Dr. BAUER BELA - MEMENTO MEDICAL SĂTMĂREAN - ZILELEL MEDICALE SĂTMĂRENE 3-5 X.2O13 VIDEO

KORAI GYERMEKKOROM KESERGŐI

 

KORAI GYERMEKKOROM KESERGŐI

RÉSZLET AZ –ALKOTÁS KÉNYSZERE-CIMŰ KÖNYVEMBŐL

 

kgyk



Itt születtem ebben a városban az eperefás Hegyi uton. A Dohánybeváltó és Unió közötti utcarész egyik épületében aminek már csak hült helye van,mert a buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a történelmi kényszerek hatása alatt.Történelmi tulajdonosa vagyok a többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal eggyüt, ennek a rangos de lapos városnak ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik költeményében.

A lokálpatriotizmus minden érző embernek a lelki énjéhez tartozik,az emlékezés megszépül még az élet alkonyán is,és bárhová vet a sors ha a –szatmár szó- elhangzik keresed hogy ki ejtette ki,hogy akár egy szót válts vele,és tudasd vele hogy-te is szatmári vagy.

Nem az emléktárörző képességem ellenörzésére,vagy egy helytörténész titulus meggszerzésére aspirálok ezzel az irással.A gyermek és ifjúkor érzelmi világának és autentikus történelmi rögzitésére és istápolására szolgálnak ezen sorok egy olyan időszakban,amelyben az a veszély, hogy egyesek teljes odaadással átirnák a szöveget a palatáblán, vagy egyenesen letörölnék azt.Tehát a tisztességtudatom szülővárosom iránt,késztet hogy vessem papirra ezen soraimat.

Amennyi szeretettel készitette el képgyüjteményét néhai Janitzky Pál barátom és alkotott egyedülló művet,vagy Ligeti Zsuzsa elektrónikus kiadványa alatt és Bartha Gabriella - Lajos Emese képgyűjteménye alapján készült,/és amit a szerzők megelőlegezett bizalmát,feltételezve,felhaszná-

lok.mert biztos vagyok benne hogy egy célt szolgálunk.

Nem száraz,olykor nagyon szubiektiv történelmi munka készül amit manapság egyik napról a másikra át lehet irni/és élnek is a lehetőséggel/hanem egy halandó,érző,igazat mondani akaró irja majdnem egy egész század emlékképeit.Nagy megtisztelésnek venném ha adott esetekben helyreigazitanának vagy kiegészitenének.

Minden gyermek életét a család,az iskola az őt körülvevő környezet,a kiteljesedő értelem,az érzékelhető-látott és hallot élményanyag rögziti életének emléktárában.

Én a saját a kiteljesedő értelmem-a látott és hallott élményanyagom szemszögén keresztül irom le ezeket.az igaz emberi szó szándékával.

Egy szertelen hatalomban, a kissebbségi lét,egy világháború egész történelmi terjedelmében,bombázások,hadszintér,rombolás,utána a vesztesekre mért kiméletlen bosszúállások megszámlálhatatlan sora amik a szemem előtt peregtek le.

Családcsonkitások,deportálások,dunadelta,kényszerlakhelyek, olykor végzetes politikai itéletek mindenkit és mindenhol érint és megvisel,még a korai gyermekkorban is.

Ha nincsenek a segitő kezek akik bedobják a mentőövet hogy partra vergődjél,már ebben a zsenge korban egész életedet az érzelmi és erkölcsi válságok között ingázva éled le.

Az akkori embertpróbáló időkben is nagyon fontos volt,hogy egy szigorú,szerető,az életednek tartalmat követelő, család,egy felekezeti iskola a maga történelmi erkölcseivel,rendjével,az autentikus értékek felismerésé-

vel, felismerésével,gondozásával és nem utolsó sorban azzal hogy a teljesitményedet örömélményéhez juttaták már gyermekkorodban.

Mindez kötelezett arra, hogy tarsolyodban kell hordoznod a –ketyegő órát-egy egész életeden át , hogy becsülettel,tisztakezü munkával,egyenes gerinccel, épitkezz a predestinációd kiteljesitéséért-Meg kell jegyeznem hogy ezek az idők a mindennemü küzdelmek olyan szerzett immunitás fokára késztettek és egyúttal olyan élményanyagot nyujtottak amikből talán egész életeden át okulhatsz.

Amennyi technikai és tudományos csodát, adományozott a sors a mi generációnknak századunk történelme folyamán talán ugyanannyival keseritette a felhőtlen gyermekkor örömtárát.

Az egész századunkat végigkisérte az állandó hadilét vagy ahogyan nevezik -a hidegháboru-.Az emberi megpróbáltatások jellege változott csak, és nem a tartalma.Az ellenpólusok hatalmi harca tovább folyik,a rétegződés kiméletlensége továbbvonul történelmi multját respektálva.Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival vivódók száma talán még növekedett.A csörgősipkás pirosorrú,bőgatyályú bohócok még jobban tetszelegnek a köztereken hangosan hirdetve hogy itt a mennybemenetel ideje,és ők segitenek ehhez bennünket.Ez igy igaz mert hova-tovább mind többen megyünk a mennybe de először átmenetileg egy 2x1méteres sárga gödörbe időzünk.

De milyen jó volt hogy ezt nem tudtuk,mindaddig, amig az emberi fondorlatok nem zavarták meg gyermek és ifjúkorunk harmónikus csendjét még akkor is amikor a bombázások elől az ovóhelyekre menekültünk.De a félelem azért mindig végigkisérte napjainkat-ha nem a bombariadótól de a létbizonytalanságtól vagy a pénz hatalmától.

Emberi jogfosztottságom első momemtuma az anyakönyvezetői hivatalban történt amikor is az apám által igényelt Bauer Béla név helyett Bauer Adalbert irtak a keresztlevelembe a hivatalosak,emlitést sem téve erről apámnak.1931 október 21-től-194o szeptember 5-ig román fennhatóság alatt éltünk elviselve a kissbbségi lét minden nyavalyáját.Földieim akikkel eggyütt éltem nem igénylik a részletezést.-Megszenvedték !!!!

Azok az évek amik egy gyermek életében meghatározó értékeket nyújtanak, erre az időszakra esett. A tudatformálás, anyanyelv tanulása, iskola, olykor a fenyítések és verések már érezhetően keserű élményanyagunkká váltak.

Én szemtanúja voltam a magyar hadsereg felszabadításának – élükön a fehér lovon a kormányzóval,a szatmári városháza előtt könnyező tömeggel.

Úgy hiszem, hogy a soviniszta román hatalom kitörölhetetlen, mély nyomokat hagyott alakuló gyermeki létem emléktárában, és feltétlenül nemzeti énemben is -lelki fájdalmat- , ami egész életemben végigkísért, és arra a cselekvésre késztetett amire a múltam és jelenem kötelezett.

Engem sokat vertek – boxerekkel /vaskesztyük/markomba gyüjtve az arcomról lecsorgó vért,szegény édesanyám elmondhatatlan rémületére, a bandákba verődött betelepített altisztek gyerekei és kamaszai. A súlyos sérülések ma is látható nyomokat hagytak az arcomon.Tehát már zsenge gyermekkoromban megtanitatták hogy mi a kissebségi lét.

Szüleim a hidontul a Biky-térbe torkolló Thököly utca 18 szám alatt épitettek családi házat.Az iskoláskor előtt 7 éves koromig itt éltem ebben a környezetben.A nyáron bokáig érő forró poros és,az őszi sáros utak mert akkor még nem ismertük az aszfalt utak semminemü válfaját..Amikor a -városba-mentünk/a központ/az utat minden alkalommal gyalog tettük meg,lévén hogy nem létezett más közlekedési eszköz.

A szekerek sokszor elakadtak a nagy sárban,rudakkal és hévérekkel kellet kiemelni őket.Ez megtörtént a mentővel is ami egy középkori lovas postakocsihoz hasonlitott egy rápingált vörös-kereszttel.Az esetek döntő többségében fertőző betegeket szállitott/főként skarlátos gyermekeket.A kapura ahonnan elszálitották a beteg gyermeket, egy sötétvörös cédulát ragasztottak-karantén-felirattal-Ilyenkor mindig megijedtem és nem mertem kimennni az udvarunkból ,természetesen jó anyám intelmeire is hallgatva.

Eseménynek számitott számunkra az is hogy lestük a Zsadányi uton –mikor jön a -ZSUZSI-a vicinális vonat ami Oláhgyűrűs és a szatmári Ötvös utcai piac között közlekedett.Sokszor sóvárogva néztük a lapos platformu vagonokon a nagy fonott kosarakban a ránkmosolygó gyümölcsöket a hegyről,erdődről, amikre a vagon szélén ülő lelógatott lábbal ülő bőszoknyás asszonyok vigyáztak.Ezzel a vonattal –utaztunk mindig az erdődi kibei-ra és a halottak napján a kivilágitásra édesapámmal.Ez mindig nagy esemény volt számomra.

Annak idején a zsadányi út közepén egy vasuti töltés húzódott a hidfőig.A zsadányi út végén volt a –csődörös kaszárnya-ahonnan a nyári hónapokban mezitláb vonultak a katonák lőgyakorlatra a céldombhoz a Honvéd utcára-Utánuk hatalmas porfelhő szállt.A román hadsereg hagyományosan ultraelegáns tisztei a vasuti töltésről dirigálták őket-finom francia kölnik illatáradatában.

A zsadányi út bal oldalán volt a Farkas Elek 6oo hektáros birodalma meglehetősen sok gazdasági épülettel és zsellérházzal.Ez a hivő katólikus ember hozta létre a Szent Család kápolnát a hidontuli hivek számára.Ebbe a kápolnába alig-alig tértünk de a hivek kitartásának köszönhetően ma már egy szép templom hirdeti az elődök elkötelezettségét.

Anyai ágon a nagy család a sok gyerek kikerekitette egy 6-7 éves gyermek barátkozási igényeit.Minden sekély primitiv szerkesztésü játék nagy öröm volt számunkra.Az én szüleim példaértékü életet éltek,és az alapvető erkölcsi szellemiség tiszteletét hagyták nekünk örökségül.A nagy család örömei a sok gond és emberi tépelődés közepette is mélyen az emlékezetemben élnek.karácsonyi kántálás,husvéti öntözés stb/

Amint már emlitetten én 9 éves koromig román fennhatóság alatt nevelkedtem.A román adminisztráció tehetősebb rétege a város központi részében telepedett meg.

A mindig katona állam sok alacsonyabb rangu képviselője a mi városrészünkbe kényszeredett.Sugárzott,átsütött rajtuk a gyűlölet.Amig bennűnk napról napra erősödött a félelem érzés és a mindennapi fenyegetettség.Lesötétitett ablak mellet hallgattuk a sarki vegyes üzlet tulajdonosánál a Budapesti rádió hireit este 8 órakor.

 


A II-DIK VILÁGHÁBORU TÖRTÉNÉSEI

SZATMÁRON –GYERMEKSZEMMEL.



Előszó

Alábbiakban tiszta érzelmi töltettel megélt és értelmileg kiteljesült életkoromban történtekről beszélek.A -gyermek mondja meg az igazat-szól a közmondás és én hozzátenném hogy a valós történe-

lem nem mindig a történelem könyvek,vagy történészek privilégiuma.

Szerencsétlen de tanulságos időszaknak tartom életemben az 194o és 1944-es évek időszakát.Ez egybeesett az én 9 és 13 éves korom közötti időszakkal ami történelmileg lefedte a második világháborút. Ez itt a mi városunkban is pusztulással,szenvedéssel,éhezéssel és emberáldozatokkal járt.

Gyermekfejjel, mint mindennapi átélője az eseményeknek még nem tudtam rendszerezni a történéseket.Most már van egy obiektiv rálátásom mindarra ami velem történt és az alábbiakban rendszerezném őket-

-194o-Szeptember 5-ike-Felszabadulásunk a román hatalom uralma alól

-1944- Április 4-ikén a német hadsereg elözönli magyar országot és Szatmárnémetibe is bevonulnak.

-A zsidóság deportálása

-1944-Szeptember hónap a Szovjet hadsereg bevonul Szat-

már vásosába.

-1944-Október havában a román hadsereg elfoglalja Erdődöt ahova mi annakidején a bombázások elöl menekültünk,és a többi sváb községet

-Ugyanabban az időben megértük a magyar kormányzónak a háboruból való kilépésének a sikertelen kisérletét-

-A megtorlások időszaka a magyar és németajku lakosság ellen.

Ez mindössze 4 év megélt magyarságtudat,öröm,csalódás és remény volt jellemző alakuló életemre.

Tiszteletben tartom az események kronológiáját és igyekszem a fentebb leirt dolgokat a saját autentikus átéléseim szerint leirni.

 


Négy év az óhaza kebelén

Mégegyszer kihangsúlyozom hogy én születésemtől kezdve 194o-ig román fennhatóság alatt éltem.Ezalatt az idő alatt a családunkban volt egy olyan epekedő magyarságtudat és vágy hogy Magyarországon éljünk,hogy megszabaduljunk a kissebségi lét minden terhétől,hogy kitüzzük a nemzeti kokárdát,hogy zokogva énekeljük a magyar himnuszt.Hogy gyer-

Mek fejjel ne legyek kitéve a mindennapi –bozgorozásnak-és veréseknek amiket addig el kellet viselnem.Hogy ne kelljen lesötétitett helységben Király bácsinál hallgatni a Budapesti esti hireket.

Megszületett a Bécsi döntés-és vonult be Szatmárra a várva-várt magyar hadsereg a Honvéd-utcán és a Károlyi uton.A Honvéd utcán kormányzó úr vezetésével.

Lévén hogy mi a Biky tér környékén laktunk a Károlyi út sarkán-/a katólikus temető mellet/vártuk az első magyar katonák megjelenését.Áldott emlékü anyám hatalmas virágcsokorral várta az

élete álmát jelentő felszabadulást.Aztán mindannyian a Városháza elé

gyültünk ahol először láttam a Kormányzó urat fehér lován a hatalmas tömeg között.

Nagy volt az örömünk, de a fejünk fölött ott lebegett a még mindig tartó II-dik világháboru az összes áldozatkészséget, anyagi és emberáldozatot követelő igényeivel.-Mindent a frontra-Védjük meg szent hazánkat- szólitott meg minden magyar érzelmü embert a magyar kormány.

A nagy örömbe,üröm is keveredett,aminek szeretett édesapám volt a szenvedő alanya.Már a román fennhatóság alatt 1939-ben kényszermunkára vitték Baszarábiába az úgymond román –Maginot-vonal erőditményrendszer kiépitéséhez.Rövid idő után a felszabadulás után a magyar hadseregbe sorolták a frontra való előképzésre Szászrégenbe.Majd a németajku lakosság deportálása,amitől aztán nagy szerencsével megszaba-

dult.

Édesanyám a Szent Vince irgalmasrendi intézetében tanult és végzett.A megfelelő képesitése alapján alkalmazták a szatmári városi pénzügyi osztályon mint referenst.Egy évi munkaviszony után Mokcsay tanácsos úr a főnöke elbocsájtotta és a helyére elhozta Budapestről a 18 éves babáját.Tehát az első lépések az anyaországi vezetőgarnitura beiktatása volt északerdély-tartományban,az ok ha volt, az elbocsájtásnál a kevés tapaszta-

lat a magyar államadminisztráció és a közjogi rendszer elégtelen ismerete.

Tehát egy pár hónap leforgása alatt apám katona,anyám menesztett főtisztviselő volt édes hazánkban.

Háború,éhség,családfenntartók nélkül,nem gondoltuk hogy az anyaországiak betelepitése ilyen következményekkel fog járni.

Gyermekkorom egyik rémálma a –borsóliszt-pogácsa/sertésekneknek való étel/és a tallózott búza a mezőröl válik a táplálékommá.Reggel 5 órakor már sorba kellet állnom 11 éves koromban a 2o deka fekete kenyérért/amit jegyre adtak/ a –Polyák-pékség előtt a Biky téren.Ez volt tehát a háború és az új haza szüleménye az én életemben.

A nagy nyertesei mi ketten voltunk a nővéremmel lévén hogy egy olyan közoktatási rendszerben tanulhattunk mint az európai nivóju magyar oktatási rendszer.Szorgalmamat és képességeimet felismerték,

értékelték és becsületes hivatástudattal,az első siker örömélményeiben részesitettek.

Ez a négy év elegendő volt ahhoz hogy egy megfelelő erkölcsi értékrendet segitsenek lerakni az elkövetkezendőkre.

A jelzések hogy a német birodalom összeeomlik,hovatovább

mind erősebb hangot kapott.Visszavonulóban a német csapatok itt állomásoztak le szatmáron.Horthy Miklósnak a kilépését a háboruból megelőzték a románok és megsemmisitették a –Nyilasok.A németek elfoglalták magyarországot.Tisztán emlékszem arra amikor a Károlyi út felől vonultak a temető sarkánál a gépesitett egységek.Ez 1944 április 4-én történt és még aznap beszüntették a tanitást az iskolákban.De ekkor már hallszott a nagykaliberü ágyuk moraja a hadszintérről.Közel voltak az oroszok és a németeknek hátat forditó,átpártoló román hadsereg. Keitel német hadtestje a Károlyi uti Kolping football pályán/a mai Kauflandland áruház helyén/mig egy másik hadtest Pirosberek- ben állomásozott.

 


A bombázások,áldozatok

Ily módón Szatmár egy háborus katonai stratégiai központtá vált,és egyúttal kiméletlen szőnyegbombázások szinhelye.

Életbeléptették a város területén az általános elsötétitést,az ovóhelyek épitését és a statáriumot/ami az elsötétités alatt történő lopások halálbüntetését vonta maga után/Igy aztán Lajos Józsit egy gyúk ellopásáért nyilvánosan felakasztották a szatmári börtön udvarán.

Amikor a szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az ovóhelyre kellet vonulni-A mi óvóhelyük Károlyi uti faraktár mellet volt amit a támadások alatt gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15 4o mérterekre hulltak a bombák és mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást.De megusztuk.

Amikor kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe tárult elénk amit nem lehet elfelejteni-Minden mozgatható tárgy égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek szaladgáltak.A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.

Ahogyan olvastam annakidején a Magyar Futárban-angol –Liberator- nehézbombázók és orosz –Stukák-hajtották végre ezt a kiméletlen tömegmészárlást.

Nagyon megrenditett amikor láttam hogy eltünt a vashid amin keresztül mindennap jártam az iskolába és csak égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott valamikor volt egy hid,a villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám olyan büszke volt hogy ők épitették,a püspöki palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc hittanárommal.Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém.Sajnos láttam a zsadányi uti Hősök temetőjének a tömegsirját, a főként pirosbereki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mészlével lelocsolják őket.

Szatmár városa élhetetlenné vállt mindenki elmenekült innen..A mi családunk Erdődre ment itthagyva minden ingóságát és ingatlanát.

A légiriadók alkalmával a szirénák hangját erdődön is hallottuk.Sőt ahogyan kezdték a bombázást a robbanások felvillanó fényei félelmetkeltően közelnek tüntek.Az éjtszakáinkat a várpincében töltöttük ami biztos védelmet nyújtott szinte az egész község lakosságának.

 


A harcok

A magyargéresi erdőben a németeknek volt egy rejtett repülőterük/döntő többségükben Messerschmidtvadászbombázókkal/,

ahonnan a bevetésekre indultak.A német pilótákat nálunk is elszállásoltak.A hátsó,vendégszobában aludtak.nagyon rendes emberek voltak, mindig az volt az első dolguk , hogy a családi képeket maguk elé tették az asztalra.Nagyon meghatott,mert voltak akik a bevetésekről nem ttértek vissza és a családi képek ott maradtak árván.

Családunk aztán a háboru végeztéig kinnt maradt Erdődön ott éltük meg a román hadsereg bevonulását a helységbe,majd az oroszok rövid harc után elfoglalták szeretett városunkat is.Házunkat aknatalálat érte,jórészt lerombolta.Amikor édesanyámat először bekisértem gyalogosan Szatmárra elszomotitó kép tárult elém-a lerombolt házunk-rengeteg ferdeszemü,kirgiz-orosz katonákkal az udvarunkon akik egy förtelmesen koszos üstből merték a csajkájukkal az ételt.Ez a féktelen horda,lopott,rabolt ártatlan nőket becstelenitettek meg.Még órát sem láttak életükben.Amig ezek el nem vonultak az első fronttal nem volt mit kezdeni se az életünkkel se a szétrombolt javainkkal.Tehát maradtunk erdődön,ahol a román – elevek- garázdálkodtak.

Hónapok teltek el amig hozzá tudtunk kezdeni a helyreállitásra,a maradék javaink összkuporgatására és a mások erkölcstelenségének és mindenféle szennyének az eltakaritásához.

Gyermekfejjel nem értettem azelőtt sem a józan összefüggéseket.-Egyrészt a diadalittas győzelmi jelentéseket olvastam a –Magyar Futár-ban,másrészt itt Szatmárnémetiben a Thököly utcában ahol laktunk, egyre gyakrabban érkeztek a gyászkeretes táviratok a frontról az elesett katonákról a- Nemzet Hőseinek- nyilvánitva ezeket.Az itt maradt árvák akik között számos pajtásom volt, hosszú ideig őrizték ezeket a táviratokat, csak éppen arra nem kaptak választ senkitől hogy miért éppen a Don-kanyarban és oroszországban kellet odaveszni édesapjuknak.

Eközben elvesztettük a háborut , hazánkból nem lett-az Isten kalapja,nemhogy bokréták legyünk rajta. Elvesztettük északerdélyt-vele drága városunkat is,a –büdös zsidókat-/6oo.ooo /kivégeztettük-feliratkozva a világtörténelem legkegyetlenebb bűnözöi közé,a fegyverünk töltve maradt és Erdély-ország is ,mások boldogulását szolgálja,mindmáig és még sem gondolkodunk hogy miért.-

A vesztes háború után,a megtorlások és mély szenvedések,

meghurcoltatások történelmi időszaka következett./éhezés,deportálás,a kényszermunka különböző válfajai,megalázások,hitben,nemzetben, becsületben és nem utolsó sorban féktelen gyülöletkeltés a legyőzöttek és azok sarjai iránt.-

Az emberek nem heverték ki a halmozott félelmeket a hosszantartó hadi állapotot,de mindemellet megkezdődött a helyreállitás a háborus nyomok eltakaritása.Fahidat épitettek a lebombázott közhid helyére,helyrehozták a vasuti hidat lassan beindult az államadminisztráció.

Szegénység,nincstelenség,éhezés,sötétség-olajmécses,hideg-fürészporos kályha stb.Hadakozás az élelmiszerspekulánsokkal,azoknak zsaroló törekvéseivel.A mi generációnk 12-13 éves korában nem ismerte a savanyu cukorka izét,csokoládét meg nem is láttunk.Szerencsénkre a gazdák termeltek,hordták a környező községekből a tejet.tejtermékeket,lisztet,

majorságot,disznót stb-de minden nagyon drága volt-infláció és cserekereskedelem folyt

Egyszóval 1944 karácsonyát szerény körülmények között megtudtuk ünnepelni.

Megindult a tanitás és akkor már harmadikos gimnazista voltam az akkor még létező a Királyi Katólikus Főgimnáziumban

 


A gyűlölet tetőfoka

Még a bombázások előtti időszakban hatalmas zsidó ellenes gyűlöletáradat uralkodott az országban ami aztán a zsidó népesség deportálásával végződött.A katonák szervezett szakaszokban a zsadányi uton énekelték a gyűlölet és félelemkeltő katonadalokat-pl-

-Zsidó-Zsidó-jaj te büdös zsidó mit keresel itt az anyád istenit.Pájesz alatt tetü mászik ,idesapád hátizsákban hozta be a Zálit.

.Olyan nagyok voltak az ellentmondások,hogy már gyermek fejjel is feltettem a kérdést a szüleimnel eggyüt, hogy amig a szentmisén MERLÁK főtisztelendő úr a felebaráti szeretetről beszél,elitéli a gyülöletet bármilyen formáját, akkor miért a velem hasonlókoru gyerekek szaladgálnak az utcán ollókkal a kezükben,fogják meg a fekete kalapos zsidó fiukat és vágják le a pájeszukat.

De szemtanuja voltam a BÁTHORY utcai –GETTÓNAK-a várdomb utcai zsidó templomban az elkobzott zsidó holmik válogatásának,sőt a vasutállomáson a szöges dróttal berekesztett vagon ablakoknak is amikből időnként emberi ürülék csorgott.Az ablakban a drótrácson keresztül riadt tekintetü emberek arca jelent meg, és könyörgő tekintettel kértek egy kis ivóvizet.A gesztapós német katonák mindenkit elkergettek a vagonok közeléből.Mindenütt ott diszelgett a végzetes jelszó-EIN VOLK-EIN REICH-EIN FÜHRER-/Egy nép-Egy ország-Egy vezér-Még ma is hátborzongató.

Kilenc éves korában a gyerek nem időzik el sokat a kérdésfeltevésen,vagy az elfogadható válasz értelmezésén.Ha kérdeztél valamit a látottakkal kapcsolatban, a válasz lakonikus volt-ilyen a világ-

Amikor felnőtt koromban megnéztem a haláltáborokat-Auschwitzot,Dachaut-és Buchenwaldot-és az ott látottak emberi rémtetteknek nyomai arra késztettek hogy –A munka szabaddá tesz-feliratu kapubejáratnál a földröl egy fehér kavicsot tegyek a zsebembe,annak a jelképéül hogy én sohasem fogok gyülölni senkit.

Mindmáig örzöm-

 

.A családcsonkitások korszaka.

Rövid időn belül a háború befejezése után a román állammal megkötött békeszerződés után,/ami tartalékolta a 3oo.ooo ember elhurcolását a –Malenki robotra- oroszországnak az ujjépitése érdekében.Annak idején -minden német nevü-fasisztának –volt elkönyvelve.Nem volt szabad németül beszélni,nem volt német iskola,és semminemü intézmény.Az alakuló szekuritatét főként a zsidók szervezték élükön a hirhedt a Weis Miki volt a parancsnok.

 

A deportáltak 9o % a németajku és nevü fiatalok soraiból kerültek ki ,és nem ujjáépitő munkára hanem a Donbasz szénbányáibe vitték őket.A mi családunkból 7 fiatalt vittek el akikből négy tért vissza a többi odaveszett.Alig volt olyan család akit ne csonkitottak volna meg.Általában a túlélők 4-5 évet szenvedték végig ezen idők borzalmait.Megjegyzem hogy a román lakosok közül tudomásom szerint senkit nem deportáltak,és a magyarok közül kerültek még a listákra de kissebb mértékben.

A család csonkitások másik ördögi módja a tehetősebb vagy gazdagabbemberek/úgymond –kulákok-,földbirtokosok,kényszerlakhelyekre való szállitása,megkezdve a Duna-deltától,a székelyföld,főként Marosvásárhely.volt a célpont.Ezt itt kivétel nélkül végrehajtották.

Ezeknek az embereknek a tuljdonát teljesen elkobozták a virágzó gazdaságukat tönkretették,elrabolták.

A hadiárvák,a háboruban elesett családapák árváinak a sorsa,a hadifoglyok akiknek a száma hatalmas volt és Szibériában volt a kinpadjuk még csak emlitést sem tesz a mai történelem.Jórészük odaveszett a hazatértek meg már rokkant emberek voltak.

A politikai foglyok akik már a kimondott szóért is a börtönökben,improvizált pincékben sinylődtek,kevesen élték túl a kegyetlenkedéseket.De meg kell emlitsem a represziv állami szervek

rémtetteit,gyilkosságait.

Mindezeket a saját családom,rokonságom,barátaim,ismerőseim és hontársaim élettörténetének a mai igazolására irtam le.