 évvel az
alakulás után letten az intézet hallgatója és történelmének hites szemtanuja.Az
egész hivatásom letéteményese volt ez az egytema többi magyar származásu
társammal együtt akik képviselték Erdélynek a magyar anyanyelvü hivatottait.A
mi generációnk volt a mély társadalmi nyomorban szenvedők első
vigasza.A középkori jellegü falvak lakosainak ,a bányák állandó elmulás
érzésével élő áldozatainak,a kérgestenyerü munkásoknak első vonalban
segitséget nyujtó osztagai voltunk évtizedeken keresztül. Egy sztetoszkóppal a
nyakunkban,csupán az orvosi gyakorlat évezredes ismereteire utalva,a mély
társadalmi nyomor közepette az egyéni adottságok,az intuició,a helyes orvosi
gondolkodásmód volt a mindennapi kenyerünk a modern medicina elkápráztató
vivmányai mellett. Ahogyan ez általános jelenség volt erdélyszerte igy Sztamár
megyében is hasonló volt a helyzet.Mi vásárhelyiek egy tisztelt közösséget
képeztünk azzal a lelkiismereti töltettel amit magunkkal hoztunk szeretett
tanitóinktol.Manapság a történelmi invaziv szellemü napokat éljük és könnyen
átlépünk azoknak a kollégáimnak a hantjain akik nem ismerték csak a gyógyitás
méltó és szent kötelességét.Szatmár megye orvosi társadalmának azokban az
években 7o.% marosvásárhelyen végzett.nevük és emlékezetük meg kell maradjon
nem csak azok között akiknek egy adott pillanatban segitő meleg kezett
nyujtottak hanem betübe vésve az elkövetkezendő generációk okulására is.
De nem lenne szabad mint Európai országnak sem etnikai,hatalmi vagy politikai
rangra emelni a magyar egyetem létjogofultságának kérdését.
IN MEMORIAM NAGY GYULA/ÖCSIKE
/
Kivételes embert ragadott el sorainkból a sors sokszor igaszságtalan
itélőszéke.Kivételesnek mondom mert Öt olyan értékekkel áldotta meg az Úr
amik napjainkban már alig alig észlelhetők.Szinte utánozhatatlan emberközelségben
élt közöttünk.Bárhová vetette a sors sugárzó optimizmusa a szerénység a béke
ereklyéit sugározta felénk.Minden felebarátját tisztelte és nyilt őszinte
szavakkal érdeklődött sorsuk iránt.Mindenkihez volt egy kedbves szava
amiből a tisztelet és méltányos emberi melegség áradt.Tömbházi lakótársak
voltunk és érezhető szeretettel vettél körül mindenkit. amit ezen drámai
napon kell Neked megköszönjünk. Mint életem egy feljthetetlen emlékét foglak
őrizni Béla bácsi A leirhatatlan fájdalmatokban kedves szülők nehéz
vigasztaló szavakat leirni.Őszinte részvétünk.!!
Azért vannak a jó barátok Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon Azért vannak a jó barátok Hogy az
eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon. HÁLÁS, SZERETŐ
KÖSZÖNET MINDENKINEK EMIKE ÉS BÉLA
Bauer Béla>Igor BacsinszkyTisztelt Igor
Bacsinszky !! Ön egy jó ideje Svájcban él.Mikor egy méltató bejegyzést irtam az
ön leányának nagyszerü sport teljesiményéről éS tiszteletreméltó
családjáról meg voltam győződve hogy mint sportbarát, mint egy
századok folytán. felszabadult gondolkodó demokrata tiszteletben tartja mostani
hazájának kulturált táradalmi kölcsönhatásait.Nem ismerem politikai affinitását
ez az Ön szabad választási joga ,de feltételezem hogy hasonlóan vélekeddik ön
is a másokéról.Tévedtem,és megmagyarázom miért. Egy világhirü sportoló
nevezetesen Hosszú Katinka úszónő védelmében irtam egy bejegyzést a
Facebook-ra, aki a sporttársai védelmében a hatalomnak nem imponáló álláspontra
helyezkedett sporttársai érdekének jogos védelmében Egy elfogult és megrögzött
politikiilag elkötelezett kommentelő az ön bejegyzésével
megerősitő nyilatkozatott tett amiben Ön a következő epitettel
illet-“ ismerem a téglát Erdélyből” A mikor 199o februárjában engem
demokratikuss választáson a Városi Kórház igazgatójává választottak és a
Tőlem tisztelt édesapját aki munkanéküli volt az adminisztrativ osztály
beszerzőjének alkalmaztam nem tudom hogy Ön hogyan élte meg azt az
eseményt Az édesapja orosz nyelv tanárom volt aminek a tanitását a vátozáskor
beszüntették. EGY TÉGLA ERDÉLYBŐL.
MIÉRT NEM TUDOM MAGAMÉÁ TENNI A PÉNZ ÉS A HATALOM ESZMEVILÁGÁT
. Számomra már nem az egyre szaporodó politikai pártok és azoknak „bonvivánjai”
mint társadalmi csoportulások és azok hatalom éhes „stüszi sapkás vadászai’
jelentik az erkölcsiség mértékét.Én vigasztalhatatlanul mindig visszatérek a
családom a tanitóim,vallásoktatóim hit és társadalmi erkölcsi értékeinek a
visszaidézésére.Ebben a megvilágitásban látom napjaink mértéktelen visszéléseit
amikre sajnos igenlően rábólint még a kisemmizett tömeg is mint már
bevett,elismert jelenségre amin úgy sem lehet változtatni. Engen nem a
személyek vélt vagy valós varázsa vezérel gondolataimban, hanem amit
tapinthatóan cselekednek és főként hogyan, milyen eszközökkel.Már a
martalócok,vagy akár a cicskások a különböző és hovatovább szaporodó
ideológiai irányzatú fanatikusainak elkóborolt szellemi világát sem tartom
napirenden, mert tudatában vagyok annak hogy azok akiket becserkésztek a
szellemi rendithetetlenség szolgáivá tettek és sajnos mindenre képesnek.Amikor
olykor megszólalok a társadalmi átkok minden létező üledékét rámboritják,
anélkül hogy emberi méltányosságomra tekintettel lennének. Pedig napjaink
igazságairól szólok irásaimban azon a jogon amire polgári tisztességem
kötelez.Pl: Minden izmus a nép,az istenadta nép javát hirdeti és utolérhetetlen
sztereotipiával,a demagógia észbontó metodológiját használja csaléteknek
Először a saját és hozzájuk közelállók egyre szélesebb táborának a zsebét
tömik –dagadtra-függetlenül a társadalom tűrőképességétől vagy
léptékhatáraitól Éppen az aktuális ideológia vagy hatalom,nyílt vagy leplezett
cinkosaiként lopnak vagy helyesebben rabolnak még aa -végső- megoldásoktól
sem visszariadva,a tiltakozók egyre fogyó számával szemben. Létrehozták a
rabláshoz nélkülözhetetlen összefonódásokat a- kíméletlen és fizetett
végrehajtókat-fajra,felekezetre,nemzetiségre való tekintet nélkül. A
hit,erkölcs,család,nemzet fennkölt eszméire hivatkozva minden képzeletet
felülmúlva betegesen,eszköztáruk- legkíméletlenebb fondorlatival ragaszkodtak a
hatalomhoz. A HIT helyett a PÉNZ lett a lételemük mondhatnám az
–Istenük-összességükben nem tisztelnek senkit és semmit az egyetemes
világlétben, öntörvényűen élnek és viszonyulnak embertársaikhoz. Az
ujjfennkelt –demokrácia- a legerősebb és legeredményesebb
erődítményrendszerűk-az elvi kategóriák elkúrvulására ,a javak
álcázott vagy nyílt kisajátítására,az erkölcstelenség hátborzongató kóros
formáinak a propagálása,a becsületes munkával megszerzett képesités, tudás
bármilyen formájának a tagadására,hűbérrendszerben való tartására. Néhány
szó az erkölcstelenségről a szó kimondott vagy átvitt értelmében. Az
emberi beleértve a női méltóság hagyománya,illemtára mára kihalt. Sikk lett
az állati ösztönökre épült nemi közeledés egyrészt,másrészt veszendő fében
van a becsületes, gerinces ember fogalma. Ahogyan 2ooo évvel ezelőtt a
rómaiaknál a templomokban működtek bordélyok,úgy a prepubertásos gyermekek
kevés kivételtől eltekintve felnőtteket megszégyenítő pajzán
nemi életet élnek,szüleiknek a hallgatólagos beleegyezésével. A gyilok-lassan
bocsánatos bűnné válik, gyermek öli a szülőt,szülő a
gyermeket,testvér a testvért,barát a barátot,iskolatárs az iskolatársat. A
lopás,fosztogatás zsarolás/ahogy társadalom tudományi szinten becézgetik-a
korrupció-/ma is, a legfejlettebb izmus lételemévé vált, NEM CSAK ÉN KIÁLTOK!!!
Bauer Béla>Pap István Látod,látod hüséges barátom
,amig engem profilból már alig észlelnek Te még mindig pakolod a Don Juan
képeidet a Netre.
SZEMTŐL-SZEMBE
Itt a hidontuli Római Katolikus sirkertben századokra visszamenően
domborulnak őseim sirhalmai,most már a hosszú útra készülve a mienk is. A
gránitkőbe egy Eötvös Jozsef által irt sorokat vésettem mint életem
meghatározó vezérgondolatát” Sorsunkban tőlünk csak egy függ,az hogy a
helyet,melyre az Úr által állíttattunk,egészen betöltsük-Ki mást
keres,balgatag.- Most amikor hat évtizeden át gyógyitottam a megye és
szülővárosom gyermekbetegeit megszakitás nélkül lemondva minden csábitó
ajánlatról, végigküzdöttem a sorstársaimmmal az erdélyi végvári sors minden
mozzanatát, szigoruan betartva az orvosi pálya Pápai Páriz Ferenc
megfogalmazott erényeit- azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes
lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját,
Egy életre szóló szivmelengetó hálás üzenet kiisérte végig orvosi ténykedésemet
mindazok részéről akik segitségemet igénybe vették. Talán azért szólalok
meg mert amióta az eszement politika beárnyékolja napjaink tisztességét, megváltoztak
az erkölcsi értékrendek,kiméletlenebbé váltak az emberek és lenullázák azoknak
a társadalmi viszonyrendszereknek az értékeit amiket annak idején a
szükségállapotokban igénybe vettek. Úgy érzem hogy az ideologiák felszaditották
az emberben rejtőző agreszivitást,irigységet
tisztelenlenséget,hálaérzet hiányát és gátlástalanul hajlandóvá tették az
embertársi bármilyen jellegü torturákra. Szeemélyesen ezt élem meg napjaimban
olyanok részéról főként akik itthagyták erdélyország szent rögeit egy jobb
nyugdijért és bárminemü más juttatásokért kiszolgáltatva magukat a politikai
hatalmi harcok erkölcsi vétségeinek.Vállalták azt a megalázó szerepet is hogy
élősködjenek az anyaországi testvéreik nyakán akik alkotói voltak ezeknek
a javaknak../Nem szádékoztam ezeket a valós tényeket így leírni de a velem
történt események sodrása megfelelő riposztra kényszeritett.És még valami,
ÉN hü maradtam vérfeimhez hatvan évig ápolván, gyógyitván , segitvén őket
küzdelmes sorsuk történelmi pillanataiban.
A HÁROM T0RTÉNELMI GRÁCIA SZENVEDŐI….. NEMZETI SZOCIALIZMUS-NEMZETI
KOMMUNIZMUS-NEMZETI DEMOKRÁCIA HÁROM FELVONÁSOS TÖRTÉNELMI MELODRÁMA
A mi generációnk a történelem három ingoványos ideologiai talaján zajló emberi
létének jogát szemlélem irásomban a születéstől az elmulásig.A fenntartó
eszmeviláguk mindhárom esetben a” nemzet “mindenre használható” itéló és
jelző” rendszere volt.A nemzeti érdek fogalomkörével,a népitelet
megfellebbezhetetlem jogi védjegyével az uralkodó hatalmak szinte mindennemü
visszaélését megmagyarázza. Minezeket a tulfütött történelmi légkörökben
századokon át, a nemzeti demagógiával táplált jobban mondva ámitott népüknek.
Végigszenvedtük a nemzeti jogrendszerekbe rejtett “gübbenőket” magunkévá
téve azoknak végzetes következményeit. A történelmi fordulópont-1989-ben
lényegében nem változtatott a sorsán munkálkodó polgárainak jövőbe vetett
kilátásain. A nemzeti szocializmus Ideológiájának fő jellemzői a
sovinizmus, rasszizmus és antiszemitizmus, kiindulópontja a szociál darwinizmus
volt, az az elképzelés, miszerint az emberi fajok közötti versenyben a
legrátermettebbnek kell fennmaradnia/vérvonal/, a többieknek pusztulás vagy
alávetettség a sorsa. Népközösség létrehozását tűzték ki célul, amely
minden, fajilag megfelelő nemzet fiait magában foglalja, és elutasították
a marxista osztályelméletet, ami a különböző társadalmi osztályoknak a
nemzeti határokon átnyúló összefogását vallotta. A kommunista diktaturák is
merőben nemzeti alapon müködő rémtettein nem szándékozok
elidőzni mert talán mindenkinek személyes élményanyagául szolgáltak A
demokrácia jelenkori teljesítményére vonatkozóan idézném Bibó István hiteles
véleményét ,mert napjaink demokráciájának már nem a gyermek betegségek
kategóriájának sorairol szólnak, hanem annak az ellenőrizhető megélt
annyira áhitott és remélt társadalmi arculatáról. Idézem” merőben
újszerű ismereteket rejt magában napjainkban a merőben új helyzet a
kommunista diktatúrák után, a rendszerváltás során kialakult liberális
demokráciákban. Éppen abban újszerűek, hogy a kommunisták magatartásában
nincs semmi újdonság. A helyzet is csak annyiban új, hogy most liberális
demokrácia címén, a kapitalizmus törvényeinek megfelelve, ahhoz alkalmazkodva
teszik más módszerekkel ugyanazt, amit tettek akkoriban, a pártállami terrort
előkészítve, és viselkednek lényegében azonos módon, a történelmileg
rögzült hatalmi „fixáltságnak” ugyanabban az állapotában. A karakter, a jellem
semmit sem változott. Napjaink történéseit figyelve azt látjuk, hogy a hatalmi
szerepbe teljesen beleőrültek, hagyományosan lázítanak mindenféle
kisebbséget, használják a szakszervezeteket, zsarolnak és fenyegetnek,
feljelentenek rendre nemzetközi fórumokon, stb. Nagyon féltik most a
demokráciát, amelyben ők megvagyonosodhattak, szinte minden fórumot
elfoglalhattak, és úgy fosztogathattak, rombolhattak, ahogyan csak bírták
szusszal. Összegezve soraim mondanivalóját, mindhárom variáns egy ideologiai
ámitás, egy drámai szinpadi rendezvény, össznemzeti, faji, vallási alapokon
lezajlott vagy lezajló történelmi aktus, amiben a kosztumáció csillogó villogó,
a szereplők esetenként sajátos szégyenletes alakitásaival
HAT ÉVTIZED HÁLÁS EMLÉKE- PÁPAI PÁRIZ FERENC ÉLETMÜDIJ
Amikor 2o1o április 22-én 7oo kollégám előtt olvasták a –Laudációt-életem munkájáról,végigvonult
bennem egy érzelmi és mégis reális áttekintés életutamról, megkezdve a
génjeimtől amiket kölcsön adott a lét, hogy majd jó kamattal behajtsa
rajtam az adományt.Az adomány és visszatérités közötti idő amit már én
uraltam-elsősorban a kitartó hiteles munkámmal,felelősségtudattal,a
gondolattal hogy minden reménytelennek tűnő helyzetben az egyetlen
visszatérő már,már morbid gondolatom az volt-hogy utoljára még
megkapaszkodok-Ez a kimondhatalanul vérmes remény, amit édesanyám sujkolt belém-hogy
életemnek ez az egyedüli lehetséges értelme és méltányos fohásza. Igy
csepegtettem nap mint nap a cseppeimet a tengerbe-az Értől az
Óceánig.,hogy a végén megnyugvással álljak ki és boritsam az asztalra ha nem is
szegényes de egyszerü jövedékemet.Úgy hiszem hogy a teremben lévő
kollégáimnak nem kell ecsetelnem az társadalom gyarlóbb felének álnokságait,a
történelmi időszakok hol feléledő,hol virágzó hitványainak szertelen
rosszindulatát. Ők ugyanezeket megélték. Hiszem, hogy mi valamennyien
részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc
által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes
lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját,
melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását
veszélyeztethetik.Nagy elődeink ezen gonlatait szem előtt tartva
igyekeztünk megőrizni méltóságukat és tartalmi hallhatatlanságukat.
RÉSZLET A TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT CIMÜ IRÁSOMBÓL.
HAT ÉVTIZED EMLÉKTÁRA
Amikor
73 éves fejjel egy súlyos infarktus után az internet tanulás –kálváriáját
jártam, jómagam sem gondoltam hogy megengedi Nekem az Úr hogy olyan tallérokat
tegyek még a köz asztalára amiket közöltem a NET oldalain. Tulajdonképpen én
sem vettem komolyan az egész elektrónikus ügyet, már csak azért sem mert, a
környezetem is dicsérte a humorérzékemet egy ilyen vállalkozás
hallatán.Egyszóval megmosolyogtak egyesek leplezetlenül a szemembe, a jobb
érzésüek a hátam mögött. Nem tudhatta senki hogy nekem az egész szakmai létem
vágyálma volt a tudományos kommunikáció technikai feltételeinak a
megteremtése-Vettem egy-OLIVETTI- irógépet és
egy-ZENIT-fényképezőgépet-megtanultam a gépirást és fényképezést amatör
szinten azzal a céllal, hogy tudomására hozzam a környezetemnek azt amit egy egész
szakmai létem alatt felhalmoztam-tudásban,tapasztalatban .Aztán jött a
döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is
segithetek embertársaimnak.Egy édesanya akinek két fiát-padludkás- koruktól
kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az
egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy-bütykölök-a számitógépen egy
tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr ne
gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegü
törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért
kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR
CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A
FÁRADTSÁGOT-Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség
abszolut leegyeszrüsitése egy lét védelmére. Hatalmas és áldozatos munkát
végeztem amit csak az tud felmérni akinek ilyen élményanyaga van.Úgy érzem hogy
áldás kiséri mindennapi munkámat és ezért boldog vagyok.RÉSZLET AZ –ÉN
ELEKTRONIKUS KALANDOM címü irásomból. És végezni fogom amig
megbecsülendő,hasznos gondolatokkal szolgálhatok
anyáknak,kollégáknak,minden érdeklődőnek.
AZ ELHALLGATÁS MÜVÉSZETE
……
Alig néhány nappal az uszó világbajnokság záró akkordjai után a” sikeresnek”
vélt magyar szereplés gondjai közepette megkezdődött a “ politikailag jól
füszerezett csepürágók”hatalmi harca a Magyar Úszó Szövetség elnöki
tisztségéért.Ahelyett hogy a magyar sportolók lankadó eredményeit
értékelnék,annak okait, a sokat vitatott hiányállapotokat, amik kétségen kivül
léteznek és a sportolók megröviditésére irandók.Illetéktelen személyek
irányitják a sportágat. Az állandóan növekvő igényeket amik nemzetközi
szinten már valóssá váltak,megfelelő körülményeket kellene biztositani
azoknak akik sok áldozatot hoznak nemzetük hinevéért. A gyarló eredményeket
felmútató “football mánia” felemészti a társadalmi javak jó részét a többi
hagyományos sport rovására.Az uszószövetség egyes vezetőinek pedig csak
annyi közük van ehhez a sportághoz, hogy esetleg lábaikat áztatják egy
uszómedencében. A média ahogy az előre látható volt, a hatalmi stilust
követve rövid időn belül a bevált hatalmi technikák alkalmazásával sietett
elhallgatni Hosszú Katnka eredményeit és azt az ünneplést aminek a Duna
Aréná-ban részese volt.Egy olyan ünneplésben aminek egy sportoló egyedülállóan
örvendhetet egész sportpályafutását tekintve. Különben Hosszu Katinka a sajtó
szegényes készségé nélkül is n folytatja diadalutját-három arany, egy ezüst
érmet szerzett a Világkupa első állomásán amit Moszkvában rendeztek a
napokban, hirdetve lénye és nemzete alkotó készségét.
Hippokratészi eskü Keletkezése
Az
ókori Görögországban kialakult a világi orvoslás. Csak a megfelelő iskolát
végzett világi személyek gyógyíthattak. Hippokratész volt az első orvos,
aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati
alapjait, tudnivalóit. A nevét viselő eskü valószínűleg a
Hippokratészt megelőző időszakból (a Kr. e.VI. századból) származik,
s a Kósz szigetén működő Aszklépiosz orvospapok fogadalmi szövege
volt. AZ ESKÜ SZÖVEGE „Esküszöm a gyógyító Apollóra, Aszklépioszra és Hügieiára
és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket ezennel tanúkul
hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom következő
kötelességeimet: tanáromat akitől e tudományt tanultam, úgy fogom
tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele , s ha rászorul,
tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a
tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi
tudományt áthagyományozom fiaimra és azokra, akik az orvosi esküt leteszik,
másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a
betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.
Senkinek sem adok halálos mérget , akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még
tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem
magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és
tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak,
akiknek ez a mesterségük. Minden házba a beteg javára lépek be, s
őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és
nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit
kezelés közben látok vagy hallok - akár kezelésen kívül is a társadalmi
érintkezésben, - nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm. Ha ezt az
eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig
tudományomnak, s az életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek
ellenkezője
ÜNNEPRONTÓK… 2O17 JULIUS 3O-án ünnepelt a magyar
nép.Mondhatni
minden magyar szív egyszerre dobbant az üj remények megcsillanásának
láttára,függetlenül attól hogy milyen ideologiát,milyen szőrös hernyót
nyomnak le naponként a torkán,feltartózhatatalanul zengett az üdvrivalgás annak
a győzelemnek láttán amit ez a magyar lány aki a magyar sport egyik
reprezentativ ágának tisztességét mentetette meg. A hatalom bérencek
zümmögő kórusa már jóval a világra szóló esemény előtt karakter
rombolást idéző harci dalokat szerepeltetett repertoárjában amik az
imperializmus,hazaárulás,nemzettagadás,egységrombolás,anarchia,és minden
lehetséges jellemsértő jelzőkkel illette ezt a lányt . aki 4 érmet
boritott a nemzet alkotóinak asztalára. A mindent elboritó szimpátia
megnyilvánulásoknak a hátterében a bérelt rendezők már előre
tologatták a siker pufferolására készitett szinfalakat. Hol az elhallgatás,hol
a motiválatlan vádak hol a médiák temperálása a siker társadalmi szintjének a
mérsékelésére, a főbb eszközök amik kivitelezése azonban ilyen méretü és
ellenőrizhető teljesiménynél már lehetetlen. Alig telt el 24 óra az
életcélok elmosására szakositottak már kezdik leköszörülni a teljesitmény
méreteinek élét.Az ilyen jellegü társadalmi visszacsengésü sikerekre
jellemző módon reagálnak a félisten hadurak. A személyi kultusz egy
karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag
kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete. A személyi kultusz
legkirívóbb formája a történelem során a kommunista vezetők körül alakult
ki. Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt
általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája,
oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből az áhítatot
a vezető iránt.A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a
gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a
magánszférában megnyilvánuló méltányosabb emberi teljesitmények valós értékének
a hangoztatása is. A 3o-án hallható hangorkán már több decibel-lel meghaladta
Viktororozás hőskorának a hangerejét Meglehet hogy a fiatalság orkánszerü
teljesitményvágyának az előszele.ami lerombolja az izmusok
kétségbeejtő jövőképét.
HOSSZÚ KATINKA VISSZAVONHATATLANUL ÉS MEGFELLEBBEZHETETLENÜL MEGVERTE A VILÁGOT
Annak a példátlan sporttörténeti örömmámornak vagyok a részese, amivel a Duna
Sportaréna közönségének hangulata árasztotta el az egész országot és minden
tisztes gondolkodásu magyar embert. Meg vagyok győződve hogy Katinka
nem csak a személyes siker albumát akarta gazdagitani az ujjanon szerzet
érmeivel,ami különben nem ujkeletü esemény,mert Ő már jó idedeje igazolja
az egész világon a magyar név tisztességét. Ez az emberfeletti igénybevétel,
ami egy hét minden napján hajszolta, a bizonyitás jegyében zajlott le érzelmi
énjében.Nem utolsó soban kimondott emberi igazai képviseletében is. Szerintem a
most kiérdemelt érmei mint törekvéseinek kifejezői és bizonyitékai is a
legszebb hazafiság példáját örökitik meg a magyar sport történelmében.A
nemtelen illetéktelen gyalázkodások, elhaltak a magyar nép tisztességének
áttörhetetlen falán.
REMÉNYTELJES ÖRÖMÉLMÉNY EGY NEMZeT ÉLETÉBEN.
Nemcsak
a érmek csillogása,a századmásodpercek statisztikája,a nemzeti hymnuszok
csodálatos dallama volt az örömélményem a Budapesti Úszó Világbajnokság
folyamán, hanem az a tisztesség amivel a fiataljaink pajzsra emelték a
telsesitmény egy egész áldozatos emberi lét munkájának méltóságát, egy egész
nép de a világ okulására is. Küzdelmeikben benne láttam a nemzet
hitét,áldozatát,a küzelmek mérhetetlen tartalékait,a barátságok tiszta emberi
megnyivánulásait. A teljesitmények az őszinte szeretet és béke emlékét
fogják tartósitani megrenditően szép élményeiként egy egész
népnek,nemzetnek egy adott történelmi pillanatában. Annyi és annyi
megpróbáltatás után, szemem előtt láttam az összefogás valós,értékeinek
ünneplését és mindent amit egy ilyen esemény a történelmünk kőbevésett
betüi örökitenek meg egy olyan pillanatban ,amikor a cselekvés ismét rangjára emelte
nemzeti hitünket és tisztességünket Mindez egy olyan pillanatban amikor a
gyülölet árnyai szándékoznak beboritani hagyományos alkotó készségét a magyar
népnek és a jogos nemzeti büszkeségünk a történelmi lankadás lejtőjén
kapaszkodik.
Nisztagmus
A szemgolyók akaratlan, ritmusos rezgése, melyben egy lassú rezgéssort egy
gyors követ. A nisztagmus lehet spontán, de kiválthatja egyes veleszületett
vagy szerzett rendellenesség is, utalva az agy és a belső fül rendellenes
működésére, beleértve az egyensúly különböző zavarait is.
EGY VALÓSÁGGÁ VÁLT VÁGY
AZ
ÉVEK FOLYAMÁN JELZETT MAGAS ÉS ÁLLANDÓAN NÖVEKVŐ HAZAI ÉS NEM ZETKÖZI
LÁTOTGATOTTSÁGA KÖZLEMÉNYEIMNEK, A TÖBB TIZ MILLIÓ LÁTOGATÓ ÉRDEKLŐDÉSE
213 ORSZÁGBÓL,A FELKÉRÉSEK A KÜLÖNBÖZŐ ELEKRFÖNIKUS KIADVÁNYU ORVOSI ÉS EGÉSZSÉG
ÜGYI KIADÓK RÉSZÉRŐL AKIK ÉRDEKESNEK ÉS ÉRTÉKESNEK TARTOTTÁK
KÖZLEMÉNYEIMET IGÉNYELVE KÖZLÉSI JOGÁT.A TÉNY HOGY KÖZKÉZRE BOCSÁJTOTTAM
DIJMENTESEN EGY EGYEDÜLÁLLÓ MUNKÁT AZ ELEKTRONIKUS GYERMEKGYÓGYÁSZATI
VILÁGIRODALOMBAN AZ ELEKTRONIKUS MÉDIÁBAN A NET OLDALAIN KÖZÖLVE A HUSZ EZER
OLDALNYI ENCIKLOPÉDIÁMAT 718O FOTO ANYAGGAL ÚGY HISZEM A FELSOROLT TÉNYEK
SZERÉNYTELENSÉG NÉLKÜL FELJOGOSITANAK ARRA HOGY KIJELENTSEM : VILÁGSZINVONALU
ALKOTÁST TETTEM A GYEMEKGYÓGYÁSZATI TUDOMÁNY ASZTALÁRA.MEGTESTESITVE HIVATÁASOM
ÁLMAIT ITT SZÜLŐVÁROSOMBAN.
EGY MÉLTÁNYOS ELISMERŐ FELKÉRÉS. Bauer Bela 2013. július 23. •
Szatmárnémeti (Satu Mare County) • MEGHIVÓ Kedves blogtulajdonos!.Dr.BAUER BÉLA
Ph.D. Örömmel értesítjük, hogy a HáziPatika.com oldalán mostantól
lehetőség nyílik kifejezetten egészséggel, betegségekkel,
megelőzéssel kapcsolatos blogot indítani. Új formában, megbízhatóbb,
könnyen kezelhető és személyre szabhatóbb felülettel, nagyobb
látogatottságot garantáló szerkesztési elvekkel állunk a régi és új bloggerek
rendelkezésére.
KERESZTÉNYEK SIRJATOK
…..
Most ahogy a politika behálózta társadalmi létünk minden zugát és meghatározza
napjaink minden mozzanatát,beleértve hitünk,vallási meggyőződésünk
,szabadságjogaink hagyományos alapjait is,olyan politikiai agreszivitás kezd
uralkodni a hit rovására ami veszélyezteti az istenfélő ember tisztességét
és hitébe vetett bizalmát.Úgy tünik hogy kegyeletvesztésre akarják itélni az Úr
földi helytartóját.Ennek az agreszivitásnak az egyik előharcosa Bayer
Zsolt a Fidesz egyik alapitója és jelenlegi kedvence és a közelmulban nemrég
kitüntetettje a magyar társadalom a hatalom”ocsmányszáju szóvivője”.Ez a”
most már „keresztény-demokrata hatalmon lévő pártcsoportot képviselő
ujságiró politikus,olyan kijelentésekkel illeti Ferenc pápát aki a világ
közvéleménye előtt eddig a legemberibb egyházfője a katölikus
egyháznak, mint pl:/demens vén gazember,vagy ujabban vén argentin marha-/
Harrach Péter és Semlyén Zsolt a hatalom testvérpártjának a politikai
vezéralakjai /KDMP/de sajnos a magyar katolikus egyház legfőbb méltóságai
közül is egyesek a hallgatás megemészthetetlen útját választották ebben a
minősithetetlen eseményben olajat öntve ezzel a szentatya elleni
támadásokra, egyuttal leminősitve ezzel a katólikus egyház hitelességét a
köztudatban. Kisgyermek koromban a Zsadányi úti Római Katolikus kápolnájában
énekeltük-KERESZTÉNYEK SIRJATOK,MÉLYEN SZOMORKODJATOK-Igaz akkor még nem
szőtték át a politika szennyes ügyei az egyes egyházi vezetők
valamint a hívők lelki világát
TILTAKOZÁS A Ne
mzetstratégiai
Kutatóintézet a magyarországi társadalom körében végzett vizsgálatában, külön
rákérdeztek az alanyokra, hogy melyik történelmi vagy ma is élő személy
képviseli/te/ legjobban a magyar nemzetet. Hogy, hogy nem, Orbán Viktor nyerte
a versenyt,megelőzve a magyar nemzet történelmének elévülhetetlen
nagyjait, / Kossuth Lajos, Széchenyi István , Petőfi Sándor /A kóros
megalomániás agytrösztbirodalom úgy irányitotta bérenceit hogy a gyüztes
egyesitse személyiségében a politikai zsenialitást az alkotást és
szabadságeszméket,mindazokat az eszmei értékeket amikket a Vezér képvisel a
magyarság nevében , az állandóan kiagyalt hadszintereken vivott
küzdelmeiben,.Ez legyen a preludje az elkövetkező választásoknak,ezzel
bizonyitsa hogy ő a megfellebezhetetlen. és az övé a jogar.!! Hatalmi
kupeckedés folyik minden olyan eszközzel ami a hatalom megtartásáthoz vezet
most már kiméletlenül iszapjába rántva kendőzetlenül és erkölcstelenül
nemzeti történelmünk vezéralakjait is,a mocskos politikai üzelmeikbe.Egy akolba
szándékoznak terelni ismét a népet ahol a bégetés lesz a hatalom
dicsősége. .Napjaink eseményei amik magukon viselik a kóros elmeállapotok
mindmegannyi jegyét és már elérték a nemzet történelmének legkimasgaslóbb
bástyáit is.A nemzeti és nemzetközi bünözés,lopás,harácsolás,hazudozás és
mindenféle elitélendő cselekvés tart rabségban egy egész népet.Körhintában
széditve saját népüket, véleményük szerint az idők végezetéig
Kikutatták: Orbán megelőzi Kossuthot és Széchenyit 2017.07.19. 17:50
Módosítva: 2017-07-19 17:54:11 Miközben a kettős állampolgárságról szóló
népszavazás traumájáról beszélgettek az akkor MSZP-s Szili Katalinnal
Tusványoson, egy érdekes kutatásról is szót ejtettek. A magyar állami
fenntartású Nemzetstratégiai Kutatóintézet kikutatta, hogy a jelenlegi
Orbán-kormány tette a legtöbbet a határon túliakért. Orbán Viktor pedig jobban
képviseli a magyar nemzetet, mint Kossuth Lajos vagy akár Széchenyi István. :
1-Orbán Viktor 18,2 % 2-Kossuth Lajos 15,5 % 3-Széchenyi István 11,8 %
4-Petőfi Sándor 9,5 % INDEX-Dull Szabolcs követés 2017.07.19. 17:50
EGY MEGHIVÓ ÉRZELMI TÖLTETE
…..
Meghivót kaptam a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem 1957-ben végzett
hallgatóinak 6o éves találkozójára és a gyémánt diplomák átadására,amire 2o17
szeptember 5-én kerül sor. Kérem az Urat hogy az alkony bántalmai közepette
részesitsen minnél több embertársamat ebben az örömélményben ami egyedülálló
marad sorsunk még hátralévő beláthatatlan berkeibe. A hat évtized hol
sekély, hol megismételhetetlen örömélményeit megélve de a mindennapi
megpróbáltatások sokszor kíméletlen de mégis könyörületes sors ajándékára is
emlékezek.Arra gondolok hogy az Úr áldásából szülőföldem rögeit taposva
ennyi ideig hüséggel szolgálhattam hivatásom erkölcsiségét hittel és
tisztességgel. Nem a sikerélményeimről, szólok,hanem a hálaadás napját
ünnepelem Azokat a magasztos és megrenditő pillanatokat amik az életem
folyamán végigkisértek és mély érzelmi vontkozásaival,társadalmi formáival
szebbé tették előttem az emberi lét értelmét.Gyermekkoromban a szüleim és
tanitóim iránt érzett hála határtalan erkölcsisége,az arra érdemes emberek
segitő készsége iránt érzett megbecsülés és hála,olykor a szent
kötelességeim soraiba iratott meg. .Hálás vagyok a meleg kézfogásokért a
szidobbantó!!baráti ölelésekért amik megerősitették bennem a hitet hogy
méltó vagyok arra a szeretetre amit nekem szánt az a közeg amiben egész
életemen át a hüség hitvallásával gyógyitottam.. Hálás vagyok azoknak is akik
mindmegannyi szándékkal körül akarták sáncolni létem értelmét mert
megtanitottak a emberi küzdőterek kiméletlen törvényeire. Tettük amit
tennünk kellett mint a nagyrabecsült elődeink, akik ilyen alkalmakkor az
asztalra számolták a hozott garasaikatkat egy egész generáció
–tallérait-.amiket azoktól kaptak akik majdnem egy század alatt tették a
tarisznyáinkba útra valónak. Összegyüjtöttük adományaikat és mély hálaérzettel
igyekeztünk jól –sáfárkodni-velük egy igen nemes cél érdekében, elsajátitva a
gyógyitás, ismérveit. Köszönjük Uram kegyes adományodat !! A BEMUTATOTT KÉPEN
–MAROSVÁSÁRHELT 1957-BEN MAGYARSÁGTUDATUNK FELLEGVÁRA
VASÁRNAPI VERS - Petőfi Sándor - Szöveggyűjtemény A MAGYAR NEMES
Őseimnek véres kardja Fogason függ, rozsda marja, Rozsda marja, nem
ragyog. Én magyar nemes vagyok! Munkátlanság csak az élet. Van életem, mert
henyélek. A paraszté a dolog. Én magyar nemes vagyok! Jól készítsd, paraszt, az
útat, Mert hisz a te lovad vontat. Csak nem járhatok gyalog. Én magyar nemes
vagyok! Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem irok, nem
olvasok. Én magyar nemes vagyok! Van, igaz, egy tudományom, Ebben párom ritkán
látom: Enni, inni jól tudok. Én magyar nemes vagyok! Milyen jó, hogy nem
adózok. Gazdaságom van, de nem sok, S van adósságom, de sok. Én magyar nemes
vagyok! Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával? Majd elmulnak a
bajok. Én magyar nemes vagyok! Ősi joggal, ősi házban Éltemet ha
elpipáztam: Mennybe visznek angyalok. Én magyar nemes vagyozeptember 26�
október 7. között.)
EMLÉKTÁR A ROMÁNIAI MAGYAR ORVOSTÁRSADALOM LEGMAGASABB ELISMERÉSE.PÁPAI PÁRIZ
FERENC ÉLETMÜDIJ
.
“Szüleink és kiváló tanitómestereink.a nehéz történelmi időknek
megfelelő leckéket adtak útravalóra,és Mi a magunk módján mindannyian hol
simább utakon járva,hol imbolyogva, botladozva, vagy leroskadva a mindenkori
terhek alatt-mint erdélyi magyarok -mindig kibányásztunk magunk-ból annyi lelki
erőt hogy véghezvigyük a küldetésünket,hogy becsülettel megfeleljünk
gyökereink elvárásainak. A génjeim dijmentesek voltak,de a munka a kitartás az
alkotás sokszor keserü kényszerhelyzeteinek meoldása már az mi érdemenknek
jegyeztetett. Hálás vagyok önöknek és köszönöm hogy egy sokszor önnmagával de
főként a törtélemi környezetemmel való vivódásaim közepette elvégzett
munkámat elismerték és jutalmazták.” KÉZDIVÁSÁRHELY-2O1O-ÁPRILIIS 22-ÉN.
NEM SZÉGYENLEM A VÉRVONALAMAT
…….
Apai ágon az 1736-ban betelepített dél németországi németek
/svábok/leszármazottja vagyok. Őseim 18 családdal együtt szekérrel
érkeztek Erdődre menekülve a franko-germán háborúk szörnyűségei és
nélkülözései elől,Atyai ükapám ANDREAS BAUER 6 gyermekes földműves a
Károlyi gróf birtokán telepedett le Erdődön. Ennek a francia-német
háborúnak felvonulási területein élve,ezek az emberek, szinte havonként élték
meg a lét és a halál borzalmait és anyagi javaiknak teljes megsemmisítését.
Őket tehát nem hozták,hanem menekültek és telepedtek le
Erdődön,Bélteken,Szakaszon,Szokondon,ahol virágzó sváb községeket
alapítottak művelve földjeiket. Ettől a dátumtól kezdve
végigvezethető mind a mai napig a családfám a helyi egyházi dokumentumokban.
Tulajdonképpen az –INGOLSTADT környéki genetikai ág, mindvégig itt élte le
életét Erdődön-dolgozott,alkotott,és egy mindenki által megbecsült
erkölcsi értékrendet képviselt. A váltakozó történelmi hatalmaknak mindig
megbízható,értékes munkásai voltak,és ezek a maguk módján ki is használták
őket,sőt a kegyetlenkedések amiket alkalmaztak velük szemben
egyeseket a halálba kergettek./a második világháború utáni retorziók/ RÉSZLET
AZ „ALKOTÁS KÉNYSZERE” címü önéletrajzi irásomból.
KÖZÖSSÉGI VITA ESTEK A PANNÓNIÁBAN
. A
szatmári “Korzó” standján mindig találtál egy” rövid” elfogyasztására hajlandó
tagot. Irodalmárok, újságírók, színészek, orvosok, mérnökök, tanárok és minden
kategóriájú érdeklődők . Mondhatnám, így alkottunk egy
hagyományörző társadalmi “keserü kisebbséségi sorsra itélt”közösségt.
Szatmár dísze a /emberi bünök miatt ma már halódó/ Pannónia szálló és
előtte a százados emléktároló szatmári –Korzó-Ez az szatmári magyarság
szivbemarkoló müemléke volt, a század generációinak a büszkesége. Az előtte
vonuló főtér részleg pedig a –Korzó-a szatmári fiatalok majálisa.
Ismerkedések, randevúk,nagy szerelmek szülőanyja és ápolója. A vasárnapi
“szagos” miséket mondhatnám divatparádé követte a korzón.,az árnyékot adó fák
alól előugráló,kéregető –purdé-haddal. Ahogyan a Csipler mama
tánciskolájában,mindig a cserépkályhától kezdtük a táncot úgy a
szövődő szerelmek és drámai szakítások helye a sarki –villanyóra
volt. A vasárnap délutáni családi séták a lopkodó szerelmes pillantásokkal. Az
esti séták duhaj politikai vitákkal és a kiegyezés a Pannónia nagytermében egy
–párizsi-és behűtött sör mellet. Ez a közösség iratlan szabályaival,csupán
az együvétartozás,a szolidaritás,a történelmileg nemes önzetlen,mindenkor
segitőkész erkölcsiségével, életreszóló barátságokat ajándékozott mindenki
számára. Az erkölcsi öntisztulás és öntisztitás állandó jelenléte közöttünk,
távoltartotta tőlünk a kishitüséget a megalkuvást és mindazt ami emberileg
erkölcsileg kivetendő-A vélemény különbségek amik a viták hevében olykor
felfokozottak voltak,nem zavarták a szellemi harmóniát,nem ejtettek sebet senki
érzelmi énjén. Egy kiegyensúlyozott társadalmi értékitélet jellemzett
bennünket.egy –standard-demokrácia szellemisége,szélsőségek nélkül,de mély
–főhajtással úgy a polgári mint a baloldali értékek előtt. A bohém
hangulat,a sziporkázó elmék villanásai,olykor napokig mosolyra fakasztott
bennünket és felritkitották azt a szellemi ködfágyolt ami bennünket körülvett.
Ma már csak a nosztalgia maratdt emlékeink tárházában,a Pusi Rózsi dallamai,a
nagy krigli sörök a tányérokról lecsünő bécsi szeletek. Gondolom hogy
eddigi élményanyagom kötelez arra hogy meg kell szólalnom a közösségi sors
tartalma, és eikai törvényei nevében,Ezek oly métékben változtak /a modern
tömegkommunikáció eszköztárával/hogy ma márfelváltották a józan emberi
gondolatvilágot a gyülöletkeltés,az egysiku gondolatvilág , az emberi
ocsmánykodás szinhelyévé értékitéletünket..A pénz és hataloméhség minden
eszközével szétzilálta közösségi sorsunk méltóságát.
EMLÉKTÁR-EMLÉKEZÉS SORSTÁRSAK-A SORSTALANSÁGBAN
Az
alábbi sorokat Dr.Nagy Béla szeretett és tisztelt kollégám és barátom
megemlékezése alkalmával mondtam el a Magyar Egészségügyi Tanács Tudományos
ülésszakán 2o1o május 14-én. Kiemelt részlet az előadásból Az anya és gyermekvédelem-ami
mindkettőnk sorsának meghatározója volt- történelmileg mindig értéktartója
maradt az emberi társadalomnak. Az emberi hála érzelmi vonatkozásai talán
érzékelhetőbbek-talán többet halljuk hogy “áldja meg a Jó Isten doktor úr
“és talán tovább élnek a generációk emlékezetében azok akik anyákat és
gyermekeket gondoznak.. Az emberi hála magasztos és megrendítő példái az
életünk folyamán,végigkísértek bennünket és mély érzelmi
vonatkozásaival,társadalmi formáival szebbé tették előttünk az orvosi,emberi
lét értelmét. Vannak emberek akiket bármilyen munkaterületre sodorjon az élet.
beverekedik magukat az élre. Ők azok akik nyughatatlanságukkal
olykor,kényelmetlenek,akiknek pontossága és kitartása idegesítő lehet,hisz
gyengeségeinkre,emlékeztetnek,akik nem taktikáznak az életnek nevezett
színjátékban,s ha szót kapnak azt mondják amit a közösségi érdek diktál, s nem
pedig azt ami a perc, pillanat mint magán személyeknek éppen jó/bb/Ezek az
emberek élő felkiáltójelként vonulhatnak végig a közös színtereken, s ki
tudnak bányászni magukból annyi erkölcsi energiát,hogy tartásuk,ne lazuljon el
akkor sem, amikor éppen az avatatlanok át akarják sodorni őket, sorsuk
árnyékos oldalaira. Vannak emberek akiknek csendes szava és áldozatkészsége
felér mások kemény hangoskodásával ,kikről nézésük, puszta létük hirdeti
hogy itt vannak és velük számolni kell. Vannak szóval erős jellemek.
Ilyennek éreztem én mindig Dr.NAGY BÉLA barátomat,kollégámat és magyar
sorstársamat. Mi mindketten itt születtünk,itt éltük le életünket és mondhatom
azt, hogy itt ebben a megyében hivatásunk mély alázatával istápoltuk anyák és
gyerme- kek bajait megőrizve a végvár magyarjainak tisztes- ségét .
EMLÉKTÁR GYERMEKKORI PAJTÁSOM ÉS BARÁTOM PÁSKÁNDI GÉZA - Dolgozat PÁSKÁNDI-rol
A SZATMÁRHEGYI PÁSKÁNDI TANÁCSKOZÁSON BEMUTATOTT IRÁSOM MEGÖRÖKITÉSE.-RÉSZLET
- „Tisztelettel kérem önöket hogy ezen irásomat ne az irodalmi igényesség
értékitéletével mérjék,hanem mint a hivatásuk ismérveit gyarapitó kelléktár egy
apró de nem elhanyogolható mozzanatát-„ Dr.Bauer Béla Páskándi Gézával
mindketten 194o szaptember 5-ig román fennhatóság alatt éltünk. Az a pár év,
ami egy gyermek életében meghatározó értékeket nyújt, erre a az időszakra
esett. A tudatformálás, anyanyelv tanulása, iskola, olykor a fenyítések és
verések már érezhetően keserű élményanyagunkká váltak keserü
emlékeinkben. A születési anyakönyvi kivonatunkban például nem a szülők
által igényelt nevet írták a keresztlevelünkbe. Páskándi Géza-helyett-PÁSKÁNDI
GHEIZA- t. Amikor heccből így szólítottuk, Géza minden alkalommal a
mindenszenteket is földre kényszerítő káromlással reagált. Én a Bauer Béla
helyett: BAUER ADALBERT nevet kaptam az akkori román kormány belső
rendelkezései alapján történő románosítás miatt.
GONDOLKODTATÓ.
Minduntalan
százados,gyermekkori emlékeink között turkálunk,keresve azt ami szép és igaz
volt, a főként igaztalanul sokat szenvedő sorsok útvesztőiben.
SUNYITÁS-LAPIRITÁS-ÁLNOKSÁG Napjaink társadalmi erkölcsi viszonyrendszerében ma
már szinte elfogadottá vált a hátsó gondolatok bepalántálásá a köztudatba.A
féktelen mindennemü „kapaszkodók” átalakitották az őszinteség világának
emberi küldetését.A szerencsejátékosok lovagjainak, kiszolgáltatottjai és
áldozatai vagyunk. Egymagunk párbajozunk sorsunkkal,vívódva,keresve kutatva a
valamikor kézenfekvő értékeinket. A kézenfekvő igazainkat,a meleg
kézszoritásokat,a tiszta tekinteteket a meleg baráti öleléseket,a
rendithetetlen bizalmat, a kimondott szavak hitelességét és lehetne sorolni,
manapság csak az ünnepnapi pótcselekvések között emlegetjük. Derékbatört emberi
jellemek trónolnak és döntenek sorsunk felett,müvészi érzékkel elkészitett
maszkok mögött,megcsufolva eleink történelmi tisztességét, féktelen hatalmukkal
visszaélve. Ahogy az erkölcsi gátlások météktelen elszabadulása,az elherdált
szép álmok “ füstparádéja”,a kölcsönös emberi megbecsülés történelmileg
egyedülálló tisztessége,a hazugság,lopás ,embertársaid mindennemü társadalmi
megröviditésésénak a” lovagjai” még most is a győzelem lobogit lengetik.
De meddig??
SE FÜLE SE FARKA-BŐVITETT KIADÁS ELŐSZÓ Itt születtem
ebben a városban az eperfás Hegyi úton. A Dohánybeváltó és Unió közötti
utcarész egyik épületében, aminek már csak hűlt helye van,mert a
buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a kegyetlen történelmi kényszerek
hatása alatt. De mindazonáltal mégis történelmi tulajdonosa vagyok a többi
barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a rangos de lapos városnak
ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt töltöttem
gyermekéveimet, Ez a város formálta társadalmi szemléletemet és volt a mentora
erkölcsiségemnek. Az egész századunkat végigkísérte az állandó hadilét vagy
ahogyan nevezik “a hidegháború”.Az emberi megpróbáltatások jellege változott
csak, és nem a tartalma. Az ellenpólusok hatalmi harca tovább folyik,a
rétegződés kíméletlensége és továbbvonul történelmi múltját respektálva.
Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival vívódók száma
talán még növekedett. Csupán azért kontárkodtam az írás mezsgyéjére , mert a
betűbe vésett gondolataim,érzéseim közlése minden alkalommal
felszabadították az éppen aktuális érzelmi
vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti szeretetemet és szabaddá tették
mindezeket. Ez az 2ooo oldalnyi, „se füle se farka” iromány gyűjtemény
,némi történelmi háttéranyagot megmentett a veszendőségtől de
nagyrészt az érzelmi töltetek uralják a mondanivalómat. Nem a bitang
ármánykodás szelleme uralja az alaptónust hanem a köz kimondott vagy
elhallgatott társadalmi igazságokat akartam szolgálni ami nem mindig sikerült a
monoton sztereotip történelmi beivódások miatt. Szakbarbár életutam nem engedte
meg hogy hetvenkedni merjek az irodalmi berkekben,mert az a harminc millió
látogatója szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként
a gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei
és tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak
leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására hozzam még
akkor is ha a senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívántnak még ma is
társadalmi és erkölcsi hitvallásom miatt. A történelem kíméletlen.
veszejtő útjai annyira kiszámíthatatlanok főként az emberi faj
sokszor megfoghatatlan vagy elképesztő, ellentmondásait figyelembe
véve,hogy valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit nem tudjuk
megismerni.De sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást,
elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk az sors. Az
örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot
hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben Szatmárnémeti 2o17
–julius-9-én A SZERZŐ
AZ” ÜGYELETES BÜNBAKK
”
Diákkorunkban mi is megtaláltuk apró örömeinket a diákélet hol szükreszabott
hol megendedőbb netán válságos helyzeteiben.Akkor még nem volt trendy a
füszippantások „álomvilága” ,a korai ivaréretség mitosza,netán HIV
rendelők kétségbeesett látogatói valós és sokszor végzetes
következményeivel. A kor szellemvilága felállitotta az erkölcsi korlátok
határait amit nem engedtek túllépni.Mi inkább a diákcsinyek bizarr szemléletü
változatain törtük a fejünket,sportoltunk,naiv szerelmek hol kedvezettjei hol
szenvedői voltunk. és nem azon töprengtünk hogy az elkövenkező
dicsfényü idők milyen politakai adományokkal segitik jövőnk
alakulását.A állandó jellegü diákkori gazságok elkövetése mindig olyan
retorziókkal jártak amik egy egész osztályt szenvedő áldozati alanyává
avatott. Az agyafurt diákképzelet tettesei kideritésének folyamata sokszor
számos érdemtelen elmarasztalást szült.Ezért találtuk ki az időközönkénti
váltással egy megadott periódusban minden zsiványságot egy megnevezett
“szolgálatos bünbakk „vállalta el ezzel megkönnyitve ugy a diákok mint a
tanárok fárasztó igénybevételét. Igy tehát az akkori szólás-mondás kérdése hogy
“Ki a hibás Klein a libás” habár csalárd módon de müködött. Ez a szomoru de
állandóan diadalittas mai társadalom kiagyalta a végzetes,felülmulhatatlan
időtlen időkig müködő “ügyeletes bünbakkot”,főként saját
mentségükre, akinek képét még álmodban is látod falragaszok formájában a gyülöletkeltés
minden szókincsét felhasználva de most már nemcsak a köztéri falakon hanem a
villamososok fellépőin is ahol mindenkinek rá kell taposni a minden
rosszat okozó “ördög” arcképére akarva,vagy akaratlanul.Megjegyzem hogy ezt a
megalázást még korunk kiméletlen diktátoraival sem alkalmazták.Ez már nem
diákcsiny,ez a politikika mély pöcegödre amibe egy 86 éves zsidó embert akarnak
sülyeszteni aki felkapaszkodott a pénz hatalmának büvös létrájának
legfelső fokára és hosszu évtizedek folyamán kedvezettjeinek csöpögtette a
mézet a hatalom és mindennemü földi javak birtoklása érdekében.Igy aztán az
Európai szellemiségét is megtaposva a gyülölet mindennemü okozójává avatták a
hálás felkapaszkodottak.. Ez már nem egy meghatározott célokkal felfokozott
politikai tömeghiszteria ,ez már “elmekórtani” történés.
Bauer Béla>György Podolák KEDVES GYURKA
!!
Kivánok Neked sok napfényes reggelt ,és hogy sokáig tartson az oxigén
tartalékod amit a kezdet kezdetén kölcsönkaptál a Bohától.Sajnálom hogy sorsunk
rövid időt szánt nekünk az eggyüttlét családi szeretetének a
megélésére,mert .úgy gondolom hogy a köztünk kialakult érzelmi vonzalom nem
csak a génjeink játszadozásának tekinthető hanem egy nagy család közös
érzésvilágának is, amit Te ésesapádtól és jómagam édesanyámtól kaptuk mint
időtálló örökséget. Szerető unokabátyád Béla
IN MEMORIAM DR.BAROA SZILVIA GYERMEKPSYCHIATER FŐORVOS
. Nehéz a szavak hites erejével búcsuzni Tőled, nem csak azért mert
méltányos, minden áldozatra képes orvos voltál , a sors kényszerhelyzeteiben
élő gyermekeinek mindennapos nemeslelkü támasza. Egy olyan közösséget
képviseltél mint a Marosvásárhelyi orvostársadalom Szatmári első vonalbeli
utját egyengető sajátosan magukkal hordozó értékeit Ezeket bizonyitottad
egy egész életen át.Kevessen vállalkoztak közülünk arra hogy az állandóan
szenvedő gyermekek és hozzátartozóik egész életüket betöltő lelki
megpróbáltatásaikat a magukévá tegyék. Amikor a szatmári gyermekgyógyázati
poliklinikán kollégák voltunk csodáltam a mindennapi szép reményeidet az orvosi
hivatás a tudományos munka értékeibe vetett hitedet még a nagyon inséges
időkben is..Bizonyitottad ezt azzal is hogy elsőnek az országban
létrehoztad a “ Zöld telefon lelki szolgálatot”mert egész életed a segitő
kezed melegét sugározta.Együtt olvadtunk össze a magyarságtudatunkban,a
Szentgyörgyi Albert társaság orvosi és nemzetszolgáló alapitásában és
ténykedésésben.a Kereztény Orvosok nemes célkitüzéseiben .Velünk együtt lelki
éned volt a gyermekgondozás és gyógitás tudományos ténykedése aminek kiválói
közé tartoztál. Küzdelmes életutad embert próbáló kihivásait méltósággal
hordoztad vállaidon,emelt fővel és tiszta lélekkel. Csendes,érleltszavu
embernek és orvosnak ismert a szatári társadalom és szerető kollégáid.
Áldja az Úr az emlékedet és jutalmazzon a felebaráti szeretet és segiteni
akarás legszebb méltóságával. Szerető és emlékedet méltányosan
megörző kollégáid nevében Bauer Béla
A HÁLA SZAVAI
…….
Message body Tisztelt Bauer Béla Főorvos Úr! Sok sikertelen
bőrgyógyászati diagnózis után az interneten keresgélve találtam rá
rendkívüli honlapjára. Tartalmas cikkeinek olvasása mellett próbálok támpontot
találni, hogy milyen úton kellene elindulni bőrbetegségem kezelésében,
sajnos az eddigi orvosi próbálkozások nem jártak eredménnyel. Tudom, hogy
nagyon nehéz kéréssel fordulok önhöz és nem is várom, hogy egy rövid leírás és
pár kép alapján diagnózis mondjon, de már olyan sok bőrgyógyászt
felkerestem, akik tanácstalanul állnak a problémámmal szemben, az arcomon
lévő "jelenség" pedig napról napra rosszabb. A bal arcomon kb.
5-6 hete egy babszem nagyságú piros folt jelent meg, ami fokozatosan egyre
nagyobbra nőtt. Felkerestem a bőrgyógyászt, aki napallergiára
gyanakodott először vagy hogy megcsípett valami bogár, Bactroban 20mg
krémet írt fel. 2 hét elteltével – miközben a folt egyre nagyobb lett - a
bőrgyógyászati kontrollon érgyulladást diagnosztizáltak, és Fucicort
krémet írtak fel. Eközben már nemcsak a beteg bőrterületen éreztem
erősen viszkető, bizsergő érzést (mintha a bőröm alatt
hangyák mászkálnának) hanem az ép bőrfelületű homlokomon és az
orromon (pontosabban a bőröm alatt) is éreztem a zsibogást, viszketést. Az
újabb bőrgyógyászati vizsgálat során Lyme-kórt diagnosztizáltak, de a
vérvizsgálat negatív lett a Lyme-kórra. Most Advantan 1mg krémet írtak fel és
várjuk, hogy meddig terjed az arcomon ez a „jelenség”. Lázas nem voltam, sehol
máshol nincs a testemen hasonló folt. Mellékelek pár képet, milyen most az
arcomon. Ha ön esetleg már találkozott hasonló problémával tudna tanácsot adni,
merre keressék a gyógyítás útját az orvosok? Előre is nagyon köszöm
válaszát. Tisztelettel, Buzás Jánosné VÁLASZ- Message body TISZTELT BUZÁS
JÁNOSNÉ!! A rendelkezésemre bocsájtott adatok alapján, habár nehéz biztos
véleményt nyilvánitani az Ön bőrbetegségéről valószinü hogy egy
Pytiriasis Rozacee /estleg gombás felülfertőzéssel/ van szó-Az “anyafolt”
ami aztán tovább terjedt biztos diagnosztikai értékü lehet.Esetleg szóba
kerülhet a Pytiasis betegség csoport egy más klinikai formája, amit egy nagy
tapasztalattal rendelkező szakember tud elbirálni.Lévén hogy jómagam nem
vagyok bőrgyógyász azt ajánlanám önnek hogy forduljon egy egyetemi klinika
vezető profeszorához a biztos kórisme tisztázása végett. TISZTELETTEL
DR.BAUER Message body Tisztelt Bauer Béla! Hálásan köszönöm válaszát, az ön
által vélelmezett fertőzést igazolta a napokban megcsinált teszt. A
budapesti bőrgyógyászati klinkia orvosa nem tudott olyan pontos diagnózist
mondani, mint amit ön csupán fénykép alapján felállított. Ismét csak köszönöm
segítségét, emberségét. Köszönettel és tisztelettel, Buzás Jánosné
AKIK NEM MARADHATNAK KI SZATMÁR VÁROS TÖRTÉNELMI EMLÉKTÁRÁBÓL
Motto “Az ifjúságnak nagyon nagy szüksége van jó nevelőkre. Imádkozz
értük!” DE LA SALLE SZENT JÁNOS 1651. április 30-án, XIV. Lajos, a napkirály
idejében született a franciaországi Reimsben, első gyermekként egy gazdag
tízgyermekes családba. 1664-ben a székesegyházi káptalan kanonokja lett, majd
1670-től Párizsban tanult tovább. Szüleit korán elvesztette Pap lett
1678-ban, majd 1680-ban teológiai doktorátust szerzett. Lemondott
kanonokságáról és különösen az ifjúság nevelésével foglalkozott.
Gyermeknevelés, iparostanulók és oktatóik képzése volt a programja, szegények
számára iskolákat alapított. Sok könyvet írt. Segítőtársaival 1681-ben
kongregációt hoztak létre, az Iskolatestvérek kongregációját. A kongregáció
fennmaradása csak sok üldöztetés elszenvedése árán sikerült. Reimsben és
Párizsban tanítóképzőt szervezet. Társai komoly elhivatottsággal
segítették az ifjúság nevelését. 1684-ben nagy éhinség volt, ekkor teljes
vagyonát szétosztotta a nélkülözőknek. .Az Ötvös utcai Római Katolikus Fiu
Népiskola amit Scheffler János szatmár megye akkori megyéspüspöke alapitott, a
“DE LA SALLE SZENT JÁNOS” iskolatestvérek kongregációját bizta meg az intézmény
szervezézésével magyar nyelven..Ötvös Frigyes igazgató testvér vezetésével a
többi testvér,Kárász,Magó,Tóth olyan generációkat oktattak és neveltek ennek a
városnak ami az Ő áldozatkészségüket emberi tisztességüket és méltóságukat
egész életük folyamán követtek. Számos szegény sorsu gyermeket emeltek álmaik
beteljesedésére. Nyílt szívű,ragaszkodó,jóban-rosszban együtt érző
gyermekeket neveltek A kisebbségi lét mindenkit és mindenhol érint vagy olykor
megvisel,még gyermekkorban is.Különös érdemük volt hogy magyarságtudatunk
megörzésére neveltek bennünket. Egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat
követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi
erkölcseivel,rendjével,az autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem
utolsó sorban azzal hogy a teljesítményed örömélményéhez juttat már
gyermekkorodban,olyan élményanyaghoz ami egy életre szólhat. Kötelez arra hogy
tarsolyodban kell hordoznod a –ketyegő órát-egy egész életeden át , hogy
becsülettel,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel, építkezz a
predestinációd kiteljesítéséért- Az Én életemben ez volt az Ötvös utcai Római
Katolikus Püspöki Fiu Népiskola –szerzetes álkendős pedagógus
papjaival.Úgy érzem hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és
legigazságosabb napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a
kötelességüket és megjegyzem hogy kiváló pedagógiai érzékkel. Alkotásra,munkára
neveltek mert egész életemben csak a tőlük elsajátított igazakat kerestem
az alkotó becsületes munkát,és csak bennük volt meg a feltétlen bizalmam. ÁLDJA
AZ ÚR EMLÉKÜKET, Egy népes első osztály 1938-ból aminek én is tanulója
voltam.”
Pápai Páriz Ferenc hírét leginkább magyarnyelvű orvosi műve: a „PAX
CORPORIS, azaz az emberi testnek belső nyavalyáinak okairól,
fészkeiről, s azoknak orvoslásának módjairól való tracta, melyet mind
élő tudós tanítóinak szájokból, mind a régieknek tudós írásokból mind
pedig a sok betegek körül való tapasztalásaiból summáson összeszedett és sok
ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmesen, világosan
magyar nyelven kiadott”. Ez a műve 1690-ben jelent meg nyomtatásban
Kolozsvárott. Páriz a bevezetésben a következőket írta: “Nem akartam én
itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi
cselédes gazdáknak, s gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek
nincsen mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol
hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”.
EGY SAJNÁLATOS TÖRTÉNELMI BUKTATÓ
Nem
olyan minőségemben irom le soraimat, mint egy pártkatona”néma leventéje”
hanem hat évtized orvosi élményanyagát magával cipelő
felelősségteljes polgár, azzal a motivációval hogy a mindenféle társadalmi
elégtelenségek hovatovább halmozódnak, egy történelmileg köztiszteletben álló
nép rovására. . A BETEGSÉG NEM SZÉGYEN. A BETEGSÉG INTIM SZEMÉLYI ÜGY DE CSAK
ADDIG AMIG EZ NEM ÁRT A KÖZ ÉRDEKEINEK,NEM KUSZÁLJA ÖSSZE EGY NEMZET JELENÉNEK
ÉS JÖVŐJÉNEK NEMES ÉS IGAZSÁGOS ÉRTÉKRENDJÉT,VALAMINT TISZTESSÉGÉT A VILÁG
NÉPEI ELŐTT. Mind többet beszélnek arról ,hogy Orbán Viktor beteg, és
kezelés alatt áll, egy Ausztriai Grazi klinikán.Egyesek szerint zajos ,gyakran
tettlegességé fajult gyermekkora borzolták fel a hatalmi génjeit azzal a
tudatalatti céllal hogy kielégitse sérelmeinek számláit a gyermekkorban
elszenvedett testi bántalmazásokért. Mindez eddig csak rosszindulatú
híresztelésnek hangzott. De a közelmúltban egy felvételen amit a parlamentben
Jókai Anna dijátadásáról készitett az ATV híradójának a stábja Orbán Viktor a
háttérben áll, és megdöbbentő nyelvöltögetéseket és szájmozdulatokat
lehetett észlelni az arcán. Az elhatalmasodó nyelvöltögetést riasztó
látványként élték meg a nézők , és egyben nyilvánosan meggyőzték a
szemlélőt , hogy Orbán Viktor a többi már megszokottá vált mimikai és
nozgászavaraival egybevetve ,valamint a megalomániás elmeállapot minden
elképzelhető társadalmi ártalmaival,/az ellenségkép keresés,az állandó
hadilét,a félelem keltés,a nemzeti veszélyhelyzet sztereotip ismételgetésével a
személyes megváltókép nimbusza alatt tartja a tájékozatlan, hiszékeny és nem
tiszteséggel tájékoztatott hontársait egy kóros elmeállapot következményeként
amirül ő nem tehet. A psyhiatriai kórképek kórisméje nehezen
ismerhetők fel még a szakemberek által is.Lévén hogy ezek betegeknek
szellemi képességeik kiválóak és hatalmi törekvéseik imponálók a profán emberek
számára és ezekkel a képességeikkel meglehetősen hosszú ideig kétségek
között tartják a közösségüket. De nem az Orbán Viktor személyére szabott
kórtanárol akarok értekezni,a megalomániájának széles skálájáról ami már
nemzetközi témává vált , a gátlástalan hatalomvágyáról,fejlett
küldetéstudatának megvalósithatatlan álomképeirol, a féktelen
agresszivitásáról,az érzéketlenségéről a sulyos társadalmi problémákra stb
akarok szólni.hanem a helyzetfelismerés és kilábalás lehetőségeiről
és szükségszerüségéről is.Különben ez a ténymegállapitás az állami szervek
és az egészségügyi szakemberek alkotmány által előirt feladata lenne.
Jómagam már irtam egy bejegyzést a Neurology.Hu.szaklap közleményei alapján
évekkel ezelőtt erről a sajnálatos tényről, aminek
következményei hova tovább mélyülnek a magyarság tisztességének rovására.l Egy
vezető kóros eszmevilágát, nem ajnározni kellene a népének. A nagylelkünek
tünő de egy meghatározott politikai céllal megvalósiott történelmi
cselekvéseket a tiszta tásadalmi szándék igazságos,józan erejével kellene
megitélni, mert ezeket a magyar nép áldozatkészsége emelte nemzeti
tisztességének nevében az áldozati oltárára. De érdemes lenne figyelembe venni
a fondorlatos sokrétü ellentmondásokat, hazudozásokat,a felsőfokon üzött
korrupciót ezeknek elviselési kényszerhelyzeteit ,és határt szabni a
társadalmilag illetéktelen netán káros bárminemü ténykedéseknek,amik már a nemzetközi
megrovások szinterére vonszolták a magyarság történelmi erényeinek
tisztességét. Ezt mulasztotta el a magyar társadalom azon hivatott rétege,
akiknek ez nemzeti kötelességük lett volna a felismerés és cselekvés.De az”
össznemzeti nagyzási mánia” ami megfelelő táptalajra talált hol
tájékozatlanságból eredően,hol a jelen történelmi pillanatban elérhetetlen
nemzeti álomvilág tépelődései közepette teret engedtek a demagóg
stratégiáknak.És ma itt állunk béna gondolatainkkal és tehetetlen cselekvési
lehetőségeinkkel a drámai nemzeti méreteket oltő elvándorlás küszöbén
a mindmegannyi társadalmi elégtelenségekkel.Vajon csak engem érint ilyen
érzelmi erővel ez a kérdés.¬¬?? Szerintem nem csak Orbán Viktor.a hibás
hanem az Ő betegségének káros társadalmi és történelmi
nyomainak,hatásainak a prédára leső és kihasználó”siserehad” amit a modern
korunk kóros nemzeti eszmei és anyagi csonkitására használták ki ezt az adódó
történelmi pillanatot.Egyszóval meglovagolják a hagyományosan nemzeti
érzésvilágát a magyar népnek,egy történelmi kalndra buzditva őket,ami a
nemzetek szégyempadján való ücsörgésre itélt bennünket. Hiábavalók itt a
tiltakozások.tömegtüntetések,nemzetközi elmarasztalások az egyre romló
társadalmi közérzet stb Az “Orbanizmus kóros megalomániája “ folytatni fogja
történelmi utját amit csak a betegségégének sulyosbodása, ami lehetetlenné
teszi a racionális szellemi tevékenységet, vagy amit csak egy ujabb
erőszakba torkolló nemzeti tragédia képes magállitani. A nemzet sorsa
pedig” egy halandó beteg ember “beláthatatlan elvárásain felkapaszkodott új
gazdagok kezére kerül.egy reményeiben megalázott néppel- Post scriptum-A
TÉVEDÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT KIHANGSULYOZOM HOGY NEM ORBÁN VIKTORRAL VAGY
BETEGSÉGÉVEL HADAKOZNAK A SORAIM, HANEM A SZINTE NAPONKÉNT ELŐÁLLÓ ÉS MOST
MÁR OLYAN MÉRETEKET ÖLTŐ ELÉGTELENSÉGEKRŐL AMIK EGY NEMZET
JÖVŐJÉRŐL SZOLNAK.
BIZTOS LÉPTEKKEL KELET FELÉ
.
“Orbán kiáll Törökország mellett, mert a barátok mellett ki kell
tartani”/INDEX/ Ezeket a sorokat olvasva kutatgatni kezdtem történelmi
ismereteim között de a Jókai Mór-“Török világ Magyarországon” címü regényében
leirt 15o éves történelmi nyomoráról a magyar népnek az Oszmán Birodalom
elnyomása alatt , nem találtam emlitésre méltó barati ölelkezésnek a nyomait.
Habár nem jó szivvel de tudomásul vettem a nagy “Keleti összeborulás
“diplomáciai húzásait a “turbánositás” eszmevilágára már nem találok
magyarázatot. Az 1ooo éves történelemi közös multunk Európával azokkal az
államokkal akiktől mindent kaptunk és kapunk, miért nem illetjük őket
is a jó baráti jelzővel mert ezek mellett is ki kell tartani,de mi
ellenkezőleg ahol alkalmunk van minden eszközzel például “Állitsuk meg
Brüsselt” valamint a többi 26 Európai “szerződéses barátunk” lejáratására
is késztetünk. A hatalmas összegekbe kerülő propaganda hadjárattal “
kebelbarátaik megállitására “ ösztökéljük népünket.A juttatásokat még
kierőszakoljuk de különben menjenek a francia vagy német francba,hiszen mi
szuverén állam vagyunk. Erre már sokan nem tudnak feleletet adni Uraim!! az ilyen
szellemiségü és erkölcsi értékü diplomácia már az elmekórtan szövevényes
világába tartozik.Meg kell állitani a felelőseket !!!
EGY NEMZETI FOHÁSZ ERKÖLCSISÉGÉRŐL. “IMÁRA SZÓLITOTTA A MAGYAR NÉPET ORBÁN
VIKTOR ANGELA MERKEL GYŐZELMÉÉRT
”
Bevallom hogy jómagam is imádkozni fogok a keresztényi elvhüségéért,népének
becsületes szolgálatáért,az emberi faj megkülönböztetés nélküli istápolásáért
mindezt akkor amikor a történelen hátat forditott a szabadlelkü igaz emberek
jószándékainak. .Kérlek Úram ne engedd hogy azok akik végigbillentyüzték a
hatalom szerzés mindennemü bünös hangszerét a legkülönbözőbb elvi
meggondolások szintjén/kommunista,liberális.úgymond konzervativ,illiberális és
jelen pillanatban kereszténydemokrata elveket vallva, időközben becsmérelve
az egyház méltóságát most pávatáncot ropjanak a hit és erkölcstan dallamaira.
Amikor a menekült kérdés a tetőfokán forrongot a világ, akkor ők
ketten Ferenc pápával emelték magasba az emberi szolidaritás zászlaját. Azokban
a napokban irtam a következő sorokat. “És a német politika színterén a
német nép szuverén történelmi akarataként megjelent ez a törékeny asszony
egyszerű,tisztességes,emberközelben élő valaki a maga mély
humánumával amivel beborította egész Európát. Ő lesz az aki megvalósítja Adenauer
kancellár álmát az Európai Egyesült Államokat a bevándorlókkal együtt. Ő
fogja elkergetni a kis szemétdombokon kakaskodó elme bomlott führereket. Ő
emeli évről évre a német nép méltányos életkilátásait. Ő vívta meg a
harcot Ukrajnáért a veszekedett medvével. Ő adott otthont százezer számra
szenvedő embertársainak bizonyítva ezzel hogy nem a német nép volt a
kegyetlen hanem az ideológiák veszettjei a hatalomra éhes elmebetegek. A magyar
diplomácia a legocsmányabb esközöket használta Merkel asszony nemzetközi lejáratására
és most imára kulcsoltatná kezét népének a” nemzet ellenségének
kikiáltott”személy földi üdvéért amiket végig komprpmittált politikai
svihákJaival ,minden emberi jóérzés hiányának és szólamainak kiséretében.
HITEM A HIVATÁSOM –HAT ÉVTIZED SZÁMVETÉSE
Visszapörgetve
a hat évtizednyi gyógyító ténykedésemet ,a tudományos vagy kutató alkotó munám
minőségét,vagy netán elismertségét latolgatom a számadás
pillanataiban.Mert az értékrendnek is van egyéni vonzata.Számomra minden
cselekvésem osztatlan öröme a beteg gyermek gyógitása volt.Nem a hizelgő
társadalmi elismerő valós cselekvéseim érdemei/Egészségügyi
Érdemrend,Pápai Páriz Ferenc életműdíj,az Orvostudományok doktora cim,a
Gyémánt diploma, hanem a gyógyitás pillanatnyi varázsa amit az Úr adományozott
hat évtizeden keresztül. Nem a hivalkodó teljesitmény érzés kényszere iratja le
velem ezeket a sorokat hanem azoknak a pillanatoknak az újraélése , a háttérben
meghúzódó munkám eredményének öröme . A fehér éjtszakák /ügyeletek/sokszor
önelégető pillanatai-amikor is nem a fizikai megterhelés,az igénybevétel
szolgáltat ki bennünket annyira a türésküszöb kénye-kedvének,hanem azok a
betegek akik katasztrofális állapotban kerülnek a kórházba.-és az orvosi
lelkiismeretünket,felelőségünketküzdelmünket teszi próbára egy emberi élet
megmentéséért,vivott küzdelemben.A betegágy hüsééges és fegyelmezett szolgálója
voltan egy életen keresztül. -Az várakozás idegtépő feszültsége, a javulás
első tüneteinek megjelenése-a betegnél az első szavak,szemnyitás, vagy
hajnal felé az első mosoly a ami kisimitja az összeráncolt homlokokat-a
hangulat hogy ismét győzött az élet,és a sziv koszorus-erek is
kitágulnak,és a verejtékező homlokok is kisimulnak. Én ezért a
–kimondhatatlan nagy felelősségtudatért-tartom orvosi ténykedésemet a hivatásom
legelső vonalába itélendőnek . Életem egy másik a segitő kéz
melegét sugárzó teljesiményem a „Képes Gyermekgondozási Enciklopédia”/2o ezer
oldal terjedelemben.7100 képes ilusztrációval aminek már a 3o miliót meghaladó
látogatója van 212 országból.a NEMZETKÖZI GYERMEKGYÓGYÁZATI IRODALOMBAN
EGYEDÜLÁLLÓ MUNKÁNAK SZÁMIT. Kutatásaim egy új egyedi fejezetet nyitottak a
gyermekgyógyászati tudományos kutatásban a számos eredeti ,önálló klimikai
képek leirásával egy új szemléletet szolgáltatva a gyarmekkori visszatérő
hasi fájdalmak kórtanában. Klinikai kutatásaim mintegy 3o évre nyúlnak vissza.
Témája a visszatérő hasi fájdalmak okainak tisztázása a gyermekkorban. A
kb 1ooo megvizsgált gyermek közül 213 –nál észleltünk
elváltozásokat-főként veleszületett fejlődési
rendellenességeket,fekélyes,gyulladásos,daganatos elváltozásokat. . Ekkor már
tudtam hogy határozottan szükség van arra a kutató munkára amihez
hozzákezdtem,annál is inkább mert ezt a nemzetközi gyermekgyógyászati irodalom
is jelezte. Egyedülálló munkáim szatmár megye orvostörténelméről az 13oo
–as évektől kezdve a XX-dik század kiváló orvosainak
méltatásával.-foglalkoznak. Ezeket a a törekvéseket egészitik ki 16
elektronikus szerkesztésü szakköny,vamint 168 közlemény bemutatása hazai és rangos
külföldi szakfolyóiratokban. Dióhéjban ezeket tettem a hivatásom és
szülőföldem alkaotóinak asztalára.
A”GYÉMÁNT DIPLOMÁK “VÁROMÁNYOSAI
. A
Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem volt hallgatói 2o17
Szeptember 5-én emlékeznek .létük céljának első napjára,orvosi
eskütételükre,egy életreszóló mindennapi áldozatkészségre a lemondásokra, a
fehér éjszakákra és mindenre amit a hat évtized folyamán a szenvedéő
emberek szalgálatában töltöttek. Emlékezünk tanitó mestereinkre akik megtanították
nekünk hogy az orvosi szemlélet,hívatás szeretet,gondolkodásmód a beteg ember
sorsáért érzett felelősségtudat mindennapi kötelességünk-Amit ettől
az iskolától kaptunk arra . mindig és mindenütt nagyon büszkék voltunk. Külön
hálásak vagyunk a tanítómestereimnek, hogy a legmélyebb fokon tudatosították
bennünk hogy az –orvosi hivatás,szent és sérthetetlen, volt mindig a történelem
folyamán-függetlenül a hatalmak akár becstelen acsarkodásaitól is. Irigylésre
méltó dolognak tekintettük ha csak a közelükbe kerülhettünk.mert Ők a
tudomány és hivatásuk szentjei voltak. Áldja meg az Ur az emléküket. KÉT
VILÁGHIRÜ TANITÓMESTERÜNK
MEMENTO MEDICAL SĂTMĂREAN. 17.8O3 MEGTEKINTŐ
/ Szatmárnéneti-2o17.-junius-24- Nem a hivalkodó teljesitmény érzés kényszere
iratja le velem ezt a statisztikai adatot hanem a háttérben meghúzódó munkám
eredményének az öröme . A tény hogy itt szülőföldemen igyekeztem
helytállni és átlábaltam bármilyen történelmi gyülölet akadályain. -Hogy minden
gyarló emberi viszolygás ellenére az anyanyelvemen végeztem el minden
tanulmányomat,megőrizve mindmáig annak tisztességét. -Hogy az uralkodó
hatalom nyelvén olyan irományt tettem az asztalra amit ilyen megtisztelő
módon méltányoltak a román anyanyelvü hontársaim. És a méltánytalan sorsom
eredője hogy a szülővárosom sorsközösségének a tisztessége nem volt
elég ahhoz hogy a 25 ezer oldalnyi internetre feltett munkámra ami már
méltányos elismerésnek örvend mondhatom az egész világon,egy betű erejéig
nem került a nyomdagépek zajos világába egy általam leírt betű sem.pedig a
25 ezerből 22 ezer magyar nyelven íródott.Történik mindez egy egysiku
gondolkodási kényszerállapot középkori múló bálványimádásának politikai
környezetében.
CSAK KAPKODOM A FEJEM
….
Ha nem lennék egy századfordulós generáció túlélője,aki szemtanuja volt a
kortársai mérhetetlen szenvedéseinek, talán elsurrannának a fülem mellett az
első hallásra érdektelennek tünő olyan hirek mint pl.a Horthy korszak
kivételes teljesitményét méltató szavai a miniszterelmöknek, amit
felelőtlennek és károsnak tartok.Mindezt azoknak nevében teszem, akiket az
érdemtelen megsemmisités vesztőhelyein, harcmezőin itéltek
pusztulásra, búcsúszó nélkül hátrahagyva egy életre szóló fájadalommal
szeretteiket.A történelem beteges itélőszéke vissza akarja csempészni és
ismét pajzsra próbálja emelni a megbocsáthatatlan vétkeket ,figyelmen kivül
hagyva a magyar nép történelmének tisztes emléktárát .
EGY EGYFELVONÁSOS POLITIKAI PORNÓ
Egy
hét leforgása alatt személyes tanui voltunk egy elmehasadásos politikai
háborunak.A politika ezuttal sem hazudtolta meg sajátos arculatát mert
hagyományaihoz híven minden emberi erkölcsi elváráson szemrebbenés nélkül
átgázolt./elvi,ideologiai közösségtudat,emberi ,baráti kötelékek,a cél
érdekében elvégzett munka tisztességének a megtépázása,a különben is hadilábon
álló jellemörző képességünk utolsó maradványainak lejáratása .Van egy
olyan megérzésem hogy ennek az Erdélyi fiatal kormányfőnek aki igyekezett
az alkotó ténykedés szellemét,a tisztesség határértékeit beültetni a balkáni
létből eredendő történelmi hagyományba, az eredendően regáti
maffia rendsízert felszámolni, az Európai utakra terelni stb ezt a társadalmat
tovább fogja kisérni a hazudozás,tunyaság és lopás hatalma. De ami a legnikább
megrenditett az a politikai egyezkedések kapcsán előálló ”nemzeti
radikalizmus”lángra lobbanása 24 óra alatt a történelmileg állandóan lappangó
hamu alól.A média ,a politikusok szinte az egész társadalom a 3o-as évek
legocsmányabb támadását inditottak a romániai magyarség ellen,meghazudtolva a
történelmi tényeket,társadalmi és kulturális értékeinket ,tisztes emberi
jogaink elemeit, ami nem egy egyszerü cáfolatot,tiltakozást, hanem más jellegü
ellenlépéseket is követelnek. TILTAKOZOM!!!
-SIRT A MAROS-1956
.
Az egyetemi éveimmel kapcsolatban már leírtam hogy kispolgári származásúnak
minősitettek a mindezzel járó jogelégtelenségekkel. Nem voltam KISZ tag
úgymond mint szabadúszó végeztem el az egyetemet. Nem vétettem senkinek mert az
élet már akkor megtanított, hogy mindannyian egy sorsközösségben élünk, amelyben
a jó és rossz,a becsületes és hitvány a profitőr és a szerény a történelem
során kötelezően egyűt élt. Az alkony már a a megbocsátás ösvényeire
terelgetett. Ha az elmúlás tarisznyájával az oldalunkon,a 2x1 méteres gödör
szélén imbolyogva még ma sem tudjuk megérteni a különféle IZMUSOK tartalmát és
álnokságait akkor csak magunkra és egymásra vethetjü.k az átkokat. Az egyetemi
tanulmányaim alatt egy pillanatig sem voltam politikai –DON HUAN- de ugyanakkor
sem érzéketlen szemlélője a történelem és társadalmi eseményeknek.. Az
1956-os események és az utána következő retorziók mélyen megviseltek és
egész életemre elkötelezettje maradtam eszmevilágának Vásárhelyen olyan mértékü
volt a készültségi állapot hogy még a nagyon burkolt szervezkedési formák
csiráját is elfojtották.Csak zárt terekben halgattuk,lestük Nagy Imre hol
bátoritó hol szenvedő kihangzásu szavait.Jómagam mint egész életem
folyamán akkor is teltbegyü,szókimondó ember voltam,nem köztereken de az
együvétartozás hiveivel megéltük a hites magyar sorsot.A spiclik világa volt,
és ebben helyzetben én sem tudtal elkerülni a hatalmi bosszút. Nagyra becsült
Kollégám Dr.NAGY LAJOS-ÉLETÜNK-KÓR-TÖRTÉNETEcímű 2oo9-ben
megjelent/könyvében ami az 1956-1959-eseményeiről szól-/a nagy retorziók
időszaka volt amikor mindenki rettegett, a következőket írja a 9o-dik
oldalon idézem- Ott mondta Szakács Dénes bácsi-akinek otthon volt rádiója-hogy
a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Ebédre érkeztem vissza az Apollóba.
Az éppen ebédelő diákok arcáról fájdalom és kétségbeesés tükröződött.
Így annál az asztalnál is,amelyiknél én ebédeltem,egy BAUER nevű VI.éves
szatmári fiú/nem azonos a brassói Bauer Györgyel,akit a marxista katedrán
elhangzott véleménye miatt bebörtönöztek/úgy szidta a szovjet rendszert mint a
bokrot. Nem is lett volna baj,tőlem szidhattavolna,de a négyszemélyes
diétás asztalnál,velünk ült egy K.M névre hallgató II-od éves-nálunk vagy 1o
évvel öregebb munkás fakultásról/küldött ? /asszonyság is./Remélem ,eddig már
Gyehenna tüzének lángjai égetik a piszkos besúgót- A továbbiakban aztán
elmondja a kolléga hogy később az a nyakába is varrták az asztalnál való
beszélgetést,mikor 3 év után zaklatták A karpaszományosok- engem is
meghurcoltak,de lévén végzős hallgató, nem zártak be ,hanem kihelyeztek
Kapnikbányára ahol 2ooo politikai elitélt orvosi ellátását végeztem,tartottam
bennük a túlélés reményét. Velük együtt a föld sötét rohadt gyomrában
végigéltük a borzalom bérének minden gyötrelmét.. Édesanyám abban a
nehéz,exponált időben kért hogy jöjjek haza Szatmárra mert szeretni látni,
és beszélni velem. Dr.Anghi Józsi bácsi adott 1 hétre orvosi igazolást. Anyám a
következőket mondta:nem látod hogy az egész világ tunya szemlélője
ennek a mély szenvedésnek,meglátod hogy rengeteg áldozattal a mi kis nemzetünk
kikaparja a sült gesztenyét a tűzből és a NAGY ZÖLD
ASZTALNÁL.ELFOGYASZTJÁK.Idő multával az igazak méltatlanná válnak,az
álhősök meg már ott tülekednek a történelem húsos fazekánál. Nem
semmisítheted meg az egész családunk 6 éves áldozatát,akár az igazságos de
kilátástalan ügyért. Minden racionálisan gondolkodó ember felismerte azt a
tényt hogy az akkori mamut hatalommal az acélfogú Szovjetunióval senki nem mer
és nem is akar újat húzni. Neki lett igaza. A magyar nemzetet szemérmetlenül
magára hagyták,a szenvedés mérhetetlen volt,és rengetegen hiába hozták az
egyedülálló és sokszor –szakrális- áldozatot,a magyar nép szent ügye akkor
elveszett. A elmenekült hazátlanokat befogadták nyugaton,egyeseket hősökké
avattak,és mi maradtunk a halottainkkal, és a megalázott szabadság eszméinkkel
A KÉTÉLTÜSÉG IGAZTALAN GYANUJA
… A
mai történelmi időszak egyik fintora, hogy egy meg-dönthetetlennek látszó
diktatúra,rövid idő alatt kártyavár módjára összeomlott és egyúttal
létrejött egy régen óhajtott európai közösség,egyelőre még a kezdet
velejáró gyermekbetegségeivel. Ez a tény kelet Európában meglehetősen
ellentmondásos állapotokat szült,az egyén mozgásterét,életkilátásait,gyermekeik
jövendőjét,egyszóval egy méltó emberi lét kilátásait kuszálta
össze.hatalmas embertömeg elvándorlását előidézve. Távolról sem tisztem
véleményt nyilvánítani, az elvándorlás vagy itthon maradás érveit taglalni
esetleg valakit is elmarasztalni,de van egy olyan érzésem hogy az
itthonmaradottak sajátos,egyéni szellemi,anyagi sőt erkölcsi elégtelenségeit
a mai hatalmak küzdelmei az árnyékos oldalra sodorják. Abba már belenyugodtam
hogy” magyarságtudatra oktassanak” hogy azt állítják rólunk hogy csak a
tehetségtelenek,bátortalanok,azok akiknek nincs önbizalmuk,egy más nemzeti vagy
társadalmi beilleszkedés arányaiba azok maradtak itthon, vagy mert úgy a
szellemi erkölcsi anyagi vonatozásu elégtelenségeik vannak. De amikor a
kisebbségi létem kíméletlen sorsának küzdelmeinek eredményeit viszik vásárra az
már mélyen sérti magyarságtudatomat.Főként azért mert minden tanulmányomat
első elemitől az utolsó egyetemi évemig magyar nyelven végeztem,és
nem latolgattam az érvényesülés lehetőségeit a történelmi változások
pillanataiban. A tény az hogy közösségemet méltóképpen tudjam képviselni
tökéletesen el kellet sajátitani a regnáló hatalom nyelvét .Ezt a feladatomat
elvégeztem és olyan értékü tudományos kiadványokat tettem az asztalra amik
értéküknek megérdemelt.isztességét vivták ki. A magyar kultúra egyik kimagasló
egyénisége aki kényszerhelyzetében telepedett az anyaországba .mikor elmondtam
neki hogy 16 elektronikus szerkesztésü szakkönyvet tettem a tudomány asztalára
nagyon meglepte az a tény hogy ezek román nyelven kerültek az internet
oldalaira. Sajnos ez a hangulat az elvándorolt és itthonmaradt közössségem
tagjai között is létező valóság Hol,kinél keressem a társadalmi
kapaszkodómat, ¬ a mult vagy jövő otthonukat elhagyó és a halyüket
elfoglalók között.¬?? Azt üzenem mindenkinek aki a végvériak nyomorát
kihasználják és visszaélnek „ a nemzeti gőg „töténelmileg káros hagyományaival
hogy kövessék példánkat-mert mi tettük amit tennünk kellett vagy lehetett és
úgy sáfárkodtunk az Úr által ajándékozott javainkkal amint azt elődeink
véghezvitték..
EMLÉKTÁR-4O ÉVE VÉDTEM MEG A DOKTORÁTUSI TÉZISEMET -A DOKTORÁTUSI TÉZISEM VÉLEMÉNYEZÉSE
.- A disszertáció egy hatalmas gyermekgyógyászati tapasztalat,hosszas klinikai
megfigyelés gyümölcse,egy széleskörű klinikai tanulmány és kutatás amit a
szerző igen tiszteletreméltó következetességgel,nagy szorgalommal
szorgalommal,feddhetetlen tudományos igényességgel végzett,állandóan szem
előtt tartva a kutatás gyakorlati vonatkozásait. -a téma megválasztása
rendkívül aktuális a mindennapi gyermekgyógyászati gyakorlatban,lévén hogy a
patkóbél,epehólyag,hasnyálmirigy,központi jelentőségű a gyermek
krónikus emésztőrendszeri megbetegedései között,azonnali vagy későbbi
következményekkel. A gyermekgyógyászok figyelmének a felhívása erre a fontos
kórtani tényre gyakorlati szempontból igen jelentős érv a munka
megítélésében. Mindamellett hogy nagy a gyakorlati tét, rendkívül kevés
figyelmet fordítanak a szakmai berkekben erre a kérdésre. -a szerző
kutatásai bebizonyítják hogy ennek az emésztőrendszeri szegmentnek a
korrelatív összefüggései vannak a többi hasi szerv megbetegedéseivel -a kutatás
egy nagyon igényesen kiválasztott beteganyagon történt./ 213 esetben. / -a
kutatások megállapításai és dedukciói ami a duodenális pangás szerepét jelölik
meg mint egy fontos mozzanatát annak a patogenetikai láncnak és kórélettani
folyamatoknak,és ezek tényszerűen vannak bizonyítva a kísérő
klinikai,biológiai és radiológiai elemekkel. -az új klinikai és radiológiai
technikák bevezetése amelyek-premier plan-ban vannak a gyermekgyógyászati
tudományban,amelyek kivizsgálási kronológiája rendkívül szisztematizált,javaslandó
a gyakorlati gyermekgyógyászat kivizsgálási adattárába jól indokolt esetekben
bevezetni. az ikonográfia olyan színtű,a radiológiai felvételek olyan
minőségűek,hogy ezek egy igen komoly illusztratív anyagot képeznek
egy modern gyermek gasztro -enterológiai monográfia kiadásához.,amit a
bizottság javasol -A doktorátusi tézis teljesen új felfogásban,a
gyermekgyógyászati irodalomtól merőben eltérően újszerűen
tárgyalja a krónikus hasi fájdalmak okait a gyermekkorban. Helyesnek tartja,
hogy a szerző figyelembe véve a hovatovább mind gyakrabban kimutatott,vagy
kimutatható szervi okokat , nem a krónikus fájdalmas hasi fájdalmak
szindrómájáról beszél,hanem bevezeti,a krónikus hasi szervi eredetű
patológia-elnevezést a gyermekgyógyászatban- -A tézis statisztikai feldolgozásából
kitűnik hogy a krónikus hasi panaszok eredője 3o-35 %-a szervi okokra
tehető- Ugyancsak kitűnik hogy a krónikus hasi szervi megbetegedések
hátterében 55-6o%-ban a patkóbél,epehólyag,hasnyálmirigy megbetegedései állnak.
Eredeti és hasznos szelektív radiológiai vizsgálati módszereket vezet be a
duodeno-veziculo-pancreatikus szegment kivizsgálásánál-a gyomor-béltraktus
szimultán radiológiai vizsgálata/bárium passzázs+colecistográfia/ Hipotoniás
duodenográfia-szondával vagy farmakodinámiás anyagokkal,a duodenum
nyálkahártyájának szelektív vékonyréteges báriumos vizsgálata- Javasolja az
emésztőrendszer kivizsgálási módjait a
gyermekgyógyászatban,-szegmentfelosztásban-pl-kardio-gasztro-ezofago-frenikus
szegment,Duodeno-veziculo-pankeatikus szegment,Ileo-cekális
szegment,Colo-anoretális szegment-amivel a bizottság egyöntetűen
egyetértett. Teljesen új,önálló klinikai entitásokat ír le először a
gyermekgyógyászati irodalomban/például-az intermittáló duodenális sztenózis,a
posztlambliatikus krónikus duodenitiszek a gyermekeknél- Dr.BAUER BÉLA
kutatásai egy rendkívül jól felkészült szakember háttértudását bizonyítják,
elmélyítve a gyermek gasztroen- terológiai alappal,kivételes analízis és
szintézis adottsággal,intuítiv szellemi erővel,becsületes és korrekt
kutatói tevékenységgel. de mindenekelőtt egy magas értékű
gyermekgyógyász elméleti és gyakorlati képzettséggel. -JAVASOLJUK AZ
ORVOSTUDOMÁNYOK DOKTORA CIMÉNEK ODAITÉLÉSÉT TELJES MEGGYŐZŐDÉSSEL
COMPONENŢA COMISIEI DE DOCTORAT 1-Prof.Dr.Docent Cojocaru Aurel-I.M.F.Bucureşti
2-Prof.Dr.Mihalca Eugenia-Clinica de Pediatrie I.M.F.Cluj 3-Prof.Dr.Krepsz Ivan
- Radiologie-I.M.F,Tîrgu-Mureş 4-Academician.Prof-emerit-Dr.PuskasGyorgy -
Clinica de Pediatrie.I.M.F. Tîrgu Mureş. 5-Conferenţiar Dr.Sc.Indig
Bianka-Clinica de Pediatrie I.M.F.Tîrgu-Mureş
Marosvásárhely-1977-február-21-én
EMLÉKTÁR-EGYETEMI ÉVEK- EGY KISPOLGÁRI SZEGÉNYLEGÉNY SORSA
. A
Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemnek az erdélyi magyar társadalom
rendkívül széles és nagyon sokrétű hallgatóI voltak, származásukat,anyagi
lehetőségeiket és sajátos személyi élményanyagukat illetően. .Egy
közös vonás azonban mindenkit jellemzett, a” magyarságtudat”. A társadalom
politikai gyarlóságai –nevezzük nevén a gyermeket,a kommunizmus
hőskorszakának kíméletlen embert gyötrő,sokszor családi tragédiákhoz
vezető cselekedetei belopóztak az egyetem szentélyébe is .Pedig mi
hallgatók megfértünk egymással /értem a józanul gondolkodó különböző
viselkedési és erkölcsi kelléktárat magukkal hozó kollégák-úgymond származás
szerint/mert a politikai foglyok leszármazottaitól kezdve,a Marosvásárhelyre
deportált földbirtokosok gyermekei,a székelyföld magára utalt
szegényparasztjai,a városi mindennapi gondjaiból élő középréteg,késői
ambíciókkal vívódó kollégák,és az akkori történelmi pillanat-gyönyöreiben
lubickoló azonnal élre törő –úgymond –jó elvtársak stb De ebben a
vonatkozásban is volt köztünk egy közös társadalmi érték-szüleink és
elődeink becsülete és embertársi szeretete- Ebben a társadalmi kavalkádban
az én homlokomra „a kispolgári rédiát” ragasztották,lévén kogy apám kisiparos
édesanyám meg adóhivatali tisztviselő volt. A székely színház egyik igen
hosszú ideig nagy sikerű előadása volt LEW TOLSZTOJ Kispolgárok
című színműve A főszerepet KOVÁCS GYÖRGY érdemes színész
alakította. Az egyik neves monológ szövege így hangzott-emígy szólíotta meg a
kispolgárokat Igen tisztelt kétlábúak- Én a hat év egyetemi tanulmányaim alatt
ettől kezdve egy vidám kétlábúnak éreztem magam Elmondom miért- A
kispolgári kategória abban az időben olyan félig kinézett lapító kategória
volt-nem kapott ösztöndíjat,nem volt K.I.SZ.tag,nem szólalhatott meg
lényegesebb kérdésekben,nem volt megbízható. A kedvezőtlen besorolásnak
megvoltak az anyagi hátrányai /nem kaptam az otthonba helyet,menza jegyet,stb,
Három jó emberDr.Puskás József,Dr.Stefanics Lűszló,Dr.Znorovszky Tibor
megszántak és magukhoz vettek illegálisan az APOLLO diák otthonba, negyediknek
egy improvizált fekvőhelyre Rövidesen én lettem a mindenesük- Annak idején
még nem korlátozták az egyetemi élet szabadságát. Viszonzásul,lelkiismeretesen
elláttam a komiszionokat-illatos leveleket,virágcsokrokat,finom intim női
ruhadarabokat vittem az éppen aktuális barátnőknek. Kenyeret a
menzáról,friss francia irodalmi lapokat a sarki lapárustól,cigarettát igényhez
mérten stb- De ami mégis belém vésődött ezen emberek jóságán kívül azok a
–pour parle-k, azoknak a színvonala, amiket hallottam,és amik merőben
eltértek a úgymond – akkori szódaporos vagy éppen maró lúgos torok
öblítéstől. Köztük váltam felnőtté,férfivá. Miután bekerültem a
MECÉNÁSOK-/vásárhelyi jómódú férfinép/ társaságába és azt is felfedezték jó
hangom van végigénekeltem vásárhely összes valamire való vendéglőjét,de
lebuját is.Jó gázsiért az egyetem Tympanon zenekarával szólóénekesként Akkor
még a –cirmos- szerepe volt nekem leosztva, de később én is bele szoktam a
gazdáim –húzásaiba-és a férfi népség jó szokásához híven,karmolni is kezdtem.
Mint a vásárhelyi Haladás kosűrlabda csapat igazolt jűtékosa amely a
nemzeti bajnokság első osztályában szerepelt kalória pótló járadékot is
kaptam./Mindez összevetve egy kezdő orvos havi bérével ért fel . Akkor is
voltak kapaszkodók akik lubickoltak a földi javakban,de az a
szeretett,megbecsülés ami körülvett az pótolhatatlan áldás volt ami mindmáig
elkisért még az uttalan utaimon is.
NEM SIPPAL DOBBAL
…..
Nem sippal,dobbal nádi hegedüvel csalogattam a blogom oldalaira a most már
harmint nilliót meghaladó látogatót.Pedig a közlemlnyeim nem is a pajzánkodó
szórakoztató ipar pillanatnyi örömök kiszolgálója,A történelmi emberi
kötelességek örökbecsü és rituális segiteni akarás széles táborába sorakoznak
fel közleményeim ,hozzájárulva ezzel egy szerény de kitartó és irdatlan munka
kelléktárával.A célkereszt elérése a gyermekvédelem,gyermekgondozás,és
gyógyitás már beteljesedett, amit hiven jelez a nagyvilág gondolom igazságos
értékitélete.Távolról sem szeretnék a napjaink társadalmi sokszor kétlaki
kereszttüzébe kerülni mint média préda,kirakatbábu vagy más természetü
mutogatási eszköz. Csupán az az óhajom, hogy ne marasztalják el életmüvemet
szülőföldemen egy letünőfélben kóros eszmerendszer martalócai,vagy
akár néma szurkolói is hivatásom tisztességéből fakadó elvei miatt.Mert
sajnos a mondvacsinált géniusz hatalma és adományai erre kötelezi fanatizált
táborát.
2017. június 15., 8:31 UTC+03
Bauer Bela megosztott egy emléket.
KI TUDJA MERRE…… “Alapvetően erdélyinek vallom magam, ez
egy szép, tartalmas identitás” Én gyermekkoromban mindent értettem, mostanság
viszont egyre több dolog van égen és földön, ami nem akar összeállni a fejemben
vallja Bódi Attila a Lázadni veletek akartam című regény írója.
Szivmelengető vallomás egy erdélyi zármazásu úi gemráció írójának tollából
aki r a rendszerváltás idején települt át szatmárról az anyaországba.. Mi v
szatmári végváriak akik közel egy századon keresztül éltük meg egy kegyetlen
történelmi “vitustánc” minden nyomorát megpróbáltuk védeni erdélyi magyarságunk
hitvallásának szellemében szülőföldi szent ereklyéink szellemiségét A mi
generációnk sorsszerü erdélyi nemzeti erkölcsi szabályaival,csupán az
egyűvé tartozás,a szolidaritás,a történelmileg nemes önzetlen,mindenkor
segítőkész erkölcsiségével, életre szóló barátságokat ajándékozott
mindenki számára. Az erkölcsi öntisztulás és öntisztítás állandó jelenléte
közöttünk, távol tartotta tőlünk a kishitűséget a megalkuvást és
mindazt ami emberileg erkölcsileg kivetendő. A vélemény különbségek amik a
viták hevében olykor felfokozottak voltak,nem zavarták a szellemi harmóniát,nem
ejtettek sebet senki érzelmi énjén,mert bennünket nem a politikai pajzánkodások
hataloméhes eszmevilága vezérelt hanem a nemzrttudat. Egy kiegyensúlyozott
társadalmi értékítélet jellemzett bennünket,egy standard demokrácia
szellemisége,szélsőségek nélkül,de mély –főhajtással úgy a polgári
mint a baloldali értékek előtt. .A sors keze” drámai itörténelmi és
tásaalmi kusza viszonyrendszerével kegyetlenkedéssel döntött.nemzeti létünk
megcsonkitásáról. Felére csökkentette az erdélyi mgyarság számát és semmi
biztositékunk nincs arra lehetőségre sem hogy a kettős állampolgárság
kétéltü ingoványai egy adott pillanatban milyen fordulatot tartogat számunkra
erdély teljes tulajdonlásaért/merrt ugyebár érthető az a ténh hogy a
jelenlegi.1.2oo,ooo magyarból 7-8oo.ooo kettős állampolgárságut erdélyi
magyar egy a hatalom hagyomámyosan fondorlatos politikai manővere
utánermészetesen az anyaországot fogja választani.Ilyen történelmi
kényszerüséget és kiszolgáltatottságot a hatalmi küzdőtereken nem élt át
az erdélyi magyartság.Az edélyi szellrmiség és érzelemvilág vagy annak
jövőjéről talán csak az utókor fog tanuskodni. Mi a magunk módján
mindannyian a a még „vártán „álló végvári ma,gyarok hol simább útakat járva,hol
imbolyogva, botladozva, vagy leroskadva a mindenkori terhek alatt -mindig
kibányásztunk magunk-ból annyi lelki erőt hogy véghezvigyük küldetésünket
és becsülettel megfeleljünk gyökereink elvárásainak.
A HÁLA ÉS SZERETET SORAI HAT ÉVTIZED V TÁVLATÁBÓL
.-
Vékony,szőke,kékszemű és elálló fülű gyermek
voltam,cselekedeteimben meglehetősen határozott és magabiztos. Nem volt
bennem semmi agresszivitás se a családi környezetemben,baráti körben vagy
iskolában. Az osztálytársaim el is kereszteltek”a szende Bauer” nevet rám
biggyesztve,de a gyermekkori gaztettek alkalmával a gyanúk elkerülése végett a
legzsiványabb munkákat velem végeztették el.. Ahogy visszatekintek a hosszú
évek távlatába,főként egy gyermekgyógyász érték ítéletével bebizonyosodik
hogy van egy alkati,viselkedési,magatartási determinizmusa mindenkinek. Az
egyén és társadalom viszonyrendszerében leginkább az életkor jellemzői
nyomják rá bélyegüket egy adott személy jellem formálására. Mert aki annak
idején,sunyi,nyalakodó,árulkodó,irigy volt, az kevés kivételtől eltekintve
az is maradt.A nyílt szívű,ragaszkodó,jóban-rosszban együtt érző
gyermek ilyennek marad a végletekig. A kisebbségi lét ami majdnem mindvégig a
sorsunk volt, mindenkit és mindenhol érintett vagy olykor megviselt,még
gyermekkorbanis.de egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat
követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az
autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy
a teljesítményed örömélménnyel jutalmazott már gyermekkorodban.. Kötelezett
arra hogy tarsolyodban kell hordoznod a –ketyegő órát-egy egész életeden
át , hogy becsülettel,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel, építkezz
küldetésed teljesítéséért- Ezek az intézmények voltak az én életemben itt
szsülővárosomban a Ötvös utcai Római Katolikus Püspöki Fiu Népiskola
–szerzetes álkendős pedagógus papjaival./DE LA SALLE SZENT JÁNOS REND./Úgy
érzem hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és legigazságosabb
napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a kötelességüket és
megjegyzem hogy kiváló pedagógiai érzékkel. Alkotásra,munkára neveltek. Amikor
téb -tábló semmittevő emberekkel találkozom úgy érzem hogy az Ő
nevükben jogos az ellenszenvem vagy akár a felháborodásom,mert egész életemben
csak a tőlük elsajátított igazakat kerestem az alkotó becsületes munkát,és
csak bennük volt meg a feltétlen bizalmam. A továbbiakban. említem a –Pázmány
Péter Királyi Katolikus Főgimnáziumot, kiváló tanári karával,pedagógiai
értékrendjével,és az úgymond –világi iskolák nyitottságából származó
elnézhető és megbocsálytható kis gyarlóságoktól De a tehetség ,a munka
szent volt ezen intézmény tudattárában is- és ezek ellen véteni, bűnnek
számitatott. Ugyanez a szellem folytatódott az – Állami Magyar Fiúlíceumban de
a társadalmi fellazulás mindenféle válfaja itt már érzékelhető
volt../rend,fegyelem,a teljesítmény mindenek feletti elveinek a sérelme, már
bontogatta a szárnyait.Az ifjúság számára kellemes szabadosság,már a
felületesség árnyékát vetítette elénk Ezek az intézmények határozták meg
emberisorsomat,világszemléletemet és a társadalmi együttlét törvényeinek
maradéktalan betartását. De mindenekelőtt a családom,az emberi
példamutatással,a kíméletlen történelmi idők és kényszerű sorsok
alázattal és tisztességgel való elviselésével. A bemutatott kép 1941-ben
készült amikor a Pázmány Péter Királyi Katolikus Főgimnáziumot tanulója
voltam.
MEDDIG TÁNTORGUNK MÉG
…
Miközben a napi hirközlés adtait halgattam ami arról szólt hogy egy tisztább
arcu társadalom és egy elfog,adható anyagi lét teményében 374,ooo ezer fiatal
számdékozik a nagyvilágot a nyakába venni, kitéve magát a mindenféle bizonytalanság
vasfogai szoritásának. Ezek a mély társadalmi gondok kénnytelen kelletten a mai
szövevényes élet gondolattárában keresik a kicváltó okokat,Miért vándorolt el
5oo ezer magyar honfi az utóbbi időben mondhatni azok akik képesnek
tartják magukat a várható igényesség kihivásainak.De főként miért
érlrlődik már a középikolások 5o%-nál a cél az elvándolásra, szüleiklnek
keserű gonjai között, érzelmi válságot kiváltva hogy élerük egyedi
reményei rombadölnek.Miért csökkent Erdély népességének végvári örzüinek száma
a fedlére. József Attila”HAZÁM” című kölyeményények soraiból idézek\ “Sok
urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon
tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt.” Az
átkozott történelmi mult tántorgásai után-az első és második ilágháboru az
56-os forradalom után drámai utakra terelte a nemzet sorsát Feltecődik a
kérdés hogy a többi Európai nép közütt egy ilen törtnelmileg tántorgó néppé
váltunk aminek következménye az lett hogy a 15 milliőrol 9.7oo csökkent
népesség száma.Napjainkban amikor a politika búnös ösvényeit tapossák ma sem
tudják vagy nem akarják megérteni a fiatalok jövőbe vetett hitének
reményeite. EZ PEDIG MÁR NEM POLITIKAI VICSORGÁS, HANEM EGY NEMZET SORSÁNAK
TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉGE, AMIT NEM LEHET ÖNCÉLU ESZKÖZÖKKEL KIÁRUSITANI.!!
Bauer Béla>Podolák György EGY ÉLETMŰ UTOLSÓ AKKORDJAI
Mint fiatal orvos, nem voltam kivétel én sem , a tudomány,a kutatás
“zsákmánytárolási álmaival” vívódóktól..Kiemelkedőt,kimagaslót szerettem
volna alkotni ami mindmegannyi kivételes orvos előd valós teljesítményének
a szüleménye. De amikor az álmok lezüllöttek a napi keserű valóságainak
szintjére és hogy apám szavaival éljek hogy” több a baj mint a vaj” és a
gyakorlatban tudatosult bennem milyen mély szinten tengődik a társadalmi
lét, megjelent jövőm szótárába a” lehetetlen” fogalma.Mert az emberi
szenvedés és nyomor belefojtotta álmaimba a mindennapi hadakozás
gondolatvilágát ami végigkisért egész életemen.A gyermekgondozás kérdései
eltörpültek a nagy sürgősségek riasztó élményanya mellet.Nem mértem
eleinte fel a paramedikális kínzó olykor felháboritó társadalmi nyügeit. Lassan
beletörődtem hogy a sorsod ellen ahová állitott a lét, nem szabad
hadakozni. Nem voltam a sikerélmények szóvivője se magamutogatós
fajtája.Aztán a hosszú évtizedek élményanyaga meggyőzött hogy a családi
környezet szellemi és kulturális hiányában nem lehet odaadó gyermekvédelmet
eszkózölni. Ez a gonlolat ez a felfogás érlelte megl bennem hogy hat évtized
embert próbáló törekvése után a köz asztalára tegyem a” Képes Gyermekgondozási
Enciklopédia” című munkámat. Számos a gyermekellátáshoz lelkileg
közelálló, emberi lét szívből és értelemből fakadó gyermekvédelmet
szolgáló szándékával készült el ez az életmű. Azért nevezem életműnek
mert mindmáig 3o milliónyi embernek volt,és segítségére. Nem a kutatás vagy a
kiadott orvostudományi könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet
hanem ez a kiadvány ami már bejárta a világ 212 országát és segítségére
volt,van és lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak
családoknak,az anyagi lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis
magyar közösségeknek de mindenek előtt a szenvedő gyermekeknek Ez az
embert próbáló munka orvosi létem egy nagy,felejthetetlen érzelmi megélése-
Nagy öröm tölt el és boldog vagyok hogy megírtam és hosszantartó értéket
alkottam az édesanyáknak,családoknak olykor a sors által rájuk szabott nehéz
helyzetükben. Itéltessék meg a munkám értéke azok által, akiknek bármilyen
természetű javára szolgál.!!
EGY ÉLETMŰ UTOLSÓ AKKORDJAI
Mint
fiatal orvos, nem voltam kivétel én sem , a tudomány,a kutatás
“zsákmánytárolási álmaival” vívódóktól..Kiemelkedőt,kimagaslót szerettem
volna alkotni ami mindmegannyi kivételes orvos előd valós teljesítményének
a szüleménye. De amikor az álmok lezüllöttek a napi keserű valóságainak
szintjére és hogy apám szavaival éljek hogy” több a baj mint a vaj” és a
gyakorlatban tudatosult bennem milyen mély szinten tengődik a társadalmi
lét, megjelent jövőm szótárába a” lehetetlen” fogalma.Mert az emberi
szenvedés és nyomor belefojtotta álmaimba a mindennapi hadakozás
gondolatvilágát ami végigkisért egész életemen.A gyermekgondozás kérdései
eltörpültek a nagy sürgősségek riasztó élményanya mellet.Nem mértem
eleinte fel a paramedikális kínzó olykor felháboritó társadalmi nyügeit. Lassan
beletörődtem hogy a sorsod ellen ahová állitott a lét, nem szabad
hadakozni. Nem voltam a sikerélmények szóvivője se magamutogatós fajtája.Aztán
a hosszú évtizedek élményanyaga meggyőzött hogy a családi környezet
szellemi és kulturális hiányában nem lehet odaadó gyermekvédelmet eszkózölni.
Ez a gonlolat ez a felfogás érlelte megl bennem hogy hat évtized embert próbáló
törekvése után a köz asztalára tegyem a” Képes Gyermekgondozási Enciklopédia”
című munkámat. Számos a gyermekellátáshoz lelkileg közelálló, emberi lét
szívből és értelemből fakadó gyermekvédelmet szolgáló szándékával
készült el ez az életmű. Azért nevezem életműnek mert mindmáig 3o
milliónyi embernek volt,és segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott
orvostudományi könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez
a kiadvány ami már bejárta a világ 212 országát és segítségére volt,van és
lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak,az anyagi
lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis magyar közösségeknek de
mindenek előtt a szenvedő gyermekeknek Ez az embert próbáló munka
orvosi létem egy nagy,felejthetetlen érzelmi megélése- Nagy öröm tölt el és boldog
vagyok hogy megírtam és hosszantartó értéket alkottam az
édesanyáknak,családoknak olykor a sors által rájuk szabott nehéz helyzetükben.
Itéltessék meg a munkám értéke azok által, akiknek bármilyen természetű
javára szolgál.!!
Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az
orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges
tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a
hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész
világunk fennállását veszélyeztethetik.
-VÉLEMÉNYEZÉS- KÉPES GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIA- EGYEDÜLÁLLÓ MUNKA A
NEMZETKÖZI GYERMEKGYÓGYÁSZATI IRODALOMBAN. Dr.Sc.Balla Árpád
Ph.D.gyermekgyógyász főorvos-a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja
A„Gyermekgondozási
Enciklopédia„–Közhasznú gondozási tanácsok gyűjteménye- munkádat szeretném
méltatni. Ezt az írásodat a közjavára írtad, mind azoknak a szülőknek, a
fiataloknak és a nagyszülőknek akik érdeklődnek a gyermekgondozási teendők
iránt. Az a véleményem, hogy ez az írásod nemzetközi viszonylatban is
egyedülálló gyermekgyógyászati kiadvány, terjedelmében , minőségében,
tartalmánál fogva valamint kivitelezésében. Hiszen mint egy husz ezer oldalt,
több mint hatezerhatszáz dokumentumot-„kérdést” tárgyalsz, az illusztrációs
anyag - fényképek száma is hétezer. Külön kiemelendő, hogy ezen írásod
széleskörű és nagy látogatottságnak örvend és mint egy harminc millió
megtekintő 212 országból kereste meg, nem csak a Kárpát-medencéből
hanem a szórványban, a nagy világban élő magyar nyelvet beszélő
családok is. felkeresik. Az enciklopédiád a magyar orvosi irodalomban egyedül
álló, igen nagy elismerést érdemel mert szakmailag kiváló a tartalma, igen
részletes, élethű, közérthető, valamint elektromos formája révén
könnyen elérhető. Ez igen! A XXI-ik század hajnalán nemzetközi szinten
lehetővé tetted az érdeklődők számára a gyors hozzáférést a
minőségi tudás megszerzéséhez. Áldozatos, kitartó munkád minden elismerést
és megbecsülést megérdemel. Úgy gondolom büszke és megelégedett lehetsz, mert
tetted amit tenned kellett, „igen jól sáfárkodtál az Úr adományával
PAPARAZZIK NÉLKÜL….
Amikor
hat évtizeddel ezelőtt kezdő orvosként édesanyám egy
füLhallgatóval/sztetoszkóppal/ ajándékozott meg útravalóúl a következő
szavak kiséretében adta át:”használd fiam tisztességgel”.Egész orvosi
pályafutásom alatt három értékálló törvény kisért és kötelezett-az orvosi
esküm-tanitóim intő szavai,és édesanyám kérésének kicsengése.Mi a lét és
elmulás között vergődve éltük meg életünket. Én ezért a –kimondhatatlan
nagy felelősségtudatért tartom a hivatásunkat a legelsők vonalába
ítélendőnek egy erkölcsileg felelős, becsületes és tiszta
ítélőképességű társadalomban.Utánunk nem rohangál a paparazzik hada
egy életmető beavatkozás után,sem a társadalom tisztességfényezői nem
tülekednek az olykor drámai helyzetek megoldásainak kivánnak tanui lenni.Alkotó
munkám eredményeit is csak azzal akarom megosztami akitől életemetkaptam
és szerető Emikémmel aki végigtaposta velem emberi küzdelmeimet.Csak
azokat az eredményeket emliteném meg amik a kötelességtudatom lelki
számadói,valamint amik a nevemet a gyermekgyógyászat világirodalmi
tiszteletreméltó szintjére emelték nevemet. 1-Hat évtized gyermekgyógyászati
tevékenység megszakitás nélkül. 2-Kutatásaim:A z epehólyag , patkóbél és
hasnyálmirigy szerepéről a gyermekkori visszatérő,krónikus hasi
fájdalmak fenntartásábam:.Monográfia-221 oldal+79 oldal ikonográfiai
melléklet-5o5 szelektált-bibliográfiai titulus.Egyedi gyermekgyógyászati világirodalmi
dokgozat. 3-Az Orvostudományi doktori cím megvédése elsőnek szatmár
vérmegye orvostörténelmében-1977- 4-Képes gyermekgondozási
enciklopédia-egyedülálló munka a gyermek gondozási világirodalomban/2o.ooo ezer
oldal terjedelemben 7ooo illusztrativ fotó anyaggal 5-Tizenhat elektronikus
szerkesztésü ovosi szakkönyv közlése az interneten. 6-168 klinikai közlemény a
hazai és külföldizakfolyóiratokban. 7-Harminc millió látogató a netre feltett
közleényeimnek 212 országból.
03
HAJNALI GONDOLKODTATÓ ILLETÉKTELEN ÜZENET A MAGYAR ANYÁKNAK
Orbán kitűzte azt a célt, hogy 2030-ra másfél százalékról 2,1 százalékra
emeljék a születési rátát Magyarországon. Felidézte, hogy1980-ban még 10,79
millió ember élt hazánkban, ez a szám ma jóval tízmillió alá csökkent, kevesebb
mint negyven év alatt majdnem egymillióval letttünk kevesebben. Ha nem éltem
volna át saját hazámban egy betegelméjü diktátor irányított népesség
szaporításának gyakorlatba ültetett rémálmait, amit az eurüpai nagy nemzetek
közé felzárkózás érdekében vitt véghez a román nép fizikai és szellemi
kínzásának sokszor tragédiákba torkolló eszközeivel, talán túllépnék a
kijelentés és bizonytalan jövőjü igérgrtések özönén főként azért mert
a népszaporulat drámai csökkenése kötelezne erre minden felelős polgárt. A
gyermekellátásban eltöltött hat évtizedes tevékenységem gyógyitó és társadalmi
kötelezettsége az hogy kimondjam hogy a kérdés nem állami tervszaporitási
jellegeit kel egy adott politikai helyzetben előkotorászni mint a Mikulás
bácsi ajándékait a büvös puttonyból, hanem a kötelező gyermekvédelem
törtéelmi szabályainak a betartása olymódon hogy a z a mindennapos ténykedések
közé tartozzon. Ne a politikai betonfalak áttörése lagyen a társadalomi és
polikai csataterek a egyéni kényszerképzetek szinhelye ahol a kis népek esélyei
többszörösen bizonyitottan odakozmáltak.De emlithetnénk az egyéni hobbyk
változatos formáira való szertelen költekezést is. Talán illene feltenni a
kérdést annak a drámai helyzetnek az okairól miért hagyta el szülőhelyét
ötszászezer embet az a korcsoport ami a nemzeti népszaporulat alappilérét
képezi,miért szándékozik a K.S..H adatai szerint ujabb37o.ooo fiatal elhagyni
az országot,és miért a zsenge fiatal középiskolások ötven százalékának a célja
a távozás olyan közösségekbe ahol van remény egy méltó emberi lét kilátásaira
még a z utódoknak is.Nem elég a bárminemü juttatások szerény
kiegészitése,vissza kellene adni a anyáknak a jövőbe vetett hitet reményt
hogy méltó utodott neveljenek a társadalomnak. Addig ameddig a politikai
sáshajárás minden emberi értéket letarol megfosztva embertásait
szülőföldjük rögeinek máltó szeretetétől addig a diktátorok nem
jogosultak emberöltők sorsát ilyen eszközökkel szabályozni.
2017. május 25., 17:36 UTC+03
BAUER BÉLA>CORDEA MÁRTA KEDVES MÁRTIKA !! LEGYENEK AZ ELKÖVETKEZENDŐ
ÉVEID SZÉP NAPOK AJÁNDÉKAI ÉS SZERETETTELJES EMLÉKEZÉSEI. EMIKE ÉS BÉLA
GENERÁCIÓS TÖRTÉNELMI KÉNYSZERHELYZETEK
Napjainkban
amikor az ujdonsült demokráciák gyermekbbetegségeinek és álságos társadalmi
eseményeinek tárházát vetitik elénk a média képernyői, az emberi
bünök,gyarlóságok hemzsegő özönével, felvetődik bennünk a kérdés:-A
jelenlegi nehézségeink motivációi vajon milyen érveket idéznek időben és
tartalomban. ?? Mi már igazabb, őszintébb választ várunk,mert a mi
nemzedékünkön már áttaposott két világháború minden borzalma.sorainkat
végigszántotta a nyomor az éhség a minennemü szenvedések és félelmek fájdalma.
A történelmi érdekek úgy alakitották a sorsunkat, hogy a nagy áruházak minden
anyagi igényt kielégitő csillogó-villogó, olykor még mindig népetbolonditó
manővereivel az emberi nyomor széles skáláján valóban javitottak./már
akinek van pénze,állása stb/De a társadalmi ellenpólusok kiváltságai ma is
élnek a mindig megujuló formákban. A gyermekkori savanyu cukorkás örömeinket
felváltották a minden gyermeket elámitó “csodák’”özöne.Már nem kell kenyér
helyett a borsóliszt rémálmain opsztozkodnunk az arra utalt családok asztalain.
Talán egy ideig még együtt túdnánk élni napjaink még létező borzalmaival
is,még a jelen társadalom haramiáinak szoritásában is. De az emberi
gondolatvilág legfontosabb terméke az igazságkeresés történelmi igénye
megmaradt és mindmáig szenved. Az emberi önzést megnyirbálni lehetséges de
gyökerestől kiirtana nem. A szinen éppen úgy fognak ágálni az
álnokok,hazudozó népbutitók,tolvajok,rablók és minden cselekedetük motivációja
a szent haza és a nép nevében való cselekvés lesz az elkövetkezendőkben
is. Sajnos ez a küzdelem az emberi faj létezésével egyidejü és még ma is ott
állunk ahol a “MÁNDI ZSIDÓ” Egy kiút lehetséges a drákói törvénykezés amely
megszabaditaná az országot az állandó bilicscsörgés zajától.
A REND ÉS A FEGYELEM ELÉVÜLHETETLEN KELLÉKEi BÁRMELY TÁRSADALOMNAK
. Nem szigorú, de felületes érzékelője sem vagyok a mai társadalmi
viselkedési formák vadhajtásainak.Nem a múlt „szotyós” példatárát latolgatnám
jelen irásomban,a mindennapi aversiv viselkedési formák érzékeléseiben.A
vulgáris beszédstilus ,az anyanyelv kincsestárának a mindennapi megröviditése a
közösségesbe torkolló ocsmány kifejezések nemektől függetlenül sértik még
a meszesedő dobhártyámat is.A többi mindenféle erkölcsi nyavalyák
érzékeléséről talán visszatetsző dolog lenne még csak emlitést is
tenni.Felmérem magamban a mai idők beleszólásának elvitathatatlan jogát.
Amit hiányolok de sajnos számot kell vetnünk a jelenséggel ,az az
elviselhetőség határainak mértéke a társadalom részéről. A
rend,fegyelem társadalmi értékeinek erodálása ami alássa minden emberi közösség
erkölcsi értékmérőit.Az általam megélt hat évtized a gyermekellátásban
feljogosit arra hogy véleményt alkossak a különböző pedagógiai rendszerek
elméleti torzsalkodásairól.Az általam anyyira becsült magyar pedagógiai
aranykor ellenlábasai azzal érveltek hogy militarizálta a hatalom az oktatást.Képtelenek
voltak meghuzni a vonalat a rend,fegyelem,tiszteletadás évezredes határai
között mint természetszerü követelményei a közéletnek, és a diktaturák hatalami
törekvéseit szalgáló már zsenge gyermekkorban a kikényszeritett katonai
fegyelem előirásai között ami fanatizálhatta, egy egész életre egy adott
személy életfelfogását.. Pedig egy mélyen demokratikus pedagógiai rendszer
volt.Pl-Egy bizonyos osztály kitünő osztályzatot elért tanulói közül a
tanulók szabad választáson osztálykapitányt választottak aki az osztályfónököt
segitette a rend a fegyelem, és mindennemü tanrendi kelléktár fennartásában.Ez
az ember példás magaviseletü,igazságos,őszinte értékrendetkellet
képviseljen.
FEKETE BETÜSÖK
Azok
a tanulók voltak akik teljesítményükkel tiszta kitűnő osztályzatot
értek el. Az illető tanév” Évkönyv”-vében ezeknek nevei konturáltabb
fekete jelzéssel volt feltüntetve.Ennek a teljesítménynek annak idején meg volt
a társadalmi tisztessége és elismerése. Négyen voltunk azok akik
eredendően fekete betüsök voltunk.-Ponner János,Bura László.Banner Zoltán
és Bauer Béla.Nyolc évtizedes emléktárunkban élt ez az emlék.A sors
kegyelméből egy fekete betüs iskolatársammal Banner Zoltánnal találkoztam
az idei Páskándi megemlékezésen.Megjegyzem a legnagyobb örömömre.Minannyiunk
életútja bizoysága annak hogy az eltelt évtizedek igazolták a konturos betük
bizalomkeltő igéreteit. Habár a szigorú,szerető,az életednek
tartalmat követelő, család értéke egy gyermek nevelésében
megfellebezhetetlen,de ugyanakkor egy felekezeti iskola a maga történelmi
erkölcseivel,rendjével,az autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem
utolsó sorban azzal hogy a teljesítményed örömélményéhez juttat már
gyermekkorodban,olyan élményanyaghoz ami egy életre szólhat. Kötelez arra hogy
tarsolyodban kell hordoznod a megörzött erkölcsi tartalékaidat hogy amikor
életed árnyasabb oldalaira sodornak az elkerülhetetlen
megpróbátatások,becsülettel,tisztakezű munkával,egyenes gerinccel,
építkezz a emberi küldetésed kiteljesítéséért- Az mi életünkbem ez volt az
Ötvös utcai Római Katolikus Püspöki Fiu Népiskola –szerzetes álkendős
pedagógus papjaival./DE LA SALLE SZENT JÁNOS REND-ISKOLA TESTVÉREK./Úgy érzem
hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és legigazságosabb napjait.
Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a kötelességüket és megjegyzem
hogy kiváló pedagógiai érzékkel.Alkotásra,munkára neveltek. Amikor téb -tábló
semmittevő emberekkel találkozok úgy érzem hogy az Ő nevükben jogos
az ellenszenvem vagy akár a felháborodásom,mert egész életemben csak a
tőlük elsajátított igazakat kerestem az alkotó becsületes munkát,és csak
bennük volt meg a feltétlen bizalmam.. A továbbiakban. említem a –Pázmány Péter
Királyi Katolikus Főgimnáziumot, kiváló tanári karával,pedagógiai
értékrendjével,és az úgymond –világi iskolák nyitottságából származó
elnézhető és megbocsájtható kis gyarlóságoktól De a tehetség ,a munka
szent volt ezen intézmény tudattárában is- és ezek ellen véteni, bűnnek
számitatott. Ugyanez a szellem folytatódott az –Állami Magyar Fiúlíceumban de a
társadalmi fellazulás mindenféle válfaja itt már érzékelhető
volt../rend,fegyelem,a teljesítmény mindenek feletti elveinek a sérelme, már
bontogatta a szárnyait./ A BEMUTATOTT KÉPEN A VISZONTÁTÁS ÖRÖME.
AJÁNLOM IRÁSOMAT DR.BURA LÁSZLÓ EMLÉKÉRE. EGY EMBERÖLTŐ SZATMÁRI
HAJSZÁLGYÖKEREI. A tegnapi
találkozásom
szeretett barátommal és volt iskolatársammal Banner Zoltánnal, talán az utolsó
és egyedi alkalom volt arra hogy felidézzem azoknak az alkotó osztálytársaimnak
emlékét akik elvitték iskolánk hírét a nagyvilágba, bizonyságot adva hogy
léteztünk és alkottunk.Nem a kasztrendszerek elitélendő világát idézem
soraimban hanem a kitartás, a szorgalom, a teljesitmény, rokonvonásait amik már
gyermekkorunkban a bizalom reményeivel táplálták közösségeinket. A hosszú
évtizedek eseményei,és az életpályák minősége beszédesen
bizonyitottak.Csak néhány kimagasló példát iidézek a hét évtized távlatából.
Bodor Miklós vegyészmérnök az Egyesült Államok orvosi kémiai intézet
alelnöke,akadémikus-Prof,Dr,Ponner János a Dortmundi egyetem profeszora,Lenkey
Ernő a békási vizierőmű épitői munkálatoknak vezető
főmérnöke,Tempfli József nagyváradi megyéspüspök -Banner Zoltán
iró,művészettörténész-Bretter György,filozófus esszéiró,kritikus-Bura
László,tanár,nyelvész,népköltészeti gyűjtő,Bauer Béla gyermekgyógyász
főorvos az orvostudomyok doktora-a mai elektronikus szerkesztésü
gyerkekgondozási világirodalom egyik vezéralakja és minden más tiszteletreméltó
alkotó egyénisége az általunk megélt történelmi időknek. Újra átélem az
1992-es VÉNDIÁKTALÁKOZÓ napját,amikor Dr.Bura László a Kölcsey Ferenc
Főgimnázium nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanára valamint volt
igazgatója , mint volt osztálytársnak és barátnak dedikálta a –Hajszálgyökerek
című írását. Az alábbiakban százados értékrendü személyeket sorol fel a
szerző akik munkájuk és emberi alkotókészségükkel hírnevet szereztek
városunknak,megyénknek. Történelmi személyiségek, egyházfők, irodalmi
kiválóságok, orvosok, tanárok, ügyvédek, közéleti hírességek. Idestova majdnem
egy századnak vagyok a szemlélője , szülővárosom mindenemü
társadalmi,szellemi és erkölcsi értékeinek. Elmondhatom hogy a provincializmus
senyvesztő gondolkodás-módjától a sziporkázó, alkotó elmék közös
tárházának mindennemü válfajával találkoztam. A XVII-XVIII-dik század
felsoroltjai között találjuk a következőket-Bakócz Tamás,biboros
esztergomi érsek-Batizi András a reformáció egyik leglelkesebb apostola-Földi
János orvos természetbúvár—Ilosvai Selymes Péter,epikus énekszerző-Károlyi
Gáspár a vizsolyi biblia forditója. A XIX-dik században a következők-Barna
Ferdinánd,akadémikus-Biró Lajos,rovartani kutató-Bartók Gábor a református
gimnázium igazgatója-Böszörményi Károly,Szatmár polgármestere-Csengeri János
műforditó,egyetemi tanár-Gáti István az első magyar gyorsirási
rendszer képviselője-Hám János,3o évig a szatmári katólikus egyházmegye
püspöke-Irsik Ferenc Szatmári kanonok felépitette a Szent József árvaházat-Kis
Gedeon a a Kossuth-kert megalkotója.-Kovács István publicista-Széchenyi István
barátja-Pap Endre publicista,Petőfi barátja-Szendrey Julia,Petőfi
felesége,elbeszéléseket,verseke is irt. A XX-dik század a fentiekben emlitett
képviselőin kívűl Antal Péter az intézet példaformáló magyar nyelv és
irodalom tanára, Czumbel Lajos kanonok,filozófiai iró,műforditó-Csipler
Attila-vivó világbajnok,orvos-Dehel Gábor,szinművész-Dsida
Jenő,költő-Erdős I.Pál,kőpzőművész-Gellért
Sándor,tanár,költő,műforditó-Csűry Sándor,nyelvész-Jakabffy
Elemér,nemzetiségpolitikus,helytörténész,költő-Kótai
Pál-orvosprofeszor-Krudy Gyula iró,-Krüzselyi Erzyébet ,költő-Lükő
Béla sebészorvos-Muhi Sándor festőművész-Panek Zoltán novella és
regényiró-Papp/Pop/Aurel rajztanár,festőművész-Páskándi Géza
drámairó-Svéd Sándor operaénekes-Szilágyi Domokos költő,irodalom
történész-Tereh Géza tanár,tankönyviró-Zalka Máté a spanyol polgárháboru
tábornoka.-és mások. Ahogy a szerző kiemeli nem a teljesség igényével irta
ezt a munkát valamint az iskola történetének rövid összefoglalóját-
Elékezetembe vésődött egy kép ami a város főterét ábrázolja –ahol a kopár
városközpont még vásártér volt a XX-dik század elején.Még az én gyermekkoromban
is ez volt a kép a szatócsok,kofák,mindenféle magántermelők kavalkádja
között,a mindenféle és mindennenemü édességeket zsidó eladó kinálta áruját
hangosan-Sárgarigó,kanveréb-jertek ide közelébb,husz fillér az ára, elolvad a
szádba.Sátoraikat összepakoló-Zeig-anyagból készült vásári szabók a
készruhákkal,ünnepi csizmákat készitő –csizmadiák,kalaposok és az utánuk
maradó szeméthalmazra még ma is világosan emlékszem. A BEMUTATOTT KÉP-SZATMÁRI
VÁSÁRTÉR_AJELENLEGI KÖZPONTI PARK.
EGY BARÁTSÁG EMLÉKE AMI MINDVÉGIG ELKISÉR. TALÁLKOZÁSOM BANNER ZOLTÁNNAL. Mi
mindketten a magyar közoktatás arany korszakában, a Pázmány Péter-Királyi
Katólikus Főgimnázium kiváló tanulói voltunk.Ennek az intézménynek a
szellemisége a pedagógiai értékrendje egész emberi létünk minden mozzanatára
rányomta a bélyegét.Sorsunk úgy alakult hogy nagyon sokáig nem találkoztunk,nem
cseréltük ki gondolatainkat- Létünk megírt forgatókönyve alakította
életutunkat, hogy mindkettőnk hites barátjának a megemlékezésén egy
meghitt baráti öleeléssel emlékezzünk multunk összefonodására.Mindvégig azokat
az ösvényeket tapostuk amiket sorsunk keserü fintorai asztalunkra
tettek.Leírhatalan volt az örömöm amit akkor éreztem amikor ölelésünk
kézfogásunk ,tekintetünk értéktartó melege érezhető közelsége valóra
vált,az Úr kegyelméből. Gondolataimban többször felmerült az a kérdés hogy
mi a varázsa annak a többletnek ami akár egy minden szempontból kifogástalan
barátságot ilymódon elmélyit. Tőled kaptam meg a választ az megemlékezésen
elmondott beszédedben: a vers szeretete.Mert bennünket ahogy emlitetted
Páskándi Gézával a vers szeretete tartott össze. Mert az akkori Kölcsey-ben
Géza irta a verseket és mi ketten Banner Zoltán és Bauer Béla
szavaltuk.Mondaivalójuk mint kóbevésett kitörölhetetlen igazságok kisértek el
bennünket életünk sokszor vad bozótjaiban.
A SZATMÁRHEGYI MAYARSÁG SZIMBÓLUMA –PÁSKÁNDI OROKEMLÉKÜ PANTHEON-JA
. Hazatérve a XX-dik Páskándi megemlékezésről,gondolataim és emlékeim
között morzsolgatok, de nem az értékrendi besorolások céljával ,hanem a kezdet
kezdetén megálmodott és megfogalmazott küldetéstudatunk megvalósitásait
latolgatva.Kétségen kivüli tény hogy a szatmári magyar kultúra, egy szinte
páratlan eseménytára vetül elém. Itt Szatmárhegyen a megismétlődő
megemlékezések alkalmak voltak arra ,hogy ne törjön meg az itteni magyarság
összetartó ereje,hogy gyermekeik szájából ne apadjon ki az igaz és szép magyar
szó. A skála amin Muzsnay Árpád hites szóvívője a magyar kulturának magyar
barátaival felölelte a kultúra talán minden lehetőségét,megkezdve a magas
szintü irodalmi rendezvényektől az élő magyar kultúra nagyjainak
áldozatkész segítségétől, az erdélyi magyar sorsot igényesen megjelenitő
emlékbeszédeken keresztül,a szinházi elöadások,a gyermekek hada által
előadott versek, és még sorolhtnám.De megszólalt a rég nem hallott
tárogató is Szatmárhegyen. Szinte hívta a csillag és tükörhegyieket, a megtört
sorsú öregeket,csillogó szemű unokáikkal hogy emlékezzenek a magyar szó
nagy játékmesterére az igaz magyar emberre aki éltető reményük marad
mindvégig anyanyelvük ápolásában. Amit a tegnapi napon érzelmileg külön jegyzek
emléktáramba, azok a különböző korcsoportu gyermekek versmondásai voltak,
amik szülőföldünk izes magyar nyelvezetét tárták elénk olyan
meggyőző erővel hogy a számos előadódó kényszerhelyzet
küzdelmeit érdemes volt megvívni.Csak az elismerés felső fokán tudok
szólni a gyermekek és az őket előkészitő pedagógusokról.Ez a
biztositékunk arra hogy Páskándinak Szatmárhegy a legigazabb Pantheon-ja,ahol a
legtöbb emlékezést és szeretetet kapja-időben és hallhatatlanságban.Most
már itt van közöttünk a hüséges szülőföldjén. Ezentúl minden évben hitet
tesznek a hegyiek,a szobor előtt,arról,hogy hegyi magyarnak mondhatják-az
izes magyar szó nagy játékmesterét-,az igaz embert,aki ebből a
vizmosásos,gödrös utcából indult el a szerintünk még most is megfoghatatlan
életutjára. Felejthetetlen élményként éltem meg Banner Zoltán előadómüvész
szavalatát, aki a jelenkori magyar versmondás talán legjelesebb tolmácsolója és
akivel együtt indultunk hárman Páskándi Gézával a leirt és kimondott betük
varázsával, létünk értelmének bizonyitására.Hálás köszönet Neked drága barátom
Zoltán azért hogy megismételhetetlenül tolmálmácsoltad a szülőföldi
ereklyének számitó költeményt.
AZ ÁMOKFUTÁSTÓL A LANDOLÁSIG
“Az
Európai Parlament elkezdi vizsgálni, hogy tiszteletben tartják-e az európai
alapjogokat Magyarországon. Az Európai Parlament szerint súlyosan romlott a
demokrácia és jogállamiság állapota Magyarországon, és azt kérik, hogy az
Európai Unió indítsa el a „hetes cikk” néven elhíresült vizsgálatot.”
Index.2o17.Május.16. Nehéz lenne arra a kérdésre választ adni hogy miért
ültettek bennünket elsőnek a jelenkor történelmi szégyenpadjára.A
politikai kóros megalománia,az olthatatlan nemzeti gyászunk történelmi emléke,
a nemzeti felsőbbrenrüségünk álképzeletei,a kóros és állandó jelleggel
bíró ellenségképkeresés,a bárminemü küzdőterek szuggesztiója egy megviselt
nép tudatába,a nemzetmegmentés állandó és kisajátitott privilégiuma,vagy a
magyar nép stagnáló gondolkodásmódjába győzködte a hatalom a gyülölet, a
nemzeti kizárólagosság eszmevilágát A valóság az hogy nem üldözött senki
bennünket csak a magunk által előidézet kényszerképzet világát gyömoszölték
csontos dobozunkba,különböző demagóg nemzetaljzó metodologiával,mindezeket
az álságos nemzettudat fátyla alatt. Politikai bárgyuságunk kétlakisága miatt
elvesztettük szövetségeseink bizalmát és koketáltunk az ellenlábas politika
jelenkori méltatlanjaival. Néhány évvel ezelőtt egy ításom jelent meg a
Facebook oldalain “Landolás” cimmel ami már akkor a Bálványimádók
közmegvetésének tárgya lett és a össznemzeti elfogultság jegyében meginditotta
személyem ellen a karakter gyilkosság minden felhasználható eszköztárát Nem a
nem létező látnoki képességeim bizonyitására irom ezt a jegyzetet hanem a
társadalomban élő eleven érzelmi kivetüléseinek a hatására de
elsősorben emberi hitem és meggyőződésem igazolására. LANDOLÁS ?
A landolás akkor veszi kezdetét amikor embertársaid bizalmával
visszaélsz,megrövidíted eszmei,értelmi énjükben,olykor megalázod,fizikai
életelemeit megkurtítod és minden eszközzel igyekszel egyedi gondolatvilágodat
embertársaid eszme világába beépíteni. Minden hatalomnak meg van a meghatározott
történelmi naptári ideje, ami jegyzi hogy miként és meddig emelkedik és mikor
kell landolnia. Fehér fejjel túl vagyok számos dicstelen landoláson,kusza
ideológiai hóbortokon és az ezeket képviselő vigyorgó fizimiskákon, a
minősített hazudozókon,tolvajokon ,rablókon és a mindennemű emberi
dicstelenségeken. Az elbírálást a történelem tudománya igényli mindig nagy
vehemenciával, de a következményeket a mindenkori kortárs polgár érzékeli.
Engem nem is annyira az emberi gyarlóságok tömkelege érdekel,ami iránt már
lassan immunissá válok, hanem a tény amivel a józan emberek tömegét
belerángatták,vagy terelték a gyűlölet visszafordíthatatlan mocsarába.
Igen a gyűlölet tárogatója ami átfogja az egész társadalom erkölcsi és
eszmei értékrendjét tekintet nélkül az emberi kapcsolatok,barátságok,családi
kötelékek, visszavonhatatlan megsemmisítésére szolgál és amit mindannyian
érzékelünk. Ez a gyűlölet olyannyira átszántotta társadalmi létünket hogy
úgy tünik visszavonhatatlanná vált. Mert vannak akik azért esedeznek hogy a
landolás sikeres legyen de olyanok is akik az újraívelés hívei. Pedig az
érdemtelenek tovább álmodoznak a hatalom már alig alig létező
fényeiről, miközben mi halandók sorra veszítjük el hitünket a barátságban
és együttélésünk tisztességében. Kívánok balesetmentes landolást.!!
PÁSKÁNDI GÉZA ARS POETICA A PUSZTÁN
El
kell mennem addig a házig. S ha teteje közben beázik? El kell mennem addig a
házig. S ha minden lakója holtra fázik? El kell mennem addig a házig. S ha
belőle már csak gerenda látszik? El kell mennem addig a vázig. S ha lent
vályog-közét egerek töltik? El kell mennem addig a földig. S ha zsuppját
fűbe eső döngölte? El kell mennem abba a földbe. Amikor ezt a verset
először elolvastam József Attila “Mama” és a “Tiszta szívvel” költeményeinek
érzésvilágálágá, a tiszta emeri gonolataink és érzéseink keltek életre bennünk
amikkel csak Ők tudták földi létünket megajándékozni. BARÁTAIM!! MENJÜNK
EL ADDIG A HÁZIG.
AZ ALKONY ÉVEINEK ADOMÁNYA
…
Részlet:” Az én elktronikus kalandom” cimü irásomból Csodálatos dolog az amikor
egy kattintással jelzik a kollégák, a tudományos fórumok,az anyukák hogy
szükségük van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények minősége
alapján.Az alkalom hogy kiteregedheted és hasznosithatod azt, amit értéknek
tekintenek benned,és amiket sokszor mellőztek vagy lebecsültek az
illetéktelenek. Most amikor a 86-dik évem küszöbén állok,még álmodni sem
mertem, hogy mind az a verejtékesen felhalmozott gondolatadattár és
megteremtett irás/ 23.ooo oldalon/ azok kezébe kerülhet, akik értéknek tekintik
és felhasználják mindennapi segitő imáikban és ténykedésükben a
gyermekgondozási és gyermekgyógyászati gyakorlatban. Ezek az” átokra teremtett
szürke verébtársaim” és a sors ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel-az
Internettel. hogy egész hivatásom ismereteit és tapasztalatát az egész szakmai
rend tudomására hozzam azt a szerény értéket,amiért egy egész életet
áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tártam akár a kétkedők elé is .
Amikor 73 éves fejjel az Úr kegyelméből sikerült kibújnom a fehér
lepedő dermesztő hűvöséből és a kapaszkodási kényszer
eszközének használtam internet tanulás –kálváriáját jómagam sem gondoltam hogy
megengedi Nekem az Úr hogy olyan tallérokat tegyek még a köz asztalára amiket a
NET oldalain közöltem.Tulajdonképpen én sem vettem komolyan az egész
elektrónikus ügyet, már csak azért sem mert, a környezetem is dicsérte a
humorérzékemet egy ilyen vállalkozás hallatán.Egyszóval megmosolyogtak egyesek
leplezetlenül a szemembe, a jobb érzésüek a hátam mögött. Nem tudhatta senki
hogy nekem az egész szakmai létem vágyálma volt a tudományos kommunikáció
technikai feltételeinak a megteremtése-Vettem egy-OLIVETTI- irógépet és
egy-ZENIT-fényképezőgépet-megtanultam a gépirást és fényképezést amatör
szinten azzal a céllal, hogy tudomására hozzam a környezetemnek azt amit egy
egész szakmai létem alatt felhalmoztam-tudásban,tapasztalatban . Aztán jött a
döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is
segithetek embertársaimnak.Egy édesanya akinek két fiát-padludkás- koruktól
kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az
egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy-bütykölök-a számitógépen egy
tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr, ne
gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegü
törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért
kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR
CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A
FÁRADTSÁGOT- Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség
abszolut leegyeszrüsitése egy lét védelmére. Hatalmas és áldozatos munkát
végeztem amit csak az tud felmérni akinek ilyen élményanyaga van.Úgy érzem hogy
áldás kiséri mindennapi munkámat és ezért boldog vagyok. Most már
megnyugodtam,már nem vivom az ármányok elleni csatákat,az érdemtelenek
elmarasztaló acsarkodásait.Abszolut igazolt tényekkel bizonyitottam. Már nem
biráskodik felettem a kissebbségi voltom minden nyomorusága,minden fala,
amiről mindig kötelezően vissza kellett pattannom. Az alkotás
szelleme most már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy nem csak az ismert,
érinthető és érzékelhető személyekről szól az alkotott érték
minősége, hanem a szabadon szárnyaló gondlatokról,a hivatástudat
feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi ténykedéseiről is.
Vállalom a társadalom minennenemü érzelmektől átitatott széles érzelmi
megnyilvánulásának olykor bizarr formáit, mert az áldozatos munkám áldomását is
saját zsebemből fizettem.
ELEKTRONIKUS SZERKESZTÉSÜ KÖZÉLETI IRÁSAIMNAK LÁTOGATOTTSÁGA-2O17 MÁJUS-14-ÉN
Talán nem is lenne részemről ildomos dolog, hogy egy akármilyen halandó, a
86 éves kor körül, papirra vessen egy irodalmi torzszüleményt amelyben a saját
életének,élményanyagáról,kényszerhelyzeteiről beszél-DE MENTSÉGEMRE LEGYEN
MONDVA OLYAN HELYTÖRTÉNETI ANYAGOKAT IS KÖZZÉ TESZEK AMIK SZÓLŐVÁROSOM
JÖVENDŐ ESEMÉNYTÁRÁBAN HASZNOSNAK LESZ ITÁÉLTETVE. Tisztelettel kérem
önöket hogy ezen irásaimat ne az irodalmi igényesség értékitéletével
mérjék,hanem mint a hivatásuk ismérveit gyarapitó kelléktár egy apró de nem
elhanyogolható mozzanatát- Dr.Bauer Béla
2017. május 14., 9:57 UTC+03
EMLÉKTÁR- EMLÉKEZZÜNK,SZÜLŐVÁROSUNK EGY TÖRTÉNELMI DRÁMÁJÁRA Nem lehet
elfelejteni azt a drámai pillanaot amikor a mi szelid füzfa partos szamosunk
Szamosunk Petőfi Séndor soraival élve „Zúgva bőgve törte át a gátat
és elnyelte szeretett szülővárosunkat197o Májusában pusztitó árviz zúdult
szatmár városára és a környező falvakra.Ahogyan kitünik a történelmi
adatokból,emberemlékezet óta nem élt meg ilyen jellegü katasztrófát szatmár
megye.Úgy az anyagi kár mint az ember áldozat /kb-2oo ember pusztult
el/felmérhetetlen volt.Az egész városban a régebbi épületek mind összedőltek
maguk alá temetve a sok embert.A hatalom különben titkolta a realis számokat
ami az ember áldozatoket illeti,márcsak azért is mert az árvizvédelmi
rendszerek egyáltalán nem müködtek és csak tehetetlen szemlélői voltunk a
leirhatatlan pusztulásnak. Az árviz első éjtszakáján a néptanácstól
személyre szóló megbizatást kaptam hogy szervezzem meg az az első
egészségügyi ellátási pontot.Lévén hogy szatmár város legmasabb pontja a
törvényszék jelen pillanatban is,ebben az épületben szerveztem meg 4
helységben,22 fős személyzettel,improvizált butorzattal.De meg kell
jegyeznem hogy a törvényszék épülete is 1 méteres viz alatt állt.Az esetek
amiket csónakokon szálitottak kisseb sérülésektől,súlyos traumatológiai és
fulladásos halálesetek voltak főként az idősebb korosztálynál.Az
elsősegélynyujtási központ 5 napig működött,24x24 órás váltásnélküli
munkarenddel. Dr.BauerBela
A XX-DIK PÁSKÁNDI ZARÁNDOKLAT EMLÉKEZŐI
Mit
tehetett az ember ezelőtt 2o évvel egy barátért,akkor amikor már
végzetesen sürgetett az idő és szülőföldünk rögeinek tisztessége ,
tarsolyunkban a kényszerüséggel hogy elévülhetetlen alkotott értékeidet
megőrizzük a végtelenségnek.Emléked tisztességének merőrzésére
magyarságtudatunk örök értékeit tiszteletben tartva összefogtunk a történelmi
kényszerek fojtogató hatásait felismerve.Mert tudatában voltunk annak hogy a
magyarságtudatunk örök és nem az elvi történelmi küzdőterek tiszavirág
életü próbálkozásai közé soroltatik.Hogy a szép, de egyben nyomorult emlékezést
is, megismertessük a fiatalokkal, hogy évszazados szimbólumot teremtsünk
Szatmárhegynek,hogy örökös Pantheonod maradjon Szatmárhegy, hogy megvédjük
hallhatatlan alkotott értékeidet , hogy az irodalomban az abszurd az a
műfaj amiben kifejezheti lelke mélyén olykor elviselhetetlen fájdalmait,a
kisember is,hogy a mai öntörvényü világban,amiben már falkában támadnak a
tehetségtelen vadak örködjünk “a szép magyar szó nagy játékmesterének”
történelmi igazságait védelmezve, Nagyon kevés már az élő tanú,akikkel
méltóan meg tudjuk örökiteni emlékedet.De a mi barátságunk tovább él a
“kegyetlen urnákban” is.mert emlékezünk multunkra és jelenünkre és napjaink még
létező aggodalmaira. XX esztendő telt el az első hozzádszóló
megemlékezésünk alkalmával ebből idézek minden barátod és tisztelőd
nevében. .“Üzenjük Neked mi,szatmárhegyiek.a kék
szilvafák-birodalmából,szatmáriak a város pereméről a stilusteremtő
stilustalanság még létező képviselőin keresztül,a lapos de rangos
város porában poroszkálókkal, a barokk kripták néma lakóival eggyüt,hogy
magunkénak tudunk és tartunk,-hogy szellemi hagyatékod.életműved
megfelelő helyre kerül Szatmár és az Erdélyi magyarság történelmében,az
egyetemes magyar irodalomtörténetben.”
A SZATMÁRI SZENT VINCE IRGALMAS REND HŐSEI
Bár a város lendületesen fejlõdött a második világháború után, a kórházi
egységek nagyon nehéz körülmények között folytatták tevékenységüket. A város
szegényes költségvetése és az egyházak segítsége mellett. különösen kiemelt
tevékenységük volt a Szent Vince rendi apácáknak /kedves nővéreknek,mert
így élnek a szatmáriak történelmi emléktudatában/, akik olyan áldozatot hoztak
a szenvedő embertársaikért ami manapság már példanélküli. Áldozatos
munkájuk sokszor végzetes volt a fertőző betegségek okozta járványok
folyamán amiKnek ők is áldozataivá váltak. . Legyen áldott az emlékük
azokért a szakrális áldozatokért amiket földi küldetésük teljesitéséért
végeztek
TISZTELT FACEBOOK CSAPAT
!!!
Nem tavaszi hangulatkeltő írásnak szántam mai közleményemet,aminek
közlését önök “HANGULATKELTŐ” jelzéssel visszautasitottak,pedig csak egy
néhány társadalmi fonákságról szólt,valamint az egyszemélyi diktaturák
büvköréről aminek önök is feltételezem kiszolgáltottjai. Köszönöm önöknek
a lehetőséget hiszen ilyen jó hangulatu HANGULATKELTŐ” mindamellet
hogy egy csapnivaló amatör firkász vagyok és gyermekyógyász lévén egész életem
folyamán “gyermekkakit “ szagolgattam, vélemnyem szerint a hangulatkeltés az
szórakoztató ipari,müvészeti kelléktári fogalom.Jómagam inkább egy
személyreszabtt cenzurának a tárházába sorolnám amit nem illene beilleszteni a
hangulatkeltés fogalom körébe. Az okos emberek gyülekezete így fogalmaz
erről a kérdésről: A cenzúra információk hozzáférhetőségének és
terjesztésének a felügyelete, elsősorban politikai és morális alapokon. Szűkebb
értelemben csak az államilag gyakorolt, külön erre a feladatra alakult szervek
által végzett információszűrést nevezzük cenzúrának (amely elsősorban
a hírlapok és műalkotások megcsonkítását vagy betiltását eredményezheti),
tágabb értelemben azonban az információknak a szélesebb nyilvánosság elöli
mindenfajta elzárását szokás (sokszor vitatható helyességgel) cenzúrának
nevezni. A szűkebb értelemben vett cenzúra az abszolutizmus, illetve a
diktatórikus rendszerek jellemzője, ahol az információkat, az emberek
véleményét és nézeteit is szabályozni akarják. Ezen lépéseket általában
nemzetbiztonság, a közérdek vagy a „jó ízlés” ürügyén teszik meg. A mostani
demokráciákban a cenzúra fogalma így jobbára negatív jelentésű, s ezen
társadalmak büszkék állampolgáraik szabadságjogaira, beleértve a kifejezés
szabadságának – elvben nagy gonddal őrzött jogát is.
KÓROS PÁRHUZAMOK- NEMZETI KONZULTÁCIÓ-POFOZÓ DOBOZOK MEGNYITÁSA
- Nem hitte volna el senki hogy a Nagy Imre temetése után, immár három
évtizeddel egy lobogó haju ifjú mélyen hazafias szinezetű beszédét egy
regnáló miniszterelnök , a népének közszemléjén pofozó doboz megnyitásával
fogja traktálni.Csupá n azért mert az egyre mélyülő társadalmi válságjelek
az utcára kényszeritették az érintetteket. Vagy talán azért mert töténelmi
fordulat küszöbeit feszegetik a magyar fiatalok tömegei Budapest közterein
felisnerve sorsuk kilátásait,nemzetük jövőbe vetett hitét, őseik
történelmi törekvéseinek mentén. Lobogtatják az elvesztett szabadságuk
zászlait. A jóhiszemű magyar nép bizakodó hatalmát élvezve, a
visszaélők megszámlálhatatlan büneiken osztoznak Hát ki akar itt pofozni
és miért,milyen indokkal,éppen ezt a megviselt népet,kapaszkodva a hatalom
gőgjének modeljeivel feltupirozott az emult 4o év kényszerekben gazdag
eseményeivel. A Nemzeti Konzultáció megismétlődő,kenyérmorzsa
csalétekeiről a hatalom megtartása érdekében, a pofon osztások körülményei
között érdektelen szót pazarolni.A nemzetközileg felmért” pávatáncnak” a
háttere mindenki előtt nyilvánvalóvá vált és a már”egy béna kacsa” szerepkörét
alakitja az eszme ámokfutója. Miután már egyházfőtet,államfőket,
nagytekintélyü diplomatákat, világhírű tudósokat és kulturembereket
sajátos alpári diplomáciai nyelvezettel megaláztunk ,sőt a” fogadott
kikiáltókat” állami kitüntetésben részesitettük; olyan szintre sülyesztettük a
magyar történelmi tisztességet,aminek az árát csak a magyar nép fogja
megfizetni. Egyenlőre a józan népek és vezetőik szégyenitő
pofonjai jutnak a vezetőknek és a nemzeti demagógiától elámitott nép arcán
csattannak a pofonok. A dozokból a pofonokat kiengedőknek a történelmi
szennyét elkövetők arculcsapásaiknak csak a saját népük lehet a
végrehajtója
Bauer Béla>Julianna
Nagy
KEDVE S JULIKA!! A minden szavában hites írásod a mindannyiunk által szeretett
és tisztelt Bélánkról kifejezőja annak a szeretetnek,harmóniának amivel
kevés földi lényt áld meg az Úr,napjinkban.Nem csak mint férjed hanem egy olyan
ember képét rögzitetted az utókor számára, a ki a indenkori orvosi társadalom
példaképe lehet.Soraidból átsugárzik a múlhatatlan mindent átölelő
szeretet,a hűség és a kölcsönös emberi megbecsülés méltányossága.A
mgyarságtudat fehőtlet tisztasága és józan értékitlete.Százados emlékeink
füznek Bélához, felmenőinken keresztül amik elkísértek bennünket a végváriak
sajátos ,rögös életutunkon de vigaszunk kegyelméből mgőriztük hitünk
tisztességét. Kedves Julika ‘’Áldjon meg az Úr minden tetteidért és főként
azokért a küzdelmes törekvéseidért amiket egy méltó ember érdemeinek a
megörökitése érdekében tettél az utókor okulására Köszönöm hogy emlékező
sorimat munkádba foglaltad. Bauer Béla.
BAUER BÉLA>VALIKA SZABÓ
A
MÉLY FÁJDALMAT AZ IDŐ ENYHITHETI , DE A SZERETET ÉRZÉSVILÁGÁNAK EMLÉKE
KITÖRÖLHETETEN MARAD A VÉGTELENSÉGIG.ADJA AZ ÚR HOGY KEGYELMÉVEL ENYHITSE
FÁJALMATOKAT. EMIKE ÉS BÉLA
KIVÁLÓ ORVOSAINK Dr.VIDA IOAN
A
fül-orr-gégészeti osztályveető főorvosa..Első éves egyetemista
korontól kezdve ismert és követte szakmai életutamat. Szigorúan a szakmájával
foglalkozó,kiváló felkészültségü,és maradéktalan szakmai fegyelemmel,végezte
hivatását.Jellemes szavatartó kifogástalan uriember nek ismertük.Ugyanezt a
szellemet várta el azoktól az orvosoktól is akik az Ő iskoláját végezték
Számottevő tudományos munkát végzett. Sokat tett a szatmári egészségügyért
mint kórházigazgató és megyei igazgató.Vezetése alatt a szatmári egészségügy
egy kiegyensúlyozott nyugodt periódust élt meg.
-EMLÉKTÁR- SZERENCSE FEL SZERENCSE LE
….
Ezúttal nem a majdnem naponta megismétlődő drámai kimetelelü
embersorsokról amiket átéltem Kapnikbányán, hanem egy egyedi embersorsról ami
hol a drámai fordulataival hol a ritkaságszámba menő derüt csalta
arcunkra. Az orvosi rendelőben a rutinszerű alkalmatossági
vizsglatokat végeztem.Az alkalmazási lap fejlécén figyeltem fel a Varga Józsi
névre de főként a lakhely volt ami megragadta figyelmemet.Mert Józsi
Szatmári „Dehennai” lakos volt.Cigány szármzásu bányásszal nem találkoztam a
bányaüzemben.Elmondta hogy a kényszer hajtotta erre a nyomorult helyre mert
éheznek a gyerekei.Még annyit kérdeztem meg tőle hogy mi a beceneve és
Ő válaszolt”Józsi Dádé” Két nap elteltével riasztották a
mentőösztagot aminek én is agja voltam.Ahogy kiderült az én Dádé Józsim
azt a feladatot kapta hogy a felvonóval vigyen le a fúrókat a mínusz 1oo
méterre, pakolja ki és a felvonóval térjen vissza.A lenti fogadótól jelezték
hogy a furó a felnonóval megérkeztek de Józsi Dádé nélkül.Pánik hangulat
közepette kezdtük keresni a rejtelmesen eltüntet végigvilágitva az
acetilénlámpa fénye mellet a 1oo méternyi aknát.Egy adott pillanatban egy
kétségbesett kiáltást hallottunk-Jáj segitsenek meghalok!! Merre vagy Dádé
Józsi kiltottam-Itt vagyok a falhoz lapukva drága doktor Úr.Rövidesen odaértünk
kinyitottuk a felvonó ajtaját és Dádé Józsi mint egy zsák,halálsápadtan zuhant
be a felvonóba. Magyarázat:Józsi azt az utasitást kapta hogy amikor a felvonó
megáll száljon ki és pakolja ki a fúrókat.A felvonó egy technikai hiba miatt az
aknában megállt és a mi Józsink kisétált a semmibe mint a Szatmári
korzón.Egyedüllálló szerencséje volt hogy mert az akna egy betonnal kiképzett párkányos
talpazatára lépett és életösztöne arra késztette hogy kapaszkodjon a kiálló
kőtömbbe.Mikor a külszinre értünk a szokásos hivatalosságok vártak
bennünket.Józsinak egy injekciót akartam adni de Ő a következőkkel
háritotta el-annyi finom uriembert látok itt doktor Úr hogy ezek gondolom
összedobnának egy kubai rumra valót attól biztos jobban lennék.Aztán
megkérdezte hoy mikor van az első busz Nagybányára. Mi mondtuk neki hogy
holnap reggel.Fellállt a hordágyról és megindult gyalog vissza se tekintve.Űzte
a félelme és gomdoskodása az övéi iránt.
EMLÁKTÁR
Számos barátunkat elvesztettük,mások eltávoztak Erdélyből azért mert úgy
alakult a sorsuk,mások az erdélyi magyarság kiválóivá lettek vagy az egyetemes
magyar irodalomtörténet nagyjaivá váltak -de mi a végváriak-akik még
mindannyian itt élünk szellemiségünkben, barátságunk emlékét őrizve, és
mindezeket leirva a fiatalok okolulására,hogy a szeretet a hit és igaz barátság
nem veszhet el az,eszement politikai,társadalmi –habrangy –elméletek között.Ez
volt az akkori-KÖLCSEY-s szellem amit megéltünk és vallottunk iskolatársaimmal
és barátaimmal. Bauer Béla
A GYŰL0LET MEGISMÉTLŐDŐ HATALMA
Most
amikor a századfordulóra leülepedni látszanak a XX-dik század embertpusztitó
gyilkosságainak történelmi tobzódásai amiket a véreskezü elmebeteg diktátorok
zúditottak az amúgy is sokat szenvedő társadalmakra,arra számitottunk hogy
enyhülni fog az erőszak, a gyülölet. Mert nemcsak az első és második
világháborúról,a indenkit elrettentő atombombázás szörnyüségeiről,Auschwitzról,a
Donbaszi szénbányák halálthozó aknáiról,a közelkeleti emberpusztitásról stb
hanem napjaink gyülölet hadjáratairól, amik habár nem véresek, de az emberi
lelkeket mételyező jellegükkkel elvetemült gondolatokat szülnek.
Becstelenségeikkel, lélekvesztő ösvényeken terelgetik az erre még mindig
hajlamos rétegét a társadalomnak. Sajnos az enyémeimmel átéltem mindennemü
nyomorát és tragédiáját a XX-dik századnak.Családunk halottai az értelmetlen
hantok alatt nyugszanak. Nem az emléktár őrző képességem ellenőrzésére,vagy
egy helytörténészeti titulus megszerzésére aspirálok ezzel az írással. A
gyermek és ifjúkor érzelmi világának és autentikus történelmi rögzítésére és
istápolására szolgálnak ezen sorok egy olyan időszakban,amelyben az a
veszély, hogy egyesek teljes odaadással átírnák a szöveget a palatáblán, vagy
egyenesen letörölnék azt. Tehát a tisztességtudatom szülővárosom
iránt,késztet arra hogy vessem papírra ezen soraimat. Gyermekfejjel még nem
értettem az összefüggéseket. Egy részt a diadalittas győzelmi jelentéseket
olvastam a –Magyar Futár- ban, másrészt itt Szatmárnémetiben a Thököly utcában
ahol laktunk, egyre gyakrabban érkeztek a gyászkeretes táviratok a frontról az
elesett katonákról a Nemzet Hőseinek nyilvánítva ezeket. Az itt maradt árvák
akik között számos pajtásom volt.Ők hosszú ideig őrizték ezeket a
táviratokat, csak éppen arra nem kaptak választ senkitől hogy miért éppen
a Don-kanyarban és oroszországban kellet odaveszni édesapjuknak. De a pusztitás
nem kímélt senkit.jöttek a hallhirek a frontról az elesettekről , az
elhunyt deportált hozzátasartóinkról az elviselhetetlen fájdalmakkal. Még a
városunk bombázása előtti időszakban hatalmas zsidó ellenes
gyűlöletáradat uralkodott az országban/társadalmi megkülönböztetési ,kiresztési
törvények,sárga csillag viselése,vagyon elkobzás stb/ ami aztán a zsidó
népesség deportálásával és fizikai megsemmisitésével végződött. A katonák
szervezett szakaszokban a zsadányi úton énekelték a gyűlölet és
félelemkeltő katonadalokat amik főként a zsidó származásu
népességről szóltak. .Olyan nagyok voltak az ellentmondások,hogy már
gyermek fejjel is feltettem a kérdést a szüleimmel együtt, hogy amíg a
szentmisén MERLÁK főtisztelendő úr a felebaráti szeretetről
beszél,elítéli a gyűlöletet bármilyen formáját, akkor miért a velem
hasonlókorú gyerekek szaladgálnak az utcán ollókkal a kezükben,fogják meg a
fekete nagycsaládos szegény sorsú kalapos zsidó fiukat és vágják le a
pájeszukat. De szemtanúja voltam a BÁTHORY utcai –GETTÓNAK-a várdomb utcai
zsidó templomban az elkobzott zsidó holmik válogatásának amit diákokkal
végeztettek,sőt a Gőzfürész vasútállomáson veszteglő vonatok
szöges dróttal berekesztett ablakaikból a riadt, szenvedő arcu emberek
könyörgő tekintetének is akik ívó vizért esedeztek.A túlzsúfolt marha vagonokból
időnként emberi ürülék csorgott.. Mindenütt ott díszelgett a végzetes
jelszó EIN VOLK-EIN REICH-EIN FÜHRER-/Egy nép- Egy ország- Egy vezér- Még ma is
hátborzongató. Kilenc éves korában a gyerek nem időzik el sokat a
kérdésfeltevésen,vagy az elfogadható válasz értelmezésén. Ha kérdeztél valamit
a látottakkal kapcsolatban, a válasz lakonikus volt-ilyen a világ- Amikor
felnőtt koromban megnéztem a haláltáborokat -Auschwitzot,Dachaut-és
Buchenwaldot-Birkenaut és az ott látottak emberi rémtetteknek nyomai arra
késztettek hogy –A munka szabaddá tesz feliratú kapubejáratnál, a földről
egy fehér kavicsot tegyek a zsebembe,annak a jelképéül hogy én sohasem fogok
gyűlölni senkit. Mindmáig őrzöm- Az értelmetlen felfokozott
gyűlölet ismét forrong és erőszakra késztet !!!
EGY FÉLTVE ÖRZÖTT GYERMEKGYÓGYÁSZATI EREKLYÉM
Mély
tisztelettel és szeretettel emlékezek DR.SZERÉMY MARGIT-ra aki a
Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem szemészeti klinikájának volt a
vezetője.Én már akkor a tanítványa,később a sors a politika,
bűnös kényszerhelyzeteinek folytán itt szatmáron-kollégája,
osztályvezetői minőségben,és unokáinak kezelő orvosa.
Pedáns,fegyelmezett, klinikus volt és ezért egyike a példaképeimnek. Utálta a
mellébeszélő áltudományoskodó munkatársakat és sokszor egy szemvillanásából
lehetett észlelni hogy a vele szemben álló személyre kár az időt
pazarolni, és azonnal ott is hagyott csapot papot. Amikor először
igényelte a segítségemet a beteg unokájához felkeresett a gyermekosztályon és a
következőket mondta”Kedves Béla,beteg az unokám,kérem vizsgálja
meg,mondjon kórismét, és gyógyitsa meg” Éreztem hogy itt nem lehet szó tufózus
elméleti ezmefuttatásokról itt konkrét határozott vélemény nyllvánitás és
következetes cselekvés a feladadatom.Majdnem úgy drukkoltam mint amikor
szemészetből vizsgáztam nála az egyetemen.Tőmondatokban kérdezett és
hasonló módon várta a válaszokat is. Amikor az intézet igazgató főorvosa
voltam a kórházi élet nehéz kihívásai,a méltánytalanságokkal való
iszap-birkózás még hatványozottabban voltak jelen az orvostársadalomban mint
napjainkban. Lévén hogy már egy jó ideje ismert volt alkalma felmérni az
értékelhető képességeimet,és észlelte evődéseimet,feloldódott az egom
megitélését illetöen./ de egyéni stílusát nem feladva/ A megoldásokat mindig
dolgok keményebb oldaláról kezdte minősíteni, a férfiak döntő
többségét meghazudtolva. Jólesett és bátorított hogy magam mögött tudtam,és
adott helyzetekben egy olyan egyéniséghez folyamodhattam tanácsért aki
előttem példa értékű volt. Amikor egy orvos kollégájának,orvostudományi
tárgyú könyvet ajándékoz az mindig a tisztelet és elismerés jele. Amikor egy
taítómester teszi ezt –az minden feltételt kizáróan kitüntetés- Ezt kaptam én
DR:SZERÉMY MARGIT tanárnőtől,aki egyik alkalommal amikor az unokája
ismét beteg volt a következő szavakkal nyújtott át egy vaskos
kötetet-“Béla kedves, ez BAGINSZKY gyermekgyógyászati könyve,német nyelven,2ooo
oldalon ami már 19o5-ben megérte a 8-dik kiadatását, űgy hiszem magánál jó
kezekben lesz.. Szakmai létem egyik legnagyobb elismerésének tartom ezt az
ajándékot. Mindmáig úgy örzöm ezt a könyvet mint egy ereklyét ami az akkor
fénykorát élő Marosvásárhelyi Orvostudományi Egytetem egyik kiváló
egyénségének megtisztelő személyre szabott hagyatéka.. Amikor egy orvos
kollégájának,orvostudományi tárgyú könyvet ajándékoz az mindig a tisztelet és
elismerés jelképe. Amikor egy taítómester teszi ezt –az minden feltételt
kizáróan kitüntetés- Ezt kaptam én DR:SZERÉMY MARGIT tanárnőtől,aki
egyik alkalommal amikor az unokája beteg volt a következő szavakkal
nyújtott át egy vaskos kötetet-Béla kedves, ez BAGINSZKY gyermekgyógyászati
könyve,német nyelven,2ooo oldalon ami már 19o5-ben megérte a 8-dik kiadatását-
Úgy hiszem magánál jó kezekben lesz.. Szakmai létem egyik legnagyobb
elismerésének tartom ezt az ajándékot.
Bauer Béla>Tóth Sándor
TISZTELT
TÓTH SÁNDOR ÚR!! A személyes érzésvilágát zavaró problémáit leghelyesebb lenne
ha Verhofstadt úrral a beszéd szerzőjével tisztázná. Jómagam az anyagot a
történelem pillanyatnyi emléktárának megörzése céljával rögzitettem.Remélem
hogy sorainak bármilyen indittatásu okfejtése is legyen ez az én személyi
jogaim elvitathatalan kelléke. Tisztelettel Bauer Béla
Magyarkodás- egység és megosztás A mai erdélyi politika és közélet legkényesebb
kérdése az ún. ,,magyar egység" problematikája, amely használható
felmutatható védőpajzsként, de támadó fegyverként egyaránt a politikai
küzdőtéren.Egyes törekvések az erdélyi magyarság egységére, mint fizikai
valóságra építenek. Ebben a megközelítésben az a tény, hogy az elmúlt húsz
évben lélekszámunk közel félmillió emberrel csökkent, hogy politikai-ideológiai
szempontból megbomlottak soraink, ijesztően hat. Más felfogásban ez az
egység csupán csak illúzió vagy jobbik esetben virtuálisan létező
együvétartozás-tudat.
NEM CSAK FIATALJAINK TILTAKOZNAK
…….
Az Európai Parlament plenáris úlése 2o17 április 26-án tárgyalta a Magyar
kormány azon intézkdéseit amik a kötelsségszegés fogalomkörébe tartoznak és
amiért kötelességszegési eljárást inditottak a kormány ellen. Az Európai Bizottság,az
Európai Parlament,a nagyobb parlamenti fakciók vezetői valamint a
képviselők döntő többségükben felszólitották a Magyar kormányt az
Európai értékrend maradéktalan betartására.
ESDEKLŐ TEKINTETEk ÉS A HIÁNYÁLLAPOTOK ÖSSZEFÜGGÉSEI
…
Az egész szakmai létünk egy meghatározója volt az állandó,mindennapos
feszültségi állapot ,amelynek oka a felfokozott felelősség tudat ,azért
hogy ne kísérjen bennünket esetleg egész életünkön keresztül a ,lelkiismeret
furdalás hogy , egy esetleges szakmai ballépés miatt valakinek életre szóló
szenvedést okoztunk Ez a gyötrelem jogosít fel bennünket arra hogy a mindenkori
társadalomtól kellő anyagi támogtást megbecsülést igényeljünk. Úgy érzem
hogy ez az ideális állapot történelmi fordulatot idézett elő, megtörve az
orvosi tisztesség határait.Értem ez alatt a különböző hiányállapotok
anyagi,személyzeti /egyre súlyosbodó elengedhetetlen feltételrendszerét. Sajnos
napjaink társadalmi törekvései még ma sem iosmerték fel az egészségügy anyagi
alapjainak a létfontoságu szükségességét.Ahatalmak többsége vagy a féktelen
anyagi javak harácsolásának vagyaz elképesztően költséges egyéni hoby-k
szintjén éli meg ezt a drámai hlyzetet. Ha személyesen ez a réteg esetleg
egészségügyi ellátást igényel külföldi rangos intézmények szolgáltatásait veszi
igénybe. Ezek az emberek nem találkoznak a szenvedő betegek esdeklő
tekinteteivel,nem találkoznak a tűrhetetlen hiányállapotok széles
skálájával,figyelmen kívül hadják a szakemberek elvárdolását ami egy hosszu időre
meghatározza az egészségügyi ellátás minnőségét. Akik maradnak azok
végigszenvedik az egyre gyarapodó fehér éjszakák/ügyeletek/ küzdelmeit amikor
nem is annyira a fizikai igénybevétel szolgáltat ki bennünket a
tűrésküszöb kénye-kedvének,vagy a betegek akik katasztrofális állapotban
kerülnek a kórházba.,és az orvos lelkiismeretünket,felelőségünket
küzdelmünket teszi próbára egy emberi élet megmentéséért,vivott küzdelemben
,hanem a személyzeti és anyagi hiányállapotok amik személyünktől független
tényezők.Ilyenkor mindig élet-halál harc folyik aminek te vagy a
főszereplője- Te vagy a döntéshozó és a megfellebbezhetetlen
felelős is egyben, egy emberi lét fölött. Ezek a helyzetek amikor a döntés
tennivalóiról, sokszor néhány másodperc már meghatározó.. Egyedül vagy,és nem kapsz
még egy jelzésértékű segítséget sem-magyarul mondva élet-halál ura vagy a
szó, a felelősség drámai értelmében.. Váleményem a döntések nem csak a
mütőasztalokon történnek hanem az esendő beteg sorsának érzéketlem
elbirálóinak szintjén is.
Bauer Béla>Leiher Dániel
TISZTELT
LEIHER DÁNIEL !! Amint azt életutam bizonyítja nem kenyerem a siránkozás,de az
állandó “ellenségképkeresés és fölösleges politikai harci csörték
“fogalomkörében sem élek, főként ha az egyéni hatalmi érdekeket szolgál és
egy nemzet tisztességének történelmi hagyományait csorbitja.Márpedig saját és
számos más magyar ember véleménye szerint napjainkban ez történik A történelmi
körülmények megváltoztak és Európa népe nyugalomra és békére,lojális emberi
kapcsolatokra vágyik,csak mi maradunk az általam idézett szellemidézéssel a
minduntalan mesterségesen fellizott ellenségkép képzéssel ami a félelem árnyait
vetiti elénk és aláássa napjaink békés,gyűlöletmentes napjait.
Tisztelettel Bauer Béla
EGY ÚJABB KINPADRA VONSZOLÁS ELŐESTÉLYÉN
Immár
egy rövid torténelmi időn belül másodszor pellengérez ki bennünket az
európai népek közössége, napirenden tárgyalva a” magyar ügyet” az Európai
Parlament plenáris ülésén.Most már az eddig mindent elnéző, és öncélu
politikai mecénásaink keményhangu elmarasztalása közepette is. Felteszem
magamban a kérdést:miért éppen bennünket vonszolnak
megismétlődően,egyedülálló módon az európai népek közül a negativ
jelzésü társadalmi ellentmondások kínpadjára ?? Miért éppen a magyar népre
boritják a mindent átölelő szégyenlepelt amit tulajdonképpen a kóros
képzeletvilágu a maga politikai bárgyu felfgásában megáltalkodott
vezetőréteg eröltetett népére,a mindenki és mindenek fölött álló
megalomániás képzeletvilágával. Úgy tűnik hogy a közösség aminek
szerződéses tagjai vagyunk, elszánta magát hogy végetvet egy kétéltü, az
emberi együttélés minden szabályát cinikusan áthágó,elvi szempontjait
megáltalkodottan propagáló politikai csoportosulás KÓROS ESZMEVILÁGÁNAK aki
minden szégyentelen eszközt bevet egy a nemzetek társadalmi értékrendjének
szétzilálása érdekében. Mi pedig azon kesergünk hogy:hiába voltak a vesztes
háborúk a nyomor, a majdnem mindenkit érintő mérhetetlen szenvedés a
–NEMZET DICSŐSÉGES TÖRTÉNELME- ismét fel lett tupírozva az éppen aktuális
álhősökkel. Közben maradtak és új értékeket kaptak a –történelmi nemzeti
regék-meg sem említve a nagy nemzeti történelmi tragédiákat,és mind
emellett,rózsaszinű álmokat szövögetünk a rendcsinálás szólamait harsogva
ahelyett hogy alkotnánk. Ahogyan eddig is a történelmünk folyamán nem okultunk
semmit képtelen ballépéseinkből-gyülöljük egymást és gyűlölünk
mindenkit-ismét megjelentek a fekete bakancsosok.a kaki színű
egyenruhákban és masíroznak de csak itthon szűk kis hazájukban,a
nemzetközi politikai porond hangos megdöbbenése,megvetése valamint a
leselkedő szomszédaink kárörvendő szórakozása közepette,hátha
harapnak még egy darabot a még megmaradt javainkból. .-A pénz,a hatalomért való
harc, egyike a lehető legocsmányabb politikai színvonalnak Európában, ahol
az illetéktelenek uralják a nemzet állami intézményeinek színtereit,vezérelve
népük sorsát kóros világképük bozótjaiba.
SE KINT, SE BENT
A
civilizált Európához való tartozás a magyar nemzet egyik elmaradhatatlan
alappillére volt egész történelme folyamán.Egy keletről bevándorló szittya
nép aki nyereg alatt puhitott hust fogyasztott. megtelepedett az alföldi
rónaságon.Ennek a népnek gondolatvilágát végigkisérte az a vágy hogy a„nagy
vizek” emberei, az alkotó Európa társadalmai közé tartozzon.Uralkodóink Szent
Istvától kezdve,nagy tisztességü államférfiaink törekvései egyöntetüen ebbe az
irányba konvergáltak.Az 1ooo év folyamán felbecsülhetetlen értékeket kaptunk
Eeurópától.A kezdet kezdetén lefaragták keleti vadhajtásinkat,befogadtak
bennünket kulturális igénytárukba.Nemzeti nagyjainkkal megosztották
ismereteiket a világmindenség ismerethalmazáról.Amikor a történelem beérlelte
az itt élő népek közösségének összefonódását,a tehtősebb európai
népek hatalmas pénzösszegekkel segítették a fejlődés szövevényes berkeiben
való eligazodásban a gyengébbeket,szabad utat nyitottak az emberközelség a
tanulás,a kultúra az alkotás tiszteségének egy reményteljesebb élet kilátásait
növelve,A tegnapi nap folyamán egy morbid gyülekezete a demagóg magyar
szellemnek”A KÉTARKKU KUTYA” ‘’által szervezett tüntetésnek voltam a
szemlélője ami tulajdok;ppen szellemiségében egy féktelen és erkölcstelen
hadjáratott inditott az Európai szelleniség ellen és ami kinyujtott csápja a
regnáló hatalomnak.MIndez a világ jobbik felének nagy megrökönyödésére.Igy áll
össze az a kép amit a civilizált világ szemeláátára mutatunk be amikor is a
kinyujtott segitő kezet ebek módjára összeharapdáljuk és amivel a nagy
magyar dolmány bűvkörében oktondi módon tetszelegni akarunk a magyar
virtus szellemvilgát idézve.A világ hirközlő szervei szinte kivétel élkül
felszippantották a magyar nép keserü csemegéjét és ismét beirák a magyar
történelem egyre szaporodó fekete lapjaira.
EMLÉKTÁR GONDOLATOK JÓZSEF ATTILA GYUGHELYÉNÉL
Annak
az embernek a nyughelye mellett álltam aki megfogalmazta szellemi létem
értelmét gondolataim és mondanivalóm szépségét és egyúttal nagy társadalmi
igazságait is. Ott nyugszik a családjával akikkel együtt vívta meg földi
létének egyedülálló nagy küzdelmeit. Elgondolkoztam hogy milyen kegyes az a
sors amikor a család itt is együtt van. Merő jelképes tanulság mindenkinek
József Attila emlékét szellemiségét , emberi,nemzeti értékrendjét,a
mindannyiunk szenvedő Attilájának a sorsát,felidézve nem apadhat el
gondolataim tárháza hogy ne rögzítse ezt a pillanatot, az emlékezés átélt
jogán. Abban az időben végeztem középiskolai tanulmányaimat amikor az uram
bátyázó,raccsoló,paraszt nyomorító,arisztokrácia fénykorát élte. Ez a hatalom
betiltotta ADY ENDRE és JÓZSEF ATTILA összes műveit./indexre tette./
Sajnos a mi generációnk nem ismerhette meg teljesen JÓZSEF ATTILA
VILÁGÁT,mondanivalójának ránk szabott minőségét és méreteit Tehát ki sem
volt szabad nyitni örök értékű alkotásaiknak a lapjait. Tették ezt azzal
az indokkal, hogy ADY ENDRE –egy vérbajos –nemi beteg-istentagadó,JÓZSEF ATTILA
pedig egy lázító-proletár költő. Így folyt ez hosszú időn keresztül a
magyar kultúra és mindannyiunk pótolhatatlan veszteségére. Ez az intézkedés
annak idején ATTILA szellemi halálával ért fel. A marosvásárhelyi –SZENTGYÖRGYI
ALBERT színi akadémia rektorának a felkérésére mint az orvostudományi intézet
hallgatója egy JÓZSEF ATTILA esten elszavaltam a költő -ELÉGIA- című
versét Hosszú időn keresztül készültem erre a nagyon rangos eseményre,amin
az erdélyi magyar színjátszás nagyjai is szerepeltek. Sajnos csak ekkor
ismertem meg teljesen JÓZSEF ATTILA VILÁGÁT,mondanivalójának még most is
létező időszerüségét. A megkurtított agyú szellemi
vigécek,visszaforgatva a történelem kerekét ma már a kerítésen kívülre
távolították a Kossuth térről a magyar népnek e jelképes szobrát, azzal a
cinikus indoklással hogy a jelenlegi helyéről jobban látná a Dunán uszkáló
dinnyehéjakat.Búnt követtek el nemcsak József Attila ellen hanem ellenűnk
is mert a mi sorsunkba beivódott az Ő gondolatvilága-hogy voltunk-vagyunk
és leszünk szegények és gazdagok, akiknek legdrágább kincsünk. a
kimondott,leirt szép magyar szó. .
VASÁRNAPI VERS JÓZSEF ATTILA Kései sirató Harminchat fokos
lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyű lány, ha
odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves
nőből próbállak összeállítani téged; de nem futja, már látom, az
időből, a tömény tűz eléget. Utoljára Szabadszállásra mentem, a
hadak vége volt s ez összekúszálódott Budapesten kenyér nélkül, üresen állt a
bolt. A vonattetőn hasaltam keresztben, hoztam krumplit; a zsákban köles
volt már; neked, én konok, csirkét is szereztem s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad
fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. Levesem
hűtötted, fújtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra,
szentem! Most zsíros nyirkot kóstol üres ajkad – félrevezettél engem. Ettelek
volna meg!… Te vacsorádat hoztad el - kértem én? Mért görbítetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén? Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! Nem-lenni igyekszel s
mindent elrontsz, te árnyék! Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki
csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven
hitedet. Cigány vagy! Amit adtái hízelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A
gyereknek kél káromkodni kedve – nem hallod, mama? Szólj rám! Világosodik
lassacskán az elmém, a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy
így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
ŐSEINK TISZTESSÉGÉNEK NEVÉBEN Hovatovább a balgaság
és
önemésztés jellegei kisérik azon törekvéseket amik eleink erkölcsi értékeit
próbálják megőrizni napjaink társadalmi értékrenjében.Ezeknek jelen
pillanatban kötelezően vissza kell pattanni azoknak az erkölcsi
deviánciaknak a falairól amiket az izmusok a történelem folyamán az
abszolutizmus az öncélú egyéni vezérlésü hatalmak szorgos de kiméletlen
eszközökkel felépitettek. Ma már sem a valláserkölcsi meggondolások,sem a még
tisztességesnek mondható és még létező környezet sem tud segiteni a
beivódott és közéleti szinten társadalmilag elfogadott együttélés kódexének
elviselhetetlen és embertelen szabályain. A lopás,a rablás ,a szemérmetlen
hazudozás,az embertársaidnak a mindennemü megröviditése ellen hadakozók szinte
űzött vadként tengődnek a társadalom elszigetelt berkeiben. A pénz és
a hatalom birtokosai hovatovább igazoltnak itélik létük jogosúltságát,sőt
felsőbbrendüségét, súlykolva a köztudatba elmebontó érveiket. Remélem a
szenvedő alanyok egyszer megszólalnak mint azt mindmeannyi alkalommal
tették a történelm folyamán és megvédik őseik emberi tisztesség ének
jogát.
A KÖZVETITÉS ERKÖLCSISÉGÉRŐL
….
Jó ideje szemlélem a bárminemü juttatások,adományok átadási ceremóniáit,amik
általában sippal,dobbal,nádi hegedüvel történnek olyan látszatot keltve mintha
a főszereplők a saját zsebükből kaparnák elő a
bőkezüen szétosztott javakat.Az esetek dötő többségében olyan
látszatot keltve mintha a személyük vagy a hatalmi erők amiket képviselnek
állnának a nemeslelküség hátterében.Pedig ez olyan ritka történés manapság mint
a mondákban a fehér holló.A valóság az hogy ők csak közvetitők és az
adományományozás az államkasszából történik amit a nép hangya szorgalommal
összegyüjtött és nagylelküen az arra utaltak számára a köz oltárára
helyezett.Mert egyetlen alkalommal sem hallottam azt az üzenetet:- hogy a
magyar nép nevében átadom….
Bauer Béla>Kamaran Zita KEDVES ZITA !! Mindenek előtt
kivánok Nektek áldott, békés Húsvéti ünnepeket. Nem a derengő emlékezés
gondolatait irom le,hanem azokat a meghitt emlékeket amik összekötötték
szüleinket és mindmegannyi örömélményt nyujtottak nekünk gyermekkorunkban.A
Kamarán,Petrucz,Podolák,Bauer családok közös sorsukban megnyugodva élték meg a
sok küzdelemmmel telitett életüket.És mégis boldogok voltak mert azzá tette
őket az emberi tisztességük,családjuk és szakmájuk méltányos tisztelete.A
Te édesapádra úgy emlékszem mint szülővárosunk egyik kiválóságára aki
müvésze volt mübutor asztalos mesterségének.De mindenkire aki családi
közösségünket méltón képviselte. Rég nem találkoztunk de szerettel emlékszem
gyermek és fiatalkorunk minden mozzanatára és a jelen örömének élem meg amikor
nevedet olvasom Facebook oldalain. Szerettel Béla
PAPAGÁLY
KÓRUS
. Soraim igazolására talán az újságirás etikai kódexének örökértékü
szabályaiból idéznék: Maradj független mindazoktól, akik saját ügyeik érdekében
befolyásukat használnák fel az igazság eltorzítására! Mindenki más ellenében az
állampolgárokhoz légy lojális, akiket szolgálsz! Az anyaországban már egy jó
hete történelmi jellegü tüntesések zajlanak amiről csak az index
hírközlő oldalain vagy a nemzetközi hircsatornákon keresztül értesülhet az
érdeklődő. magyar ember.Az egykézvezérlésü hatalom papagály kórusának
társadalmi hitet megyszégyenitő módszereit mindennap megéljük.De hogy
ennek a mószertannak a csápjai ilyen mértékben átnyuljanak erdélyországba is
erre nem gondoltam,de sajnos meg kellett élnem. Most amikor a történelmi
fordulat küszöbeit feszengetik a magyar fiatalok tömegei Budapest közterein
felisnerve sorsuk kilátásait,nemzetük jövőbe vetett hitét, őseik
történelmi törekvéseinek mentén,hiába kerestem a helyi magyar független és
demokratikus napilapban egyetlen betü erejéig sem találtam utalást a már
világszinten sajtó tematikát szolgáló eseményről. Vajjon a regnáló hatalom
árnyai alatt bujkálunk és tevőlegesen veszünk részt az információk
áramlásának megakadályozásában,az istenadta szatmármegyei magyarok
terelgetésében a gondolkodás árnyas oldalaira. A végrehajtók szégyene és
bűne amit vétenek egy közösség ellen.
NEM VAGYOK “NEMZETI FATTYU
” Csupán
egy Magyar Igazolványos végvári magyar vagyok, aki itt erdélyben éli le
alkonyos napjait , Eötvös József gondolatvilágának szellemében . Hivatásom
erkölcsiségének és szolgálati rendjének az egyik meghatározó-mottója-Eötvös
Józseftől származik-Az Ő gondolataival vérteztük fel magunkat
akkor,amikor minden nehézség dacára tettük,amit tennünk kellett,és
lehetett,nemzettudatunk védelmében,a gyakorló orvoslásban és a
tudományos-kutató értékek alkotásában.Idézem Eötvös Józsefet:”-Sorsunkban
tőlünk csak egy függ,az hogy a helyet,melyre a végzet által
állittattunk,egészen betöltsük-Ki mást keres,balgatag.” A Facebook oldalain
közölt irásaimban nemcsak az egyéni érzésvilágom hanem a történelem valós
mikéntjeinek, gondolatainak közlésével igyekeztem a többi hasonló magyar
érzelmü hontársammal napjaink igazságainak értékrendjét a köz elé
tárni.Mindezekért a szülőföldi hontársaim sőt barátaim a kirekesztés
mezsgyéire terelték emberi tisztességemet,ami bevallom hogy az érzelmi énemet
megviselte. Most amikor a történelmi fordulat küszöbeit feszengetik a magyar
fiatalok tömegei Budapest közterein felisnerve sorsuk kilátásait,nemzetük
jövőbe vetett hitét, őseik történelmi törekvéseinek
mentén,megynyugodtam abban a tudatban hogy nem vagyok egyedül. Kiléptem a
“nemzeti fattyu” személyemre szabott megalázó szerepköréből és emelt
fővel mondom ki a továbbiakban is az igaz gondolataimat, még a
bálványimádók harci kürtjeinek hangzavara közepette is.
SAJNOS AKTUÁLIS !!! A DIKTATURA ÉS CENZURA ÖSSZEFÜGGÉSEI
A cenzúra információk hozzáférhetőségének és terjesztésének a felügyelete,
elsősorban politikai és morális alapokon. Szűkebb értelemben csak az
államilag gyakorolt, külön erre a feladatra alakult szervek által végzett
információszűrést nevezzük cenzúrának .Tágabb értelemben azonban az
információknak a szélesebb nyilvánosság elöli mindenfajta elzárását szokás
cenzúrának nevezni.Főként a médiabirodalom a cenzura melegágya,nevezetesen
hirlapok,televiziós adások szintjén észleljük.A szűkebb értelemben vett
cenzúra az abszolutizmus, illetve a diktatórikus rendszerek jellemzője,
ahol az információkat, az emberek véleményét és nézeteit is szabályozni
akarják. Ezen lépéseket általában nemzetbiztonság, a közérdek vagy a „jó ízlés”
ürügyén teszik meg. A mostani demokráciákban a cenzúra fogalma így jobbára
negatív jelentésű, s ezen társadalmak büszkék állampolgáraik
szabadságjogaira, beleértve a kifejezés szabadságának – elvben nagy gonddal
őrzött jogát is; annak ellenére, hogy ezen rendszerekben a fent említett
indokokra hivatkozva szintén jelen van az információk szűrése. A
szólásszabadság ilyesfajta korlátozása legitimitását egy feltételezett
társadalmi megegyezésből meríti, amely megszabja, hogy abban a korban mi
fogadható el, és mi nem.A problémák akkor jelentkeznek, amikor az információk
cenzúrázása az emberek széles körű érdekei ellen hatnak AKINEK NEM INGE NE
VEGYE MAGÁRA!!!.
JÓZSEF ATTILA FELBECSÜLHETETLEN SZIMBÓLUMA-A NEMZETNEK
- Szimbólum,jelkép nélkül nincs nemzeti öntudat,emberi méltóság,vagy
reménysugár fennmaradásunkhoz. A szimbólum időtálló nemzedékeken
átívelő,érzelmileg,erkölcsileg,fenntartó,felemelő erő egy nemzet
életében. Ő kitörülhetetlenül, az idők végezetéig sorsunkba ivódott,
és betübe vésett sorain keresztül emlékeztet bennünket,hogy voltunk,vagyunk és
leszünk, szegények és gazdagok akiknek legdrágább kincsünk. a kimondott,leirt
szép magyar szó. Sajnos még ma sem ismerjük kellő tisztességgel JÓZSEF
ATTILA VILÁGÁT,mondanivalójának ránk szabott minőségét és méreteit. BAUER
BÉLA JÓZSEF ATTILA: ELÉGIA Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a
szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény
lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra,
eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja
lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval.
Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a
kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron. Töredezett, apró ablakok fakó
lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba. Felelj - innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a
többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás?
Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva
őrzi, óvja. Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép,
szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és
komorlón álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról. Kínlódó
gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel. A buckákról
néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld,
vagy fekete légy, melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról
idevont. A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy
vaslábasban sárga fű virít. Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz,
hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az
a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt
sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám. 1933 tavasza A
vers keletkezésének időpontja (1933)- (Hitler hatalomra jutása- József
Attila megérezte, hogy ez az esemény Magyarországon és a világon is iszonyatos
lesz) Milyen történelmi eseménnyel magyarázható ez a megérzés: ( a fehérterror
vezetői Hitler mellé álltak)
EGY MEGKÉSETT ÉBRESZTŐ
….
Ma amikor a TV képernyőjéről egy hatalmas hömpölygő tiltakozó
tömeg vonulása vetült elém,és az index oldalain kénytelen kelletlen olvasnom
kell a világ szellemi elitjének,a legrangosabb egyetemeinek tiltakozását az
ellen az eszmevilág ellen ami Magyarországon uralkodik,jogosan vetődik fel
bennem a kérdés:mi az oka annak hogy a mai történelem itélőszéke elé
került az úgynevezett “magyar ügy”. Mint élő tanuja az elmult történelmi
eseményeknek úgy gondolom hogy nem lett volna szabad, egy negyed századon
keresztül a kamaszkort alig meghaladó csoportulás hatalmi törekvéseit szolgáló
mindennemü társadalmi kényszerhelyzeteket eltürni.Megjegyzem hogy ez még a
családi diktaturákat is meghazudtoló egyedülálló hatalmi birtoklás napjaink
történelmében.Mindezeket a nemzeti demagógia,a mindent polipszerüen átkaroló
gyülölethadjáratok,a féktelen hataloméhség az édes élet biztositását szolgáló
vagyon szerzés és lehetne sorolni…. Már jó ideje tétlenül szemlélte a magyar
társadalom a kóros egyszemélyi hatalom és holdudvarának a tobzódását amit a
magyar népnek álnok nemzeti demagógia leple alatt csempésztek a gondolatvilágába.
Már jó ideje folyik a törénelem kerekének a visszaforgatása a keleti
eszmerendszer irányába,nyiltan becsmérelve a századok óta folyó nemzeti
törekvéseket, egy nyugati világ felszabadult társadalmainak szabadság eszméi és
ajogegyenlőség kivivása érdekében. Igy sikerült egy „kóros” egyszemélyi
egyeduralom alapjait beágyazni a társadalmi tudattárba és a holdudvar büneit
elnéző szégyentelen államformát fenntartani. Politikai korszülötteink
bárgyu elméletekkel döngetik a hagyományos demokráciák kapuit és marasztalják
el őket felháboritó szemtelenséggel. Egy nemzet sorsát nem lehet
függővé tenni egy egysíkú korcsoport erkölcsi és kóros eszmei
gondolatvilágától. A mindenkit átölelő emberi bölcseség,a feddhetetlen
erkölcsiség,az amit nem lehet években felmérni és ami kiutat találhat napjaink
mindennemü bántalmaira.
Bauer Béla>Tóth István
TISZTELT
TÓTH ISTVÁN !! Sajnálatosnak tartom hogy az Ön társadalmi értékrendjében a
szabad vélemény nyilvánitás joga egy foglalkozási kategóriához kötött
jelenség.Ami a kommentjének tartalmát illeti:tisztelni való látnoki
képességekről tesz tanuságot,eltekintve az áttetsző gyülöletkeltés
árnyaitól. Tisztelettel Bauer Béla
NAPJAINK TÖRTÉNELMI DEVIÁNCIÁI. “ÁLLITSUK MEG BRÜSSZELT
!!!” Szól a válsztási propaganda üzenet a magyar néphez a televizió
képernyőjén. Különben ez a verbális és irott álláspontja is a regnáló
kormánynak ,szitva az ellenséges,agresziv hangulatot egy európai intézmény
ellen ami véleményem szerint is egy földrész érdekközösségében a
gyermekbetegségek kálváriáját járja.A hatalom puerilis hivatkozási alapja a
társadalmilag számos ellentmondás a “rezsicsökkentés” leple alatt igyekszik
belopózni a köztudatba a többi ellentmondás kritéumaival együtt. Mindez azután
hogy a közelmúltban aláirtuk a Római Állásfoglalást egyrészt,másrészt hogy az
európai Néppárt Máltai fórumán egy fondorlatos vörösróka udvarlási
manővereit utánozva dicshimnuszt zengtünk az európai szellem mindnyájunk
előnyére szolgáló történelmi helyzetéről.Feltevődik a kérdés:mit
gondoljon egy józan gondolkodásu polgár aki elvárja hogy az ősei
hagyománya szerint az igaz szó és a következetes cselekvés szellemében
képviseljék érdekeit a nemzetközi politika szinterén. Miért nem olvastuk annak
idején a képernyőn hogy”ÁLLITSUK MEG PUTYINT”akkor amikor elfoglalta a
Krim félszigetet,amikor nagyhatalmi gőgjétől indittatva Ukrajna
szétdarabolását végezte,vagy Sziria egyeduralkodóját teljes hatonai
arzenáljával támogatta,előidézve azt a keserű népvárdolást aminek
kivédésével évek óta hadakozunk nagy áldozatokat biggyesztve népünk nyakába.A
történelmi hagyatékot nem is emlitve amikor is véreink a Donbasz bányáinak
tárnáiaban lelték halálukat.A mi családunkból hárman. MIÉRT NEM VETITJŰK
KÉPERNYŐINKRE HOGY ÁLLITSA LE EURÓPA A TÁMOGATÁSAIT- -a pénztámogatásokat
amivel fenntartjuk halódó gazdaságunk sorsát -a 6oo.ooo kényszerhelyzetében
falatjait megkereső magyar munkavállalót, akiknek Európa az elvégzett
munkájukért méltó emberi létet biztositot -a gyermekek és fiatalok oktatási
lehetőségei és századokra előretekintő társadalom szemléletének
alakitását -a kultúra és eszmei áramlatok szabad közlekedési rendszere -a
katonai stratégiai rendszerek által nyujtott biztonság ami a kis népek
biztoságát szolgálják a történelem hiénáival szemben. Ez mindaddig így lesz
amig a magyar nép rá nem jkön arra hogy egy kinyujtott segitő kezet
harapdál ebek módjára .
Bauer Béla>Raul Klimay
DRÁGA
KERSZTFIUNK!! Te a Mi szeretett keresztfiunk Misikénk maradsz mindvégig. Nem
csak a kegyetlen sors csapásai miatt,nem azért hogy már mindenkit elvesztettünk
hanem azért is mert a megbízható és hites szeretett köt össze bennünket a szép
emlékű keresztelőd első pillanatától kezdve. Kívánjuk Neked szép
emlékeink megőrzésének örömét és minden jót amit egy halandó kívánhat
felebarátjának. Keresztszüleid Emike és Béla
EMLÉKEZÉS AZ ALMA MATER-RE HAT ÉVTIZED TÁVLATÁBÓL,A GYÉMÁNT DIPLOMA
VÁROMÁNYOSAKÉNT A
Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem az Erdélyi magyar társadalom egyik
meghatározó fellegvára volt, rendkivül széles és nagyon sokrétü hallgatóval ami
számazásukat,és élményanyagukat illeti. Jól megfértünk egymással /értem a
józanul gondolkodó különböző viselkedési és erkölcsi kelléktárat magukkal
hozó kollégák-úgymond származás szerint mert a politikai foglyok
leszármazottaitól kezdve,a marosvásárhelyre deportált földbirtokosok
gyermekei,a székelyföld magárautalt szegényparasztjai,a mindennapi gondokkal
küzdő kisiparosok,késői ambiciókkal vivódó kollégák,és az akkori
történelmi pillanat-gyönyöreiben lubickolók. Mert a társadalmi kategoriák
ellentmondásai közepette is volt köztünk egy közös-a magyarságtudat a szüleink
és elődeink becsülete és embertársi szeretete. Most amikor a 6o éves
egyetemi találkozóra és a gyémánt diploma átadására készülünk,mindennap érzem
hogy a hivatásom gyakolásában az –orvosi szemléletet-hivatásszeretet-gondolkodásmódot-a
beteg ember sorsáért érzett felelősséget-ettől az iskolától
kaptam.Mindig és mindenütt nagyon büszke voltam arra hogy ennek az intézménynek
voltam a tanitványa. Ahogy telt az idő mind tudatosabbá vállt bennem hogy
nem annyira az előmeneteli jegyek,a tudatos minden részbe behatoló tudás a
legfontosabb-hanem az-orvosi szemlélet-amit nem lehet hozzáférhető
elemekből összerakni. Ez sokszor egy elejtet szó,egy elismerő
tekintet,egy olyan kifejező rezdülés egy nagy embernek az arcán,ami azt
közvetiti feléd hogy –helyesen gondolkoztál,jól döntöttél-büszke vagyok
Rád.Egész szakmai létem alatt az ÉDESANYÁMNAK és NEKIK akartam megfelelni-
Külön hálás vagyok a tanitómestereimnek hogy a legmélyebb fokon tudatositották
bennünk hogy az –orvosi hivatás,szent és sérthetetlen ,volt mindig a történelem
folyamán-függetlenül a hatalmak akár becstelen acsarkodásaitól-Ezek voltak a mi
világhirű profeszoraink-MÁTYÁS MÁTYÁS-MISKOLCZY DEZSŐ-OBÁL
FERENCZ-HARANGHY LÁSZLÓ-SZENTPÉTERY ZSIGMOND-MAROS TIBOR-MÁLNÁSI GÉZA-
SZENTKIRÁLYI ISTVÁN-KÓTAY PÁL és mások… LEGYEN ÁLDOTT AZ EMLÉKÜK.
Bauer B;la>Bernadett Dobai
KEDVES
BERNI ! Te egyike vagy orvosi pályafutásom maradandó emlékeinek Örvendek hogy
az orvosi pályát választottad.Ha úgy adódik egyszer látogass meg.A
rendelkezésemre álló adatok alapján a kedves ismerősöd gyermekének a
kórisméje-Atópiás dermatitisz egy súlyosabb/generalizált/ klinikai formája.
Kezelése bőrgyógyászati szakellátást igényel. Az alábbiakban mellékelem a
kórkép klinikai tünettanát és kezelési irányelveit. Az atópiás dermatitisz
tünetei A tünetek a csecsemőkorban kezdődnek, általában a 2-3. hónap
során. A klinikai kép a betegek 60 százalékában az 1. életévre, 90 százalékában
az 5. évre fejlődik ki. Az atópiás dermatitisz bőrtünetei az
életkorral változnak, ennek alapján 3 fő formát lehet elkülöníteni: a
csecsemőkori, a kisded- illetve kisgyermekkori, valamint az ifjúkori
formát. A korai bőrjelenségek általában az arcon jelentkeznek
viszkető, hámló, illetve nedvedző vörös foltok formájában. A
bőrszárazság és a viszketés állandó tünete a betegségnek. Kisdedkortól a
tünetek egyre inkább a hajlatokban, típusosan a térd- és könyökhajlatban,
nyakon jelennek meg, de az arcbőr és a szemhéjak vörössége és hámlása is
gyakori tünet. A tünetek fokozatosan mennek át az ifjúkori formába, ahol az
idült hajlati bőrgyulladás mellett a tenyerek, talpak érintettsége,
valamint a végtagokon látható, erősen viszkető, vörös csomócskák a
jellemző tünetek. A kórképben fokozott az IgE-képzés, az atópiás betegek
80 százalékának vérében 5-10-szeres ennek az antitestnek a koncentrációja Az
atópiás dermatitisz kezelése, megelőzése Atópiás hajlam esetén
alapvető az első hónapokban a táplálék-allergének kerülése anyatejes
táplálás, illetve szükség esetén speciális tápszerek segítségével. Nagyon
fontos a megfelelő bőrápolás - speciális nem szárító
fürdetőszerek használata, a kiszáradást megakadályozó, megfelelő
bőrápoló, hidratáló, bőrzsírozó kenőcs rendszeres alkalmazása, a
forró víz és a habfürdők kerülése. Célszerű kerülni az érintkezést a
dörzsölő textíliákkal, mohairrel, gyapjúval is. Enyhe tünetek esetén ez
önmagában is megfelelő lehet a tünetmentes állapot fenntartására.
Erősebb bőrpír, viszketés, hámló bőrtünetek esetén azonban
elengedhetetlenül fontos a hatóanyag-tartalmú helyi kezelés. A betegség egyik
legkellemetlenebb tünetét, a bőrviszketést viszketéscsillapítókkal -
antihisztaminokkal - kezelik. A viszketés megszüntetésével a beteg kevésbé
vakarja az érintett területet, így kisebb a felülfertőzések veszélye, és
az antiallergiás hatás révén megelőzhető az atópiás légúti tünetek
kialakulása is. A mellékvesekéreg-hormon származékok - szteroidok - oldatban,
gélben, krémben, kenőcsben alkalmazva is igen hatékony
gyulladáscsökkentők. A helyi szteroid kezelésnek, ha nem a megfelelő
készítményt, vagy nem megfelelő módon és nem megfelelő ideig
alkalmazzák, lehetnek mellékhatásai, a bőr elvékonyodik, értágulatok,
striák keletkeznek. Kiterjedt bőrfelület kezelése során a bőrön keresztül
való felszívódás révén általános tünetek is megjelenhetnek. A mellékhatások
kialakulása a beteg egyéni érzékenységétől is függ. Helyi immunmodulánsok:
az immunmoduláns olyan vegyületet jelent, mely a védekező rendszer
sejtjeire hatva nem csupán elnyomja a gyulladásos reakciót, hanem célzottan a
gyulladást keltő sejtekre hat. A helyileg használható immunmoduláns
vegyületek a bőrön eredményesen fejtik ki gyulladásgátló hatásukat,
ugyanakkor nem szívódnak föl a szervezetbe, gyakorlatilag elhanyagolható
mennyiségben kerülnek a véráramba, így nem okoznak általános tüneteket, és
helyi mellékhatások kialakulásától sem kell tartani. Súlyos, gyakori
fellángolásokkal járó esetekben szükség lehet egyéb kezelésekre is, például
fürdő-fény terápia alkalmazására. Fontos része lehet a gyógyításnak a
betegség kezelésében jártas pszichológus segítsége. A belsőleg alkalmazott
szteroid- és immunszuppresszív kezelés kizárólag indokolt esetben és erre
alkalmas kórházi osztályon történhet. Az atópiás dermatitisz kezelése
összetett, az eredményes, mellékhatás-mentes kezelés alapfeltétele a rendszeres
gondozás, mely gyermekbőrgyógyász és bőrgyógyász feladata. A kezelés
eredményessége a jól megválasztott, bőrállapottól függő
kezeléstől és az orvos-szülő-gyermek jó együttműködésétől
függ. Az atópiás dermatitisz gyógyulási esélyei Az atópiás dermatitisz 3-5 éves
kortól általában javulást mutat. A tünetek az esetek többségében 5 éves kor
után enyhe vagy középsúlyos ekcéma formájában állandósulnak a könyéktájon és a
térdhajlatban. Az érintett területeken a bőr szárazsága és megvastagodása
észlelhető, pigmentfoltokkal és következményes ödémával. Hosszan tartó
javulás csak felnőttkorban várható, a 4. évtized után. Legrosszabb
prognózisuk azoknak a gyermekeknek van, akiknél a betegség az 1. életév
előtt jelentkezett, családi halmozódás figyelhető meg, a súlyos
dermatitiszt allergiás rhinitis (szénanátha) vagy asztma is kíséri. Hasznos
tudnivalók A bőrbeteg csecsemő, illetve gyermek ruházata legyen jól
mosható, pamutból készült, amely jól szellőzik, nem szoros viselet. Nem
megfelelő a mohair, angóra és a sok műszálat tartalmazó öltözék. Az
ekcémás gyermek gyakran álmatlan, nyugtalan, nyűgös az állandó viszketés
miatt. Különösen fontos ezért a bőrápolás lefekvés előtt. Az ekcémás
gyermek párnája ne legyen tollal töltve, lehetőleg mosható legyen. Az
ágynemű huzatát gyakran cseréljük, és ne tartalmazzon sok műszálat.
Az éjszakai nyugodt alvás nagyon fontos. Minden ekcémás gyermeket fürdetni kell
és ehhez megfelelő fürdetőszert kell alkalmazni. Igen káros tévhit,
hogy az ekcémás gyermeket nem szabad fürdetni, vagy ha igen, akkor csak tiszta
vízzel. Az atópiás gyermek bőre száraz, hamarabb megtelepszenek rajta a
kórokozók, ezért a mindennapi fürdés elengedhetetlen a fertőzések
megelőzése szempontjából. Nem szabad azonban hossz idegi tartózkodnia a
meleg vízben, mert a bőrből kioldódnak az azt védő, ápoló,
hidratáló anyagok. Tiszta vízzel nem elegendő fürdeni, olyan szert kell
választani, amely nem tartalmaz illatanyagot, konzerválószert és gondoskodik a
bőr visszazsírozásáról és megfelelő hidratálásáról. Az újszülött,
illetve a fiatal csecsemő lehetőleg anyatejet kapjon, és az anya
lehetőleg kevés tejterméket fogyasszon. Azok az élelmiszerek, gyümölcsök,
amelyek a bőrt irritálják, az arc és a száj körüli bőrterület
gyulladását okozhatják (citrom, narancs, paradicsom). Ha egyértelműen és
visszatérően egy adott élelmiszer fogyasztása után jelentkeznek vagy
romlanak a bőrtünetek, orvoshoz kell fordulni annak tisztázása érdekében,
hogy valódi élelmiszer-allergiáról van-e szó. Leggyakrabban a tej- és a
tojásérzékenység fordul elő. Célszerű olyan elfoglaltságot találni,
amely megfelelő fizikai terhelést jelent a gyermek számára és a bőr
állapotát sem rontja. A por és erős izzadás ugyanis például nem tesz jót.
Tünetmentes időszakban szabad úszni, fontos az úszást követően a
megfelelő tisztasági fürdő és a hidratáló kezelés. A tünetek
fellángolása esetén nem ajánlatos a napozás, ronthatja a bőr állapotát. A
krónikusan fennálló, de nehezen szűnő bőrtünetek viszont
javulhatnak a mértékletes napozás hatására. Különösen jót tesz ilyenkor egy
nyári nyaralás, utazás, nemcsak a lelki tényezők, a környezetváltozás,
hanem a napsugár jótékony hatása miatt is. Más betegségek, oltások
egyértelműen állapotromláshoz vezetnek, ezért a bőrtünetek
fellángolása esetén néhány napot várni kell a javulásig, és az oltás csak ekkor
adható be. A lelki tényezők különösen fontos szerepet játszanak a betegség
fellángolásában és fenntartásában. Fontos a megfelelő anya-gyermek
kapcsolat kialakítása, az egészséges lelki egyensúly.
A XX-DIK SZÁZAD KIVÁLÓ SZATMÁRI ORVOSAI IRTA-DR. BAUER BÉLA Ph.D.
Ezt az orvostörténelmi tudományos dolgozatomat a Szatmármegyei Orvosi Kamra
felkérésére írtam a Szatmári Orvosi Napok 2013 október 5-én megtartott
tudományos rendezvényére. Az indoklás az volt hogy élményanyagom,emberi és
szakmai kapcsolatom ezekkel a kollégákkal felhőtlen volt úgy mint
tanítványnak vagy a későbbiekben mint kollégának. A tanulmányt román
nyelven készítettem el és mutattam be. Video felvétel készült róla. a Román Tudományos
Akadémia is a hozzájárulásomat kérte a tanulmány közléséhez.Tanulmányomat az
alábbiakban magyar nyelven adom közre. Azokról az elődeimről és
kortársaimról emlékezek meg nagy tisztelettel és szeretettel, akik kíváló
győgyitói és tudományos alkotói voltak a szatmári orvostársadalomnak.
Tisztában vagyok azzal hogy egy ilyen jellegü tanulmány nem léphet fel a
tartalmi teljesség igényével,következésképpen kérem a kollégáimat hogy
járuljanak hozzá ismereteikkel,véleményükkel az esetleges hiányosságok kiegészitéséhez.
A történelem folyamán az orvoslás az orvos mindig a tárdasdalom
érdeklődésének a központjában állt.Az emberek nagy figyelemmel kisérték és
egyben boncolgatták az orvos emberi,erkölcsi,szakmai értékrendjét és mindezeket
szigorú,bíráló szemmel. 85-dik életévemben,amiből 55 évet a mai napig is a
legcsodálatosabb biológiai lény a gyermekek egészségének gondozásában töltöttem
el nehezen vettem kezembe a tollat hogy ezt a felelősségteljes feladatot
elvégezzem..Hiteszegett,megfáradt,társadalmunk valószínű hogy nem tart
igényt az elmúlt 5o-6o év orvos egyéniségeinek a megismerésére.Pedig az
elnézhető, emberi gyarlóságaiktól eltekintve mindannyian hithű
gyógyítók voltak,fegyelmezett életúttal,szerintem nehezen utolérhető
szakmaisággal,színes, kulturált személyiségekkel. Jómagam ezek között a neves
orvosok között tevékenykedtem. A sors jóvoltából tanúja, majd bírája voltam a
modern egészségügy fejlődésének. Tanulmányaim megkezdése után azonnal
csatlakoztam, ahol lehetett — vakációkban, egyéb alkalmakkor ezek mellé az
emberek mellé, mindenhol ott voltam, ahol valamit tanulni lehetett, megismertem
a kórház minden zegét-zugát, tanultam, olykor ellestem a dolgokat a nagy
elődöktől. . Mint az egykori orvosgeneráció egyik utolsó mohikánja,
aki tanúja volt a XX. századbeli eseményeknek, engedtessék meg, hogy
megemlítsem azoknak a nevét, akik az évek során odaadóan és komoly
szakismerettel dolgoztak a szatmárnémeti betegekért. Sokan már nincsenek
közöttünk, de annál inkább megérdemlik a megemlékezést és a fõhajtást. Annál is
inkább, mert napjainkban az orvosok nem érdemszerüen kapják meg a társadalomtól
az őket megillető elismerést. Talán egy gyermekkori átéléssel
kezdeném írásomat, ami egyedi lehet az ember életében amit esetleg csak
későbbi időben tud a maga értékrendjébe sorolni. Az én életemben
ilyen volt DR.LÜKŐ BÉLA temetése amelyen 6 éves koromban voltam jelen.
Abban az időben, amikor egy számottevő ember meghalt,főként ha
sokat tett a közösségért amelyben élt,azt elkísérte a helység apraja-nagyja az
utolsó útjára. Édesanyámat DR:LÜKŐ BÉLA kezelte ,de különben is ott volt a
helyünk a mindenkori magyar anyanyelvűeknek ennek az- emberi legendának- a
temetésén. Nem voltam életemnek abban a korcsoportjában hogy fel tudjam mérni
emberi értékskáláját annak akit mély részvéttel és nagy szomorúsággal kísértünk
ki a vasúton túli református temetőbe. De az a hatalmas feketébe öltözött
tömeg,már akkor mélyen emlékezetembe vésődött. Ahogy hazafelé mentünk a
temetésről a szüleim azt mondták hogy-ott volt a fél Szatmár a temetésen
Ez igy volt igaz. Az akkori román nyelvű lapok is/Gazeta -3.5.1936/ 12-15
ezer emberről írtak,mert voltak akik még a környező falvakból is
bejöttek hogy elkisérjék utolsó útjára kiváló és önfeláldozó orvosukat. Igen
Ő önfeláldozó,önelégető szellemiségű ember volt aki életének
56-dik évében,szegényen,üres zsebbel hagyta itt a földi létet, betegeit,akikért
a biológiai tűrő képességén messze túlmenően teljesítette
hivatásának mindennemű ténykedését. Ő volt századának –orvos-apostola
ahogyan a nekrológjában nevezte a helyi román nyelvü sajtó. Hála a sorsnak hogy
DR.SZABÓ JÓZSEF,kollégám és barátom,nem hagyta az enyészet martalékává válni
életművét,példáját,tisztességét,példamutatását A város akkori román
napilapja nekrológot közölt, amiben kiemelte jelentős munkásságát. „A
város elvesztette a legodaadóbb, leg ember barátibb személyt, szaktekintélyt,
aki nemcsak munkájának tekintette a gyógyítást, hanem hivatásának is.” A
nekrológ arra is kitér, hogy ez az ember, aki életeket mentett meg szegényen
halt meg. Nem törekedett sem anyagi haszonra, de még hírnévre sem, lelke akkor
vidult, amikor segíteni tudott a betegeken. Az elismerései azért nem maradtak
el, 1921-ben Románia Csillaga érdemrenddel tüntették ki, aztán a Mária
Királynő Keresztjével, 1935-ben a Román Korona Lovagja címet adományozták
neki.Az utolsó óráiban mellette volt a világhírű Iuliu Hațieganu
belgyógyász professzor. De meg kell említeni mindenképpen azok nevét is, akik
továbbvitték, fejlesztették a szatmárnémeti gyógyászati ellátást: dr. Demian Vasile,
dr. Ardelean Octavian, dr. Kõvári Tibor, dr. Mureșan Alexandru, dr.
Schlagetter Gyula.Dr.Barna József.Sajnos nincsenek feljegyzéseink a tudományos
munkáikról. A XX. század második fele új orvos generációt alkot. Valamennyien
olyan szaktekintélyek, akikre felnézett a város és az ország is, de sokat
határokon túl is ismertek. Sokan írtak szakdolgozatokat, tudományos
értekezleteket tartottak, állandóan fejlesztették szaktudásukat.Az orvosi
világirodalom legjelentősebb szakfolyóiratai forogtak közkézen a kórház
orvosai között./Pl- Journal of American Medical Association /J.A.M.A./,
Deutsche Medizinische Wochenshrift,Hazai szakfolyóiratok, Journal Du Medicin,
Lancet, Orvosi Hetilap, Acta Gastroenterologica Belgica, Kinderarzt, Annales de
pediatrie-Pediatrics, stb. Valójában egy igazi „ aranycsapat” volt ez, amelynek
tagjaira feltétlenül emlékezni kell. Sokan közülük komoly karriert mulasztottak
el azért, hogy itt a városban maradjanak és gyógyítsanak, ugyanakkor sokan
kerültek el egyetemi központokba, ahol klinikákon dolgoztak és tanították a
jövő generációit, .Az –Ő- idejükben volt a szatmári egészségügy
aranykora- Ők a Kárpát medence északi csücskének egészségügyi
fellegvárának avatták a szatmári akkori megyei kórházat. Hatalmas tudásuk és
tapasztalatuk ide vonzotta a környező tartományok betegeit- Úgy gondolom
hogy nagyon kevesen vagyunk azok akik tanúi voltunk ennek a korszaknak Egész
életpályámon családomnak betegeimnek és ezeknek az embereknek akartam
megfelelni. Folyamatosan,szemtelenül és nagy áhítattal loptam tőlük a
szakmát. Egy-egy mondásuk,mozdulatuk naponként felötlenek bennem,és a nem
kevés-nehéz orvosi döntések-a nehezen elviselhető,olykor előadódó
drámákban úgy érzem hogy láthatatlanul mellettem álltak. Szentimentálisnak tűnő,
de valós a megfogalmazás. Ők voltak azok akiknek kezéből soha nem
hiányzott a szakfolyóirat,vagy a szakkönyv. Akik között nemes versengés folyt
hogy kinek jelenik meg több közleménye a hazai vagy külföldi
szakfolyóiratokban,ki mutat be értékesebb tudományos dolgozatokat,egyszóval ki
tesz többet az asztalra Amikor a szakma finomabb értékeit kezdtem
kóstolgatni,jóleső érzés volt Róluk hallani elismerő,méltató
véleményeket a hazai vagy nemzetközi tudományos értekezleteken. Amíg nem lettem
orvos UBORKÁNAK becézgettek és tulajdonképpen a kórház mindenese voltam. A
későbbiekben,munkatársuk,kollégájuk és egyesek gyermekeinek és unokáinak
kezelő orvosa lettem Hát ezek voltak azok az emberek akik meghatározták az
orvosi pályafutásom erkölcsi vetületeinek egy jó részét a többi számtalan
becsületes kollégámmal együtt .Nem tudok csak mély hálát érezni irántuk. A
továbbiakban a személyes kapcsolatomról,élményeimről és emberi alkotott
véleményemről a személyiségükről szeretnék néhány sort irni. Mély
tisztelettel és szeretettel emlékezek DR.SZERÉMY MARGIT-ra aki a
marosvásárhelyi orvostudományi egyetem szemészeti klinikájának volt a
vezetője.Én már akkor a tanítványa,később a sors a politika,
bűnös kényszerhelyzeteinek folytán itt szatmáron-kollégája,
osztályvezetői minőségben,és unokáinak kezelő orvosa.
Pedáns,fegyelmezett, klinikus volt és ezért egyike a példaképeimnek. Utálta a
mellébeszélő áltudományoskodó munkatársakat és sokszor egy
szemvillanásából lehetett észlelni hogy a vele szemben álló személyre kár az
időt pocsékolni és azonnal ott is hagyott csapot papot. Amikor
először igényelte a segítségemet a beteg unokájához,majdnem úgy drukkoltam
mint amikor szemészetből vizsgáztam nála az egyetemen. Tőmondatokban
kérdezett és hasonló módon várta a válaszokat is. A kórházi élet nehéz kihívásai,a
méltánytalanságokkal való iszap-birkózás még hatványozottabban voltak jelen az
orvostársadalomban mint napjainkban. Lévén hogy már egy jó ideje ismert volt
alkalma felmérni az értékelhető képességeimet,és észlelte
evődéseimet,feloldódott,/ de egyéni stílusát nem feladva/ A megoldásokat
mindig dolgok keményebb oldaláról kezdte minősíteni, a férfiak döntő
többségét meghazudtolva. Jólesett és bátorított hogy magam mögött tudtam,és
adott helyzetekben egy olyan egyéniséghez folyamodhattam tanácsért aki előttem
példa értékű volt. Amikor egy orvos kollégájának,orvostudományi tárgyú
könyvet ajándékoz az mindig a tisztelet és elismerés jelképe. Amikor egy
taítómester teszi ezt –az minden feltételt kizáróan kitüntetés- Ezt kaptam én
DR:SZERÉMY MARGIT tanárnőtől,aki egyik alkalommal amikor az unokája
beteg volt a következő szavakkal nyújtott át egy vaskos kötetet-Béla
kedves, ez BAGINSZKY gyermekgyógyászati könyve,német nyelven,2ooo oldalon ami
már 19o5-ben megérte a 8-dik kiadatását- Úgy hiszem magánál jó kezekben lesz..
Szakmai létem egyik legnagyobb elismerésének tartom ezt az ajándékot. Voltak
olyan osztályai a szatmári megyei kórháznak amelyek bővelkedtek a kiváló
szakemberekben,Ilyen volt a sebészeti osztály amit DR:PERŢA BAZIL sebész
főorvos vezetett,kiváló szaktudással .Szatmárra jövetele előtt a
kolozsvári sebészeti klinika adjunktusa volt. Én annak idején egyetemista
voltam/4-dik éves/ kórházi gyakorlatot végeztünk a sebészeten. A mindennapi
ténykedést, írásban kellet összegezni./ milyen beavatkozásokat végeztünk vagy
asszisztáltunk/.A gyakorlati füzetbe 1o-es osztályzatot kaptam Dr.PERTA
főorvos úrtól,ezt bemutatva Prof. MÁTYÁS MÁTYÁSNAK a világhírű
sebésznek és egyetemi professzoromnak, a következőket mondta : ezt a
minősítést nagyon nagyra értékelem mert azt akit ezt itt aláírta a
Kolozsvári Sebészti Klinika vezető professzora címétől fosztották meg
az illetéktelenek. Egy másik kiváló sebész akinek sokat asszisztáltan a
műtétein DR:ANTAL BUBI aki itt szatmáron kezdte sebészi pályafutását.
Olyan tehetsége volt a sebészethez hogy már itt nálunk az első vonalban
dolgozott. Kivándorolt Izraelbe ahol fulmináns szakmai karriert futott be.
Rövid időn belül a Haifai sebészeti klinika vezető professzora lett
és sok dicsérő visszajelzést kaptunk róla,betegeitől.A kolozsvári
IV-es számu sbészeti klinika vezetője MUNTEANU professzor szintén
tanitványa volt a főorvos úrnak. A másik kiválósága Szatmár megye orvos
történelmének DR.MITARU MIRCEA osztályvezető főorvos a
bőrgyógyászaton,aki egyetemi karriert áldozott fel a kolozsvári klinikán,
ahol a tanszékvezető hely várományosa volt. Kiváló szakember,a tudományos
munkáért mindent feláldozó,az azt művelő kollégák tisztelője
volt. Ilyen minőségben a gyermek és bőr gyógyászat határfelületein mozgó
kórképekről számos tudományos közleményünk volt. Egyesek önhitt/meg lett
volna rá az oka/távolság tartó embernek tartották,pedig távolról se volt így.
Mint két gyermekének kezelő orvosa sokat megfordultam a házukban,és
mindvégig meghitt baráti beszélgetéseket folytattunk mind amellett hogy kemény
román ember volt. A francia orvosi iskola követője volt,igen kiváló
irodalmi tájékozottsággal francia nyelven. Ő juttatott hozzá a
bőrgyógyászati világirodalom egyik bibliájához a –DEGOS- által
szerkesztett-mise en jour- tankönyvhöz. Tőle kaptam dedikálva nevemre azt
a német kiadású gyermekgyógyászati tankönyvet-/M.PFAUNDLER-Kinderheilkunde/
amit AXENTE IANCU a kolozsvári gyermekklinika vezetője forditott román
nyelvre és oktatta belőle a hallgatókat- DR.GÓZNER ELEK Ha mintaképet kellene
alkotni egy orvosról akkor őt javallnám. Emberi tökély volt a szó
kimondott értelmében erkölcsiségében,családi életében és hivatásában.
.Fegyelmezett,higgadt,magabiztos,szavatartó,gerinces ember és orvos. Mindenkor
lehetett számítani rá. A mindenkori sebészek tudora,a marosvásárhelyi sebészeti
klinika- nagy reménysége Prof.Dr.Mátyás Mátyás világhírű sebész tanítványa
és munkatársa volt,akit szintén a politikai ármány –űzött ebbe a városba,
a megye lakosságának nagy örömére és szerencséjére. Nagykárolyban született és
nevelkedett és a szülei is ott pihennek. Olyan sebész volt aki mindig tudta
hogy mi a tennivalója,de soha nem volt túl magabiztos ,mindig kivárta a
kellő időt és a szakma szigorú szabályai szerint cselekedett. Soha
sem hivalkodott hatalmas tudásával. Soha nem politizált és főként nem volt
szekértolója senkinek. Önerejéből kűzdötte fel magát a sebészet
elérhető legmagasabb szintjére. Impozáns délceg alkatával,komoly,
határozott fellépésével és emberközelségével már eleve bizalmat keltett a
környezetében a műtőasztal mellett munkatársaiban és főként a
betegeiben. Ő volt a biztonság megtestesítője mindenki számára Egész
Erdélyből igényelték a segítségét. Sebész generációk nevelkedtek
mellette,kiváló értelmi képességekkel és –sebész kézzel-de a környezetéből
senki nem tudta utolérni a –sebészi adottságait és hatalmas tudását,
tapasztalatát. Korai nyugdíjazásával, ami a sötét emberi rosszindulat
szüleménye volt,bűnösnek nevezhetők ,akik megfosztották szatmár megye
lakosságát egy ilyen léptékű embertől, aki életerejével és szakmai
tudásával még nagyon sok emberi életet megmenthetett volna meg. Jelen
pillanatban Németországban él, 96 évesen kitűnő fizikai és szellemi
állapotban, Amikor nyugdíjba küldték találkoztam vele és a következőket
mondta,nagyon szomorúan:tudod Béla amikor a sebészi szikét kivették a
kezedből akkor szakmailag halott vagy. Te mint gyermekgyógyász egy
sztetoszkóppal a nyakadban még ezt a sötét világot is átvészelheted.35-4o éves
tapasztalattal a tarsolyomban olyan diagnózisokat tett az asztalomra,
amiről nem szégyellem bevallani de jó ideig rágódnom kellett. Az Ő
orvosi gondolkodás módja, orvosi magatartása mindig példaként állt a kollégák
előtt és főhajtásra késztetett annak a szerénységnek és hivatásbéli
áldozatkészségnek a szelleme amit hátrahagyott. ÁLDJA MEG AZ ÚR AMIT AZ
ORVOSTUDOMÁNY ILYEN LÉPTÉKÜ GYAKORLÁSÁÉRT TETT . Volt egy nagyon vallásos zsidó
orvos, aki Párisban végezte a tanulmányait és a szatmári T.B.C. kórház igazgató
főorvosa volt.-Dr.DEUTSCH MÁRTON. Abban az időben a gyermek T.B.C
.még komoly problémákat okozott a gyakorlatban és akkor bontogatta a szárnyait
a gyermek tűdő gyógyászat. Ez a két szakfelület határozta meg a
szakmai együttműködésünket. Kiváló szakember,mondhatnám tudós volt,aki
érdektelenül szórta a tudását az arra érdemeseknek. Nagy tiszteletnek örvendett
a zsidóság köreiben. Ha valaki hazalátogatott az Egyesült Államokból-nála
szállt meg. Közel laktunk egymáshoz a központban és számtalan esetben
hosszantartó esti sétákon találkoztunk. Rendkívül kulturált,informált és
utolérhetetlen élményanyaggal rendelkező,bölcs ember volt,sok sok
szenvedéssel a tarsolyában. Lestem minden szavát mert őszinte volt és
sugárzott belőle a jóindulat. Így az évtizedek távlatából megítélve az
értéket, amit tőle kaptam,felbecsülhetetlennek tartom. A megyei kórház
fül-orr-gégészeti osztálya úgy él az emlékezetemben mint egy csúcs osztály ahol
két kiváló embert ismertem meg.Dr.Pop Vasile aki nagy ívű karriert futott
be –először a fővárosi Colţea klinikán volt klinika és
katedravezető profeszor majd a marosvásárhrlyi egyetem fül-orr-gégészeti
klinika profeszora. Távozása után Dr.VIDA IOAN főorvos lett az
osztélyvezető főorvos.Első éves egyetemista korontól kezdve
ismert és követte szakmai életutamat. Szigorúan a szakmájával foglalkozó,kiváló
felkészültségü,és maradéktalan szakmai fegyelemmel,végezte hivatását.Jellemes
szavatartó kifogástalan uriember nek ismertük.Ugyanezt a szellemet várta el
azoktól az orvosoktól is akik az Ő iskoláját végezték Számottevő
tudományos munkát végzett. Sokat tett a szatmári egészségügyért mint
kórházigazgató és megyei igazgató.Vezetése alatt a szatmári egészségügy egy
kiegyensúlyozott nyugodt periódust élt meg. . Dr.MICU IOAN osztélyvezető
gyermekgyógyász főorvos. Országos szinten elismert kiváló gyermekgyógyász.Gyermekgyógyászati
iskolát alkotott szatmáron.Utolérhetetlen autodidakta volt,kíváló ismerője
a francia szakirodalomnak.Különleges tehetséggel rendelkezett a nehezen
körülhatárolható klinikai esetek felismerésében.Az általa szervezett tudományos
űléseket élményszámként élték meg a megye gyermekgyógyászai. Számos
országos jellegü tudományos rendezvényt tartott szatáron amelyeknek országos
visszhangja volt./A kiválasztó rendszer fejlődési
rendedellenességei,Szeptikus állapotaok gyermekkorban/ Kiváló szellemiségü
kolléga volt aki emberközelben élt,felejthetetlen sportbarát Dr.BARBU IOAN
osztályvezető belgyógyász főorvos Számos tanulmánya volt a
gyomorbélrendszer betegségeivel kapcsolatban.Emberséges orvos volt,kíváló
kolléga,csapatszellemü ember.Mindezen tulajdonságaiért az orvosi kanara
tagjának is választotték. Kiváló szakemberekkel volt körülvéve. Dr.SZERÉMY
LAJOS az urológiai osztály osztályvezető főorvosa.Szatmári születésü
és neveltetésü.Nagyon népszerü orvos,aki a marosvásárhelyi sebészeti klimika
neveltje.Prof.Mátyás Mátya irányitása alatt hatalmas klinikai gyakorlatra tatt
szert amit a szólőföldjén hasznositott a köz érdekében.Ő alapitotta
meg a megyei kórház urologiai osztályát.Kiváló klinikus.amint emlitettem
hatalmas klinikai gyakorlattal,és tudományos háttérrel.Politikai okok miatt
volt eltávolitva a vásárhelyi klinikáról.Számos tudományos közlemény
szerzője. DR:BOLGÁR DEZSŐ-a radiológiai osztály vezető
főorvosa,a Debreceni Belgyógyászati Klinika adjunktusa volt. Főként a
magyar szaklapokban jelentek meg közleményei. Az Ő működése idején
még nem voltam osztályvezető főorvos. De akkor már a doktorátus
utolsó akkordjait rögzítettem. Az osztályos beteganyag,az igen terjedelmes
pacientúrám kellő léptékű lehetőséget adott az együtt
működésre,Kiváló radiológus hírében állt, így aztán még a marosvásárhelyi
egyetemre is megívták ahol előadást tartott. Nyugdíjazásakor nekem
ajándékozta a JOHN.CAFFEY-PEDITRIC X-RAY DIAGNOSIS-2 kötetes világhírű
gyermekradiológiai könyvét a következő dedikációval- Dr.BAUER BÉLÁNAK szeretettel........
-Korán keltél hogy arass,nagyon szép amit cselekedtél -De az emberi létnek
határai is vannak -Ezután már csak az a szép,aminek mindketten örültök.
DR.LŐRINCZY DENGEZICS radiológus főorvos a szatmári megyei kórház
–sasszeme- kivételes képességű radiológus.barát,pótolhatatlan tudományos
munkatárs,akivel hosszú éveken át minden reggel leolvastuk az aznapi
filmeket,megbeszéltük az éppen aktuális teendőinket a tudományos és
klinikai kutatómunkában. Elképzelhetetlen ambícióval tisztázta a legapróbb
értékelhető radiológiai elváltozásokat. Magas klinikai képzettsége is
hozzásegítette a nagyon nehezen tisztázható kórképek megoldásához. Nem kímélte
magát-totális radiológiát végzett- még akár a sugárveszélyben is. Különleges
mondhatni veleszületett képessége volt a fekete-fehér kontraszt elkülönítésére.
Mert ahogy Ő mondta, vannak akik néznek de nem látnak –A kegyetlen élet
elsodorta majd elragadta tőlünk. A marosvásárhelyi iskola egyik
legkiemelkedőbb alakja volt, akár hazai vagy nemzetközi szinten. Ő
volt az első szatmári orvos akinek tudományos közleményét leközölte a
legrangosabb angol orvosi szaklap a –LANCET-Tudományos érdeklődése a
radiológia minden ágát felölelte. Számos közös közleményünk jelent meg hazai és
külföldi szaklapokban. Az áttelepülése után ő alapította meg
Vácon-Magyarországon a C.T. központot. Legyen áldott az emléke. Negyed éves
orvostanhallgató voltam,édesanyám súlyos szívbeteg volt és DR.REICH IZIDOR
szívspecialista kezelte. Tanulmányait Bécsben a világhírű WENCKEBACH
klinikán végezte. Annak idején a legfontosabb szíverősítő gyógyszer a
Strophantin volt amit vénába kellet beadni. A baj az volt hogy a mamának nem
volt olyan vénarendszere ami könnyen hozzáférhető lett volna. Sokat
szenvedett amíg találtak nála egy megfelelő eret. Megkértem Reich
főorvos urat hogy mint negyedéves orvostanhallgató sajátítsam el az
osztályán az intravénás kezelési módot. Egy hónap gyakorlat után megkért a
főorvos úr hogy az egész osztályon én végezzem el az intravénás
strophantin kezeléseket-természetesen otthon az édesanyámét is . Dr.BARBU MIHAI
.a szülészeti és nőgyógyászati osztály főorvosa. Mint a kolozsvári
egyetem oktatója kezdte meg pályafutását A nagyra értékelendő szakmai
tudása mellett a különös vitalitása,pedantériája mind hozzájárultak a belső
kórházi fertőzések megelőzéséhez abban az időszakban amikor még
nem léteztek antibiotikumok.Most is élnek az emlékezetemben a hófehér
köpenyek,minden kórteremben a fertőtlenitő késmodó szerek stb.A
nővérek,takaritónők szerzetesrendi nővérek voltak. Ezt a
felfogást,szervezési módot követte Dr,Mitaru Elena a későbbi
osztályvezető főorvos. Kórházi gyakorlatot végeztem ezen a osztályon
és amikor belépem,az osztály területére a látható rend szinte arra késztetett
hogy úgy lépkedjek mintha tojásokon járnék. DR.SÁROSI ZOLTÁN-DR.BACALU CSILLA
Mindannyian megéltük hivatásunk gyakorlásának kezdeti emotiv érzésvilágát.
Egyrészt a még hiányzó tapasztalat miatt,másrészt a nem eléggé rendszerezett
elméleti imeretek hiányában,de ide kell sorolni a megfelelő információk
hiányát is amik szükségesek egy adott helyzet megoldásához a mindennapi
gyakorlatban. Egy sztetoszkóppal a nyakunkban,csupán az orvosi gyakorlat
évezredes ismereteire utalva,valamint az egyéni adottságok,az intuició,a helyes
orvosi gondolkodásmód volt a mindennapi kenyerünk a modern medicina
elkápráztató vivmányai mellett. Hosszú éveken keresztül én is egy nagyon nehéz
orvosi körzetben ezt a kenyeret ettem és ezért mindvégig szolidáris maradok
ezekkel a kollégákkal mert az ő vállukon nyugszik a számos esetben a nagy
felelősség és nem utolsó sorban ők a menedékei egy szenvedő
betegnek.Az étizedek folyamán a számos becsületes,jól felkászült kolléga közül
a fentemlitett két kollégát nevesitették meg a munkatérsaik,de ezen a
véleményen vannak a betegek is.Ők úgy maradtak meg a várospolgárainak
emlékezetében mint olyan mentsvárak ahol emberi és orvosi segítséget kaptak
életük nehéz pillanataiban. Dr.BAUER BÉLA Ph.D. Szerzői és kortársi
minőségemben és úgy is mint tanitvány és később egy ilyen értékü
csapat tagja el szeretném mondani hogy az orvostudomány elektronikus
időszakában hogyan próbáltam kellő tisztességgel szolgálni ezt a
hagyományt és ezen hagyomány alkotóinak tisztességét. Kutatások-doktorátus.
Szatmár megyében elsőnek lettem az –Orvostudományok Doktora. A
disszertáció egy hatalmas gyermekgyógyászati tapasztalat,hosszas klinikai
megfigyelés gyümölcse,egy széleskörű klinikai tanulmány és kutatás amit a
szerző igen tiszteletreméltó következetességgel,nagy
szorgalommal,feddhetetlen tudományos igényességgel végzett,állandóan szem
előtt tartva a kutatás gyakorlati vonatkozásait./A referáló bizottság
véleményezése./ .Teljesen új,önálló klinikai entitásokat írtam le először
a gyermekgyógyászati irodalomban/például-az intermittáló duodenális sztenózis,a
posztlambliatikus krónikus duodenitiszek a gyermekeknél 12 év kemény munka után
befejeztem egy olyan időtálló munkát,a Képes Gyermekgondozási
Enciklopédiát ami ahogy ismerem az ilyen irányú szakirodalmat egyedülálló munka
úgy tartalmát mint terjedelmét tekintve-/19.62o oldal-6897 képes
ikonográfiával... .Elektrónikus szerkesztésü román nyelven írt szakkönyveim
-Pediatria în scheme, -Diagnostic electronic în pediatrie, -Atlas de pediatrie,
-Semiologie radiologică pediatrică, -Semiologie pediatrică, -Blitz
diagnostic în pediatrie. -Istoricul instituţiilor spitaliceşti din
municipiu Satu Mare intre secolul XIII şi secolul XX. Memento medical
sătmărean Studii clinice Cazuistică rară Patologia
duodenului la copil Teme de pediatrie pentru practicieni .A Wh’oos Who Medical orvosi
lexikonban 168 közleménnyel jegyeztek a hazai és külföldi szaklapokban.
A SZERETET,AHŰSÉG ÉS HÁLA NÉGYLÁBU HORDOZÓI. A
szépemlékü hegyi szomszédom Vékony Józsi bácsi amikor már alig elviselhető
sérelem érte embertársai részéről minduntalan ismételgette a ma is majdnem
valós bölcseletet hogy:”Ha én kutya lennék nem tartanék embert”Őszintén
szólva nekünk is vannak pillanataink amikor Józsi bácsi bölcselkedése bennünket
is gondolkodásra késztet. A tegnapi nap folyamán amikor is egy koratavaszi napfény
örömeiben lubickoltunk megjelentek a történésem főszereplői akik egy
üres ásványvizes palack tulajdonjogán vitatkoztak a maguk módján, hol
vicsorogva, hol hangos ugatásba merülve.Jómagam a fenyőfáim árnyékából
szemléltem a vívódásukat egy kényelmes fekvőhelyről .A kivételes
esemény főszereplői a következők voltak: -Prézli az én halálig
hűséges zabi fox terrier barátom. -Rex a tiszta labrador aki jelen
pillanatban éppen a házörzői szerepet gyakorolja. Pici a kövér eurókért vásárolt
hófehér öleb aki a társaslakás fogságából szabadult ki a zöldülő pázsitra.
Ők így hárman minden agressziót elkerülve/köztük nincs
fajgyülölet,/önfeledten szaladgáltak kergetőztek,acsarkodtak egymásra. Egy
adott pillanatban az első áprilisi nap melegétől elfáradtak. Prézli a
régebbi barát felugrott a fekvőhelyemre és talpam melegébe burkolózva
elaludt,olykor hangos horkolással jelezve hogy ő köszöni jól
pihen.Megirigyelték a többiek a Prézli kiváltságos helyzetét és a labrador is
habár félénken de felugrott és kifliszerüen és körém csavarodva elhelyezkedett
élvezve a simogatásom örömeit.Aztán a Pici sem maradhatott le erről a
családi élményről és a hasamon állva hangosan ébresztőt ugatott a két
játszótársának. Engem pedig 2o17 Április első napján a szeretet érzése
övezett.
EGY UJABB HADSZINTÉR,UJABB CSATA
….
IRÁSOM NEM A MAGYAR NÉP VAGY A KONZERVATIV ESZMÉK LEJÁRATÁSÁRA HANEM EGY
SZEMÉLYI DIKTATURA NEM KIVÁNATOS TÁRSADALMI HATÁSAIRA SZÁNDÉKOZIK FELHíVNI A
FIGYELMET. 14 Nobel díjas és a világ 15o vezető közgazdásza, valmint az
Egyesült Államok kormánya nyílt levélben kéri a magyar kormányt"a
lehető leghatározottabban", hogy hagyja békén a CEU-t. Most amikor
primitiv,parlagi eszközökkel,az egyéni bosszuállás kóros megnyilvánulásától
áthatva a Közápeurópai Egyetem megszüntetésén szorgoskodik Orbán Viktor a
tudományos világ rémülten tekint Magyarország felé.A tiltakozók hada között
világhírü egyetemek/Harward,Yale/ számos Nóbel díjas és a világ vezető
közgazdászai,az Egyesült Államok kormánya tiltakozik az intézkedés ellen.Orbán
Viktor nem a lagymatag belső ellenzékével hanem tudományos világ
vitathatalan értékitéletü tekintélyeivel került szembe.Olyan küzdelemre
vállalkozott amit nem a politikai szinterek „pávatáncos „világa hanem az emberi
értelem testet öltő képviselőivel kell megvivnia. A türőképesség
határai beszükúltek és előkerülnek a személyéhez füződő
gyarlóságok is,amiket az alábbiakban ha foghijasan is de megemlitek a szabad
vélemény nyilvánitás jogán,számolva azzal a ténnyel is hogy az” imádók” népes
tábora beveti még titkos fegyvereit is személyem és tisztes alkotó munkám
lejáratására. Anyagi és társadalmi természetü juttatásaival magához édesgette a
kárpátmedencei magyarság”nemzeti hitét” módszeresen csaléteknek használva a
nemzeti demagógia minden lehető formáját. Ezzel jórészt kiüritve Erdélyt a
trianon után megmaradt magyarság számát lecsökkentve 2.5oo.ooo-ról a mostmár
ijesztő 1.2oo.ooo-re.Igy sikerült létrehoznia a második trianon történelmi
állapotát.Mindezt a hatalma megerősitése érdekében. Felhasználta és tevőlegesen
résztvett minden gátlás nélkül az összes ideológiák kavalkádjának embert
próbáló ténykedéseiben kihasználva a szociál-kommunista,liberális,konzervativ
eszmék adta lehetőségeket a “rövidnadrágos” hatalmi törekvések
érdekében. Nemzeti demagógiájával megszabta egy egész nép anyagi,és
intelektuális történelmi szintjének irányait, megrenditve a magyarok iránti
történelmi bizalmat nemzetközi berkekben. Kóros ellenségkép keresésével
ellentétbe került a szomszédaival de minden demokratikus eszmékket valló
nemzeti közösségekkel is. A személyi diktaturákra jellemző korrupció
segitésével erősitette hatalmi bástyáit a magyar nép anyagi helyzetének
rovására. Tisztelt barátaim !! A félreértések elkerülése végett a kettős
állampolgárságot és mindennemü kedvezményt nem Orbán Viktortól kaptátok hanem a
magyar nép áldozatkészségének köszönhetitek !!!!
AZ ALKOTÁS TISZTESSÉGE
AZ ORVOSI ETIKAI SZEMPONTOK UJRAÉRTÉKELÉSE
. .
A mai etikai és deontológiai elvek megőrizték ugyan a történelmi
hagyományokat/Hippokráteszi eskü/de természetszerűen alkalmazkodniuk
kellett a történelem folyamán kialakult új gazdasági,társadalmi,szakmai
elvárásokhoz, amik napjainkban is hatalmas léptekkel haladnak előre. Egy
dolog nem változott-a beteg ember- akinek szenvedése ugyanolyan mint évezredekkel
ezelőtt. Ez az ember ugyanúgy igényli a segítséget fájdalmaiknak
enyhítésére,a vigasztaló jó szót,a türelmet a körültekintő gondoskodást
.Ő ma is jó néven veszi vagy elvárja hogy alaposan
megvizsgálják,meghallgassák panaszait. Tehát ez az igény megmarad időtlen
időkig és megmaradnak az esdeklő tekintetek és segélyt kérő
szavak.Tulajdonképpen ez a hivatásunk emberi eleme,amit mindig és mindenki
elvár tőlünk és hozzáfűzöm hogy teljes joggal. A történelem folyamán
valamikor úgy tekintettek egy orvosra mint egy olyan lényre aki szinte
emberfölötti cselekedetekre is képes. Természetesen az orvosi gyakorlatnak
mindig meg voltak az értékelhető, felmérhető gyógyítási határértékei.
A fejlett orvosi technológia csökkentette az orvos szerepét,tekintélyelvűségét
a gyógyászatban. Ezzel megváltozott az orvos-beteg kapcsolat minősége és
tartalma. A beteg embernek a fejlett orvosi technika valóságos egészségügyi
üzemeket hozott létre melyekben az alkalmazott rendszerek,amik egy igen jól
képzett csapat vagy csapatok igen magas színtű ellátást biztosítottak. A
mai ellátási realitások már azt vetítik elénk és mondjuk ki jogosan,hogy a
betegeket nem lehet megfosztani attól a joguktól hogy emberközelben érezzék az
orvosukat. A beteg aki sorsát bízza ránk,és hisz bennünk nem tekinthető
úgy mint egy tárgy,akit rá kell kapcsolni különböző gépekre,automatikusan
kivizsgálni,és csak a gépeket ellenőrizni hogy milyen értékeket mutatnak
Vitathatatlan hogy az egészség megőrzése mindig a legfontosabb törekvése
volt az emberiségnek.. Az hogy légy egészséges,éljél sokáig az emberi lét
legfontosabb kívánalmai közé tartozott. Ez a törekvése az embernek egy különös
és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban az orvosnak. Az orvos
ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és
–orvosi titoktartás-lényege Ezért az orvos nem lehet indifferens a közvélemény
számára. A közvélemény lépésről-lépésre követi az életét,a figyelem
középpontjában tartja Szigorú tisztánlátással besorolja rövid időn belül
szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából Erre a társadalmi
értékmérőre odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vigyázzon.
VÉRVONAL
Ha nem hallanám hovatovább mind gyakrabban a társadalmi rangra emelt
kifejezést, ami most már a köznapi ember nivóján is életre kelt/kiváló
vérvonala,kifogástalan vérvonala van/talán nem vetném papirra
gondolataimat.Mindezt azért mert a közgondolkodás szintjén itt erdélyben is fel
fel bukkan ez az érzésvilág.Pedig bennünket ebben a sok nemzeti különbséget
mutató környezetben ahol a megbékélés évszázados törekvés, az emberi sorsok
összefonódásának valóságától idegen a vérvonal hangoztatása.Megjegyzem nem csak
nálunk. .Ki gondolta volna hogy a nagy demokratikus fogadkozások közepette ami
az európai értékrendet illeti az új nemzeti szótár faji értékitéletének
megfelelően előkerül a társadalmi megkülönböztetés eddig kevésbbé
ismert kifejezése az ugymond „ magyar nemzeti vervonal”.Erre elkerülhetetlenül
,sok magyar ember felkapta a fejét mert ez a kifejezés egy egyedülálló megnyilvánulás
Európa demokratikus rendjét szorgalmazó világában.. Mi szegény kis Isten
teremtményei kutatgathatjuk a vérvonalainkat mert azok kibogozhatatlanul
összekuszálódtak itt a kárpát medencében.
Bauer Béla>Sebastian Bente KEDVES SEBI !! Lehet hogy Te nem
emlékszel a lengyel vodkás kalandodra,amikor is 8éves korodban a haveroddal
többet gargarizáltatok majd ha jól emlékszem el is ájultatok,és igy találtunk
rátok édesanyáddal.Ahogy látom a közölt képeden,sport ember vagy aminek nagyon
örvendek. Adjon az Úr Neked erőt,egészséget kevés gonddal és napfényes
reggelekkel. Szeretettel Béla bácsi
KÉPES GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIA AZ ÖSSZMAGYARSÁG ANYÁINAK SEGITŐ
TÁMASZA. Nehéz
szivvel
álltam egy ilyen jellegü és nemzetközi horderejü megmérettetés elé, mert egy
negativ jelzésü sikertelenség erősen rányomta volna bélyegét az eddigi
létem,konok munkájára.Mindennemü törekvésem az volt hogy hasznára legyek
irásaimmal az arra igényt tartó kollégáimnak,az édesanyáknak gyermekük
nevelésében,gondozásában,valamint arról is hogy hogyan éltem meg ezen -rusnya
világ-fondorlatait-mindezt kevés örömmel és több keserüséggel Számos
gyermekhálózati munkatárs orvosok, védőnők, akiknek érzelmi énje és
emberi tisztessége a reájuk bizott gyermekek sorsa, adták sokszor pályafutásuk
szakmai eredményét ehhez a munkához amint ezt mi is tettük. De annak a
tudatában is, hogy – egy kattintással – egy adott szükséges, esetleg drámai
pillanatban olyan információkhoz juthat mindenki, amelyek életmentők
lehetnek.Ez a munka anyagilag érdektelen, közhasznú célt szolgál főként a
tájékozatlan,sokszor magukra utalt anyukáknak azoknak akiket a létük vasfoga
szétszórt a nagyvilágban főként magyar anyanyelvű de minden
édesanyának ajánlom olyan tisztelettel és megbecsüléssel, amit csak egy anya
kaphat. Úgy érzem hogy célba értem mert ez a munka a 2o ezer oldal
terjedelmével és a nagyon értékes 7 ezernyi foto anyagával közkézen forog a
világ összmagyarságának gyermekeiket
nevelőcsaládjaiban/anyaország,kárpátmedence és a világ minden sarka/ ami a
GOOGLE-FEEDJIT-regisztrációs rendszerének adataiból kitünik.Igy válnak az
érdektelennek tűnő statisztikai adatok a segitő kéz melegét
sugárzó értékeivé.Ez orvosi létem egy nagy,felejthetetlen érzelmi megélése-
Nagy öröm tölt el és boldog vagyok hogy megirtam és hosszantartó értéket
alkottam az édesanyáknak,családoknak olykor a sors által rájukszabott nehéz
helyzetükben. /Mellékelem a Google-Feedjit regisztrációs
adatait-2o17—Március-2o-án/
Az “ÁTALVETŐ” 100-dik ünnepi számában
leközölték
a 41. oldalon prof. dr. Szentkirályi István tanitómesterem méltatására irt
soraimat amiket az alábbiakban közzéteszek. PROF. DR.SZENTKIRÁLYI ISTVÁN A
MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSI EGYETEM GYERMEKGYÓGYÁSZATI KARÁNAK A LEGKEDVELTEBB
EGYÉNISÉGE VOLT. A MAGAS,SZIKÁR,SZÜKSZAVÚ TANITÓMESTEREM HATALMAS
TUDÁSU,IGÉNYES,PEDÁNS KLINIKUSKÉNT ÉL MINDMÁIG EMLÉKEZETÜNKBEN. Ő VOLT AZ
AZ EMBER AKI BEVEZETETT ENGEM A GYERMEKGYÓGYÁSZAT SZÖVEVÉNYES BERKEIBE,TETTE
MINDEZT ANNYI MÉLTÓSÁGGAL ÉS HIVATÁSBÉLI HITELESSÉGGEL HOGY A MI GENERÁCIÓNKNAK
KITÖRÖLHETETLEN EMBERI ÉRTÉKE MARADT.Ő VEZETETT BE A TUDOMÁNYOS MUNKA ÉS
KUTATÁS VILÁGÁBA. FIA DR.SZENTKIRÁLYI ISTVÁN KIVÁLÓ FOGORVOS HOSSZÚ IDEIG
SZATMÁRON ÉLT ÉS BARÁTOM VOLT.AMIKOR ÚGY HOZTA A SORS HOGY A SZERETETT
TANITÓMESTEREM,ELTÁVOZOTT KÖZÜLÜNK,ISTVÁN BARÁTOM NEKEM AJÁNDÉKOZTA AZOKAT AZ
ÉLETEMNEK FELBECSÜLHETETLEN ÉRTÉKÉNEK SZÁMITÓ GYERMEKGYÓGYÁSZATI
SZAKKÖNYVEKET/A KLASSZIKUS NÉMET GYERMEKGYÓGYÁSZOK MUNKÁIT .FELJEGYZÉSEIT ÉS
IRÁSAIT AMIT AZ UTÓKORRA HAGYOTT..EZEN AZ UTON IS MEGKÖSZÖNÖM NEKED
ISTVÁN!!.OLYAN TISZTESSÉGGEL ORVOSI HITTEL ÖRZÖM MINDMÁIG MINT A
GYERMEKGYÓGYÁSZAT KATEKIZMUSÁT.
EMLÉKTÁR A MAROSVÁSÁRHELYI SEBÉSZETI KLINIKA VILÁGHIRŰ VEZETŐ
PROFESSZORA PROF.DR,MÁTYÁS MÁTYÁS,HAGYOMÁNYOS FEKETE KALAPJÁBAN
. Egyetemünk legkiemelkedőbb alakja .Tanitványai az igaz és szép orvosi
legendák szerény hőse,akire mindenki nagy szeretettel és tisztességgel
emlékezik.Vitathatatlanul a XX-dik század erdélyi magyar orvostársadalmának
egyik legemberibb és leghitvallób egyénisége maradt mindannyiunk emlékezetében.A
bemutatott képen két szatmári munkatársa,Gózner Elek és Szerémy Lajos is
látható.
Bauer Béla>Sándor Podolák A
szeretet,békesség
és egészség kisérje napjaitokat. Sanyika,boldog születés és névnapot kivánunk!!
Emike és Béla
2017. március 18., 10:44 UTC+02
Petőfi Sándor: A szájhősök (mennyire aktuális
)
Meddig tart ez őrült hangzavar még? Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van, Nincsen annak, soha sincs szívében! Mit
használtok kofanyelvetekkel? Évrül-évre folyvást tart a zaj, És nem ott-e, ahol
volt, a nemzet? Nincs-e még meg minden régi baj? Tenni, tenni! a helyett, hogy
szóval Az időt így elharácsoljátok; Várva néz rég s oly hiába néz az Isten
napja s a világ reátok. Nyujtsátok ki tettre a kezet már S áldozatra
zsebeiteket, Tápláljátok végre a hazát, ki Oly sokáig táplált titeket. Áldozat
s tett, ez a két tükör, mely A valódi honfiút mutatja, De ti gyáva s önző
szívek vagytok, Tettre gyávák s önzők áldozatra. Hiszem én, hogy mint a
fák tavasszal, Megifjodnak a vén nemzetek, De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek. S oh mi vakság! fölemelte még a Népszerűség
őket paizsára, Az elámult sokaság, miképen Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói, Elveszünk ez ordítók miatt... Rólok tudja ellenünk,
hogy félünk, Mert a félénk eb mindég ugat. Én ugyan nem állok a sereghez, Mely
kiséri őket ujjongatva, És ha egykor közibök vetődöm, Nem egyébért
lépek e csapatba, Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez Ál nagyok győzelmi
szekerét, S haragomnak ostorával vágjam Arcaikra a bitó jelét! Szatmár, 1847.
augusztus
AZ ALKOTÁS SOVÁNY ÖRÖME
SZÜLŐVÁROSOMBAN.
TUDATÁBAN VAGYOK ANNAK HOGY AZ ALKOTÓ MUNKÁM EREDMÉNYEIT TÜKRÖZŐ
STATISZTIKAI ADATOK MEGJELENITÉSE A FACEBOOK OLDALAIN EGYESEK GONDOLAT
VILÁGÁBAN VISSZATETTSZÉST KELT,AMIT EGY TISZTES KOMMENTELŐ ÉS A
HOZZÁTÁRSULÓ KOLLEGANŐM A KÖVETKEZŐ KÉPPEN FOGALMAZOTT MEG”ÖNDICSÉRET
GYALÁZAT” ELKERÜLHETETLENÜL ÖTLÖTT FEL BENNEM A KÉRDÉS-MILYEN KÖRNYEZETBEN ÉS
MILYEN VILÁGBAN ÉLEK HA ILYEN MINŐSITÉSSEL TRAKTÁLNAK EGY SORSTÁRSUKAT AKI
MÁR 25 MILLIÓ LÁTOGATÓT A FÖLDKEREKSÉG 212 ORSZÁBÓL VONZOTT A NET OLDALAIRA ÉS
EZT A TÉNYT MEGOSZTJA AZ ARRA ÉRDEMES EMBERTÉRSAIVAL. AMIKET LEIRTAM ÉS LEIROK
ÉLETEM ÉRDEMLEGES ESEMÉNYEI VOLTAK.ÖRÖMÖK ÉS KÜZDELMES NAPOK EMLÉKEI. AZOKNAK A
FÖLDIEIMNEK SZÓLTAK ELSŐSORBAN AZ IRÁSAIM AKIK ÉRZÉKELIK,VAGY MEGÉLIK AZ
ALKOTÁS KÜZDELMEIT MA MÁR MINDEN EMBERI GYARLÓSÁG ELLENÉRE AZ ELVÉGZETT MUNKÁM
MEGÉRDEMELT RANGJÁRA EMELTE EMBERI ÉS ORVOSI TÉNYKEDÉSEMET AKÁR ORVOSI
VILÁGIRODALMI SZINTEN IS. IGAZSÁGOS, ÉRTÉKRENDÜ ÉS ÉRTÉKMÉRŐ EMBEREK
ÁLLITOTTAK LÉTEM MÉRLEGÉRE. EZ AZ INDOK AMIÉRT ŐKET IDÉZEM, ÉLETEM ALKOTÓ
RENDJÉNEK ELBIRÁLÁSÁRA ÉS KINYILVÁNITÁSÁRA. KEDVES BARÁTAIM!! JÓMAGAM ÚGY ÉRZEM
HOGY ÉRDEMES VOLT „GYALÁZKODNI”.VELEM EGYÜTT AZOK IS AKIKNEK NEHÉZ PILLANAIKBAN
SEGITŐ KEZET NYUJTOTTAM.
NEM ILYEN LOVAT AKARTAM
….
Minden történelmi változásnak meg vannak a kötelező gyermek
betegségei.Korántsem akarok a 9o-es évek álmairól,vágyairól,elvárásairól
beszélni mert azok manapság már irreálisnak tünnek,csupán az emberi gyarlóságok
szülte társadalmi „szemérmetleségekről” amik mindennapjaikkat állitják
feje tetejére Ezek már nem a gyermekbetegségek kategóriájába tartoznak hanem
társadalom erkölcsi értékeinek elvárt követelményei.Az általam megélt hatalmak
gyakorlói a maguk bűnlajstromától eltérően a mai társadalmi átkok
jellegei más feltálalásban jelentkeznek.A politika minden társadalmi réteget
átitatott és az álnok számos aljas hatalmi küzdelmek iszapbirkózások mindennemü
formája átsütnek a modern világ hirközlő eszközeinek a képernyőin és
fertőzik az alkotó emberek amugy tisztes gondolkodását és hasonló
cselekvésekre késztetik.A hatalmi harcok háttere átláthatatlan egy józanul
gondolkodó számára és a titkok birodalma hovatovább kiterjeszti befolyását.A
szólásszabadság sátor előtti kulturálatlan cívódások szintjén zajlik és
jellemző a ma emberének az intellektuális szintjére.A közjavak
szabadrablásának ellenőrizhetetlen ténye,a tapogatózás a sötét
összefonódások hátterét bogozgató igazságszolgáltatók doszárháborui és bilincscsörgései
közepette.Az egyszemélyes hatalmak vágyainak kiteljesedése már hobby szinten
zajlik megemésztve és felörölve a demokrácia zsenge hajtásait.Az új rendek és
kasztok az újgazdagok rétege kialakulásának megismétlődő fénykora ami
a demokrácia “sáskajárása”fogalomkörébe sorolható.Az alkotás tisztességének a
társadalmi mellékvágányra való terelése ami történelmileg nem megélt
elvándorláshoz vezetett.A minden új demokráciának a lételeme az uralhatatlan
korrupció amit a jelenlegi felfogás rendszerével senki nem fog uralni. És
lehetne sorolni az ellentmondások,vétkek és bűnök halmazát mert a pénz és
hataloméhség beivódott az emberiség génjeibe és ezek fogják uralni a
közeljövőnket minden történelmi szigor ellenére.
A HIVATÁSTUDATOM TISZTESSÉGÉNEK VÉDELMÉBEN
.
Felajzott hangu üzeneteket olvastam a Facebook oldalain a leközölt vélemény
nyilvánitásaimra reagálva a különböző rendü és rangu személyektől
akik nem átalták javasolni hogy rekesszenek ki nemzetközösségemből. Sajnos
egyesek a karakter gyilkossághoz hasoló manőverekhez folyamodtak
lejáratasámsom érdekében.Talán az egyszemélyi fanatizmusuk vagy a természeti
juttatások érlelték meg bennük ezt az igazságtalan kényszercselekvést.Úgy vélem
hogy a különböző szinű eszmei értékitéletü felfogásuktól eltérő
gondolataim késztették őket erre az álláspontra.Teljes joggal. De
ugyanakkor engedtessék meg a számomra is hogy mint független európai polgár
kifejezzem véleményemet napjaink igaz vagy igaztalan történéseiről nem
utolsó sorban mint egy valaki aki hat évtizede szolgálta a város és megye
gyermekeinek egészségügyi ellátását. Egyértelmüen gyógyitó orvos voltam és
vagyok nem voltak más szinezetü titulus mániáim és az orvosi értékrendem felett
minden alkalommal illetékes emberek döntöttek. Nem foglalkozásom a piactéri
kikiáltás de se irói se politikai ambiciók nem gyötörnek. Talán egyeseknek az a
visszatetsző hogy gondolataimat a szép magyar szó tisztességével akartam
kifejezni amire különben mindenkinek törekedni illene. . A hivatástudat
valamikor büszke tisztesség volt,a társadalomban. Mindenki tudta hogy mi a
foglalkozása is mi a dolga. Annak idején amikor egy valaki hivalkodott a kétes
értékű titulusaival,vagy felcicomázta az eredetit, megkérdezték
tőle-hogy van papírja róla és eddig mit csinált vagy mit alkotott.. Ma már
nem kérdezi senki,s így a titulusok skálája rendkívül széles,hivatalos
minősítése ellenőrizhetetlenné vált-szinte nem is tudja az ember
átfogni ezt az elképzelhetetlen –titulus- kavalkádot amit a politikai
háttérszemélyek és a média a profán emberek orra alá nyom A történelmi
tisztesség az megmarad generációkon át mindaddig amig az emberi gyarlóság ki
nem oltja . -
LEÜLEPITETT GONDOLATAIM
Miközben
fogatod feltartózhatatlanul rohan a szakadék felé,nem a gyönyörüség érzésvilága
övezi gondolataidat.A rohanó napok egyhanguságában van időd felidézni
léted minden mozzanatát és egyben felmérni a már visszavonhatatlan emberi
jótéteményeidet avagy gyarlóságaidat, immár magadra hagyatva de több
tisztánlátással és a megélt erkölcsi értékeid tapasztalatával. Az első
leülepitett gondolatként talán a mindennapi küzdelem a sorsom kihivásaival való
szembenézés,azon törekvések közepette hogy ne adjam el se lekemet se
bőrömet a társadalmi kényszerhelyzetek szertelen és szövevényes
kihivásainak. A szeretet és hála vezérelte érzelmi világomat,amiket nem a
génjeimben örzök hanem a családi környezetem palántálta el bennem azzal a
céllal hogy ezen az ösvényen haladjak létem mindennapján. Az alkotás a munkába
vetett hitem fohásza a felemelkedés tisztes érzelmi világa útján a mindenkori ármányok
árnyékában. A dicstelen hatalmak ,a nehéz történelmi időknek
megfelelő leckéket adtak,és mi a magunk módján mindannyian hol simább
utakon járva,hol imbolyogva, botladozva, vagy leroskadva a mindenkori terhek
alatt mint Erdélyi magyarok -mindig kibányásztunk magunkból annyi lelki
erőt hogy véghezvigyük a küldetésünket,hogy becsülettel megfeleljünk
gyökereink elvárásainak.
EMLÉKTÁR AZ EMBERI SZENVEDÉS ÉS SZOLIDARITÁS MEGISMERÉSÉNEK ÖSVÉNYEIN
. Mint kezdő orvosnak az első munkahelyem Kapnikbánya volt.
Bányaközpont /kb 5ooo lakossal amiből 23oo a bányaüzem alkalmazottja . Egy
hegyekkel körülvett völgykatlanba helyezkedett el 11 km hosszan.5 éven
keresztül igyekeztem a lehetőségek és emberi helytállásomon keresztül
gondozni őket a születéstől az elmúlásig. A férfiak korai
halálozása/5o év körül/a szakmai ártalmak miatt/tuberkulózis/ a számtalan
bányaszerencsétlenség amík ,gyakran halálos kimenetelűek voltak, mind
megannyit átélve az állandó elszámolási kényszer hatása alatt éltem. Minden
szerencsétlenséghez le kellet menjek az önkéntes mentőcsapattal a föld
fekete sötét rohadt gyomrába, ahonnan soha nem lehetett tudni hogy van-e
visszatérés. Elsősegélynyújtás volt a feladatom,azok számára akik vagy
bányaomlás,robbanás sérültjei vagy áldozatai voltak. Ezek a leírhatatlan drámai
helyzetek sajnos gyakran megismétlődtek. Olykor amikor beöltözve a
mentőtársaim sajátos öltözékébe a tett helyére érkeztünk és megkezdtük a
mentési munkálatokat-a karbid lámpa-imbolygó fényénél mindig CRONIN-RÉZTÁBLA A
KAPU ALATT című műve jutott eszembe és arra gondoltam hogy a
helyzetek amit átéltem sokszor sokkal megrázóbb képet mutattak Ezek az emberek
magukban belenyugodtak az elmúlás gondolatába,,kemények,szókimondók
szavatartók,értékelték a feléjük nyújtott segítő kéz értékét és rangját Ez
a hely volt életem legtanulságosabb iskolája,itt okultam a legtöbbet az emberi
küzdelem,becsület,az adott szó kimondott értékéről és a szolidaritás
legszebb példáiból.. Tanúja voltam a drámaí emberi sorsoknak, a vigasztalanság
határain mozgó kilátástalanságból való kilábalások számos példájának. Sors és
jellemformáló volt az életemben ez az élményanyag.
LUKÁCS GÉZI A LEGIFJABB ISMERŐSÖM
Vannak
családok szatmáron akiknek emléke mélyen rögzült emberi és orvosi
élményanyagomba.Ők képezik emlékezetemben a generációs csaLádfákat akiknek
nemzedékvéltó tagjait istápoltam orvosi ténykedésem alatt.Tisztes,kölcsönös
megbecsülésben,bizalomban tapostuk sorsunk ösvényeit jóban,rosszban.Ilyen volt
a Lukács Géza családja is Szivmelengető megható érzés látni a legifjabb
Gézit aki most lett” ismerősöm” a Facebook oldalain egészen zsenge korában
és akit nagy örömmel fogadok szeretteim közé.
GALAMBÁSZSORS SZATMÁRON
.
“Halász,vadász,madarász mind éhenkórász” A felső tizezer azért használta
az éhenkórász jelzőt a kisállat tenyésztőkre mert ezek általában a
napi kenyerükért küzdő emberek soraiból származnak és talán egyedüli
szórakozási lehetőségük ez volt. Szatmár peremvidékén így a hidontulon is
sok gyermek volt. A kisállattenyésztés még sok felnőttnek is az egyedüli
szórakozást jelentette. A gyermekek imádtak csereberélni, bugyli-bicskát,
röpgalambokat, nyulakat, énekes madarakat Együtt jártak pecázni a Homoródra,
fürdeni a Szamos torkolatához, vagy a Kubikra csónakázni a hazulról elcsent
mosóteknőkkel. Télen pedig – ereszkedni – szánkóval a vasúti töltésen. Ez
egy autonóm gyermektársadalom volt a maga megismételhetetlen örömeivel, nehéz
sorsával és egész életen át tartó barátságokkal. Még 70 év távlatából is
boldogan írom le a város peremvidék gyermekeinek a. hangulatát, azt az érzést,
amikor mindent a sajátodnak éreztél a rengő aranysárga búzatáblákat,
eperfákat a Hegyi úton, vizeket, a bokáig érő nyári poros utak forróságát.
az összes gyümölcsöst, a birkózásokat, verekedéseket stb. Édesanyám következetes,szigorú,már
zsenge koromban önállóságra, szorgalmas,kitartó munkára késztető ember
volt. Céltudatosan. olykor kíméletlenül teljesítményre nevelt,sokszor
lemondatva a gyermekkor apró örömeiről,amit annak idején még nem mindig
tudtam feldolgozni és magamévá tenni. Inkább jártam volna a többi kültelki
pajtással halászni a Kubikra,Homoródra,nyulászni,galambászni de nekem mindig és
mindenekelőtt a tanulás volt a fő feladatom. Annyi gondoskodással
azért megáldott a sors ,hogy kivegyem én is a részem, habár mértékkel a gyermekkor
ezen örömeiből is. Szép emlékeim vannak a kültelki barátaimhoz
fűződő eseménydús gyermekkorunkhoz. Mindmáig nagyon nagy
szeretettel látjuk viszont egymást.Engem is elkisért egész életemen keresztül a
postgalamb szeretete.Előrehaladott koromra való tekintettel is gomdozok
mindmáig néhányat..Ma már állami szinten a sport kategóriába sorolták a
postagalamb kategoriát ami nemzetközi szinten is nagy népszerűségnek
örvend és országunkban számos egyesületbe tömörülve röptetik és versenyeztetik
ezeket az ügyes jószágokat. Mindezeket előrebocsátva elmondom hogy az
utóbbi időben mikor egy kórházi ágyon nyivadtam a feleségem elmondta hogy
két daliás egyenruhás nyomakodott be otthonunkba azzal az indokkal hogy azonnal
távolitsa el a galambokat mert erre rendelet van.Mert ugyebár valaki a
gigantomániás korszakban tervezett egy égigérő betontömböt amiről még
a távolabbi jövőben sem fogják kiirtani az oda telepedett galambokat.Az
állatvédelmi törvény 5-ös fejezete pedig törvénnyel bünteti az állatok kinzását
vagy elpusztitását.Az ország egész területén minden városban engedélyezett
szervezett formában a galambtartás.Én megértem a megyeháza körüli polgárok
jogos felháborodását de erről az állapotról nem a gazdátlan galambok
tehetnek hanem a betontorony tervezői. Különben is a helyi tanács
felülvizsgálta az erre vonatkozó határozatát ami a következőképpen
módosult: “Columbofilii clubului VIITORUL,respectă legislația în
vigoare,emisă de Consiliul Local Satu Mare,ei avînd dreptul să dețină
și să crească porumbei voiajori așa cum este prevăzut
în Hotărârea Consiluilui Local nr.33/o3.o3.2o11 art.72 pct.2 aliniatul 1
dacă activează în cadrul unui club columbofil afiliat unei Federații
sportive. Prezenta adeverință î se eliberează
susnumitului,pentru a justifica deținerea de porumbei voiajori în
localitatea Satu-Mare. Mert ugyebár vannak akik az italt kedvelik a szép nem
mintapéldányait,a kártyát,a halászatot a politikát és sorolhatnám tovább mi meg
ezeket az ártatlan jószágokat.
MEMENTO MEDICAL SĂTMĂREAN-16.761 MEGTEKINTŐ Ezt
az orvostörténelmi tudományos dolgozatomat a Szatmármegyei Orvosi Kamra
felkérésére írtam a Szatmári Orvosi Napok 2013 október 5-én megtartott
tudományos rendezvényére. Az indoklás az volt hogy élményanyagom,emberi és
szakmai kapcsolatom ezekkel a kollégákkal felhőtlen volt úgy mint
tanítványnak vagy a későbbiekben mint kollégának. A tanulmányt román
nyelven készítettem el és mutattam be. Video felvétel készült róla. a Román
Tudományos Akadémia is a hozzájárulásomat kérte a tanulmány közléséhez.Tanulmányomat
az alábbiakban magyar nyelven adatm közre. Azokról az elődeimről és
kortársaimról emlékezek meg nagy tisztelettel és szeretettel, akik kíváló
győgyitói és tudományos alkotói voltak a szatmári orvostársadalomnak.
Tisztában vagyok azzal hogy egy ilyen jellegü tanulmány nem léphet fel a
tartalmi teljesség igényével,következésképpen kérem a kollégáimat hogy
járuljanak hozzá ismereteikkel,véleményükkel az esetleges hiányosságok
kiegészitéséhez. A történelem folyamán az orvoslás az orvos mindig a
tárdasdalom érdeklődésének a központjában állt.Az emberek nagy figyelemmel
kisérték és egyben boncolgatták az orvos emberi,erkölcsi,szakmai értékrendjét
és mindezekre szigorú,bíráló szemmel tekintettek 86-dik életévemben,amiből
6o évet a mai napig is a legcsodálatosabb biológiai lény a gyermekek
egészségének gondozásában töltöttem el nehezen vettem kezembe a tollat hogy ezt
a felelősségteljes feladatot
elvégezzem..Hiteszegett,megfáradt,társadalmunk valószínű hogy nem tart
igényt az elmúlt 5o-6o év orvos egyéniségeinek a megismerésére.Pedig az
elnézhető, emberi gyarlóságaiktól eltekintve mindannyian hithű
gyógyítók voltak,fegyelmezett életúttal,szerintem nehezen utolérhető
szakmaisággal,színes, kulturált személyiségekkel. Jómagam ezek között a neves
orvosok között tevékenykedtem. A sors jóvoltából tanúja, majd bírája voltam a
modern egészségügy fejlődésének. Tanulmányaim megkezdése után azonnal
csatlakoztam, ahol lehetett — vakációkban, egyéb alkalmakkor ezek mellé az
emberek mellé, mindenhol ott voltam, ahol valamit tanulni lehetett, megismertem
a kórház minden zegét-zugát, tanultam, olykor ellestem a dolgokat a nagy
elődöktől. . Mint az egykori orvosgeneráció egyik utolsó mohikánja,
aki tanúja volt a XX. századbeli eseményeknek,jogosnak tartom a megemlékezést azokról
akik az évek során odaadóan és komoly szakismerettel dolgoztak a szatmárnémeti
betegekért. Sokan már nincsenek közöttünk, de annál inkább megérdemlik a
megemlékezést és a fõhajtást.. KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ ÉRDEKLŐDÉST !!
FELERŐSÖDNEK A “HOMOGENIZÁCIÓ„ SZÓLAMAI
??
Csengersimán túl megalakult egy új Náci Párt . Szervezeti szabályának egyik
fontos követelménye az hogy tiszta ősnemzeti származásod legyen.Adta
hírűl mindezt a média 2013 November havában itt Európában. Mai hír hogy a
nemzetközi sajtó ismét teletüzdelte oldalaait a magyar “Vezir” egy faji
vonatkozásu kijelentésével a” homogén nemzet” fagalmát előkotorászva a
történelem szemetes kosarából.Bátor ember, hiszen ezt az érvelést senkitől
nem lehettett hallani Euópában az 194o-es évektől kezdődően.
Mindezeket észlelvén nagy dilemma előtt állok-apám erdődi sváb,anyám
lengyel,apósom tót,anyósom bánsági német, vajon az ujdonsűlt nemzeti hit
felfogása szerint vallhatom-e magamat magyarnak Nehéz eligazodni ebben a
bibliai Szodomás-Gomorás történelmi hangulatban amikor már nagyon tarka szinü
világban élünk.Úgy döntöttem hogy egy pamflet formájában megfogalmazom
settenkadő gondolataimat az alábbiakban:
PAMFLET-??_VAGY SZOMORÚ VALÓSÁG
Miután
a történelem mindmegannyi hóhéra kipróbálta –veréb pörkölési tehetségét és a
-Nemzeti Pukkadástól- teli hajlamait a hadszínterek nagy és számos tarlóján
elpusztítva a nem kívántakat, gázkamarákban, majd a mennyekből acél héják
által hullatott-mennyei áldásnak” álcázva nyakukba dobták az azóta is a
–rettegés hatalmát-megjelentek a verebek faj genetikusai- Ezek már nem azt
kutatják hogy ki a házi vagy mezei veréb sárga rigó, kan veréb,hanem egyáltalán
a NEMZETI verebek génszármazéka-e vagy sem. Ki akarják deríteni hogy igazak- e
a verébtársadalom történelmi állításai, hogy a tarlókon egymásra ugrándoztak a
fajtalan kan verebek a porban ficánkoló,csinos kis tojókra,megtörve ezzel a
házi verebek tisztességét avagy faji méltányosságát. Egyszer s mindenkorra
tudományos választ akarnak kapni hogy ki a közönséges mezei veréb,ki a házi veréb,vagy
más szóval ki az igazi honfi és ki a kamatyolt söpredék- A –VÉN
VEREBEK,kétkedve fogadták a fiatal hevesvérű tudóshad ostromát hiszen
ők maguk is jól tudják hogy a széles mezőkön nagy összecsiripelések
vagy helyesebben bekeverések folytak. A hevesvérű –NEMZETI
KANVEREBEK-elhivatottságuktól,utánozhatatlan,feddhetetlen nemzeti és faji
büszkeségükből de főként a veréb társadalomban elfoglalt jól fizetett
helyük megköveteli tőlük is ezt az igényt. Ezt aztán kevesen merik
kielégíteni,mert hát közöttük is vannak mindenféle kis Isten teremtményei
amiről ők nem tehetnek. Igy tehát megtörténhet hogy az illető
lény nem is egy igazi nemzeti veréb,hanem egy nemzetrontó fekete kan csóka- A
vén verebek közben erősen csóválják a fejüket, hiszen jól tudják hogy a
kan verebek voltak a fő kamatyolók. De a jól helyezkedő –zabi-hadnak
fajtiszta genetikai bizonyítványuk lesz,mert bizony azt is meg lehet vásárolni
manapság. Ők tovább fognak ágálni és nemzeti színű lesz még a
köldökük is. Közben hatalmas költségek árán ki fog derülni hogy az angol
verebek a tajgákról,a szőke,kék szemű,ép csőrüek az északi
sarokról,a hosszú bajuszos,nagy mellényű,örökösen bölcsek a tajgákról,a
tilinkózó,bő gatyások pedig esetleg ugandából származnak. El lehet
képzelni hogy manapság amikor már nem lövöldözik le a verebeket a határokon
milyen nemes és szórakoztató lesz a bőrszínskála szép,otthonos
Európánkban- Az egészben az vigasztal hogy már nem a politika álnokságain és
hazugságain kell elmélkedjek hanem a genetikai vizsgálatom eredményén. Mert egy
kétes értékrendű tanulmány ki fogja mutatni azt hogy milyen vörös nyakú
sváb,a maga büszkeségétől minden második lépésnél hasra eső
magyar,hosszú orrú szlovák drótostót,vagy a hegyekből kényelmesen
leballagó,tilinkózó bőgatyás román a szerepel a genetikai táblámon.-
Irigylem az elkövetkező generációkat.Hogy mi mindenhez fognak ezek
hozzájutni, még a gonosz szemérmetlen hátsó gondolatok értelmében is -ugye
drága volt és jelenlegi csörgősipkás elvtársaim.
JÓ LENNE FELÉBREDNI
Északerdély
felszabadulása után gyermekfejjel ismerkedtem meg a “Magyarkodás” fogalmával.Ki
az igazi magyar hallottuk visszatérően .Sajnos a társadalmi élet
mikéntjeit latolgatók és a felkapaszkadni akarók alibijeként hangzott el
leggyakrabban.Megkülönböztető erővel hatottak a vallási,a nemzetiségi
származás,a különböző társadalmi kategóriák cimjelzői,az anyaországi
minőség,a közélet ranglétráján elfoglalt hely,az arisztokrácia akkori
titulus mániája,vagyoni helyzet és sorolhatnám hosszan egészen a faji megkülönböztetés/zsidók,cigányok/sokszor
esztelen gyűlölethadjáratáig. Éppen csak azért teszem szóvá a jelenséget
mert úgy tünik hogy ma ismét előbukkant , azzal a különbséggel hogy
gazdagitották a skálát politikai, immár faji beütésekkel a gyűlöletkeltés
minden eszközét felhasználva, ami keserű ízüvé teszi magyarságtudatunk
méltányosságát.Politikai,elvi kategoriák feszülnek egymásnak kifejezésre
juttattava ezt anyanyelvűnk alantas stigmáival.Személyesen engem zavar a
határontúli,vagy bevándorolt jelzők hangoztatása is, az összes erkölcsi
mellékgondolattárával. Történelmileg nem tartom elhanyogalható szempontnak azt
a tényt sem hogy a kárpátmedencei végváriak gondolatvilágát is megfertőzte
a hatalom éheseinek ideológiája.a politikai jellegü kedvezmények szolgáltatásaival
amiknek történelmi vetületei még nem eléggé beláthatók. A különböző
országrészekbe szakadt magyar kisebbségeknek létezik egy egységes nemzettudata,
ami abban nyilvánul meg, hogy kultúrnemzetként gondolnak magukra: mintegy
70%-uk az anyanyelvet és kultúrát jelölte meg nemzeti identitásának meghatározó
elemeként,és gondolom ez a döntő érv és nem az hogy egy vagy két tyukot
fogyasztunk el naponta.
A KEZDETRE EMLÉKEZEM
.
Csodálatos dolog az amikor egy kattintással jelzik a kollégák, a tudományos fórumok,az
anyukák hogy szükségük van a munkádra,úgy ismeretlenül, csupán a leirt tények
minősége alapján.Az alkalom hogy kiteregedheted és hasznosithatod azt,
amit értéknek tekintenek benned,és amiket sokszor mellőztek vagy
lebecsültek az illetéktelenek. Ez egy becsületes alkotó munka története,és ami
két lapon található meg./www.dr.bauerbela.ro és a-Blog.bauer bela.ro. Most
amikor a 86-dik évem küszöbén állok, még álmodni sem mertem,hogy mindaz a
verjtékesen felhalmozott gondolatadattár és megteremtett irás/ immár 20.000
oldalon/ azok kezébe kerülhet akik értéknek tekintik és felhasználják
mindennapi segitő imáikban és ténykedésükben a gyermekgondozási és
gyermekgyógyászati gyakorlatban. Ezek az-- átokra teremtett szürke
verébtársaim- és a sors ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel-az
Internettel- hogy most tizennégy év,/talán egy egész élet/ kemény munkájával az
egész szakmai rend tudomására hozzam azt a szerény értéket,amiért egy egész
életet áldoztam,és megfellebbezhetetlen módon tárjam a kétkedők elé is. Most
már megnyugodtam,már nem vivom az ármányok elleni csatákat,az érdemtelenek
elmarasztaló acsarkodásait.Abszolut igazolt tényekkel bizonyitottam. Már nem
biráskodik felettem a kissebbségi voltom minden nyomorusága,minden fala,
amiről mindig kötelezően vissza kellett pattannom. Az alkotás
szelleme most már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy-a nem csak az
ismert, érinthető és érzékelhető személyekről szól az alkotott
érték minősége- hanem az minden ember szabadon szárnyaló gondolatairól
is,a hivatástudat feddhetetlen.embertszolgáló.erkölcsileg tiszta emberi
ténykedéseiről./Részlet az én elektronikus kalandom című irásomból/
FÜTYÜLŐSDI A XXI-DIK SZÁZAD HAJNAL
ÁN.
Most ahogy lenyugvó félben vannak a politikai érdekek által felkorbácsolt
hangulatok és ahogyan minden este láttuk kinek milyen a fütyólője,
felötlött bennem egy jó pár éve megirt gondolattársitás ami a szürke verebek
tüntetéseinek tártasadalmi hasznárol szólt.Mert akinek nagyobb fyütyólője
van és hangossabban zengi az érdemek vagy netalán érdemtelenségek
történéseienek hangzatossá tételét, az is belefárad a hiábavaló fütyürészésbe.
Minden estben a fő fütyülősők a zöld asztalhoz ülnek és vagy
lecsitiják vagy érdemtelenekké teszik ezeket e tünteséseket, amiket a
hataloműző politikusok szerveznek a mi zsebeink kárára,mert ugyebár
nincsenek fütyülőgyárak akik díjtalanul termelnek,és a pocskondirozó
szövegszerkesztők sem olcsó fiúk Emlékeztető a –Szürke
Verebek-tüntetéseinek értékelésére. A fennkölt és történelmileg
visszatérően óhajtott szabaságeszmék még a verébtársadalomban is, még ha
szemérmesen is megférnek a szégyenletes társadalmi kiszolgáltatottsággal.A
XXI.században ezeknek a kis szemtelen élőlényeknek a táradalmában is
törvényi erőre emelkedett a korlátlan csiripelés joga.Feltétel csak egy van,
mégpedig hogy üres beggyel és ne túl nagy felhajtással,röpködéssel végeztessék.
Az illetékes kanverebek árgus szemekkel követik a főugrándozókat és ha
túllépik az ezen akalomra előirt szabályok előirásait a “ szabadság
szent tehene „egy megfelelő méretű lapógyát pottyant az éppen
aktuális ügyért csiripelőkre és ezzel megfelelő hangtompitót borit az
ügyre.A sok ugri-bugri kis jószág nem is tudja miért tüntet,
szemtelenkdik,csiripelve ,ugrándozva,hempergve a hatlmas tereken mert a történelem
folyamán mindig csak elhesegették őket.De most már ebben a “szépreményü
demokráciában” mindent szabad mindaddig amig elő nem veszik a “serétes
puskát”, A szép olykor izgalmas esemény után mindenki a fészkére vonul és
igyekszik letisztítani az áruló nyomokat a következmények elkerülése végett.
Mindenki elégedett-a szürke verebek hogy kiugrálhatták,kicsiripelték magukat,a
kanverebek hogy a fészkükre szálltak az üresbegyűek-és ez így
ismétlődik a végletekig ugrálunk,csiripelünk és hazamegyünk. Az igazság
kedvéért hozzá kell tenni hogy olykor szórnak egy-két marokkal a közös
magtárból már csak azért is hogy igazolni próbálják utolérhetetlen emberségüket
akíshitüek és profitorok előtt.Eközben a szürke verebek
álmélkodnak,szavaznak,választanak,olykor hiábavalóan háborognak mert közben
mindig lenyeletik velűk a- szőrös hernyót-.Ez igy ismétlődik
generácíórol generációra,évezredeken át.-minden tisztes szürke veréb
szomoruságára.
TISZTELT NITS JÁNOS
!!
ÖN AZON EGYEDI MORALITÁSU EMBEREK EGYIKE AKI A TISZTES ALKOTÓ MUNKA
MEGBECSÜLŐJE,TÁRSADALMI LÉNYE A TISZTESSÉG ÉS TISZTELET SZELLEMÉT
SUGÁROZZA EGY OLYAN TÖRTÉNELMI IDŐSZAKBAN AMIKOR EZT KITELJESITENI
RENDKIVÜL NEHÉZ FELADAT.BENNÜNKET FIZIKAILIG EDDIG NEM GEREBJÉLT ÖSSZE A
SORS,EGYSZÓVAL NEM VÁLTOTTUNK SZÓT EGYMÁSSAL,DE A FACEBOOK OLDALAIN
KINYILVÁNITOTT VÉLEMÉNYÉVEL EGYIKE AZON RITKASÁGSZÁMBA MENŐ SZEMÉLYEKNEK
EBBEN A VÁROSBAN AKIK ISEMERETLENÜL CSUPÁN A LEIRT GONDOLATAIM ÉS ORVOSI ALKOTÓ
MUNKÁMAT FELISMERTÉK ÉS EZT VELEM NYILTAN KÖZÖLTÉK,AMIT EZUTTAL IS NYILVÁSON
MEGKÖSZÖNÖK.SZEMÉLYES ÉRTÉKITÉLETEM SZERINT ÖN SZATMÁR MEGYE MAGYAR
ÉRTELMISÉGÉNEK EGYIK LEKIVÁLÓBB SZEMÉLYISÉGE. AZ ELISMERÉS AMIBEN ÖNRÉSZESÜLT
EGYÉRTELMÜ EMBERI ÉRTÉKEINEK A KIFEJEZŐJE-GRATULÁLOK HOZZÁ. Bauer Béla
A BALKÁNI SZELLEMISÉG BESZIVÁRGÁSA KÖZBESZÉDÜNKBE
.
Satnyul a közbeszéd minősége úgy tartalomban mint irodalmi
igényességében.Az ocsmány nyelvezetü,kulturálatlan szókészlet gátlástalanul
terjed a kommunikáció minden szintjén.A mindennapi gyülölet felfokozott
hangulata, gátlátalanná teszi az embereket,rársaik tisztességes megszólitásában
is.Személyes tapasztalatom sajnos igazolja a gondolatfeltevésemet. Nem az
anyanyelv iránti métányosság hiánya hanem az emberi viselkedési gyarlóságok a
primitiv dűhreakciók az oldhatatlan gyűlölet, a strici nyelvezet stb.Valamint
a cél hogy embertársadat minennemü méltatlan , saját értékrendedet
visszatűkröző szótárával mindenképpen és minnél jobban megbántsd.Még
akkor is ha az a jellemtelenséged töltetét sugározza környezeted felé.
Bauer Béla>Sarolta Kósa
Kedves
Sarolta !! Nagyon meglepőnek és egyben szomorunak tartom hpgy a
mindkettőnk által jólisemert előzmények után annyira értékeled a
munkámat ahogy az véleményedből kitűnik. Bauer Béla
Bauer Béla>Tóth István
Toth
Tisztelt Tóth István!! Hat évtizede szolgálok a gyermekek betgágyánál és ezen
idő alatt az orvosi ténykedésemért a legmagasabb szakmai és állami
elismeréseket kaptam.Jelen pillanatban az orvosi elektronikus szakirodalom
szintjén a világirodalon élcsapatának megtisztelő helyét foglalom el.Úgy
hogy ezem a téren nem hiszem hogy valaki elmarasztalhat, következményképpen az
ön tanácsát sem találom méltányosnak.Soraiból azt olvasom ki hogy Önnek fogalmi
nehézségei vannak a politikai és társadalmi értékek megitélési szintjén.Amint
már emlitettem én már 6o éve foglalkozom a gyermekek gyógyitásával és a
gyermekellátásnak számos szociális vonatkozása van.Ezzekkel törődnöm kell
és ezek megoldása orvosi kötelesség. Ami a közéleti írásaimat illeti az a
véleményem hogy minden tisztes polgár kötelessége a közélet szemeteskukáját
kiüriten. Csupán azért szólaltam meg mert nem tudok tultekinteni a
hazugságon,gyólöleten,lopáson,rabláson a személyi diktatura bármilyen
megyilatkozásán amikkel remélem Ön is egyetért velem.Ez pedig nem politika úram
hanem emberi tisztesség kérdése.próbálja meg Ön is,rászemről hasznoabbnak
tartom a bálványimádásnál. Köszönöm sorait azzal a feltétellel hogy az
ekövetkezőkben kiméljen a érdemtelen és nem kellőképpen megalapozott
kommentjeitől . Dr.Bauer Béla gyermekgyógyász főorvos,a orvostudományok
doktora,az egészségügyi érdemérmek és eTgészség ügyi érdemrend kitüntetetje,a
Pápai Páriz Ferenc életmüdijas orvos 2o1o,Kiváló kutatő. Tisztelettel
Bauer Béla
AMIKOR VALAMI” CSIPŐSET”,
DE
IGAZSÁGOT VETEK PAPIRRA, KEVESEN VANNAK AKIK VÁLLALJÁK A MANAPSÁG MÁR
UJRAÉLESZTENDŐ TÁRSADALMI REALITÁSOK ELISMERÉSÉT. MEGJEGYZÉSEMET NEM EGY
SZELLEMI VAGY ERKÖLCSI NÓGATÁSNAK SZÁNOM ÉS NEM IS IDEOLÓGIAI CSIM-BUM
CIRKUSZOK REKLÁMJAKÉNT. KITŐL VAGY MITŐL FÉLTEK A HATALMAKTÓL ?? AZOK
AMUGYIS BEHAJTJÁK RAJTATOK ÉRDEKEIK SZENNYES SZÁNDÉKAIT AKÁR FUVOLÁZTOK AKÁR
NAGYBŐGŐZTÖK A ZENEKARUKBAN.A HATALMAK VÉGESEK DE AZ EMBER ERKÖLCSI
ÉRTÉKRENDJE MINDVÉGIG ELKISÉR. A KÖRNYEZET HATÁSA DÖNDŐTEN BEFOLYÁSOLJA AZ
UTÓDOK ERKÖLCSI TARTÁSÁT. AZ EMBERI LÉT AZON NAGY IGAZSÁGÁRA HíVNÁM FEL A
FIGYELMET BABITS MIHÁLY SZAVAIT IDÉZVE -VÉTKESEK KÖZT CINKOS AKI NÉMA!!
TRAMPLI A VILÁG URA
Amikor
először megláttam az új amerikai elnök fizimiskáját a képernyőn a
bozontos nagy fejével,és bizarr arcmimijikájával megvallom őszintém hogy
nem keltette bennem egy államelnök jelölt benyomását. Mindezt nem azzal az
indoklással hogy minden genetikai ága dollármilárdokban hempergett.Aztán a nagy
tömeg előtt az Úrhoz fohászkodott esőért bizonyitékul ,hogy nem
festett a haja. Ez a bájgunár alapozás már gyanussá tette. Tulajdonképpen nem
érdekelt hogy”fest vagy nem fest”hanem az a gondolat emésztett hogy mivan a
gubanca alatt a világ első számu emberének- Átcikkant az agyamon Ady Endre
“Harc a Nagyurral” című verse amiben a disznófejü nagyurakkal
vivódik,hadakozik évezredes bántalmaink orvoslásáért. Becenevet is ragasztottam
rá már csak a külsejét valamint szokatlan mozgáskészségét is figyelembe véve és
a Trump helyett magamban a “Trampli” nevet biggyesztettem rá.Visszatérve Ady
vivódásaira a disznófejü nagyuraikkal a jövőt kezdtem magamban sommázni
hogy mit várhatunk ettől a pénzeszsákokon ülő tehetségesen
igérgető atlétától A költők többnyire gondolataikat költői
képekben, metaforákban, szimbólumokban fogalmazzák meg. Gyakoriak a
megszemélyesítések is, amikor a költő élettelen dolgokat emberi
tulajdonságokkal ruház fel. Egyesek szerint az a jó vers, amit kevésbé értünk,
de hatalmába kerít, rabul ejt, hat érzelem és gondolatvilágunkra. Ady, a Harc a
Nagyúrral című verse életre kelt kis hazánk egyik országútján egy
valüszinüleg új korszak kezdetén, A kapitalizmus rákfenéje a pénzisten, a
disznófejű nagyúr nemcsak a közhivatalokban, a parlamentben, a
különböző intézményekben stb. van jelen, de szegzugos városi utcákban,
egyszóval az egész közéletben Országunkban meglehetősen sok a ,,disznófejű
nagyúr”, egyeseket le is vadásznak, sokszor politikai suggalatra, de sokan
szabadon kószálnak a ,,makkerdőkben”. és zsákmányra vadásznak Post
scriptum-a jővő eldönti hogy ki mit tud tenni ezért a esendő
emberiségért.
BABILON MODERN VÁLTOZATA
„A mitológiában
Bábel városában telepedtek le Mózes utódai. Ők voltak azok a nemzetek,
vagy családok, akik még egy nyelven beszéltek. Egy tornyot akartak építeni, ami
az égig érjen. A cél az volt, hogy összetartozásukat hirdessék és ne tudjanak
szétszéledni. A történet szerint azonban az Úr ezt nem nézte jó szemmel és
lerombolta a tornyot. Sőt, az építő családoknak összezavarta a
nyelvét is. A torony leomlása után nem értették egymást. Ezt nevezi a biblia a
babiloni zűrzavarnak” Annak idején amikor a hit és valástanban babilon
történetét tanitották,a történet mint „beszédzavar” jelent meg a gyermekek
szellemi élménytárában ami eszement állapotokat idézett elő.Nem értették
meg egymást az emberek egyszóval megszünt a kommunikáció és mászhattak az
emberek vissza fára együttélésre kényszerülve a a majmokkal. Mi gyerekek úgy
rögzitettük babilon fogalmat mint bolondokházát.Manapság az emberek kevesen
foglalatoskodnak a biblia tanulmányozásával kevesen ismerik a babiloni
történetet.Pedig napjaink evődései közepette a” babiloni zürzavar” világát
éljük.Kétségeimet talán az általános „beszédzavar” állapotával
kezdeném.Véleményem szerint a jelenség már akkor is a” hazudozás becézgetése”
volt és ennek a közvetlen következménye a minden szintre kiterjedő”
zűrzavar “ugyanúgy mint napjainkban. Mindeddig.nem változott a helyzet,aki
nem hazudik olyan ritka mint a fehér holló.pl A választások alkalmával hangulat
a tömény hazudozás és egyben beszédzavar miattt olyan, mintha egy
elme-intézetből szelídebb fajtájú eszement csoport szabadult volna ki
jótékonysági akció céljából,és a többi futóbolondnak is besegítsenek , azért
hogy senki sem maradjon normális drága hazánkban- Nem szükséges a babiloni
történelmet tanulányozni elég a T.V. képernyő elé ülni, és már is számot
lehet vetni a zűrzavar bármilyen társadalmi formájáról és egyben a
beszédzavarosok kóros képviselőiröl. Nem beszélve arról hogy ezt naponként
meg is éljük. Ahol emberi lény fordul meg ott már mindenki égig érő
tornyot akar épiteni ezek mindmáig mind összedóltek. A kérdés csupán az hogy az
Úr mikor oldoz fel bennünket a hazudozás és zürzavar kényszereitől.
Bauer Béla>Adriana Danku Megköszönve a Facebook csapat
figyelmességét,őrizzük meg ezt a szépés méltányos emléket. Bauer Béla
BAUER BÉLA>MÁRTON ARANYOS
KEDVES
MÁRTON!! AZ IGAZ SZÓ HATALMÁBAN BIZVA MÉG MEGKAPASZKODUNK. KÖSZÖNÖM
ŐSZINTE SORAIDAT. BÉLA
Bela Bauer>Google Profil
Tisztelettel
kérem önöket adjanak felvilágositást miért nem regisztrálja a látogatóimat a
counter 7 napja.Ha esetleg önök nem tudnak meggyőző választ adni
adjanak egy hivatalos fórumot aki ezt megteszi. Bela Bauer -Szatmárnémeti
Bauer Béla>Călin Bumbuluți
Pe
parcursul celor 5 ani, ideile noastre privind perfecționarea sistemului
sanitar în județul nostru natal au fost convergente în primul rînd
datorită calităților dumneavoastră deosebite de dotare
intelectuală și spiritul de sacrificiu.Mă simt onorat că pe
poză pezentată apar în compania doamnei și fetiței
dumneavoastră. Cu respect Dr.Bauer Béla
-A MEGFELLEBEZHETETLEN IGAZSÁG
A
megfellebbezhetetlen igazság kedvéért ki kell mondanunk hogy az a kis ugráló
szürke veréb egyetlen emberöltő alatt megváltoztatta az emberi lét
minőségét és soha el nem képzelt vívmányaival a tudomány és technika terén
új tartalmat-új értelmet adott életünknek. Nyugodtan nevezhetjük az
alkotókészség történelmi kiteljesedésének. A mi generációnk haszonélvezője
és egyben tanúja is volt en nek az utolérhetetlen kornak a világtörténelemben
-a faekétől a világűr meghódításáig-a holdra szállásig -a
tőmegjellegű fertőző megbetegedések embert tizedelő
voltától-a szervátültetésig,az emberi életesély lényeges meghosszabbításáig -a
petróleum lámpától a szinte minden képzeletet felülmúló tömegkommunikációs
eszköztárig. -egy dologban változatlan maradt az ábra a női nem
őskori meztelenkedési vágya- a magamutogatás utánozhatatlan bájaival a kan
Verebek legnagyobb örömére. De van ennek egy hátulütője is –Ha sokat látod
nem kívánod. Hű emberek akkor lesz még a nagy baj,amikor már csak
bámészkodni fogtok- A maga módján mindenki hozzáfűzhetne egyet-mást ezen
felsoroláshoz. és milyen bizarr jövőképeket vázolhatnánk még magunk elé.
Sajnos már a jelen megrázó képeket vetít elénk- -a természeti katasztrófák
szinte napi előfordulása,százezrek értelmetlen pusztulásával -az
immunhiányos megbetegedések megjelenése és gyors terjedése,ami vetekszik immár
a középkor sokszor halálos kimenetelű fertőző
megbetegedéseivel,járványaival/kolera,lepra-stb/ -a tömeg pusztító fegyverek
álompénzeket igénylő kifejlesztése amiket természetesen nem szúnyogirtásra
fognak használni. -az emberi faj ellenőrizhetetlen túlszaporodása-az
elosztás elementáris kényszereivel-az éhség földrajza hátborzongató adataival
-az általunk felismert és mégis tudatos környezetszennyezés,a többi biológiai
lény az állatvilág semmibevevése,féktelen pusztítása. -a mértéktelen nemi
ösztönök kiéléséből származó genetikai bántalmak a többi nap mint nap
szaporodó noxákkal. -a mindennapi szellemi vagy fizikai erőszak hatalma a
józan szabványrendszerek felett-mindez a PÉNZ szerzés kísértetének
árnyékában-amihez az igazságszolgáltatás biztosítja a díszkíséretet. Úgy hiszem
hogy a történelmi megfogalmazás szerint-egyesek élete emésztő gond míg
mások élete gondtalan emésztés végigkíséri az elkövetkezendő generációk
sorsát és marad minden úgy ahogy ezt 2ooo évvel ezelőtt a fekete
nyakkendős –kanverebek megbeszélték avagy eldöntötték. A mi feladatunk
hogy a 2m-es gödör szélén imbolyogva is de meg tudjuk fogalmazni egy szürke
veréb belátható sorsát még a kiutált patkányok okulására is. P.S. Újraolvasva
ezt a pár sort,az elmúlás tarsolyával az oldalamon, Megrettenek és felteszem
magamnak a kérdést vajon ez mind valóság volt. De úgy gondolom hogy sokan
vagyunk hasonló sorsú és felfogású pantalóba öltözött,szürke verebek,és csupán
rendszerezni és tudatosítani kell gondolatainkat. Ha nem a gyermekgyógyászat
lenne a hivatásom,a mindennapi pesszimizmus lenne az osztályrészem.
BAUER BÉLA>FACABOOK CSAPAT TISZTELT FACEBOOK CSAPAT!! A GOOGLE-PROFIL
REGISZTRÁCIÓM EGY JÓ IDEJE NEM MŰKÖDIK.KÉREM A SEGíTSÉGETEKET A HIBA
TISZTÁZÁSÁNAK OKÁRA. BAUER BÉLA
AKTUÁLIS-NAPJAINK ERKÖLCSI ÁTKA
A
hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából. A
vallások a hazugságot bűnnek tekintik. Az általános etikai normák szerint
is elitélendő a hazugság, hiszen huzamosabb ideig nem tudna fennmaradni az
olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet
alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció
hitelességében. A hazugság annyi mint tudva, akár szóval, akár csak valami
jellel, másnak megtévesztése céljából annak ellenkezőjét mondani, amit
igaznak tudunk. A képmutató is, más érzelmeket mutatván, mint amelyeket tényleg
érez, hazudik. Aki másban szándékosan, ha nem is határozott szavak segítségével,
de jellel, kétértelműséggel, tartózkodással stb. oly véleményt kelt, mely
azzal, amit igaznak tud és tart, ellenkezik, ugyancsak hazudik.. Erkölcsi
rigoristák, mint Kant, Fichte, mindennemű hazugságot eltiltanak. Kant azt
az elvet követte, hogy nem kell mindent, ami igaz, megmondani; de minden, amit
mondunk, igaz legyen.
EMLÉKTÁR ÖRÖMÖK ÉS KÜZDELMES NAPOK EMLÉKE
I .
IGAZSÁGOS ÉRTÉKMÉRŐ EMBEREK ÁLLITOTTAK LÉTEM MÉRLEGÉRE. EZ AZ INDOK AMIÉRT
ŐKET IDÉZTEM, ÉLETEM ALKOTÓ RENDJÉNEK ELBIRÁLÁSÁRA.DE MEGFEBBEZHETETLEN
ITÉLETET MONDOTT AZ ELMLUT ÉVEK ALATT HONLAPOMNAKAZ A 21 MILLIIÓNYI LÁTOGATÓJA
211 ORSZÁGBÓL/ ORVOS KOLLÉGA,VÉDŐNŐVÉR ÉS ANYUKÁK/ AKI
ÉRDEKLŐDÖTT AZ IRÁNT A 19 EZER OLDALNYI ORVOSTUDOMÁNYI ÉS GYERMEGONDOZÁSI
MUNKÁM IRÁNT , AMELYET TISZTESSÉGGEL A SZAKMA BIRÁLÓ SZEMEI ELÉ BORITOTTAM A
VILÁGHÁLÓRA,MEGGYŐZVE EZZEL AZ ÁRGUS SZEMÜ HITETLENEK KÉTELYEIT IS.
TISZTELETTEL MEGKÖSZÖNÖM LÁTOGATÓIM ÉRDEKLŐDÉSÉT ÉS BIZALMÁT.
SZATMÁRNÉMETI 2017.JANUÁR 23.-ÁN. BAUER BÉLA
NYELIK MINT A KACSA A NOKEDLIT
….
SZÓLT A MONDÁS AZ EGYKORI MINDENEVŐKRE, LEGYEN AZ BÁRMILYEN TERMÉKE A
TÁRSADALOMNAK BELEÉRTVE A SAJTÓT IS. Visszaidézve a közelmult eseményeit
gondolok azokra az időkre amikor még szót kaptak a “Szamos” hetilap
oldalain azok akik nem csak az eysikú eszméket kalapálják a szatmár megyei
magyar lakosság fejébe.Lehetetlen hogy minden magyar embernek csak egyetlen
napilap harsogja mindennap a megbízóinak az eszmeiségét mikor már a világ
minden modern hirközlő szervéhez hozzájut.Mindezt csak azért vetem fel
mert az ellenvélemények vagy más világnézeteket képviselő értékek
kimaradnak a magyar kultúra leltárából.Van egy olyan megérzésem hogy a monoton
burkolt célzatu politikai irások hovatovább egyre jobban sértik a szókimondás
és igazságkerés megfelebbehetetlen gyakorolását. Azt sem irnám a lap fejlécére
hogy “demokratikus napilap” mert ennek a szerkesztési módnak vajmi kevés köze
van az európai szellemiséghez.Arról már nem beszélek hogy olykor a jóindulatu
hasznos gondolatok sorai is a kirekesztés sorsára juthatnak. Mindzekután arra
kérjük az R.M.D.Sz, megyei vezetését hogy hozzon létre olyan életteret a
Bmagyarság azon részének is ,aki nem a mindennapi nokkedli adagját akarja
elfogyasztani. Bauer Béla
A „DEMOKRATIKUS MAFFIA” EGY ÁTMENETI ÁLLAMFORMA
Az
átmenet bünös buktatóiról a diktaturából a demokráciába. Igen ennek nevezem ezt
az áldatlan állapotot amiben élünk, azért mert nem ezt vártuk.Egyrészt azért
mert a közelmult árnyainak eseménytára kisért bennünket nap mint nap, a volt
udvari bérencek és leszármazottaik hataloméhségétól kisérve.Az úgymond
demokrácia vadonatúj harsonái teszik tönkre a dobhártyáinkat szokatlan
erővel és számos hamis szólamaival.Az ellenpóluson pedig olyan páratlan
maffia rendszer nyomoritja napjaink bizodalmát amit már a számukban is megszaporodott”Capo”-k
vezényelnek a legaljasabb eszközöket sem mellőzve.Felszáámolták az
államhatalmi rendszerek feladatkörének szervezési és végrehajtói
kötelességeit.A századokra visszatekintő vadnyugati mindent magábafoglaló
törvénykezés szempontjaik alapján gyakorolják a hatalmat.Álcázott vagy
egyenesen nyilt diktátor fiókák osztják a lapokat az úgynevezett “hagyományos
demokráciák” leplei alatt. A Megdöbbentő, hatalomszerző és a közjavak
kisajátitásának a nyilt harca folyik szemünk előtt most már a végső
megoldásokat sem mellőzve.Anélkül hogy történelmi összehasolintásokba
bocsátkoznék nem találok jelzőket erre a történelmi pillanatra.Meddig tart
ez az állapot,ez az örökség beépitése “generációs szempontok alapján” a hatalmi
ágazatok kisajátitásába a saját néped megnyomoritására.
Bauer Béla>Adriana Danku
KEDVES
ADRIANA !! Az elvi hűsége ,úgy a közéletben mint orvosi hivatásának
gyakorlásában,gondolatai tisztaságának mindennapi hordozójaként korunk
válságokkal telitett világában sok esetben egyedinek itéltetik.Kívánom
születésnapja alkalmával hogy kapja azt az ajándékot élete mindennapján amit
ezekért megérdemel. Bauer Béla
GONDOLATOK AZ ÖSSZEFOGÁSRÓL
Akik
a posztkommunizmus maradék eszmevilágából meritgetik még ma is a jólét javait
és sztereoip módon még mindig a gyűlölet magjait szórják
közibénk,észlelvén hogy az elvetettek nem fogantak meg ,hirtelen az összefogás
történelmi szent eszméihez folyamodnak mindazok után hoy megyaláztak mindenkit
aki nem hódolt be a többpártos erdélyi magyarbomlasztó kalandba.Megbontották a
még szerényszámu magyarság erejét is aki hü maradt rögeihez. Ennek az országnak
95 százléka komcsi volt akár akart akár nem, mert ha nem lépett- bele- a pártba
be nem látható következményekkel kellett számolnia az egész családjának. Annak
helyébe hogy megosztottuk volna közös örömünket hogy megszabdultunk egy átkos
diktaturától, elővettük a indenkor bevált husosfezek módszert és
elátkoztuk,kárhozatra küldtük az akkori hittársainkat akik a közelébe sem
kerültek ezeknek az edényeknek.A történelem homokóráján leperegtek azok az
események amik minden időkben elkerülhetetlenek voltak magúkban hordozva a
mindvégig a nemzeti keserüségünket. Ma már istenkáromlásnak tartom ezt a
könyörtelen korszakot, mert megbékélés távlatokban mérettetik mindmáig és az
emberi önzés sem egy mai keletü dolog.Mindenki végigjárta saját kálváriáját és
ma már amkor van egy történelmi áttekintése a világ félelmeiről erkölcsi
és anyagi hányállapotairól kevés kivétellel senki sem igényli a megújúló
prókátorokat akik alkalomadtán egyszer a széthúzást máskor pedig az összefogást
tárogatózzák a nemzeti hazafias és politikai piacaikon miközben olyan anyagi
létet teremtve maguknak hogy még az ükunokájuk is cssokoládé fürdőben
fognak lubickolni. Sokszor gondolkozom jómagam is azon, hogy miért szűnnek
meg sorra az egyébként remek kezdeményezések, amik arra lennének hivatottak,
hogy összefogásra sarkallják azt a néhány embert, akik még mindig nem adták
fel, akik látják, hogy jövőnk csakis ebben rejlik. Mert akárhogy is nézem,
még akkor is, ha elfogult vagyok, és elnézést, ha okoskodásnak tűnik,
amiket írok, még akkor is azt mondom, hogy mi rontottuk el törénelmi sorsunkat.
A hibás rendszerünkkel. Az alá- és fölérendelt viszonyokkal,a hatalomvággyal a
gőggel a kapzsisággal azzal, hogy nem tartjuk egymás véleményét,
tapasztalatát tiszteletben . Nem vesszük észre, ha valami nem működik és
eszünk ágában sincs adott esetben bocsánatot kérni a másiktól.Nekünk Erdélyi
magyaroknak az egyik legszentebb imádságúnk az összefogás mert a történelem
vasökle belénkverte a szenvedést olyan időkben is amikor létünk sanyaru
buktatóit jártuk.Nem tartom helyesnekhogy öncélú politikai csicsergők
ébresszenek az összefogás értékrendjére.Ma még mindent felülír az irigység, a
rosszindulat, az egymásnak keresztbe tevés, Nézzünk csak magunkba, mivel
magyarázzátok, hogy egy olyan kemény világban tudtak egymás felé segítséggel
fordulni. Ha volt is hitványság vagy gazemberség, az emberek nagyobb része
egyszerűen Jó volt. Mert ha nem lett volna az, én most nem írnám itt
ezeket a sorokat. Mert a mostani kor embere, látva akár csak a
fészbukos-fórumos egymás torkának eséseket, egy kiskanál vízben megfojtaná a
másikat olyan viszontagságos idők után, amiken a közelebbi-távolabbi
őseink keresztülmentek ma is hasonló gyűlölettel esnek egymásnak. Azt
nem veszitek észre, és elnézést az általánosításért, hogy lehet itt száz
diplomád, ha nem tudsz Ember lenniá Ne harmónikázzatok velünk erdélyi
magyarokkal hatalmi és politikai igényeitek szerint, mert keserűen megjárt
bozótjaink megtanitottak ösvényeink kitaposására és mindennemű művi
beavatkozás egy lépéssel közelebb vihet történelmi esélyeink romlásához.
segítség People Patrik Robotka <
JLIB_HTML_CLOAKING
> Today at 1:09 PM To
JLIB_HTML_CLOAKING
Message body Tisztelt Dr. Bauer Béla! A budapesti
Testnevelési Egyetem Humánkineziológia szakán vagyok utolsó éves hallgató.
Szakdolgozatom témája a mellkasi deformitások voltak. Ennek megírásához az Ön
műveiből rengeteget merítettem, nagyon nagy segítségemre volt az Ön
által írt blog, ezt ezúton is hálásan köszönöm! A szakdolgozat védése azonban
nagy problémát jelent számomra, mert a szükséges adatokat sem szakirodalmakban,
sem interneten nem találom. Reménykedve írom ezt az üzenetet, hogy Ön tud nekem
segíteni legalább egy iránymutatással!
Bauer Béla>József Jozsef Gabor Kedves barátom
!!
Emlékeimben úgy élsz mint egy hites kitartó barát, akinek gondolatai,szavai és
tettei sorsunk emberi igazságainak hívei voltak és maradtak. ÜDVÖZÖL BÉLA
Bauer Béla>Marta Cordea
A
fájdalmas vigasz után a mindent átölelő és szerető emlékezés marad
aminek ,Veled együtt mi is részesei vagyunk. Béla és Emike
IN MEMORIAM DR.TORNER GUSZTÁV
HAEMATOLOGUS
FŐORVOS A SZATMÁR MEGYEI KÓRHÁZ VÉRKOZPONtJÁNAK NYUGALMAZOTT IGAZGATÓJA. A
békés idők hivatástisztelő,erkölcsiségében feddhetetlen értékeivel
inditottak hosszú áldozatos utunkra tanitómestereink az akkor még történelmileg
jogos magyar anyanyelvü egyetemünkről a Marosvásárhelyi Orvosi
Egyetemről.Évfolyamtársak voltunk és szatmáriak ,akiknek megadta a sors hogy
szolgáljuk azokat akiknek a szenvedés jutott osztályrészül. Itt szatmáron éltük
le küzdelmes életünket és kapaszkodtunk a hivatásunk olyan magaslatára amit
városunk szakmai tisztességére el lehetett érni.
Tiszteletreméltó,magyarságtudatodat méltón örző kollégánk,barátunk voltál.
A Szentgyörgyi Albert társaság alapitói között is ott voltunk,számos más
kollégával,egészségügyi munkatársakkal és minden más magyar szellemiségü
emberrel. A közéletben halkszavu minden embertársadnak tiszteletet adó kolléga
és barát voltál amit minden kollégád méltányolt és szeretetre méltónak jelzett.
Hivatásodat méltósággal és mély emberséggel , nagy szakmai tudással végezted
aminek a közös megbcsülésünk volt a méltányos elismerése. Legyen közös a hálánk
-mindennemü tetteidért. Kollégáid és barátaid nevében-Dr Bauer Béla
EMLÉKTÁR A WEST KILINIKA MUNKAKÖZÖSSÉGÉNÉK LAUDÁCIÓJA
1931
október 21-én én Szatmárnémetiben született Északerdély fővárosában.
Tanulmányait minden szinten magyar nyelven végezte mindvégig kitűnő
eredménnyel.Emberöltőnyi szatmármegyei gyermeket gyógyitott és gondozott
eddigi élete mindennapján, példás hűséggel szülőföldje iránt és mély
tisztelettel a hivatásának áldozatait vállalva. Az erdélyi magyar orvos
közösség azon tagjai közé tartozik, aki következes volt mindvégig abban a
meggyőződésében , hogy itt a szülőföldeden kell
gyógyitani,segiteni embertársait, és maradandót alkotni az orvostudományban.
Orvosi hivatását alázattal,hivatástudattal és szerénységgel de
mindenekelőtt a beteg gyermekek őszinte szeretetével végezte,és végzi
mind mai napig. Köszönettel egy élet áldozatos munkájáért!! Post
scriptum.-Csupán azért idézem ezeket az elismerő sorokat mert úgy érzem
hogy az új időknek új dalaival méltánytalanul léket óhajtanak vágni
hivatásomtól távol álló tisztességtelen eszmevilággal alkotó éveim hajójának
alkonyán. Lelkük rajta !!
HA MÁR NAP MINT NAP FÁJDALAMASAN VÉRESRE HARAPDÁLJÁK EGYMÁS ÜLEPÉT A
POLITIKUSOK A PÉNZÉRT ÉS HATALOMÉRT,TALÁN MEGGYŐZI ŐKET AZ ISTENADTA
NÉP HOGY ŐK NEM A JAVAK KISAJÁTITÁSÁÉRT KERÜLTEK A BÁRSONYSZÉKBE HANEM
EMBERTÁRSAIK TISZTES IGAZÁÉRT..
EGY SZATMÁR MEGYEI ORVOSTÖRTÉNELMI DOKUNENTUM AMI AZ ÚJ KÓRHÁZ FELAVATÁSI
ÜNNEPSÉGÉT ÖRÖKITI MEG./1973./ Abemutatott képen az avatási ünnepségen
résztvevő svájci küldöttség tagjai láthatók akik a kórházi felszereléseket
is hozták adományként.A kép felsősorában Dr.Vida Ioan és jómagam is
láthatók vagyunk a kép jobb és bal sarkában.
EMLÉKTÁR 8O ÉV TÁVLATÁBAN-BETÜVÉSÉSEM HAJNALÁN-A SZATMÁRI RÓMAI KATOLIKUS FIU
NÉPISKOA ELSŐ OSZTÁLYOS TANULÓJA
KATINKA DIADALÚTJA A SPORTVILÁGBAN
Alig
egy hete történt hogy Hosszu Katinkát a harmadik helyre sorolták az európai
sportolók értéktáblázatán. A női sportolók között pedig az első
helyre. A mai nap nemzetközi újabb világsikerének vagyunk tanui- éppen most
szavazták meg a második helyre a nemzetközi sportújságírók, az év
sportolónője választáson. Az első a szintén olimpiai bajnok
tornásznő, Simone Biles lett. Most már ki lehet jelenteni nyugodt lélekkel
hogy a magyar sport egyedülálló történelmi eredményét irhatjuk neve mellé.
Személyes véleményem az, hogy napjainkban már nem az utánozhatatlan
eredményeiről kell írni ennek a nemzeti kincsnek, hanem sajnos a
rosszindulatról ami saját hazájában övezi eredményeinek értékitéletét.Felteszem
magamban a kérdést-kiknek az érdeke és miért.A választ fogalmazza meg mindenki
önmagában.
EMLÉKTÁR
Még ma is fülembe cseng a tárogató távolba zengő könnyfakasztó hangja
Mélyen emlékezetembe vésődött a Páskándi Gézával és barátainkkal töltött
idők hajnali tárogató szólói,és a Krasznahorka büszke várát éneklő
egy jobb jövendőbe reménykedő barátaink dala. Amikor megkérdeztük az
özvegyét hogy mi volt Géza kedvelt hangszere habozás nélkül felelt-a tárogató-
Talán az itthoni,szatmári emlékek is hozzájárultak ehhez. A bemutatott képen
Krasznahorka vára a magyar nép kiolthatatlan történelmi fájdalma.
AHOGY TETSZIK
…..
A cím egyesek számára furcsának tünik de tartalmában valós jelentősége
van. Az írás nem egy William Shakespeare a címben megjelölt szinpadi
művéről szól hanem, egy világsikereket halmozó magyar sportoló
teljesitményéről.Mert a magyar sporttörténelem egyik legjelentősebb
eredményéről van szó.Hosszu Katinkát a harmadik helyre sorolták a európai
sportolók értéktáblázatán a női sportolók között pedig az első
helyre.Aki valaha versenysportoló volt fel tudja mérni annak az értékét amit ez
a magyar lány ért el és aki ezzel a felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a
magyar népet.Szivünk teljes melegével köszönjük Neked Katinka.Lehet hogy
azoknak akik kibérelve a magyar parlamentet és benne ugrándoznak immár egy
negyed százada,akik soha nem ismerték a munka tisztességét és akik 25 éve
osztogatják hamis kártyáikat a magyar népnek akarva akaratlanul. Tudomásul kell
venni egy ember munkába vetett hitét és eredményeinek örömét amit mi is megosztunk
vele..Ez nyilatkozik meg a médiában is ahol a hatalom dominál és néhánysoros
komunükére redukálja ezt a világra szóló eredményt Lelkük rajta,ha nekik igy
tetszik.A közelmúltban szemtanuja voltam a labdarugó válogatott szerény
eredményét milyen gladiátoroknak kijáró pompával ünnepelték miután a belgák
kitömték bucsuztatóul 4 góllal a megfáradt fiainkat.Úgy tünik hogy a politika
behálózta becstelen szövevényeivel a sport értékekeink nemes szellemiségét
is,felcserélve az egykori dicsőségeinket a sereghajtók sűrű
mezőnyével.
MENEKÜLTEK ÉS MAROKTARTOGATÓK
Aleppo
az ősi metropolisz, és az egyik legrégebbi folyamatosan lakott város a
világon; elesett.Földig rombolták az olajéhesek piócáinak halált hordozó
acélmadarai ,elpusztitva és földönfutóvá téve a sok millió embert, akik az
emberi jóakarat reményében bízva mnekültek gyalogosan ezer kilómétereket. A
“müvelt” világ szemeláttára a tenger vizén lebegő tetemeik történelmi
bizonyitékot szolgáltat az utókornak.Ahogy a T.V. csatornákon elémtárták minden
részvét nélkül ,a néma romjait a városnak azon gondolkoztam hova tüntek ennek a
hátborzongató romhalmaznak a lakói.Lévén hogy szemem előtt zajlotttak le a
történelem ezen nagyon keserü mozzanatai,érzelmi vetületei a keresztényi
szolidaristástól kezdve az öncélú elzárkózottságig. A döbbenet kifejzése kevés
az érzelmi reagálásnak. Történelmi és gazdasági ismretek nélkül is szolidáris
voltam ezekkel az emeberekkel mert gyermekkoromban átéltem a sorsukat ha nem is
hasonló drámai méretekben,szülővárosom bombázásai alkalmával.A félelem
árnyai még most is kisértenek/az elsötétités,légiriadók,bombázások/Mint gyermek
megéltem az áldozatok timegsírba temetését/5-6oo halott/a zsadányi uti
hősök temetőjében.Élhetetlen volt a város el kellett
hagynunk.Kimentünk az erdődi rokonainkhoz ahol az várpincében töltöttük
éjszkáinkat.Olykor a várdomb oldaláról figyeltük a felvillanó fénycsóvákat és
halottuk a robbanások rémisztő zaját aminek sajnos a családi házunk is
áldozatul esett. Tisztában vagyok azzal hogy egy határtalanul nagy feladat a
mai menekült kérdés megoldása de méltánytalannak sőt hittagadónak tartom a
segítség megtagadását,a hisztériakeltés mindennemü módozatát ami a segitség
nyujtás bármilyen megtagadását szolgálja. Németország a XX-dik század nagy
“bűnöse “ egymillió menekültet fogadott be nmcsak a német nép
vezekléseként,hanem egy elmebeteg vezérük gyólölet gyárának termékét
elszenvedett emberi fájdalmaként. A németorzágba befogadott menekültek egy jó
része már beilleszkedet az alktó munka rendjébe és valós értékeinek hozzájárulásával
az Európai pénzalapjainak a gazdagitását segítik amiből mi is részesedünk.
Hálából szitjuk az idegen gyólöletet átkot szórunk,Ferenc pápa,Merkel aszzony a
világ jobbik felének elmarasztalására. Ilyen erkölcsi töltettel tartogatjuk a markunkat
az európai pénzalaapokért ami az anyagi létünk pöffeszkedő hatalmát
biztositja.
ORBI et URBI-2016-DECEMBER-25-ÉN
Átélve
ma is Ferenc pápa szavait csak az elmúlt évi karácsonyi üzenetének mélyen
embert, hitet és erkölcsöt alakitó gondolatvilágát éreztem hivei elé tárni.
Büszke vagyok Rá mert az elmult év folyamán határozottan kiállt a szenvedő
emberek védelmében és szavai minden alkalommal a halandó ember igazát
védelmezték. AZ ÉN KARÁCSONYI AJÁNDÉKOM-2015-DECEMBR-25-ÉN IRT IRÁSOM. Az én
karácsonyi ajándékom egy ember: Ferenc pápa, aki a szent karácsony legszebb
eszmei tartalmát hozta el nekünk, a békesség és szeretet újraéledő
érzésvilágát, és nem a külsőségek virágkorát fényezők már már
felülmúlhatatlan tobzódását.Ő napjaink egyre szaporodó esendőinek
legigazabb patrónusa,hitünk méltóságának feddhetetlen istápolója.Az emberi faj
legszebb tulajdonságainak leltárosa,a szerénység az együttérzés az emberi jóság
és igazság világtörténelmi összegzője.Ő a mi emberi vágyaink
legőszintébb ismerője és védelmezője. Köszönjük Uram, hogy
elküldted nekünk és vívódó egyházunk élére állítottad.
Ferenc pápa üzenete a vándorlók és menekültek 2016-os világnapjára 2016. január
16. szombat 18:00 Az elvándorlók és menekültek világnapján, amelyet idén január
17-én ünneplünk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez.
Ferenc pápa „A migránsok és menekültek kihívása. Az irgalmasság evangéliumának
válasza” címmel közzétett gondolatait az alábbiakban olvashatják. Kedves
Testvérek! Az irgalmasság rendkívüli jubileumát (szentévét) kihirdető
bullában arra emlékeztettem, hogy „vannak pillanatok, amikor még sürgetőbb
meghívást kapunk arra, hogy tekintetünket az irgalmasságra szegezzük, annak
érdekében, hogy mi magunk is az Atya cselekvésének hatékony jeleivé váljunk”
(Misericordiae vultus, 3). Az Isten szeretete valóban el akar érni mindenkit és
mindannyiunkat, mindazokat, akik elfogadják az Atya ölelését és maguk is az
Atya ölelésre kitárt és keblére szorító karjaivá válnak, hogy atyai ölelésében
mindenki szeretve érezze magát, akárcsak egy gyermek, és az egyetlen emberi
családban is mindenki megtalálja otthonát. Isten atyai gondoskodása ugyanis
kihat mindenkire, akárcsak a pásztor gondoskodása az egész nyájra, és különösen
érzékenynek bizonyul minden megsebzett, elfáradt és beteg bárány szükséglete
iránt. Jézus Krisztus úgy beszél nekünk az Atyáról, hogy megérteti velünk: az
Atya mindig lehajol a testi és lelki nyomortól megsebzett emberhez, és minél
rosszabb a helyzete, annál inkább kinyilvánítja neki az isteni irgalmasság
hatékony erejét. Korunkban a migrációs áramlatok egyre inkább elárasztják az
egész földet. A hazájukból elűzött és menekülő emberek kérdéseket
tesznek fel mindenkinek, az egyéneknek éppúgy, mint az egész társadalomnak.
Ezek a vándorlók megkérdőjelezik a hagyományos életformákat,
összekuszálják az útjukban található emberek kulturális és szociális távlatait.
Elhagyják származási helyüket, álmaik jobb jövője felé törekszenek, de
útjuk során mégis gyakran megtörténik, hogy a szegénység és erőszak áldozataivá
válnak, emberkereskedők kegyetlenkedéseit szenvedik el. Még ha túlélik is
a velük szemben elkövetett visszaéléseket és megaláztatásokat, továbbra is
szembesülniük kell környezetük gyanakvásával és fenyegetésével. Végül
gyakorlatilag megvalósíthatatlan, pontatlan és zavaros szabályokba ütköznek,
amelyeknek pedig éppen befogadásukat, illetve – mindenki jogának és
kötelességének figyelembe vétele mellett –, a rövidebb, vagy hosszabb
időre szóló integráció lehetőségét kellene szabályozniuk. Mindezek
láttán, az irgalmasság evangéliuma ma sokkal inkább, mint valaha, felrázza az
emberek lelkiismeretét, nem engedi, hogy hozzászokjunk mások szenvedéséhez,
olyan válaszokra irányítja figyelmünket, amelyek a hit, remény és szeretet
isteni erényeiből fakadnak, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben
jutnak kifejezésre. Az előző megfontolások alapján arra az
elhatározásra jutottam, hogy 2016-ban ezt a témát választom a migránsok és
menekültek világnapjára: „A migránsok és menekültek kihívása. Az irgalmasság evangéliumának
válasza”. Időközben a migrációs áramlatok strukturális jelenséggé váltak.
Az első feltörő kérdés a szükségfázis felszámolására irányul. Ennek
elérésében helyet kell kapniuk azoknak a programoknak, amelyek szem előtt
tartják a migráció okait, az általa okozott változásokat és következményeket,
amelyek a népek és társadalmak újabb átalakulásához vezetnek. Tekintettel a
világ számos régiójának humanitárius krízisére, a férfiak és nők
millióinak tragikus sorsa naponta kérdéseket intéz a nemzetközi közösséghez. A
közömbösség és a hallgatás bűnrészességhez vezet, ha ebben a helyzetben
csupán nézői, tanúi vagyunk annak a pusztító halálnak, amelyet napjainkban
a tengerbe fulladás, a nélkülözés, az erőszak és a sok hajótörés okoz.
Történjék ez kis vagy nagy mértékben, itt mindig tragédiáról van szó, még akkor
is, ha csak egyetlen egy emberélet megy veszendőbe. A migránsok a
fivéreink és nővéreink, akik jobb életet keresnek, olyan életet, amely
mentes a szegénységtől, éhségtől, kizsákmányolástól, a föld gazdasági
és egyéb forrásainak igazságtalan elosztásától, hiszen ezek mindenkit egyformán
megilletnek. Vagy talán nem minden embernek az a kívánsága, hogy megjavítsa
életkörülményeit, tisztességes jólétet teremtsen magának, amelyhez mindenkinek
joga van, és amelyet aztán szeretteivel is megoszthat? Jelen pillanatban a
migráció nagyon ránehezedik az emberiségre, amelyben egyáltalán nem másodlagos
kérdés az identitás. A kivándorló ugyanis arra kényszerül, hogy megváltoztassa
saját személyének néhány meghatározó tulajdonságát, ugyanakkor anélkül, hogy
ezt maga is akarná, változtatásra kényszeríti azokat is, akik befogadják.
Hogyan lehet élni e változásokkal úgy, hogy ne akadályozzák a fejlődést,
hanem azok inkább alkalmul szolgáljanak az ember szociális és spirituális
fejlődésére, miközben mindenki tiszteletben tartja és támogatja mindazokat
az értékeket, amelyek az embert egyre inkább emberré teszik az Istenhez,
másokhoz és a teremtett világhoz fűződő helyes viszonylatában? A
migránsok és menekültek jelenléte valóban komoly kihívás minden befogadó
társadalom számára. A migrációval a társadalmak könnyen új és
kiszámíthatatlanná váló tényekkel szembesülnek, ha e változásokat nem tudják
megfelelő módon közvetíteni, kezelni és szabályozni. Hogyan lehet elérni, hogy
az integráció kölcsönös gazdagodást jelentsen, a társadalmak számára pozitív
utakat tárjon fel és mindemellett megelőzze még a diszkrimináció, a
rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus, az idegengyűlölet veszélyeit
is? A bibliai kinyilatkoztatás az idegenek befogadására bátorít, és bátorítását
azzal támasztja alá, hogy a befogadással feltárul az Istenhez vezető kapu
és a másik ember arcán felfedezhetjük Jézus Krisztus arcvonásait. Már eddig is
nagyon sok intézmény, egyesület, mozgalom, elkötelezett csoport, egyházmegyei,
nemzeti és nemzetközi létesítmény csodálta meg és tapasztalta meg a találkozás,
az egymással folytatott párbeszéd és tapasztalatcsere, a szolidaritás ünnepi
örömét. Ezek felismerték Jézus Krisztus hangját: „Nézd, az ajtóban állok és
kopogok” (Jel 3, 20). A befogadás feltételeivel és hatásaival foglalkozó sok
vita mégsem akar szűnni sem az államok politikájának szintjén, sem a
plébániai közösségekben, amelyek megszokott nyugalmukat féltik. Hogyan is lenne
képes az egyház másképpen cselekedni ebben a helyzetben, mint hogy Jézus
Krisztus szavaihoz és példájához igazodik? Az evangélium válasza korunk
migrációs kihívására: az irgalmasság. Ez az irgalmasság mindenekelőtt az
Atyaisten ajándéka, amelyet Fiában nyilatkoztatott ki számunkra. Ez az Istentől
kapott irgalmasság valójában a hálatelt öröm érzését váltja ki bennünk, annak a
reménynek az alapján, amelyet a megváltás titka Krisztus vérében tárt fel
nekünk. Ez az örömteli remény táplálja és erősíti meg bennünk a felebarát
iránti szolidaritást; nem más ez, mint egy köteles válasz Isten végtelen
szeretetére, hiszen „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az
Isten szeretete” (Róm 5, 5). Valójában mindenki felelős szomszédjáért:
őrzői vagyunk testvéreinknek, bárhol is élnek. A személyes és jó
kapcsolatok ápolása, az előítéletek és félelmek legyőzésének
képessége és készsége, valamennyi a találkozás kultúrájának lényeges kelléke.
Ezek által nem csak arra leszünk képesek, hogy adjunk, hanem arra is, hogy
másoktól kapjunk. A vendégszeretet ugyanis abban áll, hogy adok és kapok. E
távlatban az is fontos, hogy a migránsokra ne csak a törvényesség vagy a
törvénytelenség szempontjából nézzünk, hanem mindenek előtt olyan
személyeket lássunk bennük, akik – tiszteletben tartva emberi méltóságukat – hozzájárulhatnak
mindannyiunk jólétéhez és fejlődéséhez, különösen ha felelős
kötelezettséget is vállalnak befogadóik iránt, elismerik és tiszteletben
tartják a befogadó ország anyagi és szellemi örökségét, miközben megtartják
annak törvényeit és együtt viselik terheit. A migrációt nem szabad korlátozni
csupán politikai és törvényhozási szintre, sem a migráció gazdasági
kihatásaira, még csak az azonos területen létező különböző kultúrák
egymás melletti együttélésére sem. Ezek a szempontok kiegészítik az emberi
méltóság megvédését és előmozdítását, a népek találkozásának és az
egységnek a kultúráját, ahol az irgalmasság evangéliuma új utakra vezérel és
bátorít, amelyek megújítják és átalakítják az egész emberiséget. Az egyház ma
is azok oldalán áll, akik azon fáradoznak, hogy megvédjék mindenki jogát az
élethez igazi emberi méltóságban, főleg akkor, ha valaki veszi magának a
jogot a nem kivándorláshoz, hogy ezáltal hozzájáruljon saját őshazája
fejlődéshez. Ez a folyamat magába kell hogy foglalja először is annak
szükségét, hogy segítsék azokat az országokat, amelyekből a migránsok és
menekültek elindulnak vándorútjukra. Ezzel a segítséggel megerősítést nyer
és együtt jár a szolidaritás, az együttműködés, a nemzetközi kölcsönös
függőség egymástól, és a föld javainak igazságos elosztása, amely
mindannak az alapvető együttműködésnek a fontos elemeit képezik,
amelyek mélyen és hatékonyan hatnak különösen a migrációs áramlatok
forrásvidékein, annak érdekében, hogy megszűnjenek azok az
egyenlőtlenségek, amelyek arra kényszerítik a migránsokat, hogy egyedül
vagy közösen elhagyják saját természetes és kulturális környezetüket.
Mindenesetre szükség van arra, hogy lehetőség szerint már kezdetben
feltartóztassák a menekültek elindulását és megszüntessék a tömeges kivándorlást
előidéző okokat: a szegénységet, az erőszakot, az üldözést.
Mindezeken túl sürgetően szükséges, hogy korrekt módon tájékoztassák a
közvéleményt; azért is, hogy megelőzzék a megalapozatlan félelmeket és
spekulációkat a migránsok kárára. Senki sem tehet úgy, mintha nem lenne
megszólítva a bűnszervezetek által fenntartott új rabszolgaság által,
amelyben a férfiakat, a nőket és gyerekeket úgy vásárolják, adják-veszik
és foglalkoztatják, mint a kényszermunkásokat az építőipar, a
mezőgazdaság, a halászat, vagy éppen a többi foglalkozások területén. Még
napjainkban is mennyi kiskorú katonát toboroznak és kényszerítenek
gyermekkatonának a harci csapatok? Hány ember válik a szervkereskedelem, a
kényszerkoldulás, a szexuális kizsákmányolás áldozatává? A menekültek éppen az
ilyen aljas bűncselekmények elől menekülnek hazájukból. Ők ma az
egyház és az emberi társadalom felé kiáltanak, mert fel akarják fedezni bennük
azok kinyújtott kezét, akik őket befogadják, fel akarják fedezni bennük az
Úr arcát, „az irgalom Atyját és minden vigasztalás Istenét” (2 Kor 1, 3)!
Kedves Migránsok és Menekültek, kedves Fivéreim és Nővéreim! Az
irgalmasság evangéliumának gyökerénél mindig keresztezi egymást a másokkal való
találkozás és befogadás útja az Isten befogadásának és a Vele való találkozásnak
az útjával, hiszen az embertárs befogadása egyet jelent Isten befogadásával. Ne
engedjétek, hogy elrabolják tőletek az isteni irgalom forrásából
táplálkozó remény és életöröm élményét, amelyet azok árasztanak felétek,
akikkel útjaitok során találkoztok. Szűz Máriának, a migránsok és
menekültek édesanyjának, valamint Szent Józsefnek, aki maga is megtapasztalta
az egyiptomi kivándorlás keserűségeit, oltalmába ajánllak titeket. Az
ő pártfogásukba ajánlom mindazokat, akik a migráció területén dolgoznak: a
lelkipásztori és szociális gondoskodásnak szentelik erejüket, idejüket és egyéb
forrásaikat. Szívből adom apostoli áldásomat mindenkire. Vatikán, 2015.
szeptember 12., Szűz Mária neve napján Ferenc
Úgy rögzültek bennem a gyarmekkori karácsonyi emlékeim mint ahogyan azokat
2o12-ben az ünnep első napján leirtam,azért hogy a lankadó emlékörzésünk
ellenére tiszta szépségében maradjon családunk élménytárában.Fogadásom köt hogy
minden év karácsonyára emlékeztessek ezekre a sorokra
LÉGY ÜDVÖZÜLVE SZENT KARÁCSONY
.
Amikor az ember a szeretteiről ír,bármilyen játékmestere is legyen a szép
magyar szónak,nehezebben találja a megfelelőket a szeretet és emlékezés
szépségének a kifejezésére. Mindez azért mert a szeretetnek nincs
ortográfiája,,stílusa,irodalmi kelléktára,vagy hatásvadászatra ítélt hangzatos
cicomája. Az igazi szeretet az csendes,mindent átölelő megfoghatatlan
egyedi érzés ami még megmaradt a gyermekkorunkból ebben a nyakatekert
csillogó-villogó világban. Ma a 2012 év karácsony első napján emlékezni
szeretnék a gyermekkori,diós,almás,szaloncukros karácsony fára,a deszkából
összeeszkábált hintalóra és a csillagszórók sziporkázó fényére. A karácsony
esték minden mozzanata kitörölhetetlen emlék marad minden ember életében A
halmozott szeretet áradatra,ami ilyenkor főként a népes családoknál
kifejezettebben érzékelhető. Ilyen volt a mi családunk is. Köztük és
bennük éltem le az életem a történelem a sors, laskanyújtójának sodrása és
állandó szorítása között. Jómagam karácsony este a konyha ablakából, a csipkés
szélű hófehér kis függönyt elhúzva leselkedtem a hóborította fehér tájra
de főként a csillagos égre,figyelve hogy látok-e egy angyalt aki
gyermekeknek viszi a karácsonyfát. Annak idején csikorgó hideg telek voltak.
Szinte menetrendszerűen 5 és 6 óra között megjelent az ablak alatt a
behavazott népes család apraja,nagyja- Keresztapám Podolák György minden
esetben a –Nagyszent József-Dávid sarjával kezdte a kántálást. Vele és utána
minden karácsonyi dalt elénekeltek. Leszállt az ég dicső királya,Mennyből
az angyal,A kis Jézus megszületett. Isten gyermek kit irgalmad közénk lehozott
Újra átélve mindmáig a fülemben egy valóságos –örömódának tűnt amit
halottam. Sokan voltak,elözönlötték az egész házat és a cipőtalpakra
fagyott hó elolvadva , szemléltető térképet hagyott maga után. A férfiak
Erdődi fahéjas forralt bort ittak az anyák és gyerekek a hagyományos
karácsonyi –foszlós kalácsot és –beiglit-fogyasztottak Aztán mentek tovább
hirdetve a hitet a szeretetben és békességben. Na ! mondta édesanyám kezdhetem
elölről a takarítást , de az arcán a szeretet, békesség és az öröm érzése
honolt. Legyen áldott az emléketek ! Béla
MÁR NEM SZÁMOLOK
…….
Azért nem számolok, mert úgy érzem hogy közleményeim kellő tisztességgel
teljesitették küldetésüket, körbejárták a világ országait és akik igényelték
segitségemet elégedettek voltak, és minduntalan felkeresték jószándáku
segitőkész soraimat.A most már 2o milliós léptékekben mögöttem álló tanuim
a hála szavainak hangján bizinyitják azt hogy érdemes volt. De a counterek
tovább forognak és azok akik még igénylik az elkövetkező évtizedekben
munkám értékét ugyanitt találják meg a Net oldalain ugyancsak a nevem alatt.A
visszajelzések arra késztetnek hogy folytassam,talán addig amig az Úr
lehanyatló kezemet feloldozza. Hálát adok mindenkinek aki segitett a
legcsodálatosabb biologiai lény a gyermek égészségéért vivott törekvéseimben
ebben az időtálló alkotásban.Mert értéket teremtettem és biztos vagyok
benne hogy lesznek olyanok akik a földi örömök élményeit is feladva követni fognak
Köszönjük, dràga Doktor Ùr
!
Köszönnek vissza a mult és ma már ritkábban hallható szavai egy jó tettedért.Az
egyéni lapom oldalain véltem felfedezni a hála kifejezésének időtálló
rövid mondatát. Az anya és gyermekvédelem- történelmileg mindig értéktartója
volt az emberi társadalomnak.Az emberi hála érzelmi vonatkozásai talán
érzékelhetőbbek-talán többet hallottuk hogy –áldja meg a Jó Isten doktor
úr”-és talán tovább élnek a generációk emlékezetében azok akik anyákat és
gyermekeket gondoznak.. Az emberi hála magasztos és megrenditő példái az
életünk folyamán,végigkisértek bennünket és mély érzelmi
vonatkozásaival,társadalmi formáival szebbé tették előttünk az
orvosi,emberi lét értelmét. Mi úgy végeztük orvosi hivatásunkat mintha nem
lenne szükségünk anyagiakra,és úgy szerettük az embereket mintha sohasem
bántottak volna meg,és mindig úgy végeztük a gyógyitó munkánkat 6o éven át
mintha azt senki sem tudná vagy látná.. Számunkra nagy lelki öröm és ünnep volt
a hála, a legszebb elejtett szó vagy leirt mondat egy megmentett életért.Igazán
hálás csak a gazdag lelkületü ember lehet,az aki értékelni tudja a segitő
tett szándékát és minőségét.
ORVOSI HIVATÁSUNK SZENTÉLYÉNEK A MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMNEK
HALLGATÓIHOZ SZÓLÓ UTOLSÓ ÜZENETE A. -GYÉMÁNT DIPLOMA-
Hat évtizede hordozzuk tarsolyunkba hivatástudatunk tisztességét amit itt
sajátitottunk el ebben az örökemlékü intézetben. A marosvásárhelyi
orvostudományi egyetemnek az erdélyi magyar társadalom rendkívül széles és
nagyon sokrétű hallgatója volt származásukat,és élményanyagukat
illetően. .Egy közös vonás azonban mindenkit jellemzett, a magyarságtudat.
A küldetéstudat hogy az a két és fél millió erdélyi magyar méltán és joggal
elvárta tőlünk hogy megfeleljünk elvárásaiknak. Nagyrabecsült elődeink,
akiknek ilyen alkalmakkor az asztalra számolták a hozott garasukat/érdemeiket/
azok egy egész generáció –tallérait-hozták magukkal.amiket azoktól kaptak akik
majdnem egy század alatt tették a tarisznyáinkba útra valónak.Jómagam egy
vagyok ezek közül, aki összegyüjtötte adományaikat és mély hálaérzettel
igyekeztem jól –sáfárkodni-velük egy igen nemes cél érdekében, elsajátitva a
gyógyitás ismérveit.A nehéz történelmi időknek megfelelő leckéket
adtak,és mi a magunk módján mindannyian hol simább utakon járva,hol imbolyogva,
botladozva, vagy leroskadva a mindenkori terhek alatt-Mint erdélyi magyarok
-mindig kibányásztunk magunk-ból annyi lelki erőt hogy véghezvigyük a
predesztinációnkat,hogy becsülettel megfeleljünk gyökereink elvárásainak.Hat
évtized távlatában hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább
tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit,
azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges
szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk,
hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.Nagy elődeink ezen
gonlatait szem előtt tartva igyekeztünk megőrizni méltóságukat és
tartalmi hallhatatlanságukat. P.S.Életem alkonyának egyik legmeghatóbb
örömélményét éltem át a mai napon.A szervező bizottság értesitett hogy a
hat évtizedes orvosi ténykedés után az „Alma Mater”-em Gyémántdiplomával
emlékezik arra hogy az intézet hallgatója voltam.Mellékelt egy modelt a diploma
szerkesztéséről,véleményezés miatt,amit az alábbiakban bemutatok.
IDÉZETEK A SZERETETRŐL KARÁCSONYRA
Mondd
el szeretteidnek, mennyire fontosak számodra - egy szívhez szóló idézettel!
Elcsépelt közhelynek hangzik, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, mégis így
van: ilyenkor az érzések, érzelmek kerülnek a középpontba. Mindenki szeretné a
másik tudtára adni, mennyire fontos neki, de nem mindenki születik a szavak
emberének. Szerencsére írók, költők, filozófusok már elmondták, mi mindent
jelent, illetve foglal magában a szeretet - ezeket az idézeteket
gyűjtöttük össze, hogy te is ki tudd fejezni szeretteidnek, mennyit
jelentenek a számodra! Gárdonyi Géza A szeretetnek melege van a természet
hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai
vannak, amik mosolyognak velünk az örömben,és lecsókolják könnyeinket a
fájdalomban. Paulo Coelho A szeretet nem szokás, elkötelezettség vagy hála. A
szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. Nincs
definíciója. Szeress, és ne kérdezz sokat. Csak szeress. Hioszi Tatiosz A
szeretet hatalma mérhetetlen, beragyogja a Hold fölötti égboltot, és
csillagmagasságokig tör. Aki szeret, mintha égi utakon járna. Müller PéterAmíg
nem találok rád, én se vagyok egész . Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad
már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek
vagyunk. Jorge Bucay A szeretetet két ember építi föl, s a ház alapja az az
érzés - belső vegykonyhánk eredménye, varázslat -, hogy másnak érezzük
magunkat, talán éppen azért, mert valaki teljesen elfogad. Hemingway Talán
semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan
letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi
lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon
boldogok legyünk.
KEDVES BARÁTAIM.!! KIVÁNOM MINDEN EMBERTÁRSAMNAK HOGY ÉLJÉK MEG AZ IDEI
KARÁCSONYT IS SZERETETBEN,BÉKÉBEN ÉS TISZTESSÉGBEN..
ADALÉKOK A LOPÁS TÖRTÉNETÉHEZ
.
Kisiskolás koromban a hidontul volt a családi házunk és onnan kellet a régi
Szamos hidon keresztül az Ötvös utcai Katolikus népiskolába járnom.Volt egy
meghatározott útvonal amit nem lehetet kikerülni mégpedig a Kőnig kocsma
előtti utszakasz/az úgynevezett gödör ahol, a Zsuzsi vonat a vasúti
töltésről feltért a közhidra .A kocsma bejárata ami előtt ha elmentél
netán elidőztél a kiáradó vegyes alkohol szagtól az arra érzékenyek már
szédelegni kezdtek.Ez volt szatmár állandó férfi népi kórusának a tanyája ahol
a vetési ,zsadányi,hegyi legények a “Pislák”zenész dinasztia vonósnégyese
kisérete mellett /olykor jó pénzért térdenállva/zengték teletorokkal a magyar
nótákat,napkeltétől,napnyugtáig,vagy alkalomadtán még tovább is. Jómagam
mindig történelmi párhuzamokban élek és képtelen vagyok kikerülni
emlékeimet.Nekem három nóta tapadt meg a dobhártyámon mint ahogyan édesanyámnak
annak idején a „Fehér Orhideák.”Akkor is a lopás és a pénz kisértete járta be a
világot.Mint ahogy ma sem hiszem el hogy ez kimulik a legigazabb demokráciákban
sem.Azidőkben a bankokat rabolták manapság pedig a mi zsebeinkbe nyulnak
méghozzá könyökig. Tehát a mindennapi embernek az imádsága és egyben az átka is
a pénz. Erről szóltak az üreszsebü kisemberek nótaestjei valamint a
szintén üreszsebü zeneszerzők szerzeményei is. “Nincsen pénzem se dohányom
.Vedd meg pajtás a dolmányom.” Vagy Nem loptam én életemben Csak egy csikót
Debrecenbe Mégis rámverték a vasat A babám szíve majd meghasadt Mikor aztán “
eltercelték” a kis családi jövededelmet vagy maguktól eltávoztak . vagy
kidobták őket és ha meg tudtak állni két alsó végtagukon akkor is elhaló
hangon de mégis dudolták hogy Kicsi nekem a járda,a lábam nem találja jobbra
sem balra sem kellett ez énnekem. Ami a pénz kérdését illeti ami közeli és
settenkedő rokona a lopásnak az egy átkos történelmi hiányállapot volt
minduntalan azzal a különbséggel hogy annak idején a kocsmákban keseregték a
hiányát az emberek manapság meg nagy tereken dobolnak,fütyülnek ordibálnak szín
józanul de mindhiába. A lopással meg úgy állunk,hogy aki lopott azt bilincsbe
verve elvitték a csendőrök és benn maradt a „sitykóba”büntetésének
letöltéséig.. Másként alakult a helyzet „Bátyu” uralma alatt.Akkor alakult ki a
kis tolvajok és nagy tolvajok besorolása.De mindkettőre érvényes volt az
elhalgatott szabály hogy akik a kívánt módon csiripeltek kiengedték őket a
karpaszományosok. Ma már az emberiség vágyálmait beteljesiteni akaró
demokráciában a régi nagy tolvajok vagy leszármazottaik a hallhatatlanság szent
védelme alá helyezték a lopás bűnét,ugyannyira hogy senki nem tudhatja
hogy ki becsültes ebben az országban. Csak ne mutatnák a képernyőkön
hogyan „korzóznak” elegáns urak kiséretében /díjazott fegyörök/a rablók mert
ilyenkor mindig kiver a hideg veriték. .
AZ ÖRÖMBEN EGY KIS ÜRÖM IS
… A
tegnapi nap feloldódott bennem a félelem, hogy itt szülőföldünkön egyedül,
kiszolgáltatva maradunk mint ahogyan a történelem folyamán számos esetben
megtörtént velünk. Nem a pesszimizmus érzésvilágát szeretném soraink közé
hinteni gondolataimmal a tegnapi nap sikerélménye után,hanem a saját átélt élménytáramból
osztanék meg néhány kételyt jövőnket illetően.. Jó szokásomhoz híven
szeretek a valós alapokból dobbantani. Be kell vallanunk hogy Erdélyország
magyarságának társadalmi ereje megroppant a XX-dik század folyamán. Mi Erdélyi
magyarok nem vagyunk az a fajta akik szeretünk kóborolni a politika
bozótjaiban. Igy aztán a politikai tájékozatlanságunk,balgaságunk könnyű
prédájává szolgáltatott ki bennünket ennek a hatalom éhes világnak. A politikát
aminek szenvedői vagyunk,annak átkos és erkölcsileg gátlástalan hatásait
hihetetlen magasságokba emelte a világ egyrészt az emberi tájékozatlanság,és
hiszékenység, másrészt az embertelenség minden lehető legaljasabb
eszköztárát felhasználók hatalmának segítségével. Talán nem is tudatosítottuk
énünkbe hogy kiknek vagyunk az áldozatai. Úgy érzem hogy amíg mindannyian
együtt voltunk, minden nemzeti nyomorunk ellenére erősebb volt közöttünk
az összefogás ,összetartozás a szülőföldhöz tartozás érzésvilága mert két
és fél millió magyar honfitársunkkal álltunk a bástyákon .. Csak a magyarságunk
tudatvilágában éltünk,nem osztottak meg bennünket a politikai pártok
ellentmondásai. Nem harmonikáztak velünk kényük kedvük szerint az ellenlábas
politikai becstelen hatalmak. Egyszóval mindannyian magyarok voltunk.
Határozottan állítom hogy sajnos a második Trianon napjait éljük. Lassan,
lassan már csak a halódó szenvedő betegek,magukra hagyott némán sorsukat
viselő öregek maradnak itthon és egy-egy szüleihez és szülőföldjéhez
ragaszkodó fiatalok rétege akiknek még meg van az anyagi biztonságuk de ezeknek
a száma is egyre csökken. Egyesek megbontották az erdélyi magyarság
összetartásának szent ügyét politikai hóbortjaiknak áldozva és szétzilálva
erkölcsiségünk történelmi egységét,és most amikor már a part szakad akkor
áhítozzák az összefogást. Pedig az uralkodóink nem a legmegbízhatóbb
partnerek,amit a történelem folyamán számos alkalommal bebizonyítottak. Talán
érdemes lenne azon is elgondolkozni hogy a kettős állampolgárság
csiki-csuki játéka közepette ami perspektíváiban nem lesz egy „“ákármilyen
politikai játék” mi lesz a végváriak sorsa.
ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE
.
MÁR CSAK EMLÉK VAGY,MÉGIS BENNEM ÉLSZ MINDENNAP. ÉN AZ MARADTAM MINDMÁIG AKINEK
FOHÁSZAIDBAN LÉTEM ÉRTELMÉNEK ÉRTÉKEIÉRT KÜZDÖTTÉL, EGY SANYARU SZÁZAD
MEGPRÓBÁLTATÁSAI ÉS ÁTKAI KÖZEPETTE.HŰSÉGEM ÉS HÁLÁM SZIMBÓLUMAKÉNT
ELHOZTAM NEKED 2O MILLIÓ ÉDESANYA HÁLÁJÁT AMIÉRT VILÁGRA HOZTÁL.
AZ ÉN KARÁCSONYI AJÁNDÉKOM
…
Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert szolgáló
szándékkal készült el a”GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIA” életművem. Azért
nevezem életműnek mert 19.000 oldalon 2o milliónyi embernek volt van és
lesz, segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott orvostudományi könyveim emléke
osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez a kiadvány ami már bejárta a
világ 2o8 országát és segítségére volt,van és lesz, egy adott pillanatban az
arra ráutalt édesanyáknak családoknak,az anyagi lét vasfogainak szorításában
idegenben élő kis magyar közösségeknek de mindenek előtt a
szenvedő gyermekeknek. Szinte gyermeteg örömmel vártam a Google-Profil
regiszterén a húsz milliós szám megjelenését. Talán ugyanúgy mint a mindenkori
karácsonyfát és a fa alatt elrejtőző ajándékokat. Nem a szakmai
teljesítményeim elismerései, hanem a segítőkészség természetes emberi
érzésvilága örvendeztet meg a mai napon. Szinte magam mellet érzem mindmegannyi
látogatómat akiknek bármilyen szükségszerű állapotban segíteni tudtam
írásaimmal. Biztos vagyok benne hogy a betűkbe vésett sorokat hosszú ideig
fogják keresni mert a való életnek nyújtanak kezet akár gyermekeik drámai
pillanataiban is. Mert a gyermekbetegségek az emberi lét kezdetétől
adódtak és csak a századok kiváló emberei hozhatnak enyhülést szenvedéseinkre.
Pápai Páriz Ferenc a példaképem a PAX CORPORIS/169o/ könyvének előszavában
írta a következőket:” “Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket
megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak, s
gazdasszonyoknak, és az ígye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor
keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol hamarébb talál segédet
a beteg barom, mint a beteg ember”. Tévednénk akkor ha azt gondolnánk hogy
napjainkban nincsenek ilyen társadalmilag kiszolgáltatott helyzetek. Ezt az
embert próbáló munkát mindenkinek ajánlom de főként elsősorban a
kegyetlen sors ráutaltjainak akiknek ma már az anyagi nehézségeik vetnek gátat
gyermekeik szenvedésének enyhítésében. Köszönöm Uram hogy adtál
időt,erőt ,értelmet,kitartást életem egyik legszebb feladatának
elvégzésére
EGY GYÉMÁNTTAL FELÉRŐ EMLÉKEM……. HAT ÉVTIZEDEN
ÁT A BETEG GYERMEKEK SORSA, VOLT A MINDENNAPI ÖRÖMÖM VAGY AGGÓDÁSOM.
ÉRZÉSVILÁGOM TÁRSADALMI SZÓKIMONDÓ IRÁSAIT, IGAZSÁGKERESÉSEM KÖTELEZETTSÉGE
KÖVETELTE.
NEVES EGÉSZSÉGÜGYI NEMZETKÖZI INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÉVEKEN KERESZTÜL AZ ÉLEN
SZEREPELTEM A LÁTOGATOTSÁGI MUTATÓKAT TEKINTVE/. CATALOG HEALT MEDICINE./
KOMMENT
Nem a kérkedés
feszengeti gondolataimat, hanem az alkotó munkám
felismerése és értékrendbe sorolása.Bodó Barna,Sike Lajos az idősebb
generáció az ujságírás kiválóságai Erdélyországban olyan szakmai affinitással
és intelligenciával írtak annak idején a központi lapokban emberi és
hivatásbéli törekvéseimről amik, számomra a sárguló lapok még mindig
örökbecsű értékei..A Marosvásárhelyi „Népújság”munkatársának Bodolai
Gyöngyinek a 2o16.November 3-án megjelent írása ami az ú,jságírás etikai
tisztességét tükrözi és ami emlékezetes szép megemlékezése a 110 éve született
dr,Szentkirályi István gyermekgyógyász professzorról írt, az erdélyi magyar hit
szellemében egy maradandó értékű írást.Ebben az írásban közölte “ad
integrum „hites tanítványának a
megemlékezését/Szatmárnémeti.2012.Január.26/,amit a soraimat idézve a
következőkéyyppen zárt.”Amikor úgy hozta a megkerülhetetlen sors hogy
szeretett tanitó mesterem eltávozott közülünk felbecsülhetetlen értékű
orvosi könyvtárát István barátom a professzor Úr fia szatmár város kiváló
fogorvosa nekem adományozta. Olyan tisztességgel,orvosi hittel őrzöm
mindmáig mint a gyermekgyógyászat katekizmusát”olvasható az egykori tanítvány
Dr Bauer Béla Ph.D honlapján aki nyugdíjazásáig a szatmári városi kórház
gyermekosztályának vezető főorvosa volt és gyógyító tevékenysége
mellett gazdag tudományos és irodalmi munkásságot mondhat magának. Csupán azért
írtam le ezt a minősítést/gazdag tudományos és irodalmi/ mert hat évtizedet
kellet várnom arra hogy ez betübe vésett formában marosvásáhelyen kellett
megjelenjen szólővárosomnak mély némasága mellett.
SE IRIGYE SE HARAGOSA NEMVOLT
…
KEDVES BARÁTOM ISTVáN !! Most amikor már alkonyodik kivételes örömélménnyel
ajándékoztál meg hogy elküldted a Marosvásárhelyi “NÉPÚJSÁG” 2016.November 3-án
megjelent példányát amiben szeretett édesapádra emlékeznek mint a város egyik
legkimagaslóbb egyéniségére. A cikk magába foglalja egy egész orvos generáció
tisztes emlékezését a személyes írásom sorai alatt. Az örömömbe üröm is vegyült
mert a kegyetlen világunk már majdhogy kitörölte szótárunkból az egyénre
szabott tisztes társadalmi emlékezést nagyjainkra. Fájdalommal olvasom a
tisztes írás sorait ami megemlíti hogy a Marosvásárhellyi Orvosi és Gyógyerészeti
Egyetem közelmúltban megjelent köteteiben alig vagy meg sem említik a
professzor úr személyét. A megemlékezés ilyen méltánytalan eszköztárát
használják akkor nem csak személyét a hozzátartozóit hanem orvos generációk
tisztes érzelmeit sértik ugyanakkor elveszítik az intézmény még maradék
tisztességét is. De vigasztalódom ,mert a mi hivatásunk nem a külsőségek
világa Ő volt az egyetem néma leventéje,példaképet jelentett az orvosi
hivatásának gyakorlásában,példátlanul következetes volt az orvosetikai
előírások betartását illetően. Tanítómesterem volt,akinek
gondolatvilága erkölcsi tölteteiként elkísért egész életutamon de hagyatéka
mindmáig elkíséri a mindenkori a tanítványait is. Amikor a “Gyermekgyógyászok
Katekizmusa” című munkámon dolgoztam számtalan esetben Ő volt a
hivatkozási alap a munkám tartalmi lényegét illetően. Példaértékű
tanítómesterem Prof.Dr.Szentkirályi István a következőképpen reagált
amikor –egy- süvölvény gomolyag-megjelent a rendelőben-a következőket
mormolta alig hallhatóan NA ITT 2OO-ig KELL SZÁMOLNOM. Tehát így vagyunk mi
gyermekgyógyászok-hol 1oo-ig,hol 2oo-ig számolunk attól függetlenül hogy milyen
a hangulatunk vagy éppen az egészségügyi állapotunk. Azóta mióta én is csak
számolgatok az Ő emlékét mindig felidézem. Bauer Béla
HAT ÉVTIZED SEGITŐ KÉZNYUJTÁSÁNAK TANULSÁGAI
.
Pályafutásom alatt csak most mértem fel, hogy
szülőföldemen,szülővárosomban azt, hogy mire taksálják azt a munkát
amit hosszú évtizedek folyamán elvégeztem a gyermekek egészség védelmében. Úgy
éreztem becsülték és értékelték a hivatásom sokszor nagyon nehéz
felelősséggel terhelt napjaim munkáját. Sok szenvedő arcot derítettem
derűre, mikor észlelték hogy gyermekük meggyógyult. Nem vártam hálát se
anyagi javakat senkitől..Csak most egy degradálódó erkölcsiségű
világrendben kell átélnem azt az igazságtalan szélsőséges agressziót
aminek már számos esetben a áldozata voltam . Ez már megszólalásra késztet.
Egyik nap az interneten egy írásomra a következő komment sorait olvastam -
Nem veszed észre hogy egyedül vagy? Nem egy méltányos dolog egy ilyen
rosszízű üzenetet kapni. Attól a közösségtől aminek szolgálója és
jótevője voltál. Az ilyen értékrendű üzenetek főként a
szülőföldről eltávozott bősz magyarok részéről hangzottak
el. De ugyanakkor a itthoniak is sunyítva nyugtázták egy demokratikusnak
nevezett államrendnek a szokványos jogát a szólásszabadság korlátozását. Mint
szabad társadalmi lény elítéltem és elítélem a diktatúra minden formáját,a
demagógiát,a hazudozást,félrevezetést lopást,rablást amit már 18 éves kórtól kezdve
maffia rendszerű következetességgel eszközölnek egy tisztességes kúltur
nép rovására,elképzelhetetlen anyagi javakat felhalmozva Mindezeket mint
felelős társadalmi lény nyilvánosságra is hoztam írásaimban a net
oldalain. Sajnos napjainkban bántó a kapaszkodási kényszer, ami a társadalom
rovására történik. és az egyén a nagyon változatos juttatásokért meghasonlik és
feladja a legelemibb erkölcsi értékeit is, és az önkényuralmi rendszerek
kiszolgálójává válik.. Talán ez lehet az oka ami a féktelen karakter gyilkosság
közelébe sodorta személyemet is. Barátaim nem fogtok leseperni a pástról
bármilyen eszközökhöz nyúltok.!!
Bauer Béla>Borbála Gyúró
Köszömön
elismerő sorait Doktor Úr! Jól esnek szavai, remélem, hogy még sokan
éreznek így, csak nem tudják ilyen szépen megfogalmazni. Köszönöm!
Bauer Béla>Jozsef Gabor Kedves Jóska
!!
Kérlek adj választ arra ,hogy Te vagy a Gábor család tagja akiknek annak idején
orvosa voltam a vasuti rendelő intézetben és aki később barátom
lett.A konvergáló szellemiség emlékét idézem magamban a Korzói hosszas
véleménycseréinknek ügyes-bajos dolgairól. Előre köszönöm Béla
EGY ÜZENET ÉRZELMI VETÜLETEI
Nem
veszed észre hogy egyedül vagy?Szól az üzenet,ami nem lepett meg olyformán,
hogy több alkalommal is a “ jóindulatú”magyar testvéreim néhány alkalommal
figyelmeztettek hogy falsul tárogatóztam az istenítők zenekar tagjaként,
ami nem vet rám jó fényt bizonyos előnyök elbírálása folytán .Egyszóval
nem fújtam a nagy vezír hatalmi tárogatóját.A majdnem egy század alatt olyan
három diktátor mint Hiler.Sztálin,és Ceaușescu hatalmi és véres
gőgjének a borzalmait éltem át,következésképpen rémülettel gondolok a
jugendek újra éledő hatalmára és ezért fejtek ki ellenszenvet az ilyen
törekvések észlelése alkalmával. Ők már elhagyták a fészküket és már
adósai is a XXI-dik század történelmének. Az akár nyilvános fenyegetések
szerzőitől nem rettenek meg. Tehát már megint egyedül vagyok a véreim
között. Csak azt nehéz a verőlegényeknek megmagyarázni hogy kiadványaim
miért vonzanak annyi látogatót. PÉLDÁUL: -AZ ALKOTÁS KÉNYSZERE-16.583 LÁTOGATÓ
-MEMENTOMEDICAL SĂTMĂREAN-15.659 LÁTOGATÓ GYERMEKGONDOZÁSI
ENCIKLOPÉDIA-20.MILLIÓ LÁTOGATÓ TEHÁT CSAKNEM VAGYOK EGYEDÜL, MERT AKIK
IGÉNYLIK GONDOLATAIOM TISZTESSÉGÉT A TÁRSADALOM MÉLTÁNYOS EMBEREINEK SZÁMITANAK.
Post scriptum-lehet életem folyamán nem voltam elég “élelmes” igy tehát csak a
magyarság tudatommal meg egy”Magyar Igazolvánnyommal maradtam.
Bauer Béla>Igor Bacsinszky
Közönöm!!!
Annyi kiegészítéssel hogy egy hitében erős svájci demorata sem szeretne az
új keletü bálványimádók között élni akik az önkényuralom terheit kell
elszenvedjék és a hazugságok,lopások és rablások mindennapi rémképeit kellene
szemléljék tehetetlenül..Tudomásom szerint Ön is ezekért menekült egy igazabb
világba hogy ne ezekneknek legyen a napi szemlélője. Külonben nem kérek
tanácsot senkitől főként 86 éves koromban egy tisztességes élet
alkonyán.Ha már annyira áhitozik egy új diktatura élményanyagára térjen vissza
oda ahonnan elvándorolt hogy Újraélvezze a balkáni diktaturák karaktergyilkosságok
és maffiarendszerük módszertanát amit egy volt baráttal szemben is hajlandó
alkalmazni. Öntől uram nem várok semminemű választ Ha feltételesen
nincs megelégedve soraim
EMLÉKTÁR “Hiszem, hogy mi marosvásárhelyi gyógyítók, valamennyien tovább tudtuk
örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz:
„az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges
szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk,
hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik. Nagy elődeink ezen
gondolatait szem előtt tartva igyekeztünk megőrizni méltóságukat és
tartalmi hallhatatlanságukat.” Részlet-„Tavaszi szél izet áraszt” cínű
könyvemből.
EMLÉKTÁR- PETIKE KÉNYTELEN KELLETLEN FAGYLALTOZÁSRA KÉNYSZERÜL
.. Az elmúlt évben Angela Merkel vált az áldozatává a diplomácia sötét
vermeinek . Például Szijgyátó Péter Magyar külügyminiszter minősíthetetlen
alpári kijelentéseivel amik nem fordulnak elő diplomáciai berkekben és
amikkel a nemzetközi diplomácia szégyen padjára akarta hurcolni a német
kancellárt a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja miatt De az volt a sorsuk
azoknak is akik emiatt átestek a karakter gyíkosok gyermekded játszadozóinak
tárgyaivá váltak Az írásom 2o15 október havában jelent meg a Facebook oldalain.
Ma este bejelentették hogy Angéla Merkel az 2o17 választásokon indul és a
Petike máris megkezdte a szégyentelem múlt átkainak és trágár elszólásainak a
szépítgetését egy pávatánc íkíséretében. AZ IRÁSOM CíME- A NÉMET NÉP TÖRTÉNELMI
VEZEKLÉSÉNEK ASSZONYA ANGELA MERKEL . Azokban az években amikor a gyűlölet
eredőinek okait kutatgattam és végigjártam a világtörténelem
elképzelhetetlen kegyetlenkedéseinek helyeit
úgymint-Auschwitz,Birkenau,Buchenwald,Dachau és borzadva szemléltem a tonna számra
összegyűjtött áldozatok haját vagy a gyermekcipőket kis táskákat és
fogkeféket,majd a kemencéket és kivégző falakat, nem kellett hozzáolvasnom
az emberi kegyetlenség és gyűlölet irodalmi kelléktárához. Ezeket nem
lehet bibliográfiai titulusokat idézve a köz elé tárni ezeket látni kell. A
bejáratoknál hol “ A munka nemesít” hol az” Egy nép,egy ország egy vezető”
feliratokkal találkoztam és ezek a szövegek mélyen emlékezetembe vésődtek
és még ma is amikor hallom őket a borzalom bérének látványa vetül elém.
Ott és akkor felvettem egy fehér színű kavicsot a halál kapujában és
fogadalmat tettem hogy soha egész életem folyamán nem fogom gyűlölni
egyetlen embertársamat sem. Ezért vagyok mélységesen ellene mindennemű
egyeduralmi törekvésnek vagy akár próbálkozásnak. Egy őrült egy elmebeteg
a világuralmi álmodozásaival történelmi erkölcsi válságba sodorta nemzetét,amit
évszázadokon keresztül enyhíteni tud de a feloldozás öröme a népek családjában
még hosszú ideig elmarad. EGY ÉVTIZD ÓTA a német politika színterén a német nép
szuverén történelmi akarataként megjelent ez a törékeny asszony
egyszerű,tisztességes,emberközelben élő valaki a maga mély
humánumával amivel beborította egész Európát. Ő lesz az aki megvalósítja
Adenauer kancellár álmát az Európai Egyesült Államokat a bevándorlókkal együtt
ugyanúgy mint az Amerikai Egyesült Államok. Végezetül még azt is eltűri
egy magasabb cél érdekében hogy hazája Európa fejőstehene legyen míg a
többiek csak a demokráciáról huhognak és a zsebüket tömik. Ferenc pápa. Urunk
tisztes földi helytartója vezérelje lépteidet.
HATALMI NAGYTAKARITÁSOK
A
nemzeti színezetű államok egyik sajátossága az érzelmi politizáláson
alapuló társadalmi értékítélet és annak következményei. Egy demokrata
szellemiségű nép értékítéletét az jelzi hogy mélen megbecsüli emberi
nagyságainak,erkölcsi értékeit vagy történelmi eseményeinek
állandóságát-függetlenül a politikai hóborrtok szeszélyes változásaitól. Túl
vagyok már a megbotránkozások,felháborodások sokszor észbontó
igazságtalanságainak napjain, amiket az izmusok sorsomba szabdaltak. Végigéltem
a szellemi és fizikai tortúrák és fizikai megsemmisítések történelmi drámáit. A
hatalmak mindig meg akartak győzni hogy az igazságot ők
birtokolják,és osztogatják. Az uralkodási páváskodások egyik elkerülhetetlen
kelléke a korra jellemző szimbólumok döntögetései, rombolásai
áthelyezései,avagy költöztetései.Majd ahogy aztán a történelmi pillanat
követeli csonkítják őket,vagy fejüket veszik. Engem nem zavar hogy kit
neveznek ki ügyeletes hősnek,vagy nagy kaliberű államférfinek akiket
a rontom –bontom politikai hatalom kárhozatra ítél, lehet az arisztokrata vagy
ellenlábas proli-gerjesztő egyszer úgy is a sokszor oktalan emberi bosszú
áldozata lesz. Örökéletűek azok az alkotások maradnak amik a hazáért életet
áldozók tisztességére emeltettek. A megkurtított agyú szellemi
vigécek,visszaforgatva a történelem kerekét eltávolították világirodalmi
titánunk József Attilának a magyar nép jelképes szobrát,ami sorsunkba
ivódott-hogy voltunk-vagyunk és leszünk szegények és gazdagok akiknek
legdrágább kincsünk. a kimondott,leirt szép magyar szó. A másik bűne a
hatalomnak a 1956-szadságharcunk örök mécsesének kiköltöztetése a Kossuth
térről .Ez a magyar nép egyik legádázabb de egyben dicsőségesebb
emlékét ábrázolta. Helyette egy méltó értékű arisztokrata emlékműve
került. Mindkét érték a magyar nép nemzeti szimbólumának rendeltetett. és
mindkettőnek a sorsát nemzet gyalázatának fogja megítélni a történelem. A
benutatott képen-József Attila szobra kívül a prlament keritésén.
1956 REMÉNYEI
Nem
nemzetünk napi szégyenletes ellentmondásaival akarok foglalkozni,hanem a mi
generációnk drámai kimenetelű reményeivel, az 1956-os forradalom sajátos
élménytárával amikor is nem az érdemrendeket osztogatták Budapesten hanem a
halált.Mindezt az álnok világ dicséretei ,és reménytelen segedelme közepette.
Az a generáció akár Budapesten akár Marosvásáhelyen éhezte a szabadságot az
igazságot a magyar tisztességet és mindezért cserébe meghozta a legnagyobb
áldozatot és elhulatta utolsó csepp vérét is. Ugy vártuk Nagy Imre szegény
lelkünk erősítő szavait,a reményt amit Ő nem hagyott kialudni
még a bitófa árnyékában sem. Akkor még egyek voltunk
gondolatban,szóban,cselekedetben. A reményt hordozó hajónk léket kapott és a az
érdektelenség zátonyára futott. A politika belénk marta a szent nemzeti
értékeinkbe az ellentmondások köpenyét kiépítve sajátos stílusában 56
történéseinek a meghamisitását akkor amikor a mai gyalázkodók még a
megtermékenyitésük útjára sem léptek. Nyugodt lelkiismerettel kimondom hogy a
véráldozatok emlékeibe kapaszkodva,a becstelenség minden eszközét felhasználva
semmisítik az 56-os fiatalok álmait, beültetve a
gyűlölet,hazugság,lopás,rablás világát a hatalom kényszerképzetének öncélú
eszmevilágát a nemzeti tisztesség világának a helyébe. Nem az önjelölt
érdemtelen választottakkal acsarkodnék, azoknak demagóg nemzeti logó-ikkal ezen
sorok leírásával hanem magammal vivódok és hasonlitgatom 56 eszmevilágát egy
erkölcsileg elbotorkált népnek a sorsán és azoknak a nemzetgyalázó elviségén amellyel
megbecstelenítették történelmi drámánk célját, és egyben tisztességét is.
Éva Pető
Pető Csenge vagyok Szatmárról és nagyon szépek a bágyavirágai gratulálálok
, de már VÁCON élek így nem nézhetem meg személyesen ! De szivesen elfogadnék
párát ha lehetséges!!! üdvözlettel csenge 5. OSZTÁLYOS TANULÓ! a lakcímünk :
Vác 2600 szederfasor 23/b nagyon örülnék abányvirágoknak!
-VÖRÖSKERESZT—ELISMERÉSEK Az alábbi elismeréseket a
–vöröskereszt-szervezetei általkaptam , legnagyobb részt Kapnikbányán...Az
egymásrautaltság sokszor a kényszerűség tette kötelezővé számunkra az
elemi elsősegélynyújtás ismereteinek elsajátítását. Amikor egy
bányaszerencsétlenség alkalmával,ahol főként én voltam a legjobban igénybe
véve,szinte éreztem hogy a kijelölt mentőcsapat restelli azt hogy nem
tudnak többet segíteni. Egy adott pillanatban ŐK kérték hogy tanítsam
őket,mert az ő életük forog kockán. Így aztán a különböző
munkahelyeken szívesen, rendszeresen és szorgalmasan jöttek a bányászok ezekre,
az elméleti és gyakorlati oktatásokra A drámai helyzetek eggyé kovácsoltak
bennünket. Senkit nem lehetett sokszor felismerni a fekete bányapor és a
füsttel belepett arcokból ott csak a céltudatos mozdulatok és a hozzáértő,
határozott emberi hang ami döntött Nagyon büszke vagyok ezekre az elismerésekre
és főként arra a munkára,emberi szolidaritásra ami ezek mögött van.
EMLÉKEZZÜNK PROF.DR.MÁTYÁS MÁTYÁS
TANITÓMESTERÜNKRE
TANITÓMESTEREM A MAROSVÁSÁRHELYI SEBÉSZETI KLINIKA VILÁGHIRŰ VEZETŐ
PROFESSZORA PROF.DR,MÁTYÁS MÁTYÁS,HAGYOMÁNYOS FEKETE KALAPJÁBAN,PROF.DR.PÁPAI
ÉS PROF.DR. SZÁVA TÁRSASÁGÁBAN. Egyetemünk legkiemelkedőbb alakja , az
igaz és szép orvosi legendák szerény hőse,akire mindenki nagy szeretettel
és tisztességgel emlékezik.Vitathatatlanul a XX-dik század erdélyi magyar
orvostársadalmának legemberibb és leghitvallób egyénisége maradt mindannyiunk
emlékezetében. #1 Dr.BauerBela
Bauer Béla>Zoltán Major
EMLÉKTÁR
KEDVES ZOLTÁN!! Találtam egy képet ami a szépemlékü szatmári egyetemi találkozó
emlékét őrzi.A képen drága édesanyád és édesapád együtt látható. Baráti
szeretettel küldöm el Neked. Béla
TISZTELETTEL ÉS ELIMERÉSSEL FOGADTA A ROMÁNIAI ORVOSTÁRSADALOM ELEKTRONIKUS
SZERKESZTÉSÜ GYERMEKGYÓGYÁSZATI SZAKKÖNYVEIMET. A
tapasztalatom
az hogy minden vizsgálatra jelentkező gyermek megnyugszik amikor
anyanyelvén szólok hozzá .Ez természetes dolog nem csak a gyermekeknél hanem a
felnőtteknél is.Hasonló élményanyagom volt Nekem is. Meglepett az
első továbbképzésem alkalmával amikor is a klinika vezető Profeszora
aki így szólt hozzám magyar nyelven. Mi újság Erdélyben,barátom. Bennem akkor
az az érzés támadt mint egy Daróci vagy egy Sárközi magyar anyanyelvű
gyermekben amikor az orvos megkérdezi Tőle hogy mid fáj kispajtás. Mindez
azért is említem, mert a román kollégák, sőt akkori főnökeim olykor
rosszízű iróniával hívták fel a figyelmemet arra, hogy nem uralom teljesen
a román nyelvet. Miután minden tanulmányomat magyar nyelven végeztem el az
első elemitől az egyetem utolsó napjáig egész életem egyik nagy
erőpróbája volt a román nyelv kifogástalan elsajátítása a megfelelő
szakzsargonnal. Ma már úgy a tudományos
rendezvényeken,szakdolgozataimban,kiadott gyermekgyógyászati könyveimben
gátlások nélkül irodalmi nyelven fogalmazok Mindezeket azért írom le mert a
Facebook oldalaira az utóbbi időben számos román nyelven írt könyvet
mutattam be amiért megjegyzések célpontja is voltam hogy nem magyar nyelven
végeztem el ezt a munkát. A minap meglátogatott egy régi meghitt barátom aki
áttelepült az anyaországba. Beszélgetés közben elmondtam neki hogy egy román
nyelven megírt szakkönyven dolgozok. Szinte felháborodott hallván hogy én aki
minden tanulmányomat magyar nyelven végeztem román szakkönyvet írok. A válaszom
lakonikus volt-ha már a magyar orvosok mind elmentek azzal a jelszóval hogy egy
tyúk helyett kettőt fognak fogyasztani és a helyüket moldovaiak töltik be
a szakmai felemelkedés megköveteli a hivatalos nyelv elsajátítását. Már régen
túltettem magam azon hogy a „magyarkodás történelmi átka” ami körülvesz
bennünket akár határon innen vagy határon túl érzelmi kilengésekre késztessen.
Talán beivódott génjeimbe az a tény, hogy elkerüljem a nemzeti tülekedési
ösztönt ami adott esetben maga előtt tolja a mindennemű előnyök
talicskáját,miközben Erdély kiürül.Igyekszem kihangsúlyozni hogy számos végvárinak
ez a sorsa és mi mégis itt állunk a vártán.
ÉLETMŰVEM Egy emberi lét szívből és értelemből fakadó embert
szolgáló szándékkal készült el ez az életmű. Azért nevezem életműnek
mert 2o milliónyi embernek volt,és segítségére. Nem a kutatás vagy a kiadott
orvostudományi könyveim emléke osztja meg mindennapi szerény örömeimet hanem ez
a kiadvány ami már bejárta a világ 2o6 országát és segítségére volt,van és
lesz, egy adott pillanatban az arra ráutalt édesanyáknak családoknak,az anyagi
lét vasfogainak szorításában idegenben élő kis magyar közösségeknek de
mindenek előtt a szenvedő gyermekeknek. Tízenkilenc ezer oldal,616o
dokumentum,64o6 illusztratív fotó anyag olvasható,szemlélhető a blog -on.
Ez a szolgálat amit elvégeztem úgy érzem egy időtálló alkotása emberi
létem értelmének. Pápai Páriz Ferenc alkotásának a „Pax Corporis”
előszavának mély társadalmi vetületeit tettem magagévá az indulásnál.
AZ ELEKTRONIKUS ORVOSI VILÁGIRODALOM SZINTJÉN DR.BAUER BÉLA-Ph.D SZATMÁRNÉMETI
-2016.NOVEMBER-1o. Az orvosi hivatásnak legszebb és legnemesebb megfogalmazása
a következőképpen hangzik „az egészséges tudomány, a tökéletes
lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat”
Mindezeknek az alapigazságoknak a megvalósítása csak a betegágynál történhet.
Ott éled meg életed nagy küzdelmeit,ott dönthetsz számos esetben az élet vagy
elmúlás drámai sorsairól. Ott nem a kapaszkodás társadalmi kényszere, a
titulusok rangsorolása, a kiadott tanulmányok,könyvek kiadásának
vetélkedőinek a gyarló gerjedelmei kötik le figyelmedet hanem egy emberi
lét újraéledésének egyedülálló öröme. Amit az Úr kegyelméből még áldozat
készséggel fel tudsz ajánlani gondolattárodból a köznek, az már a Te egyéni
teljesítményednek a kiváltsága és elismerése. Hát ezen gondolatok között éltem meg
a hat évtized gyógyítás élményeit a mindennapi vívódások, olykor drámák vagy
örömteli háláim közepette,ugyanakkor a tudomány betűbe vésett munkáim
szerény hozadékait is a megismerés asztalára helyezve. 1977-ben amikor szatmár
megye orvostársadalom történetében elsőnek szereztem meg az
orvostudományok doktora címet úgy éreztem hogy 6 évi munka után ez a maximum
amit egy magamhoz hasonló képesítésű parlagi gyógyító hivatásának
asztalára tud tenni. El sem tudtam képzelni hogy az alkotás fogaskerekei tovább
forgatnak és a megismerés és közlés beláthatatlan végletei felé sodornak. Pedig
szinte űzött a sorsom hogy még egy létrafokkal feljebb lépjek a 86-dik
életévemben és az orvostudomány szellemi alkotóinak megbecsült részese legyek.
Ez a húsz millió látogatója közleményeimnek nem a napjaink népbolondító
kényszerhatásaira hanem ahogyan kezdeti indíttatásának a gyermekek gondozásának
megismerése céljára volt szánva. Ez a két teljesítmény a többi számos alkotásom
mellet emelt az orvostudományi irodalomban egy tisztesen megérdemelt
helyre,amiért hálás vagyok az Úrnak.
Nárcisztikus személyiségzavar Habár a legtöbb egyénnek vannak nárcisztikus
személyiségvonásai, ennek túlzott mértékű megjelenése már kórosnak számít,
ennek neve a nárcisztikus személyiségzavar. Jellemzője, hogy az egyén
túlbecsüli képességeit, és túlzott mértékben igényli a csodálatot és
elismerést. Hotchkiss létrehozott egy listát, melyet a nárcizmus hét
főbűnének nevezett el. A NÁRCIZMUS HÉT FŐBŰNE HOTCHKISS
SZERINT 1. Szégyentelenség: A szégyen az, ami a kóros nárcizmus mögött rejlik.
Ezt az érzést nem képesek egészséges módon feldolgozni. 2. Mágikus gondolkodás:
A nárcisztikusok tökéletesnek látják magukat, ehhez torzításra és illúzióra van
szükség: ez a mágikus gondolkodás. Alkalmazzák a projekciót is, hogy a szégyent
másokra vetítsék. 3. Arrogancia: Úgy tudják visszanyerni önbecsülésüket, ha
másokat leértékelnek. 4. Irigység: Úgy biztosítják felsőbbrendűségi
érzésüket másokkal szemben, hogy azok képességeit lekicsinylik. 5. Jogosultság:
Úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, előzékenységet
érdemelnek, aminek oka, hogy magukat rendkívülinek látják. Ha valaki ezt
kétségbe vonja, az illető a nárcisztikus egyén szemében kellemetlen,
alkalmatlan embernek tűnik fel. Az akaratukkal szembeszegülés
dühkitöréshez vezethet. 6. Kizsákmányolás: Másokat többféleképp
kizsákmányolnak, anélkül, hogy az érzéseiket, érdeklődésüket tiszteletben
tartanák. A másik embert gyakran alárendelt pozícióban tartják, amiből a
menekülés nehéz, vagy épp lehetetlen. 7. Elvétett határok: Nem észlelik
határaikat, azt, hogy a többi ember különálló, és nem saját maguk
kiterjesztései. A többi ember azért létezik a nárcisztikusok szerint, hogy az
ő igényeiket kiszolgálja. Akik ezt megteszik, azokat saját maga részének tekinti,
ezeknek az embereknek eleget kell tenniük elvárásainak. A nárcisztikus emberek
elméjében nincs határ önmaguk és a többi ember között.
MAGYARSÁGTUDAT ÉS MAGYARKODÁS.
Szerintem
az erdélyi magyarság sem kivétel és nem úszkálhat senki magyarságának
dicsfényében, amíg a társadalmi kötelezettségeit nem teljesíti maradéktalanul.
Minden ember elsősorban alkotó munkájával kell környezetének bizonyítsa
bármilyen természetű szakmai, vagy erkölcsi értékeit és ne csak a könnyebb
megélhetési források lehetőségeit hajszolja. Ha ez nem igy van akkor
hiteltelen minden hangzatos demagógiának az igyekezete, mert az üres
mellveregetések történelmi privilégiuma lejárt. Ezek az emberek előbb
utóbb elbuknak az erkölcsi értékrendek még szerényebb buktatóin is. A
legnagyobb értékünk az elvégzett alkotó munkánk társadalmi értéke,becsületünk
feddhetetlensége, anyanyelvünk és kultúránk tisztes ápolása. Nem lenne szabad
befészkelődjön és hovatovább teret nyerjen a balkáni erkölcsiség és
szellemiség, az embertársaid jól körülhatárolt céllal történő
félrevezetése, a hazudozás, a lopás, a gyűlölet leghalványabb
érdemtelensége sem.A bűnök már- már törvényre emelt hivatkozási alapja
hogy-“hát ezt csinálja mindenki”jelszava uralja a köztudatot. De meddig??Harmadik
generációs szatmári magyar vagyok átéltük az őseimmel a magyar sors minden
történelmi rezdülését ennek a városnak/két világháborút,bombázásokat,árvizeket,
az emberi gyűlölet minden fokát a csonkításoktól a halált hozó
deportálásokig. Kisebbségi sorsunk minden átkát kipróbálták rajtunk.
Eltűrtük mert a történelmi kényszer erre kötelezett. A könyörtelen
gyűlölet hadjárat minden szennyét ránk zúdították. Elmondták a szüleink,
nagyszüleink az Osztrák Magyar monarchia arisztokratáinak zsellérnyúzó ténykedéseit.
Személyesen a családommal együtt átéltük a történelmi igazságság szolgáltatás
egy töredékét 194o-ben.Az emberi mohóság a mellveregető turáni átok a
megosztás hatalmi öröksége minduntalan felvetette a kérdést hogy ki az igazi
magyar,az anyaországi magyar,a református magyar az elit magyar, a félvér
magyar és sorolhatnám mindmegannyi megosztó érvet ami megviselte és viseli
mindmáig az egységes magyar nemzet sorsát. Hogy mi késztetett ezen sorok
megírására, hogy felfedezni vélem a megosztás átkainak a megismétlődésének
suttogó előjeleit-a bevándorolt az elvándorolt magyar, az áruló komcsi ,a
vallási felekezeti nemzeti értékbesorolást a kékvérűek eszmei
újraélesztése,a volt vitézek és hősök tetteinek újraértékelése,a baloldali
vagy jobboldali szellemi értékrend sokszor gátlástalan vagyonszerző
kihágásainak ideológiai szemfényvesztéssel, és lehetne sorolni ugyanazoknak a
nemzetrontó “kvótáit” amik az évszázadok folyamán lerombolták a magyarságtudat
eszmeiségét. Talán figyelembe véve a századok megismétlődő
bűneit már immunissá váltunk ezen történések érzékelésére. Magamban azért
feltenném a kérdést miért csökkent egy nemzet lakossága Európa közepén felére
egy néhány évszázad alatt-miért vérzett ki a magyar nemzet ilyen rövid idő
alatt. De sokan felteszik azt a kérdést is hogy ma amikor egy szabad független
országban élünk miért hagyja el alig két évtized alatt hatszázezer ember. Vajon
egy évezred után nem lenne kötelező a saját házunk táján is keresni az
okokat. ??
ITT ÉLNED,HALNOD KELL.
Vörösmarty
Mihály: Szózatának sorai jutottak eszembe amikor a halottak napján a hidontúli
római katolikus sírkertben az itt nyugvó rokonaim nyughelyei előtt
áldoztam emlékeiknek. Szinte az egész családom genetikai ága itt nyugszik,és
habár valószínűtlennek tűnik a fájdalom mellet hogy elvesztettem
őket mégis együtt vagyunk szinte mindannyian. Emlékeink ébren őrzik
még az elmúlás után is a családi együttlét örömeit. Az érzés hogy itt vagyok
velük megnyugtat. A történelemi kényszerhelyzetek,nemzetünk
kiszolgáltatottsága, az igazságtalanok hatalma nem törte meg hitünket és
reményünket a történelmi igazságkeresés még nem felhőtlen egén. De nekünk
ez a föld a szülőföldünk és egyben a hazánk is még akkor is ha csak 2x1
méteres területet szánt számunkra a kegyetlen sors. Nem csábitott el bennünket
ennek a pajzán világnak csillogó-villogó kísértése sem,mert a kötelékeink
kiállták a megpróbáltatások nemzetrontó rohamait. Itt állunk a vártán és
visszük a halottak napján virágainkat,koszoruinkat emlékeink tisztességére és a
szülőföld rögeinek méltóságára. Szatmárnémeti-2016-November 2-án.
BEKÖVETKEZETT A VISSZAVONHATTLAN LANDOLÁS
. A
landolás akkor veszi kezdetét amikor embertársaid bizalmával
visszaélsz,megrövidíted eszmei,értelmi énjükben,olykor megalázod fizikai
életelemeit, megkurtítod és minden eszközzel igyekszel egyedi gondolatvilágodat
embertársaid eszmevilágába beépíteni. Minden hatalomnak meg van a meghatározott
történelmi naptári ideje, ami jegyzi hogy miként és meddig emelkedik és mikor
kell landolnia. Fehér fejjel túl vagyok számos dicstelen landoláson,kusza
sőt kóros ideológiai hóbortokon és az ezeket képviselő vigyorgó
fizimiskákon, a minősített hazudozókon,tolvajokon ,rablókon és a
mindennemű emberi dicstelenségeken. Az elbírálást a történelem tudománya
igényli mindig nagy vehemenciával, de a következményeket a mindenkori kortárs
polgár érzékeli. Engem nem is annyira az emberi gyarlóságok tömkelege
érdekel,ami iránt már lassan immunissá válok, hanem a tény amivel a józan
emberek tömegét belerángatták,vagy terelték a gyűlölet visszafordíthatatlan
mocsarába. Igen a gyűlölet tárogatója ami átfogja az egész társadalom
erkölcsi és eszmei értékrendjét tekintet nélkül az emberi értékek,
kapcsolatok,barátságok,családi kötelékek, visszavonhatatlan megsemmisítésére
szolgál és amit mindannyian érzékelünk. Ez a gyűlölet olyannyira
átszántotta társadalmi létünket hogy úgy tűnik visszavonhatatlanná vált.
Mert vannak akik azért esedeznek hogy a landolás sikeres legyen sőt az
újraívelés hívei és végigjárnák ismét népük érdemtelen megalázását. Pedig az érdemtelenek
tovább álmodoznak a hatalom már alig alig létező fényeiről, miközben
mi halandók sorra veszítjük el hitünket a barátságban és együttélésünk
tisztességében. Kívánok balesetmentes landolást.!!
A HALOTTAK NAPJA ÉS A WELNESS HÉTVÉGE ÉRZELMI ÖSSZEFÜGGÉSEI
. Nem egy egyéni vagy már társadalmi érzéketlenség napjainkhoz kötődő
jelenség elbírálásáról szólnék. Hiszen nincsen semminemű jogom hozzá. De
személyesen engem zavar hogy a média már jó ideje szuszakolja a köztudatba a
szép hosszú ősz előnyeit. Valóban nagy öröm számunkra hogy a
természet ölén tölthetjük ezeket a szép napokat. Talán az érzelmi kisiklást mi
öregek ott érezzük hogy a 3-4 napos kikapcsolódás egyes esetekben megzavarja az
évente egyszer adódó csendes emlékezés ünnepét. A közelmúltban még minden
november 2-án a temetők megteltek tisztes megemlékezőkkel. Évente
legalább egyszer mindenki kiment a hozzátartozói a sírjához és emlékezett
elődeire ,azokra kik már nincsenek közöttünk . A halottak napja a
keresztény családokban mindig egy lélekben meghitt csendes ünnepnap volt. 8o
éve minden alkalommal November 2-án a halottak napján kimentünk az egész
családunkkal a-kivilágításra- a hídon túli Romai Katolikus temetőbe
megemlékezni családunk halottairól-Az utóbbi években észleltem hogy már a temető
lépcsőjén szokatlan kép tárult a szemem elé,a virágtenger,virágözön volt
az egész temető gyér számú emberrel. Felvetődött bennem a kérdés hogy
vajon nem-e én tévesztettem dátumot. De tisztázta a tényeket a temető
őr aki a következőket mondta szó szerint:Az emberek döntő
többsége a tegnap és tegnapelőtt/október 31.és November 1-én jött a
temetőbe és nagyon nagy volt a forgalom. Az a véleményem a hallottak
alapján hogy az emberek alkalom adtán ily módon csinálnak egy kellemes hétvégét
egy kis kikapcsolódásra.. Végig pörgetve lelki szemeim előtt az elmúlt
hosszú évtizedeinek emlékképeit nagyon mellbevágott az észlelt történés. Vagy
itt is változtat a ma emberének az érzésvilága. A tisztesség kötelezettségéért
eljönnek elhelyezik a megemlékezéseik jelképét mondanak esetleg egy rövid imát
és sietnek szervezni a kikapcsolódás teendőit.
Bauer Béla>Sándor Podolák KEDVES SÁNDOR !! Ma egy nehezen feloldható érzelmi
ellentmondás nyugalmát segítettél a szeretet ösvényeire terelni. Az emberi hála
magasztos és megrendítő példái az életem folyamán végigkísértek és mély
érzelmi vonatkozásaival, társadalmi formáival szebbé tették előttem az
emberi létem értelmét. Gyermekkoromban a szülők iránt érzett hála
határtalan erkölcsisége, az arra érdemes emberek segítőkészsége kötelez
hálára,. HÁLÁS KÖSZÖNET ÉRTE!! Béla
GONDOLATOK NAPJAINK ALKOTÁSKÉSZSÉGÉRŐL.. A
negyvenes
években amikor az Ötvös utcai Római Katolikus Fiú Népiskola tanulója voltam az
osztályunkban a tábla fölött Kölcsey Ferenc egy örökértékű mondása volt
látható”Hass,alkoss,gyarapíts és a haza fényre derül” Ez volt a tömör üzenete a
Himnusz szerzőjének a jövő nemzedékek számára .Ez nem egy Lenini
jelszó volt hanem a becsület gyakorlati értékrendjének megfogalmazása.
Alkotásra,munkára neveltek tanítóink a falon olvasható idézet szellemében..
Amikor semmittevő,léhűtő emberekkel találkozok úgy érzem hogy az
Ő nevükben is jogos az ellenszenvem vagy akár a felháborodásom is. Akkor
még nem élte fénykorát a „a nagy vezetők” áhítata,nem voltak a falra
függesztve az akármilyen szobafestők,cipészinasok,elcsapott kispapok képei
mindenféle nemzeti cicomával. Nem kellet minden nap elböfögni a
hűségkifejező jelszavakat mert a nagy vezírek mindent tudtak és hol
vezetgették hol félrevezetgették a tapsoncokat és bégetőket. Bennünket arra
a sorsra kényszerített a XX-dik század hogy mindezt megéljük. Naivak voltunk
amikor azt hittük hogy ennek a patkányüdülői történelmi időszaknak
véget vetett a sors de kiderült hogy örökségül hagyta nekünk a tanoncokat akik
már már ők akasztgatnák képeiket a falakra. Napjainkban már teljes
mellbedobással uralják a nép feletti hatalmat a mindenféle léhűtők,és
munkakerülők,“beleléptek”az úgymond politikába és évtizedek óta ott
trónolnak anélkül hogy ismernék az alkotó munka tisztességét vagy ha erre nem képesek
legalább a társadalmi tisztességét ismernék el,Hogy mi lesz az alkotás és
alkotók sorsa még két évtizede sem kaptunk választ,valószínű erre csak
generációk törekvései után lehet majd rákérdezni.
PÁLYAVÁLASZTÁSI DILEMMÁIM
. A
megszokott pályaválasztási kódexben manapság már kevés az előre
elhatározott hivatástudat,A konjunkturális anyagi vonatkozások állnak az
előtérben- kezdettől fogva, a kapaszkodási kényszer határozza meg egy
egyén szellemi tudatosságát,magatartását a társadalomban,viselkedését,felfogását
emberi létének az értelméről. Egyszóval hova tovább mind kevesebb az
elhivatott,pedagógus,orvos,mérnök stb.A pályaválasztás tudatossága vagy
tudatosítása egy fiatalban az egyéni élményanyag hiányában nehéz feladat Az
állhatatosság hogy egy hivatást vagy foglalkozást egy életen keresztül
mindennapi elkötelezettséggel,szerető szellemi és fizikai affinitással
végezzél, kevés embernek jut sorsrészül. A kor teremtette kényszerhelyzetek
pl,hogy manapság már két vagy esetleg több egymástól távolálló disciplinában
kell diplomát szerezni a megélhetési lehetőség biztosítására, rányomják
bélyegüket a hivatáshűség nagyon szép élményére. Jómagam nem lettem volna
semmi-vagy senki- Engem egyáltalán nem emésztett a jövőm, igaz hogy ez a
könnyed sportos. cikis életmód a szülői ház biztonsága és védelme alatt
volt igy.Kisebb koromban cipész szerettem volna lenni-mindez, azért mert én
hordoztam a cipőket Petrucz Feri bácsihoz a bányai úti sarki cipészhez-aki
mindent tudott és mindenhez értett és mindezek, fejében még egy élő
idomított fekete csókája is volt piros sipkával-no meg –stiglince-és minden
olyan kellék ami egy gyermeknek vonzó lehetett,abban az életkorban..Mint minden
mélyen hívő vallásos asszony édesanyám papi hivatást szánt nekem. De
amikor már tánciskolába jártam Csipler tánctanárnőhöz-és az ottani
történéseim szemelvényeimről beszéltem Neki jó érzékkel lemondott ezen
igényeiről,és veszett ügynek könyvelt el. Egy adott pillanatban,Édesanyám
kijelentette hogy egy veszekedett garast sem költ rám és éppen csak hogy egy
kis köménymag-levest kapok a házában ha nem emberelem meg magam. Azonnal
dolgozni kellett mennem a Szatmári bőr gyárba- Itt aztán a –dörzsölt
tímárok társaságába kerültem és ez a környezet sok gondot okozott szegény
anyámnak. A kikapós élet hajnalig tartó csapongásai gondterheltté tették
,mindig megvárt-megkérdezte hogy nem e vagyok éhes és minden zokszó nélkül
lefektetett,akár egy óra erejéig is, de a megszokott időben felkeltett
reggelit adott és elküldött munkába azzal a jelszóval/ha férfi voltál éjszaka
légy férfi nappal is./Aztán egy jó barátom Stefanics László akivel együtt
dolgoztunk egy építkezési vállalatnál mint napszámosok, és ismerte
kvalitásaimat is, javasolta hogy menjek felvételizni a Marosvásárhelyi
Orvostudományi Egyetemre. Ha már költenek rád az –öregek –ne menj olyan szakra
ahol egész életedben üres járatban vagy. Én orvosira??
/hullák,vér,halál,mindennap, csak az emberi szenvedéssel és elmúlással
foglalkozni/Ez nem az én esetem.!! Ismét édesanyámé volt a döntő szó-a
következőket mondta az orvosi pálya az egyik legnemesebb hivatás. A
társadalomban,minden hivatásnak,foglalkozásnak megvan az érzelmi vagy fizikai
elviselhetőségi foka. Habár így is nehéz lesz a családnak de ezt az
áldozatot vállaljuk-ha nem, menj vissza a bőrgyárba az-argentin
marhabőröket –sérolni-/tisztítanTehát nem voltam elhivatott
gyermekgyógyász. A kezdet kezdetén nem is volt még alkalmam beilleszkedni abba
a hangulatba amit egy eleven élő gyermekkórterem hangulata sugároz feléd.
Az a kedves nyüzsgés körülötted amikor reggel megjelensz közöttük és savanyú
cukorkát osztogatsz nekik.Eleinte csak a bonctermek néma csöndje ,és miért ne
mondjam ki –irtózata jutott az első és másodéves hallgató koromban
osztályrészül. Szikár arcú anatómusok,biokémikusok,fizikusok vettek körül
szűkszavú,rigid,élettelen de igen fontos tudományos tényekkel. Mint ahogy
történni szokott , mindenki kap egy mentőövet élete folyamán. Nekem ez, a
szavak meggyőző ereje volt. A szavak amiket a Pápai Páriz
Életműdij átvétele alkalmával is idéztem és amik Eötvös Józseftől
származnak- Idézem –Sorsunkban tőlünk csak egy függ,az hogy a
helyet,melyre az Úr által állíttattunk,egészen betöltsük- Ki mást
keres,balgatag. A bemutatott képen-6o év orvosi ténykedés után.
ELHERDÁLTNEMZETI MEGEMLÉKEZÉSEINK ÉS ÜNNEPEINK
Minden
alkalommal nagy tisztességgel ünnepeltük nemzeti ünnepeinket mi erdélyi
magyarok, hol kitűzve hol rejtegetve nemzeti emblémánkat a “kokárdát”
attól függően hogy milyen történelmi szelek fújtak fenyveseinkben.
Mindenki végezte kötelességét és nevelte gyermekét a hitre, becsületre, és
nemzetének tisztességére. Csak amióta politika befészkelte magát békés
berkeinkbe kell pironkodni a kultúrnemzetek és az egész világ előtt azért
amit 1o ével ezelőtt és a tegnapi nap szemünk elé vetítettek a
képernyők. Úgy érzem hogy távolról sem a nemzet sorsa aggasztja se a
vezetőket se a beágyazott gyűlöletkeltőket hanem a hataloméhség
és annak kötelező velejárója az anyaiak,a pénz ami a mindenkori
lelkesítő erő és már “a nemzeti vétkeink szimbóluma” lett. Fölösleges
felsorolni az agresszivitások eszközeit,módjait és észbontó manővereit,a
körmönfont néphülyítő hazugságokat,mert szemünk előtt zajlottak le az
események,és minden jóérzésű magyar ember áldozataink és hőseink
emlékeinek meggyalázásának tartja a történteket. Úgy érzem hogy vissza fog
térni a jóllakottak és éhezők történelmi ellentmondása. Azokban a
civilizált államokban ahol jártam a csúcson élők figyelemmel kísérik az
alapon élők igényeit mert kultúrájuk és történelmi tapasztalatuk megköveteli
tőlük-a mindennapi táplálék a családoknak,a szerény
öltözködés,lakás,gyermekek iskoláztatása,egészségügyi ellátás,az évi
szabadságok biztosítása,egy gépkocsi stb. Az alapon lévők vizsla szemekkel
figyelik a csúcson élők túlkapásait és szervezetten büntetik ezeket. Ez
nem ideológiai vagy politikai harc hanem egy békés egymásrautaltság civilizált
megoldása. Sajnos nálunk az” éhesekből” kikerekedettek meredeken sok
társadalmi törvényt megszegve kapaszkodnak a csúcsra és ott ücsörögnének életük
végéig olykor az egész pereputtyukkal meg a társadalmilag kétes értékű
holdudvarukkal. Néha napján letekintenek az alapra a szerencsétlen
szenvedőkre vagy kitaszítottakra akik kétségbeetten küzdenek a
mindennapiért. Amíg ez a társadalmi berendezkedés túléli napjainkat, nem térnek
vissza békés ünnepeink.
SZIVHEZSZÓLÓ SZÉP ÜZENET Egy jókívánság amit
szülővárosom
egy nagytisztességű emberétől kaptam születésnapom alkalmával,ami
megerősített hitben és hivatásom gyakorlásának tisztességében. Köszönöm.
“Isten éltesse sokáig, hogy még hosszú időn keresztül támasza és egyben
oltalmazója lehessen az anyáknak és gyermekeiknek. Mindazoknak, akiket a
Jóisten kegyelméből a több mint fél évszázados munkája eredményeképpen a
távolból is tud segíteni az internet segítségével. Ehhez adjon a Jóisten erőt
és egészséget. Boldog születésnapot!” Azért késztetnek hálára ezek a
betűbe vésett szavak ,mert számomra az indulás erkölcsi meghatározói
voltak és most egy kivételes szellemiségű magyar sorstársam soraiból
visszacsengenek. Jómagam a küzdelmeimet megvívtam és ma már a nagy világ
elismerő hálája övezi tisztes munkáimat ami a gyermekek gondos nevelésével
mindennapi gondozásáról,egészségvédelméről szól. Nem a mai világ illetékes
vagy illetéktelen minősítését várom hanem az elvégzett munkám szerény
örömélményét amit őszintén és az emberi hála soraival jutalmazott az
említett sorok írója. Csupán az a tény hogy erdélyi,szatmári rögeim indítottak
el utamra és egy életen át ezt a szellemiséget viseltem létem minden napján.
Immár 15 éve közlöm a tanulmányaimat a net-en és a statisztikai adatok azt
jelzik hogy igen is nagyon ritka mondhatnám páratlan munkát helyeztem a
gyermekgyógyászati világirodalom asztalára. És mi ketten szatmáriak igy
kapaszkodtunk össze gondolatban ebben a féktelen anyagiakat hajszoló világban.
NAGY IMRE EMLÉKÉRE-A LEGHITELESEBB HAZAFISÁG,AZ ÉLETEDET ÁLDOZNI A HAZÁÉRT
- A mi generációnk hiteles átélője volt a magyar nép 1956-os
szabadságharcának. Mindig nehezen fogadtam el azokat az állításokat amik mögött
nem volt kézzelfogható megbízható élményanyag. A távlatok valóságítélete
sokszor ágas bogas torzszüleményei a történelemnek, főleg amikor
céltudatos politikai vagy anyagi céllal történik és félrevezető lehet a
hiszékeny becsületes ember számára. Marosvásárhelyen éltük át a magyar
történelem egyik legfájdalmasabb haláltusáját, amit az álnok világ szemeláttára
vívott ez a kis nép egy acélfogú nagyhatalommal. Nem jártunk előadásokat
hallgatni csak Nagy Imre szavait figyeltük a rádión keresztül annak reményében
hogy sorsunkat, életünket a megérdemelt mederbe tereli az Úr. Azóta a
történelem aljas, érdekhajhász sorsfordulójának tanoncai hátsó gondolatokkal
kerülgették a magyar nép szabadság kereső törekvéseit. A politikai
hazudozások,a történelemi események ellentmondásai amik a későbbi években
olyannyira ellentmondásosak voltak hogy már már a történelem szégyentáblájára
vonszolták 56-vitathatatlan igazságait,árnyakat borítva Nagy Imre
személyére,szerepére,és csak a saját hatalmi törekvéseik de főként anyagi
lepel alá kezdték rejtegetni 56 emlékét. Szellemében igyekeznek úgy beállítani
minden magyar hitét népe szabadság eszméiben hogy az vagy a valós ismeretek
hiányában vagy a valóság hatalmi küzdelmeiben segítsék őket. Sokan fel
voltunk háborodva az 5o éves évforduló szégyentelen megemlékezésein,Az egész
világ szemeláttára sátortáborozás,mobil illemhelyek pódiumi politikai
szónokok,motorosok,füttyösök megalázóan visszaéltek a megemlékezés szent
mondanivalójával. Annak idején nem hangoztatta senki csak a külföldi diplomaták
arckifejezése fejezte ki az ünnep méltánytalanságát. M a amikor a hatalmi
gőg tetőfokán ágálunk ismét kitépünk egy lapot a magyar történelem
keserű sorstalanságából. A Vezír egy fiatalkori csávó képét láttam
kifüggesztve egy felnőttkori terebélyesedő nemzeti
hőssel,ahelyett hogy Nagy Imre,Maléter Pál vagy a forradalom bármelyik
hősének a tekintene a mai magyar sorsra.
János Nits
Isten éltesse sokáig, hogy még hosszú időn keresztül támasza és egyben
oltalmazója lehessen az anyáknak és gyermekeiknek. Mindazoknak, akiket a
Jóisten kegyelméből a több mint fél évszázados munkája eredményeképpen a
távolból is tud segíteni az internet segítségével. Ehhez adjon a Jóisten
erőt és egészséget. Boldog születésnapot!
KEDVES BARÁTAIM ! A mindenkori élő és olykor visszatérő
szeretet érzelmi világát éltem ma át olvasván soraitokat,jókívánságaitokat.
Közös sorsunk hozadéka ez a szeretet hogy nem tudunk, és nem is akarunk
megválni egymástól bármilyen nemtelen erők ösztönöznének bennünket. Ez az
erdélyi magyarság hihetetlen erkölcsiségének, bölcseségének történelmi
tanúbizonysága. Idős korban,ahogy rohannak az évek, mind kevésbé válnak
felhőtlenné napjaid. Ez alkalommal azonban megszűnnek a társadalmi
függőségi viszonyok, letisztulnak az apró emberi gyarlóságaink és egyre
nemesebbé vállnak a barátság a szeretet embertársi megbecsülésének értékei.
Esetenként a megfosztott reményeink élményei zavarnak bennünket vagy valamilyen
emberi nyavalya gyötri kíméletlen eszközeivel napjaidat de van egy nap amikor
árad feléd a szeretet az őszinte és felhőtlen érzésvilágával. Ha
gondolnak Rád és ezt közlik is veled az már a szeretet jelének tudható be. Ezen
az egyedi napon ezt az élményt és a reményt köszönöm nektek tiszta
szívből. Szatmárnéneti.2016.október 21-én. Köszönettel és szeretettel
Bauer Béla
EGY UTOLSÓ ELŐTTI ÁLLOMÁS Lábadoztam egy súlyos
infarktus után amikor Balogh Zoli barátommal találkoztam aki a következő
szöveggel traktált-Bécikém jó hogy nem pukkantál el mert azt az iszonyú munkád
eredményét is magaddal vitted volna az enyészetbe amiért annyi áldozatot
hoztál. Őszintén szólva magam se gondoltam volna hogy a 85 évem elő
estélyén még mindig a kütyü mellett ülök és még mindig borítgatom netes munkám
eredményét a köz asztalára. Egy másik barátom már keserűbb ízű
dolgokkal ámítgatott-tudod az Úr azért tartott és tart meg hogy még kiöblögesse
a csontos dobozodból ami még használható belőle. Ezen vigaszt öntő
szavak után felötlött bennem a kérdés mennyi az igazság a félig vigaszképpen
félig elismerő kimondott szavakban. De félretettem minden örömömet és emberi
gyarlóságot ami többször is megbolygatta öregkori nyugalmamat és csak egy cél
lebeg előttem, az hogy immár kézközelben van az a segítség amit 2o millió
embernek nyujtottam2o6 országból és ez ellenőrizhetően mindennap
megjelenik a Google Profil regisztráción vitathatatlan értékeket tárva a köz
elé. Valamint az a tény hogy olyat alkottam aminek a címkéjén a következő
megjegyzés áll-Béla Bauer-Jelenlegi tartózkodási helye-Szatmárnémeti.
Valószínű hogy az Úr is tréfának szánta a sorsomat és ismételten feltöltötte
agytekervényeim akkumulátorait hogy legyen erőm megvívni küzdelmes napjaim
álnokságaival.
Bauer Béla>Borbála Gyúró TISZTELT BORBÁLA GYÚRÓ !!
Köszönöm megtisztelő sorait,és engedje meg hogy a Páskándi Géza
szatmárhegyi szoboravatásán elmondott beszédem tartalmi lényegét küldjem el
önnek mint egy emlékképet ami híven tükrözi azokat a törekvéseinket amivel
szimbólumot állítottunk Szatmárhegy magyar közösségének. Kérem fogadja
szertettel ezen sorokat. Tisztelt Ünneplők,Kedves Vendégeink-!! Számomra
ez a szobor elévülhetetlen és örök értékű marad. Ennek az
eseménynek,érzelmi és erkölcsi kötődése beivódott mindnyájunkba és
visszavonhatatlanul magunkénak valljuk. Ezen a helyen tért vissza Páskándi Géza
közénk,ez jelentette a kezdetet az ö hagyatékának ápolásához. Ide
zarándokoltunk minden évben,hogy emlékezzünk,itt csengett a fülünkbe
először a Páskándi verseket szavaló gyermekek üde hangja.Ez lett a
Páskándi Gézát szerető és tisztelő Kárpát-medencei magyarok meghitt
találkozóhelye. Itt érlelődött az a gondolat és szándék is,hogy
mellszobrot állítsunk neki,mert Szatmárhegy,századokra visszatekintő
történelmében egyetlen magyar szimbólum lett,helyi társadalmi értékrendjét
tekintve. Szimbólum,jelkép nélkül nincs nemzeti öntudat,emberi méltóság vagy
reménysugár a fennmaradásunkhoz-a szimbólum-időtálló nemzedékeken
átívelő,érzelmileg,erkölcsileg fenntartó,felemelő erő egy
közösség életében. Jól eső érzés,hogy mi mindannyian Páskándi Géza barátai
és tisztelői,adott történelmi időben és körülmények között felismertük
ezt a tényt és igyekeztünk átörökíteni az elkövetkezendőknek hogy ápolják
tisztességgel. Áldozatkész emberekkel-közös összefogással-nagy örömünkre
mellszobrot avatunk ma Páskándi Géza születésének 7o-dik évében azzal a
céllal,hogy elmúlásunk elhaló szavunk ne borítson leplet emlékére. A mai naptól
kezdve Páskándi vigyázó tekintete követ bennünket minden nap,hogy
milyen,tisztességben és méltóságban éljük meg mindennapjainkat. Ez lesz
Páskándinak legigazabb Panteon-ja,ahol a legtöbb emlékezést és szeretetet
kapja,időben és hallhatatlanságban. Most már itt van közöttünk a
hűséges szülőföldjén. Ezentúl minden évben hitet tesznek a hegyiek,a
szobor előtt,arról,hogy hegyi magyarnak mondhatják,az ízes magyar szó nagy
játékmesterét-,az igaz embert,aki ebből a vízmosásos,gödrös utcából indult
el a szerintünk még most is megfoghatatlan életútjára. A megismétlődő
megemlékezések alkalmak lesznek arra is,hogy ne törjön meg az itteni magyarság
összetartó ereje,hogy gyermekeik szájából ne apadjon ki az igaz és szép magyar
szó. A történelem nagyon ritkán és szűkmarkúan osztja az igazságot,de
olykor gyógyírt is nyújthat a népek és nemzetek fájdalmas sérelmeire, köztük a
mieinkre is. Most úgy gondoljuk hogy lassan feltisztulnak a
láthatárok,feloldódnak a komor tekintetek,és az arra érdemeseknek
hozzáférhetővé válik a történelmi igazságtétel,a szabadság a méltányos
emberi szolidaritás,a teljesítményen,alkotókészségen alapuló társadalom. Mindez
belátható időben beteljesedhet,ahogyan ezt Páskándi Géza megálmodta. Kedves
Barátaim!!Szép és nagy ünnepet ülünk ma Szatmárhegyen-az örvénylő májusi
orgonatengeren-ahogyan ő írta egyik költeményében. Azok akik ma is ide
rótták a Csillaghegy és Tükörhegy ösvényeit/számosan elnehezedett léptekkel/a
közelmúlt lelki terheivel,de nagy örömmel és megcsillanó fénnyel a szemükben
élik meg ezt a napot. Érzik és tudják azt, hogy Páskándi Géza igazat irt és
vallott az utolsó leheletéig,a csillaghegyiek,mindannyiunk igazát. Függetlenül
a hozzájárulás anyagi vagy szellemi értékétől,köszönetet mondok mindenkinek
a Társaság nevében,aki ezt az ügyet szolgálta-legyen felhőtlen és békés-a
közös örömünk. Külön köszönetet érdemel vagy köszönet illeti Szatmárhegy
polgárait és ezeknek vezetőit,tanácsosait ,akik olykor ellentmondásos
helyzetekben is vállalták a felelősséget ezért az ügyért.
2
EMLÉKEZÉS EGY SZENVEDÉSEKKEL ÉS APRÓ ÖRÖMÖKKEL TELETÜZDELT TÖRTÉNELMI ÚT
EMLÉKEI
Idézem Gézát egy Panek Zoltánnal készített interjújából: Kérdés: ....mit
köszönhetsz te annak, hogy épp Szatmár megyében, Károlyi Gáspár és annyi más
nagy író szülőföldjén láttad meg a világot ? Válasz: Beleszámítva apám és
anyám beszélt nyelvét, jó földieim ízes szép beszédjét is, s a magam szomjú
fogékonyságát – TALÁN MINDENT – Páskándi Géza szatmárhegyi és szatmári
életéről, múltjáról meglehetősen keveset közölt az irodalomtörténet.
Tizenhat és fél éves korában a román fővárosba került. Sokat ígérő
szárnypróbálgatás után Majtényi Erik fedezte fel tehetségét. Mi volt arra a
magyarázat, hogy két gyermek elég nagy távolságról (a Biki tér és a Lókert
között) megismerjék egymást és pajtási kapcsolatot alakítsanak ki. Amint már
említettem: Szatmár peremvidékén sok gyermek volt. A kisállattenyésztés még sok
felnőttnek is az egyedüli szórakozást jelentette. A gyermekek imádtak
csereberélni, bugyli-bicskát, galambokat, nyulakat, énekes madarakat Együtt
jártak pecázni a Homoródra, fürdeni a Szamos torkolatához, vagy a Kubikra
csónakázni a hazulról elcsent mosóteknőkkel. Télen pedig – ereszkedni –
szánkóval a vasúti töltésen. Ez egy autonóm gyermektársadalom volt a maga
megismételhetetlen örömeivel, nehéz sorsával és egész életen át tartó
barátságokkal. Még 75 év távlatából is boldogan írom le a város peremvidék
gyermekeinek a. hangulatát, azt az érzést, amikor mindent a sajátodnak éreztél
a rengő aranysárga búzatáblákat, eperfákat a Hegyi úton, vizeket, a bokáig
érő nyári poros utak forróságát. az összes gyümölcsöst, a birkózásokat,
verekedéseket stb. LÓKERTI NYÁR Apám fűrészel, jó anyám meg karcsú kis
kórókat kapál - munkájuk árnyékába búvok- Ne bánts, verejték ízű nyár!
Nagyon fiatal volt (alig mult 16 éves), amikor elkerült
szülőföldjéről, hogy aztán mint tehetséges fiatal költőként
hazalátogasson. Nem tisztem, életének értékítéletével foglalkozni, avagy
zsenialitását méltatni az egyetemes magyar irodalom történelmi kelléktárat
kiegészítve, de felelősségemnek érzem, hogy életének erről a
szakaszáról az objektív tények ismeretében azzal a tájékoztatással szolgáljak,
amit személyesen Géza korai gyermekkoráról ismereAkkor még nem gondoltuk hogy a
történelem, a mindenkori hatalom milyen eszköztárakat használ fel az emberi
elme megcsúfolására. A kolozsvári –Horrorról csak Kapnikbányán értesültem,
ahova kihelyeztek, mint bányaorvost és többek között 2ooo politikai elítéltet
segítettem a túlélés reményének a megőrzésében. Mindezt 5 éven keresztül
és majdnem minden nap a föld rohasztó, gyilkos fekete gyomrában. Tizenkét év
után kerültem haza Szatmárra versenyvizsgával a Vasúti Rendelő Intézetbe.
Ott keresett fel Géza rövid idővel a szabadulása után, aztán mind gyakrabban
találkoztam vele a többi ”tabakos” társaságában. Szinte minden este foglalt
volt az asztalunk az egykori Pannónia szálló tövében a Tabac Bar-ban. A
szatmári Korzó standján mindig találtál egy “rövid” elfogyasztására hajlandó
tagot. Irodalmárok, újságírók, színészek, orvosok, mérnökök, tanárok és minden
kategóriájú érdeklődők voltak köztünk. Mondhatnám, így alkottunk egy
hagyomány őrző társadalmi önképzőkört. Páskándi Géza szabadulása
előtt és utána is látogatta a társaságunkat. Igaz eleinte nem teljesen
felszabadultan, nem felhőtlen szellemiséggel. A kötetlen régi hangulat az
állandó élcelődés, az utánozhatatlan szójátékok, az érzékelhető
bizalom a szellemi partnerség szintje különleges eseménnyé avatta a
későbbi találkozásokat. Ennek a társaságnak tagja volt Géza is. Bennünk
élt szatmári gyermekkorunk minden apró mozzanata, közös szellemi élményanyagunk
, a szatmáriság ínyenckedő, ironikus, élcelődő stílusviselése.
Mindig szeretettel vártuk, éreztük és megéltük zsenialitását. Tanúi voltunk
mindannyian nyugtalanságának, és számunkra nem mindig áttekinthető, de
később beigazolódott nagy igazságainak. Mindezekért elnéztük neki a zsenik
autentikus rigolyáit, amik különben nem voltak sértőek számunkra. Páskándi
Géza a barátom volt, de az emberközelség olyan fokát és mélységét nem értük
meg, mint egy olyan valaki, aki napi szinten „pengézet” szellemiségével.
Elsősorban azért, mert engem nagyon lekötött a hivatásom gyakorlása, a
mindennapi beteganyag, ügyeletek, tudományos munka stb. Az az 54 év, amit a betegek
ágya mellet töltöttem, egy jó időre szakbarbárrá avatott, mert az
egyenlő megítélésemhez, vagy a tudományos munkám elismeréséhez többszörös
erőfeszítésre volt szükségem, mint az” ejtőernyősöknekAki
Páskándi Géza bármilyen nemű közelségét, szellemi értékrendjét vallotta
magának, még mindig listázott ember volt ebben az országban, elviselvén a rutin
megfigyelések és követések még mindig széles skáláját. Mindezek ellenére,
kötelességemnek éreztem a többi pajtásommal együtt, hogy legalább halála után
adjuk meg neki a szatmáriak tisztességét és alakítsuk meg a Páskándi Géza
Baráti Társaságot,megőrizve az Ő hallhatatlan
TALLÓZÓ AZ INTERNETEN
kormányválság.info
A cigányok nekimentek az “egykori csóró roma gyereknek” Zsarnokká vált az
egykori csóró roma gyerek: Orbán Viktort nem segítik többé hatalomra a
cigányok, mert szerintük szemen köpte saját fajtáját. Nyílt levél Kedves Roma
Testvéreink! Mi, akik ezt a levelet aláírtuk együtt és külön-külön is kifejezésre
juttatjuk, hogy elegünk van a mai magyar kormányból és különösen annak
vezetőjéből, Orbán Viktorból. Kevesen tudják, de 1989-ben, a
cigányság akkori vezetői megegyeztek abban, hogy néhány személyt ki kell
választani a romák közül azzal a céllal, hogy népünk felemelkedéséért
dolgozzon, hiszen a cigányság helyzete, életkörülményei már akkor is rendkívül
rosszak voltak. Köztük a legígéretesebb fiatalember Orbán Viktor volt, akiben
az akkori roma vezetők a cigányság felemelkedésének letéteményesét látták.
Türelmesek voltunk, 1998-ban, amikor Orbán miniszterelnök lett úgy éreztük,
most jött el a mi időnk. Valóban történt néhány olyan intézkedés, ami
reményeinket éltette, de igazi áttörés nem történt, gyermekeink iskoláztatása,
családjaink anyagi és egészségügyi helyzete nem igazán javult. Ennek ellenére
tovább reménykedtünk és a választásokon szavazatainkkal támogattuk a Fideszt.
Ilyenkor mindig elhúzták a mézesmadzagot előttünk, a fideszes aktivisták
néhány ezer forint választási pénzzel „motiválták” cigány testvéreinket.
2010-ben újra győzött a Fidesz. Ez megint csak nagyon sok roma szavazatnak
is köszönhető, megint volt egy kis „hálapénz”. Ami ezután történt azt még
a rémálmunkban sem képzeltük volna: Magyarország és azon belül a
elsősorban a „vidék” olyan mély nyomorba került rövid idő alatt,
amire senki sem számított. Mára már általánossá vált a az éhezés, a fagyhalál,
a korábban már felszámolt betegségek elterjedése, stb. Helyzetünk lassan a
kilátástalansággal lett azonos, mára már mindenünket elveszítettük, főleg
a reményt. Reményünk sincs arra, hogy gyerekeink írástudóvá váljanak, hogy
szeretteink egészségben öregedhessenek meg, hogy tisztességes munkához
juthassunk. Ki kell mondanunk: Orbán Viktor, aki ma már nem büszke arra, hogy
származása szerint közülünk való, nem csak a cigányságot köpte szemen, hanem
több millió nyomorba kényszerített magyar embert is. Látva azt, hogy ma már
kizárólag a saját családjának a gazdagodása érdekli, ki kell mondanunk, hogy
nem tekintjük vezetőnknek, elveszítette bizalmunkat és semmilyen módon nem
kívánjuk a továbbiakban segíteni a hatalomba maradását. Reméljük, hogy
felhívásunkhoz minden magyarországi roma csatlakozik és 2018-ban a mi
segítségünkkel szabadulhat meg az ország a zsarnokká vált egykori csóró roma
gyerektől. Roma Rom Összefogás Egyesület, Magyarországi Cigány
Demokratikus Szervezet, Békés-megyei Esélyegyenlőségi és
Hagyományőrző Egyesület, Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület,
Nagykanizsa, Összefogás Magyarországáért Párt / MCF- ÖMP/, Nádudvari Roma
Nemzetiségi Önkormányzat, Tiszainokai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Recskéi
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Egerszalók Roma Nemzetiségi Önkormányzat,
Tarnalelesz Roma Nemzetiségi Önkormányzat , Bodony Roma Nemzetiségi
Önkormányzat, Ivád Roma Nemzetiségi Önkor.-mányzat Korlát Roma Nemzetiségi
Önkormányzat
TISZTES EMLÉKEZÉS AZ ÖTVÖS UTCAI KATOLIKUS FIU NÉPISKOLA TANITÓIRA
. Gyermekkori emlékeim közül ma is élénken él bennem az első iskolai nap
amikor édesanyámmal átléptem ennek az intézménynek a kapuját fehér apacsnyakú
ingben és egy vadonatúj nadrágszíjjal a derekamon amire nagyon büszke voltam. A
bejáratnál Ötvös Frigyes igazgató Úr fogadott bennünket fekete reverendájában
és fehér állkendővel .Ő volt az első osztály tanítója és egyben
az intézet igazgatója, akit a későbbi években Stefanics Lászlóval kültelki
barátommal még mély öreg korában is istápoltunk a Szatmári kórházban ahol akkor
már mint szakorvosok dolgoztunk. Népes család volt az első osztály hiszen
szüleink a város külterületén kerestek maguknak hajlékot,megélvén a kisebbségi
sors minden jajongását. Szüleink nem voltak magyarkodó emberek hanem tisztes
magyarok, és gyerekeiket nem az akkori uralkodó román nyelvű elit
iskoláiba íratták egy jobb életkilátást remélve gyermeküknek hanem az
anyanyelvüket tisztességgel ápoló népiskolába. Mert itt sajátították el velünk
a polgári tisztesség alapelveit a társadalmi békességet,rendet és fegyelmet. Az
ott töltött évek során megismertük és szerető hálával gondolunk,Kárász
tisztelendőre.Tóth Bodog tisztelendőre,Wiezler Egyed tanitó úrra aki
a Szatmári Római Katolikus Székesegyház kántora volt. Ahogy visszatekintek a
hosszú évek távlatába,főként egy gyermekgyógyász érték ítéletével
bebizonyosodik hogy van egy alkati,viselkedési,magatartási determinizmusa
mindenkinek. Az egyén és társadalom viszonyrendszerében leginkább az életkor
/amit akkor megéltünk/ jellemzői nyomják rá bélyegüket egy adott személy
jellemformálására. Egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat
követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az
autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy
a teljesítményed örömélményéhez juttat már gyermekkorodban,olyanhoz ami egy
életre szólhat. Az Én életemben ez volt az Ötvös utcai Római Katolikus Püspöki Fiu
Népiskola szerzetes álkendős pedagógus papjaival./DE LA SALLE SZENT JÁNOS
REND./Úgy érzem hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és
legigazságosabb napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a
kötelességüket és megjegyzem hogy kiváló pedagógiai érzékkel. Alkotásra,munkára
neveltek. Amikor semmittevő emberekkel találkozom úgy érzem hogy az Ő
nevükben jogos az ellenszenvem vagy akár a felháborodásom,mert egész életemben
csak a tőlük, tisztes tanítóimtól elsajátított igazakat kerestem az alkotó
becsületes munkát,és csak bennük volt meg a feltétlen bizalmam. Az idő és
emberi lét határai már kevés emlékezőt tartanak számon,és az Ő
nevükben emlékezek meg Róluk akiknek generációk köszönhetik méltányos emberi
létüket. A bemutatott kép 1938-ban készült az iskola első osztályos
tanulóiról.
BETELJESÜLT A „VEZIR „ÁLMA-AZ ÚJMAGYAR ARISZTOKRÁCIA
Az
arisztokrácia eredetileg olyan politikai rendszert jelent, amelyben a
legkiválóbbaknak, a legjobbaknak tartottak uralma érvényesül. A középkori
Európában ez a kiváltságos vagy nemes emberek (részleges) uralmát jelentette.
Magyarországon az arisztokráciához tartozó főnemesek a széles köznemes
rétegtől elkülönülő osztályt alkottak. A szó ógörög eredetű, a
szó töve a „legjobb” jelentésű aristos, a kratein jelentése pedig
„uralkodni”, az összetétel jelentése tehát: „a legjobbak uralma”. Az
arisztokraták szolgákat tartó, jelentős javakkal rendelkező, csak
kormányzással és katonáskodással foglalkozó kiváltságosok voltak.
Hovatartozásukkal, származásukkal, jómódúságukkal kerültek ebbe a rétegbe, már
megszületésükkor. Az arisztokrácia mint történelmi társadalmi forma
megszűnt a diktatúra és úgymond demokrácia megszületésével. Amíg a többi
európai állam a demokratikus államrend megalapozásán ténykedik, addig Magyarország
a “Vezíre” uradalmi megalomániájával egy túlhaladott államforma visszavezetésén
fáradozik az” új magyar arisztokrácia” létrehozásán. Kóros de szemünk
előtt lezajló történelmi társadalmi forma ami már első
lépéseitől becstelen. Becstelen elsősorban azért mert ahogy fentebb
említettem az arisztokraták javaikat hovatartozásukkal, származásukkal,
jómódúságukkal kerültek bele ebbe a rétegbe, már megszületésükkor. Ha
elhanyagolták javaik gondozását tönkrementek. De becstelen azért is mert
nemzeti demagógiájával félrevezet a hiszékenyeket miközben a saját holdudvara
zsebét tömi dagadtra Az” új magyar arisztokraták” akiknek java része lumpen
proletár volt elképzelhetetlen javaikat nem a saját elődeik küzdelmével
szerezték hanem az általuk kiagyalt hiányos jogi ismereteik és a társadalmi
erkölcstelenségük mindennemű társadalmi ügyeskedők fondorlataival
hontársaik rovására szerezték,és szerzik mindennap a magyar nép szelíd
szemlélődése közepette,békésen várva az új zsellérsorsra. A bemutatott
képen az újmagyar arisztokrácia éllovasai a hold udvar megszámlálhatatlan
zsoldosai nélkül.
Egy bölcs barát bölcs tanácsa
.
Nem voltam elhivatott orvos. Még az érettségi vizsgám letétele után sem éreztem
különösebb hivatástudatot. Vonzott az irodalom, a színművészet/az utóbbi
különben végigkísérte és meghatározta a további érdeklődési köröm
határait. Elemi iskolától kezdve sokat szavaltam iskolai rendezvényeken,nemzeti
ünnepeken. Imrédy Béla az akkori magyar miniszterelnök szatmári látogatása
alkalmával rendezett fogadáson a város színe java előtt engem jelöltek ki
egy hazafias vers elszavalására. Egyetemi éveim alatt sem szakadtam el az
irodalmi élettől. Számos irodalmi esten szavaltam a Marosvásárhelyi
Székely Színház szavaló estjein a Szentgyörgyi Színiakadémia növendékeivel és
művészeivel/Szamossy Kornélia,Bács Ferenc,Tarr László,Lohinszky
Lóránd,Sinka Károly,Palóczy Frigyes,Kocsmáros Jenő/Az akadémia
igazgatójától, harmad éves egyetemista koromban az orvosi karon
megtisztelő ajánlatot kaptam hogy menjek át a színi akadémiára. Ez az
ajánlat egészen kivételes értékű volt ugyan is az akadémiát látogató
barátaim,lemarháztak azért mert nem fogadtam el, ezt az egészen kivételes és
megtisztelő felkérést. A professzor ÚR végül is többször meghallgatva a
szavalataimat/ADY-JÓZSEF ATTILA-TÓTH ÁRPÁD-PETŐFI szavaló esteken de
főként az ELÉGIA-/József Attila verse/ előadása érlelte meg benne az
elhatározást az ajánlat megtételére. Édesanyám fél kézből megkontrázta az
egészet,hallani sem akart róla hogy otthagyjam az orvosi egyetemet és tulajdonképpen
az Ő véleménye volt a döntő. Azokban az években volt az Én felfutásom
ideje a vásárhelyi irodalmi berkekben de ugyanakkor egy új pályaválasztás
dilemmája is. 1954-ben a Magyar Autonóm Tartomány/az egész székelyföld/
szavalóversenyén első helyezést értem el és egyúttal a jogot is, hogy én
képviseljem a tartományt az országos szavaló versenyen. A zsűri tagjai
közül csak néhányat emlitek:Szabó Ernő,Kovács György,Hamvay Lucy,Mende
Gabi,Csorba András,Tanay Bella-művészek- 1955-ben rendezték meg az országos
szavaló versenyt a fővárosban/Bukarest/a szakszervezeti székházban. Az
országos versenyre Szabó Ernő érdemes Kossuth díjas művész készített
elő egy hónap alatt a Székely Színház egyik kis termében. Megtiszteltek
részvételükkel a fővárosi dontőn Majtényi Erik és Páskándi Géza
költők akik személyesen osztoztak örömömben mert nyertese lettem az
országos szavalóversenynek. Páskándi Géza különben iskolatársam és gyermekkori
pajtásom volt. Majtényi Erik pedig az Ő mentora aki felfedezve tehetségét
16 éves korában a fővárosba vitte. De mi Gézával a továbbiakban is
találkoztunk hol,Kolozsváron,Marosvásárhelyen ,Szatmáron,Bukaresten és
hosszasan elbeszélgettünk minden alkalommal a közös sorsunkról és egyéni
kilátásainkról,barátokról,irodalomról stb. Egy ilyen alkalommal megkérdeztem
Gézát arról hogy mi a véleménye az ajánlatról amit kaptam egy ilyen nagy
tisztességű embertől a következőket válaszolta:Bécikém annak a
tudatában válaszolok Neked hogy ismerem azt a mérhetetlen áldozatkészséget amit
szüleid tettek érted. Ezzel nem szabad visszaélned. Tudod a színészi pálya is
olyan mint a januári jég,sikamlós. Azt javasolnám Neked hogy végezd el az
orvosi egyetemet és utána ha sorsod és szerencséd felröppent a siker
árbócára,megteheted ezt a lépést. Ami az én sorsomat illeti ma még mindig
szagolgatom a” kakis pellenkák” útánozhatatlan illatát
EMLÉKTÁR A Nemzeti Bajnokság első osztályában szereplő
marosvásáhelyi kosárlabda csapat három játékost igazolt az orvosi
egyetemről a –HALADÁS-nevü csapatához. /Bochdanovits Sándor,Vékás Zoltán
és Bauer Béla/ A csapattársaim/A BEREKMÉRIEK,BORBÉLY,ÖRDÖG?BODÓ,ZAYZON,FODOR/-,
KAKUTS edző-tanár, úrral akikkel együtt küzdöttük végig az első
osztályú nemzeti kosárlabda bajnokságot. Az életre-halálra menő
mérkőzések a –STEAUVAL a fővárosban a FLOREASCA csarnokban mind
nagyon szép emlékeim maradtak. Itt megjegyzem hogy minden hónapban –kalória
pénzt kaptunk ami felért egy hónapi menza jegy árával.és ez nagyon jól jött egy
akkor kispolgári elvetélt csemetének.
Bauer Béla>Emánuel Scholtz Bela Istvan KEDVES EMÁNUEL !! Áldja az Úr az
elkövetkezendő napjaidat jó egészségben,és sikeres alkotó munkában. Béla
doktor bácsi.
GONDOLKODTATÓ !! Okuljanak Erdélyben is! Népszava|2016. szept 29. 06:26
hirdetés A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, Markó Béla
nyilatkozott a Népszavának. Az a véleménye, hogy nem helyes olyasmiről
szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki.
Mindezt a határon túli magyar kettős állampolgárok magyarországi választáson
való szavazásáról mondta, s az interjúban magyar belpolitikai kérdések is szóba
kerültek. Hozzátette: ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány,
az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni,
televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?
Azon túl, hogy örömmel konstatálom, hogy egy politikusnak is lehetnek
skrupulusai, meg kell jegyezzem, hogy tudok a kérdésére válaszolni. Mármint,
hogy: ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen? Mindenki okuljon belőle! Ahhoz,
hogy tudják mihez tartsák magukat! Igen, ne legyenek kétségeik, ha Orbánnak
valamiért úgy tetszik, akkor képes lesz ellenük is uszítani a birka népét, és
abban se legyen kétségük, hogy a nép - Orbán istenadta népe, -
"uszúlni" fog lelkesen.
VÉRRE MENŐ KÜZDELEM A PLAGIÁTOROK KÖZÖTT Vérre
menő
politikai csatározások folynak a “ potya doktorok” között akik szinte
szempillantás alatt szerezték meg ezt a társadalmilag megtisztelő címet.
Nem véletlen hiszen mikor már minden földi jót megkaparintottak csak ez hiányzott
a mindennapi ajnározások kelléktárából. A szégyenletes az hogy ezekhez a
tudományos titulusokhoz a korrupció minden eszközét felhasználták. Egy
elenyésző részük a hatalom szégyentáblájára jut az ellenlábasaik
settenkedései miatt,mások tovább pompáznak a pénzért és más juttatásokért
megszerzett illetéktelen emberi értékrendjeikhez. Jómagam a doktorátusom minden
anyagát a honlapomra tettem teljes terjedelmében hogy ezzel kézzelfogható
bizonyítékot szolgáltassak a köznek munkám értékéről valamint a kétkedők
vizsgálgató hadának kielégítésére. Ezt javasolnám minden doktorándusnak aki
tisztességet akar szerezni egy adott tudományágban
Egy megtisztelő elismerés ANGLIA-LONDON-2O16.SZEPTEMBER 26-ÁN. GÁL ZSOLT
Tisztelt Doktor ur ! Mivel On egy igazan elismert szaktekintely a
gyermekgyogyaszat teren, ezuton szeretnek segitseget kerni Ontol, 4 eves
kislanyunk kiuteseivel kapcsolatban. Mellekelek kepeket is amelyeket idorendi
sorrendben beszamoztam , es roviden megprobalom leirni, hogyan is jelentkeztek
ezek a tunetek, Mar 5 orvosnal jartunk ket het alatt es igazan csak
talalgatnak, de konkret dolgot nem tudnak mondani.
ELÉG VOLT
Alig szabadultunk meg a diktatúrák rémálmaitól amiknek árnyai helyenként még
mindig beborítják a tiszta kék egünk örömélményét, már be is fészkelődött
hol demagógiájával hol a társadalmi kényszerállapotaival a politika. Amit ma
átélünk az nem egy maradék állapota a diktatúráknak hanem egy már kialakult új
hatalmi rendszer a –politika- a színpadán szereplő szörny szülötteivel
akik ismét meggyalázzák az emberiség nemes gondolatvilágának érzelmi értékeit.
Igen a politika pöcegödre,az arra hajlandó iszapbirkozoival,hataloméhes
hazudozóival és rablóival és álnok bérenceivel akik megrendítik hitünket a
történelmünk azon kegyeiben amiket időtlen idők óta vártunk. És
mindez a mi Európánkban ami végre megtalálta közös ösvényét és történelmi
esélyét a világban, ismét nemzeti sarkantyúsok űzik lovaikat a
beláthatatlan jövő harcmezeire. Mi József Attila népe vagyunk és maradunk
az Ő millenáris gondolataival. .. Én dolgozni akarok. Elegendő harc,
hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé
oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem
is kevés. Nekünk elegünk volt a diktatúrákból,a terrorból,a leplezett
önkényuralmak ármánykodásokbólból. Mi nem a nemzeti vermeink sötétségét akarjuk
újraélni hanem a nyitott emberi értékek legyenek mindennapi élményanyagaink. Mi
a határok korlátai nélkül okulni,tanulni akarunk földrészünk küzdelmeiből.
Átok és vétek lenne kimaradni ezen nemzetek örömének vagy akár bánatának
értékvilágából.
KÜZDELMES VETÉS-ÖRÖMTELI ARATÁS
.
Nem a hat évtizedes gyermekorvoslási ténykedésem mindennapi gondjain,olykor
megpróbáltatásain szeretnék elmerengeni a panaszaim érzelmi visszhangjait újra
idézve, mert ezek minden léptéke orvosi hivatásérzetének hites
kötelességtárának kelléke volt. A mai napon rendhagyó módon egy szám társadalmi
értékének a hátteréről és az én örömömet osztanám meg
jóakaróimmal,barátaimmal. Ez a szám az a 18,512.785 amit a Google- Profil
regisztrált /2o16.Szeptember 25-én/ egy vitathatatlan győzelme
hivatástudatom emberi értékrendjének,valamint szakmai tisztességének amit
életem során sok vívódás közepette,nehéz küzdelmes munka után tártam a köz elé
a N.E.T.oldalain. Ez nem a szakmai ranglétra kapaszkodóin született valami, a
rangfokozatok tudományos elismerése hanem az élő élet ítélőszéke
számokban kifejezve.
Bauer Béla>Imre Bencze
KEDVES
BARÁTOM IMRE !! Jómagam azért értékelem barátságunk tartós emberi
kapcsolatát,mert a kulturált,magyar szellemiségi és sorsközösségi élményanyaga
ad neki tartalmat. Mi meg tudtuk őrizni vélemény különbségeink határértékeit
még ebben zavaros,felelőtlen világban is és ha találkoznánk ugyanúgy
szorítanánk kezet és néznénk egymás szemébe mint annak idején a nagybányai
hegyek felejthetetlen emlékei alkalmával. A XX-dik század számos borzalmai úgy
hiszem hogy mindkettőnk keserű élményanyagai közé tartozik. A II-dik
világháború borzalmait szinte naptárszerűen átéltem/családi házunk
lebombázását,sváb rokonaim elhurcolását –akik közül 6 an vesztek a szovjet
bányákba,a bombázások áldozatainak a méltatlan elhantolását a Zsadányi úti
hősök temetőjében,/azt a 6oo áldozatot akik egy közös sírba,mésszel
lelocsolva kapták meg a földi létük „Tisztességét”Imre , ennek gyermekfejjel
szemtanúja voltam A bármilyen természetű fanatizmusok kíméletlen és
becstelen küzdelme folytatódni fog a XXI-dik század folyamán is. A történelmi
borzalmak sorozata tovább fogja a mindenféle emberi küzdelmek akár
nagyszerűségét is, képtelen motivációival rombolni. Ennek a századnak az
első nagy történelmi drámája az a „Népvándorlás”amit napjaink kegyetlen hatalmai
zúdítottak ránk. Ezek már emberi fejek porba hullásával,éhező konvojokkal
akik ezerszámra róják a kilométereket,és a megszámlálhatatlan tenger vizébe
vesző embertársainkról szól. Ezt a történelmi tragédiát nem fogják
megakadályozni sem élesre töltött fegyverekkel sem drótkerítésekkel sem a
világhatalmi harcok üzérkedő,mindentudó és mindenható politikusaival.
Amikor elhoztak hozzám egy beteg gyermeket senki nem kérdezte meg tőlem
hogy mi a vallásom milyen a társadalom politikai nézetem,faji eredetem,vagy
netán vagyonom csak arra kért,könyörgött hogy mentsem meg gyermeke életét. Ez
az élményanyagom kötelez mindmáig-hogy segítsek ahol tudok- még annak tudatában
is hogy ez az átkos történelem amúgy is mindenkor a beláthatatlan utjait járja,
fittyet hányva a mi véleményünkre. Üdvözöl barátod Béla
Ferenc pápa
: A
hazug újságírók terroristák Ferenc pápa kemény szavakkal illette azokat az
újságírókat, akik pletykákat és híreszteléseket tálalnak tényként egy olasz
újságíróknak tartott beszédében, adta hírül a Guardian. A pápa szerint
terrorizmusnak minősül, amikor újságírók előítéleteket támogatnak
egész nemzetekkel szemben, és félelmet gerjesztenek a menekültek iránt.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ma, amikor folyamatosan érkeznek az emberekhez
a hírek, különösen nagy az újságírók felelőssége, hiszen az ő szavuk
mindenkihez eljut. Úgy véli, a pletykák terjsztése "terrorizmus, annak
példája, hogy szavakkal is meg lehet ölni egy embert". "Az újságírást
nem szabad egyes emberek vagy teljes népek ellen fegyverként használni" -
mondta, utalva egyrészt az olasz sajtóban gyakori lejáratókampányokra, másrészt
a menekültekkel szembeni indulatgerjesztésre utalva.
AZ ORVOSI DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT LÉTREHOZÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI
.. Az 1949-5o-es években számos orvos volt a megyei kórházban,akik élénken
érdeklődtek az egyre bővülő dokumentációs lehetőségek
iránt. Annak idején a mai városi kórház gyűléstermében volt 3-4
szekrényben- egy úgymond könyvtár-1oo-15o kötet szakkönyvvel. Pedig az
érdeklődés az orvosi irodalom után sokkal nagyobb volt annakidején.
Szükségszerűen belátta a felső egészségügyi vezetés hogy utat kell
nyitni a fejlett nyugati államok szakirodalmának. Mi gyermekgyógyászok nagyon
örvendtük a ROBERT DEBRE-MARCEL LELONG két kötetetes-PEDIATRIE-című
szakkönyvének./francia nyelven/Sokáig ez volt a szakirodalmi hivatkozási
alapunk. Aztán jött FANCONI_WALLGREEN-német,mig a NELSON –angol nyelven.
.Ugyanígy történt a szakfolyóiratokkal is. Olyan nagy volt az igény hogy ezeket
a folyóiratokat csak meghatározott rövid időre kölcsönözhettük. Egy nagyon
szerencsétlen adminisztratív intézkedés folytán az orvosi könyvtárat
beszuszakolták a fogászati poliklinika két szűk helységébe,ami inkább egy
raktárhelység képét idézte elénk. Állandó látogatója voltam a könyvtárnak,szívem
ügyének tartottam annak sorsát,és minden törekvésem az volt hogy egy modern
orvosi dokumentációs központot hozzunk létre. Ez akkor sikerült amikor engem
199o-ben demokratikus választás útján a városi kórház igazgatójává
választottak. Ekkor ugyanis én dönthettem arról hogy a hatásköröm alá tartozó
–VÉRBEGYÜJTŐ KÖZPONT-üresen maradt helységeibe/a mostani Tudor
Vladimirescu N-7/létrehozzuk a modern orvosi dokumentációs központot. Elmentem
a szatmári bútorgyár kereskedelmi igazgatójához,gyermekkori barátomhoz Janacsovics
Ivánhoz és a mi kórházunk költségvetési alapjaiból megrendeltük a nagyon,szép
és esztétikus bútorzatot./3 könyvtárhelység,olvasókkal,vetítő teremmel
,kerekasztal beszélgetésekre alkalmas tágas helységgel-az alagsorban foto és
elektronikai laboratóriumot terveztünk,de ezek egyes emberek tunyasága miatt
elmaradtak. Meg kell jegyeznem tisztelt kollégámnak Dr.Fanea Dumitrunak a
megyei kórház igazgatójának segítségét is a közös célunk elérése érdekében. Nem
tudom mi lett a sorsa az orvosi hivatásunk”imakönyveinek” de szomorú híreket
hallottam. Az igaz hogy az elektronikus adathalmazok sokat számítanak az egyéni
információ gyűjtésben de az írott szakirodalom a maga kíváló
ikonográfiájával még mindig pótolhatatlan marad.
“NO GO” EGY ANGOL SZÓ AMINEK MAGYAR JELENTÉSE AZ HOGY” NEM MEGY”
Petikének tényleg nem megy. Miután a világ diplomatái jót mulattak az óriási és
szertelen diplomáciai bakin,Petike ismét bepelenkázta a szelíd magyar népet
azzal a rémületet keltő kifejezéssel ami azt jelzi hogy egy letelepedett
homogén embercsoport ,tartózkodási helyére nem ajánlott bemenni és ott
sétálgatni- Habár hazája területén még nem is láttak bokszosokat Petike fejében
megszületett egy gondolat hogy egy ilyen stupid ötletet kiváló eszközként fel
lehet használni egy különben is értelmetlen és főként költséges választási
kampányba. Hisz szeretett hontársainak olyan mindegy hogy miről van szó-no
go-rol vagy lo-go ról, mert amit ifjú titán politikusunk mond az csak igaz
lehet és az mindig küzdelmet jelent haza megrontói ellen. Ami meg az angolnyelv
elsajátítását illeti arra még van idő az elkövetkezendő kormányzati
ciklusokban amiknek uralma alatt a Peti biztosítani fogja a nemzetközi
diplomácia jó szórakozási lehetőségeit egy tiszteletre méltó kultúrnép rovására.
A HÁLA ÉS HÜSÉG JELKÉPEI
Bauer Béla>Krisztina Vaszil DRÁGA MATYIKA !! TISZTA
SZIVBŐL KIVÁNUNK NEKED SZÜLETÉSNAPOD ALKALMÁVAL JÓ EGÉSZSÉGET ÉS TOVÁBBI
ÉVEID FOLYAMÁN AZ ÉLET MINDEN SZÉP ÖRÖMÉT. EMIKE ÉS BÉLA
BEKERITETTEK
!! Ezt a szót akkoriban halottam utoljára amikor a második világháborúban
bizonyos hadműveletek kapcsán az ellenség egy alakulatát bekerítették és
megsemmisítették. Az Én csontos dobozom tartalmát is bekerítette a média
csalafinta műsorainak tartalma ami mögött természetesen a hataloméhesek
hada áll. A dolgok úgyannyira elfajultak hogy Kibédy Erwin szavaival élve
feltevődik bennem a kérdés.”Én nem tudom hogy normális vagyok” De talán
választ is adnék hogy mi sérti a még megmaradt kultúr igényemet,amit ördögi
erők tűzzel vassal ki akarnak irtani belőlem- -A
cérnahangú,visítós magukat politikus zseniknek képzelő riporternők
senyvesztő kérdései a résztvevő beszélgető partnereknek,azoknak
akiknél az agyserkentők szedése már régen időszerű lenne. Ennek
ellenére a stílus az úgymond politikai viták inkább hasonlítanak egy
cigánysátor előtti veszekedésre, mint egy nyílt,kulturált társadalmi
vitára. A luxus bájleányok kalandjainak intim részletekbe menő
megjelenítése a legfelsőbb politikai szintig akik már több Kamaszutra
felsőoktatási képzettséggel rendelkeznek,ők még a hatalom
begyeskedő túlélői nyelvét húzzák és hordják a hírt egyik melegágyból
a másikba mindaddig amíg a ki nem bukik a vének tanácsából a
házasságszédelgő.és nagy bánatában még az alsó fertálya is bepánikol. A
lebukott politikusok újraélesztési módozatainak a lehetőségei. A
visszakapaszkodási siker sztorik kiagyalóinak találkozója valamint a régen
átkozottak mindennapi éledezője a képernyőkön. Feltették a
bilincseket,levették a bilincseket politikai megrendelésre és a parizer lábú
dosszié készítő” végzett asszonya” tovább készíti a kiagyalt vádjait a
titkos társszerzőinek díszkísérete mellett. A lopás rablás lekerült a
képernyők újdonságai közül mert végre kiderült hogy kivétel nélkül
mindenki ugyanazt csinálta Az elnök úrnak van kormánya de nincs hozzá
biciklije,ezért inkább túrázik és széles mosollyal mutogatja impozánsan széles
metsző fogait. Szomszédunkban már mindenkit kísértetiesen aggaszt a fekete
bőrszín a Tv-ben a plakátokon a híradókban sőt ha kinéznek az ablakon
is röpdöső bokszosokat látnak. Mindenki meg akarja mutatni magát az énekes
vetélkedőkön. A színészek rosszízű bohóckodásokat mutatnak be amin
ők jobban szórakoznak mint a nézők és a hazudozás és lopás felkent
istenfélő szószólói képében tetszelegnek a boldogságtól áradozó népük
előtt . Hát nem érezhetem magam bekerítve !!
MAGYARORSZÁGON LISTAVEZETŐ A
GYERMEKGONDOZÁSI
ELEKTRÓNIKUS SZAKIRODALOMBAN A KÖZÖLT KIADVÁNYOM. AHOGYAN KÖVETEM A
GOOGLE-FEDDJIT REGISZTERÉT A FŐVÁROSTÓL KEZDVE TALÁN NINCS IS OLYAN
HELYSÉGE AZ ORSZÁGNAK AHONNAN NE JELEZNÉNEK LÉTOGATÓKAT.TALÁN EZ IS BELEFÉRNE A
“HAZAFIAS” FOGALOMK0RÖRBE ,NEMCSAK A NEMZETI KISZORITÓSDIT JÁTSZÓ BÁLVÁNYIMÁDÓK
BÉGETÉSE.
EGY SZERTELEN HASONLAT?? VAGY EGY IGAZSÁGOT VISELŐ VALÓSÁG ?? Amikor a
MAGYAR ANYA ÉS GYERMEKGONDOZÁSI ENCIKLOPÉDIA életművem első sorait
írtam Pápai Páriz Ferenc híres erdélyi magyar orvostudós” Pax Corporis”
című könyvének bevezetőjét olvasva azonnal éreztem hogy a történelmi
távlatok ellenére ez lesz a készülő enciklopédiám Mottója-Pápainak ez a
műve 1690-ben jelent meg nyomtatásban Kolozsvárott. Páriz a
bevezetőben a következőket írta .Idézem- “Nem akartam én itt az ebben
tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes
gazdáknak, s gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen
mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol hamarébb
talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”. A történelmi távlatok
valóságait tükröző állapotok bár nem azokban a formákban ,de ma is a
társadalmi kényszerhelyzetek és a ráutaltság jegyeit viselik magukon legyen az
bármilyen társadalmi kategória igénye. Ezeket a helyzeteket,szükségállapotokat,
szinte mindennap megéltem az 55 éves orvosi gyakorlatom folyamán amit
tisztességgel szolgáltam a beteg gyermekek ágyánál. Álmodni se mertem egy ilyen
terjedelmű munkára,de a mindennapi hiányállapotok,és a tisztes igény
kötelezett ennek az életműnek az elkészítésére,ilyen terjedelemben ahogy
van. Mert valljuk be őszintén hogy nemcsak a történelem sorsfordítói hanem
az évezredes betegségek is mindig kitermelik a ráutaltak seregét akik adott
pillanatban tétlenül és tehetetlenül állnak tehetetlenül a nem ritkán drámai
vagy más természetü szügkség állapotok előtt. Ez a munka terjedelmében
tartalmában ennek a kornak az igényét próbálja kielégiteni és elsősorban
azoknak szól akik sokszor mély magukra utaltságukban lapozzák fel oldalalait
gyermekük mindennemü bántalmainak enyhitésére.De megjegyzem hogya
visszajelzések arról is szólnak hogy a gyermekellátás minden szintjén hasznosnak
bizonyulnak közölt tapasztalatom és ismereteim.Ez az alkotás egy egyedülálló
segítőkéz a gyermekgondozási világirodalomban ami egy élet küzdelmes
terméke.,egy szakmai lét tisztességes összegzése amint kitűnik a z
alábbiakban közölt adatokból NAPRAKÉSZ ADATAI-2O16-SZEPTEMBER 13-ÁN.
OLDALSZÁM:-18.88O OLDAL ILUSZTRATIV FOTÓK:-6289 FELTETT DOKUMENTEK:-6O91
LÁTOGATÓK SZÁMA:-18.286.912 A gyermekellátásban mély tiszteletet érdemlő
kollégám a bemutatott adatok áttekintve így szólt hozzám-Béla Te korunk Pápai
Páriz Ferenc orvosi munkáját végezted el. Az utókor értékítélete a
döntő-mert eddig csak a közel húsz millió látogató érvel amellett hogy
lehet valami a kollégám értékelésében.
Bauer Béla>Lerm Stefan
Istvan
KEDVES PISTI !! Ezekben a számotokra nehéz napokban nehéz megszólalni és
jókívánságokról írni,de sokan vagyunk akik együtt érzünk veletek és megosztjuk
fájdalmaitokat. Kérlek őrizd meg soraimat mint édesapád egy hü barátjának
emlékét. EGY UTOLSÓ ÜZENET LERM IMRÉHEZ !! Barátom voltál és maradsz még a
kegyetlen sors szorításában is, amikor a Tiednek és barátaidnak csak az
emlékezés lehetősége és joga maradt. Barátságunk 1943 –ban kezdődött
amikor a Pázmány Péter Királyi Katolikus Főgimnázium tanulói voltunk annak
az intézménynek aminek kiváló tanári kara,pedagógiai értékrendjével a tehetség
,a munka szent megbecsülésével ezen intézmény tudattárában valós érték volt. Te
egy kiváló személyisége voltál ennek az intézménynek amit elmúlásodig
bizonyítottál ennek a városnak is ahol egy teljes életet szolgáltál a köznek. Mi
szigorú,szerető,az életednek tartalmat követelő családokban
nevelkedtünk. A mi iskolánk a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az
autentikus értékek felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy
a teljesítményed örömélményhez juttatott már gyermekkorodban,olyan
élményanyagot adott ami egy életen át elkísért. Kötelezett arra hogy
tarsolyodban kell hordoznod a a becsület és emberi tisztesség értékrendjét,és
tisztakezű munkával,egyenes gerinccel, építkezz a predestinációd
kiteljesítéséért- Ezek voltak a Te egész életed tisztes igéi, amit velünk
együtt a mi Kálvária templomunk lelkigyakorlatai alkalmával erősítettünk
magunkban. Tiszta emberséggel együtt küzdöttünk meg a kor viszontagságaival
elszenvedve sokszor a hatalmak nemtelen ármánykodásait. És mégis túléltük mert
voltak tartalékaink amit családjaink és tanítóink adtak útravalóra. Méltó és
nagy emberi tisztességben hagytál itt bennünket követendő példád
hagyatékával. Hitünk és emberi méltóságunk segítsen elviselni fájdalmunkat.
Nyugodj lelkiséged méltó békéjében !! Barátod Béla
Bauer Bela ajánl egy Index.hu-cikket.
Németországból védték meg Orbánt az EU-kirúgás ügyében
Azért hozzátette a miniszter, hogy megérti, ha valaki elveszíti a türelmét
Magyarország miatt.
Egy kanadai professzor szerint a magyarok különleges géneket hordoznak! EGYEDI
ÉS KÜLÜNLEGES GÉNJE VAN A MAGYAROKNAK.MIÉNK A JÖVŐ!!!! W. Penfield kanadai
professzor kutatása a Rockefeller Alapítvány megbízásából A montreáli McGill
Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt (1)
megbizatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa
be van-e és m e l y i k az a gén/fajta, amely földünkön alapvető gén. Ez
lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást
kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy
a szemita gént találják meg mint ilyen felsőbbrendű gént. (Dr. Árkay
László Monográfok No.5 ) Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek
után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt!
Megállapították eme KETTŐRŐL, hogy ezeket ugyan – akár évszázadokon,
generációkon át – el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg
például a germán, vagy "néger" elsenyved, eltűnik. Ezek a
megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást.
Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhatnak de a
3, 4, 5., generáció után feltör egyikük és kizárólagosan for URALKODNI. A
Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént
is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve. Erről
a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek
legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma magyarnak
nevezett náció, de hozzátette végső tanulmányi jelentésében, hogy
földgömbünk öt teljesen szétszórt pontjain ugyancsak megtalálható UGYANEZ a
második gén. Eme, – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét
tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az Alapítvány azonnal törölte
a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.
Erősen kétlem, hogy az valaha is napvilágot lát. „Egy alkalommal kezemben
volt ez a zárójelentés. A Bizottság szakértői jelentésében megadott 5 pont
„folt””- ezt teszi hozzá Árkay - „egészen misztikusan tökéletesen azonos azzal
az öt folttal a földgömbön ahol a pentatonikus ötfokú magyar NÉPZENE létezik.
De most jön még a java! „Baráth Tibor professzor kedves barátommal volt 2-3
éve” folytatja beszámolóját Árkay „egy nem mindennapi telefon beszélgetésem.
Ekkor ezeket mondta nekem Tibor”: „ő nem ismeri a népdalt, nem zenész. Van
neki egy világtérképe amelyen feltüntette, hol találtak az őskortól
kezdve, akármilyen ős magyar, vagy bármilyen más nyelven olvasható, MEGFEJTHETŐ
FELIRATOKAT. De bevallja, nem érti, mert a föld öt helyén vannak teljesen
szétszóródva.” Erre elkezdtem hegyezni a fülemet. „Melyik öt helyen?” kérdeztem
„ Hát” – mondta Tibor „ 1. Magyarországon és Közép Ázsia Ural környékén, de nem
a szláv területeken, 2. A Távol Keleten Kinában és Japánban, 3. Közép
Afrikában, 4. Az amerikai Indián vidékeken és 5. Skóciában.” Hát majdnem
leültem! Ezek a foltok ugyan is hajszálra azonosak a pentatonikus zene 5 nagy
foltjával és a Penfield Bizottság féle vércsoport foltokkal!” Ez három
egymástól teljesen külön irányból, a népzene kutatás, a népcsoport kutatás és
az ösrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy
nevezőre! „Hát akkor miért vagyunk begyulladva?” –kérdezi Árkay„Minket nem
lehet kiirtani, feltörünk, nem vagyunk egyedül! Miénk a jövő!!”
TUDTAM ÉN EZT !! MONDTAM ÉN EZT!! A GENETIKAI VIZSGÁLATOK-TÖRTÉNELEMI
KERINGŐJE.. ./SZÜRKE VEREBEK-PAMFLET-2O13
- A
két három napja Csengersimán túl megalakult egy új Náci Párt . Szervezeti
szabályának egyik fontos követelménye az hogy tiszta ősnemzeti származásod
legyen.Történt mindez 2013 November havában Európában PAMFLET-VAGY MÁR MEGINT
SZOMORÚ VALÓSÁG Bajban van a verébtársadalom,miután a történelem mindmegannyi
hóhéra kipróbálta –veréb pörkölési tehetségét és a -Nemzeti Pukkadástól- teli
hajlamait a hadszínterek nagy és számos tarlóján elpusztítva a nem kívántakat,
gázkamarákban, majd a mennyekből acél héják által hullatott-mennyei
áldásnak álcázva nyakukba dobták az azóta is a –rettegés hatalmát-megjelentek a
verebek faj genetikusai- Ezek már nem azt kutatják hogy ki a házi vagy mezei
veréb sárga rigó, kan veréb,hanem egyáltalán a NEMZETI verebek génszármazéka-e
vagy sem. Ki akarják deríteni hogy igazak- e a verébtársadalom történelmi
állításai, hogy a tarlókon egy-másra ugrándoztak a fajtalan kan verebek a
porban ficánkoló,csinos kis tojókra,megtörve ezzel a házi verebek tisztességét
avagy faji méltányosságát. Egyszer mindenkorra tudományos választ akarnak kapni
hogy ki a közönséges mezei veréb,ki a házi veréb,vagy más szóval ki az igazi
honfi és ki a kamatyolt söpredék- A –VÉN VEREBEK,kétkedve fogadták a fiatal
hevesvérű tudóshad ostromát hiszen ők maguk is jól tudják hogy a
széles mezőkön nagy összecsiripelések vagy helyesebben bekeverések
folytak. A hevesvérű –NEMZETI KANVEREBEK-elhivatottságuktól,utánozhatatlan,feddhetetlen
nemzeti és faji büszkeségükből de főként a veréb társadalomban
elfoglalt jól fizetett helyük megköveteli tőlük ezt az igényt. Ezt aztán
kevesen merik kielégíteni,mert hát közöttük is vannak mindenféle kis Isten
teremtményei amiről ők nem tehetnek. Igy tehát megtörténhet hogy az
illető lény nem is egy igazi nemzeti veréb,hanem egy nemzetrontó fekete
kan csóka- A vén verebek közben erősen csóválják a fejüket, hiszen jól
tudják hogy a kan verebek voltak a fő kamatyolók. De a –zabi-hadnak
fajtiszta genetikai bizonyítványuk lesz,mert bizony azt is meg lehet vásárolni
manapság. Ők tovább fognak ágálni és nemzeti színű lesz még a
köldökük is. Közben hatalmas költségek árán ki fog derülni hogy az angol verebek
a tajgákról,a szőke,kék szemű,ép csőrüek az északi sarokról,a
hosszú bajuszos,nagy mellényű,örökösen bölcsek a tajgákról,a
tilinkózó,bő gatyások pedig esetleg ugandából származnak. El lehet
képzelni hogy manapság amikor már nem lövöldözik le a verebeket a határokon
milyen nemes és szórakoztató lesz a bőrszínskála szép,otthonos
Európánkban- Az egészben az vigasztal hogy már nem a történelem álnokságain és
hazugságain kell elmélkedjek hanem a genetikai vizsgálatom eredményén. Mert egy
kétes értékrendű tanulmány ki fogja mutatni azt hogy milyen vörös nyakú
sváb,a maga büszkeségétől minden második lépésnél hasra eső
magyar,hosszú orrú szlovák drótostót,vagy a hegyekből kényelmesen
leballagó,tilinkózó bőgatyás román a szerepel a genetikai táblámon.- Nagy
dilemma előtt állok-apám erdődi sváb,anyám lengyel,apósom tót,anyósom
bánsági német,az újdonsült nemzeti hit felfogása szerint vallhatom-e magamat
magyarnak
Bauer Béla>Imre Bencze
Kedves
barátom Imre!! A díszmagyarok alatt a magyarok egyes személyekhez kötött
felsőbbrendű fanatizmusát értjük amik általában egyéni vagy csoportos
érdekekhez kapcsolódnak./személyi,anyagi vagy más természetű juttatások/
Természetesen nem a díszmagyar öltözetre gondolok ami a magyar arisztokráciának
a rendi viseletéről szolt. Irásomban a mai magyarságtudat szellemiségének
nem kívánatos megnyilvánulásaira céloztam. A mindennemű
megkülönböztetésekre pl:magyarabb vagyok a bevándorolt magyarnál,vagy magyarabb
vagyok a még rögeiket örző végvári magyaroknál,sőt az áttelepült
magyarok között is felvetődik a kérdés. Vagy gondolok az Erdélyből
elvándorolt díszmagyarokra akik időközönként hazalátogatnak és nagy
magyarságukat ékes szavakkal nosztalgiázva az itthon maradottak
magyarságtudatára késztetnek,mindezeket olyan természetszerűen mintha
Ők nem lennének részesei a második Trianonnak amikor a két és fél millió
magyarból már csak egy millió kétszázezer áll a vártán. Ezzel nem az emberi
jogok feneketlen zsákjában szeretnék kotorászni csupán a tények keserűsége
késztetett e sorok leírására. Vagy azokra az elvándorolt díszmagyarokra akik a
határon túlról egy nagyon homályos politikai háttér körülményei között
húzogatják az autonómia mézesmadzagát és gyerekeikkel együtt már régen más
vadászmezőkön imbolyognak hol egyik hol másik politikai hatalom szekerét
tologatva. Vagy azok akik Bocskai öltözetben ágálva és ezzel bizonyítgatva
megkülönböztető magyarságukat megosztották Erdélyország magyarságának
szent történelmi egységét marakodva a koncon és létrehozták a három pártot vicsorogva
egymásra a hiteszegettek ideológiájával. Vagy azok még ma sem rettennek vissza
a” kék vér” keserű hagyományaitól szétzilálva a még itt élő
magyarságot a politikai ellentmondások vagy más elvek alapján./faj,nemzet,név/
Vagy a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem elvesztésének egyik okáról hogy a
díszmagyarság szellemében átszippantották orvosainkat az anyaországba magára
hagyva azokat akik az áldozatot hozták kőpzősükéert.pl:az egyik évben
egy egész évfolyam-95 fiatal orvos települt át az anyaországba. És a szomorú
valóságok sorát lehetne folytatni kedves Imre barátom akit jómagam egy
tisztességes erdélyi magyarnak tartok a díszmagyar jelző nélkül.
Befejezésül Eötv9s József sorait idézem-Sorsunkban tőlünk csak egy
függ,hogy a helyet amire az ÚR állított teljesen betöltsük. Üdvözöl barátod
Béla
FERENC PÁPA GYŐZELME, A KATOLICIZMUS MEGUJULÁSÁNAK GYŐZELME Ezúttal
nem a
lovagrendes,külvárosi trágár bérencnek a jelzőit idézem soraimban akinek
mentora és kitüntetője a diplomáciában páratlan és egyben szégyentelen
látogatást tett a történtek után a pápa őszentségénél. Ez már nem
pávatánc,ez a magyar katolikus hívek,az egyház történelmi meggyalázása.
Alapvető egyházi tanokat cáfolnak és gyűlöletet szítanak szánalmas és
beteges hatalmi hegemóniájukkal nép csoportok és az Úr földi helytartója ellen,
kihasználva egy magyar történelmi egyház hallgatási kényszerét, sőt
támogatókat is találva a gyarlóságra hajlamos szolgalelkek között. A világ
szebbik és jobbik fele mély főhajtással fogadta Őszentsége
emberközelben élő szavait és hálát adott az Úrnak hogy elküldte szolgáját
nekünk. Már azt hittük hogy a gonosz hatalma illetéktelenné teszi az emberi faj
méltóságának egyedi védelmezőjét –Ferenc pápát. De ebben az erkölcstelen
világrendben nem csak Ferenc pápa de a katolicizmus történelmi szilárdságát is
megvédte XVI-dik Benedek a következő szavakkal-Ferenc pápa frissességet és
örömöt,”új karizmát”hozott a katolikus egyházba,ami megérinti az
embereket-Ferenc pápa „elmélkedő pápa”de nagyon közvetlen és,nyit az emberek
felé. Hát nyitott is, mert milliók száma erősödött meg a hitben,
szeretetben, emberi méltóságában és létének értelmében. Nem véletlen az a tény
hogy a XXI-dik század emberének az emberi tisztesség első számú
szószólója.Nem véletlen az hogy a politika szennyes hálójában vergődnek
napjainkban még főpapjaink is,feladva emberi és hivatásbeli méltóságuk
alapelveit. Hála Neked XVI-dik Bededek pápa hogy igaz és méltó szavaiddal
igazoltad utódod ádáz harcának hitelességét
KÉNYSZERKERESZTELŐK-GÉZA VAGY GHEIZA-BÉLA VAGY ADALBERT
Számolok
azzal hogy a bálványimádók dühe ismét rám zúdul ugyanúgy mint a közelmúltban
amikor is azt igényelték hogy rekesszenek ki a magyarság soraiból mert a
szólásszabadság világában egy megalomániás önkényuralmat gyakorló emberről
leírtam a véleményemet. Van egy olyan érzésem hogy a magyarkodás bozótja
történelmileg ismét túlburjánzik az emberi testvériség határain. Az tény hogy
őseim nem Vereckén át kerültek a Kárpát medencei rónaság gyönyöreibe és
nem portyázták keresztül kasul Európát a honfoglalás alkalmával. Az Én
őseim csak ide menekültek a franko-germán háborúk elől hogy
tisztességes munkával viszonozzák Károlyi gróf tisztes igényét, egy becsületes
munkás népcsoport nemzeti kellékeként. Itt születtem,itt sajátítottam el az
anyanyelvemet,kultúrámat és minden tanulmányomat magyar nyelven végeztem és a
nehéz megpróbáltatások idején szüleim nem cikáztattak egyik iskolából egy
másikba a jobb társadalmi érvényesülés reményében. Ebbe azonban nem szabad
beleszólni mert ez mélyen elvi , erkölcsi és emberjogi kérdés. A megszólalásom
tényszerűsége arról szól hogy miért szerepel Béla keresztnevem helyet adva
az Adalbert névnek a hivatalos okirataimban, ami több más hasonló sorsú
embertársammal ugyanazon séma szerint megtörtént, akik szintén egy hivatalos
kényszerkeresztelőn estek át az akkori erőszakos hatalom vétkei matt.
Ez az írás egy válasz a kétkedőknek akik előcibálják a “szittya
magyarságuk” érzelmi vagy anyagi szempontjaik igazolására a megkülönböztetés
kitételeit is a megosztás céljaira. Ime egy történelmi példa: Páskándi Gézával
mindketten 194o szeptember 5-ig román fennhatóság alatt éltünk. Az a pár év,
ami egy gyermek életében meghatározó értékeket nyújt, erre a az időszakra
esett. A tudatformálás, anyanyelv tanulása, iskola, olykor a fenyítések és
verések a boxerekkel amik alaktalan húsmasszává változtatták arcunkat és aminek
nyomait mint történelmi tanúbizonyságot hordozunk már érezhetően
keserű élményanyagunkká váltak. Ezért lep meg hogy olyanok akik román
nyelven végezték tanulmányaikat és most ők istápolják sorsunkat keresik a
történelmi kényszerkeresztelők áldozatainak mint elitélendő
megkülönböztetőjét magyarságtudatunknak. A történelmi motiváció. A
születési anyakönyvi kivonatunkban például nem a szülők által igényelt
nevet írták a keresztlevelünkbe. Páskándi Géza-helyett-PÁSKÁNDI GHEIZA- t.
Amikor heccből így szólítottuk, Géza minden alkalommal a mindenszenteket
is földre kényszerítő káromlással reagált. Én a Bauer Béla helyett: BAUER
ADALBERT nevet kaptam az akkori román kormány belső rendelkezései alapján
történő románosítás miatt. Ez a keresztnév históriám végigkísért egész
létemen mert a történelem forgószelében hol így hol amúgy írták keresztnevemet.
Napjainkban egyesek a határon túli “díszmagyarok” közül akik innen Erdélyországból
távoztak a magyar sors megpróbáltatásai elöl visszakiabálják a kétéltűség
vádjait mindezt valószínű az” összefogás” jegyében.
EGY ELISMERÉS ÉS HÁLA SORAI
EMLÉKTÁR- SORSFORDITÓ AZ UTOLSÓ SZÁZ MÉTEREN.
Amikor
a sorsom úgy hozta, hogy egy súlyos infarktus alkalmával öt éjszaka néztem az
intenzív osztály fehér mennyezetét,lebegtetve kilátásaimat,ebben az esetleg
utolsó szorításában földi létemnek, gondoltam arra hogy hogyan gazdálkodtam
átörökített génjeimmel gondolatban,szóban és cselekedetben. Nem ildomos úgy
meghalni,hogy ne tudjuk –miért éltünk- Egy jó barátom és kollégám Dr.Puskás
József aki, az első látogatóim közé tartozott a kórházban a
következőket mondta,hát kis pajtás mostani helyzetedben nem nagyon
pengetném a garasaimat ,de egy tanácsot tudok adni “ha most a lábad közé ejted
a fejed erősen számolhatsz a fehér lepedő csendjével”. Aztán jött a
döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy hogyan
segíthetek embertársaim gyermekeinek a létem ajándékba kapott hátralévő idejében..Egy
édesanya akinek két fiát-padludkás- koruktól kezeltem és aki nagy emberi
tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az egyik gyermeke vizsgálata
alkalmával látta, hogy milyen kínok között”bütykölök”a számítógépen egy
tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr ne
gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegű
törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért
kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR CSAK
EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A
FÁRADTSÁGOT- Ezen jó tanácsok után önszorgalomból elsajátítottam a számítógépes
ismereteket,a szöveg és képes technikák ismérveit, és hozzákezdtem a még
hátralévő feladataim elvégzéséhez,mindezeket 73 éves koromban.
Napjainkban, amikor a gyermekgyógyászati képzés nem kap méltó rangot a
felsőoktatásban (megszűntek a gyermekgyógyászati karok az
orvostudományi intézetekben) a végzős orvosok, saját hibájukon kívül nem
kellően leülepített gyermekgyógyászati ismeretekkel kezdenek hivatásuk
felelősségteljes gyakorlásához, úgy gondoltam hogy egy ilyen munka
hiánypótló lehet a mindennapi gyermekgyógyászati ténykedésben. Következtek a
magamba fordult,állhatatos munkával eltelt napok./napi 12-14 óra kemény szellemi
munkával./ Kellett legyen bennem annyi akarat és önbizalom hogy felkapaszkodjak
a Ring-szorító sarkában ahogyan ezt az életem folyamán többször megtettem.
Egyetlen célom volt, hogy amit magammal hoztam,és az irdatlan következetes
munkámmal szereztem,az ÚR áldó kezeivel még továbbítsam a hivatásom törekvéseit
azoknak, akik ezt igénylik. Amilyen mértékben talpra álltam egy nemes
lelkű,nagyon sok áldozatra képes ember/a hitesem/segítségével,csak az
alkotási kényszer és annak módjai lebegtek előttem. Nehezen elhihető
de mégis kíméletlen átélt történés volt az, hogy az enyéimtől,itt a
szatmáriaktól nem kaptam meg a megérdemelt jó szót. De hát ez a végjátékban már
mellékes,habár megvisel hitedben és szellemiségedben. Nem az önmutogatás
kényszere a pályafutásom alkonyán,hanem életem harmóniájának és tisztességes
elszámolásának a gondja kényszerítette ki belőlem,hogy a hivatásomnak
szentelt érdemleges és kézzelfogható tények felmérését végezzem el,
elektronikus eszköztárral ,életem alkotó munkájáról. Részlet “Az én eletronikus
kalandom” című írásomból. .
A SZERETET ÉS HŰSÉG CSENDJE
EMLÉKTÁR-KAPNIKBÁNYA-1957- EMBERI ÉS HIVATÁSBELI MEGPRÓBÁLTATÁSAIM ÉVEI Minden
ember életében,sorsában vannak olyan történések, amiket mint kitörölhetetlen
emlékeket őriz önmagában elévülhetetlen gondossággal. Szívesen emlékeznek
életük szép eseményeire akár érzelmi énjük mindennemű vonatkozásában, de
ugyanakkor a megélt szomorú időszakokra is. Vannak azonban drámai
történések is amiknek a megoldása személyes orvosi és emberi ténykedésed,áldozatkészséged
kapcsán visszahatnak, egy család egy közösség utóéletének alakulására, amikért
Te hordozod az emberi felelősség életre szóló örömeit,netán terheit.
Egyszóval tehát vannak –KITÖRŐLHETETLEN EMLÉKEK- akár pozitív akár negatív
értelemben de mindenképpen a -humanum-hoz való kötődéssel. Orvosi
ténykedésem kezdete lehetőséget kínált arra hogy bizonyosságot tegyek
arról hogy méltó voltam az orvosi eskütételre. 6o évvel ezelőtt még
nevezhetném középkori viszonyokat ,találtam egy bányaközpontban minden
szempontot a munkaviszonyok a mindennapi élet minőségét is figyelembe
véve- Sokszor a helység télen megközelíthetetlen volt/2 méteres havazások/
miatt. Az emberi lét megőrzése ilyen estekben egy ember monopoliuma
volt-az orvosé. Nem volt megközelíthető a helység semmiféle közlekedési
eszközzel. Ez a magadra utaltság az érzelmi elviselhetőség határain
lebegett mindennap,ugyanakkor a környezet felé minden pillanatban magabiztosnak
kellet mutatkozzál. Ez az érzelmi és viselkedési kettősség lassan de
biztosan őrölt. A második tény a –Bánya-a felelőtlen,primitív
munkaviszonyaival,a mindennap leszálló elszánt emberekkel a mindennapi kenyér
küzdelmében,az érzés hogy sohasem tudod hogy abból a –rohadt-sötét és mély
gyomrából a földnek”VAJJON MEGLÁTOD MÉG EGYSZER A NAPVILÁGOT” A gyakori súlyos
bányaszerencsétlenségek amelyek sokszor halálos kimenetelűek voltak és az
utánuk következő-könnynélküli-bányász temetések. Az egészségügyi
egységek/orvosi rendelő,szülő-otthon rudimentális műszereltsége
és gyógyszeres ellátottsága. Ilyen körülmények között a kérdés úgy
tevődött fel hogy kik menthetők meg a kétségbeesett betegek,
segélyért esdeklői közül. Saját sorsodról már nem is illet szólni,az
ablakodhoz támasztott hosszú botról amivel éjszakánként riasztottak a betegekhez.
A felelősségérzet fojtó,.öldöklő érzésvilágáról, a Te
félelmeidről amikor leszálltál a mentőosztaggal a szerencsétlenség
színhelyére,a szemed előtt betemetett és megfúlt embertársaidról,a
gurítókba leeresztett kötél szorításának az érzéséről-a tífusz járvány
leküzdési lehetőségeiről stb. Hát itt éltem én ebben a
sorsközösségben,az állandó emberi lét megőrzése küszöbén.
Bauer Béla>Borbála Gyúró
EGY
MÉLTÁNYOS ÜZENET ÉS EGY ŐSZINTE VÁLASZ Borbála Gyúró Tisztelt Doktor Úr!
Nagy élvezettel olvasom a csodásan megfogalmazott mondatait, igényes
mondanivalóját, értékelve a tisztánlátását. Persze szakmailag nem szólhatnék
hozzá, hisz kis csavar voltam az egészségügy gépezetében. Sok-sok évig
dolgoztunk egy "cégnél" (én laboros, bakteriológus voltam), néha váltottunk
egy-két hivatalos mondatot és most, látva az Ön nyitottságát mindenre,
sajnálom, hogy nem volt alkalmam bővebben beszélgetni, helyesebben:
hallgatni azt, amit Ön mond. Szívből gratulálok ahhoz, amit Ön a mai napig
aktívan tesz és mond, azaz ír. Köszönet. KEDVES BORBÁLA!! Nagyon ritkán hallott
szép üzenet érzését éltem meg sorainak olvasása közben. Örvendek hogy az alkotó
munkának ilyen tapintható értékeit tisztelő embertársaim is vannak és nem
a melldöngetés visszhangjának “mesebeli akkordjait” dúdolók hangját hallom
visszacsengeni. Amit megfogalmaztam írásomban nem egy egyedi sors története
hanem egy sajnos társadalmi értékkeret amit mindennap átélünk,számosan közülünk
keserű szájízzel. Köszönöm sorait mert egy olyan pillanatban érkeztek amikor
már gondolataim közlésének a hallgatás szomorú mélységeit latolgattam.
Köszönettel és tisztelettel Bauer Béla
EGY LÉT ALKONYÁNAK TISZTES SZÁMVETÉSE. A tizennyolc
millió
látogató a net-en a világ 2o5 országából nem egy szakmai örömóda egyéni
szólama, vagy egy statisztikai ízű ranglétra hivalkodása,hanem egy mélyen
szántó elégtétel azok részéről akik megtiszteltek azzal a kitüntető
figyelemmel hogy a világirodalom,megszámlálhatatlan ilyen témájú írása közül
ezt a munkát értékelték figyelemre méltónak. Ez nem egy gyermekkori vágyálom
beteljesülése, hanem a segíteni akarás méltó érzése,ami mindenki számára
elérhető, valamint egy emberi küzdelem feltételeinek maradéktalan
teljesítése. Mondhatnám hogy egy hagyaték is a napjaink és elkövetkezendő
generációknak ,ami hosszú évtizedekre értéktartó emberi teljesítmény ugyan , de
semmiképp nem lehet a szakmai magamutogatásnak a kelléktára. Egy egész emberi
lét szüleménye ez az alkotás, aminek szellemi összefüggéseit csak az tudja
megérteni aki szüleivel,tanítóival és tanáraival ezt elvégezte.
Teljesítményemmel csak annyival emelkedtem ki a megszokott keretből
amennyivel többet dolgoztam,és töretlenül hittem céljaim elérésében. Hálát adok
az Úrnak hogy méltó hozzájárulásommal segíthettem a beteg gyermekek
gyógyításában, maradandó értéket alkothattam és ezzel hozzájárultam a
gyermekgyógyászat tudományos adattárának gazdagításához. AZ ÉREM MÁSIK OLDALA
Egyedüli támogatóm, emberi létem értéktartó gondolatainak szabad
kifejezője és értékmegőrzője az internet volt, ami feltörte a körém
kérgesedő dióhéjat. Következésképpen az ember a tényszerű élményanyag
birtokában köteles feltenni magában néhány fájó kérdést ami most 85 éves
koromban,az 55 év a mindennapi gyógyítás mellett ebben a megyében, az
orvostudomány szellemi értékeinek gazdagításának a feladatát is vállaltam.
Nekem nem volt időm hivatásszerüen” magyarkodni” mert a sors egy olyan
helyre állított ahol az emberi lét biztonságának őrzése volt a feladatom.
Igy aztán egy méltánytalan mellékvágányra kerültem mert sem fizikai időm sem
erkölcsi vonzalmam nem volt a” cirmos” szerepét alakítani. Pedig tettem amit
úgy érzem tennem kellett. a magyarság tudatom méltó önbecsüléséért. Tehát miért
érzem a szálkát a körmöm alatt ?? Milyen közösség az, akinek egy tagja
húszonhárom ezer oldalnyi írott szöveget tett fel a N.E.T.-re a most már
világszínvonalon mozgó értékeiből egy oldalnyit nem jelentettek meg
nyomtatásban az arra hivatottak. Milyen közösség az, amelynek egyetlen írott
hírlapja visszautasítja ezen munkáknak vagy bármilyen más írásom közlési
lehetőségét. Milyen közösség az, aki meg sem említi hogy van egy tagja aki
már a világ minden tájára anya és gyermekvédelmi tanácsaival eljuttatta
szülővárosának hírét. Milyen az a közösség amelyik megkülönböztet
társadalomszemléleti kérdésekben,hitben, a valós emberi kapcsolatoknak
örvendő embereket, szétzilálva azokat és a gyűlölet magvait veti a
mindennemű előnyök elnyerése érdekében. Ha nem ismerjük fel idejében
a társadalmi monomorfizmus történelmi eredőit akkor az egyeduralom
keserű kényszere lesz a sorsunk. Ezért köszönöm a internetnek hogy
lehetőséget adott azon gondolataim közlésére amit értéknek tekintenek az
emberek munkáimban, és nem engedték társadalom politikai mellékvágányaira
terelni sorsom alakulását..
EMLÉKTÁR -ORSZÁGOS GYERMEKGYÓGYÁSZATI KONFERENCIA--1985
-SZATMÁRNÉMETI- Amikor 1985-ben bemutatásra került az ország tudományos elitje
előtt a dolgozat,a főreferátum amit én tartottam/ -
Prof.Dr.RĂZVAN PRIŞCU-a ROMÁN GYERMEKGYÓGYÁSZATI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
ELNÖKE a következőket nyilatkozta: a mai napon egy új fejezet nyílt meg a
gyermek -gasztroenterológiában ami Dr.BAUER és munkatársainak a nevéhez
fűződik. A rendezvény ahol elhangzott az a Szatmárnémetiben
megrendezett- Országos Gyermekgyógyászati Konferencia-volt mintegy elismerése
az addigi kutató munkámnak. A Román Orvosi Lexikonban is úttörő munkának
értékelik a kutatásaimat a gyermekgyógyászati tudományban. A BEMUTATOTT KÉPEN A
TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL KIBOCSÁTOTT EMLÉKPLAKETT LÁTHATÓ
ÖSSZNEMZETI HAZUDOZÁS
Orbán
Ráhel képviselte a magyar államot egy külföldi energiapolitikai tárgyaláson.
Mikor először megláttam az index hírközlési oldalán a képet Orbán Ráhel és
férje látogatásáról a bahreini gazdasági diplomácia vezetőinél/a
bizonyíték a nemzeti lobogó a fogadó fél jobboldalán/az ördög a következő
gondolatokkal csiklandozta agytekervényeimet. A fiatalokat a beszűkült az
itthoni vadászmezők jól jövedelmező forrásainak apadása és a keleti
nyitás hamvadó hamuja alatt az olajmezők varázsa késztette erre a
látogatásra. A nagy vezírnek megroppant a bizalma a hatalmi ágazatok „éhesei
vagy nevezzem ordasai “ iránt és jobbnak látja az egészen
szűkkörű/családi/változatot életbe léptetni. Különben az eset
pikantériája az volt hogy Ráhelt” Magyar Köztársaság nagyra becsült miniszterelnökének”
titulálták. A fulmináns karrierek mindig gondolkodásra kell késztessenek mert
ahogyan Szíjgyártó Péter és Rogán Antal egy büszke magyar nép él emberei lettek
nem lehet más variánsokat sem kizárni. Ez a változat az ilyen szerkezetű
államformák álomba szenderülésének az egyik megoldása,és a Ráhelre nagyszabású
állami feladatok várnak./habár szívesebben neveznélek Erzsébetnek,Katinkának
vagy Ágnesnek, főként ebben a “mindent átölelő nemzeti érzelmi
hadjáratban.” Nagy meglepetésemre ma reggel a következőket olvasom a
hírközlések oldalain:Obán Ráhel szerint hazudik a bahreini hatóság- "2015.
szeptember 17-e és 20-a között Barhreinben voltunk férjemmel magánúton. Az
utazás költségeit magunk álltuk. Minden más ezzel kapcsolatos állítás hazugság"
Hát akkor mit higgyünk,hogy rokoni látogatáson voltak ,vagy pávatáncot jártak
ismét a magyar nép amúgy is meggyötört agytekervényein.
IN MEMORIAM DR.BOGDÁN GYULA
Kedves
Gyuszi! Olyan kegyetlen a hír hogy elnémít, hogy képtelenné tesz a döbbenet
gondolatainak első pillanataiban arra hogy papírra vessed pillanatnyi
érzéseidet,a hozzád fűződő baráti érzelmi szálak
sokszínűségének leírására. Személyesen úgy élem meg hogy elvesztettem egy
őszinte barátot, sporttársat és kollégát akik a kölcsönös tisztelet
jegyében élték le életüket,akivel egy fél évszázad minden örömét és
mindennemű nyomorát emberi tisztességgel megosztottuk. A Marosvásárhelyi
Orvosi Egyetem erkölcsi és szellemvilágát hordoztad sokszor sok
áldozatkészséggel sorstársaiddal együtt itt Szatmáron. Mert Te örökös szatmári
voltál és maradtál és itt végezted nemes tisztességgel kiváló képességgel
hivatásod nagyon sok beteg ember hálás emlékezetére orvosi ténykedésedet.
Együtt ápoltuk magyarságtudatunkat,együtt róttuk a Radnai havasok és nagybányai
hegyek kaptatóit és töltöttük szeretett teniszpályánk napfényes délutánjait.
Szatmár társadalmának közkedvelt személyisége voltál akit mindenki szeretett.
Méltó utódokat neveltél a magyar társadalomnak.
Hűséges,szerető,gondoskodó emberi értékeit felbecsülhetetlen Erzsikéddel
megküzdöttetek a sors nem belátható megpróbáltatásaival. Adjon az Úr olyan
békét és nyugalmat amit Te adtál betegeidnek nehéz perceikben,családodnak pedig
békés megnyugvást a sors senkit nem kímélő kegyetlenségének elviselésében.
Nyugodj békében Emike és Béla
EMLÉKEZÉS A SZATMÁRI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ARANYKORÁRA
Ezt
az orvos történelmi tudományos dolgozatomat a Szatmármegyei Orvosi Kamra
felkérésére írtam a Szatmári Orvosi Napok 2013 október 5-én megtartott
tudományos rendezvényére. Az indoklás az volt hogy élményanyagom,emberi és
szakmai kapcsolatom ezekkel a kollégákkal felhőtlen volt úgy mint
tanítványnak vagy a későbbiekben mint kollégának. A tanulmányt román
nyelven készítettem el és mutattam be. Video felvétel készült róla amit eddig
15 ezren tekintettek meg és a Román Tudományos Akadémia is a hozzájárulásomat
kérte a tanulmány közléséhez. Tudományos közleményemet magyar nyelven is közre
adtam. Azokról az elődeimről és kortársaimról emlékezek meg nagy
tisztelettel és szeretettel, akik kiváló gyógyítói és tudományos alkotói voltak
a szatmári orvostársadalomnak. Tanulmányaim megkezdése után azonnal
csatlakoztam, ezek mellé az emberek mellé,és mindenhol ott voltam, ahol valamit
tanulni lehetett, megismertem a kórház minden zegét-zugát, tanultam, olykor
ellestem a dolgokat a nagy elődöktől. .A XX. század második fele új
orvos generációt alkotott. Valamennyien olyan szaktekintélyek, akikre felnézett
a város és az ország is, de sokat határokon túl is ismertek. Sokan írtak
szakdolgozatokat, tudományos értekezleteket tartottak, állandóan fejlesztették
szaktudásukat. Valójában egy igazi „ aranycsapat” volt ez, amelynek tagjaira
feltétlenül emlékezni kell./Dr.Gózner Elek,Dr,Mitaru Mircea,Dr.Szerémy
Margit,Dr.Micu Ioan,Dr.Vida Ioan,Dr.lőrinczy Dengezics csak hogy néhányat
említsek közülük Sokan közülük komoly egyetemi karriert mulasztottak el azért,
hogy itt a városban maradjanak és gyógyítsanak, ugyanakkor sokan kerültek el
egyetemi központokba, ahol klinikákon dolgoztak és tanították a jövő
generációit, .Az –Ő- idejükben volt a szatmári egészségügy aranykora-
Ők a Kárpát medence északi csücskének egészségügyi fellegvárává avatták a
szatmári akkori megyei kórházat. Hatalmas tudásuk és tapasztalatuk ide vonzotta
a környező tartományok betegeit- Úgy gondolom hogy nagyon kevesen vagyunk
azok akik tanúi voltunk ennek a korszaknak Egész életpályámon családomnak
betegeimnek és ezeknek az embereknek akartam megfelelni.
Folyamatosan,szemtelenül és nagy áhítattal loptam tőlük a szakmát. Egy-egy
mondásuk,mozdulatuk naponként felötlenek bennem,és a nem kevés-nehéz orvosi
döntések,a nehezen elviselhető,olykor előadódó drámákban úgy érzem
hogy láthatatlanul mellettem álltak. Szentimentálisnak tűnő, de valós
a megfogalmazás. Ők voltak azok akiknek kezéből soha nem hiányzott a szakfolyóirat,vagy
a szakkönyv. Akik között nemes versengés folyt hogy kinek jelenik meg több
közleménye a hazai vagy külföldi szakfolyóiratokban,ki mutat be értékesebb
tudományos dolgozatokat,egyszóval ki tesz többet az asztalra Amikor a szakma
finomabb értékeit kezdtem kóstolgatni,jóleső érzés volt róluk hallani
elismerő,méltató véleményeket a hazai vagy nemzetközi tudományos
értekezleteken. Amíg nem lettem orvos UBORKÁNAK becézgettek és tulajdonképpen a
kórház mindenese voltam. Akésőbbiekben,munkatársuk,kollégájuk és egyesek
gyermekeinek és unokáinak kezelő orvosa lettem Hát ezek voltak azok az
emberek akik meghatározták az orvosi pályafutásom erkölcsi vetületeinek egy jó
részét a többi
HOGYAN GYARAPODIK A LÁTOGATÓIM MIOLLIÓINAK SZÁMA A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL?? Az Én
örömélményem forrása nem az a tény hogy a GOOGLE-PROFIL-on a O-tól a tizennyolc
milliót regisztrált a counter, mindennemü kétkedések ellenére,hanem az a
bizalom ami nap mint nap körülvesz, a munkám segítőkészségének elismerése
és a hit alkotásom mértéktartó szakmai arányosságában az édesanyák
részéről. Számomra ez egy folyamatosan növekvő érzelmi és elismerési
mutató ami az emberi segítőkészség ösvényére vezeti mindennapjaimat. A
bizonyosságot az elkövetkező milliók eljövetelében annak a 6o évnek az
elméleti és gyarkorlati biztonságérzete kölcsönzi amit napi munkámmal
gyarapitottam a köz javára. A gyermekellátáshoz lelkileg közelállók, szívesen
veszik a forrásanyagaik felhasználását ezen nemes cél érdekében a teljesség és
hozzáférhetőség kiteljesítése céljából. Ez a munka anyagilag
érdektelen/sőt anyagi áldozatokkal jár/,és közhasznú célt szolgál
főként , sokszor magukra utalt anyukáknak a tájékoztatására. Habár
napjaink társadalmi tisztessége mélyen megrendült, az emberi segélykiáltások
hangja hovatovább mind jobban érzékelhető és sorstársi,közösségi
vetületeit tekintve kötelességünk ezeket meghallani. Ma amikor az érdemtelen
politika eszközeinek csápjai a társadalom minden ténykedését átkarolják akár
bűnös eszközeikkel is, az Úr jóvoltából megkaptam a tisztes erkölcsi
járandóságomat azoktól akiknek ajánlottam ezt a munkát olyan tisztelettel és
megbecsüléssel, amit csak egy anya érdemel és kaphat.
A NET SZELLEMISÉGÉNEK HATALMA ÉS BARÁTSÁGOK EREDŐJE. KEDVES RALPH !!
A nagy vizeken túlról küldte egy embertársam ezt az igen megtisztelő
üzenetet a FACEBOOK közvetítőn keresztül, gondolom azzal a céllal hogy
együtt erősítsük emberi létünk hitét az igazságban és jóságban. Az is
megtörténhet hogy egy egybehangzó értékelendő gondolatra talált
írásaimban. Az alkotás szelleme ma már szabadon leng, igazolva azt a tényt hogy
nem csak az ismert, érinthető és érzékelhető személyekről szól
az alkotott érték minősége- hanem a szabadon szárnyaló gondolatokról,a
hivatástudat feddhetetlen.embert szolgáló.erkölcsileg tiszta emberi
ténykedéseiről. Köszönöm Ralph A BEMUTATOTT KÉPEN A “KÜTYÜ”TANULÁS
KÁLVRIÁJÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI 73 ÉVES KOROMBAN.
-EMLÉKTÁR. -A SZENT JÓZSEF REHABILITÁCIÓS KOZPOBT MEGNYITÓJÁRA. HIT-REMÉNY ÉS
SZERETET
- Ezen gondolatokkal nyitja meg kapuit a Szent József Rehabilitációs
Központ,azok részére,akik nehéz magukra utaltságukban igénylik beteg gyermekük
részére szolgáltatásainkat. Számos jó szándékú,önzetlen,értelmes ember
munkájának gyümölcseként született meg ez a nemzetközi mércével is mérhető,modern
intézmény. Jellegét,működési koncepcióját tekintve európai
értékrendű,első és egyedi létesítmény nálunk az országban. A
katolikus egyház,a katolikus hívek nemzetközi segítőkészségének állandó és
időtálló példájaként fog állni városunkban ez a létesítmény. Az
úttörő munka kezdeti nehézségei,gyermek betegségei egy bizonyos ideig még
érzékelhetők lesznek tevékenységünkben,de reméljük,hogy akik igénylik
segítségünket,értékelni fogják jóhiszemű szakmai munkánkat. A szakmai
tevékenység lényege a betegség,a sérült állapot korai felismerése,korai
kezelése és csapatszellemben való gyógyítása,minden szülő tevőleges
együttműködésével. Felhívjuk a szülők figyelmét arra is,hogy a
kezelés az esetek döntő többségében hosszantartó,türelmet és kitartást
igényel. Természetesnek tartjuk azt is,hogy együttműködünk a többi hasonló
profilú egészségügyi egységgel. Február 6-tól kezdve várjuk azon szülők
jelentkezését akik gyermeküket/o-6 év közötti korcsoport/kezeltetni óhajtják
intézményünkben. Dr.BAUER BÉLA Ph.D gyermekgyógyász főorvos az
orvostudományok doktoraű az intézet vezetője
VASÁRNAPI VERS JÓZSEF ATTILA LEVEGŐT! Ki tiltja meg,
hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség
szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött
gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a
bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös
televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem.
Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor miért, kinek. Aktákba irják,
miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég
ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a
törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint
itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy
nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és
vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor
nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó
szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a
halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az
irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! Az én
vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk!
Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj
nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! 1935.
nov. 21.
EGY FELEJTHETETLEN EMLÉKEZÉS ELKISÉRTEM DR.LÜKŐ BÉLÁT UTOLSÓ ÚTJÁRA Egy
felejthetetlen gyermekkori átélés
volt
DR:LÜKŐ BÉLA temetése amit csak későbbi időben tudtam a maga
értékrendjébe sorolni. Az én életemben ilyen volt DR.LÜKŐ BÉLA temetése
amelyen 6 éves koromban voltam jelen. Abban az időben, amikor egy számottevő
ember meghalt,főként ha sokat tett a közösségért amelyben élt,azt
elkísérte a helység apraja-nagyja az utolsó útjára. Édesanyámat DR:LÜKŐ
BÉLA kezelte ,de különben is ott volt a helyünk a mindenkori magyar
anyanyelvűeknek ennek az- emberi legendának- a temetésén. Nem voltam
életemnek abban a korcsoportjában hogy fel tudjam mérni emberi értékrendjét
annak akit mély részvéttel és nagy szomorúsággal kísértünk ki a vasúton túli
református temetőbe. De az a hatalmas feketébe öltözött tömeg,már akkor
mélyen emlékezetembe vésődött. Ahogy hazafelé mentünk a temetésről a
szüleim azt mondták hogy-ott volt a fél Szatmár a temetésen Ez igy volt igaz. A
lapok 12-15 ezer emberről írtak,mert voltak akik még a környező
falvakból is bejöttek hogy elkísérjék utolsó útjára kiváló és önfeláldozó
orvosukat. Igen Ő önfeláldozó,önelégető szellemiségű ember volt
aki életének 56-dik évében,szegényen,üres zsebbel hagyta itt a földi létet,
betegeit,akikért a biológiai tűrő képességén messze túlmenően
teljesítette hivatásának mindennemű ténykedését. Ő volt századának
–orvos-apostola- ahogyan a nekrológjában nevezte a helyi sajtó.
A VILÁG SPORT TÖRTÉNELMÉNEK KÉT TITÁNJA KÉT ERDÉLYI MAGYAR-KÁROLYI BÉLA ÉS
KÁROLYI MÁRTA
Nem
a felhalmozott érmek számáról,nem a megszámlálhatatlan kiváló sportolóról
akiket neveltek még csak arról a faji megkülönböztetésről sem beszélek
amiben részük volt ebben balkáni szellemiségű világban, ahol a
mellveregető ármányhad munkájuk gyümölcsét mértéktelenül és hálatlanul
sajátították ki szemünk láttára. Ők nem hátráltak meg és példát adtak az
egész világnak hogy az emberi alkotás szent még akkor is ha azt alantas
eszközökkel óhajtja megalázni a tehetségtelenek és tehetetlenek hada. Ők
újrakezdtek egy olyan világban ahol a tisztes munkáért tisztességet kaptak és
tartalékaikkal a világ sport társadalmának utolérhetetlen hagyatékot
adományoztak. Egy olyan országban alkottak ahol a tehetség és munka világa
elkülönül a kiskaliberű tolvajok mohóságától és az alkotás , az emberi lét
örömét szolgálja. Bebizonyították hogy habár nem éltek az anyaországban
spottörténeti alkotásuk páratlan marad minden magyar számára. A BEMUTATOTT
KÉPEN- KÁROLYI MÁRTA és neveltje az amerikai SIMONA BILES négyszeres olimpiai
bajnok
A HATALOM ÉS GYŰLÖLETKELTÉS FERTŐJÉBEN TOBZÓDVA,MÁR NEM ISMERÜNK SE
ISTENT SE EMBERT. AZ ISTEN SZOLGÁINAK TEVŐLEGES IRÁNNYITÁSÁVAL
(Nem) Érteni Ferenc pápát Az elmúlt hetekben felerősödni látszanak a hazai
társadalmunkra ható, véleményformáló közösségi oldalakat ellepő írásokban
a Ferenc pápát érő kritikák. A jelenségre reflektál az alábbi
főszerkesztői írás. Az elmúlt hetekben felerősödni látszanak a
hazai társadalmunkra ható, véleményformáló közösségi oldalakat ellepő
írásokban a Ferenc pápa-kritikák. Ezek a katolikusok körében is futótűzként
terjednek: mivel gyöngítik a hitben megélt egységet, lassan ölő
méregcseppként hatnak. A jelenség nem új, hasonlóval találkoztunk már XIII. Leó
pápa kapcsán is: ő beszédeivel, majd társadalmi kérdéseket vizsgáló
körlevelével okozott „botrányt”. Sokan számonkérték rajta, hogy egyháziként
miért szól bele a munkáskérdésbe. A kritikai vélemény önmagában nem baj,
sőt… ha az ember őszintén keresi az igazságot, akkor – ahogy XVI.
Benedek fogalmazott – párbeszéddé nemesül, mely minden katolikus ember útja.
Csakhogy az elmúlt időszakban az égető kérdésekkel kapcsolatos,
felerősödött véleményformálás legtöbbször nem az igazságkeresést vagy a
párbeszédet szolgálja, hanem emberi érdekeknek engedelmeskedik. Érezhetjük,
hogy mélypontra jutottunk, amikor a pápát egy újságíró „demens vénembernek”,
„gazembernek” nevezheti egy olyan országban, amely – állítólag büszke
keresztény identitására. Muszáj elindulnunk felfelé, hiszen szabad és lehet is
egyet nem érteni a másikkal, legyen szó még a pápáról is (ahogy erről VI.
Pál többször szólt), de a másik felet emberi mivoltában, személyében megtámadni
több mint méltatlan. A gombamód szaporodó írásokból az tűnik ki, hogy a
szerzők sokszor feladják a keresés, értelmezés, utánajárás nemegyszer
fáradságos útját, és nem is akarják megérteni Ferenc pápát. A legkisebb
erőfeszítéseket sem teszik meg annak érdekében, hogy átlássák a helyzetet:
nem olvassák el az adott pápai beszéd teljes szövegét, nem követik folyamatosan
a római megnyilatkozásokat. Nemritkán mintha a bulvársajtó által feldobott
„bombahírek” és figyelemfelkeltő címsorok alapján alkotnának véleményt.
Eközben minden másra érzéketlenül, kizárólag az itthoni helyzetből
kiindulva próbálják magyarázni a pápai nyilatkozatokat – mintha a
világegyházért gondot viselő Péter-utód csak akkor mondhatna értelmes
dolgokat, hogyha azok Budapestnek is tetszenek. Sajátos magyar vonás ez: az
egész világot magunkhoz mérjük, s eszerint ítéljük meg. Így az egyik
legérzékenyebb kérdés, a menekültválság kapcsán mintha a véleményformálók nem
szívesen hallanák meg Ferenc pápának a lengyel püspökökkel zajló találkozásán
megfogalmazott véleményét, melyben nagyon pontosan elemzi a problémát, s ennek
alapján mérlegeli az egyes országok erre adott válaszait. Vagy azt, amikor a
vallásháború fogalmát elutasítva a fanatizmus és az annak nevében elkövetett
terrorcselekmények valós okaira kérdez rá. Pedig épp akkora a különbségtétel
fontossága a kérdésekben, mint amennyire nem környezetvédelmi, hanem
teremtésvédelmi a pápa Laudato si’ kezdetű körlevele. Nekünk,
katolikusoknak nagy a felelősségünk: hiszen mi nem mondhatunk le az
egyszerre horizontális, azaz emberi és közösségi, valamint vertikális, vagyis
isteni és értékrendi szempontokat követő gondolkodásról. Ennek
elengedhetetlen része a tépelődés, a lassú, de kitartó jákobi megküzdés
egy nehézséggel – amibe beletartozhat az egyet nem értés is. Eközben nem
felejthetjük el: egyházunk nemcsak belőlünk, magyarokból áll, hanem
egyenjogú része annak az afrikai, sőt a közel-keleti emberek közössége is,
és a más vallásokhoz vezető út csakis a párbeszéd útja marad, ha mégoly
nehéz is. Ezt jelenti a katolicitás. Vagy ahogyan Babits Mihály írta: „Én
katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló,
katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán,
életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház!”
(Örökkék ég a felhők mögött. Vallomás helyett hitvallás). És ami ennél is
fontosabb, hogy Krisztus és a benne teljessé vált isteni kinyilatkoztatás
túlmutat a földi életünk itt és mostján, ezért olyan állásfoglalásra kell
eljutnunk a hitünkben, amely képes a mennyei Atya szemével látni és láttatni.
Sokszor olyannak látom magunkat, mint az elfáradt, ennivalóra vágyó Illés
prófétát. Sok madár próbál ételt hozni. De legyünk éberek, és gyakoroljuk a
lelkek megkülönböztetését, nehogy önközpontúságunk okán gyors, felületes és
érdekvezérelt válaszaink kényelmes magába zárulása miatt lemondjunk a
gondolkodás, a Szentírásból és a szentségek eleven forrásából merítő
átimádkozott megkülönböztetés luxusáról – ami valójában „az egyedül szükséges”
ezekben az időkben. Az írás az Új Ember e heti, augusztus 21-i számában
jelenik meg. Kuzmányi István/Magyar Kurír-2016. augusztus 17. szerda 09:01
TÖRTÉNELMI MENDE-MONDA VAGY VALÓSÁG A TURÁNI ÁTOKRÓL TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEK
István testvére Koppány testét felnégyeltette, és testrészeit hónapokig
kifüggesztve tartották az ország négy várának kapuja felett – Győr,
Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár[– jelezve, hogy mi vár a királlyal
ellenszegülőkre. Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett
meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Ez a tette azonban
elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem
engedelmeskednek a királyi hatalomnak. Egyes történelmi adatok szerint
hatvanezer olyan hontársát végezte ki aki nem akarta a keresztény hitet
felvenni és alávetni magát István király törvényeinek. TURÁNI ÁTOK „…midőn
eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és
megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen
sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg
rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele…” – így szól az ősi átok.
Legenda lenne csupán? Vagy magyarázat történelmi sorcsapásainkra, a
tatárjárástól a mohácsi vészen át Trianonig?Vagy talán napjainkig is??
EGY KIS KIVÁNCSI KACSA
A
MAI TÖRTÉNELMI HELYZETBEN MÁR FOJTOGAT A KIVÁNCSISÁG. LÉVÉN HOGY ÉN
SZÜLETÉSEMTŐL KEZDVE ÖLDÖKLŐEN KIVÁNCSI VOLTAM,ÉS HOGY A BŐRSZIN
SORSDÖNTŐEN AKTUÁLISSÁ VÁLT NAPJAINKBAN, FELTENNÉK A BŐRSZIN
ISZONYBAN SZENVEDŐKNEK KÉT FOGAS KÉRDÉST?? MILYEN VOLT A BŐRSZINE
ÁDÁMNAK ÉS ÉVÁNAK A PARADICSOMBAN A TEREMTÉS PILLANATÁBAN? HA ESTLEG FEHÉREK
VOLTAK MAGYARÁZZA MEG VALAKI HOGY HOGYAN VÁLTAK ILYEN KOROMFEKETÉKKÉ?? DE
MEGTÖRTÉNHET AZ IS HOGY ŐK FEKETÉNEK SZÜLETTEK CSAK JÓ DOLGUKBAN
FEHÉREDTEK KI. SZIVESEN VENNÉK EGY MEGGYŐZŐ MAGYARÁZATOT !!!
EMLÉKTÁR BALOGH CSABA AZ EZÜSTÉRMES MAGYARORSZÁGI OLIMPIAI CSAPAT OSZLOPOS
TAGJA
A NORVÉGIAI SAKK OLIMPIÁN-2014-ben. BALOGH CSABA UNOKÁJA DR.RAVASZ JÓZSEF NEVES
ÉS MEGBECSÜLT BELGYÓGYÁSZ FŐORVOSNAK AKI VÁROSUNKBAN GYAKOROLTA NAGY
TISZTESSÉGGEL HIVATÁSÁT,KORAI ELHALÁLOZÁSÁIG. A BEMUTATOTT KÉPEN CSABA JOBBRÓL
A MÁSODIK A MAGYAR OLIMPIAI CSAPATOT ÁBRÁZOLÓ KÉPEN.
DR.GHEORGHE GOLDIȘ AKADÉMIKUS A FŐVÁROSI FUNDENI GYERMEKKLINIKA
VEZETŐ PROFESSZORÁNAK, AKI ISMERTE KUTATÁSAIM TÉMAKÖRÉT ÉS ÉRTÉKÉT
JAVASOLTA A ROMÁN TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁNAK HOGY AZ 1985-ÖS ÉVBEN A AZ ORSZÁGOS
GYERMEKGYÓGYÁSZATI KONFERENCIA MEGRENDEZÉSÉT KUTATÁSAIM TÉMAKÖRÉBEN SZATMÁRON
RENDEZZÉK MEG..A RENDEZÉS GONDJAIVAL ENGEM BIZTAK MEG, A résztvevők száma
kb-300 szakember volt /egyetemi professzorok
adjunktusok,főorvosok,szakorvosok az ország minden részéből./ és 49
dolgazatot mutattak be.Nagy öröm volt számomra hogy megrendezhettem ezt a
konferenciát és az ország-szakmai krémje előtt én tartottam meg a
FŐ-REFERÁTUMOT. Bennem a bizonyítás öröme forrongott-mert bizonyítottam
hogy lehetsz próféta saját hazádban is, egyrészt és másrészt hogy a többségi
nemzet képviselői akarva nem akarva fél árbocra eresztették a zászlót az
előtt az embert próbáló munka előtt amit elvégeztem. Édesanyám emléke
kísért végig ezen az úton,aki a Szatmári majorból indított az útra a munka és
becsület fanatizmusával.Boldog voltam hogy nem okoztam NEKI csalódást
Megtiszteltek jelenlétükkel és dolgozatokat mutattak be az ország összes
klinikáinak vezető professzorai/Bukarest-/Prof
dr.Gh.GOLDIS,akadémikus-Fundeni klinika vezetője. Prof Dr.CHIRIAC
GH-Fundeni klinika-Prof.Dr RĂZVAN PRIŞCU-Emilia Irza klinika
vezető profeszora-A Román Gyermekorvosok Társaságának az
elnöke.-Kolozsvár-Prof.Dr.VARNA-Profesor Dr.NANULESCU MIRCEA,Prof DR.GROSU
MARIA,Prof.Dr.ZOE PAŢIU-Temesvár-/Prof.Dr.LOUIS TURCANU-Temesvár-Prof.Dr
PUSKÁS GYÖRGY,Prof Dr.PAPP ZOLTÁN-Prof.Dr.DOMOKOS LAJOS-Marosvásárhely
Prf.Dr.TRIFAN-Iași.Ami az általam bemutatott főreferatum értékrendjét
illeti,Prof.Dr RĂZVAN PRIŞCU-Emilia Irza klinika vezető
profeszora-A Román Gyermekorvosok Társaságának az elnöke.-a
következőképpen értékelte kutatásainkat-Az itt bemutatott kutatási anyag a
gyermekgyógyászati tudományban egy új fejezetet nyitott. A bemutatott képen
DR.BALLA ÁRPÁD-DR.PARÁSZKA MIKLÓS-DR BAUER BÉLA
SZÉKELYUDVARHELY-CSIKSZEREDA-SZATMÁR OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSAI
A BŐRSZIN ISZONY EURÓPÁJA
??
Nem akarom az Egyesült Államokkal kezdeni,ahol a bőrszín kavalkád egy
nehezen utolérhető életszínvonalnak ad életet,mert ott az emberi
tisztességet az alkotás megcáfolhatatlan ténye irányítja. Sajnos nem voltam ott
az emberi faj teremtésénél hogy beszámoljak az Úr által teremtett Ádám és Éva
bőrszínéről. De szemtanúja vagyok az olimpiai játékoknak ahol a
győztesek öröme megoszlik anélkül hogy egymás bőrszínét mustrálják
egy adott ország versenyzői. Szerintem az emberiség legszebb és legnagyszerűbb
megismétlődő ünnepe az olimpia nemcsak az emberi test
teljesítményeinek és harmóniájának csodái, hanem a józan emberi tisztelet és
béke öröme is. Jómagam az emberiségnek ahhoz a részéhez tartozok akit ez az
élményanyag lélekben gazdagít- Megéltem az SS állomány szelekciójának a
követelményeit/magasság-18o cm-kékl szem,teljesen áp fogazat stb/és ezek
ténykedéseinek a borzalmait és ezenkívül a XX-dik század mindenféle történelmi
agresszióját. Ma úgy érzem hogy szaporodnak a nyüvek a történelem
trágyadombján..A sors beláthatatlan történelmi eseménytára számos ismeretlent
rejteget számunkra. Több ismeretlenes egyenlet a napjaink ellentmondásait
szülő „menekült kérdés” is. Néhány dologra azért választ kell adni minden
józan embernek- Ne lebegtessék Európa egén a bőrszín rémálmát Ne
feszegessük gyűlöletkampányokkal a szenvedő embertársaink amúgy is
keserű sorsát Ne mossuk össze napjaink kegyetlen gyilkosainak képmását a
történelem áldozatainak hátborzongató szenvedésével. Ne használjuk a hatalom
birtoklás eszközévé a történelmi nyomor áldozatainak a sorsát Ne lépjék át az
Isten házának a küszöbét azok akik ellentmondanak Ferenc pápa felebaráti
szeretetről szóló szavainak mert Ő az Úr és a Biblia tanításának
letéteményese.
EMLÉKTÁR- A FUNDENI KLINIKA HIVATÁSOM ÉRTÉKRNDJÉNEK EGYIK MEGALAPOZÓJA Már az
egyetem
elvégzése után felvetődött bennem az a kérdés hogy az elkövetkezendő
továbbképzéseimet hol fogom végezni és hogy ez az intézmény számomra milyen
elvárásoknak kell megfeleljen. A Fővárosi FUNDENI KLINIKÁRA esett a
választásom-elsősorban mert az ország legrangosabb egészségügyi intézménye
volt, Meglepett az első továbbképzésem alkalmával a klinika vezető
Profeszora így szólt hozzám magyar nyelven-mi újság Erdélyben,barátom. Bennem
akkor az az érzés támadt mint egy Daróci vagy egy Sárközi magyar
anyanyelvű gyermekben amikor az orvos megkérdezi Tőle hogy mid fáj
kispajtás. Mindez azért is mert a román kollégák. sőt főnökeim olykor
rosszízű iróniával hívták fel a figyelmem arra, hogy nem uralom teljesen a
román nyelvet. Nagyon megkapott ennek a “nagy embernek”a közvetlensége. Az
aztán végképp hogy a beteg gyermekek csapatosan szaladtak a klinika folyosóján
utána hogy megkapják a napi savanyú cukorka adagjukat-ami minden nap ott volt a
zsebében,/ a főnővér már úgy készítette elő a köpenyét,/ Amikor
aztán meghallgattam az első előadását a Professzor úrnak,éreztem hogy
a sorsom ide kötődik ehhez az intézményhez ehhez az emberhez. Itt
töltöttem a szakmai létem egy jó részét. Pedig ez egy egészségügyi nagyüzem
volt amitől elvileg idegenkedtem. Amikor az intézetben voltam,minden
lehetőséget kihasználtam hogy minél többet tanuljak. Bementem a klinikára
délután,vasárnap,ünnepnap mert akkorra már csend volt a klinikán,lezajlott a
délelőtti –bájrám-és nyugodtam tudtam tanulmányozni azt a múzeumi beteg
anyagot, ami az egész országból itt összegyűlt Később tudtam meg hogy
Ő is erdélyi származású- Úgy került a Fundeni klinikára hogy annak az
akkori klinika vezető Professzora Dr.D.NICOLAU,egy tudományos rendezvényen
vett részt Nagyváradon és meghallgatta Dr.GOLDIS előadását.. Az
előadás után odament hozzá és a következőket mondta ,Te holnap velem
jössz Bukarestbe és a FUNDENI klinikán leszel a munkatársam. Akkor még így
folyt a szelekció. Az első hat hónapi munka után úgy gondolom hogy
felmérte azt az őszinte törekvést amit a gyermekgyógyászat elsajátításáért
éreztem. Őszinte , nyílt,emberi volt velem. Ezek után minden tovább
képzésen én voltam a kurzus vezetője. A kollégák akik az egész országból
vettek részt ezeken a továbbképzéseken, mind gyakrabban kérdezték- miféle
kapcsolatod miatt vagy te mindig a kurzus főnök-a feleletem az volt hogy
kérdezzétek meg a Professzor urat. Különben megjegyzem hogy a fővárosi
klinikák vezetői őt sem nézték jó szemmel,mert nem volt Bukaresti.
Már kifogástalanul bírtam a román orvosi szaknyelvet,amikor is az összes
fővárosi klinikák, és más érdeklődők részvételével a megszokott
tudományos havi rendezvényüket STAFF ot rendezték meg. Lévén hogy tudta hogy
milyen jellegű tudományos munkán dolgozom,felkért hogy mutassam be a DIÁ
kat, azzal a céllal,hogy képviseljem a Fundeni klinikát ezen a rendezvényen
Mikor bemutattam Neki a 6o DIÁ-t így szólt hozzám-te mit gondolsz hogy Téged
engedni fognak ezek 1 órát beszélni. A rendezvényen ott ült Ő is az
első sorban és miután az első 2o DIÁT bemutattam, intett hogy
mutassam be a többit is. Miután befejeztem arra emlékszem hogy nagyon nagy
csend volt-felállt a professzor úr és a terem felé fordulva a következőket
mondta Láttátok és hallottátok hogy mi történt itt ma-sziporkázott ennek a
szatmári fiúnak a csontos doboza. Gratuláljunk Neki mindannyian. Különben a
FUNDENI klinikán körülbelül 2 évet dolgoztam
ELŐSZÓ
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton. A Dohánybeváltó és Unió közötti
utcarész egyik épületében, aminek már csak hűlt helye van,mert a
buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a kegyetlen történelmi
kényszerek hatása alatt. De mindazonáltal mégis történelmi tulajdonosa vagyok a
többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek a rangos de lapos
városnak ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében. Itt
töltöttem gyermekéveimet, Ez a város formálta társadalmi szemléletemet és volt
a mentora erkölcsiségemnek. Az egész századunkat végigkísérte az állandó
hadilét vagy ahogyan nevezik “a hidegháború”.Az emberi megpróbáltatások jellege
változott csak, és nem a tartalma. Az ellenpólusok hatalmi harca tovább
folyik,a rétegződés kíméletlensége továbbvonul történelmi múltját
respektálva. Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival
vívódók száma talán még növekedett. Csupán azért kontárkodtam az írás berkeibe,
mert a betűbevésett gondolataim,érzéseim közlése minden alkalommal
felszabadították az éppen aktuális érzelmi vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti
szeretetemet és szabaddá tették mindezeket. Ez az 1ooo oldalnyi, „se füle se
farka” iromány gyűjtemény-/Szabolcs elkúrvulásától-A Köménymag leves
utálatának indítékáig/ némi történelmi háttéranyagot megmentett a
veszendőségtől de nagyrészt az érzelmi töltetek uralják a
mondanivalómat. Nem a bitang ármánykodás szelleme uralja az alaptónust hanem a
köz kimondott vagy elhallgatott társadalmi igazságokat akartam szolgálni ami
nem mindig sikerült a monoton sztereotip történelmi beivódások miatt.
Szakbarbár életutam nem engedte meg hogy hetvenkedni merjek az irodalmi
berkekben,mert az a tizenhét és fél millió látogatója szakmunkáimnak a
bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a gyógyítás szent
kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és tartalma
feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak leírása,hivatásom
értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam még akkor is ha a
senyvesztő ellenlábasaim a pokolba kívántak. A történelem kíméletlen.
veszejtő útjai annyira kiszámíthatatlanok főként az emberi faj
sokszor megfoghatatlan vagy elképesztő, erkölcstelenségét figyelembe
véve,hogy valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit közülünk senki sem
fogja megismerni de sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást,
elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk az sors. Az
örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot
hagyva az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben ADJA AZ ÚR NE IGY LEGYEN
!!
A SZENVEDÉS TÖRTÉNELMI KRONOLÓGIÁJA Nem tudják
átérezni
a szenvedést a borzalmakat a mély emberi fájdalmat akik ezeket nem élték át.
Gondolom ezért ilyen érzéketlen a mai társadalom a szenvedés mikéntjeire. Ha
mint gyermek élted át mindezeket kitörölhetetlen nyomokat vésnek mindmáig
gondolati élménytárunkba. Ahogy leperegnek a szemem előtt az ambuláns
divatparádék a köztereken és a bőség felkentjeinek sokszor tüntető
öröme nem az irigység érzését keltik bennem,hanem a szenvedés és emberi nyomor
emlékképei lebegnek előttem amit a sors juttatott a mi generációnknak. A
szenvedés lelkivilágának rabszolgái vagyunk és ezért hullnak elénk az
emlékképek és kísérnek végig az elmúlásig. A történelem megismétli átkait ismét
vannak szenvedők,halottak,megcsonkított emberek,lerombolt otthonok és
menekülők akiket sajnálok és megértek mindazonáltal hogy átéltem sorsukat.
A második világháború egy adott szakaszában Szatmár egy háborús katonai
stratégiai központtá vált,és egyúttal kíméletlen szőnyegbombázások
színhelye. Életbe léptették a város területén az általános elsötétítést,az
óvóhelyek építését és a statáriumot/ami az elsötétítés alatt történő
lopások halálbüntetését vonta maga után./Így aztán Lajos Józsit egy tyúk
ellopásáért nyilvánosan felakasztották a szatmári börtön udvarán. Amikor a
szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az óvóhelyre kellet vonulni. A mi
óvóhelyük Károlyi úti faraktár mellet volt amit a támadások alatt
gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15-4o méterekre hulltak a bombák és
mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást. De megúsztuk. Amikor kibujtunk
az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe tárult
elénk amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy
égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek
szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer
lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.
Nagyon megrendített amikor láttam hogy eltűnt a közhid , amin keresztül
mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy
ott valamikor volt egy híd. A villanytelep a magas gyárkéményével amire
nagyapám olyan büszke volt hogy ők építették a föld színével
egyenlővé vált .A püspöki palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és
a szeretett Kollár Ferenc hittanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és
temetések tárultak elém. Sajnos láttam a Zsadányi úti Hősök
temetőjének a tömegsírját, a főként pirosbereki német katonák
tetemeivel /5oo/amint behelyezik és mész lével lelocsolják őket. Szatmár városa
élhetetlenné vált mindenki elmenekült innen itt hagyva, minden ingóságát és
ingatlanát. . Gyermekfejjel nem értettem a józannak feltüntetett
összefüggéseket. Egy részt mert a sajtóban a diadalittas győzelmi
jelentéseket olvastam a –Magyar Futár- ban, másrészt itt Szatmárnémetiben a
Thököly utcában ahol laktunk, egyre gyakrabban érkeztek a gyászkeretes
táviratok a frontról az elesett katonákról a Nemzet Hőseinek nyilvánítva
ezeket. Az itt maradt árvák akik között számos pajtásom volt, hosszú ideig
őrizték ezeket a táviratokat, csak éppen arra nem kaptak választ
senkitől hogy miért éppen a Don-kanyarban és Oroszországban kellet
odaveszni édesapjuknak. A vesztes háború után,a megtorlások és mély
szenvedések,meghurcoltatások történelmi időszaka következett./éhezés,deportálás,a
kényszermunka különböző válfajai,megalázások,hitben,nemzetben, becsületben
és nem utolsó sorban féktelen gyűlöletkeltés a legyőzöttek és azok
sarjai iránt. Ezeknek sajnos a mi családunk is szenvedője volt. Az emberek
nem heverték ki a halmozott félelmeket a hosszantartó hadi állapotot,de mind
emellett megkezdődött a helyreállítás a háborús nyomok
eltakarítása..Szegénység,nincstelenség,éhezés,sötétség-olajmécses,hideg-fürészporos
kályha stb. Hadakozás az élelmiszer spekulánsokkal,azoknak zsaroló
törekvéseivel. A mi generációnk 12-13 éves korában nem ismerte a savanyú
cukorka izét,csokoládét meg nem is láttunk.EZT A NÉHÁNY GONGOLATOT AZÉRT
VETETTEM PAPIRRA MERT ÚGY ÉRZEM HOGY TÁRSADALMUNK MÉG NEM ÉRZI ÁT TELJES
TERJEDELMÉBEN A SZENVEDÉS GYÖTRŐ FOGALMÁT
MINDENNAPI ALKOTÓ TÖREKVÉSEIMMEL EMLÉKEZEK AZOKRA A HITES TANITÓMESTEREIMRE A
MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMRŐL, AKIK A TISZTA ORVOSI
HITVALÁSSAL ÉS SZEMLÉLETTEL EMBERI LÉTÜNK MÉLTÓSÁGÁVAL GAZDAGITOTTAK BENNÜNKET.
KERESZTÉNYEK SIRJATOK-FERENC PÁPA VÉDELMÉBEN
Gégény
István:A pápákat lelövik ugye ? az indexen megjelent írását olvasva és a még
számos magát magyar kereszténynek nevező „hívő” minden emberi
képzeletet felülmúló gyalázatát,olvasván és hallván valamint a tény hogy tudván
tudom a pénz,a hatalomvágy az emeberi bűnök állandó viselői, akarják
megtörni Ferenc papa egyházi és emberi tisztességét a féktelen emberi
gyűlölet minden hozzáférhető eszközével. A földkerekség
milliói,mondhatnám milliárdjai, hálát adnak az Úrnak hogy rajta keresztül
újjáéled a hitük az Úrban és szavaival reményt sugároz a meggyötört
emberiségnek. Azon gondolkodtam hogy amikor virágkorát élte a az egyház
kötelékein belül a nemi aberrációk köztudomású gyakorlata,amikor világszerte
szedték az áldozataikat a legnagyobb bűnt a gyermekek megrontását
elkövető egyházi személyek amikor nyilvánvalóvá vált hogy számos esetben a
gyóntatószékből egyenes volt az út az államhatalmi biztonsági szervek
bűnös csapdáiba, magukkal hordozva számos emberi sors tragédiáját most átkozzuk,minden
lehető mocskot rászórva az Úr földi helytartójára. Eddig évszázadokon
sőt évezredeken keresztül miért tartották a hallgatás leple alatt ezeket
az égbekiáltó bűnöket. Most amikor feltűnt a láthatáron a keresztény
világ összefogása és széltiben hosszában erről harsogunk,akkor miért
hallgat minden istenfélő ember vallási meggyőződésétől
függetlenül. Az íráshoz tartozó commentben egy ateista a következőket
nyilatkozta: Ateistaként is legmélyebb elismerésem és tiszteletem Ferenc
pápának, pontosan így beszél egy igazi, nagy formátumú, bölcs, felelős, a
világot a jó irányába, a jót és a rosszat nem összemosó hanem szétválasztó
irányba, és a nem most egyre erősödő agyatlan gyűlölködés
irányába vinni akaró ember. Higgyjem el azt hogy rosszabbak vagyunk az
istentagadóknál !!
HÁLAADÁSOM
Nem
volt időm arra hogy itt szülőföldemen,szülővárosomban arról
tájékozódjak hogy mire taksálják azt a munkát amit hosszú évtizedek folyamán
elvégeztem és aminek eredményeit az internet oldalain már közöltem. Megvallom
őszintén hogy amikor a sorsom a közelgésembe vetítette az elmúlás árnyékát
73 éves koromban , kíméletlen őszinteséggel kellett felmérnem múltamat és
a bizonytalan kilátásomnak napjait, valamint tudatában annak a ténynek is hogy
az állandóan értékhalmozó törekvéseim ne menjenek veszendőbe és közkézre
adjam a mindenkori hasonló reményű embereknek. Nehéz döntés előtt
álltam,főként azért is mert a környezet amiben éltem igényelte hivatásomba
vetett hitem képességeit de a természetem adta szókimondásom miatt sokszor
kényszerű mosollyal eltávolodtak tőlem. Sajnos így maradt ez mindmáig
is,teljes cenzúra alatt vagyok az írott média a mindenkori politikai
kiszolgáltatottsága miatt ami sokszor lefedi a gyarlóságok sőt bűnök
pöcegödrét. Kénytelen voltam az internet ismereteinek szövevényes útjait
választani hogy közölhessem ismereteimet,érzéseimet a gyermekgyógyászat a
közélet és általában társadalmi érzésvilágom napi szellemiségét.Hosszú
évekigtartó nehéz,küzdelmes,embert próbáló munka volt az internetre való
feltevése annak a közel 23 ezernyi oldalnak,a 61o3 fotónak és 6o12 dokumentnek.
Ma reggel a GOOGLE-PROFIL regisztrációs rendszere ami a látogatottságot jelzi a
tizenhét és félmilliós szám fölé emelkedett. A munkám eredményének
kiteljesedésének érzése töltött el. A szám azt mutatja hogy már a világ minden
részén igénylik segítségemet és ez többet jelent nekem a politika, a
bálványimádat bozótjában való barangolástól ,kóborlástól, ami végképpen csak
meggyalázni tud. Rosszízű kísérletnek tartom munkám jelentőségének elfedési
kísérleteit,mert ez manapság már lehetetlen az állandóan növekvő és
nagyszámú látogató miatt. De annak örvendenék ha találnék olyan alkotó
embereket a kétkedők közül akik megmérettetnék magukat egy tudományos
fórum előtt ezzel a teljesítménnyel. De addig amíg nem szolgáltatnak nekem
egy ilyen lehetőséget az egész dolgot egy értékromboló,kiskaliberű
emberek hitványságának ítélem. Ez a munka nem napi politikai eseménytár,vagy
kivetnivaló demagóg bölcselkedés vagy éppen a közélet perifériájáról szóló hírnaptár,hanem
a világ élvonalába tartozó teljesítmény. Köszönöm Uram az életet,az erőt a
kitartást amivel megajándékoztál.!!!
EMLÉKEZETES SOROK PÁSKÁNDI GÉZÁHOZ . Az emlékezés
hajnalán
túl vagyunk és nem véletlen hogy a Géza honlapjának első oldalára került
ez a beszéd,mert felismerték benne hogy a szülőföld tisztes szép üzenetét
küldi szeretett fiának Páskándi Gézának. Ezek a szavak akkor hangzottak el
amikor a Páskándi Gézát megbecsülő,és értékelő barátok az Őt
tisztelő emberek a Páskándi Géza Baráti Társaság megalakításával,a
Szatmárhegyi emléktábla leleplezésével,a Kölcsey Kollégiumban felavatott
szoborral már a szeretettel és mély tisztelettel körülvett szülöttét ünnepelte
a szülőföld..Amikor értékének a felismerésén már régen túl voltunk és a borult
égbolt felhői közül kikandikált a kéklő ég. Már csak az emlékezés
fizikai tennivalói a méltó nemzeti szimbólum állítás állt előttünk amit
úgy érzem hogy tisztességgel elvégeztünk MEGKÉSETT ÜZENET PÁSKÁNDI GÉZÁHOZ. A
KÖLCSEY FERENC KOLLÉGIUMI SZOBORAVATÁSON Üzenjük Neked mi szatmárhegyiek,a “kék
szilvafák „birodalmából,szatmáriak a város pereméről a stílusteremtő
stílustalanság még létező képviselőin keresztül,a lapos de rangos
város porában poroszkálókkal, a barokk kripták néma lakóival együtt,hogy
magunkénak tudunk és tartunk,hogy szellemi hagyatékod,életműved
megfelelő helyre kerül Szatmár és az erdélyi magyarság történelmében,az
egyetemes magyar irodalomtörténelemben. Üzentek Neked a csíkszeredai székely
fiatalok,akik ebben az évben március 15-.én a Te gondolataidat
idézték,vallották,mint múltunk,jelenünk és jövőnk egyik szellemi
megtestesítőjét,városuk főterén,a Duna televízió közvetítésével az
egész erdélyi magyarság előtt. Te, elsősorban a miénk vagy az erdélyi
magyaroké. Szenvedéstől és megalázottságtól átitatott sorsunk a Te
életutadon ugyanúgy vonul végig,mint a miénken. Ez vértez fel bennünket a
holnap küzdelmeire. De üzennek a fővárosból és Erdély nagyvárosaiból,azok
a kortárs barátok és ismerősök,akiknek nem volt alkalmuk elmondani Neked,hogy
a Te elméd,írói hitvallásod,és emberi sorsod,nem tört meg a modern
–izmusok-kegyetlen és kíméletlen útvesszőjében-megmaradt az alkotó
erkölcsiség feddhetetlen szellemében. Mindannyian megkéstünk
üzenetünkkel,megkéstünk, mert emberi gyarlóságunk,hiúságunk,közömbösségünk
akadályain nem tudtunk kellő időben túllépni,mert sajnos még ma sem
tudjuk kellőképpen megbecsülni és megvédeni szellemi elitünket,mert
Kelet-Európa egén a lopakodó sötét árnyak még ma is riogatnak. De hála a
sorsnak,hogy ma itt állhatunk mindannyian,a Tieiddel eggyütt,hogy méltóan
tekintsünk vissza a múltra,és hittel bizakodással a jövőbe. Emlékezésünk
nem tartozás kiegyenlítés,avagy sütkérezés a zsenialitásod,kivívott,elismert
fényében,hanem erőmerítés,erőforrás a megmaradásunkhoz szükséges
szellemi értékrend kialakításához.Megalakított baráti társaságunk a kegyetlen
Idő szülötte,az Időé amely ennyit mért ki Neked.A jövőben
ahhoz,hogyszellemedéljen,verseidvilágítsanak,drámáid életre keljenek,novelláid
gondolatokkal gazdagítsanak,már az útókor feladata, különös tekintettel a
felnövekvő tehetséges ifjú nemzedékre. A Kölcsey Ferenc Kollégium,amelynek
diákja voltál velünk együtt,és ahol ma emlékszobrodat avatjuk,mindannyiunk
–alma matere,nagyszerű tanáraival és diákjaival,becsülettel és áldozatkészséggel
szolgálja emlékedet,azt a megrendítően drámai harcot,amit az indulástól a
kiteljesedésig vívtál önmagaddal és korunk gátlástalan,hiteszegett világával.a
2o16Emlékezetünkben most is együtt ülünk a “Tabak”asztalánál,kezedben az
elmaradhatatlan cigarettával,amint egy papír szalvétára veted a
következőket- “Egyesek élete emésztő gond,mig mások élete gondtalan
emésztés”Emésztő gondjaink olykor sokasodnak,segítsen emléked ezek
enyhítésében. Dr.Bauer Béla A Páskándi Géza Baráti Társaság elnöke.Szatmánémeti-
Anno-2oo3-május 16-án- Emlékünnepség a szülői háznál-2o15-Szavaló
gyermekek-Géza ízes magyar szavainak hites tolmácsolói
EMLÉKTÁR SZAKAVATOTT, ŐSZINTE ,ELISMERŐ SOROK GYÓGYITÓ ÉS TUDOMÁNYOS
TÉNYKEDÉSEMRŐL Tisztelt Főorvos Úr! Kedves Béla barátom! Több mint egy
évtizede csodálom felbecsülhetetlen alkotó energiádat, szorgalmadat,
kitartásodat, áldozatos munkádat,a szakmai szakírodalomban. A szakma számára
írt minőségi napra kész írásaid nagy megbecsülésnek örvendenek a
szakmabeliek körében. A több mint öt évtizedes önfeláldozó gyermekgyógyászati
gyógyító tevékenységed, valamint a szakirodalom ismeretének birtoklása és
ésszerű felhasználása révén tudtál minőségi szakirodalmat
megvalósítani. Ugyancsak csodálatra méltó a forma megválasztása azaz a magyarnyelvű
elektronikus szakirodalom elindítása és megvalósítása. Ez igen! A XXI-ik század
hajnalán nemzetközi szinten lehetővé teszi az érdeklődők számára
a gyors hozzáférést a minőségi tudás megszerzéséhez. A jelen levelemben
csupán a „ Gyermekgondozási Enciklopédia „ –Közhasznú gondozási tanácsok
gyűjteménye- munkádat szeretném méltatni. Ezt az írásodat a köz javára
írtad, minadazon szülök,fiatalok és nagyszülők számára akik igen is
érdeklődnek a gyermekgondozási teendők iránt. Úgy gondolom, hogy ez
az írásod nemzetközi viszonylatban is egyedülálló gyermekgyógyászati kiadvány
terjedelmében , minőségében, tartalmánál fogva valamint kivitelezésében.
Hiszen mint egy tizenegyezer oldalt, több mint négyezer kétszáz
dokumentumot-„kérdést” tárgyalsz, az illusztrációs anyag - fényképek száma is
közel háromezer. Külön kiemelendő, hogy ezen írásod széleskörű és
nagy látogatottságnak örvend mint egy 185 országból keresik meg, nem csak a
Kárpát-medencéből hanem a szórványban, a nagy világban élő magyar
nyelvet beszélő családok is.. Az enciklopédiád a magyar orvosi irodalomban
egyedül álló, igen nagy elismerést érdemel mert szakmailag kiváló a tartalma,
igen részletes, élethű, közérthető, valamint elektronikus formája
révén könnyen elérhető. Áldozatos, kitartó munkád minden elismerést és
megbecsülést megérdemel. Úgy gondolom büszke és megelégedett lehetsz hogy
tetted amit tenni kellet egy erdélyi magyar orvosnak. Kívánok továbbra is jó
egészséget , nyugodt kiegyensúlyozott, eredményes életet. Székelyudvarhely
2014.jünius 17. Baráti üdvözlettel, Dr.med. Balla Árpád Ph.D. Ny.o.v .
gyermekgyógyász főorvos A MGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIATA külső
köztestületi tagj
FERENC PÁPA NAPJAINK ÉLŐ LELKIISMERETE,A MÉLTÓ VEZEKLÉS ÚTJÁN AZ AUSCHWTZI
HALÁLTÁBORBAN.
A XX-dik század diktátorairól– és mai fiókáikról. A diktátorok minden
képzeletet felülmúló szenvedést, nyomort, jogfosztottságot és tömeggyilkosságot
zúdítottak a világra. A tényleges áldozatokról csak becslések vannak, de ezek
is elképesztőek. Hitler lelkén 17 millió, Sztálinén 23 millió, míg Mao-Ce
Tungén 49-53 millió áldozat vére szárad./Ceaușescuról nincsenek
értékelhető adataim. A diktátorok áldozatainak listája-tiz diktátor, több
mint száz millio halott.De tartogat néhány meglepetést: például az, hogy az
Afrikában tomboló szocializmus legalább annyi áldozatot követelt, mint a
második világháborús japán agresszió, és sokaknak az is újdonságként hathat,
hogy II. Lipót belga király még Kim Ir Szemnél is nagyobb söpredék volt.” Mint
a XX-dik század egyik élmény őrzője nem tudok csak úgy” érzéketlenül”
átlépni ezen a korszakon hiszen minden borzalmát átéltem. Ezen század
diktátorainak az emberi javak és lét pusztítása volt a lételemük és életük
végén úgy múltak ki az általuk alkotott sötét világból hogy nem ismerték az
emberi lény jogainak és méltóságának a fogalmát. Mindannyian elmebetegek
voltak,egyik szobafestő,a másik cipész,és így tovább földmunkás,kispap aki
hitrablóvá vált stb. Úgy érzem hogy most a XXI-dik század elején a diktatúra
nem szűnt meg mint létező fogalom csak formailag alakult át. A
XXI-dik zázad “jugend diktátorai”már a szellemiséget az alkotókészséget és az
emberiség évezredes erkölcsi szabványait nyirbálják. De a hatalmi
eszköztárukból nem hiányzik a hazugság,demagógia,lopásból eredő javak
halmozása,az értelmi javak rombolása,karakter gyilkosságok stb Társadalmi
formáinak eredői 2 altípusból adódnak: Az első a háttérben meghúzódó
gazdasági, pénzügyi elit bábfigurája. Olyan személy, akinek az a feladata, hogy
elvégezze a piszkos munkát, de az ő személye nem különösebben fontos. Ha nem
ő, akkor valaki más lesz a háttérhatalom érdekeinek megvalósítója. A másik
altípusba azok tartoznak akik„jobb híján” kerültek hatalomba. Az élet
időnként furcsa szituációkat produkál. Tisztelt civil barátaim ideje lenne
befejezni a hagyományos történelmi bégetést, !!
Bauer Béla>Katharina Udvary
Kedves
Katalin !! Csupán egy tényfeltáró hírközlési adatot jegyeztem be
magamnak,összehasonlítási vonatkozások nélkül. A lopásnak a tíz parancsolat
szerint nincs politikai színezete és véleményem szerint mindig a felebarátaid
anyagi megrövidítését szolgálja. Ez pedig akármilyen társadalomban élsz és
akárki részéről történik mélyen elitélendő dolog. Nem értem az
indoklást,hogy miért pont az én személyemet szemelted ki erre az
intermezzóra,annál is inkább mert Te Németországban élsz egy Európai államban
ahol ezt a vétket börtön büntetéssel sújtják. A régi baráti megbecsüléssel Béla
“NEM ZÖRÖG A HARASZT HA NEM FUJJA A SZÉL
.”
Medián: A magyarok kétharmada korruptnak látja a Fideszt Index. munk követés
2016.07.28. 06:56 A Fideszt korruptnak látja a magyar lakosság többsége, a
kétharmad úgy érzi, a korrupció központilag irányított, ez derült ki a HVG és a
Medián közös felméréséből. A csütörtöki HVG-ben megjelenő cikk
szerint a júniusban készített Medián-kutatás legfőbb megállapításai ezek:
-a válaszadók kétharmada szerint a jelenlegi kormányra „nagy” vagy „nagyon
nagy” mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések, sőt, még a
kormánypárti szavazók bő egyharmada is visszaélésekkel gyanúsítja az
Orbán-kormányt, -a válaszolók 60%-a szerint „a korrupció Magyarországon
felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett tevékenység”, -a
válaszolók csupán 15 %-a tartja kizártnak, hogy „egyes, kiemelkedő
gazdasági sikereket elérő vállalkozók, mint Garancsi István, Mészáros
Lőrinc vagy Andy Vajna Orbán Viktor strómanjai, vagyis hatalmas üzleti
nyereségük jelentős részét valójában a miniszterelnöknek adják tovább.”
Érdekes egybeesés, hogy Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető múlt héten
Tusványoson arról beszélt , mennyire büszke arra, hogy a Fidesz rendszer
szinten megszüntette a korrupciót. tó: Szabó Péter Eszerint a felmérés szerint
a korrupció a lakosságot leginkább foglalkoztató kérdések egyikévé nőtte
ki magát, és az állami mutyinál és pénzlenyúlásnál már csak a rossz egészségügyi
helyzetet tartják nagyobb problémának a magyarok. Ehhez képest amikor tavasszal
a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából hasonló korrupció-felmérést
készített, akkor az derült ki, hogy a korrupció egyáltalán nincs a legfontosabb
problémák között az országban a megkérdezettek szerint, és a válaszadók 60
százaléka nem is tudott érdemben válaszolni arra, ki a legkorruptabb politikus
Magyarországon.
NEM SZERETNÉK EGY ERKÖLCS CSŐSZ SZINEIBEN TETSZELEGNI,DE AZ EMBERI
HITVALLÁSOM RÉSZE LEHET A TÖBBI TÁRSAMMAL EGYÜTT EGY KEVÉSBBÉ GYÖTRELMES
VILÁGREND REMÉNYÉNEK. BAUER BÉLA
EMLÉKTÁR- AZ ÉVEK TÁVLATÁBÓL IS MEGTISZTELŐ ÉRZÉS SZÉKELYFÖLDI KOLLÉGÁIM
SORAIT FELIDÉZNI MERT EZEK EMBERI ÉS ORVOSI SORSOM MEGHATÁROZÓI MINDMÁIG.
KÖSZÖNŐ LEVÉL FUNDAŢIA
-
PÁPAI PÁRIZ FERENC- ALAPITVÁNY Székelyudvarhely Dr. Bauer Béla Dr. Sc.
főorvos úrnak Szatmártnémeti Tisztelt Főorvos Úr ! A
Székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány Kuratóriuma nevében
őszinte köszönetünket, elismerésünket, nagyrabecsülésünket és tiszteletünket
fejezzük ki a mintegy száz szakmai CD ajándékáért melyek az Ön szakmai munkáit
tartalmazzák. A CD ajándékot Hargita, Kovászna és Maros megyei családorvosok
között osztottuk szét, valamint érdeklődő családanyáknak is adtunk.
Nagy érdeklődésnek örvend a „Gyermekgondozási enciklopédia, a
közérdekű gondozási tudnivalók, de a diagnosztikai és Rtg. tartalmú CD.
is. A visszajelzések szerint a kollégák gyakran használják a mindennapi
tevékenységükben sokat segítenek főleg a gyors tájékozódás esetén. Van kolléga
aki mint irodalmat is alkalmazza a tudomány népszerűsítő írásaiban.
Még egyszer hálás köszönetünket fejezzük és jó egészséget sok kitartást
kívánunk a további szakirodalmi tevékenységéhez. Székelyudvarhely 2013. február
22. Tisztelettel, Dr.med. Balla Árpád Dr.Sc. Kuratóriumi elnök
TÁNCSTILUSOK CSAPDÁJÁBAN
Kénytelen,kelletlen
be kell ismernünk hogy lejáró félben van a „pávatánc” csalárd politikai
farbillegetése. Tudtuk ezt mindnyájan hogy nem a sajátunk ez a balkáni
jellemkarcoló himbálózás. Aránylag hamar felismerték a nemzetközi politikai
jelzőrendszerek stílusunk erkölcsi aránytalanságait és beírták az
ellenőrző könyvünkbe. Úgy tűnik hogy vissza kell térnünk a
hagyományos nemzeti táncunkhoz a csárdáshoz habár manapság ez sem tűnik a “kettőt
jobbra kettőt balra” stílusával a legideálisabb ugri bugrinak. Most amikor
egy rövid történelmi epizód után a keleti turbán alatt is izzad a fejünk nem
lenne jobb ha egy ezer éves álmunk teljesüljön és az európai népek
sorsközösségét vállaljuk olyan bizonytalan történelmi időkben amelyekben a
kis népek léte is kockán forog. Ez mind nem volt elég,most már a politikai
“vitus táncba” kezdtünk/a gyermekkori reumás láz inkordonált,bizarr mozgás
zavara/ ami a magyar nép sorsát,jövőjét két személyhez köti. Az egyik a
festett hajú fagylaltos bácsi arcához/Trump/ köti jövőnket-ez biztosítaná
a megmaradásunkat,a másik a szemérmetlen Bill hitesének a nemzetünk halálát
hozó személyét jelöli meg. Ez lenne a bevándorlás mellett a másik nagydrámája
nemzetünknek. Talán jobb lenne ha a tánciskolai szórakozások helyett végeznénk
népünk felemelkedését szolgáló tisztes munkánkat úgy ahogyan ezt még a
szegényebb népek is cselekszik. P.S.Az a nép akinek vezetői már
nyíltan,leplezetlenül hirdetik hogy “Magyar állampolgárság eladó”történelmének
sorsdöntő pillanataihoz érkezett.
PICULUSOK,TITULUSOK,PLAGIÁTOROK
Annak idején 1977-ben amikor megvédtem a doktori disszertációmat az ország öt
orvosi egyetemének professzorai előtt,olyan ritka volt az orvostudományok
doktora címének a viselője mint a fehér holló. Ahogy haladt a korrupció a
maga történelmileg megszabott útján a fehér hollók úgy váltak koromfekete
csókává és árasztották el a tudomány égboltját hangos károgások közepette.
Félreértés ne essék személyesen mély tisztelettel adózok azoknak akik a
Legfelsőbb Diploma Bizottság előírásai szerint embert próbáló munka
alapján szerezték meg ezt a tiszteletre méltó címet. Ezek a kollégák az
internet hálózatán közszemlére tették a tudományos világ előtt életük egy
alkotó részének eredményeit velem együtt. Tehát a nemzetközi szemlének a
hivatalos asztalára borítottuk termésünket. A társadalom ezen intézményesített
szelekciója akkor kezdte erkölcsi drámáját, amikor a megalkuvó politikai
bérencek tágra nyitották kapuikat az érdemtelenek előtt akiknek már nem
hiányzott a picula/pénz/mert dagadtra tömték már zsebeiket csak a titulus. Az
hogy a társadalom okosabbnak lássa őket mint amilyenek a valóságban.
Elszabadult a pokol,állam elnököktől kezdve magas rangú állami méltóságok
a „plágium”bűnös eszköztárához folyamodtak amivel egyenlővé váltak az
ország tudományos méltóságaival de csak egy fals papírral a kezükben. Megnyílt
az út a kisebb ebek számára is és más formában más kapuk is nyíltak a cím
elnyerésére,a pénz ,a hatalmi ágak elnyerésének varázsai, a mutatós hölgyek
kegyei, a széleskörű rokonságok társadalmi futtatása, és minden jó amit
lenyel ez a tunya társadalom. A jelenlegi plágiummal visszaélők
hajtóvadászata nem a tudomány mély tisztaságából fakad hanem a politikai
hatalmi harcok szennyes kavalkádjának egyik eszköze. Ez a szennyes történet
tovább vezet a tudományos világ csődjéhez .Talán egyedüli megoldás az
lehet hogy minden doktorátusi tézis kerüljön kötelezően a nemzetközi
tudományos világ mindent megítélő látókörébe az interneten.
AZ “ OKOS ÉS ÜGYES FIÚK” KÁNAÁNJA
FELSZABADULTUNK.
Végre itt lett a többpártrendszer és azoknak a keret vigécei. Az első
napokban a fő zászlóvivők hónapokra eltűntek a felelősségre
vonás kényszere alól,és csak hónapok után mertek előbújni rejtekhelyeikről.
Erre az időre már szeretett „FÜLESEINK”kiküldték az arra kapható fiúkat
hogy alakítsanak több tucatnyi pártot jó pénzért a mi zsebünk kárára. Itt aztán
következett a “BALKÁNI”kavalkád,egyik napról a másikra egy egész ország
kommunistából/ a népesség 9o %/,demokrata lett. Az alig pár hetes
demokraták,lekommunistázták azokat akik még nem fértek a húsos fazékhoz és
sajnos egyesek évtizedek multán is gyakorolják a hatalmat. De meddig teszi fel
a kérdést a társadalom józanabbik fele. Ez 2o éve így folyik nap mint nap,és
az,úgymond tehetséges demokraták az ügyes fiúk akár akarja BRUXELL akár
nem,megszakítás nélkül lopnak sőt rabolnak. Az akkori gazemberek most is
ágálnak,villák,yacht-ok,elképzelhetetlen sikkasztások,bamba képű
menedzserek osztják a lapokat most már az új brüsszeli gazdák néma
szemlélődése közepette. Vásárolhatsz ha van
pénzed,felvonulhatsz,tiltakozhatsz,vonyíthatsz de estére el kell ülnöd mint
galamboknak a fészkükre. A szellem hatalma ma is az egyes aberrált gondolkodású
politikusoknak a privilégiuma. Alkotmányosan meglopnak, kirabolnak,megfosztanak
anyagi és szellemi javaidtól. Nem csak emberi sérelmek vezérelnek a fenti sorok
leírására,hanem az emberi méltányosság iránti tisztesség,préseli ki
belőlem,sok vajúdás után az olyan közéleti emberek álnokságait amit a
jövő nemzedékének, fel kell ismernie és óvakodnia kell tőlük, hogy
méltó helyükre helyezzék legalább a sa